2018. február 28., szerda

A Videók a fiókból sorozat új fejezethez érkezik ma

A mai előadó a Madison együttes, akik az óbudai Jam Pub-ban léptek fel 2012 Október 11.-én. A Beatlesnek emléket állítva előadták a Twist and Shout című számot.

2018, Hetedik hét

Ismét a Peggy Sue található a heti nézetségi lista élén, az előadó a Mystery Gang.
Második helyen az elmaradhatatlan Vasmacska zenekar és legnépszerűbb felvételük, a Meghalok, hogyha rám nézel, ami egy youtube like-ot is kapott. Ez a két zenekar eddig minden héten szerepelt a listán ebben az évben.
Youtube like büszke birtokosa a harmadik miskolci Rat Rod is, akik ezt a Járhassak Autóval című dallal érdemelték ki.
Negyedik a Dynamite Dudes, akik a 2017-es legnépszerűbb felvételükkel, a Bad Moon Rising-gal szerezték meg a pozíciót. A felvétel a Lakeside Weekend-en készült, 2016-ban.
Alig valamivel maradt le a Nemcsak Berry és az I Know a Little. Ők az ötödikek.
Hatodik helyen ezen a héten a duplázni tudó Vasmacska, akik az Én Életem című dallal kerültek fel mégegyszer a listára.
Rock and Roll Is King - állítja ahetedik Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, akik a 2017-es Lakesdie Weekend fellépői voltak.
Nyolcadik legnézettebb videó előadója a Party Dance Band, a dal címe Csepeg a csendes eső.
Duplázni tudott a Mystery Gang is. A Shake It! a kilencedik.
A listát a B'15 Truckabilly Trio zárja az Esküvő című felvételükkel a 2015-ös Lakeside Weekendről.


2018. február 27., kedd

Agárdról jenetjük - 188. rész

Rég találkoztunk a Pedrofon nevével! Most itt egy "vadiúj" felvétel a Pedrfónikusoktól, 2016-ból. Szerintem eltévesztették a rendezvényt, mert a Lakeside Weekend-en, a mambót próbálták népszerűsíeni. :) Komár Laci dala, a Mambo Italiano ugyanist ezt a célt tűzte ki maga elé.

2018, Hatodik hét, Top 20

A két első helyezett igencsak közel került egynmáshoz. Habár a Peggy Sue még mindig vezet, egy jó eredménnyel átveheti a vezetést jövő héten a Meghalok, hogyha rám nézel.
A harmadik helyre ezen a héten a Nobody's Guy és a Let Me Live kettőse került.
A legtöbbet ebben a hónapban a Please Don't Touch javított A 24.-ről a 9. helyre lépett előre.
Két új videó került fel a listára, de csak egy jutott a legjobb húszba. A 11. a That's What I Love.
Nagy visszaesés nem volt a listán, két hely volt a legtöbb, amit vesztett egy dal.
Hárman búcsúztak a múlt heti lista szereplői közül. A kiesőzónában most elég sokan, négyen vannak. Az ötödik Azok a boldog szép napok, a tizennegyedik Let's Go Boppin Tonight, a tizenhetedik Tainted Love és a 19. Sell Your Soul tartozik ide.
A listán öt magyar nyelvű szerzemény található.


2018. február 26., hétfő

Csupán két napja lépett fel az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban a...

...Peter Andorai & The Graceband. Több vendégzenész is fellépett velük, egyikük Big Heartman volt (akit egyek keletkongói törzsek Hermeczi Zsoltként ismernek). Együtt adták elő a Blue Moon of Kentucky című klasszikust. Történelmi pillanat lett megörökítve: Big Heartmen először zenélt a Graceband-del.

Adorai Péter & the Graceband @ Amigo, 2018.02.24

Remek hangulatú estéről gondoskodott a Peter Andorai & The Graceband, akik az amigóban tették tiszteletüket a múlt szombaton. A koncert a megszokotthoz képest később indult, de megérte várni a zenekarra. Vendégek is felléptek velük, Big Heartman énekes és Kőhalmi András szájharmonikás.

További részletek ITT!






