2018. június 29., péntek

Simán vette az akadályt a mai Rock and Roll Kupa mérkőzés győztese.

Másodszor is nyerni tudott a B'15 Truckabilly Trio a Mystery Gang felett a szezonben. A jutalomvideó egészen 2012-ből érkezik, az Amigó Bárból. A dal címe: Kérlek fogd be már, és azoknak a lányoknak szól, akik észre sem veszik, de reggeltől estig csak beszélnek. És igen, ez elég idegesítő. :)

2018. június 28., csütörtök

Mystery Gang - Freak Juveline

A korai Mystery Gang egyik legjobb, (talán) szörf rock stílusú dala a Freak Juveline. Szinte belegondolni is szörnyű, hogy a 2003-as Dig That Rock albumon jelent meg. Mondhatni, hogy a most következő 2006-os felvételen még szinte friss volt. A helyszín az azóta már bezárt Blues Alley.
Mivel ez egy régi videó a felbontása nem épp HD, nincs képstabilizátor és szereó mikrofon sem.

2018, Huszonharmadik hét, Top 20

A Peggy Sue fölény emeggyőző, több, int kétszre annyi pontja van, mint a második Big Boobs-nak. Harmadik helyen a Meghalok, hogyha rám nézel.
145 hellyel lejjebb volt a Rockabilly Guy, ami most a 8. pozícióba katapultálta magát. Rajta kívül a 20. Hip Shakin Mamának sikerült még visszatérnie a listára, ami a 39. volt.
Egy új dallal bővült a lista, de nem jutott be a húsz közé.
Két dal került be a húszba, ez azt jelenti, hogy kettő is esett ki. Nagy hátracsúszások nem voltak, egyedül a North Side Gal vesztett egy helyet az előző héthez képest.
A kiesőzóna élén a 6. Balatoni nyál. Mögötte a már említett North Side Gal és a 18. No Perticular Place To Go.


Közszolgálati percek #166

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A nyár nem múlhat el nagy fesztiválok nélkül. Romhányban rendezik meg a hétvége fesztiválját, ahol a Rock and Roll rajongókon kívül a z amerikai autósok is csemegézhetnek.
És igen, már csak egy hétvége választ el minket a Lakeside Wekeendtől! :)
Ugye Sopronban is van valami megmozdulás, de az nem nekünk való. Ha mégis lenne olyan elvetemült valaki, hogy oda megy, ne hagyja ki Takáts Tamásékat! :)
A leg Rock and Roll barátabb falu címet a hétvégén Bag viseli, ahol pénteken és szombaton is lesz koncert.
Nagy osztrák invázió indul a hétvégén. A Bits és a Black Birds pénteken beveszik Ausztriát, hozzájuk szombaton csatlakozik a Dynamite Dudes. Ezen kíúvül Szlovákiába látogat Deák Bill Gyula, a bajor Pullmann Citybe pedig a Nyughatatlan. A Grunting Pigs pénteken látogat Svájcba, a Southern Comfort pedig szerdán Szlovákiába.
Ők három koncertet adnak, csak úgy, mint a korábban említett dinamikusok.

>>Csütörtök, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ VOLT Fesztivál Official (Sopron)
Dynamite Dudes @ Tű Fokán Művészeti Fesztivál (Garáb)

>>Péntek, Budapest:

Flying Times @ Rockmúzeum
Party Dance Band @ Evezős sörkert
The Easy Babies @ ELLÁTÓház

>>Péntek, Vidék:

Sonny and his Wild Cows feat. K.C. Brown, Elvis By Tom, Pedrofon, Leonardo Pickup Trio @ Pick Up Drive Romhány (Romhány)
The Prison Band @ Péti nyár (Pétifürdő)
GESAROL @ Rock péntek (Bag)
A Nyughatatlan @ 39. Kaláka Fesztivál (Eger)
Dynamite Dudes @ Morzsa Bisztró (Balatonfüred)
CsótányDzsó @ PostART (Budaörs)
Blues Company @ Motoros találkozó (Szécsény)

>>Péntek, Külföld:

The Bits @ Jazz-Club Kammerlichtspiele (AT)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Johnny's Pub (AT)
Grunting Pigs @ Summerblues Basel (CH)

>>Szombat, Budapest:

Mystery Gang @ Várkert Bazár

>>Szombat, Vidék:

Drockstore, Ati EDGE and the Shadowbirds, The Cellmates (SK), RelaxTrio (FI), Ed Philips and the Memphis Patrol @ Pick Up Drive (Romhány)
Pedrofon @ Falunap (Bag)
Tom White & the Mad Circus @ Falunap (Sarud)
Bits @ (Fityeház)

>>Szombat, Külföld:

Deák Bill Gyula @ Jurta Napok (SK)
Nyughatatlan @ Pullman City Bayern (DE)
Dynamite Dudes @ Red Knights MC Sommerfest (AT)

>>Vasárnap, Vidék:

Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ VIII. Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválja (Vonyarcvashegy)
Nyughatatlan @ VII. SzamosFeszt (Cégénydányád)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Pedrofon @ Vasmacska Terasz

>>Szerda, Külföld:

Southern Comfort - zenekar @ MartFeszt (SK)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

Zenész kerestetik!

