2017. szeptember 30., szombat

Szombat esti matiné #8

Nemrég jelent meg a Mystery Gang vadiúj klipje a jól ismert Shake It című dalra. Annakidején 2007 környékén sok bokszoló feltűnt a Lucky13-ben és a Blues Alely-ban (Már egyik hely sem létezik ebben a formában), szóval nem meglepő a klip témaválasztása. Ha hunyorítunk egy kicsit, akkor Egri Petinek még esélye is van a fiatal Egedi Ewing Renato ellen. ;)

2017. szeptember 29., péntek

Nem mondhatni, hogy megadta magát az ellenfél a győztesnek a rock and Roll Kupa eheti fordulójában

De a Leonardo Pickup Trio háromszor annyi szavazatot gyűjtött be, mint az ellenfele, és 18:6 arányban sikeresen vette az akadályt. Ezzel bebiztosította magának a továbbjutást. Az utolsó mérkőzésnek még szerepe lesz, ami a csoportelsőséget illeti.
A jutalomvideó még a banda eredeti, 2016-os felállását tükrözi, a Blue Suede Shoes-t a csapat az EMAT-ona dta elő.

2017, Harminchatodik hét, Top 20

Sikerült a szinte lehetetlen feladat: Egy dal (történetesen a Medley, azaz egyveleg) hat hét után átvette a vezetést a Hip Shakin Mamától! Bár ez jó részben az utóbbi rossz formájának köszönhető, de azért nem könnyű elérni a második helyet sem.
A harmadik hely ezen a héten az Always on My Mind-é.
Ezen a héten nem került elő hónapok óta a listáról lekerült dal, úgyhogy a legnagyobb előrelépést a 6. helyen lévő Ifa megy a hegyen (6 pozíció) és a 14. Rockabilly Guy (9 pozíció) produkálták.
A listára három új felvétel került fel, de csak kettő nyitott a legnépszerűbb húszban. A 8. helyen a Runaround Sue-t, míg a 15.-en az I Ain't Got You-t láthatjuk.
A Jackson leszálló ágba került, hat helyet csúszott vissza. Hármat vesztett helyezéséből a Teddyboy Boogie, a Mystery Train és a Sharp Dressed Men.
A Bad Moon Rising sokáig listavezető volt, most mégis a kiesőzónában találjuk. Jövő héten (ha nem kap utánpótlást) csak nyolc pontja lesz, ami alacsonyabb mint az amúgy szokatlanul magas pontja a huszadik helyezettnek. A Jackson sokat esett a héten, és úgy tűnik, jövő hétre már csak emlék lesz. Pontosan ez a helyzet áll fenn a Sharp Dressed Men esetében is.
Ezen a héten csupán három magyar nyelvű szerzemény található a listán, igaz azok a 5.-7. helyen.
Az eheti list érdekessége, hogy nagyjából felére esett az első és az utolsó dal pontjainak aránya a múlt héthez képest.


2017. szeptember 28., csütörtök

Egy régi magyar nótához nyúlt vissza , és frissítette azt fel...

...Rockabilly stílusban a B'15 Truckabilly Trio, akik mindig csurig megtöltik az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club koncerttermét. Szerintem boldog lenne Szántó Erzsi, ha hallaná az Ami szívemen a számon feldolgozását. A dal még 2015 Novemberében hangzott el, és csak arra várt, hogy napvilágra kerülhessen. :)

Közszolgálati percek #130

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Everybody knwos the British Beat Invasion. The Hungarian Rockabilly Invasion STARTS TODAY! :)
Romania, Finland, Switzerland, Germany, even the USA will be invaded! Multiple times... :)

Magyarul rengeteg külföldi fellépést vállaltak kis haznánk fiai a hétvégén. A Zászlóshajó természetesen a Silver Shie amerikai turnéja, de a Pullman Cityben megrendezett Rockabilly Convention hivatalos nyelve is lehetne a Magyar. Mindeközben a Mystery Gang Finnországot, a Pedrofon pedig Svájcot veszi be, és Tom White-ék sem állnak meg Németországig. Ja de igen, sört venni és pisilni, ahogy azt Bognár Balázs Rockabilly videoblogjából megtudhattuk. :)
(Van, aki nem nézi?)
Idehaza a legnagyobb durranás a tapolcai Pisztrángfesztivál lesz. Az esemény szervezői, habár kiváló munkát végeztek, ami a zenekarok válogatását illeti, súlyos hibát vétettek. Az még hagyján, hogy Tom Whiték és a Dogboomers koncertje két külön színpadon lesz, de időben át is fedik egymást. Hogy fog a közönség (és persze a már említett gitáros Kárörvendő Ernő) átérni egyik helyről a másikra időben?
Habár a nyár végetért, még a vidéki fesztiválok tartják a frontot. Pesten nem is lépnek fel a legismertebb Rockabilly zenekarok a hétvégén, habár ezzel nem azt akarom modani, hogy a Redneck Roadkill vagy a Bits ne lennének a maguk stílusában kiválóak. :)

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Csütörtök, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Main at South Side (USA)

Péntek, Budapest:

Redneck Roadkill @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Sonny and his Wild Cows, Dynamite Dudes @ Tapolcai Pisztráng- és Borfesztivál (Tapolca)
Group'n'Swing @ Szentendrei Jazz- és Borfesztivál (Szentendre)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Moravetz - B.Tóth - The BlackBirds Beatles emlékek színdarab (Szerencs)
Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar @ XXXII. Izsáki Sárfehér Napok (Izsák)

Péntek, Külföld:

Pedrofon @ Deluxxe Bar & Mellow Club (CH)
Silver Shine, Rocketz @ The Korova (USA)

Szombat, Budapest:

The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Bravó Johnny @ Amigo
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem
Blackwater Bullfrog @ Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Boogie Műhely buli @ Tango Factory Budapest

Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus, Pedro and the Dogboomers @ Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál (Tapolca)
A Nyughatatlan @ Szüreti Fesztivál (Marcali)
Boka és a Klikk @ Civil ház (Székesfehérvár)
Hungária Tribute @ Abádszalók feszt (Abádszalók)
Blackbirds @ Ladány Napja (Jászladány)

Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows, Ed Philips and the Memphis Patrol, Pianofrizz & Friends @ Rockabilly Convention . Pullman City (DE)
Mystery Gang @ Jenkkiautonäyttely (FI)
Pedrofon @ Swiss Boogie Weekend 2017 (CH)
Deák Bill Gyula @ Arad (RO)
Silver Shine, Rocketz @ Permian Sign Co., Inc (USA)

Vasárnap, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál (Tapolca)
Peter Andorai & The Graceband @ XIII. Győri Rotary Fröccsnapok – Győri Legendák Napja (Győr)

Vasárnap, Külföld:

The Prison Band, Black Frogs Rockabilly Band @ Rockabilly Convention (DE)
Silver Shine, Rocketz @ Pueblo (USA)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