2018. február 25., vasárnap

Rock and Roll Kupa, C csoport, 1. mérkőzés

A ma induló mérkőzésen a Facebook like-ok alapján a Dynamite Dudes tűnik népszerűbbnek. Ugyanakkor ellenfelük, a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service már szerepelt a Kupa elődöntőjében is, sőt, 2014-ben a döntőben is találkozhattunk a nevükkel. Vajon melyikük tudja jobban mozgósítani a rajongókat?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. február 24., szombat

Szombat esti matiné #23

Gondolom mindenki nagyon várja már az idei Lakeside Weekend-et. Nemrég jelentették be Cactus-ék, hogy idén a fellépők közt lesz az a Boppin' B is, akiktől most a 14 Days című dalt láthatjátok.

2018. február 23., péntek

Sikerült továbbvinnie a 2017-es jó formáját az új szezonra...

...a Nemcsak Berry-nek. Pedig hétfő délelőtt még úgy tűnt, hogy a Pedrofon-nak sikerül az, ami a Pedro and the Dogboomers-nek nem: Legyőzik Nemcsákékat. 14:6 volt ugyanis az állás az ő javukra. De a két közepén bindult a Nemcsák-féle marketinggépezet, és péntek reggel 7 körül sikerült elérni a 16:16-os állást.
A végeredmény végül 23:16 lett a 2017-es Kupagyőztes javára.
A Nemcsákék ilyen jó formában lesznek, akkor a továbbjutás a Pedrofon- Dogboomers mérkőzéseken dőlhet el a halálcsoportban.
A jutalomvideó pedig kijár a szavazóknak, a Proud Mary szóljon az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ból!

2018, Hatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Mystery Gang annyi pontot gyűjtött az eltelt hat hét alatt, hpogy már most felmerül a kérdés, hogy lesz-e olyan együttes, aki akárcsak megközelíteni meg tudja őket.
Ilyen lehet a második Vasmacska zenekar, ők az egyetlenek a MG mellett, akik idén az összes heti tizes listán szerepeltek.
A harmdik The Stinky Rodders már jelentős hátrányban van, ami a pontokat illeti, fele annyi sincs belőlük, mint a másodiknak.
Igen szoros a verseny a dobogóért, csipán egy pont a lemaradása a Dynamite Dudes-nak.
A hét két legnagyobb nyertese a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, akik nyolc helyet ugrottak előre, most a 9.-ek, valamint a Nitus and the Rollin' Dice, akik a 15.-ről a 11. helyre kerültek.
A "Mexikói határon" ezen a héten a Pedro and the Dogboomers és a portugál Texabilly Rockets-t találjuk.
Két zenekar került fel a listára a héten, a Surfin' Zhiguli a 19. helyen, míg a Blues B.R.Others Show a 21. helyen nyitott.


2018. február 22., csütörtök

Habár odakint egyre hidegebbre fordul az idő...

...azért nem kell már olyan sokat várni, hogy elővehessünk a szörfdeszkának! :)
A Mystery Gang a Wipeout című szörf klasszikust bolondította meg egy kis magyar szöveggel. A felvétel a 2016-os Veresegyházi városünnepen készült.

Közszolgálati percek #150

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A vidék ismét nincs elkényeztetve, pénteken három, szombaton két koncert lesz. De Budapestnek most bőven kijut a jóból.
A Leonardo Pickup Trio különleges koncertet ad szombaton a Fifty's Drinxben: felajánlották a rajongóiknak, hogy egy-egy dalt ők énekelhetnek. Nagy móka, mondhatom, nem érdemes kihagyni! :)
A legérdekesebb esemény természetesen az EMAT After... vagyis Before Party a Rusty Rodderscc szervezsében. Maga az EMAT úgy néz ki, hogy máskor lesz megtartva, reméljük nem marad el. De a buli tuti megrendezésre kerül. A legnevesebb fellépő termélszetesen Ati Edge és népi zenekara lesz, de érdekesnek ígérkezik Szilágyi Misi és Békési Gergő nagybőgő duója is. A Space Rockets-ről most hallok először, ha valaki megismerné őket, akkor annak ott a helye!
A legszorgalmasabb a hétvégén a kis Sztahanov Mitch Farty lesz, aki a Dynamite Dudes két koncertje mellett még az EMAT Before party-n is fellép.
Külföldön magyar zenekar a Szlovákiai Párkányon lép fel, a helyi Easy Blues.