A következő megkeresés érkezett nemrég Gergőtől:

"Kedves rock and roll fanok! Egy több, mint két évtizede sikeresen működő, hazai berkekben jól ismert, de idén teljesen újjáalakult, budapesti rock and roll zenekar ffi énekesét keresi. A jelenlegi banda fiatalos (átlagéletkor 30), több, képzett zenésszel. A felállás: dob, sax, billentyűk, gitár, basszgitár, énekesnő. A zenekar megfelelő menedzsmenttel rendelkezik. Ha úgy érzed, jól fekszik számodra (többek között) Elvis dalainak éneklése, esetleg még jól is mozogsz a színpad közepén, továbbá lenne kedved csatlakozni egy vidám hangulatú csapathoz, várjuk jelentkezésed! Kontakt: 70/6994877."

Aki magára ismer, hívja a számot!

2018. június 27., szerda

A Rock and Roll Kupa csoportkörének első fele zárul le ma

9:3 arányban győzedelmeskedett a hatvani fenegyerekekből álló csapat, a Rockin' RockCats (így megszerezve a csoportmásodik helyet is), akik tényleg élik a Rock and Roll életstílust. A jutalomvideó az Amigó bárból érkezik, az utolsó albumukon jelent meg a Ne higgy a mamádnak, higgy inkább nekem!

Rock And Roll Kupa, A csoport, 7. mérkőzés

A mai mérkőzéssel befejeződik a csoportkör első fele, és megkezdődnek a visszavágók (A Lakeside után érkezik egy összefoglaló a csoportkör első felének eseményeiről). Két delikvensünk a mostani mérkőzésre a Mystery Gang és a B'15 Truckabilly Trio, szerintem senkinek sem kell bemutatni őket. Legutóbb a B'15 nyert 15:5 arányben, vajon most sikerül a visszavágó?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018, Huszonharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Átlépte a négyszáz pontot az élen álló Mystery Gang, egyedül több pontja van, mint a második Vasmacska zenekar-nak és a harmadik Pedrofon-nak.
Szoros versenyben szerezte meg a negyedik helyet a Fifty's Heaven, csupán másfél pont az előnye a Dynamite Dudes előtt.
A Naked Truckers előrelépett a kilencedik helyre, pontban beérte a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar-t.
Katapultált a "Mexikói határról" a Duckers, most ők a 11.-ek.
A határ boldogabbik oldalára húzta fel magát a Madarak Házibulizenekar, míg a másik oldalra a Nitus and the Rollin' Dice került.
"Mexikóban" ezen a héten semmi drámai nem történt, leszámítva a tényt, hogy a Leslie Night Band megjelent a listán, a 40. helyen. Mögötte, a lista végén a Blues B.R. Others található.


2018. június 26., kedd

Agárdról jelentjük - 205. rész

Első Lakeside Weekendes fellépése volt a Jerry Lee's Rock and Roll Service-nek a 24. 2017-ben. Többek között egy klasszikust is műsorra tűztek, mégpedig a Jailhose Rockot, amit Elvistől ismert meg a világ.

Szavazás

Jövő héten indul a Lakeside Weekend #25! Ehhez kapcsolódóan Lakeside Weekend hetet tartunk. Minden nap egy Lakeside-os videó kerül megosztásra 2016-ból vagy 2017-ből. Hogy melyik, azt ti döntitek el. Kommentben írjátok le, hogy melyik KÉT videót szeretnétek látni. A legtöbb szavazatot kapott öt videó kerül megosztásra, a határidő Hétfő 17:00!
Szavazásra fel!