Hétfő, Külföld:

Prison Band @ Rockabilly Convention (DE)
Tom White & the Mad Circus @ Stadthalle Mainburg (DE)

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

Szerda, Külföld:

Silver Shine, Rocketz @ Arvata (USA)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Negyedik hete növeli előnyét az élen a Mystery Gang. A banda már most majdnem elérte azt a pontszámot, amit 2016-ban az egész év során sikerült összegyűjtenie. A második helyen a Dynamite Dudes, de egyre közelebb kerül hozzájuk a Pedrofon.
A 4.-7. helyen lévő "üldöző raj" most nem kapott pontot, így csökkent az esélyük, hogy elérjék a dobogót.
Az elmúlt két hétben erőre kapott a Duckers, már a tizennegyedik hely az övék, visszaelőzték a múlt héten előre törő The Prison Band-et.
A "Mexikói határon" ezúttal a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar-t találjuk, az eheti listaelsőségükkel még éppen sikerült beférkőzniük a legnépszerűbb tizenhat zenekar közé.
Idén nagyobb a versengés a legjobb 16 közé jutásért, 2016-ban az év végén elég volt 60 pont a legjobbak közé jutáshoz, ezen már két ponttal már most túl vagyunk, és hol van még az év vége!
A határ túloldalára szorítva így a Black Frogs Rockabilly Band-et.
"Mexikóban is történt egypár dolog ezen a héten. Két zenekar is öt-öt helyet javított a helyezésén. A Crazy Cat & The Blue Moons már a 21., míg a Joe Cocker Coverband - Hungary jelenleg a 29. legnépszerűbb zenekar a Napi Rock and Rollon az idei lejátszási adatok alapján.
A Nyughatatlan is kisebb sikernek örvendhet, átvették a 26. helyet. Egyet előzött a Madarak Házibulizenekar is, most ők a 39.-ek.
Új zenekar jelent meg az összesítésben, az Augusztus 20.-án, a hévízi koncerten készült felvételnek hála a 33. helyen nyitott a Blues B.R.Others Show.
A lista végén most is a Roll' Skate Boogie található.


2017. szeptember 27., szerda

Ma ismét Rockabilly Bang! szerda van!

A The Stinky Rodders a legesélyesebb az "év újonca" címre a Napi Rock and Roll oldalán. A SR a legsikeresebb azok közül a zenekarok közül, akik idén jelentek meg először a megtekintési toplistákon.
Ma egy "finom utalást" tesz a banda a hölgyek felé. Talán inkább nem is fordítanám le a címet. Shake your Moneymaker az A38 Hajó-ról.

2017, Harminchatodik hét

A Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar idén már másodszor végez a heti megtekintési lista élén. Legutóbb a 22. héten a The Twist segítette őket a lista élére, most a Runaround Sue a Lakeside Weekend-ről.
Második legnézettebb videó a listára most először felkerülő Blues B.R.Others Show felvétele, az I Ain'tr Got You lett.
Harmadik egy régebbi Crazy Cat & The Blue Moons videó, a Hold Me Hug Me, Rock Me lett.
Az Ifa megy a hegyen ismét dübörög, ezúttal a negyedik helyre hozta fel a Pedrofon-t.
A múlt héten hatodik volt a Rockabilly Guy a Duckers-től, most egyel feljebb lépett a szerzemény, ráadásul övék az egyetlen youtube like is a héten.
A Peggy Sue a Mystery Gang "szerencsedala", most is a hetodik helyet szerezték meg általa.
A hetedik-nyolcadik helyen holtverseny alakult ki a megtekintések számában. A megtekintési idő alapján a Madarak Házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok lett a hetedik és A Nyughatatlan a nyolcadik a Menni Amerikával.
Egy holtverseny teszi érdekessé a lista végét is. Megasabb megtekintési ideje miatt a hét kilencedik legnézettebb videója a Joe Cocker Coverband - Hungary és a Little Help From My Friends lett, ami még 2016-ban, Jászberényben került rögzítésre.
A lista végén a Pedro and the Dogboomers-t találjuk a Mystery Train társaságában.


2017. szeptember 26., kedd

Agárdról jelentjük - 166. rész

A Lakeside Weekend idei külföldi fellépői a The Ridin Dudes voltak. Az Osztrák banda remek hangulatot csinált Szombat este a nagyszínpadon. Nem amradtak a hagyományos Rock and Roll és Rockabilly daloknál, hanem -ahogy az mostanában szokás- megpróbáltak a későbbi korok dalaiból is rokisítani párat.
A mai Dream Lover nem ilyen, hanem egy 1959-es Bobby Darrin klasszikus.

2017, Augusztus

A hónap legnézettebb videója a Medley (vagyis egy olyan dal, ami több más dalból áll össze) volt a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service előadásában, két youtube like-ot is begyűjtöttek.
A második Black Frogs Rockabilly Band szerzemény, az Adj egy korsó csapolt sört is két youtube like-ot kapott ebben a hónapban. Csupán hat megtekintés a különbség a két felvétel között.
Harmadik helyen az "év újonca" címre esélyes The Stinky Rodders-t, és első a Napi Rock and Rollon megjelent videóját, a Hip Shakin' Mamát találjuk.
A hónap youtube like rekordere a negyedik Always on My Mind lett. Hármat is kapott a videó, az előadó a Pedrofon.
A Vasmacska zenekar nem az a tipikus Rock and Roll banda, az ő területük inkább a rock és onnan tovább. A Meghalok, hogyha rám nézel egy Hungária dal, amit a lányok is műsorra tűztek. Ez a dal rendszeresen a listán tartja őket, Augusztusban ez volt az ötödik legnézettebb.
Hatodik a Mystery Gang örökzöldje, a Peggy Sue.
A Dynamite Dudes eltűnt a listáról az utóbbi hetekben, de azért a Bad Moon Rising-nak sikerült megszerezni a hetedik helyet.
Nyolcadik a Let Yourself Go lett az Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live előadásában.
Duplázni tudott a Pedrofon, hiszen a kilencedik hely is az övék. Ebben a legnépszerűbb daluk, az Ifa Megy a hegyen volt a segítségükre.
A listát a Rockin' RockCats zárja a Brand New Cadillac című dallal, amit a Lakeside Weekend-en hallhatott a közönség. Ez a videó is kapott like-ot a youtube-on.