>>Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
DynamiteDudes @ Ellàtò Kert

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Acapulco Bowling Club
Bravó Johnny @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club (Rocky Monday Egyesület)
Szabó Tamás-Igali Csanád duo @ Fuga
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház

>>Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Szekszárdi Est (Szekszárd)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Hawaii Klub Söröző (Siófok)
Mystery Gang, Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Végállomás Klub (Szombathely)

>>Péntek, Külföld:

Easy Blues @ Broadway Reštaurant Štúrovo (SK)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Újpalotai Közösségi Ház
Peter Andorai & The Graceband @ Amigo
Flying Times @ Magyar Rockhírességek Csarnoka
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Group'n'Swing @ 13. Magyar Borok Bálja (Corinthia Hotel Budapest)
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Ati Edge & the Shadowbirds, Space Rockets, Mitch Farty - Gary Peacy @ EMAT Before party (Könyvtár Klub & TreffOrt Kert)

>>Szombat, Vidék:

Redneck Roadkill @ Édes Piros Cukrászda és Kávézó (Halásztelek)
Deák Bill Gyula, Beatangrock Band @ ZÖREY klub (Izsák)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Szerda, Budapest:

Takáts Tamás Blues Band @ ELLÁTÓház
Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Hatodik hét

A hét nyertese a Vasmacska zenekar, akik a jól ismert Meghalok, hogyha rám nézellel szerezték meg az első helyet.
Második a Mystery Gang legnépszerűbb felvétele, a Peggy Sue.
Harmadik lett, és egy youtube like-ot is kapott a That's What I Love című videó, amit a már sajnos megszűnt Nitus and the Rollin' Dice adott elő a 2011-es Rockabilly Hayride-on.
Duplázni tudott a negyedik Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar. Negyedik helyen az első felvételük, a Please Don't Touch.
Ötödik a Dynamite Dudes aktuális legnépszerűbb felvétele, a Bad Moon Rising.
Hármas holtverseny a hatodik-nyolcadik helyen, amit a megtrekintés ideje dönt el.
Ez alapjána B'15 Truckabilly Trio videója, a Blue Moon of Kentucky kreült ki előnyösen a holtversenyből, ők a hatodikok.
Hetedik a Forró Rágógumi másik felvétele, a No Particular Place To Go a Lakeside Weekend-ről. Ez a videó is kapott youtube like-ot.
A holtverseny végén a Surfin' Zhiguli felvétele, a Batman Theme Song található.
Kilencedik a szintén duplázni tudó B'15 és az Esküvő.
A listát a Blues B.R.Others Show és az Americano zárja.


2018. február 21., szerda

Nem tudom, hogy ki milyen gyakran jár cukrászdába, és hogy találkozott-e ott már zenésszel

A Multimilliomos Jazzdobos pont erről a szituációról szól, azt hiszem senkinek sem kell bemutatni a dalt. A Roll' Skate Boogie adta elő a 2011-es Rockabilly Hayride-on.
Figyelem! A videó a HD felbontás, képstabilizátor és sztereo mikrofon kora előtt készült!

2018, Január

Az év első hónapjának legnézettebb videója a Vasmacska zenekar által előadott Meghalok, hogyha rám nézel.
Második helyen a két youtube like-ot is kapott Big Boobs a Dynamite Dudes előadásában.
A hónap leghosszabb megtekintési idehével büszkélkedhet a harmadik Peggy Sue a Mystery Gang-től.
A negyedik helyere egy két dalt tartalmazó videó került, a The Stinky Rodders felvételén a Nobody's Guy és a Let Me Live hallható.
A Pedrofon legnépszerűbb felvétele, az Ifa megy a hegyen az ötödik.
Duplázni tudtak a Dinamikusok. A Bad Moon Rising (szintén) a Lakeside Weekend-ről a hatodik.
Hetedik a Madarak Házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok.
Mégegy zenekar van, akinek a neve kétszer szerepel a listán. Ez a Stinky Rodders, akik nemcsak, hogy nyolcadikak lettek a Hip Shakin' Mamával, de egy youtube like-ot is kaptak.
Kilencedik szintén egy Lakeside-os felvétel. Az előadó a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, a dal címe Please Don't Touch.
Január tizedikje, a Let's Go Boppin Tonight a Rockin' RockCats-től két youtube like-nak örülhet.


2018. február 20., kedd

Agárdról jelentjük - 187. rész

Talán a valaha volt legjobb Duckers koncert volt az, amit a 2015-ös Lakeside Weekend-en adtak a srácok. A koncerten elhangzott a Movin' On című dal is.