Az Opciók:

Casino Black - Oh Boy
B'15 - Hey, Good Lookin
Flip, Flop and the Flyers - Rumble In Brighton
Black Frogs - Rock And Roll Katlan
Fifty's Heaven - Gyönyörű a lány
Pianofrizz & Friends - Be-Bop-A-Lula
Dynamite Dudes - Hosszúlábú asszony
Redneck Roadkill - Call Me The Breeze
Jerry Lee's Rock and Roll Service - Egér
Black Frogs - Come Rock With Me
Ed Philips and the Memphis Patrol - Mean Woman Blues
Rockin' RockCats - Egy Chevrolet Bel-Air a mindenem
Pedro and the Dogboomers - Teddy Boy Boogie
Forró Rágógumi - Boppin' The Blues
Flying Times - Marina
Ridin' Dudes - Johnny B. Goode
Bravó Johnny - Ney Nah Neh Nah

2018, Huszonharmadik hét

A Peggy Sue az utóbbi hetekben nagyon jó időket él át, most is a lista élén található a dal a Mystery Gang előadásában. Sőt, egy youtube like is feltűnt a neve mellett.
Csupán egyetlen megtekintéssel maradt le az első helyről a Duckers a Rockabilly Guy című dallal, ami a Lakeside Weekend-en került rögzítésre.
A Big Boobs is feltört mostanában, a Naked Truckers dala a harmadik a héten.
Visszatért a listára a The Stinky Rodders, legnépszerűbb felvételük, a Hip Shakin' Mama a negyedik. A videó hotversenyben van az örödik Rocket-O-val, a Mystery Gang-től, és ami egy Youtube like birtokosa, de hosszabb megtekintési ideje miatt a SR videója lett a befutó.
Hatodik a Madarak házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok.
Egy hetet ugyan kihagyott, de azóta vissztért a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel a listára, most a hetedikek.
A nyolcadik helyen a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost.
A lista végén is holtversenybe botlunk, de szerencsére a nézési idő itt is segít. Kilencedik a Leslie Night Band és a Drivin' My Life Away, míg a tizedik helyen a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.


2018. június 25., hétfő

A jó öreg Amigóra mindig lehet számítani, ha koncertől van szó

Itt lépett fel még 2017 Januárjában a hatvani Rockin' RockCats, hogy Carl Perkins ("az isten, az k***a isten") szellemét felidézve előadják a Honey, Don't című dalt.

2018, Május

A hónapban a Mystery Gang és a Peggy Sue végzett az élen, ebben semmi meglepő sincs.
Második a Naked Truckers legnépszerűbb felvétele, Big Boobs, míg harmadik helyen a Fifty's Heaven és a Gyönyörű lány végzett, dal kapott egy youtube like-ot is.
A negyedik-ötödik helyen holtversenyt találunk, de a megtekintési idő segít eldönteni a helyzetet. Emiatt a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising a negyedik, ötödik a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel.
A hónapban a hatodik legnagyobb nézettséget a Texabilly Rockets - Part Records Germany és a Hot Rod Race érte el.
Három youtube like-ot is begyűjtött a hetedik StarBugs és a Balatoni nyál.
Három dal is felkerült a Fifty's Heaven, a másik dal a nyolcadik helyen lévő Jailhouse Rock.
A kilencedik-tizedik helyen ismét holtversenyt találunk.
A kilencedik a magasabb megtekintési ideje miatt a Mitch Farty and the Dunken Sailors nevű alkalmi zenekar által előadott 30 Days. 3 youtube like itt is feltűnt.
A tizedik helyen a Fifty's Heaven harmadik videója a Rázzuk fel a fővárost.


2018. június 24., vasárnap

Rock And Roll Kupa, D csoport, 6. mérkőzés

Ezen a héten is két mérkőzésre kerül amjd sor. A mai érdekessége az, hogy ez az utolsó a csoportkör első feléből, a következő már egy visszavágó lesz.
Igazán nehéz lesz döntani a most szorítóba lépő két zenekar közt, hoszen alig van Rock And Roll illetve Rockabilly rajongó, aki e két nevet nem ismeri. Hatvanból érkezik hozzánk a Rockin' RockCats, ellenfelük a budapesti Crazy Cat & The Blue Moons lesz. A mérleg nyelve a hatvaniak felé biullen, hiszen Crazy Caték szeptember óta nem léptek fel.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. június 23., szombat

Szombat esti matiné #32

Mindannyian jól ismerjük az olasz Don Diego Trio-t. Aki nem látta őket élőben a Lakeside Wekeenden, az láthtta a Napi rock and Roll videóin. Most egy új dallal jelentkezett a banda, aminek a címe: Rolling Wheel. Kamionos country hangulata van.

2018. június 22., péntek

Egy rock klasszikussal zárjuk a hetet.

A Gesarol és a Kétforintos dal a megszokott Rock and Roll Kupás jutalomvideó miatt érkezik, ami a heti szabadság miatt marad el. De remélem azért senki sem csalódott. :)

2018. június 21., csütörtök

Ma egy igazán hangulatos videó vár ránk.

