2020. december 31., csütörtök

Ha eljön az év utolsó napja, az a Napi Rock and Rollon egy dolgot jelent: Egy jutalomvideót a Rock and Roll Kupa győztesétől!

Idén sincs ez másként. Az idei Kupa döntőjét a korábbi kupagyőztes Pedro and the Dogboomers és a pécsi Flip, Flop and the Flyers vívta. A két zenekar előzményeiről olvashattatok a szavazás kiírásában, lássuk magát a mérkőzést!
Az első két szavazatot a Flip-Flop szerezte, de a kutyaütők hamar 10:2-re fordítottak. Ekkor egy darabig mindketten kaptak szavazatokat, 15:15-nél beérték egymást. A pécsiek előnybe kerültek, 24:15-re húztak el. De 25:25-nél már ismét egálban volt a két együttes, sőt a kutyaütők álltak az élre 31:26-os állásnál. Az előnyük tovább nőtt, már 38:29-re is vezettek. De a pécsiek begyújtották a rakétákat. 43:43-nál fordítottak, és meg sem álltak a 136:50-es végeredményig.

A 2020-as Rock and Roll Kupa nyertese tehát a Flip, Flop and the Flyers!

Az évben összesen 484 szavazatot szerzett a csapat az összes leadott 2030-ból, ez a második legtöbb a Brillantin után, akik 520 szavazatot gyűjtöttek.
A szezon legszavaztbőségesebb mérkőzését éppen a Flip Flop vívta a Pedrofon ellen negyeddöntőben, amikor is 140:82-es eredmény született.
Minden egyes szavazáson majdnem kerek harminc voks érkezett.
A jutalomvideó a Burning Love lesz a 2018-as Lakeside Weekendről, ezzel gratulálunk a győztesnek. Minden szereplő zenekarnak és szavazónak köszönjük a közreműködést!
Egyúttal egy kellemesebb Covid mentes 2021-et kívánunk mindenkinek, aki a Napi Rock and Roll oldalra téved néhanapján.

 


2020. december 30., szerda

A tóalmási amerikai autós találkozóról érkezik ma egy videó.

Az időjárás nagyon kellemes volt, amikor a Blues Transit előadta az Itt nincs szükség ránk című dalát a tóalmási amerikai autós találkozón.


2020. december 29., kedd

Agárdról jelentjük - 336. rész

Elvis rögzítette először Aaron Schroeder és Sidney Wyche dalát, a Big Hunk O' Love-ot, amit a Flip Flop and the Flyers tűzött műsorára a 2018-as 25. Lakeside Weekenden.

 


2020. december 28., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #34

Habár Miskolc nem úgy ismert, mint a hazai rock and Roll élet fellegvára, ma mégis ide látogatunk. Itt alakult a Hot Road Rockabilly Band. A felvétel is a miskolci Corner Pub-an készült, amint a banda a That's All Right című dalt játszotta 2010.09.11.-én.


2020. december 25., péntek

Mivel a héten zajlott a Rock and Roll Kupa döntője...

Mivel a héten zajlott a Rock and Roll Kupa döntője, és ilyenkor a győztestől nem az adott pénteken, hanem Szilveszterkor érkezik a jutalomvideó, most egy egészen más bandától láthattok felvételt.

A Black Frogs a nyár közepén, Június 26.-án lépett fel az Amigo bárban. Itt adta elő a csapat Carl Perkins remekművét, a Put Your Cat Clothes On-t.


2020. december 24., csütörtök

Kellemes Karácsonyt a Napi Rock and Roll minden követőjének!

Karácsony  alkalmából egy igazán különleges videóval készültem. Nemrégiben keresgéltem a régi fotóim és videóim közt, és találtam egy 2006-os novemberi felvételt a Mystery Gang-ről. Akkoriban a bandának a Károly körúton, a már megszűnt Lucky 13-ben volt kéthetente (ha jól emlékszem csütörtökönként) klubja. Jópár videót csináltam akkoriban is, de az akkori kamerám nem volt képes 2,5 percnél többet egyhuzamban rögzíteni, így a felvételek hiányosak. 

Nem úgy, mint a mai Sometimes I Feel Like a Rockabilly Star, ez az elejétől a végéig belefért a memóriába. 2006-ot írunk, tehát senki se várjon sztereó hangot, HD felbontást és optikai képstabilizációt! :)

Mégegyszre kellemes karácsonyt mindenkinek!


2020. december 23., szerda

2020. december 22., kedd

Agárdról jelentjük - 335. rész

A 2017-es Lakeside Weekend nagy színpadán találkozhattunk a Flying Times-szal. A fiúk Komár Laci Mambo Italiano verzióját adták elő. 


2020. december 21., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #33

Talán nem ez a legelső Pedrofon videó, amit csináltam, de az első, ami megtlálható a Youtube csatornán. A csapat a You Never Can Tell-t adta elő egy remek KOBUCI s estén.

 


Rock and Roll Kupa 2020, DÖNTŐ

Bevallom az év elején, amikor kialakult a csoportkör mezőnye, nem erre a két zenekarra gondoltam, hogy a döntőben találkozni fogunk velük.
Habár a Pedro and the Dogboomers a Kupa 2016-os kiírásának a győztese (a döntőben 181:84-re nyert, az elődöntőben epdig 280:212 lett a végeredmény), az elmúlt években nem sikerült ilyen mértékben mozgósítani a rajongókat. Úgy tűnik, hogy a nagy visszatérés van készülőben. Sajnos a 2021-e indulás a csapatnak még kérdőjeles, mivel idén nem adtak sem élő sem online koncertet.
Az ellenfél a pécsi Flip, Flop and the Flyers lesz, akik a legjobb eredményüket a Kupában 2015-ben érték el, amikor is a bronzérmet tudhatták magukénak.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyikük legyen az idei Kupagyőztes!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, Szilveszterkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az a győztes, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. december 18., péntek

Megszületett az eredmény, kiderült, hogy ki a 2020-as Rock and Roll Kupa bronzérmese!

Egy fordulatos mérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol került ki győztesen. Először Edék álltak nyerésre, majd ellenfelük, a Fekete Lakkcipők fordított. De ezek után a Memphis Patrol egyenlíteni tudott, végül a győzelmet is megszerezte, 7:5 arányban.
Az Ed Philips and the Memphis Patrol a 2019-es Rock and Roll Bajnokságban a 12. helyet szerezte meg, ezzel vívta ki a jogot az indulásra. Osztályozót játszott a csapat, ahol a Roll Skate' Boogie-t győzte le. Ezek után az A Csoport második helyéről jutott tovább a csapat.
A negyeddöntőben a covid által súlytott Brillantint győzték le, ezután az elődöntőbern a Pedro and the Dogboomers állította meg őket, hogy aztán a bronzmérkőzésen szépítsenek.
Gratulálunk az Ed Philips and the Memphis Patrolnak a bronzéremhez!
A jutalomvideó a Burning Love lesz Elvis 80. születésnapjáról.

 


2020, Negyvenkilencedik hét, Top 20

Immár harmadik gete a lista élén a Big Boobs. A második helyre a Motoros jött fel, a harmadik az I'm Walkin.
Az Ifa megy a hegyen a negyedi helyre esett vissza.
Ezen a héten nem került fel dal nagy mélyégekből, aki javítani tudott, az általában cak 1-2 helyet lépett előre.
Két új dallal nbővült a lista. A Rocktóber a 9., míg a Too Long a 17. helyen debütált.
Ketten hagyták el a listát, egyikük sem votl tovább a legjobbak között, mint hat hét.
A listán maradók közt négy helyet rontott a nyolcadik Best Looking Girl in Town, hatot pedig a 15. A zöld a bíbor és a fekete.
Az utolsó három helyezett is visszacsúszott egyet-egyet.
Egyetlen dal található a kiesőzónában. A 16. Mondd kis kócosnak nagyon nagy szüksége lesz pontokra. A 20. Blue Suede Shoes sincs biztonságban, természetesen.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.

 



2020. december 17., csütörtök

Komáromból jelentjük - 223. rész

Ma ismét Komáromba, a N.A.A.F.-ra látogatunk el, ahol a Madarak Házibulizenekar is fellépett 2019-ben. A banda többek között a Takáts Tamás Blues Band ikonikus számát, a Pocsolyába léptemet is előadta.


2020. december 16., szerda

Szerdára jöjjön egy kis motoros találkozós hangulat

 A 2017-es tápiósági Vasszamarak motoros találkozón lépett fel a Rockin' Rock Cats. Szokás szerint az ő koncertjükön még az is jól érezte magát, aki azt se tudta, hogy melyik bolygón van. :)

Billy Barrix Cool Off Babyje is elhangzott a találkozón.


