2016. szeptember 30., péntek

A a "C" csoportban lévő együttesek rajongói nem szórják ész nélkül a szavazatokat

Az eheti fordulóban is csak három érkezett, de ezek közül kettő a Redneck Roadkill-re. A jutalomvideó a Napi Rock and Rollon legnépszerűbb felvételük lesz, a Give Me All Your Lovin'. Csupán 80 megtekintés hiányzik a felvételnek az ezerhez, lökjük át együtt a határon!

2016, Harminchatodik hét, Top 20

A Be Baba Leba kapott a héten némi pont-utánpótlást, így az első helye továbbra is változatlan.
A második a Peggy Sue, úgy tűnik a dal elérte pályája csúcsát. Ha nem kap újabb pontokat, akkor elindulhat lefelé a dal.
Két remek héttel a háta mögött a Bad Moon Rising hat helyet előre lépve felkapaszkodott a dobogó harmadik fokára. Szinte biztos, hogy előrébb is kerül még.
A hét öt nagy nyertese közül a másik, aki hat helyet javított a Rock and Rollnak mindig menni kell a negyedik helyről.
Épp nyolcadik az a Jó Öreg Rock and Roll, ami nyolc helyet javított az előző heti eredményéhez képest.
A Halál a májra harminckettőt lépett előre, most a 14.
A legnagyobb nyertes 122 pozíciós eredményével a Peter Gunn Theme.
Új dal ezen a héten nem színesítette a listát.
Van pár olyan dal is a húsz között, akik lefelé indultak meg.
Az élmezőnyben az Országutak csillaga és az Ufót lét a jeti egyaránt hármat csúsztak vissza a 6.-7. helyre, míg az Esküvő a 19. úgy, hogy előtte a hetedik volt.
A kiesési veszélyzónában a Burn Me Down, az Országutak csillaga és az Esküvő található.
A listán 9 angol, 10 magyar és egy instrumentális dal található.


2016. szeptember 29., csütörtök

A mai zene kiválóan alkalmas hideg napokon felmelegedni

Legalábbis Sonny, a Sonny and his Wild Cows frontembere szerint. A dal címe Love Shock, és a KOBUCIban hangzott el Áprilisban.

Közszolgálati percek #80

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Kezdjük a bemutatást a hét, a hónap, sőt talán az év legszomorúbb eseményével: A Crazy Cat and the Blue Moons búcsúkoncertjével. Aki tud, vegyen részt ezen a szomorú eseményen.
A hétvége jól alakul mind vidéki, mind Pesti szempontból.
Kezdődik mindjárt a koncertjeinek soha eseményt nem csináló Pawnshoppal (javítsatok ki, ha tévedek :D), akik a Lámpásban lépnek fel.
Vasárnap a Group'n'Swing jótékonysági koncertet ad.
Sok külföldi fellépés is szerveződött a hétvégére, a legnagyobb show a Pullman Cityben megrendezett Rockabilly fesztivál lesz, ahol A Prison Band, a B'15, a Black Frogs mellett Ed Philips és népi zenekara is fel fog lépni.
Ők egyébként három koncertet is adnak, az itt fel nem sorolt zártkörő tapolcai bulival együtt.
A hétvégét ki már, mint a Pedrofon zárja a Műcsarnok Teraszon.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Csütörtök, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Red Rock Pub Kecskemét

Péntek, Budapest:

Brillantin @ Városligeti Sörsátor
Pedrofon @ Alcatraz
Crazy Cat & The Blue Moons @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

The BlackBirds @ Rozé Fesztivál (Villány)
Dynamite Dudes @ Zöld Pecsét Kávézó és Borbár (Eger)

Péntek, Külföld:

The Prison Band @ Pullman City Bayern (DE)

Szombat, Budapest:

Roll' Skate Boogie @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Szombat, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, Sonny and his Wild Cows @ Pisztráng Fesztivál (Tapolca)

Szombat, Külföld:

Easy Blues @ 15. Motofest Komoca (SK)
B'15 Rockabilly Band, Black Frogs @ Pullman City Bayern (DE)

Vasárnap, Budapest:

Group'n'Swing @ Marczibányi Téri Művelődési Központ

Vasárnap, Vidék:

Redneck Roadkill @ Pisztráng Fesztivál (Tapolca)

Vasárnap, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, The Tin Cans @ Pullman City Bayern

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Műcsarnok Terasz

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. szeptember 28., szerda

A napot egy kis Rhythm and Blues teszi szebbé

A Pawnshop, alias Besenyei Csaba  és Wild Cow Sonny (és természetesen zenésztársaik) a Lámpásban ad rendszeresen koncertet, amikről soha nem készül Facebook esemény. Aki szerencsés, az elcsípheti ezeket a teltházas koncerteket. Aki nem, az nézze meg a My Sweet Love Ain't Around című felvételt. :)