A Pedrofon idézi meg nekünk a Csak cha-cha-cha című dalt a Hungáriától Edinával a mikrofon mögött a már jól ismert Amigo Bárban.

2018. június 20., szerda

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Crazy Cat and the Blue Moons nincs többé.

Szeptember óta nem lépett fel a csapat, és már korábban is volt egy "búcsú" fellépésük. De azért akad pár videó, amivel emlékezhetünk erre a nagyszerű csapatra. Mint például a Drinking Wine Spo-Dee-O-Dee, ami 2016 szeptemberében került rögzítésre az Amigóban.

2018. június 19., kedd

Agárdról jelentjük - 204. rész

Adj még egy rövidet? Vagy lőj belém mégegyszer?
A cím alapján nehéz megmondani, hogy mi lenne a helyes fordítás a (sajnos azóta mátr feloszlott) Killer Diller Combo felvételének. Nézzétek emg a Give Me One More Shot című J.B. Leonoir videót a 2016-os Lakeside Weekendről, és döntsétek el magatok!

2018. június 18., hétfő

I love you baby, but I must be rhythm bound

Szeretlek baby, de nem tudok elválni a ritmustól. Ezt énekli Carl Perkins Boppin' the Blues című dalában a Fifty's Heaven, akik Márciusban voltak az Amigo Klub vendégei.

2018. június 16., szombat

Szombat esti matiné #31

Vasárnap jelent meg az egyik legújabb zenekar, a King Cat Rhythm első videóklipje. A zenekar frontembere ismerős lehet, nem más, mint Balázs, alias Kárörvendő Ernő. A Crazy Dream című dalban a La Rockabella Combo trió segít be énekesi minőségben.

2018. június 15., péntek

Megérkezett a heti második Rock and Roll Kupa forduló jutalomvideója!

Nagyon belendültek a Leonardo Pickup Trio trajongói, akik 18 szavazatot adtak le az ellenfél négy szavazatával szemben.
A csoportban továbbjutást érő helyre került az LPT az ellenfél Jerry Lee-ék mellett.
Habár a csapat sokat változott, videók csak 2016-ból vannak, de így is fogadjátok szeretettel a Route 66-et.

2018. június 14., csütörtök

Közszolgálati percek #165

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A Pedrofon valami különlegeséggel készül Szombatra. Kivételesen gitár nélküli felállásban játszanak, mindent zongorával és persze szaxofonnal oldanak majd meg. Igazi csemegének ígérkezik, érdemes lesz meghallgatni őket.
Nemrég alakult (újjá?) a V8 Trió, a mai romániai koncertjét máégis utolsóként hirdeti. Az oldalon sajnos megerősítik a hírt.

>>Csütörtök, Budapest:

The Shades @ Ínyenc Kert

>>Csütörtök, Vidék:

Deák Bill Gyula @ Agárdi Popstrand (Agárd)
Leonardo Pickup Trio @ Sétatér Fesztivál (Pécs)

>>Csütörtök, Külföld:

V8 trio @ Free Frog's Riders Rockabilly and Bikers weekend (RO)

>>Péntek, Budapest:

Tom White and the Mad Circus @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club, Rocky Monday Egyesület
Dynamite Dudes @ Bp BARbq

>>Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Beer of Europe (Debrecen)
Pedrofon @ Nyári Esték (Lenti)
The Bits @ Sá-Ra Termál (Hegykő)
Blues Company @ XIII. Bólyi Motoros Napok (Bóly)

>>Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows, Ed Philips and the Memphis Patrol @ S‘ Obersdorfer Elvis and Rock N Roll Night (AT)

>>Szombat, Budapest:

Mystery Gang, GESAROL @ Családi napok Sashalom
Dynamite Dudes @ Czakó kert
Leonardo Pickup Trio @ Amigo

>>Szombat, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol, The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ 7. Kanizsai Sörfesztivál (Nagykanizsa)
B'15 Truckabilly Trio @ Gigamachine Diner (Solymár)
Pedrofon @ Szunyog Söröző Vác (Vác)
Deák Bill Gyula @ Rugby Club (Esztergom)
Tom White and the Mad Circus @ Sörfeszt 4.0 (Hódmezőlázáhely)
Tom White and the Mad Circus, StarBugs @ Egri Utcazenészek Versenye (Eger)

>>Vasárnap, Budapest:

Fifty's Heaven @ Jótékonysági nap, Ciknota.