2020, Negyvenkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az utóbbi hetekben a Pedrofon nemcdak beérte a Rockin' RockCats -t, de alaposan meg is előzte. Majdnem 50 pont a Pedrofónikusok előnye, holott pár hónapja még ennyi volt az ő lemaradásuk. De az év nem ért még véget, a hatvaniak még fordíthatnak.
A harmadik Dynamite Dudes előnye kb 30 pont a B'15 Truckabilly Trio előtt. Itt sem lefutott még a verseny.
Egy újabb helyet előre lépett a Lázadók , immár ők a 9.-ek. A legjobbak között kapott még pontot A Nyughatatlan és a Drockstore is, de a Bajnokság ilyen késői szakaszában már igazán nehéz előzni.
A "Mexikói határ" a Black Frogs Rockabilly Band és az osztrák The Ridin Dudes között húzódik (akik az idei legjobb külföldi zenekar címre a legesélyesebbek).
"Mexikóban", a list alsó felében az olasz Don Diego Trio javított négy helyet, és idén ők szaámítanak a 24. legnépszerűbb zenekarnak a Napi Rock and Roll nézői közt.
Habár kb hét éve megszűnt a Nitus and the Rollin Dice, mégis a 38. legnépszerűbb zenekarnak számítanak, éppen egy helyet javítottak a héten.
A listát a Pedro and The Dogboomers zárja az 57. helyen.


 


2020. december 15., kedd

Agárdról jelentjük - 334. rész

Van még pár videó a 2018-as 25. Lakeside Weekendről is. Ez az a Lakeside, ameikor a Redneck Roadkill nagyszinpadon lépett fel és szórakoztatta a közönséget. 

A nagy közönségkedvenc Dolly a klónbáránka az igazi türhő déli redneck életstílust írja le a maga teljességében. A dal szövegét (ha jól tudom) Flames írta, mégis olykor kihagy az emlékezete annál a résznél, amikor arról van szó, hogy a főhősnek vizelettartási problémái vannak.


2020, Negyvenkilencedik hét

Az előző hét nyertese kiemelkedő emgtekintéssel a Daisy volt a Pedrofon előadásában. Ez a dal egy youtube like megtekintéssel karöltve a második. De az előző heti rekordgyanús megtekintést is felülmúlta ezen a héten a Rocktóber, ami a Lázadók felvétele, és a Tóalmási amerikai autós találkozón került rögzírésre. 10 kedvelést is kapott a visdeómegosztón.
Harmadik helyen az olasz Don Diego Trio és Bailey Dee dala a Too Long a 25. Lakeside Weekend-ről. hat like-ot kapott a megtekintőktől.
Az utóbbi hetekben elég sokszor szereplet a megtekintési listákon a Big Boobs. Ezen a héten két előadótól is hallható a listán.
A negyedik helyen a Dynamite Dudes előadásában hallható a 23. Lakeside-ról.
Ötödik a duplázni tudó Pedrofon. Az I'm Walkin is Romhányban került rögzítésre.
Hatodik iusmét a Big Boobs, ezúttal a Naked Truckers az előadó.
Öt like-ot kapott a hetedik A Nyughatatlan és az I Got Stripes. A felvétel a 2019-es N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on készült.
A motoros is állandó listarésztvevő. Ezen a héten sem maradt ki, ezúttal a nyolcadik. Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni az előadót: a Rockin' RockCats-ról van szó.
A Drockstore és a Tintarella De Luna sorrendben harmadszor is felkerült a tizes lsitára, ezúttal a kilencedik helyre.
A listát a sajnos azóta már megszűnt Nitus and the Rollin' Dice zárja a Whole Lotta Shakin' Goin' Onnal, áés három youtube like-kel.

 



2020. december 14., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #32

A mai "szerencsés" zeneakrunk a visszatekintő rivatban a The Prison Band. A legelső Napi Rock and Roll felvétel a 2012. Január 10.-ei koncerten készült a Debella Bella személyében.

 


Rock and Roll Kupa 2020, Bronzmérkőzés

Érdekesség, hogy mindkét zenekar a bronzmérkőzésen az oszályozón keresztül jutott el a mai mérkőzésig. Habár mindketten az esélyesebboldalon szrepeltek, a 2019-es Bajnokságban a 12. illetve 14. helyen végeztek. A Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / ezután a C csoportba került, amit meg is nyert, méghozzá 100%-os eredménnyel. Ugyanakkor az is igaz, hogy ebben a csoportban adták le a legkevesebb szavazatot a rajongók. A banda a negyeddöntőben a Duckers-t búcsúztatta, hogy aztán a Flip, Flop and the Flyers-től kapjon ki.
A másik zenekar a bronzmérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol lesz. Ők a megnyert osztályozó után az A csoport második helyén végeztek. A vírushelyzet miatt akadályoztatott Brillantint sikerült legyőzni a negyeddöntőben, majd az ellődöntőben a Pedro and the Dogboomers-t kapták ellenfelül, akik végül megállították győzelmi terveiket.
Ha az eddig leadott szavazatok számát nézzük, akkor a Lakkcipők vannak előnyösebb helyzetben, mivel ők már 107-et kaptak idén Edék 64-ével szemben. De minden itt és most fog eldőlni, az eddig leadott szavazatok már nem számítanak.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen az idei Kupa Bronzérmese!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az a bronzérmes, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020, Negyvennyolcadik hét, Top 20

Nagyon összesűrűsödött a mezőny éle, de mégsem volt helycsere. A Big Boobs-t az Ifa megy a hegyen és a Motoros követi.
457 helyet javított a Daisy, és a nyolcadik helyen landolt. Egy új dal jutott be a húsz közé, a Roadhouse Blues a 14.
Két szerzemény esett kia listáról, hat hétnél többet csak a Csak Cha-cha-cha töltött el a listán, egész pontosan hét hetet.
A lsitán maradók között többen is 1-2 helyet estek vissza. A legtöbbet, három helyet a 17. Breeathless vesztett.
Egyetlen dal van a liesőzónában, a 12. Turning Tide. Természetesen a lista végén lévő Zombikrul sincs biztosnágban.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.

 



2020. december 11., péntek

Kialakult a döntő felállása!

A múlt héten az elődöntőben a Flip, Flop and the Flyers jutott be a döntőbe, a kérdés az volt ezen a héten, hogy ki lesz az ellenfele a csapatnak?

Ketten léptek a ringbe:  Az Ed Philips and the Memphis Patrol és a Pedro and the Dogboomers. Mindketten jól kezdtek, de végül az utóbbinak sikerült jobban mozgósítani a rajongókat, így a mérkőzést végül 16:7-re a kutyaütők nyerték.

A jutalomvideó a Házörző Blues lesz az A38-on megrendezett Rockabilly Bang-ről.


2020, Negyvennyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Csupán a múlt héten vette át az első helyet a listán a Pedrofon , de máris harminc pontos előnybe került a második Rockin' RockCats előtt.
Harmadik a Dynamite Dudes , ami mögött ismét pár ponttal közelebb került a B'15 Truckabilly Trio . Vajon lesz még helycsere idén?
A Lázadók még egy helyet előre lépett, immár ők a 10.-ek, valószínű, hogy övék lesz az év újonca cím (Az év újonca - a Napi Rock and Rollon).
Aki még konkurrencia lehet az év újonca cím elérésében, az a Drockstore . Ők két helyet javítottak a héten, és már a 13. legnépszerűbb zenekarnak számítanak 2020-ban.
A "Mexikói határon" a Black Frogs Rockabilly Band és az Osztrák The Ridin Dudes találhatóak. Jelenleg ők a legesélyesebbek a 2020 legnépszerűbb külföldi zenekara címre.
"Mexikóban" nagyot lépett előre a Blues Transit is. A múlt héten a 29.-ek voltak, most a 23. legnépszerűbb zenekarnak számítanak a Youtube megtekintések alapján.
Más változás nem volt az összesített listán, ezen a héten is a Pedro and the Dogboomers zárja a listát az 57. helyen.

 



2020. december 10., csütörtök

Szokatlan dallal következik ma a Peter Andorai & the Graceband

Szokatlan dallal következik ma a Peter Andorai & the Graceband. Nem hallottam még idehaza senkitől a Just a Little Bit című számot előadni. A felvétel a 2020-as balatongyöröki BorKorzón készült.