2016, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Bajnokság éllovasai gyűjtötték be ezen a héten is a pontok többségét, az élmezőnyben mégsem történt változás.
Az élen továbbra is a Dynamite Dudes. Az elmúlt hetekben sikerült eltávolodnia a második B'15 Rockabilly Band-től, akiknek nemrég egészen sikerült őket megközelíteni.
A harmadik helyen az a Pedrofon, ami magához térni látszik a nyári pihenőből, annál is inkább, mert a negyedik helyen ott van a Mystery Gang alig 30 pontnyira.
A hatodik-hetedik helyen holtverseny alakult ki a Fifty's Heaven és a Rockin' RockCats között, holtbiztos, hogy nem marad így az év végéig :)
Az elmúlt négy hétben a Redneck Roadkill a "Mexikói határ" boldogtlanabbik felén volt a 17. helyen. Ezen a héten sikerült átlépni a határt, bejutni a legjobb 16 együttes közé. Mégsem ülhetnek a babérjaikon, mert nincsen túl nagy előnyök a 16. előtt.
A határ mostantól a Danny Rockabilly and His Clan és a Peter Andorai & The Graceband között található.
"Mexikóban" is történtek dolgok a héten. A Surfin' Zhiguli megnyerte az aktuális hetet, így összesítésben hat helyet lépett előre, most már a 18. a banda. Vajon sikerül nekik a legjobb 16 közé is bekerülni?
A lista legvégén, az 54. helyen továbbra is a Fog/Doc Band található.


2016. szeptember 27., kedd

Agárdról jelentjük - 114. rész

A The Tin Cans volt az idei Lakeside Weekend másik külföldi fellépője, az együttes Németországból érkezett hozzánk. Igazán őrült Rockabilly show-val kényeztették el a közönséget. Aki nem hiszi, halgassa csak meg bátran a Brave Rockin' Heart című számukat.

2016, Harminchatodik hét

A hatodik héten már sikerült egy heti nézettségi tizes lista élére kerülni a Surfin' Zhigulinak. Ez a bravúr most is összejött, a Lakeside Weekenden rögzített Peter Gunn Theme nemcsak kimagasló nézettséggel lett első a héten, de három youtube likeot is kapott.
A Ganxta Zolival készült videó miatt megtáltosodott a Redneck Roadkill népszerűsége. Ez a listán is megjelent, második a Halál a májra az ő countrys feldolgozásukban.
A Dynamite Dudes csak nem ül tétlenül a fenekén. Ezen a héten is sikerült nekik felkerülni a dobogóra, a harmadik a Bad Moon Rising, ami szintén a Lakeside Weekenden hangzott el.
A negyedik-ötödik helyen holtverseny alakult ki a megtekintések számában, ilyenkor az kerül előre, amelyik dalnak hosszabb a megtekintési ideje. Ez a szerencsés pedig most a Pedrofon és a Jó öreg Rock and Roll.
A Be Baba Leba és a Killer Diller Combo csupán egyetlen megtekintéssel maradt le a dobogóról, így a holtverseny miatt "csak" az ötödikek. Idén ez a dal a Lakeside legnépszerűbbje.
Igen szoros a mezőny, a hatodik helyről is csupán egyetlen megtekintés döntött. Ezt a helyet ezen a héten a Rockin' RockCats és a nagy klasszikusuk, a Rock and Rollnak Mindig menni kell foglalja el. Ez a dal is Agárdon került rögzítésre, de még 2015-ben.
A hetedik-nyolcadik helyen is holtversenyt találunk. Hosszabb megtekintéssel a B'15 Rockabilly Band és a Ne ébressz fel kapja a hetedik helyet. Mondanom sem kell, ez is egy 2016-os Lakeside Weekendes videó.
Nem nagy különbség a kettő sem, ennyi a hátránya a Dynamite Dudes másik dalának a Sixteen Chicksnek nyolcadik helyen.
A Rockin' RockCats is duplázni tudott, az ő második daluk a listán a héten a Jitterbop Baby, ami az EMAT After Partin hangzott el. Egy youtube likekal jutalmazta a közönség.
A Mystery Gang is felkerült a tizes listára. A Mintha egy macskaszem zárja a sort, egy youtube like-ot nekik is megítélt a közönség.


2016. szeptember 26., hétfő

Ugorjunk vissza a remek EMAT after partira!

Itt lépett fel többek között a Killer Diller Combo, akik a Hot Shot című számmal (is) emelték a hangulatot.
A KDC legutóbb megosztott dala a Be Baba Leba máris többszázas nézettséget ért el, vajon sikerül ez ennek a dalnak is?