>>Vasárnap, Vidék:

A Nyughatatlan, Ed Philips and the Memphis Patrol @ Kézműves Sörök és Pálinkák Fesztiválja 2018 (Hegykő)
Pedrofon @ Tatai Sokadalom (Tata)
Flip, Flop and the Flyers @ Sétatér Fesztivál (Pécs)
Rocket Rollers @ XII. Lotus Retro (Hévíz)

>>Vasárnap, Külföld:

Ati EDGE and the Shadowbirds @ The Pirates - Musicbar & Restaurant (CH)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

Még akad videó az Elvis For Hungary-ról!

Ha már egy "eredeti" Elvis videóval kezdtük a hetet, miért ne jöhetne mégegy? Az előadó ezúttel a Peter Andorai & the Gracebend, a dal címe Shake Rattle and Roll. A helyszín a New Orleans Club.

2018, Huszonkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A dobogó ezen a héten sem változott semennyire sem. Élen a Mystery Gang, mögötte a Vasmacska zenekar, majd a Pedrofon.
A negyedik helyen már kissebb küzdelemnek lehetünk szemtanúi. A Dynamite Dudes fél ponttal megelőzte a Fifty's Heaven-t.
A középmezőnyben a hetedik helyre került a héten a Rat Rod, Miskolc egyes számú Rock and Roll zenekara.
Az utóbbi pár héten nagyon belehúzott a Naked Truckers, négy helyet előre lépve feljöttek a 10. helyre.
Követi példájukat a hatvani Rockin' RockCats is, akik a 18.-ról a 13. helyre léptek előre.
Ez azt jelenti, hogy a "Mexikói határ" sem maradhatott érintetlen. Immár a Duckers és a Texabilly Rockets közt található.
"Mexikóban" nagy port kavar fel, hogy a 40. helyről a 25 helyre ugrott a Bravó Johnny.
A lista végén ezentúl a Blues B.R. Others található.


2018. június 13., szerda

Nem indult jól a Kupa eheti első fordulója a későbbi győztesnek.

Ugyanis hála lelkes rajongóinak Tom White-ék 10:4-re elhúztak Hétfő reggelre. De ekkor beindult a megszokott Nemcsak Berry féle úthenger, és a végeredmény 41:10 lett a javukra.
Két kérdés van nyitva az idei Rock and Roll Kupával kapcslatban: Ki jut tovább Nemcsákék mellett a csoportból, és vajon meg tudja-e őket valaki állítani az egyenes kieséses szakaszban?
A jutalomvideó kivételesen nem egy a népszerű felvételek közül, hanem az egyik legutoljára megosztott videó a Tush, aminek bizony elkél egy-két megtekintés, hogy megközelítse a kétezret, mint a Szép lányok, jó bor.

Rock And Roll Kupa, C csoport, 6. mérkőzés

A hatodik forduló előtt igencsak érdekes a helyzet a hatodik csoportban. A csoportot 10 szavazattal és hat ponttal a mai mérőzés egyik résztvevője, a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service vezeti. A többi három szereplőnek egyránt három pontja van, így a másik résztvevőnek, a Leonardo Pickup Trio-nak is, akik egy kiélezett viadalban huszonkét szavazatot kaptak csak legutóbb.
Vajon Jerry Lee-ék sikersorozata, vagy az LPT sok szavazattal járó sorozata folytatódik?

Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. június 12., kedd

Agárdról jelentjük - 203. rész

Habár a Redneck Roadkill nem egy tipikus rockabilly vagy Rock And Roll banda, mégis rendszeresen játszanak a Lakeside Weekenden. Ráadásul idén a nagyszínpad lesz az övék. A Truck Drivin Man-nek hosszú története van, most éppen az eredeti country stílusban hangzik el.

2018, Huszonkettedik hét

Nemcsak a Top20 listán, de ezen a héten a tizes listán is az élen áll a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában. Ráadásul több, mint két perces átlagos lejátszási idővel.
Második helyen a Naked Truckers és legnépszerűbb videójuk, a Big Boobs.
Holtversenybe botlunk a harmadik-negyedik helyen, de a nézési idő most is segít nekünk. A dobogó harmadik fokán a Bravó Johnny első Lakeside Weekend-es fellépésén készült felvétellel, aminek a címe: Curvaceous Needs. Negyedik a Rockin' RockCats és az Everybody's Trying to Be My Baby. Ez a felvétel három youtube like-ot is kapott, egyedüliként a listán.
A Dynamite Dudes sem maradhatott le, idén az ő sikerkovácsuk a Bad Moon Rising szintén egy Lakeside Weekendről.
Hatodik Miskolc első számú Rock and Roll csapata (a kettőből) a Rat Rod és a Hot Rod című daluk.
Egy hetet kihagyott, de azóta visszatért a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel.
Két perc feletti megtekintési idejével emelkedik ki a listából a nyolcadik GESAROL és a Kör.
Ha már a zenekarok a legnépszerűbb felvételeikkel vannak jelena listán, akkor ne maradjon ki a Pedrofon sem, akik nem meglepő módok az Ifa megy a hegyen segítségével csípték meg a kilencedik helyet.
A listát a héten a B'15 Truckabilly Trio zárja a Ne ébressz fel-lel.


