A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zenegép Zenekar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zenegép Zenekar. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 6., szerda

2020, Ötvenedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon előnye immár ötven pont fölött van, három héttel az év vége előtt. Vajon sikerül még a második Rockin' RockCats -nek fordítania? A bajnoki cím a tét.
A Dynamite Dudes növelte az előnyét a negyedik B'15 Truckabilly Trio előtt.
A top 16-ban a Lázadók tudott javítani a pozícióján, immár ők a 8.-ak.
A "mexikói határon" a Black Frogs Rockabilly Band mellett a The Ridin Dudes található.
"Mexikóban" a Miskolci Illés EmlékZenekar megelőzte a listán lévő másik miskolci bandát, a Zenegép Zenekar -t, így ők most a 20.-ak.
A 24. helyre jött fel a Peter Adorai & the Graceband.
A lista alsóbb felében más változás nem történt, így a lista végén most os a Pedro and the Dogboomers-t találjuk.

 



2020. november 19., csütörtök

2020, Negyvennegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A jobb olvashatóság kedvéért csak az év második feláében kapott pontokat mutatja a táblázat ezentúl, de természetesen az azelőtt kapottak sem vezstek el.
Az élen álló Rockin' RockCats előnye ismét csökkent a Pedrofon előtt, már húsz pont alatt van, ami akár egy hét alatt is behozhetó! Izgalmas lesz a Bajnokság hajrája.
A harmadik Dynamite Dudes mögött már csak 12 ponttal van lemaradva a B'15 Truckabilly Trio , és valamelyest közeledett a Naked Truckers is.
Ez az első hét idén, amikor nem történt helycsere a legjobb 16 között.
A 39. hét óta áll a "Mexikói határon" az osztrák The Ridin Dudes , a határ másik oldalán pedig a Zenegép Zenekar .
Az első változásért a 40. helyig kell lemennünk. A heti megtekintési listán most először jelent meg a Barbara Sallee's Music , ami azt jelenti, hogy idén ők a 40. legnépszerűbb zenekar.
Idén most először került be a heti megtekintési listába a Surfin' Zhiguli is. Idén ők az 55. legnépszerűbb zenekar, sajnos egy ideje már nem aktívak. Reméljük a vírushelyzet elmúltával új erőre kapnak és újra színpadra állnak.
A listát a Pedro and the Dogboomers zárja az 57. helyen.

 



2020. november 16., hétfő

2020, Negyvenharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Négy ponttal növelte az előnyét a Rockin' RockCats a Pedrofon előtt ebben a kiélezett küzdelemben. Harmadik helyen a Dynamite Dudes .
A negyedik B'15 Truckabilly Trio alig húszpontnyira van már csak a dobogótól. Szétszakadozni látszik az üldöző boly. A Naked Truckers szerzett egy kis előnyt a többi üldöző előtt.
Az év vége felé közeledve egyre kevesebb a helycsere. A legjobb 16 között csak a Lázadók tudtak előre lépni, a 10. helyet szerezték meg a Redneck Roadkill -tól.
A "Mexikói határon" sem változott semmi. A The Ridin Dudes aze gyik oldalon, a Zenegép Zenekar a másikon. Érdekes, hogy nemrég már volt hármas holtverseny a legjobb 16 határán.
"Mexikóban" nagyobb mozgást a Duckers produkált. A 32. helyről a 27.-re léptek előre. De még így is lemaradásban vannak az előző évi teljesítményükhöz képest, amikor is a 11. helyen végeztek az év végén.
Az elmúlt évben a 15. volt a Bravó Johnny , akik most a 48. helyet foglalják el. Éppen beérték az előttük álló Elvis Presley-t, aki az elmúlt évben a 10. helyen végzett a bajnokságban.
A listát a Pedro and the Dogboomers zártja az 55. helyen.