2017. szeptember 25., hétfő

Igen ellentmondásos üzenete van a mai videónak

Azt hiszem nem kell bemutatni senkinek Hatvan legmenőbb zenekarát, a Rockin' RockCats-t. A legújabb albumukon jelent meg a "Ne higgy a mamádnak, higgy inkább nekem" című dal.
Én a magam részéről teljes mértékben egyetértek a dal mondanivalójával, de el tudom képzelni, hogy lehetnek olyanok, akiknek lenne ellenvetése.
A videó elején egy kis baleset is történik. Véletlenül kávé helyett (valószínűleg) tömény kezdi meg vándorútjára a zenészek közt. De hamar túl lesznek a traumán, és belekezdenek a dalba. :)

2017, Harmincötödik hét, Top 20

A Hip Shakin Mama két hete úgy látszott, hogy lekerül a lista éléről. De megjött a várva várt pont utánpótlás, így ezen a héten is ez a dal található az éle.
Mögötte a Medley található. Valószínűleg a második hellyel elérte a csúcsát ez a videó.
A Peggy Sue visszavette a a harmadik helyet a listán, negyedik helyre szorítva az Always on My Mind-ot.. Folyamatosan szerepel a heti összesítésekben, így nem fenyegeti a kiesés veszélye.
Két dal igen nagyot lépett előre a múlt héthez képest. A 9. helyen a Rip It Up 28-at, a 14. Mystery Train 38-at.
Új videó ezen a héten nem került be a legnépszerűbb húsz dal listájára.
A listán lévő dalon igen jól tartották a helyeiket. Azok közül a dalok közül, amik hátrébb csúsztak a 7. Bad Moon Rising lépett vissza a legtöbbet, két helyet.
A kiesőzóna igen kicsi ezen a héten. A Matchbox és a 309 fog eltűnni a listáról, ha nem kapnak ők is pár életmentő pontot.
Megfogyatkoztak a magyar nyelvű szerzemények a listán, csupán hármat találunk belőlük.


2017. szeptember 24., vasárnap

Alig hirdettük ki a Rock and Roll Kupa előző fordulójának nyertesét, már itt is a következő mérkőzés!

Az esélyesebb pozícióban a Leonardo Pickup Trio az esélyesebb a győzelemre, mert a B csoportban nekik van a második legtöbb pontjuk és szavazatuk. Ugyanakkor az ellenfelük, a Mystery Gang Magyarország egyik legnépszerűbb Rockabilly zenekara.
Matematikai esélye még mindkét együttesnek van. Ha a MG nyer, és a LPT elveszti a következő mérkőzését, akkor ha a MG elegendő szavazatot gyűjt most, akkor ő juthat tovább a csoportból.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 23., szombat

2017. szeptember 22., péntek

Megvan a Rock and Roll Kupa eheti mérkőzésének győztese

Tulajdonképpen ez egy házi döntő volt, mivel átfedés van a Tom White & the Mad Circus és a győztes Dynamite Dudes tagsága között. A verseny szoros volt, de az utóbbinak sikerült több szavazót mozgósítania.
Habár még egy forduló hátravan a csoportkörből, a továbbjutás már eldőlt Tom White-ék javára.
De ez alkalommal a jutalomvideó a dinamikusoknak szól. A Red Corner a Körlet Teraszon hangzott el.


2017 Harmincötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első három helyezett személyében nem történt változás. Magabiztos fölénnyel vezet a Mystery Gang. Második a Dynamite Dudes, de a fiúk harmadik hete nem szereztek pontot.
Harmadik helyen a Pedrofon-t találjuk.
Viszont egyre közelebb kerüle aPesrofonhoz a The Stinky Rodders. Vajon sikerüla szekszárdi srácoknak felkerülni a dobogóra?
A nyolcadik helyen a női rockbanda, a Vasmacska zenekar található, megelőzték a hatvani Rockin' RockCats-t.
A The Prison Band megszökött a "Mexikói határról", most ők a 14.-ek. Emiatt a Black Frogs Rockabilly Band került oda, a másik oldaalon továbbra is a Surfin' Zhiguli.
"Mexikóban" ezen a héten nem történt elmozdulás. A lista végén régi ismerőssel találkozhatunk, a Roll Skate Boogie is felkerült a 2017-es listára.


2017. szeptember 21., csütörtök

Komáromból jelentjük - 94. rész

Mindenki kész egy jóféle házibulira?
Úgy tűnik a Madarak Házibulizenekar igen. Ennek jegyében Kiadják az utasítást: Csavard fel a szőnyeget! A banda a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on léppett fel.

2017. szeptember 20., szerda

Közszolgálati percek #129

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ahogy egyre hűvösebb az idő, úgy áll lassan vissza a "Világ rendje". Az év háromnegyedét a klubkoncertek uralják. Itt van mindjárt ma a "csütörtök este királya" címet kiérdemlő Dynamite Dudes, ami a Léhűtőben nyitja a hetet.
A hét másik végén Takáts Tamás és a Blackwater Bullfrog állnak, akik az Ellátóházban és az Acapulco étteremben zárják azt.
Visszatér magyarországra Tarso Miller, aki most a Black Frogs vendége lesz az Amigóban.
A Silver Shine (és a Rocketz) tengeren túli koncertje folytatódik, újabb négy állomást ejtenek útba a srácok. Ők a legszorgalmasabbak a héten.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár

Csütörtök, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Ashville (USA)

Péntek, Budapest:

Black Frogs Rockabilly Band, Tarso Miller @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Naked Truckers, Your 33 Black Angels @ Mika Tivadar Mulató
Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház

Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Debreczeni ZAMAT Fesztivál 2017 (Debrecen)
Pedrofon, Dynamite Dudes @ Tisza River Étterem- és Rendezvényhajó (Szeged)
The Bits @ (Dunaföldvár)

Péntek, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Atlanta (USA)

Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Peter Andorai & The Graceband Leonardo Pickup Trio @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Brillantin @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Parking Day (Győr)
Redneck Roadkill @ I. "Erős Hajdú" Országos Chili Fesztivál Hajdúböszörmény (Hajdúböszörmény)
A Nyughatatlan @ Hadházi Káposztás Napok (Hajdúhadház)
The Bits @ (Kakucs)
Dynamite Dudes @ (Mezőtúr)

Szombat, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Montgomery (USA)

Vasárnap, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Rogers (USA)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert
Takáts Tamás Blues Band @ Belvárosi Művészeti Napok

Szerda, Budapest:

Takáts Tamás Blues Band @ ELLÁTÓház
Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

Ha A38 Hajó és Rockabilly Bang! fesztivál, akkor az azt jelenti, hogy a következő két szerdán is visszatérünk ide

Ma az elsőként fellépő Pedro and the Dogboomers-től láthattok egy videót, mégpedig a Long Blonde Hair-t. Ki emlékszik, melyik együttes adta elő azt a számot legutóbb a Napi Rock and Roll felvételén?