2018. június 11., hétfő

Itt az első videó a múlt heti Elvis buliról!

Szerencsére a videók túlélték a Youtube cenzúrát, és (legalábbis a legtöbb országban) nincsenek letiltva. Ennek örömére következzen az If I Can Dream az Elvis, Wonder of You Budapesti állomásáról. Ez a videó a koncert végén hangzott el.

2018, Huszonegyedik hét, Top 20

A Peggy Sue első helyét nem veszélyezteti semmi most sem.
A North Side Gal maradt a második, de holtversenyben a Meghalok, hogyha rám nézel-lel. Jövő héten már szinte biztos, hogy fordul a helyzet.
A negyedik helyre lépett előre a 16.-ból a Big Boobs.
De nem ez a legnagyobb előrelépés, mert a 18. Baby Let's Play House 168-at, a 16. Mobile Alabama 230 helyet lépett előre.
Egy új dal került fel a listára, de nem jutott be a húsz közé. Három dal esett ki a húsz kötül.
Csupán két hely a legtöbb, amit egy dal a húsz között visszacsúszott. A Balatoni nyál és a Snatch and Grab it az érintettek.
Elvileg egyetlen dal van a kiesőzónában. A 11. Sleepwalk kiesik, ha nem kap potokat. De a 20. That's All Right sincs biztonságban, ha egy új dal kapna legalább kilenc pontot.
A listán egy instrumentális dal mellett hat Magyar nyelvű található.


Rock And Roll Kupa, B csoport, 6. mérkőzés

Ez a meccs a múlt hétről lett elhalasztva technikai okok (igen, az elvis show kavart be) miatt.
Most viszotn itt van, a hét első felében eldönthetitek, hogy szerintetek a tapasztalt Nemcsak Berry vagy a zömében fiatalokból álló Tom White & the Mad Circus-e a kedvencetek.
Nemcsákék a torna favoritjai, így az Őrült cirkusznak fel kell kötnie a gatyát, ha nyerni akar.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. június 8., péntek

Jöjjön egy kis rendhagyó Country a Napi rock and Rollon!

A mai felvétel rendhagyó. Ha péntek, akkor általában egy Rock and Roll Kupa jutalomvideó szokott sporra kerülni, ez azonban most elmarad.
Helyette egy kis country következik a hétvégi Lajosmizsei Cadillac Ranch-ról, amit a Cadillac Club of Hungary rendez. A Leslie Night Band játszotta Eddie Rabbitt számát, a Drivin' My Life Away-t.

2018, Huszonegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Túl a 350 ponton a Mystery Gang. Második helyen 100 pontnyira a Vasmacska zenekar, majd újabb 100 pontnyira a Pedrofon.
Az élmezőny második felében történt pár változás. A Redneck Roadkill feljött a tizedik helyre, a Naked Truckers pedig a 21. helyről jutott be a legjobb 16 közé, a 14. pozícióba. A Portugál Texabilly Rockets a legjobb külföldi együttes a lsitán idén. Most a legjobb 16-ba is bekerültek, a "Mexikói határ" boldogabbik oldalán tanyáznak. Mögöttük az öt helyet javító Crazy Cat & The Blue Moons.
Mexikóban nem történt más változást, leszámítva persze az előre ugrott együttesek mögötti turbulenciát. A lista végén a 40. helyen a Bravó Johnny található.


2018. június 7., csütörtök

Állj mellettem! Mi lehetne jobb nóta egy esküvőre?

A Flying Times egy eskövőre volt hivatalos, de nem mint vendég, hanem mint fellépő zenekar. Itt adták elő Ben E. King Stand by Me című dalát.

Közszolgálati percek #164

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Régen adott már koncertet a Duckers. A kacsák hol máshol, mint az amigóban adnak koncertet.
Budapesten pár koncertet ad nekünk a Belvárosi Sörfesztivál, aminek örülünk.
Sonny belga turnén van a csapatával. Három koncertet adnak a fiúk Poirot honfitársainak. Deák Bill Gyula a szomszédos Romániába látogat. Eredetileg három koncertje lett volna, de a legelső sajnos elmarad.
Rajtuk kívül Németországba utazik a Bits, Szlovákiába a Rockin' RockCats.
Kárörvendő Ernő legújabb csapata, a King Cat Rhythm mutat be egy új videóklipet nekünk.