2016, Augusztus

Lássuk, hogy Augusztus hónapban melyek voltak azok a dalok és együttesek, amik a legnépszerűbbek voltak nálatok!
Első helyen a Killer Diller Combo és a Be Baba Leba a Lakeside Weekendről. Három youtube like-ot is kapott a dal.
Második a Burn Me Down lett a B'15 Rockabilly Bandtől. Érdekesség, hogy a megtekintési időben övék a vezető hely. Egy youtube like-ot kiosztott nekik is a nézők serege, és ez a dal is az idei Lakeside Weekend terméke.
A Dobogó harmadik fokát a Peggy Sue szerezte meg a Mystery Gang előadásában. A régi nagy klasszikus nagy visszatérése ez.
Csupán egyetlen megtekintéssel maradt le a dobogóról a Fifty's Heaven és az Országutak csillaga. Szintén egy Lakeside-os felvételről van szó.
Április óta minden hónapban bekerül a Takáts Tamás Blues Band felvétele, az Ufót lát a jeti a Napi Rock and Roll havi tíz legnézettebb videója közé, annak ellenére, hogy nem egy kiváló minőségű régebbi felvételről van szó. Ebben a hónapban sincs ez másként, Augusztusban övék az ötödik hely.
Ha a youtube like-okat nézzük a Mess Aroundé, és előadójáé, a Dynamite Dudes-é a havi elsőség. A megtekintések száma alapján most a hatodikok.
Hetedik lett egy másik Mystery Gang dal, a Mintha egy macskaszem, youtube like-ot ez a dal is kapott.
Hosszas hallgatás után tért vissza a Pedrofon a listákra, augusztusban az Ifa megy a hegyen segítette a csapatot az összetett nyolcadik helyre.
A B'15 is duplázni tudott, ami nem egyszerű a havi listán. Kölcsönkérték a Rockin' RockCats dalát, a Rock and Rollnak mindig menni kell-t, és így érték el a kilencedik helyet. Természetesen ez is egy friss Lakeside felvétel volt.
A listát a Dynamite Dudes zárja. Nekik is sikerült duplázni a hónapban, ezúttal a Bad Moon Rising lett az a dal, ami a jó szereplést jelentette. Egy youtube like-kal ők is gazdagabbak lettek. Érdekesség, hogy a videó megtekintési ideje másfélszerese a másik DD videónak.


2016. szeptember 25., vasárnap

Újabb fordulóba kezdünk ma a Rock and Roll Kupában

A "C" csoportot képviseli a mai két zenekar, akikre szavazhattok.
Kommentben írjátok le, hogy a The HepCats vagy a Redneck Roadkill szimpatikusabb nektek.
Péntek délutánig szavazhattok szokás szerint, mert este hatkor érkezik a jutalomvideó a nyertestől!



2016. szeptember 23., péntek

Ma a vadabbik együttes nyert. :)

A Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-re érkezett minden szavazat az eheti Rock and Roll Kupa fordulóban.
A jutalomvideó a Wild One, amit a Kuplungban adtak elő a srácok még 2014-ben, pár nap híjján két éve.

2016. szeptember 22., csütörtök

Komáromból jelentjük - 68. rész

Az ABCD (Hungary) Nem először lépett fel idén a komáromi amerikai autós fesztiválon. Egy remek műsort adtak idén is az autós fesztivál rock tribute napján. Előadták többek közt az AC/DC You Shook Me All Night Long című dalát is, a közönség legnagyobb örömére.

Közszolgálati percek #79

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Elkezdődött a klubszezon. Mi sem árulkodik erről jobban, mint a túlzsúfolt péntek esti pesti éjszaka. :)
Végre a szombatra sem lehet panasz, négy koncert is vár az érdeklődőkre.
Vidéken tart még a fesztiválszezon, de már ott is akadnak klubkoncertek.
A hétvégén sok külföldi koncert is lesz, a Silver Shine, a Bits és Ed Philips és népi zenekara tesznek külföldi túrát.
A legszorgalmasabb a Pedrofon, akik négy koncertet is adnak, hogy megkeressék a luxusjachtra valót.

Péntek, Budapest:

Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert
Killer Diller Combo @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Surfin' Zhiguli @ El Rapido grill & tequila
Group'n'Swing @ Jazzy Pub
Deák Bill Gyula @ Erzsébetliget
Takáts Tamás Blues Band @ Akvárium Klub Official

Péntek, Vidék:

Pedrofon @ Tisza River Étterem- és Rendezvényhajó (Szeged)
Redneck Roadkill @ Mangalica Fesztivál (Székesfehérvár)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Zamat Palinka Fesztival (Debrecen)

Péntek, Külföld:

The Silver Shine @ pokhoi (SK)

Szombat, Budapest:

Deák Bill Gyula @ Nagytétény
Pedrofon @ Open Cafe - kávézó
Mystery Gang @ Rákoscsaba
Danny Rockabilly and His Clan @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Szombat, Vidék:

The BlackBirds @ Fő Út (Vecsés)
Boka és a Klikk @ Öreghegyi Közösségi Ház (Székesfehérvár)

Szombat, Külföld:

The Bits @ Bubenreuth (DE)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Szatmárnémeti (RO)

Vasárnap, Budapest:

Pedrofon @ Szent Mihály napi búcsú (XIII)

Vasárnap, Külföld:

The Bits @ Kunreuth (DE)

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Műcsarnok Terasz

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. szeptember 21., szerda

Ma ismét egy kis madridi rockkocsmába látogatunk el

A Thundercatclub szinpadán lépett fel a The Jon Storey Band, ahol előadták többek közt a Good Situation című dalt.

2016, Harmincötödik hét, Top 20

A húsz legnépszerűbb dal listájának élén továbbra is a Be Baba Leba. Ezen a héten már nem kapott pontot, vajon meddig tud az élen maradni?
A Peggy Sue lassan a régi dicsőségében fürdik. Más a második helyre kapaszkodott fel a korábbi listavezető dal.
Az Országutak csillaga a harmadik, de harmadik hete friss pontok nélkül.
Két nagy nyertese van a hétnek. A 13. helyen lévő Házörző Blues 114-et, a 16. Jó öreg Rock and Roll 189 helyet lépett előre.
A héten két dal bővítette a listát, ezek közül egy, a Bad Moon Rising került be egyből a húsz közé. A dal a kilencedik.
Sok dal csúszott hátra egy-két helyet, ilyenek a Rock This Town, a Jitterbop Baby, és a Route 66.
Ez az első hét a Top 20-as lista történetében, amikor nincs olyen dal, ami egyértelműen kieső esélyes lenne. Ettől függetlenül szinte biztos, hogy hátulról ki lesz szorítva egy-kettő.
A lista ezen a héten is kiegyensúlyozott. 10-10 Magyar és Angol dal található rajta.