2017, Harmincötödik hét

Ezen a héten is a Hip Shakin' Mama, és előadója,  a Stinky Rodders győzedelmeskedett. Második helyre az Elvis for Hungary-n előadott számával, a Rip It Up-pal a Prison Band futott be. Egy youtube like-kal gazdagabbak lettek.
Szintén youtube like birtokosa a harmadik  Mystery Train és a Pedro and the Dogboomers.
Ezen a héten a negyedik helyre futott be a Mystey Gangtől  a Peggy Sue.
A Vasmacska is gyakran szerepel a listán, ezúttal az ötödik a Meghalok, hogyha rám nézel.
A harmadik youtube like-ot a hatodik Duckers és a Rockabilly Guy gyűjtötte be.
Duplázni tudott a Stinky Rodders, mivel ők a felelősek a hetedik 309-ért is. Holtverseny alakult ki a hetedik-nyolcadik helyen, de a 309-nek hosszabb a megtekintési ideje.
Az Ifa megy a helyen a Pedrofonnak olyan, mint a Mystery Gangnek a Peggy Sue. Ezen a héten a nyolcadik helyre hozta be a csapatot.
A kilencedik helyen a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a várost.
A listát ezen a héten a Roll Skate Boogie és a Csókkirály zárja.



2017. szeptember 19., kedd

Agárdról jelentjük - 165. rész

Ma a házigazda The Prison Band lép színpadra, és egyik nagysikerű feldolgozásukat, a L'Italiano-t adják elő a Lakeside Weekend közönségének.

2017, Harmincnegyedik hét, Top 20

Új lendületet kapott a Hip Shakin' Mama az élen. Pedig már-már úgy tűnt, hogy búcsút kell inteni neki.
A második helyig tornázta fel magát a Medley. Vajon sikerül neki hetekig a listán maradni? Enélkül bajosan tudná átvenni a vaztést, ugyanis.
A harmadik helyre a kilencedikről feltörő Always on My Mind szintén felszálló ágban van. Kideül, hogy ő, vagy a Medley lesz jelentősebb hatással a listára.
A hét két legtöbbet előrelépő felvétele a 11. Meghlok, hogyha rám nézel, amit nem kell bemutatni, hiszen két hete éppen a 11. helyen láthattuk, csupán egy hétre esett ki a legnézettebb húszból. A másik felvételt a 15. helyen találjuk, a múlt héten a 28. volt. Ez pedig a szintén jól ismert Ifa megy a hegyen.
Egy újonc került fel a listára, a Lonely Moon (Bring My Baby Back), a huszadik helyen nyitott a szerzemény.
A 16. Sharp Dressed Men a hét legnagyobb vesztese, 11 helyet csúszott hátra.
A kiesőzónában három együttest találunk. Ha nem kapnak plusz pontokat, akkor a dolgok mostani állása szerint el kell búcsúznunk az I Wanna Be a Hillbilly-től, a Szép lányok, jó bortól és a Felettem az égtől.
A listán ezen a héten öt magyar nyelvű szerzemény található.



2017. szeptember 18., hétfő

Tulajdonképpen egy születésnapi buliról fogunk ma közvetíteni

A GESAROL fennállásának 50., újjáalakulásának 25. évfordulóját ünnepli idén. Ezt ünnepelték az Aranykút Fesztivál 2017-en is, a XVII. kerületben, ahol a műsorukat az Acélváros című P.Mobil számmal zárták.

2017, Harmincnegyedik hét, Rock and RollBajnokság

Ez a hét elég szokatlen volt, habár megint rengeteg pont került kiosztásra, csupán egyetlen változás történt a sorrendben.
A Mystery Gang ezen a héten is növelte az előnyét a második hete pont nélkül álló Dynamite Dudes előtt.
A harmadik Pedrofon harmadik hete igen nagy lendületbe jött. Ha még három hétig kitart ez a lendület, akkor a csapat esélyes lehet a második hely visszaszerzésére, és nem a mögötte sorakozók miatt kell agódnia.
A Harmadik helyre pályázók csapatát ezen a héten is a Stinky Rodders vezeti.
A múlt héten ellépett a nyolcadik Rockin' RockCats, de a Vasmacska zenekar most behozta a hátrányát.
Ahogy más sem, a legjobb tizenhat határán, a "Mexikói határon" sem változott a helyzet. A Prison Band mögött a Surfin Zhigulit találjuk.
A lista végén a 39. helyen debütált a Pedro és a gyanusak nevű alkalmi formáció, ami csupán pár dal erejéig létezett egy Duckers koncerten.
A Madarak Házibulizenekar így a negyvenedik helyre szorult.


2017. szeptember 17., vasárnap

Ma talán a legérdekesebb mérkőzés kezdődik a Rock and Roll Kupa idei kiírásában

Nem kell sokat magyarázni a dolgot: a Dynamite Dudes-be nemrég csatlakozott Tom White (bár nemrég ismét új tag csatlakozott, kérdés, hogy Tom helyére-e?), miközben az ellenfél a saját zenekara a Tom White & the Mad Circus.
Vajon elintézik barátilag, vagy kiélezett küzdelemre számíthatunk? :)
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 16., szombat

Szombat esti matiné #6

A mostani szombat estét a Redneck Roadkill egy rádióbarát, eddig koncerten (legalábbis általam) sosem hallott dala, a Fill The Jar fogja feldobni.
Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy ez a szám is hozza a banda magas szinvonalát.

2017. szeptember 15., péntek

Begyűjtötte a kötelező három pontot a mai összecsapás győztese...

...a Pedro and the Dogboomers.
56:15 arányban győzedelmeskedett, az az idei legtöbb kapott szavazat, és csak a Nemcsak Berry előzi meg őket idén. Egy kérésnek eleget téve jöjjön egy frissebb jutalomvideó a csapattól a szavazóknak, a Matchbox Carl Perkinstől.

2017, Harmincnegyedik hét

Ez a hét csendes hét volt, nem voltak kiugróan magas nézettségek. Az első helyet a The Stinky Rodders és mi más, mint a Hip Shakin' Mama szerezte meg.
Az Always on My Mind és a Pedrofon a második helyen kapott egy youtube like-ot.
A Harmadik a Mystery Gang lett egy új dallal, a Lonely Moon (Bring My Baby Back)-el.
A Vasmacska zenekar rajongói ezen a héten a negyedik helyre juttatták a Meghalok, hogyha rám nézel-t.
Az ötödik helyen szintén egy Pedrofon video köszön ránk, mégpedig a legnagyobb "slágerük", az Ifa megy a hegyen.
Hatodik lett a Mystery Gang legnépszerűbb dala a Napi Rock and Rollon, a Peggy Sue, úgy, hogy holtversenyben végzett a Pedro and the Suspect alkalmi formáció Jam session-jével, amit hosszabb megtekintési idejével győzött le. Habár az utóbbi kapott egy youtube like-ot is.
A Jerry Lee's Rock'n'Roll Service két videóval is felkerült a listára. A nyolcadik Lewis Boogie a 2010-es Rockabilly Workshopon hangzott el. Itt még a régi nevét viselte a banda. Az egyveleg lett a kilencedik.
Ezen a héten a Pedro and the Dogboomers zárja a listát a Good Rockin' Tonight-tal. Habár a tizes listára került a dal, az átlagos megtekintés nem érte el az egy percet.