 



2020. november 11., szerda

2020, Negyvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Tovább csökkent az élen álló Rockin' RockCats előnye a Pedrofon előtt. Nemrég még hatvan pontra voltak egymástól, de ez a szám ma alig 22. A Pedrofónikusok is átlépték a 400 pontot.
Harmadik a Dynamite Dudes .
A legjobb 16 között négy helyet is javítani tudott a Lázadók , a banda immár a 11. Úgy tűnik, hogy emiatt szerepelni fognak a jövő évi Rock and Roll Kupában is. Persze csak ha év végén is a legjobbak között tudnak maradni.
Nem változott semmi a "Mexikói határon". Egyik oldalon az osztrák The Ridin Dudes , a másikon a miskolci Zenegép Zenekar .
Pár hete a Zenegép mögött volt a Miskolci Illés EmlékZenekar , de aztán elsodródtak egymástól. De a MIEZ most felzárkózott, ők a 18.-ak, miután három helyet is ugrottak előre.
"Mexikóban" még két említésre érdemes esemény történt. A Mitch Farty and the Drunken Sailors a 44. helyről a 39.-re lépett előre.
Fenyő Miklós idén még nem szerepelt a nézettségi listákon, egészen eddig. Miki a 49. helyen nyitott az összesítésben.
A lista végén most is a Pedro and the Dogboomers található, ők az 55.-ek.

 



2020. november 6., péntek

2020, Negyvenegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Csökkent a második Pedrofon hátránya a Rockin' RockCats mögött. Messze még az év vége, szoros is lehet a versengés.
A harmadik Dynamite Dudes a 200 pont küszöbén.
Az üldöző bolyban előre lépett a Naked Truckers az ötödik helyre.
Előre lépett A Nyughatatlan is, immár ők a 11. legnépszerűbbek idén.
A "Mexikói határon", a 16 legnépszerűbb határán ezen a héten is az osztrák The Ridin Dudes található, míg a határ másik oldalán a miskolci Zenegép Zenekar .
"Mexikóban" nagy hajrába fogott a Fifty's Heaven . 2019.-ben a Bajnokság hetedik helyén végeztek, míg a múlt héten még a 36. pozíciót foglalták el. Most tíz helyet javítottak azzal, hogy szó szerint egy hét alatt megduplázták a pontjaikat. De a hetedik helyhez a jelenlegi pontszámukat kellene megtriplázni. Ha minden héten a nézettségi listán szerepelnének talán sikerülhetnek is. Mindenesetre a legjobb 16-ba még bekerülhetnek, ha tudnák tartani a lendületet.
A Blues Transit megelőzte a Vasmacska zenekar -t, de ezzel együtt is egyhelyben maradt, mivel a Fifty's meg őt előzte meg.
Más változás nem történet "Mexikóban", a lista végén most is a Pedro and the Dogboomers található az 54. helyen.

 



2020. november 2., hétfő

2020, Negyvenedik hét, Rock and Roll Bajnokság.

Ahogy az év legnagyobb részében, úgy most is az élen a Rockin' RockCats áll, a második Pedrofon egy pontot dolgozott le a hátrányából a héten.
A harmadik Dynamite Dudes kezdhet aggódni, mivel a negyedik helyre előre lépő B'15 Truckabilly Trio csupán 33 pontnyira van tőle, ami akár két erős héten ledolgozható.
A Redneck Roadkill négy helyet távolodott a "Mexikói határtól", most ők a 10.-ek.
Ezen a héten nem volt változás a határon: az osztrák The Ridin Dudes mögött a miskolci Zenegép Zenekar.
Ötödik hete egyfolytában kap pontokat a listaújonc Drockstore . Ezúttal viszont nem tudtak javítani a pozíciójukon. Viszont már csak három helyre vannak a legjobb 16-tól, és ezáltal a Rock and Roll Kupa indulástól. Vajon sikerül majd nekik?
Habár a Killer Diller Combo évek óta nem lép fel, most mégis ők a 25. legnépszerűbb együttes, miután megelőzték a Vasmacska zenekart.
"Mexikóban" más változás nem történt, a lista végén az 54. helyen most is a Pedro and the Dogboomers található.