2020. december 9., szerda

Tél volt, amikor a mai felvétel készült, és lám, már megint itt a tél

A Miskolci Illés EmlékZenekar volt az egyik fellépője az idei miskolci Kocsonyafesztiválnak. Nem hagyták ki a Sárika című dalt sem a fellépés során.


2020, Negyvennyolcadik hét

Egészen kivételes, 295 megtekintéssel lett első a héten a Pedrofon és a Daisy a 2020-as Pick Up Drive Romhány -ról. A 15 youtube like 4 plusz pontot is jelent majd a bajnokságban.
A második Motoros a Rockin' RockCats -től alig a 10%-át érte el a Daisy megtekintéseinek, de ez semmit nem von le a Motoros érdemeiből.
A harmadik Roadhouse Blues és a Blues Transit , négy youtube like-kal és a hét legmagasabb átlagos megtekintési idejével.
Mesterhármast ért el a Pedrofon: az első mellett a negyedik és ötödik helyet is elhozták. Az I'm Walkin szintén Romhányban hangzott el, míg az Ifa megy a hegyen a csapat emblematikus dala.
Holtverseny alakult ki az ötödik-hatodik helyen. A már említett Ifa vitte el az ötödiket hosszabb megtekintési idejével, hatodik a B'15 Truckabilly Trio és a Best Looking Girl in Town a 23. Lakeside Weekend -ről, ami négy youtube like-ot is begyűjtött.
Őket követi a Lázadók és a Zöld a bíbor és a fekete. Itt egy youtube like jelent meg.
Hármas holtversennyel zárul a heti lista. Itt is a megtekintési idő dönt. Nyolcadik a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / és a Mondd kis kócos. Kilencedik két youtube like-kal a Tintarella De Luna a Drockstore előadásában, ez a harmadik Pick Up Drive-os videó a héten.
A listát a Naked Truckers és a Big Boobs zárja.

 



2020. december 8., kedd

Agárdról jelentjük - 333. rész

Egy jó kis jammelés lesz a mai videó. A Hungáriától a Csókkirályt tűzte ki célul maga elé a kis csapat.
A résztvevők:
Hermeczi Zsolt, Dóka Tamás, Födő Sándor, Czirók Attila és Herczeg Rudolf.

 


2020 Negyvenhetedik hét, Top 20

Ismét felfordult a Top 20 lista éle. A Big Boobs vette át az első helyet ezen a héten az Ifa megy a hegyen és a Motoros előtt.
Több dal is előrelépett egy két helyet, ennél többet a 17. Blue Suede Shoes javított (98 pozíciót), valamint a 13. Rockin' Bones, ami 531 hely mélységből érkezett.
Egy dallal bővült a lista, a Tintarella de Luna a nyolcadik.
Hárman is elhagyták a listát, hat hétnél többet csak a Bad Moon Rising töltött el a listán, 23 hetet.
A listán amradók közt a legtöbbet, hét hetet a 15. Csak Cha-cha cha vesztett.
Ketten vannak a kiesőzónában: Az előbb említett Csak Cha-Cha-Cha és a 19. Szállj fel szabad madár.
A listán hét Maygar nyelvű dal található.

 



2020. december 7., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #31

A klasszikus videókat felidéző sorozatunkban ismét a B'15 Truckabilly Trio -ra esett a sor. A mai videó került először rögzítésre tőlük, és már 2000 megtekintésen is túl jár. 
A dal címe Take Me Home, Country Road, és Nitus is besegít az előadásba.

 


2020 Negyvenhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Hosszú hetek óta volt kérdés, hogy megtörténik-e,s lám, most itt van: A Pedrofon átvette az első helyet a Rockin' RockCats -től! A múlt héten került egálba a két banda, és azen a héten a Pedrofónikusok voltak a szerencsésebbek. De az évnek még messze nincs még vége!
Mivel a negyedik B'15 Truckabilly Trio egyre közelebb került hozzá, a harmadik Dynamite Dudes ugrott előre egy nagyot, most ismér 30 pont körül van az előnye.
Többen is kaptak pontot a lgjobb 16 tagjai között, de előzni másnak nem sikerült.
Bekerült a legnépszerűbb 16 közé a Drockstore , akik a 21. helyet cserélték fel a 15.-re. Mindezt úgy, hogy összesen két daluk jelent meg a Napi rock and Rollon.
A "Mexikói határ" a Black Frogs Rockabilly Band és az osztrák The Ridin Dudes között húzódik.
"Mexikóban" javítani tudot az Ed Philips and the Memphis Patrol , akik öt helyet javítva a 18.-ak. Már csak hat hely az elmaradásuk az előző évi teljesítményükhöz képest.
A sajnos már feloszlott Nitus and the Rollin' Dice hat helyet ugrott előre a 39.-re.
A listát most is az 57. Pedro and the Dogboomers zárja.

 



2020. december 6., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, Második elődöntő

Némi szerencsével nyerte meg a negyeddöntőt az Ed Philips and the Memphis Patrol a Brillantinnal szemben, akik a koronavírus miatt nem tudták beindítani az úthengert. Vajon folytatódik a banda szerencsesorozata?Az ellenfél a korábbi kupagyőztes Pedro and the Dogboomers lesz. A kutyaütők a Mystery Gang-et hagyták maguk mögött az egyenes kieséses szakaszban. Egy biztos: Edék tuti nagyobb kihívást jelentenek majd, itt nem lehet a beeső kóbor szavazatokra alapozni.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. december 5., szombat

Szombat esti matiné #83

Októberben jött ki az új klipjével a Filtol Rock and Roll zenekar oldala. A daluk címe: Nyár.
Itt a tél, úgyhogy szerintem jól jök egy kis nyári hangulat.
A zenekar még nem szerepelt videókkal a Napi Rock and Roll oldalán, úgyhogy ez egy debütálásként is felfogható. :)

 


2020. december 4., péntek

Megvan a rock and Roll Kupa 2020-as kiírásának első döntőse!

Kevés olyan kupaforduló van, ahol mindkét együttes vágya teljesül, de az eheti elődöntő ilyen volt. A Fekete Lakkcipők ugyanis azzal osztotta meg a szavcazást a saját oldalán, hogy mindenki szavazzon a pécsi Flip Flop and the Flyers-re, mert ők már szreetnének kiesni.
Ez össze is jött nekik, ugyanis a pécsiek 44:6-os győzelmet arattak, ezzel a döntőbe jutottak. De nem úszta meg a Fekete Lakkcipők csapata sem, ugyanis a döntő előtt még lesz egy bronzmérkőzés is, ahol a harmadik hely sorsa dől majd el.

A jutalomvideó a 2014-es Lakeside Weekendről érkezik a Whole Lotta Shakin' Goin On személyében. Ez volt az a Lakeside, ahol tönkrement a kamera optikája, és csak távolról lehetett használható videókat készíteni.


2020, Negyvenhetedik hét

A második Napi Rock and Rollon megjelent dalával is a heti megtekintési lista élére került a Drockstore . Az olasz nyelvű Tintarella De Luna a 2020-as Pick Up Drive Romhány -on hangzott el. Hét youtube like-ot is begyűjtött.
Második a Dynamite Dudes a Lakeside Weekend -ről. Ati EDGE énekelte a Rockin' Bonest. Ez a felvétel is kapott egy kedvelést a videómegosztón.
Harmadik helyen az Ed Philips and the Memphis Patrol és a Blue Suede Shoes. A vendégénekes itt Dennis Jale volt.
Duplázni tudott a Dynamite Dudes. A Big Boobs a 23. Lakeside-ról a negyedik.
Elmaradhatatlan kelléke a listáknak az Ifa megy a hegyen a Pedrofon -tól. Most ez az ötödik.
Sajnos a Nitus and the Rollin' Dice már megszűnt, mégis a Flying Saucer Rock and Roll el tudta érni a hatodik helyet, sőt három like-ot is bezsebeltek.
Hetedik a lista másik alapköve, a Motoros a Rockin' RockCats -től.
Egy youtube like-ot kapott a nyolcadik A zöld, a bíbor és a fekete. Az előadó a Lázadók .
Szintúgy egy like-kal lett gazdagabb a kilencedik pozícióban a B'15 Truckabilly Trio a Best Looking Girl in Town-nal a 20. Lakseide-ról.
A listát a Tom White & the Mad Circus zárja az Everybody's Trying To Be My Baby-vel. Itt is megszavaztak egy like-ot a megtekintők a felvételnek.

 



2020. december 3., csütörtök

Komáromból jelentjük - 222.rész

I Got Stipes - ez a mai dal címe, amit a Nyughatatlan adott elő a 2019-es N.A.A.F. (Nemzetközi amerikai Autós Fesztivál)-on. 