>>Csütörtök, Budapest:

ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary @ Belvárosi Sörfesztivál
Dynamite Dudes @ Edison Bar & Ink

>>Csütörtök, Vidék:

Nemcsak Berry @ Babod Off Road Fesztivál (Somogybabod)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint)

>>Péntek, Budapest:

Duckers @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx
A Madarak Hzbk @ Belvárosi Sörfesztivál
Redbreast Wilson & Danny Bain @ Liebling
Jambalaya @ 26. Újpalotai Napok

>>Péntek, Vidék:

Redneck Roadkill @ Bodza fesztivál (Zsámbék)
Tom White & the Mad Circus @ Desszert-Szalon (Dabas)
Dynamite Dudes @ PostART (Budaörs)
The Stinky Rodders @ Gerjeni Duna-Rock Találkozó (Gerjen)
Gentlemen @ (Isaszeg)

>>Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ L'Entrepôt À Arlon (BE)
Deák Bill Gyula @ Jazz&Blues Club Targu Mures (RO)

>>Szombat, Budapest:

The Prison Band @ 26. Újpalotai Napok
Casino Black @ Amigo
A Nyughatatlan, Mystery Gang @ Belvárosi Sörfesztivál - Szabadság tér 2018. június 6-10
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

>>Szombat, Vidék:

Redneck Roadkill @ Villamos Nap (Gyöngyös )
Black Frogs Rockabilly Band @ Juniális (Felsőpakony)
Nemcsak Berry @ CampINK (Rajka)
Ed Philips & Pedofon (Zártkörű) @ (Kazincbarcika)
Tom White & the Mad Circus @ 5. Visegrock Fesztivál (Visegrád)
Leonardo Pickup Trio @ Pajta Pub (Szigetújfalu)
dirty work @ Borvidékek Hétvégéje Fesztivál (Monor)
Blues Company @ Gangos-Arany ászok sport söröző (Apostag)
Hopz @ Ikon Club (Székesfehérvár)
Teddy Harpo @ Pálffy Pincészet (Köveskál)

>>Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ O.C.A.R. (BE)
The Bits @ Griechische Taverne Bei Jorgo (DE)
Rockin' RockCats @ V2 Rock Pub (SK)

>>Vasárnap, Budapest:

King Cat Rhythm Klippremier!

>>Vasárnap, Vidék:

Nyughatatlan @ Egerszeg Fesztivál (Zalaegerszeg)
Bravó Johnny @ VI. Pilisi Kóstoló (Budakalász)

>>Vasárnap, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Missy Sippy (BE)
Deák Bill Gyula @ Udvarhely Napok (RO)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum
Pedrofon @ Ínyenc Kert

>>Kedd, Budapest:

Teddy Harpo @ Akvárium Klub Official

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Bowling Club

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Huszonegyedik hét

Idén még nem volt hét Peggy Sue és a Mystery Gang nélkül. Most a lista élén áll a videó.
Második a Naked Truckers, és idei legnépszerűbb felvételük, a Big Boobs. Harmadik lett a héten a Szeptember óta nem koncertező Crazy Cat & The Blue Moons. A Mobile, Alabama még a 2011-es Rockabilly Hayride-on hangzott el. Egyedül ez a felvétel kapott youtube like-ot a top tízben, mindjárt hármat is.
Negyedik egy Lakeside Weekend-es Jam lett, a Baby Let's Play House 2016-ból.
A Meghalok, hogyha rám nézel két zenekar előadásában is felkerült a listára, hamár a múlt héten nem sikerült a tízbe kerülnie. Az ötödik helyen a Pedrofon, a hatodikon a Vasmacska zenekar az előadó.
Az idei és a 2013-as RocknRoll Weekender Walldorf fellépője volt a Texabilly Rockets - Part Records Germany. A Hot Rod Race lett a hetedik legnézettebb a 2013-as fesztiválról.
Nyolcadik a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost a 20. Lakeside-ról.
Az utolsó két helyen lévő holtversenyt a megtekintési idő segít feloldani. Ezért a kilencedik a Redneck Roadkill és a Call Me The Breeze a 2016-os Vasszamarak motoros találkozóról, a tizedik a Dynamite Dudes a Bad Moon Rising-gal a Lakeside-ról.