2016. szeptember 20., kedd

Agárdról jelentjük - 113. rész

A The Prison Band rajongói most nagyon figyeljenek!
A Heavy Tool Guys az egyetlen videó tőlük, ami a Lakeside Weekendről publikálásra kerül. Szóval nézzétek rongyosra! :)

2016, Harmincötödik hét, Rock and Roll Bajnokság


Elért abba a szakaszba a bajnokság, amikor már megritkultak a helycserék.
Az első négy hegyezett mind kepott pontot, de nem sikerült megelőzniük egymást. A sorrend változatlan: Dynamite Dudes, B'15 Rockabilly Band (épp elérve a 300 pontos határt), a lendületbe jövő Pedrofon és a Mystery Gang.
Lejjebb minden csendes, ahogy hetek óta mindig, a "Mexikói határ" most is a Peter Andorai & The Graceband és a Redneck Roadkill között található.
"Mexikóban" kicsit nagyobb az élet, mint az megszokott.
A 18. helyet átvette a Roll' Skate Boogie. Vajon sikerül nekik bejutni a legjobb tizenhat közé is?
A héten két új együttes mutatkozott be a listán. A ZZ Copy a 47., a Spanifer Rodeo az 52. helyen nyitott.
Ezzel a listán immár 54 együttes jutott szóhoz, az utolsó helyen ezen a héten is a Fog/Doc Band.


2016. szeptember 19., hétfő

Senkit sem téveszt meg ugye a most következő előadó neve?

A Mean Woman Bluest a ma már (tagcserék után) Peter Andorai & The Graceband néven futó együttes adta elő az Amigoban.

2016, Harmincötödik hét

Egy huzamban másodszor végez a heti tizes lista élén a Dynamite Dudes! Ezúttal a Bad Moon Rising volt az a szerencsés felvétel a Lakeside Weekend-ről, amelyik meghozta a sikert. Ráadásul két youtube like-ot is kapott.
Második helyen a B'15 Rockabilly Band és a Házörző Blues, szintén az idei Lakesideról.
A Pedrofon visszatért! Legalábbis úgy tűnik. Ezúttal a harmadik helyen landolt a Jó öreg Rock and Roll az előadásukban.
Csupán pár percnyi megtekintési idővel maradt le a dobogóról a Mystery Gang és a Peggy Sue. A megtekintések számában holtveryenyben van a dal a harmadik helyezettel.
A Pedrofon nemhogy duplázni tudott a héten, de egyenesen mesterhármast ért el. A háromból a második dal az Ifa megy a hegyen az ötödik pozícióból.
Az Arrivederci Amore a Roll' Skate Boogie előadásában most a hatodik legnézettebb volt a Napi Rock and Roll videói közt.
Először kerül fel a Napi Rock and Roll megtekintési listáira a ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary. Az együttes az idei komáromi amerikai autós fesztiválon lépett fel, ahol előadták a Gimme All Your Lovin' című dalt, ami a hetedik legnézettebb lett. Ráadásul két youtube like-ot is kiérdemelt.
Két youtube like-ot kapott a harmadik Pedrofon dal, a Bibop Lulu is. Holtversenyben van a megtekintések számáában a ZZ Copy felvételével, de annak hosszabb a megtekintési ideje.
A kilencedik felvétel, a Rollin' Dynamite a Spanifer Rodeo-tól is benne van az előbb említett holtversenyben. Azonos megtekintési szám mellett a megtekintési idő hossza a döntő.
Idén még nem került fel a tizes listára Spanifer Rodeo dal, most egyből kettő is. A listát a Jól van bébi! zárja.


Ezen a héten sem maradhat el a Rock and Roll Kupa

Szavazzatok kommentben, hogy a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service vagy a Naked Truckers-e a kedvencetek.
Akire több szavazat érkezik péntek délutánig, attól láthattok egy videót hatkor.
Szavazásra fel!


2016. szeptember 16., péntek

Rock and Roll Kupa jutalomvideó!

A szavazást a B'15 Rockabilly Band nyerte. A múlt hétvégén adott a banda egy nagy sikerű koncertet az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban. Fellépett velük Nitus is, talán ezúttal is előadták az I Want You to Want Me című Cheap Trick számot, amit a sokan egy bizonyos tinivigjátékból ismerünk :)