2020. december 2., szerda

Nincs itt szükség semmilyen felvezetésre

Következzen a Lázadók és a Rocktóber a tóalmási amerikai autós találkozóról.

 


2020, Negyvenhatodik hét, Top 20

Átvette a vezetést az Ifa megy a hegyen. Idén ez a dal már 19 héten át vezette a listát, ezzel a legnépszreűbbnek számít.
Második a Motoros, ami 14 hetet töltött el a lista élén.
15 hete található meg a listán a harmadik Big Boobs. Ez a szerzemény is eltöltött már négy hetet a lista első helyén. A múlt héten is az első volt éppen.
Négy helyet javított a negyedik I'm Walkin. Öt pozíciót lépett előre a 12. Mystery Train.
Alsóbb régiókból érkezett a 14. Everybody's Trying To Be My Baby és a 15. Breathless. A két dal 163 illetve 239 helyet javított.
Hárman távoztak a listáról, mindhárman pontosan hat hetet töltöttek el itt.
A listán maradó dalok csak 1-2 helyet estek vissza, többet nem.
A kiesőzóna a 9. helyen indul a Rázzuk fel a fővárosttal.
Ide tartozik még a 10. Hit the road Jack és a 16. Bad Moon Rising is. Ez a szerzemény már 23 hetet töltött el a legjobbak között.
Nyolc magyar nyelvű felvétel szerepel a listán.

 



2020. december 1., kedd

Agárdról jelentjük - 332. rész

Hamarosan elfogynak a 2018-as Lakeside Weekend -en rögzített videók, de azért akad még pár. Mint például az Olasz Don Diego Trio és Bailey Dee (Chicago) közös felvétele, a Too Long.

 


2020, Negyvenhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az idegeinken játszanak a zenekarok! Ki hallott már olyat, hogy negyvenhat héttel az év kezdete után holtversenyben áll az élen a Rockin' RockCats és a Pedrofon ? Szóval mintha most indulna az év, aki innentől több pontot szerez az a bajnok! A harmadik Dynamite Dudes immár ötödik hete nem szerepelt a heti tizes megtekintési listán, de szerencséjükre a negyedik B'15 Truckabilly Trio csak tyúklépésekben közeledik.
Átlépte a száz pontot a Tom White & the Mad Circus , de nem sikerült a kilencedik helyről előre lépniük.
Szerzett pár pontot a The Ridin Dudes is a "Mexikói határon", de nekik sem sikerült megelőzniük az előttük állót.
A határ másik oldalán öt helyet javítva a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service található.Az elmúlt évben a 20.-ak voltak, most vajon most sikerül bejutniuk a legjobb 16 közé?
Egy helyet javított az Ed Philips and the Memphis Patrol , most ők a 23.-ok. 2019-ben a 12.-ek voltak, bele kell húzniuk, ha ismét azt a helyet akarják elfoglalni.
A 28.-ról a 25. helyre lépett előre a Peter Andorai & The Graceband .
"Mexikóban" csak a Duckers szerzett még pontot, de ők sem tudtak előre lépni.
A lista végén az 57. helyen most is a Pedro and the Dogboomers található.

 



2020. november 30., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #30

Tizenkét éve bizony nem tudtak Full HD felbonbtást a kamerák... Ezért lett a The HepCats -től a No Rockin' Shoes felbontása csak 320x240. Sajnos már nem is tudom, hogy hol készült a felvétel. Talán a Filterben?

 


Rock and Roll Kupa 2020, Első elődöntő

Teljesen felborult a papírforma az idei Kupa csoportköréban. Az eddig legesélyesebbnek tartott zenekarok búcsúztak már el.
Azok közül, akik bejutottak az elődöntőbe a pécsi Flip, Flop and the Flyers
kapta a legtöbb szavazatot, több mint 300-at. Igaz, ennek majd felét egy mérkőzésen, az idei Kupa legnagyobb összecsapásán a Pedrofon ellen.
Nagyon kell tehát kapaszkodni az ellenfél Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / -nak, ha itt győzni akarnak, és be akarnak kerülni a döntőbe. Minden szavazatra szükség lesz.
Láttuk már, hogy az eddig elért eredmények az egyenes kieséses szakaszban nem számítanak, csak az, ami most történik.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 




2020. november 27., péntek

Lezárultak a negyedöntők!

Az utolsó párharcban a Mystery Gang és a Pedro and the Dogboomers mérkőzött meg egymással. Esélyesebbnek a Dogboomers számított, mint korábbi Kupagyőztes, de a Mystery Gang az ország egyik legnépszreűbb zenekara. Ez mégis sima menet volt a kutyaütők számára, akik 11:1-re hozták a meccset.
A jutalomvideó a Long Blone Hair lesz a Rockabilly Bang!-ről, ahol éppen a MG-el együtt léptek fel.

 


2020, Negyvenhatodik hét

Ez az ötödik hét, amit idén a Pedrofon visz el. Ezúttal az I'm Walkin' segítségével a 2020-as Pick Up Drive Romhány -ról, a videó egy youtube like-ot is kapott.
Everyboy's Trying To Be My Baby - ez a második helyezett Tom White & the Mad Circus dal címe. A felvétel négy youtube like-ot is begyűjtött.
A dobogó harmadik fokán a Breathless áll a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service előadásában, aminek egy kedvelést szavaztak meg a megtekintők.
Negyedik helyen az elmaradhatalan Rockin' RockCats és a Motoros a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról.
Holtverseny alakult ki az ötödik-hatodik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a The Ridin Dudes és a Drivin' My Life Away az ötödik négy youtube like-kel, és az Ifa megy a hegyen a Pedrofontól a hatodik, ami szintén kapott egy kedvelést.
Hetedik a Peter Andorai & The Graceband és a Mystery Train.
A nyolcadik helyen a Duckers-el találkozunk. A banda a Turning Tide-ot adta elő a 25. Lakeside Weekend -en.
A lista végén újabb holtverseny alakult ki, amit ismét a megtekintési idő dönt el.
Emiatt a kilencedik az Ed Philips and the Memphis Patrol és a Don't Be Cruel Kunszentmártonból (négy youtube like-kel), és a listát a B'15 Truckabilly Trio zárja a Best Looking Girl in Town-nal.

 


2020. november 26., csütörtök

Jöjjön ma egy kis Blues!

Az előadó a Blues Transit, akik a Doors dalát, a Roadhouse Blues-t adták elő magyarul a tóalmási Amerikai Autós Találkozón.

 


2020, Negyvenötödik hét, Top 20

Egy hét után ismét helycsere történt a lista élén! Ez a negyedik alkalom az évben, hogy a Big Boobs vezeti a listát.
Ahogy a múlt héten, most is a második az Ifa megy a hegyen. Harmadik helyre csúszott vissza a Motoros.
Öt helyet javítva jött fel a neyedikre a Georgia on My Mind.
Hét helyet javítva került vissza a legjobb húsz közé a Mondd kis kócos, most éppen a 19. a szerzemény.
A 17. 112 helyet, míg a 18. Night Train to Memphis 260 helyet ugrott előre.
Két dallal bővült a lista, de csak egy került be a legjobbak közé. A Jump Jive an' Wail a 12.
Négy szerzemény búcsúzott a héten. Közülük csak egy volt továb a listán hat hétnél, mégpedig az Ain't, ami kilenc hetet töltött itt el.
Több dal is visszacsúszott egy két helyet, de a legtöbbet, négy pozíciót az I'm Walkin vesztett.
Hárman vannak a kiesőzónában a héten. A 10. Call me the Breeze, a 13. Bop-A-Lena és a 15. Ami szivemen a számon.
Nyolc magyar neylvű szerzemény található a listán.

 



2020. november 25., szerda

Ma ismét visszatérünk Romhányba

Remek hétvégét rendeztek meg ott a Pick Up Drive Romhány keretében. Sajnos csak egy napot sikerült maradni, de így is sikerült elcsípni a Pedrofon koncertjét, ahol a nagy sikerű Doo-Wop-ot, a Daisy-t is előadta a csapat.