2017. szeptember 14., csütörtök

Készítse elő mindenki a kék antilopbőr cipőt!

Mert a Nemcsak Berry ezt tette! Még 2016-ban, az Amigóban adták elő a srácok a Blue Suede Shoes című számot.

Közszolgálati percek #128

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Még ezen a héten senm modhatni, hogy visszaállt az őszi-tavaszi "rend" az országban. Masszív számban vannak fellépések országszerte, míg Pesen még alig-alig akad belőlük. Elég ránézni a péntekre, "csak" a Party Dance Band és a Nemcsak Berry közt választhatunk. Persze a két banda messze nem egy stílust képvisel. :)
Itt van mindjárt ma a Drockstore debütáló koncertje Takinál. Ismeri őket valaki? Élménybeszámolókat várok! :)
A Silver Shine teljes gázra kapcsolt az amerikai turnéján, alig hagynak maguknak pihenőnapot. Rajtuk kívül Ed Philipsék mennek még külföldre, ők a szomszédos Ausztriába látogatnak.

Csütörtök, Budapest:

Drockstore @ Fifty's Drinx

Csütörtök, Külföld:

The Silver Shine The Rocketz @ Frederickburgh (USA)

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ 3K Kaszásdűlői Kulturális Központ - Közművelődés, kultúra, közösség
Nemcsak Berry @ Amigo

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Mempis Patrol @ Il Gallo Nero (Szombathely)
Gesarol @ Tök fesztivál (Rácalmás)
Pedrofon @ Szécsény Feszt (Szécsény)
A Nyughatatlan @ Fehér Csàrda Sopronkövesd (Sopronkövesd)
Rockin' RockCats @ VIII. FarMotoRock Buli 2017.szeptember 15-16 (Jászberény)
Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar @ Kalocsai Paprikafesztivál (Kalocsa)

Péntek, Külföld:

Silver Sine, Rockets @ Catasaugua (USA)

Szombat, Budapest:

Deák Bill Gyula @ Budapest 30 Pub
Dynamite Dudes @ Mika Tivadar Mulató
Rockin' RockCats @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Party Dance Band @ Evezős Sörkert és Bowling Club

Szombat, Vidék:

GESAROL @ Koppány napok (Törökkoppány)
Tom White & the Mad Circus @ Téglás Söröző (Zsámbék)
Group'n'Swing @ Szekszárdi Szüreti Napok 2017. (Szekszárd)
Nyughatatlan @ Égig Érő Paszuly (Vámospércs)
The Stinky Rodders @ Séd Söröző (Szekszárd)
Forró Rágógumi @ Tanévnyitó utcabál (Harta)

Szombat, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Big Block Breakers Unterlamm (AT)
Silver Sine, Rockets @ Brooklyn (USA)

Vasárnap, Budapest:

Pedrofon @ Lakatos Nap
Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház

Vasárnap, Vidék:

Bravó Johnny @ Hajdúszoboszlói Bioétel- és Borfesztivál (Hajdúszoboszló)

Vasárnap, Külföld:

Silver Sine, Rockets @ Philadelphia (USA)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

Szerda, Külföld:

Silver Sine, Rockets @ Raleigh (USA)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017, Harmincharmadik hét, Top 20

A Hip Shakin Mama annak ellenére vezeti a listát, hogy második hete nem szerzett pontot. Mögötte a Bad Moon Rising csak ezen a héten kénytelen nélkülözni a pontokat.
A dobogó harmadik fokár a Medley került fel, hat helyet átugorva.
Szintén hat pozíciót javított a Tumbleweed, ami most a 16.
A négyből három újonc bekerült a huszas listára. A legelőkelőbb helyen, a 9.-en az Always on My Mind kezdett. A 11.-en a Brand New Cadillac-et találjuk, míg a 19. a Maybe Baby.
A Sixteen Chicks éppenhogy nem esett ki a húszból, a 16.-ról a 20.-ra csúszott vissza.
A múltheti kiesőzónából senki sem menekült meg. Ezen a héten a Szóljon a zene, a most felkerült Tumbleweed és a már említett Sixteen Chicks van veszélyben.
A Magyar nyelvű dalok száma négyre csökkent, egy instrumentális mellett.


2017. szeptember 13., szerda

Két fordulóval a csoportkör vége előtt megvan a C csoport két továbbjutója!

Az egyikük a ma fölényes győzelmet arató Pedrofon.
A jutalomvideó pedig a Napi Rock and Rollra másodiknak felkerült Hound Dog az Amigo bárból!

A Rock and Roll Kupa következő összecsapása ma indul!

Elmondhatjuk, hogy a Pedro and the Dogboomers igazi Kupa specialista. A fiúk hihetetlen módon képesek mozgósítani a rajongókat. Habár az idei év leghevesebb mérkőzésén vereséget szenvedtek, úgy gondolom szeretnék kiköszörülni a csorbát.
Vajon sikerül a B'15 Truckabilly Trio-nak az, ami az előző zenekarnak, és legyőzik a Dogboomers-t? A banda Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, vajon a rajongók mennyire aktívak a szavazásban?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 12., kedd

Agárdról jelentjük - 164. rész

Lassabb vizekre evezünk ma a Flying Times-szal. A Lakeside Weekend-en szinte kizárólag pörgős zenéket hallani, de néha előkerül egy-egy lassabb, érzelmesebb szám is, mint például a Stand By Me Ben E. Kingtől.

2017 első félévi statisztikák

Kissé megkésve érkeznek a Napi Rock and Roll idei első félévének statisztikái. De jobb későn, mint soha, nem? :)

A Rock and Roll Bajnokság táblázata most kimarad, mert 39 résztvevő még pont elfér egy oldalon, így nem kell bemutatni a lelógókat.

Az idei első félévben két olyan zenekar került fel a listára, akik korábban még soha. Az összetettben a 39. helyen álló Madarak Házibulizenekar az egyik, a másik a magasröptű pályát leíró Stinky Rodders, akik az első félév végén a 9.-ek voltak.



A vidéki zenekarok külön versenyében a Túrkevei Vasmacska zenekar, a női rockbanda vezet. Mögötte a már említett Szekszárdi Stinky Rodders. Harmadik helyen a hatvani fenegyerekek, a Rockin' RockCats.


Négy külföldi együttes került fel a listára az első félévben. Legelőkelőbb helyen az Osztrák Pianofrizz & Friends volt, majd a Tin Cans és az Easy Blues következett.


Mivel a zenekarok többsége Budapesti, így a Budapesti zenekarok listája többé-kevésbé megegyezik az összesített eredménnyel. Félévkor élen a Mystery Gang, második a Dynamite Dues, harmadik a Pedrofon.



A elgtöbb időt, 13 hetet a Pegg Sue töltötte el a huszas toplista élén. A Tainted Love és a Hip Shakin' Mama egyaránt négy hetet voltak az élen.