2016, Harmincnegyedik hét, Top 20

Az első két helyen nem történt változás: A Be Baba Leba-t követi az Országutak csillaga.
2015-ben sokáig volt az élen a Peggy Sue. A dal most megszerezte a harmadik helyet. Vajon képes lesz ismét az élre törni, vagy megreked a dobogó harmadik fokán?
A Peggy Sue-t szorosan követi az Ufót lát a jeti. Pár éve ez a két dal ugyanilyen szorosan mozgott együtt (az itt most nem szereplő No Rockin' Shoes-zal együtt).
A hét nagy nyertesei közé tartozik a nem létező dal, ami úgy kezdődik, hogy a Plébánosnak. Nyolc helyet előre lépve bekerült a legnézettebb húsz videó közé. De ha nem kap pontokat ezen a héten, akkor ugyanilyen könnyen ki is kerülhet.
Negyvenhat helyet lépett előre a Mess Around, hogy visszakerüljön ismét a huszas listára, mot a 8. a dal.
Ennél is többet, 57-et javított a Route 66. Most a 17. pozícióban találjuk.
A héten nem bővült újabb darabbal a lista.
Két olyan dal van, amelyek visszaléptek az előző listához képest, mégis a húszban tudtak maradni. Ezek a Ne ébressz fel és az It's Not Too Late To Be Wild a 11-12. helyről.
Mögöttük a 13. az az Ain't Ever Comin' Home, ami több, mint húsz hétig volt listavezető. Komoly esély van arra, hogy jövő héten már ne is szerepeljen a listán, ugyanúgy mint az előtte álló It's Not Too Late To Be Wild és a már említett Plébánosnak.
A listán 9 Magyar és 11 angol nyelvű dal található.


2016. szeptember 15., csütörtök

Ki hinné, hogy még 2015 Októberéből is van videó a tarsolyban?

Nem is akármilyen: A Pedro and the Dogboomers prezentálja ma nekünk a Jégrock című klasszikust. A srácok a 16. Wildcat Nighton léptek fel a Hatvani Daliban.

Közszolgálati percek #78

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A közszolgálati percek rovat ezennel visszatért!
Technikai okok miatt az elmúlt hetekben elmaradt a részletes tájékoztató a koncertekről és eseményekről, de remélhetőleg ezentúl (a következő nyaralásig) minden héten értesülhettek a történésekről.
Kezdjünk is egy nagy durranással: A Mystery Gang az államokban, Anaheimben fog fellépni! Remélem beszámolnak majd óla, hogy milyen a Kaliforniai napsütés! :)
Ha már a külföldi koncertekről volt szó, következzen Ed Philips és népi zenekara. Ők a német nyelvterületre tsznek egy kétnapos kirándulást, Svájc és Ausztria várja őket.
A fesztiválszezon mé nem ért véget, szombaton igazi dömping lesz, mindenki fellép, aki csak él és mozog.
Budapesten már ma este kezdődnek a koncertek, ki más, mint a dinamikusok nyitnak a Margit utcában.
A legérdekesebb koncert a Gesarolé lehet, akik most búcsúznak majd a Városligeti Sörsátortól, mielőtt az az értelmetlen rombolás áldozatául esik.
És természetesen meg kell említeni a magyar Rock and Roll scéna epicentrumát, az Amigo klubot is, ahol már két hete beindult a szezon. Ezen a héten Jerry Lee Bencéék és a Rockin' RockCats várja az érdeklődőket.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Margitutcakilenc

Csütörtök, Vidék:

The BlackBirds @ Bor Tér Fesztivál (Szeged)

Péntek, Budapest:

GESAROL @ Városligeti Sörsátor
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Jampec Party (Kiszombor)

Péntek, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Root (CH)

Szombat, Budapest:

Rockin' RockCats @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
UPDATE: Redneck Roadkill @ II.Palotai Sörfesztivál

Szombat, Vidék:

The BlackBirds @ Nagy Csabai Házipálinka-kóstoló és Pörköltölő (Békéscsaba)
C C és a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Rácalmási Tökfesztivál (Rácalmás)
A Nyughatatlan @ Fehér Csàrda Sopronkövesd (Sopronkövesd)
Pedrofon @ XII. Ballószögi Szüreti Napok (Ballószög)
Nemcsak Berry @ Karcagi Motorostalálkozó Magor (Karcag)
GESAROL @ Koppány Napok ! (Törökkoppány)

Szombat, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Herbstmeeting US-Car & Oldtimertreffen (AT)

Vasárnap, Budapest:

Peter Andorai & The Graceband @ Oktogon

Vasárnap, Külföld:

Mystery Gang @ World Famous Doll Hut (USA)

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Műcsarnok Terasz

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Boogie láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. szeptember 14., szerda

Hamarosan végleg bezár a Városligeti Sörsátor

...hogy megújulhasson a vároliget. Aminek nem biztos, hogy ebben a formában van bármi értelme is.
Ebben a sörsátorban lépett fel a The Bits még 2015-ben, és adta elő a Dizzy Miss Lizzie című dalt.

2016, Harmincnegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Sikerült átlépni a háromszáz pontot a Dynamite Dudes-nak. Növelték a srácok az előnyüket az utóbbi hetekben erőltetett menetbe kezdő B'15 Rockabilly Band előtt.
A harmadik helyen immár egy híjján ötven pontos lemaradásba került a Pedrofon. Az előző héten kaptak pár pontot, de ezen a héten már megint nem. A nyegyedik Mystery Gang is egyre közelebb kerül hozzájuk, mindössze 15 pont választja el őket egymástól.
Habár az első nyolc együttes közül hét kapott pontot, változás mégsincs a listán. Mindenki megtartotta múltheti helyezését.
A "Mexikói határ"-t továbbra is a Peter Andorai & The Graceband és a Redneck Roadkill között találjuk.
Változás csak "Mexikó" azon részén található, ami már nem is látszik. A 39. helyen debütált a Flip, Flop and the Flyers. A pécsi együttes a Rock and Roll Bajnokság indulásakor még stabilan a legjobb tizenhat tagja volt, idén azonban töb, mint egy fél évnek kellett eltelnie, hogy a heti legnézettebb tíz videó közé kerüljön egy felvételük. Reméljük a Lakeside Weekend-es videókkal ismét lendületbe jönnek ők is.
A lista legvégén, az 52. helyen most is a Fog/Doc Band-et találjuk.