 


2020, Negyvenötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

Egyeránt öt ponot kapott az első Rockin' RockCats és a második Pedrofon . Csupán pár hét maradt hátra az évből, de az állás még akár kétszer is megfordulhat. Úgy tűnik, izgalmasan alakul majd az idei versengés vége.
Negyedik hete nem kapott pontot a harmadik Dynamite Dudes , úgyhogy a negydik B'15 Truckabilly Trio már csak 10 pontnyira van. Feljövőben a Naked Truckers is, ők is 20 ponton belül vannak. Valószínűleg közülük kerül majd ki a harmadik.
Egy helyet javított a Flip, Flop and the Flyers , mostantól ők a hatodikak.
Szintén javított a Redneck Roadkill is, ők a 10. helyet szerezék meg.
A legjobb 16 között A Nyughatatlan is kapott pontokat, de ők éppen csak utolérték a Lázadók -at a 11. pozícióban.
Hosszú hetek óta nincs mozgáa a "mexikói határon". Idén a legjobb külföldi zenekar, a The Ridin Dudes a 16., míg a határ másik oldalán a miskolci Zenegép Zenekar .
"Mexikóban" káét esemény is történt. Négy helyet előre lépve foglalta el a 28. pozíciót a Peter Andorai & The Graceband , míg a 33. Barbara Sallee's Music a múlt héten még a 40. volt.
A listát az 57. Pedro and the Dogboomers zárja.

 



2020. november 24., kedd

Agárdról jelentjük - 331. rész

3200 megtekintéssel a harmadik legnépszreűbb B'15 Truckabilly Trio dal a Best Looking Girl in Town. Ez arra enged következtetni, hogy a közönség (is) szereti. Most egy újabb verzió csatlakozik a többihez, ez a 23. Lakeside Weekend-en készült, még 2016-ban.

 



2020, Negyvenötödik hét

Jump Jive an' Vail - ez a címe a pécsi Flip, Flop and the Flyers dalának, ami a 21. Lakeside Weekend -en hangzott el. Három Youtube like kíséretében ez végzett a heti megtekintési lista élén.
Ahogy a múlt héten, most is a második lett a megtekintési listán a Georgia on My Mind a Barbara Sallee's Music előadásában, ami most is kapott egy youtube like-ot.
Harmadik helyen a Big Boobs és a Naked Truckers . Öt youtube like-al áll a negyedik helyen a Redneck Roadkill felvétele, a Night Train to Memphis a 25. Lakeside-ról.
A hét legtöbb like-ját, hatot az ötödik Juke Box Blues kapta. A felvétel a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on készült, az előadó A Nyughatatlan .
A hatodik helyen a Motorossal találkozunk, ami a Rockin' RockCats legismretebb dala. A felvétel a 17. N.A.A.F.-on készült.
A hetedik-nyolcadik helyen holtverseny alakult ki, amit a megtekintési idő dönt el. A hetedik helyre a Mystery Train került a Peter Andorai & The Graceband -től. Öt like-ot is kapott a videómegosztón. Egyben ez a hét átlagosan legtovább nézett felvétele.
Nyolcadik a Pedrofon és az Ifa megy a hegyen.
Kilencedik a Best Looking Girl in Town és a B'15 Truckabilly Trio . A felvétel a 20. Lakeside-on készült.
A listát ezen a héten a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / zárja a Mondd kis kócossal.

 



2020. november 23., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #29

Riki még most is nagyon fiatal, de még fiatalabb volt a 21. Lakeside Weekend -en, amikor fellépett a bandájával, a Black Frogs Rockabilly Band -del, és előadták a Gyilkos reggel című dalukat.

 


2020 Október

141 megtekintéssel a hónap legnézettebb videója a Zöld a Bíbor és a fekete lett a Lázadók előadásában. A felvétel hét youtube like-ot gyűjtött össze.
Második a Big Boobs és a Naked Truckers .
A dobogó harmadik fokára a Motoros került a Rockin' RockCats előadásában a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról.
A negyedik I'm Walkin az idei Pick Up Drive Romhány -on hangzott el. Az előadó ki lehetne más, mint a Pedrofon . Két youtube like-ot is kapott.
A 20. Lakeside Weekend -en került rögzítésre a Best Looking Girl in Town a B'15 Truckabilly Trio -tól.
A Fifty's Heaven dala, a Rázzuk fel a fővárost a 25. Lakeside-on hangzott el, a hónapbna ez volt a hatodik, öt youtube like-ot is kapott.
Négy youtube like birtokosa a hetedik Hit The Road Jack és a Flip, Flop and the Flyers . Ez a felvétel a 21. Lakeside-on készült.
Öt like-ot kapott a nyolcadik Bop-A-Lena a Tom White & the Mad Circus tolmácsolásában.
A Pedrofon triplázni tudott. A második felvételük, az Ifa megy a hegyen a kilencedik, három Youtube like birtokosa.
A listát a Pedrofon zárja a Csak Cha-cha-chával, ez a felvétel is kapott egy kedvelést a videómegosztón.

 




2020. november 22., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, Negyedik negyeddöntő

A D csoport győztese, a Pedro and the Dogboomers mérkőzik meg ma a C csoport második helyezettjével, a Mystery Gang-el.
Habár az idei Kupába a Kutyaütők csak a selejtezőkön keresztül tudtak bejutni, mégis ők számítanak esélyesebbnek, mivel majdnam kétszer annyi szavazatot gyűjtöttek az idei sorozatban. És emellett mégis csak egy korábbi Kupagyőztesről van szó.
Ugyanakkor az MG rajogói tábora sokkal nagyobb (ha a zenekarok FB oldalának kedvelőit nézzük). Ha ők megjelennek, akkor könnyen a javukra fordíthatják az állást.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. november 20., péntek

Ismét túl vagyunk egy negyeddöntőn.

A két megmérkőző zenekar közül a Duckers-nek indult jobban a szavazás, hamar 9:6-ra sikerült elhúzniuk. A hét közepe felé kicsit megültek az események, de aztán beindultak a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / rajongói, akik 13:9-re fordították meg a mérkőzés állását. És ez is lett a végeredmény, az elődöntőbe a Lakkcipők jutottak. A jutalomvidó a Mambó-Rákkk! lesz, honnan máshonnan mint a Tápiószecsői falunapról. 



Ezen felül a zenekar rajongói még egy bónusz videót is kapnak a zenelkartól, ami az alábbi linken érhető el:


2020, Negyvennegyedik hét, Top 20

Visszevette a lista első helyét a Motoros! 12 hete vesztete el azt, azóta négy dal is állt a lista élén.
Második helyre jött fel a nagy rivális Ifa megy a hegyen.
Három helyet javítva lett a harmadik a Big Boobs. Szintén három helyet ugrott előre az ötödik Best Looking Girl in Town. Töb olyan dal van a listán, ami egyel kreült előrébb az előző héthez képest. Ennél többet, 547 helyet (!!) csak a 20. Zombikrul tudott javítani.
Két dallal bővült alista, de a húszba csak egy került be. A Georgia on My Mind a 9.
Csupán két dal búcsúzot a listáról, ezek közül a Nélküled (Ismerős arcok) 14 hetet töltött el itt.
A korábbi listavezető I'm Walkin' három helyet csúszott vissza, de a 15. Ain't a múlt héten még a 4. volt. Rajtuk kívül csak a Zöld a bíbor és a fekete csúszott vissza egy pozíciót.
Ezen a héten hárman vannak a kiesőzónában. A 13. Cast Iron Arm, a már említett 15. Ain't és a 17. You're the One That I Want.
Nyolc magyar nyelvű dal található a listán.

 




2020. november 19., csütörtök

Komáromból jelentjük - 221. rész

Habár a hangosítás nem volt az igazi a KISS Forever Band koncetjén a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on, de a hangulat így is nagyszerű volt. A banda többek között a Black Diamond című dalt adta elő.

 


2020, Negyvennegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A jobb olvashatóság kedvéért csak az év második feláében kapott pontokat mutatja a táblázat ezentúl, de természetesen az azelőtt kapottak sem vezstek el.
Az élen álló Rockin' RockCats előnye ismét csökkent a Pedrofon előtt, már húsz pont alatt van, ami akár egy hét alatt is behozhetó! Izgalmas lesz a Bajnokság hajrája.
A harmadik Dynamite Dudes mögött már csak 12 ponttal van lemaradva a B'15 Truckabilly Trio , és valamelyest közeledett a Naked Truckers is.
Ez az első hét idén, amikor nem történt helycsere a legjobb 16 között.
A 39. hét óta áll a "Mexikói határon" az osztrák The Ridin Dudes , a határ másik oldalán pedig a Zenegép Zenekar .
Az első változásért a 40. helyig kell lemennünk. A heti megtekintési listán most először jelent meg a Barbara Sallee's Music , ami azt jelenti, hogy idén ők a 40. legnépszerűbb zenekar.
Idén most először került be a heti megtekintési listába a Surfin' Zhiguli is. Idén ők az 55. legnépszerűbb zenekar, sajnos egy ideje már nem aktívak. Reméljük a vírushelyzet elmúltával új erőre kapnak és újra színpadra állnak.
A listát a Pedro and the Dogboomers zárja az 57. helyen.