 



2020. október 28., szerda

2020, Harminckilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Szinte hihetetlen, de mind az első Rockin' RockCats mind a második Pedrofon 23 pontot szerzett. Az előbbi ezzel átlépte a 400 pontot, az utóbbi lemaradása 57 pont maradt. Kapott pontot a harmadik Dynamite Dudes is.
Nem úgy, mint az üldöző hármas. De messze még azév vége, valamelyikük beérheti a Dinamikusokat. Feljött a hetedik helyre a pécsi Flip, Flop and the Flyers , ezzel átlépve a 100 pontos határt.
A legjobbak közt más változás nem történt. A "mexikói határon" most is az osztrák The Ridin Dudes található, legjobb külföldi zenekarként.
A határ másik oldalán viszont új arcot láthatunk, a miskolci Zenegép Zenekar visszaszerezte a 17. helyet.
Negyedik hete lépked felfelé az újonc (már ami a Napi Rock and Rollt illeti) Drockstore . Ezen a héten a 24.-ről a 19. helyre léptek előre.
Javított két helyet a Madarak Házibulizenekar is. Most ők a 20.-ak.
Más változás "Mexikóban" nem történt, a lista végén, az 54. helyen most is a Pedro and the Dogboomers található.

 



2020. október 27., kedd

2020, Harminckilencedik hét

Az I'm Walkin' és a Pedrofon végzett a heti lista élén jét youtube like-al a 2020-as Pick Up Drive Fesztiválról. Mögötte a Rockin' RockCats és a Cast Iron Arm, ami szintén kapott egy youtube like-ot. A felvétel érdekessége, hog Pedró, a Pedrofon frontembere szaxofonozik benne.
Harmadik a pécsi Flip, Flop and the Flyers lett a You're the One Taht I Wanttal a Grease-ből, ez a felvétel négy like-ot érdemelt ki a megtekintőktől.
Duplázni tudott a RockCats. A motoros a negyedik. De nem csak ők, a Pedrofon is duplázott, ők az ötödik helyen vannak ott a Meghalok, hogyha rám nézellel. Ez a felvétel 3 like-ot is kapott.
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik helyen, ahogy mindig, itt is az átlagos megtekintési időtartam dönt.
Negyedik hete szerepel a megtekintési listákon az Ain't, most éppen a hatodik a szerzemény. Az előadó a Drockstore .
A harmadik zenekar, aki dupázni tudott az a Flip Flop. Tőlük a Pink Cadillac került be másodjára, a hetedik helyre.
Három Youtube like-ot zsebelt be a nyolcadik That Don't Impress Me Much a miskolci Zenegép Zenekar előadásában.
A lista utolsó két helyén is egy holtversenybe botlunk, amit szintén a megtekintési idő segít eldönteni.
A hét kilencedik legnézettebb videója a La Bamba volt a Madarak Házibulizenekartól. Ez a felvétel négy youtube like-nak örvendhet.
A listát a Dynamite Dudes zárja a Bad Moon Rising-gal a 23. Lakeside Weekend -ről.

 