Elég egyenletes volt az első félévben azoknak az együtteseknek a listája, akik élen végeztek a heti tizes listán. A B''5 és a Mystery Gang egyaránt háromszor, míg a Killer Diller Combo, a Forró Rágógumi, a Rockin' RockCats és a Jerry Lee's Rock and Roll service kétszer volt megtalálható a heti nézettségi lista élén.


A Top 20-a listán az első és a huiszadik együttes pontaránya 12 környékéről indulva csökkenő trenddel az öt köré érkezett meg, de általánosságban 5 és 10 között ingadozott.
A húsz elgnépszerűbb dal pontjainak átlaga húsz körül ingadozott, azaz hat hét alatt egy átlagos videó húsz pontot szerez.


Ha a youtube statisztikákat nézzük, azt vehetjük észre, hogy a Dynamite Ddues Bad Moon Rising-ja volt a legnézettebb az eslő félévben, 680 megtekintéssel. Ehez képest a Peggy Sue 676 megtekintése igen jó eredmény, csupán négy megtekintés szinte elhanyagolható.
A ahrmadik Hip Shakin' Mama 674-szer került megtekintésre, ami csupán hattal kevesebb, mint a listagyőztesé.



Ha a listát a megtekintési idő szerint rendezzük az élen állóknak csak a sorrendje változik, a személyük nem. A Peggy Sue kerül az élre, mögötte a Bad Moon Rising és a Hip Shakin' Mama.


A tetszésnyilvánítások, más néven a youtube like-ok viszont más lapra tartoznak. Impresszív 20 like-kal a Surfin Zhiguli és a Surf Rider végzett az élen, második a Pedro and the Dogboomerstől a Good Rockin Tonight 11 like-kel, míg a dobogó harmadik fokán 8-al két Dogboomers szám, a That's All Right és a Teddy Boy Boogie végzett.



Ha összesítjük az évben a dalok által kapott pontokat, akkor kapjuk meg a következő listát.
Élen, nem nagy meglepetésre a Pegg Sue. Előny kb hegyven pont a második Bad Moon Rising előtt. Ha a megtekintési adatokat nézzük, akkor ezt a két dalt találjuk az élen.
Viszont a harmadik helyre egy új dal, a Meghalok, hogyha rám nézel került fel, ami negyedik lett a megtekintések számát tekintve.




2017, Harmincharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Visszavett a tempóból az elmúlt hetekben a Mystery Gang, de fölényük így is meggyőző az élen.
A második Dynamite Dudes eddig csak két héten nem kapott pontot, szintúgy, mint a MG. Ez most háromra növekedett, de ez a teljesítmény így is kivételes.
A harmadik Pedrofon előre menekül a nyomában lévők elől.
Összetömörült a mezőny a 4.-7. hely körül. Ezt a négy együttest csupán kilenc pont választja el egymástól, és további 19 a dobogótól. Most éppen a The Stinky Rodders vezeti a dobogó mögöttiek mezőnyét.
A Rockin' RockCats és a Redneck Roadkill próbálják bebiztosítani helyüket az év végéhez közeledve. Az előbbi a 8., az utóbbi a 12. helyet szerezte meg a héten.
A "mexikói határon" nem történt változás. A boldogabbik oldalán a The Prison Band, a másikon a Surfin' Zhiguli található.
"Mexikóban" A Nyughatatlan már a második hete tartó menetelésbe kezdett, a huszonhetedik helyen találjuk most őket.
Más nem történt a lista második részében, a végén most is a Madarak Házibulizenekar található.


2017. szeptember 11., hétfő

Igazi jam session-nek lehetünk ma tanúi!

A Crazy Cat & The Blue Moons 2016 Április elsejei koncertjére ellátogatott Elvis by Tom (Azaz Dóka Tamás) és Kárörvendő Ernő (vagyis Bognár Balázs). És ha már ott voltak, akkor felugrottak a színpadra, besegíteni a bandának előadni a Tear It Up című Johnny Burnette dalt.

Gesarol az Aranykút Fesztiválon 2017.09.09.

Az ötven éves fennállását, és 25 éves újraalakulását ünneplő GESAROL a XVII: kerületbe tett egy kis kirándulást, hogy felléphessenek az Aranykút Fesztivál 2017-en. Aki szeretik a klasszikus rock-ot, azok nem csalódhattak a zenekar előadásában. A billentyűs, az zenekar legfiatalabb és még nőtlen tagja olyannyira komolyan vette a feladatás, hogy néha látni lehetett, amint pszichedelikus révületbe kerül, ha a zene úgy kívánja. :)
Sajnos csak ezen az egy koncerten sikerült résztvenni, pedig a nap nagyon jó koncerteket tartogatott, a Napi Rock and Roll olvasói jól ismerik már Takáts Tamást és együttesét, és találkozhattak már a Csótány Dzsó nevével is.

További képek ITT!






2017, Harmincharmadik hét

A Pedrofon visszatért a heti nézettségi listák élére! Az Elvis 81. születésnapi buliján előadott Always on My Mind nemcsak a legtöbb megtekintést tudhatja magáénak, hanem két youtube like-ot is.
A második Brand New Cadillac a Lakeside Weekend-en hangzott el, az előadó a Rockin' RockCats. Egy youtube like itt is megjelent.
Harmadik a B'15 Truckabilly Trio lett a Maybe Baby című dallal.
Messze a leghosszabb megtekintési időt ezen a héten a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service tudhatja magáénak. Az egyvelegük a megtekintések száma alapján a negyedik.
Ötödik a Redneck Roadkill lett instrumentális dalával, a Tumbleweed-del.
A harmadik The Stinky Rodders felvétel a Rockabilly Bang! fesztiválról, a Let's Get Drunk a hatodik lett ezen a héten.
A Nyughatatlan-éa hetedik hely, a Daddy Sang Bass című Johnny Cash szerzemény segítette őket a listára.
Holtversenyt találunk a nyolcadik-kilencedik helyen. Hosszabb megtekintési idejével a duplázni tudó B'15 és az Esküvő kerül a nyolcadik, míg a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel a kilencedik helyre.
A Mystery Gang egyedülálló módon eddig csupán két hetet hagyott ki, ami a heti listákat illeti. Most is felkerült a csapat a tizedik helyre, mi mással, mint a Peggy Sue-val.


2017. szeptember 10., vasárnap

A második dupla Rock and Roll Kupa hét első mérkőzésén...

...az ország egyik legnépszerűbb Rock and Roll együttese, a Pedrofon fog ringbe szállni az ország egyik legautentikusabb Sun Studiót megidéző Rockabilly együttesével, a Crazy Cat & The Blue Moons-al.
Legutóbb az előbbi győzedelmeskedett, vajon sikerül a visszavágás?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 9., szombat

Szombat esti matiné #5

Ma az épp amerikai turnén lévő The Silver Shine legújabb videója kerül terítékre. A Jolene igen jó tempójú kis nem is tudom milyen stílusú dal, amit eredetileg Dolly Parton adott elő.