 



2020. november 18., szerda

Nemcsak az USÁ-ban írtak jó Rock and Roll dalokat,hanem az öreg kontinensen is

Habár az olasz nyelvű Tintarella De Luna inkább talán twist. Mindenesetre nekem ez volt a kedvencem a Drockstore dalai közt, amit a banda az idei Pick Up Drive Romhány-on előadott.

 


2020, Negyvennegyedik hét

Idén már négyszer végzett a heti lista élén a Naked Truckers , íme az ötödik alkalom. Ez a második legtöbb idén. Mi mással, mint a Big Boobs-al került volna a lista élére.
A másodoik élegnézettebb videó a Barbara Sallee's Music által előadott Georgia on My Mind lett, ami négy youtube like-ot is kapott. Egyben ez a hét legnagyobb átlagos megtekintési idővel bító felvétele is.
Harmadik a B'15 Truckabilly Trio és a Best Looking Girl in Town a 20. Lakeside Weekend -ről.
Épp csak lecsúszott a dobogóról a Zombikrul és a Pedrofon .
Ötödik helyen a Motoros, aze lőadó ki lehetne más, mint a Rockin' RockCats . A felvétel a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on készült.
A hatodik Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / dal címe Mondd kis kócos. Öt youtube like-ot gyűjtött be a videó.
A hetedik helyen álló Tainted Love számára három like-ot szavazott meg a videómegosztó közönsége. az előadó a Surfin' Zhiguli .
Holtverseny alakult ki a nyolcadik-kilencedik helyen, amit a megtekintési idő dönt el. Emiatt az Ifa megy a hegyen, a Pedrofon legnépszerűbb dala lett a nyolcadik (egy youtube like-kel), a Fever a 24. Lakeside-ról pedig a kilencedik. Ez a videó egy jam session eredménye, négy youtube like-ot kapott.
A listát a Tom White & the Mad Circus zárja a Hillbilly Beat-tel, ami 3 kedvelést kapott a videómegosztón.

 



2020. november 17., kedd

Agárdról jelentjük - 330. rész

A 2018-as 25. Lakeside Weekend -en lépett fel Mitch Farty "supergroup"-ja, a Dynamite Dudes. A prímet ezúttal Ati EDGE vitte, amikor előadta Ronnie Dawson-tól a Rockin' Bones-t.

 


2020, Negyvenharmadik hét, Top 20

Másodi, hete a lista élén az I'm Walkin'. Mögötte a 104 hetes Motors, harmadik helyre jött fel a lista másik nagy veteránja, az Ifa megy a hegyen.
A huszadik helyről a hatodikra lépett előre a Big Boobs, konkrétan a kieséstől menekült meg . 28 helyet javított a 8. Best Looking Girl in Town.
Egy szarzeménnyel bővült a lista, a Turning Tide a 15. helyen debütált.
Három szrezeménytől búcsúztunk a héten. Hat hétbnél többet csk a What'd I Say töltöt el a listán, egészen pontosan hetet.
A listán maradók között töben is visszacsúsztak 1-2 helyet. a legtöbbet a 16. Bad Moon Rising és a 14. Nélküled rontott, ők öt illetve tíz helyet estek vissza.
A kiesőzóna élén már említett nélküled. Mellette a 17. Rock and Roll világom tartozik még ide.
A listán kilenc magyar nyelvű szerzemény található.

 



2020. november 16., hétfő

Best Of Napi Rock and Roll #28

A legjobb korai videókat bemutató sorozatunkban most ismét a Nitus and the Rollin' Dice került sorra. A Flying Saucer Rock and Roll 2013 Márciusában hagzott el az Amigó Bárban.

 


2020, Negyvenharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Négy ponttal növelte az előnyét a Rockin' RockCats a Pedrofon előtt ebben a kiélezett küzdelemben. Harmadik helyen a Dynamite Dudes .
A negyedik B'15 Truckabilly Trio alig húszpontnyira van már csak a dobogótól. Szétszakadozni látszik az üldöző boly. A Naked Truckers szerzett egy kis előnyt a többi üldöző előtt.
Az év vége felé közeledve egyre kevesebb a helycsere. A legjobb 16 között csak a Lázadók tudtak előre lépni, a 10. helyet szerezték meg a Redneck Roadkill -tól.
A "Mexikói határon" sem változott semmi. A The Ridin Dudes aze gyik oldalon, a Zenegép Zenekar a másikon. Érdekes, hogy nemrég már volt hármas holtverseny a legjobb 16 határán.
"Mexikóban" nagyobb mozgást a Duckers produkált. A 32. helyről a 27.-re léptek előre. De még így is lemaradásban vannak az előző évi teljesítményükhöz képest, amikor is a 11. helyen végeztek az év végén.
Az elmúlt évben a 15. volt a Bravó Johnny , akik most a 48. helyet foglalják el. Éppen beérték az előttük álló Elvis Presley-t, aki az elmúlt évben a 10. helyen végzett a bajnokságban.
A listát a Pedro and the Dogboomers zártja az 55. helyen.

 



2020. november 15., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, Harmadik negyeddöntő

A C csoport győzteseként érkezett az egyenes kieséses szakaszba Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar /. Mind a hat mérkőzését megnyerte, de ez volt az a csoport, ahová a legkevesebb szavazat érkezett.
Ellenfelük a D csoport második helyezettje, a Duckers lesz. Nekik nem volt ilyen sima az útjuk, az utolsó mérkőzésükön harcolták ki a továbbjutást. Vajon ez a küzdőszellem ér egy továbbjutásnyit? Vagy a Lakkcipők lendületből megnyeri az első egyenes kieséses mérkőzését?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. november 13., péntek

Valami teljesen érthetetlen dolog történt az eheti Rock and Roll Kupa fordulóban

Az első mérkőzés óta a Brillantin az egyik nagy esélyese volt a 2020-as kiírásnak. Hiba nélkül nyerte a halálcsoportot. A leadott szavazatok negyede kötődik a nevükhoz.
Ehhez képest az egyenes kieséses szakaszban eltűntek a szavazók.
Aki ennek igazán örülhetett az azellenfél, az Ed Philips and the Memphis Patrol, akik így simán 10:2 arányban megnyerték a negyedüntőt, és bekerültek az elődöntőbe.
A jutalomvideó különlegessége, hogy a Blue Moon of Kentucky-t nem Ed Philips, hanem a zenekar vendége, Dennis Jale énekelte a banda Liget Club-os fellépésén 2018 November 17.-én.

 


2020, Negyvenharmadik hét

A hét legnézettebb videója a Best Looking Girl in Town volt a 20. Lakeside Weekend -ről a B'15 Truckabilly Trio előadásában.
Második a Big Boobs és a Naked Truckers , éppen egy másodperccel az egy perces átlagos megtekintési idő alatt.
Hét youtube like-ot kapott a harmadik Turning Tide a Duckers előadásában a 25. Lakeside-ról.
Nem, nem mardt le a Motoros a listáról ezen a héten sem. A Rockin' RockCats felvétele ezúttal a negyedik.
Ötödik a Zöld a bíbor és a fekete, az előadó a Lázadók .
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt hatodik a Pedrofon és legnépszerűbb daluk, az Ifa megy a hegyen. Mjd a nagy konkurrens Rockin' RockCats következik második dalával, a Világ Csavargójával a kunszentmártoni amerikai autós találkozóról.
Nyolcadik a duplázni tudó B'15 és az Annie a 18. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról. A videómegosztón négy kedvelést osztottak ki a megtekintők.
A lista holtversennyel zárul. A szintén duplázni tudó Pedrofonnak és az I'm Walkin'-nak hosszabb a megtekintési ideje, így ők a kilencedikek.
Tizedik a Bravó Johnny és a Ney Nah Neh Nah a 24. Lakeside-ról, egy youtube like-ot kapott a felvétel.

 



2020. november 12., csütörtök

Irány az Alföld, irány Kunszentmárton!

Az Ed Philips and the Memphis Patrol vagány módon egy felnyitott kamion utánfutón játszott a 2019-es Kunszentmártoni amerikai autós találkozón, ahol előadták a Don't Be Cruel című dalt.