2016. szeptember 13., kedd

Agárdról jelentjük - 112. rész

A Pedrofon is fellépett idén a Lakeside Weekend-en. Tőlük következik ma egy Doo-Wop szám, aminek a címe Daisy!

2016, Harmincnegyedik hét

Ismét a Dynamite Dudes a heti nézettségi lista élén! A Mess Around az első hely mellé három youtube likeot is begyűjtött.
A második helyezett Peggy Sue-nak csak feleannyi megtekintést siekrült összegyűjtenie, mint az élen állónak. A Mystery Gang által előadott dal a megtekintési időben így is a mezőny fölé magasodik.
A Dobogó harmadik fokára ezúttal a Takáts Tamás Blues Band szerzeménye, az Ufót lát a jeti került.
Negyedik lett a Route 66 a Flip, Flop and the Flyers előadásában.
Ötödik a duplázni tudó Mystery Gang és a Mintha egy macskaszem.
A hatodik helyen a Rockin' RockCats, hogy mit csináljon a Plébánossal az ember.
Youtube like-kal tüntették ki a rajongók a hetedik Killer Diller Combo felvételt, a Lakeside Weekend-en készült Be Baba Leba-t.
Szintén a Lakeside Weekenden készült a nyolcadik Fifty's Heaven videó, a Szakadt Verda, Nikkel álom is.
Ezen a héten kilencedik lett az Esküvő a B'15 Rockabilly Band előadásában.
Ritkán látjuk a listán a Nemcsak Berry-t. Most sikerült a tizedik helyen megjelenniük a Carol című dallal.


2016. szeptember 12., hétfő

A hét egy kis countryval indul

Annak apropóján, hogy a Redneck Roadkill egy hete új videoklippel jelentkezett a Napi Rock and Roll is közread egy videót a srácoktól. A mai rohanó világban nem lehet lemaradni, kérem! :)
Az I'll Be Gone egy igazi szakítós dal, amikor megmondod a nőnek, hogy ennyi volt, szépjónapot! :)

2016. szeptember 11., vasárnap

Az utóbbi hetekben összességében kétség kívül...

...a B'15 Rockabilly Band felvételei a legnépszerűbbek a Napi Rock and Rollon. Ezt a B'15-öt kell kegyőznie a héten a Rock and Roll Kupában a Duckers-nek, akiknek aggodalomra nincs okuk, hisz mögöttük is erős rajongói háttér van.
Lássuk, kinek sikerül több rajongót elérnie!
Írjátok le ide kommentben, hogy melyikük a kedvencetek. A bizonytalanok szavazhatnak mindkettőre is, ahogy az már megszokott. :)
Pénteken délután a nyertestől egy jutalomvideót láthattok.
Szavazásra fel!



2016. szeptember 9., péntek

Cigánymeggy!

Ez nem a most következő Dynamite Dudes felvétel címe, hanem Misi (a.k.a. Mitch Farty) jelmondata volt azon az estén, amikor a banda előadta a Faith című számot.
És hogy miért került most pont ez műsorra? Az együttes megnyerte a Rock and Roll Kupa eheti második fordulóját.
Gratulálunk nekik.
A jövő héten visszalassulunk, és megint csak egy fordulót tartunk majd.

2016. szeptember 8., csütörtök

Komáromból jelentjük - 67. rész

Tényleg őrült egy éjszaka volt.
Hogy menniyre, azt talán a Kiss Forever Band tagjai nem is tudhatták a szinpadon, miközen a Crazy Crazy Night-ot adták elő nekünk. A színpadról nem látszik, hogy a gumifüstölés, a cruise-olás, a bikarodeó, és a többi Komárom specifikus esemény mennyire őrölté tesz miden estét a Monostori erődben.

De mi tudjuk... :)

2016, Harmincharmadik hét, Top 20

A Be Baba Leba ötödik hete gyűjtögeti szorgalmasan a pontokat, nem is keveset, nem csoda hát, ha ez a dal áll az élen.
Az Országutak csillaga is ugyanolyan jól indult, de ezen a héten már nem kapott pontot. Ennek ellenére a második helye stabil.
A Ne ébressz fel oda-vissza ugrál a huszas listán, rendszeresen megjelenik, majd eltűnik. Most egészen a harmadik helyig sikerült magát feltornásznia úgy, hogy három helyet is javított.
Szintúgy három helyet javított a This Ole House, és az ötödik helyet érte el a dal. Vajon van még benne erő, hogy feljebb jusson?
A lista második felében négy nagy visszatértőt is köszönthetünk.
A Mintha egy Macskaszem tíz helyet javítva a tizennegyedik helyre lépett előre.
A huszadik helyen az Ifa megy a hegyent találjuk, ami múlt héten még az 57. volt.
Az All Shook Up szédületes 67-es ugrást halytott végre a 12. pozícióba, de még ezzel sem az övé a legnagyobb visszatérő címe.
Ez a cím a Jitterbop Baby-t illeti meg, ez a szerzemény 186 másikat előzött meg, hogy most a 17. lehessen.
A héten új dal nem bővítette a listát.
Az utóbbi hetekben népszerű volt az Esküvő című dal. Ez a népszerűség múlni látszik, a harmadikról a kilencedikre csúsuzott hátra a szerzemény.
A korábbi listavezető Espresso Negro az utolsó heteit tölti a listán -legalábbis egyelőre. Öt helyet veszítve jelenleg a 19. a dal, és ha nem kap sürgősen pontokat, akkor jövő héten már nem fogunk itt vele találkozni.
A kiesés szélére került továbbá a Meghalok, hogyha rám nézel és az I'm Walkin is.
A lista tökéletesen kiegyensúlyozott, 10 angol és 10 magyar nyelvű dal található meg rajta.