2018. június 6., szerda

Ha már tegnap egy 2016-os Lakeside Weekend videó került emgosztásra legyen a Rock and Roll Kupa jutalomvideó is egy ilyen!

Nem volt váratlan az eheti első mérkőzés végeredménye. Ugyanis mind a The Prison Band, mind a B'15 Truckabilly Trio olyan magas nívót képvisel, hogy nem csoda a döntetlen eredmény. Mindketten 4 szavazatot kaptak. Mégis a B'15-re előbb érkezett önálló szavazat, így a jutalomvideó tőlük érkezik: Twistin' the Night Away.
A döntetlen azt is jelenti, hogy ugyanannyi ponttal állnak a csoport második-harmadik helyén.

2018. június 5., kedd

Agárdról jelentjük - 202. rész

A 2016-os Lakeside Weekendre látogatunk ma el. A vízparti szinapdon lépett fel a Duckers, akik előadták a Rockabilly Guy című dalt a repertoárjukból.

2018, Huszadik hét, Top 20

A Peggy Sue elsőségét nem fenyegeti a héten semmi. Az új második North Side Gal-nek, és a harmadik helyre csúszott Meghlok, hogyha rám nézelnek együtt is kevesebb pontja van, mint a Peggy Sue-nak.
Van két régebbi dalunk alistán, akik ezen a héten utat találtak a húszba. A Hot Rod Race hetven egylet, a Jailhouse Rock 31 helyet lépett előre.
A héten mindkét újonc dal bekerült a legnézettebb húszba. A 30 days a 13., míg az Ocelot vénusz a 17. helyen nyitott.
Négy daltól vettünk búcsút ezen a héten. A húszban maradók közül a Bad Moon Rising csúszott vissza a legtöbbet, az ötödikről a tizedik helyre.
A kiesőzónát a nyolcadik Esküvő vezeti. Őt a 11. Dolly a klónbáránka és a huszadik Rollin' Dynamite követi.
A héten nyolc magyar nyelvű szerzemény mellett egy instrumentális került a listára.


2018. június 4., hétfő

Figyelem! Csak erős idegzetűeknek!

A fiókból egy tizenkét éves videó került elő. Az előadó a Mystery Gang, még a klasszikus felállásban. A Blues alley rémlik valakinek? Itt adott koncertet a csapat, ahol a Rocket-O című klasszikus elhangzott.
A videó a HD felbontás, a képstabilizátor és a sztereo mikrofonok korszaka előtt készült, ezt kéretik figyelembevenni. :)

2018, Huszadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Egyedüliként a Mystery Gang a bajnokságban az a zenekar, akik eddig minden héten szerepeltek a heti tizes listán. Ugyanis a második Vasmacska zenekar 19 hét után most kimaradt a listáról. De még így is közel 100 pont az előnyük a harmadik Pedrofon előtt.
A negyedik helyre a Fifty's Heaven érkezett meg.
A legjobb tizenhat között más változás nem történt, a "Mexikói határon" most is a Madarak házibulizenekar és a Casino Black található.
"Mexikóban" nagy poprt kavart fel a portugál Texabilly Rockates, akik tíz helyet előre lépve a 19. pozícióba kerültek.
Mögöttük négy helyet javítva a 21. helyen a Naked Truckers.
A 2017-es Lakeside Weekend alkalmi zenekara, a Mitch Farty and the Drunken Sailors is felkerült a listára, ők a 24. helyen nyitottak.
A lista végén, a 40. helyen a Bravó Johnny.


2018. június 3., vasárnap

Rock And Roll Kupa, A csoport, 6. mérkőzés

Hujjujuj! Az idei sorozat legérdekesebb mérkőzése kezdődik most el! Mert egyrészt ember legyen a talpán, aki dönteni tud a B'15 Truckabilly Trio és a The Prison Band között, másrészt ugye vannak átfedések a csapatösszetételben. Szóval sok megosztott szavazatra lehet számítani, de remélhetőleg nem marad döntetlen a szavazás végén az eredmény, ami a szerdai elvis buli miatt kedden zárul kivételesen.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Kedd 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. június 1., péntek

Hogy miért késett pár órt a mai videó? A fű az oka. :)

Na nem az a fű, amit egyesek elszívnak, hanem ami nagyon gyorsan nő a kertben. :) Na de térjünk is rá A Rock and Roll Kupa eheti nyertesére! Ez pedig nem más, mint a Crazy Cat & The Blue Moons! A srácok habár lassan egy éve nem léptek fel, mégis 5:2 arányban nyerték meg a szavazást. A szavazóknak szól most a Big Fool az amigóból.