 


Közszolgálati percek #274

November 12-18.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ismét elkezdődött a lezárás. elkezdődtek a koncertlemondások.
A Mystery Gang a Muzikumban lépett volna fel, a Gesarol a törzshelyén, a Legenda Sörfőzde Centerben, Tom White-ék Cegléden. Ezen felül Andorai Péterék a Muzikumban adtak volna koncertet, valamint elmarad a Blackwater Rozmaringos koncertje is.
A Pepita Partik is elmaradnak.
Öröm az ürömben, hogy a JampiRandevú című retró zenei műsor már ötödi hete fut, ahol a jampiságot a Hangária képviseli majd a házigazdákon kívül.
Élő bejelentkezésekről nem tudni, legutóbb a B'15 és Ed Philipsék tartottak ilyet. Peddig érdemes lenne (igaz a nyolcórás kijárás tilaom miatt kissé körülményes), mert például a King Cat Rhythm többszáz új rajongót szerzett magának tavasszal.
Ezen a héten nem kedveznek a TV csatornák a filmek rajongóinak, egy sem kerül adásba.

>>Vasárnap, Média:

-HANGÁRIA- együttes @ JampiRandevú - Mikivel és Nikivel (Zenebutik)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2020, Negyvenkettedik hét, Top 20

Épp, amikor a második Motoros visszaelőzte volna az Ain't-et, mindkettőjüket átugrotta az I'm Wlkin', és a lista élén landolt.
Jön föl az Ifa megy a hegyen. A hetedikről az ötödik helyre lépett előre. Mögöte a Csak Cha-cha-cha, ami a múlt héten még a 20. volt.
Öt helyet javított a hetedik Rázzuk fel a fővárost is.
De a héten a legtöbbet, 287 helyet a 8. A Zöld a bíbor és a fekete javított.
Ezen a héten csupán egyetlen daltól kellett búcsút vennünk.
A listán amradók közt többen is visszacsúsztak 1-3 helyet, különösen a lista második felében.
Öt helyet vesztett a 11. Bad Moon Rising, nyolcat a 13. What'd I Say és hetet a huszadik Big Boobs.
A kiesőzóna igen széles ezen a héten. A 12. Baby Let's Play House-zal kezdődik, majd a már emlytatt What'd I Say következik. Aztán a 15. When the Saints Go Marching In jön, végül a Big Boobs a lista végéről.
Ezen a héten nyolc Magyar nyelvű dal található a listán.

 



2020. november 11., szerda

Nemcsak a koronavírus jelent komoly problémát manapság

 A Tom White and the Mad Circus tagjainak más is borsot tör az orra alá. Elég zavaró, ha minden hölgy a bandatagok barátnője szeretne lenni. Erről a kellemetlen helyzetről szól Carl Perkins dala az Everyboy's Trying to Be My Baby, ami az Amigó Bárban hangzott el idén Január 3.-án.


2020, Negyvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Tovább csökkent az élen álló Rockin' RockCats előnye a Pedrofon előtt. Nemrég még hatvan pontra voltak egymástól, de ez a szám ma alig 22. A Pedrofónikusok is átlépték a 400 pontot.
Harmadik a Dynamite Dudes .
A legjobb 16 között négy helyet is javítani tudott a Lázadók , a banda immár a 11. Úgy tűnik, hogy emiatt szerepelni fognak a jövő évi Rock and Roll Kupában is. Persze csak ha év végén is a legjobbak között tudnak maradni.
Nem változott semmi a "Mexikói határon". Egyik oldalon az osztrák The Ridin Dudes , a másikon a miskolci Zenegép Zenekar .
Pár hete a Zenegép mögött volt a Miskolci Illés EmlékZenekar , de aztán elsodródtak egymástól. De a MIEZ most felzárkózott, ők a 18.-ak, miután három helyet is ugrottak előre.
"Mexikóban" még két említésre érdemes esemény történt. A Mitch Farty and the Drunken Sailors a 44. helyről a 39.-re lépett előre.
Fenyő Miklós idén még nem szerepelt a nézettségi listákon, egészen eddig. Miki a 49. helyen nyitott az összesítésben.
A lista végén most is a Pedro and the Dogboomers található, ők az 55.-ek.

 



2020. november 10., kedd

Agárdról jelentjük - 329. rész

Nehéz meghatározni a mai dal stílusát. A Drivin' My Life Away a wikipedia szreint is country rock, country pop és rockabilly stílusú. Eddie Rabbitt dalát az osztrák The Ridin Dudes adta elő a 24. Lakeside Weekend -en.

 


2020, Negyvenkettedik hét.

A Lázadók idén már kétszer végzett a heti megtekintési lista élén. Itt a harmadik alkalom, ezúttal a Zöld, Bíbor és a Fekete végzett az élen, hét youtube like-kal (ami két plusz pontot is jelent majd a Bajnokságban). Kétszre annyi megtekintést értek el, mint a második I'm Walkin' és a Pedrofon . Ők viszont két dologgal vigasztalódhatnak: Még így is kétszer annyian nézték őket, mint a harmadik helyezettet, ráadasul mesterhármast értek el a héten, három adllal is felkerültek a listára.
Harmadik szintén a Pedrofon, ezúttal a Csak cha-cha-chával.
Negyedik helyen a nagy rivális Rockin' RockCats és a Motoros a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról.
Az ötödik helytől lefelé három holtverseny található a listán, értelem szerűen, két-két dallal. A holtversenyben az átlagos megtekintési hossz segít eldönteni a helyzetet.
Emiatt az ötödik pozíciót a Miskolci Illés EmlékZenekar foglalja el a Szállj fel szabad madárral, ami 3 youtube like-ot is begyűjtött.
Négy like-ot szedett össze a hatodik Mitch Farty and the Drunken Sailors és a Nincs semmi jobb, mint egy... (cenzúrázva) című dala.
Nem maradt le a listáról a Pedrofon harmadik dala, az Ifa megy a hegyen sem, ez a hetedik. Mögötte a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost a 25. Lakeside Weekend -ről.
Kétlike-ot kapott a megtekintőktől a videómegosztón Fenyő Miklós és a Hotel Metol a kilencedik helyen. A lsitát a Naked Truckers zárja a Big Boobs-al.

 



2020. november 9., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #27

Sajnos a koronavírus helyzet elhúzódni látszik, és egy jó darabig nem készülnek még újabb videók, így a sorozat is futni fog. Ismét Danny Rockabillyre és bandájára jutott a sor a régebbi videókat bemutató sorozatban. A felvételen egy instrumentális jammelés látható.

 


2020, Negyvenegyedik hét, Top20

Negyedik hete áll az élen az Ain't. De ha nem kap pontokat jövő héten, akkor el fog indulni lefelé.
Második a 102 hetes A Motoros. Ezen a héten is az I'm Walkin'-t találjuk a harmadik helyen.
A tizedik helyről lépett előre a hatodikra a Bad Moon Rising.A 20. Csak Cha-cha-cha hetven helyet, a 9. Hit The Road, Jack 190, míg a 12. Rázzuk fel a fővárost 293 pozíciót javított.
Négy daltól búcsúztunk ezen a héten. Hat hétnél többet csak a Dance of the Teddyboy töltött el a listán, egészen pontosan hét hetet.
A listán maradók közt csupán egyetlen egy csúszott vissza, a 7. Ifa megy a hegyen a múlt héten még a hatodik volt.
Ilyen még nem történt: Tulajdonképpen senki sincs a kiesőzónában. Minden dalnak van annyi pontja, hogy bent maradjon a legjobbak közt. De minden héten vannak a mélyből visszatérők a listán, akik miatt a 19. Ice Cold-nak és a 20. Csak Cha-Cha-chának szinte biztos, hogy búcsút kell intenünk.
Ezen a héten hét magyar nyelvű szerzemény található a legjobbak közt.

 



2020. november 8., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, Második negyeddöntő

Hihetetlenül izgalmas első negyeddöntőn vagyunk túl. Vajon a második is ilyen intenzív lesz? Fel van adva a lecke a résztvevő Brillantin-nak és az Ed Philips and the Memphis Patrol-nak, hogy vajon össze tudnak-e ők is gyűjteni 222 szavazatot?
Az idei a Brillantin első szezonja a Rock and Roll Kupában, de olyan nagy fölénnyel nyerte meg első osztályozó mérkőzését, hogy egyből esélyessé lépett elő.
A múlt héten az esélyteleneb győzött. Vajon sikerül-e a baravúr Ed Philipséknek is, és legyőzik a Brillantint?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. november 6., péntek

Nem csak egy fordulatos szavazás zajlott a héten a világban!