2020. október 19., hétfő

2020, Harminchetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Eddig csak egyszer-kétszer fordult elő, hogy az élen álló két együttes, a Rockin' RockCats és a Pedrofon nem kaptak pontot. Olyan viszont még nem volt idén, hogy mindketten hiányozzanak a heti megtekintési listáról. A harmadik Dynamite Dudes kapott pár pontot, de így is körülbelül feleannyi pontja van, mint az előtte állóknak.
A Brillantin feljött a negyedik helyre, megelőzve a Naked Truckers -t. Az üldöző boly tartja a lépést egymással, a negyedik és a hetedik B'15 Truckabilly Trio közt csak három pont van.
Az Osztrák The Ridin Dudes bekerült a 16 legnépszerűbb zenekar közé! Jelenleg egyetlen külföldiként ők találhatóak meg itt, de vajon ott is tudnak maradni? A "mexikói határ" egyik oldalán a Mystery Gang , a másikon a Zenegép Zenekar áll.
Hat helyet javított a Lázadók , idén ők immár a 23. legnépszerűbb zenekar. A Killer Diller Combo a 27. helyet cserélte fel a 25.-re a héten. A Drockstore a 35. helyről lépett előre a 30.-ra, miközben az olasz Don Diego Trio immár a 36, a múlt heti 38. hely után.
Idén is bekerült a listára a Blues B.R.Others Show , jelenleg ők az 51.-ek.
A listát a Pedro and the Dogboomers zárja az 54. helyen.

 



2020. október 13., kedd

2020, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Nemcsak az első három sorrendje nem változott (a Rockin' RockCats , Pedrofon , Dynamite Dudes találhatók a dobogón), de az első 11 is a helyén maradt. A 12. helyre a Black Frogs Rockabilly Band jött fel megelőzve a The Prison Band -et.
A nyolcadik Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / megközelítette a Flip, Flop and the Flyers -t, de megelőzni nem tudta.
Miskolc két zenekara második hete állnak a "mexikói határ" két oldalán. Egyiken a Zenegép Zenekar , másikon a Miskolci Illés EmlékZenekar .
"Mexikóban" a Killer Diller Combo lépett előre a legtöbbet, a 34.-től a 27. helyre. Három helyet ugrott előre a 34. Fifty's Heaven . Igyenekznie kell a bandának ha a 2019-es helyezésüket, a hetedik helyet el akarják érni.
Miután először felkerült a heti megtekintési listára, a Drockstore megjelent a bajnokságban is, ők lettek a 35. legnépszerűbb zenekar 2020-ban, de messze még az év vége.
A listát ezen a héten is a Pedro and the Dogboomers zárja, ezúttal az 53. helyen.
Megemlítésre került a Fifty's Heaven, mint akik előző évi szereplésükhöz képest visszaestek. Több, mint tíz helyet rontott a 30. Duckers, a 38. Don Diego Trio, a 39. Nemcsak Berry, a 47. Elvis Presley, a 48. Bravó Johnny is. Valamint rajtuk kívül a négy utolsó helyezett zenekar: A Group'n'Swing, a Danny Rockabilly and his Clan, a Blues Company és a lista végén álló Pedro and the Dogboomers.

 



2020. október 8., csütörtök

2020, Harmincötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

Szárnyal a Rockin' RockCats . Immár hatvan pont az előnye a Pedrofon előtt, de messze még az év vége. Harmadik helyen a Dynamite Dudes . Az üldöző bolyból csak a negyedik Naked Truckers kapott egy pontot.
Öt pont jutott az ötödik Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / -nek is, de a hetedik helyezett még így is elég távol van, hogy leelőzze.
A 11 A Nyughatatlan -nak viszont összejött az előzés, két zenekart is maga mögött hagyott a banda.
Hármat javított a 13. Black Frogs Rockabilly Band , holtversenybe kerülve ezzel a The Prison Band -del.
A "mexikói határra" a miskolci Zenegép Zenekar került, a másik oldalon (milyen érdekes!) a szintén miskolci Miskolci Illés EmlékZenekar . A két zenekarrol készült videók a miskolci Kocsonyafesztivál termékei, sőt egymás után léptek fel (ha nem is egy szinpadon).
"Mexikóban" az Ed Philips and the Memphis Patrol cserélte fel a 22. helyet a 21.-re.
Az olasz Don Diego Trio immár a 36. legnépszerűbb zenekarnak számít a Napi rock and Roll videómegtekintései alapján 2020-ban.
Habár 2013-ban megszűnt, most mégis a 41. helyen áll a Nitus and the Rollin' Dice, miután öt zenekart megelőzött.
Imár 17. hete annak, hogy a Pedro and the Dogboomers a lista végére került. Most ők az ötvenkettedikek.