2017. szeptember 8., péntek

A Rock and Roll Kupa részben azért is létezik, hogy régebbi felvételek is előkerülhessenek

Ezért remek alkalom, hogy most a Mystery Gang győzedelmeskedett, mert egy közepesen régi, de azért már HD felbontású videó kerülhet megosztásra.
A Dobban a szív a Gödör klubban került rögzítésre egy szokatlan szögből. A videó érdekessége, hogy két táncoslány is színesítette az előadást.

2017 Harminckettedik hét, Top 20

Az első helyezett Hip Shakin Mama nem kapott pontokat a héten, de így is van némi előnye a második Bad Moon Rising-gal szemben.
A harmadik helyen az egész évben megbízhatóan teljesítő, jópár hétre az élre is álló Peggy Sue.
Az Adj egy korsó csapolt sört a hetedik helyre került, két másik dalt megelőzve. Vajon sikerül még feljebb kerülnie, vagy ez jelenti a dal számára a csúcsot?
A hét legnagyobb nyertese a Teddyboy Boogie, a szerzemény 116 helyet előrelépve a 13.-on landolt.
Két újonc is bekerült a listába. A 9. helyen egy Medley, azaz egyveleg, a 10.-en a Let Yourfelf Go.
A héten a legnagyobbat, nyolc pozíciót a Sixteen Chicks esett. Most a 16. helyen van a dal, egy hajszálnyira attól, hogy a kiesőzónába kerüljön.
Ha már kiesőzóna: Négyen tartózkodnak benne ezen a héten. Negyedik A Rock and Rollnak mindig menni kell-lel indul a lista, majd a 11. Meghalok hogyha rám nézel jön. Őt az Esküvő követi, végül a 309 az a dal, aki szinte biztos, hogy búcsúzni kényszerül.
A listán nyolc magyar nyelvű szám található meg.


2017. szeptember 7., csütörtök

Komáromból jelentjük - 93. rész

A ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary megmutatja, hogy milyen az a Flyin' High érzés. A banda a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on lépett fel.

Közszolgálati percek #127

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Elindult a szezon, végre Budapesti is visszakerült a Rock and Roll vérkeringésbe. Habár ez még Csütörtökön nem látszik, mivel az egyetlen koncertet a Silver Shine adja - Amerikában. A banda nagy amerikai turnéjának második hetében tart, négy koncertet adnak. Ők a legszorgalmasabbak a héten, de mögöttük ott van a Pedrofon és a Dynamite Dudes is, akik három koncertre ígérkeztek el.
A legérdekesebb esemény talán az Arnykút Fesztivál lesz, ahol több nekünk való együttes is fellép.
Nem ért véget a vidéki fesztiválok és falunapok sora még, jópár helyre várják a közülünk valókat.

Csütörtök, Külföld:

Silver Shine @ Ft. Wayne (USA)

Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Amigo
Dynamite Dudes @ Illegal
Feckin Rawkin, Eresz duó @ Fifty's Drinx
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

Crazy Cat & The Blue Moons @ Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)
Deák Bill Gyula @ Borfesztivál (Bátaszék)
Rockin' RockCats @ IV. Kunszentmártoni Amerikai Autóstalálkozó (Kunszentmárton)

Péntek, Külföld:

Silver Shine @ Loluisville (USA)

Szombat, Budapest:

B'15 Truckabilly Trio @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
CsótányDzsó, Takáts Tamás Blues Band, GESAROL @ Aranykút Fesztivál 2017
Deák Bill Gyula @ Kincsem Park - Nemzeti Lóverseny
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Zrínyi napok (Szigetvár)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Solymári búcsú (Solymár)
Pedrofon, Blackbirds @ Szolnoki Gulyásfesztivál - hivatalos (Szolnok)
Pedrofon @ Akasztói Mária-napi Búcsú (Akasztó)
Nemcsak Berry @ Sportpálya (Tordas)
A Nyughatatlan @ Csülökfőző Fesztivál (Kisköre)
Dynamite Dudes @ New Version Fest & Street Food | Élő programok a Barátok Terén! (Gyöngyös)
Dynamite Dudes @ Miénk az utca,miénk a tér! (Kajászó)
Boys From The Cellar @ Kunszentmártoni amerikai autós fesztivál (Kunszentmárton)
Rockin' RockCats @ XIV. MámoROCK BULI (Tószeg)
Pedro and the Dogboomers @ Rotburger látványsörfőzde, söröző és sörkert (Pilisvörösvár)
StarBugs @ Ízek Korok Hangulatok (Esztergom)

Szombat, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Punk Rock Night Indianapolis (USA)

Vasárnap, Budapest:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Corinthia Hotel Budapest

Vasárnap, Vidék:

Mystery Gang @ Művészetek Háza (Gödöllő)

Vasárnap, Külföld:

Silver Shine @ Altoona (USA)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017, Harminckettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Mystery Gang átlépte a 300 pontot. Mögötte pontosan hetven pontnyira a Dynamite Dudes ismét közelebb került egy kicsit. Vajon sikerül átvenni a vezetést az év vége előtt?
Visszavette a harmadik helyet a Pedrofon, akik (-nek a rajongói) hosszú nyári szünetből tértek vissza.
A hatodik helyre jött fel a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, ezzel már biztosan tagja a bronzéremre esélyesek csoportjának.
Eddig holtversenyben volt a Rockin' RockCats-el a női rockbanda, a Vasmacska zenekar. A lányok most beelőzték a hatvani huligánokat, és övék a nyolcadik hely.
A Pedro and the Dogboomers is feljebb kapaszkodott a héten, most ők a tizenegyedikek.
A múlt héten került be a legjobb 16 közé a Black Frogs Rockabilly Band, és már meg is előzték a korábbi 15. The Prison Band-et, akik így most a "Mexikói határra" kerültek.
A határ másik oldalán ezen a héten is a Surfin' Zhiguli található.
"Mexikóban" ketten is belehúztak a héten. Hét másik zenekart leelőzve a 20. helyre jött fel az Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, míg a 31. pozícióban immár a A Nyughatatlan található.
A lista végét továbbra is a Madarak Házibulizenekar jelenti.


2017. szeptember 6., szerda

A korábbi Rock and Roll Kupa győztes ma ismét győzelmet aratott

A Redneck Roadkill-é a diadal ma, de a Dynamite Dudes is a legjobb formáját hozta idén. A jutalomvideó a banda első lemezéről egy rockabilly szám, a Love With My Pickup Truck, ami a 2015-ös Wildcat Night-on hangzott el.
Nem tudja valaki, lesz idén Wildcat Night?