Mindenki az amerikai elnökválasztásra figyel, ugyanakkor egy másik, felettébb változatos voksolás zajlott a Napi Rock and Rollon is. Az amerikai eseményekkel szemben itt viszont nem volt rossz választás.
A Rock and Roll Kupa 2020-as kiírásában az első egyenes kieséses mérkőzést a Flip, Flop and the Flyers​ és a Pedrofon​ vívták.
Az eddig leadott szavazatok számát tekintve a Pedrofónikusok voltak az esélyesebbek, és ehhez méltóan el is húztak 7:3-ra az elején. De a Flip Flop hamar fordítani tudott, 21:7-re változtatták az eredményt a javukra. Ekkor kapcsolódtak be Pedróék híresen szavazásra hajlamos rajongói, és 26:26-nál egyenlíteni tudtak, majd 67:27-re messze maguk mögött hagyták a pécsieket. De itt megláát a szavazatok áramlása. Pécsen viszont elkezdődött a mozgósítás. Hamar változott az eredmény 68:68-ra, majd 77:68-ra a pécsiek javára. Itt a Pedrofon még megpróbálta felvenni a versenyt, 77:76-ra megközelítettél ellenfelüket, de egyenlíteni már nem tudtak. A Pécsi gőzhenger nem állt meg 140 szavazatig. A Pedrofon rajongói is megpróbálkoztak egy nagyobb mozgósítással, de csak 14 szavazat jött össze, a végeredmény 82 lett az ő oldalukon.
Ez volt az idei év legfordulatosabb mérkőzése, kétség sem fér hozzá. Egy másik mérkőzésen sem érkezett be ennyi szavazat. A flip-Flop majdnem megduplázta szavazatainak számát.
140 szavazatot még a Brillantin sem kapott idén, de nem tudni, hogy mire lehetnek ők képesek egy ilyen ellenféllel szemben? És vajon képesek lesznek-e még kétszer így mozgósítnai a pécsiek a rajongóikat?
A Pedrofon 82 szavazata sem kevés, az egész C és D csoportban egy zenekar sincs, aki ÖSSZESEN ennyit kapott volna.
Habár mindenképpen elismerés illeti meg a Pedrofon egész évben kitartóan szavazó rajongóit, a mérkőzést most a Flip Flop nyerte, és jutott ezzel tovább az elődöntőbe.
A jutalomvideó a Jump Jive An' Wail lesz a 21. Lakeside Weekend​-ről. Ezzel szeretnénk megköszönni minden szavazónak a szavazatot!

 


2020, Negyvenegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Csökkent a második Pedrofon hátránya a Rockin' RockCats mögött. Messze még az év vége, szoros is lehet a versengés.
A harmadik Dynamite Dudes a 200 pont küszöbén.
Az üldöző bolyban előre lépett a Naked Truckers az ötödik helyre.
Előre lépett A Nyughatatlan is, immár ők a 11. legnépszerűbbek idén.
A "Mexikói határon", a 16 legnépszerűbb határán ezen a héten is az osztrák The Ridin Dudes található, míg a határ másik oldalán a miskolci Zenegép Zenekar .
"Mexikóban" nagy hajrába fogott a Fifty's Heaven . 2019.-ben a Bajnokság hetedik helyén végeztek, míg a múlt héten még a 36. pozíciót foglalták el. Most tíz helyet javítottak azzal, hogy szó szerint egy hét alatt megduplázták a pontjaikat. De a hetedik helyhez a jelenlegi pontszámukat kellene megtriplázni. Ha minden héten a nézettségi listán szerepelnének talán sikerülhetnek is. Mindenesetre a legjobb 16-ba még bekerülhetnek, ha tudnák tartani a lendületet.
A Blues Transit megelőzte a Vasmacska zenekar -t, de ezzel együtt is egyhelyben maradt, mivel a Fifty's meg őt előzte meg.
Más változás nem történet "Mexikóban", a lista végén most is a Pedro and the Dogboomers található az 54. helyen.

 



2020. november 5., csütörtök

Közszolgálati percek #273

November 5-11.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
A járványhelyzet súlyosbodásával ismét egyre több koncert kerül lemondásra. Ilyen például a pénteki Amigós Tom White MC és a szombati Pedrofon koncert is. De a szombati Fifty's Heaven születésnapi buli sem lesz megteartva. Cserébe vasárnap a képernyőre kerülnek Takiéka Jampirandevúban.
A Nyugahatalan pénteki koncertje elhalasztásra került, de szombaton fellépnek Békéscsabán.
Azért pár koncert így is akad, aki elég bátor, hogy elmenjen az igyekezzen feltöltődni az élménnyel, mert a következő hónapokban erre egyre kevesebb lehetősége lesz!

>>Péntek, Budapest:

Dynamite Dudes @ HOPS BEER BAR BUDAPEST

>>Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Búgócsiga Akusztik Garden (Győr)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Erkel Ferenc Művelődési Központ (Budakeszi)

>>Szombat, Budapest:

GESAROL @ Csekovszky Árpád Művelődési Ház - Rákosliget
CatZz @ Sorompó étterem És Rock sarok

>>Szombat, Vidék:

A Nyughatatlan @ Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba)
Matchboys @ IKON (Berettyóújfalu)

>>Vasárnap, Média:

Fifty's Heaven @ JampiRandevú - Mikivel és Nikivel (Zenebutik)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Hétfő, Média:

A nyughatatlan (film) @ Paramount

>>Szerda, Média:

A nyughatatlan (film) @ Paramount
A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
#koncert #buli #rockandroll #rockabilly

 

Komáromból jelentjük - 220. rész

A mai A Nyughatatlan dal eredeti előadója nem Johnny Cash volt, hanem Carterék. A filmen is June Carter énekli. A 2019-es N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on a zenekar tagja, Hajdú Bianka adta elő.

 


2020, Negyvenegyedik hét.

Hit the Road, Jack. Ray Charels slégerét a Flip, Flop and the Flyers repítette a lista élére, négy youtube like kíséretében.
A második Rázzuk fel a fővárost öt like-ot is kapott, az előadó a Fifty's Heaven .
Harmadik helyen a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising. Mindhárom videó valamelyik Lakeside Weekend -en került rögzítésre.
Egy youtube like birtokosa a negyedik Csak Cha-cha-cha a Pedrofon -tól.
Holtverseny alakult ki a két nagy rivális közt.
Kevés hét telt el idán a Rockin' RockCats és a Motoros, valamint a Pedrofon dal Ifa megy a hegyen nélkül. Ez sem olyan, a mindkét dal szerepel a listán. Hosszabb megtekintési ideje miatt az Ifa az ötödik (ráadásul egy like is szerepel a neve mellett), a Motoros a hatodik.
Ismét egy holtverseny, ezúttal a hetedik-nyolcadik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a második Fifty's dal, a Vén ház a hetedik a XXI. Lakeside-ról, míg A Nyughatatlan és a Rock'n'Roll Ruby a 18. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról a nyolcadik. Az előbbi egy, az utóbbi négy youtube like-ot zsebelt be.
A kilencedik a héten a Gyújtsd fel alattam az ágyat lett a Blues Transit -tól, ami öt youtube like-ot is kapott.
A listát a Naked Truckers zárja a Big Boobs-szal.

 



2020. november 4., szerda

Ma visszaköszönnek a kellemes nyári esték a Balaton mellett.

Balatongyörökön, egy borfesztiválon lépett fel a Peter Andorai & The Graceband​ , akik többek között a Mystery Traint is előadták Elvistől.

 


2020 Szeptember.

A hónap legnézettebb videója az Ain't volt a Drockstore -tól. Kilenc youtube like-ot szedett össze.
Második helyen a Pedrofon és az I'm Walkin , ahogy az előző videó, ez is a Pick Up Drive Romhány -on készüt. 11 youtube like-kal ezen a héten a legkedveltebb videó lett.
Szeptember harmadik videója a Nélküled lett a Lázadók előadásában, ami négy kedvelést kapoitt a youtube-on.
Negyedik helyen a Motorossal találkozunk, az előadó (ki lehetne más, mint a) Rockin' RockCats .
Négy like-ot kapott a Call Me the Breeze a Redneck Roadkill -tól az ötödik helyről.
Hatodik helyen a Bad Moon Rising a Dynamite Dudes előadásában.
Hetedik négy youtube like birtokában a Killer Diller Combo és a What'd I Say a 23. Lakeside Weekend -ről.
A When the Saints Go Marching In a 25. Lakeside-on hangzott el, előadó a Brillantin. Három Youtube like került kiosztásra itt.
A hónap kilencedik legnézettebb videója a Baby Let's Play House az osztrák The Ridin Dudes előadásában, a nézők 10 youtube like-ot sztottak ki ennek a felvételnek.
A hónapot a Naked Truckers zárja a Big Boobs-al.