 



2020. szeptember 21., hétfő

2020 Július.

Habár a valóságban már Szeptember vége felé közeledünk, de a nézettésgi listákon éppen csak elhagytuk Júliust.
A hónap legnézettebb videója a Motoros lett a Rockin' RockCats -től, a nézők 3 youtube like-ot is kiosztottak.
Második a hónapban a Lázadók felvétele, a Nélküled (Ismerős arcok) lett. Hét like-ot kapott a Youtube-on. Harmadik helyre a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising került a 23. Lakeside Weekend -ről.
Csupán egy megtekintéssel maradt le a dobogóról a Route 66 és a Flip, Flop and the Flyers . Öt youtube like tűnik fel a dal neve mellett.
A hónap ötödik legnézettebb videója a Blues Transit nevéhez kötődik, az Egyre Feljebbről van szó, ami hat like-ot szerzett a videómegosztón. A hatodik Pedrofon és az Ifa megy a hegyen egy like-ot kapott.
Whole Lotta Shakin' Goin' On - ez a hetedik Pianofrizz & Friends videó címe a 23. Lakeside-ról. A nézők négy like-ot adtak a youtube-on. Nyolcadik szintén négy like-kal a Black Frogs Rockabilly Band és a Believe What You Say.
Ritka a holtverseny a havi listán, de nem példa nélküli. Ez a helyzet állt elő ebben a hónapban. Hosszabb megtekintési ideje miatt kilencedik a miskolci Zenegép Zenekar és a That Don't Impress Me Much. Hat Youtube like-ot kapott a felvétel.
A listát a Vasmacska zenekar zárja a Meghalok, hogyha rád nézek-kel, ez a szerzemény is bezsebelt egy like-ot a Youtube-on.

 



2020. szeptember 9., szerda

2020 Huszonkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez egy igen különleges hét, hiszen most fordult elő először, hogy a második Pedrofon nem került be a heti tizes lsitára, és így nem kapott pontot sem a bajnokságban. Emiatt az első Rockin' RockCats valamennyivel növelni is tudta az előnyét.
Harmadik helyen messze lemaradva a Dynamite Dudes .
Az üldözők között ma a B'15 Truckabilly Trio tudott előzni, deljött a banda az ötödik helyre.
A pécsi Flip flop and the Flyers a kilencedikről lépett előre a hetedik pozícióba.
A múlthéten 16. miskolci Zenegép Zenekar immár a 13.
A "mexikói határra" így a Mystery Gang került, a határ másik oldalára a Madarak Házibulizenekar jött fel a 19. helyről.
"Mexikóban" két helyet javított a huszadik Vasmacska zenekar is.
A héten a legtöbbet, nyolc pozíciót a 28. Pianofrizz & Friends javított. 2019.-ben a csapat év végén az 19. legnépszerűbb volt, ehhez képest remek az idei teljesítményük.
Két "új" zenekar került fel az összesített népszerűségi listára. Első tizes listát szereplésével a Lázadók a 31. legnépszerűbb együttes a Napi Rock and Roll nézői közt.
A Blues Company pedig az 53. helyen nyitott. Ők az előző évben már szerepeltek a listán.
A legutolsó helyen, mint olyan hosszú ideje mindig a Pedro and the Dogboomers található. Ők az 52.-ek.