2016. szeptember 7., szerda

A Rock and Roll Kupa eheti első fordulója az imént zárult le

Szoros küzdelemben, csupán egetlen szavazattal a Nemcsak Berry győzedelmeskedett, így a jutalovideót tőlük láthatjátok.
Ez pedig nem lesz más, mint a Mustang Sally.

Elértünk a második dupla hét második szavazásához

A Rock and Roll Kupában ezúttal a Rockin' RockCats és a Dynamite Dudes rajongói mérkőznek meg.
Komentben írátok le a kép alá, hogy melyikük a kedvencetek, és péntek este a győztestől láthattok egy jutalomvideót.


2016, Harmincharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Úgy tűnik, most a Dynamite Dudes ment szabadságra. Harmadik hete nem szereztek pontot a bajnokságban. Előnyük így a második helyezett B'15 Rockabilly Band előtt kevesebb, mint 14 pont, ami akár egy hét alatt is összejöhet.
A dobogó harmadik fokán a Pedrofon. Ismét szereztek pár pontot. Ez vajon egy jó sorozat kezdete, vagy csak átmeneti fellendülés?
Mögöttük a jó formában lévő Mystery Gang is átlépte a hétszáz pontot.
Kissé lemaradva az ötödik helyen a Killer Diller Combo épp megelőzte a Fifty's Heaven-t.
Az élmezőnyben más nem történt, a "Mexikói határon", a legjobb tizrnhat határán a Peter Andorai & The Graceband-et és a Redneck Roadkill-t találjuk. Az utóbbi csapat éppen hétfőn jelentetett emg egy új videoklippet Ganxta Zolival közösen, ez jó hatással lehet a banda Napi Rock And Rollos videóira is.
"Mexikóban" A Tom White & the Mad Circus és a Black Frogs tör előre a héten. A két együttes a 22.-23. helyen található jelenleg.
Újonc a listán az osztrák Pianofrizz & Friends. A legelső Lakeside Weekend-es videójukkal a 33. helyen debütáltak.
Így a listán idén már 51 zenekar szerepel, a listát a Fog/Doc Band zárja.


2016. szeptember 6., kedd

2016, Harmincharmadik hét

Ismét a heti lista élén a Killer Diller Combo és a Be Baba Leba! Négy hét után sikerült megint az élre kerülni.
Ne ébressz fel - ez a második helyezett B'15 Rockabilly Band felvétel címe.
A Lakeside Weekend-en lépett fel az osztrák Pianofrizz & Friends. A héten a harmadik legnézettebb videó az All Shook Up volt az ő előadásukban. Egy youtube like-ot is kaptak.
Éppencsak lemaradt a dobogóról a Rockin' RockCats és a Jitterbop Baby.
Az ötödik-hatodik helyen holtversen alakult ki, amit a megtekintési idő dönt el nekünk. Emiatt lett ötöddik a Mystery Gang és a Mintha egy macskaszem.
A This Ole House a hatodik, az előadó a Black Frogs.
Hetedik a héten a Tom White & the Mad Circus által előadott Csak Tiszán, ami -mint azt mindenki tudja- nem más, mint a Rock This Town magyarul.
Holtversenyt találunk a nyolcadik kilencedik helyen is. Ebből a Pedrofon és az Ifa megy a hegyen jött ki jobban. A Pedrofon ezzel végre pontokat szerzett a bajnokságban, öt hét telt el a legutóbbi listaszereplésük óta.
Duplázni tudott a kilencedik Mystery Gang. A dal, ami ezt lehetővé tette az a Peggy Sue, ami a banda legnépszerűbb dala a Napi Rock and Rollon.
Pár éve a legjobb 16 között találkozhattunk a miskolci The Hot Road Rockabilly Band nevével. A zenekar jelenleg ideiglenes szünetet tart, ezért is jó őket a tizedik helyen látni. A felvétel címe: Mystery Train.


Agárdról jelentjük - 111. rész

A Surfin' Zhiguli előadott pár instrumentális dalt a Lakeside Weekend-es koncertján. Egyikük volt a Peter Gunn című sosozat témája.