Megkezdődik a hét második Rock and Roll Kupás szavazása

Habár még az előző mérkőzésre lehet szavazni ötig, máris itt van a következő megmérettetés.
2016 nagy meglepetése volt, hogy egy Metal banda, a Metal Daze zenekar bekerült a legnézettebb 16 zenekara közé.
Ellenfelük Magyarország talán legnépszerűbb Rockabilly zenekara a Mystery Gang.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 5., kedd

Agárdról jelentjük - 163. rész

A Forró Rágógumi Lakeside Weekend-es kalandjait örökíti meg a következő videó. A fiúk elmesélik, hogy mit tapasztaltak Runaround Sue-val.
Közérdekű kérdés: Tudja valaki, hogy van-e FB oldala a csapatnak? Belinkelnétek ide? Köszi!

2017, Harminckettedik hét

A hetet a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service nyerte a több dalból álló videójukkal. Két youtube like-ot is kaptak érte.
Második a listán rég nem látott Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live lett, mégpedig azzal a Let Yourself Go-val, amiből nemrég jelentetett meg hivatalos videoklipet a csapat.
A Pedro and the Dogboomers lett a harmadik, a Teddy Boy Boogie kapott egy like-ot a youtube-on.
Negyedik a Dynamite Dudes, és az a dal, ami utóbbi időkben mindíg megtalálható a listákon: Bad Moon Rising.
Ötödik ezen a héten a debreceni A Nyughatatlan lett a klasszikus Johnny Cash feldolgozással, a Daddy Sang Bass-szel.
A múlt heti listagyőztes Black Frogs Rockabilly Band ezúttal a hatodik az Adj egy korsó csapolt sört-tel.
Holtversenyt találunk a hetedik-nyolcadik helyen, amit mint mindíg, most is a megtekintési idő dönt el.
A Pedrofon visszatért a listára. Ebben -mi más mint- az Ifa megy a hegyen volt a banda segítségére.
A Vasmacska zenekar rajongói ezúttal a nyolcadik helyre nézték a Meghalok, hogyha rám nézel-t.
A kilencedik-tizedik helyen is holtverseny alakult ki. A Mystery Gang és a Peggy Sue lett a kilencedik, míg a listást a duplázni tudó Pedrofon zárja az I'm Walkin'-nal.


2017. szeptember 4., hétfő

Nemrég láthattátok a koncert képeit, most nézzetek meg egy videót arról...

...hogy milyen is volt a Blues B.R.Others Show fellépése a Hévízi Borünnep-en, Augusztus 20.-án. A dal gondolom mindenkinek ismerős lesz: I Ain't Got You. Lássuk, mit tud kihozni belőle ez a banda!

2017, Július

A hónap legnagyobb sikere a Hip Shakin' Mama volt a The Stinky Rodders előadásában. egy Youtube like-ot gyűjtött be a videó.
Szintén egyet kapott a második Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól.
A harmadik helyen három youtube like-kal a Peggy Sue és a Mystery Gang.
Negyedik lett ebben a hónapban a Sharp Dressed Men, amit ezúttal a Nemcsak Berry ad elő. Két youtube like-ot osztott ki a közönség a dalnak.
A Második Dynamite Dudes felvétel a Sixten Chicks a listán, ami az ötödik lett. Egy like-ot ez a felvétel is kapott a youtube-on.
Öt youtube like került a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service felvételének, a Jacksonnak a neve mellé ebben a hónapban. Ez a "legtöbb, mi kapható" :)
A Vasmacska zenekar ebben a hónapban is felkerült a listára. A legnépszerűbb felvételük a Meghalok, hogyha rám nézel segítette őket a hetedik helyhez.
Nyolcadika country világából érkező Redneck Roadkill, és Lakeside Weekend-en előadott daluk, az I Wanna Be a Hillbilly.
Duplázni tudott a hónapban a Stinky Rodders is. A kilencedik helyen tőlük találjuk a 309 című dalt.
A listát a Fifty's Heaven zárja a Felettem az éggel, de vigasztalódhatnak a három youtube like-kel.


2017. szeptember 3., vasárnap

A következő két héten dupla hetet tartunk, tehát két-két szavazást zavarunk le. Itt van mindjárt az első

Nem mondhatni, hogy tódultak a szavazók a Redneck Roadkill és a Dynamite Dudes előző mérkőzésére. De valahogy mégiscsak a Parasztok győzedelmeskedtek a Dinamikusok felett. Reméljük ezúttal aktivizálja magát mindkét banda rajongótábora!
A RR továbbjutása úgy tűnik garantált, de a Dinamikusoknak össze kell szedniük magukat. Továbbjuthatnak, ha a maradék három mérkőzésükből legalább kettőt megnyernek, és Tom White-ék egyet sem, valamit Tom White-éknál több szavazatot kapnak. A dolog pikantériája -mint ahogy azt már többen sejtik- hogy időközben Tom White beállt a Dynamite Dudesba.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. szeptember 2., szombat

Szombat esti matiné #4

Nemrég jelent meg a Surfin' Zhiguli új videoklipje, amit most a Szombat esti matiné című rovatban azok is láthatnak, akik eddig még nem botlottak bele. A dal címe: Berúgott a pasim.

2017. szeptember 1., péntek

Fölényes győzelemnek lehettünk tanúi ezen a héten

Habár a Pedro and the Dogboomers elvesztette legutolsó mérkőzését (tegyük hozzá: az idei év legkiélezettebb összecsapásán) ezen a hétén simán hozta a kötelező győzelmet.50:2 arányban kapott szavazatokat a csapat, így megérdemlik a jutalomvideót. A Jégrock a hatvani Wildcat Night-on hangzott el, még az előző felállásban lépett fel a csapat.

2017, Harmincegyedik hét, Top 20

A dobogón nem történt változás. A Hip Shakin' Mama elsőségét nem sikerült megtörni sem a Bad Moon Rising-nak, sem a Peggy Sue-nak.
Az elmúlt két hetet elnézve erre a Jacksonnak lehet esélye, ha a mostani formáját tartani tudja. A Dal most a hatodik, múlt héten még a 12. volt.
Berobbant a legnépszerűbb húszba a Parasztronauta. 109 helyet javított a múlt héthez képest.
Egy új dal került be a listába, a kilencedik helyen debütált az Adj egy korsó csapolt sört.
A Felettem az ég három helyet csúszott hátra az elmúlt héthez képest, most a 13. a szerzemény. Valószínűleg még velünk marad egy-két hétre.
A legtöbbet, 14 pozíciót a Great Balls of Fire vesztett. Most a 19. helyen találjuk őt.
A kiesőzónában három felvétel található. Az All About the Bass a 10., de ha nem kap pár pontot, akkor elbúcsúzunk tőle. A Rázzuk fel a fővárost a 12., és hasonló cipőben jár, csak úgy mint a már említett Great Balls of Fire. A Parasztronauta most került fel a listára, de jövő héten könnyen kiszorulhat, ha sok új felvétel kerül be a húsz közé.
A listán ezen a héten kilenc magyar nyelvű dal található.