 



2020. szeptember 8., kedd

2020 Huszonkilencedik hét.

A Lázadók -tól a Nélküled lett a kuszonkilencedik hét legnézettebb videója, a nézők két youtube like-ot is kiosztottak. Második helyen a pécsi Flip Flop and the Flyers és a Route 66 a Lakeside Weekend -ről. Ez a felvétel egy like-ot kapott a youtube-on.
Két like-kal jutalmazták a videómegosztón a Rockin' RockCats -t, és legnépszerűbb dalukat, a Motorost.
A heti lista negyedik helyén a miskolci Zenegép Zenekar és a That Don't Impress Me Much. Szintén Youtube like birtokos.
Az ötödik Bad Moon Rising éppencsakhogy, de egy perc alatt maradt az átlagos megtekintési időt tekintve. Előadó a Dynamite Dudes .
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik helyen. Hosszabb átlagos megtekintési ideje miatt a B'15 Truckabilly Trio felvétele, az Ami szivemen a számon lett a hatodik, egyenesen a 20. Lakeside-ról.
Hetedik a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel, szintén valamivel egy perc alatti átlagos nézettséggel.
Nyolcadik az osztrák Pianofrizz & Friends a Whole Lotta Shakin' Goin' On-nal. Mondani sem kell, ez is Lakeside videó.
Kilencedik a Wild Thing a Madarak Házibulizenekar tolmácsolásában, ezúttal a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról. Alig fél perces átlagos megtekintési ideje rég nem látott negatív rekord.
A listát a Blues Company zárja a Ki nem szarja le-vel, a 2019-es Vasszamarak motoros találkozóról.

 




2020. szeptember 3., csütörtök

2020, Huszonnyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első hét helyen nem történt változás. Az élen a Rockin' RockCats , akik még nővelni is tudták előnyüket a Pedrofon előtt. Átlépte a száz pontot a harmadik Dynamite Dudes .
Négy helyet lépett előre a nyolcadik Tom White & the Mad Circus .
A 13. helyre ugrott a Black Frogs Rockabilly Band .
A "Mexikói határon" a miskolci Zenegép Zenekar található, mögötte A Nyughatatlan -nal.
A Madarak Házibulizenekar immár a 19., a múlt héten még a 24. helyet foglalták el. A 23. Roll' Skate Boogie is két helyet javított ezen a héten.
Két "új" zenekarunk van a héten. A Pianofrizz & Friends idén először került be a heti megtekintési listákba, így a 36. helyen nyitott az összesítésben.
A Blues Transit sosem szerepelt még a Napi Rock and Roll oldlán, jelenleg ők a 44. legnépszerűbb zenekar idén.


 


2020. augusztus 11., kedd

2020, Huszonhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Rockin' RockCats továbra is az élen, de mögötte a Pedrofon egy kicsit közelebb került hozzá. Harmadik ezúttal is a Dynamite Dudes.
A Dinamikusokat beérte pontban a Brillantin, akik a jövő héten akár vissza is kerülhetnek a dobogóra.
A Naked Truckers az ötödik helyre csúszott, de ez a hely is veszélyben lehet a jövő héten, mert a B'15 Truckabilly Trio csupán egy pontra van tőlük.
Bekerült a legjobb 16-ba a Black Frogs Rockabilly Band, akik nyolc helyet léptek előre. A "Mexikói határon" emiatt a Zenegép Zenekar-t és A Nyughatatlan-t találjuk, egyenlő pontszámmal.
Hat helyet ugrott előre a 21. helyre a Vasmacska zenekar, mögötte a KISS Forever Band-et találjuk, akik az előző héten még a 25.-ek voltak.
A 41. helyet cserélte le a 37.-re a Mitch Farty and the Drunken Sailors.
A lista végén a 48. helyen a Pedro and the Dogboomerst találjuk ezen a héten is.


2020. július 17., péntek

Itt a nyár, de mi menjünk vissza a télbe, ha csak egy pár perc erejéig is.

Februárban a miskolci Kocsonyafesztiválon adott koncertet a Zenegép Zenekar. Műsorukra tűzték a That Don't Impress Me Much című számot (Shania Twain és Robert John "Mutt" Lange tollából), ami egy nagyon kicsit country...
Ugye milyen furcsa kabátos embereket látni?