2016. szeptember 5., hétfő

2016, Harminckettedik hét, Top 20

Negyedik hete gyűjti a pontokat a Be Baba Leba, a dal második hete vezeti a huszas listát.
Szintén négy hete startolt a második Országutak csillaga is.
A dobogó harmadik fokán az Esküvőt találjuk.
A listán a hatodik helytől legelé találjuk a változásokat.
A Peggy Sue ötödik hete gyűjtögeti a pontokat, most négy helyet előre lépve a hetedik.
A kilencedik pozícióban a Burn Me Down, ami hármat javított a múlt héthez képest.
A legnagyobb ugrást a Rock and Rollnak mindig menni kell pordukálta, negyvenhárom hellyel lejjebb találtuk őt a múlt héten, most a 11.
Két újonc dal jutott be a húsz közé, a Rock This Town és a Piros Pántlikámat.
Az Ain't Ever Comin Home, az első félév legnagyobb slágereezen a héten a hatodikról a tizedikre csúszott vissza.
Nyolcadik volt az az Espresso Negro, amely szintén vezette a listát, ezen a héten a tizennegyedik.
Mivel a lsita elejénsok pontja van a daloknak, a huszadik helyhez ezúttal négy pont is elég volt, ez a helyezés most az Ami szivemen a számon által van elfoglalva. A múlt héten a 17. volt ez a dal. A pontjai felét a jövő héten elveszti, így a listáról is kikerülhet.
Másik három dal is a kiesés szélére került.
A Rázzuk fel a várost, a Johnny B. Goode és a We're Not Gonna Take It számára ez lehet az utolsó hét a huszas listán, legalább is egy időre.
A lista kiegyenlített, kilenc magyar dal, és tizenegy angol dal található rajta.


Szereti itt valaki Johnny Cash-t?

Nekik szól a Crazy Cat & The Blue Moons felvétele, a Big River.

2016. szeptember 4., vasárnap

Ha vasárnap, akkor Rock and Roll Kupa

Ma ringbe száll a Takáts Tamás Blues Band a Nemcsak Berry ellen. Kommentben írátok le, hogy melykőjük a kedvencetek. Szerdán délután érkezik a jutalomvideó a győztestől.


2016. szeptember 2., péntek

Némileg megkésve érkezik ma a Rock and Roll Kupa jutalomvideó

A késés oka egy Elefántcsont Part - Brazília határvita volt. ;)
A heti második forduló nyertese az a Pedrofon, akik az utóbbi hetekben elkerülték a Napi Rock and Roll listáit. Ezért is van nagy szükségük a mostani jutalomvideóra, a Bibop Lulura, amit a Műcsarnok Terasz pincéjében adtak elő.
Nézzétek meg minél többen a videót, lőjétek vissza a Pedrofont az élre!

2016, Harminckettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Dynamite Dudes az élen, de második hete 2,5 pontnyira a 300-tól.
Közben a második helyen a B'15 Rockabilly Band továbbra is hatalmas lendületben, alig 25 pont a lemaradása, amit akár 1-2 hét alatt is ledolgozhat.
A harmadik Pedrofon továbbra is "nyári szabadságon" van. :)
A 4-6. helyen mindenki kapott pontot, de nem történt változás a pozíciókban. A Killer Diller Combo idén már több, mint 100 pontot szerzett a heti tizes listán való szereplésekkel.
A Rockin' RockCats három másik együttest is megelőzött, most a hetedikek.
A Danny Rockabilly and His Clan "Mexikóból" jött, immár bekerült a legnézettebb 16 együttes közé, most ők a 15.-ek.
Ez azt jelenti, hogy a "Mexikói határ", a legnézettebb 16 együttes határa a Peter Andorai & The Graceband és a Redneck Roadkill közé került.
"Mexikóban" a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service szerzett pár pontot, és már a huszadikak. Két hete sikerült bejutniuk a huszas listára, vajon meddig marad ez így?
Csupán négy héttel aután, hogy idén először kerültek fel a listára a Black Frogs máris a huszonnegyedik.
Az ötvenedik helyen, a lista végén ezen a héten is a Fog/Doc Band található.


2016, Harminckettedik hét

Az első helyen egy különleges felvétel találhat. A Rock and Rolnak mindig menni kell a Rockin' RockCats szerzeménye, de mivel ők idén nem voltak jelen a Lakeside Weekend-en helyettük a B'15 Rockabilly Band adta elő.
Második helyre a Rockin Rock Cats egy amigós felvétele futott be.
A Be Baba Leba továbbra is népszerű. A Killer Diller Combo videója a harmadik, sőt kapott két youtube likeot is.
Kapott youtube likeot a negyedik helyezett Danny Rockabilly and His Clan videó is. Ez pedig nem más, mint a Rock This Town.
Duplázni tudott a B'15. A Burn Me Down az ötödik.
A hatodik is egy Lakeside Weekendes felvétel. Az Országutak csillagát a Fifty's Heaven adta elő.
A Peggy Sue a Mystery Gang-től az utóbbi pár hétben rendszeresen szerepel a listán, most a hetedik.
Azonos megtekintésszám mellett hosszabb megtekintési idővel a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a Piros pántlikámat csípte meg a nyolvadik helyet. Youtube like-ot is kapott a felvétel.
Kilencedik helyen ismét a Mystery Gang, ezúttal a Mintha egy Macskaszemmel. Youtube lik-ot is odaítélt neki a közönség.
A listát a héten a Black Frogs és a This Ole House zárja. A közönség nekik is ítélt egy youtube like-ot.