2020. május 26., kedd

2020 Huszadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen továbbra is a Rockin' RockCats, de a második Pedrofon ismét közelebb került pár ponttal.
A harmadik Naked Truckers lemaradása jelentős, de nem behozhatatlan.
A dobogóra esélyes zenekarok közé felzárkózni látszik a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar /, ami immár az ötödik.
Hat helyet javított a nyolcadik Tom White & the Mad Circus.
Érdekes módon hármas holtverseny alakult ki a 9.-1.. helyen. A Big Bull & His Selfish Band-nek, a pécsi Flip, Flop and the Flyers-nek és a két helyet javító Török Ádám és a Légió Rock Band-nek egyaránt 46 pontja van.
A legjobb 16 között sok mozgás volt a héten. bekerült a miskolci Zenegép Zenekar, akik a 17. helyet cserélték fel a 13.-ra.
A "mexikói határon" most a The Ridin Dudes található, mögöttük A Nyughatatlan.
Az elmúlt években a lista élmezőnyében találkoztunk a Mystery Gang nevével, de idén nem igazán indult be a szekér. Talán most változnak a dolgok, mert a 34.-ről a 19. helyre léptek előre.
Két helyet javított a 22. Black Frogs Rockabilly Band.
A lista végén a 44. helyen a Pedro and the Dogboomers.



2020. május 25., hétfő

2020 Huszadik hét

Ez mondhatni a holtversenyke hete volt, három is felbukkant. Az első mindjárt az élen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Mystery Gang és a Peggy Sue a hét nyertese, egy youtube like birtokosa.
Második a Tom White & the Mad Circus és a That's All Right + Blue Moon of Kentucky, három like-ot is kapott a felvétel a videómegosztón.
A dobogó harmadik fokán is egy hotversenybe botlunk. Itt is a megtekintési idő siet segítségünkre. Harmadik a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / a Halványkék szemekkel, két youtube like-ot kapott a videó.
Épphogy csak lecsúszott a dobogóról amiskolci Zenegép Zenekar és a Piece of My Heart.
Ötödik a Török Ádám és a Légió Rock Band a Légió című dallal a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról. Ez a hét átlagosan legtovább nézett felvétele, három perc felett áll a mutató.
Hatodik a Black Frogs Rockabilly Band és a This Ole House a 24. Lakeside Weekend-ről. A nézők két ypoutube like-ot szabaztak meg.
Eddig nem volt hét Pedrofon nélkül. Most sincs, az Ifa megy a hegyen a hetedik.
A nyolcadik Multimilliomos jazzdobos és a Madison is kaptt egy kedvelést a videómegosztón.
A lista végén is egy holtversenyt találunk. A megtekintési idő miatt kilencedik a Rockin' RockCats és a Motoros a17. N.A.A.F.-ról, a listát pedig a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising zárja.
Érdekesség, hogy az összes listán szereplő felvételnek legalább 20 megtekintése van, ilyen még nem fordult elő.




2020. május 20., szerda

2020, Tizenkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen álló Rockin' RockCats nemsokára átlépi a 200 pontot, miközben a második Pedrofon egy kicsit közelebb tudott kerülni.
A harmadik Naked Truckers sokkal lemaradva követi őket.
A Dynamite Dudes immár az ötödik, ők a múlt héten még a hetedikek voltek.
Három helyet javított a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, immár a 12.-ek.
A "Mexikói határon" továbbra is A Nyughatatlan-t találjuk, a másik oldalon pedig a miskolci Zenegép Zenekar-t, akik helyet cseréltek a szintén mickolci Miskolci Illés EmlékZenekar-ral.
Nyolc helyet ugrott alőra a 21. helyre a Zorall zenekar.
"Mexikóban" több változás nem történt, a lista végén a 44. helyen ezen a héten is a Pedro and the Dogboomers.