2018, Ötödik hét, Top 20

Nemcsak a dobogón, de a lista első negyedében sem történt változás. A Peggy Sue-t most is a Meghalok, hogyha rám nézel és az Azok a boldog szép napok követi.
A két legtöbbet előrelépő szerzemény a 15. Boogie Woogie Country Girl, ami a 29. volt és a 9. Blue Moon of Kentucky, ami pedig a 47. volt múlt héten.
Egy dal került be a húsz közé, a Fehér Hold a 6. helyen nyitott.
Három dal esett ki a listáról: A Please Don't Touch, a No Particular place To Go és az Are You Gonna Be My Girl.
A legtöbbet, hat helyet a 12. All Shook Up vesztett pozíciójából azok közül, akik a húszban maradtak.
Hárman vannak a kiesőzónában ezen a héten is. A már említett All Shook Up mellett ide tartozik a 18. I Know a Little és a 19. Csókkirály is.
Hat magyar nyelvű dal található a listán.


2018. február 19., hétfő

A Rock and Roll az 50-es évek tinédzsereinek zenéjeként tűnt fel...

...nem csoda, ha feltűnik az iskola, mint téma a szövegekben.
A The Stinky Rodders a Waitin' In School-t az első Rockabilly Bang fesztiválon adta elő az A38 Hajó-n.

Rock and roll Kupa csoportkör 2018

Lezárultak a Rock and Roll Kupa selejtezők, végleges a rock and Roll Kupa csoportkörének mezőnye. Sőt, időközben az első mérkőzés is lezejlott az A csoportban.

Az A csoportot bajnokságbeli elsősége okán a Msytery Gang vezeti. Második a B'15 Truckabilly Trió, harmadik a Fifty's Heaven, negyedik a Prison Band. A MG, habár rendszeresen a Bajnokság élén végez mégsem kap sok szavazatot a Kupában, úgy tűnik a rajongóik nincsenek nagy számban jelen a Napi Rock and Rollon. A továbbjutásra legesélyesebbek népszerűségük okán tehát a B'15 és a Prison Band, de ne felejtsük el, hogy itt a mozgósítás számít, és abban a Fifty's Haven már bizonyított.

2017-ben a D csoport volt a halálcsoport, a szavazatok több, mint fele ebben a csoportban lett leadva.
A két legtöbb szavazatot kapó zenekar most a B csoportban ismét találkozott. Lehet mondani, hogy kis túlzással a Nemcsak Berry - Pedro and the Dogboomers mérkőzés a Rock and Roll Kupa El Calssicó-ja. És akkor még nem is említettők a Pedrofont, akik a harmadik legtöbb szavazatot kapták az elmúlt szezonban. Mivel csak két együttes juthat tovább, itt véres csatákra és fájdalmas búcsúra nyílik kilátás. Nehét dolga lesz ebben a mezőnyben a Tom White & the Mad Circus-nak.

A C csoport favoritja a Dynamite Dudes (legalábbis a FB like-ok alapján), akik 2017-ben csak egy hajszálnyival meradtak le a továbbjutásról. Ha sikerül rákapcsolniuk, akkor felvehetik a versenyt a korábban a csopotkörből sikeresen továbbjutott Jerry Lee's Rock and Roll Service-el és Leonardo Pickup Trio-val. A Forró Rágógumi sötét ló, még nem szerepeltek a Rock and Roll Kupa csoportkörében.

A D csoportot a 2017-es év legjobban szereplő újonca, a Stinky Rodders vezeti, akik most debütálnak a Kupában.
A második Rockin' RockCats már négyszer jutott be a csoportkörbe, és 2017-ben tovább is jutottak. a legfényesebb múltja a Redneck Roadkill-nek van. 2015-ban övék volt a győzelem , 2016-ban ezüstérmesek voltak, míg 2017-ben a bronzérmet szerezték meg. Tőlük elvárás a továbbjutás.
A Crazy Cat & the Blue Moons is megjárta már a csoportkört, de továbbjutnia még nem sikerült.




2018, Ötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

Nem úgy tűnik, hogy a Mystery Gang első helye veszélyben lenne. A második Vasmacska zenekar is növelni tudta az előnyét. A dobogó harmadik fokát a The Stinky Rodders vette át a Pedrofon-tól.
Nagyot lépett előre a Roll' Skate Boogie, akik a 10.-ről az 5. helyre kerültek.
Két zenekar került fel a héten a listára. Sem a 11. Crazy Cat & The Blue Moons-t, sem a 14. Pedro and the Dogboomers-t nem kell bemutatni, azt hiszem.
legjobb 16 zenekar határa, a "Mexikói határ" ezúttel a Portugál Texabilly Rockets és a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar közt húzódik.
A lista végén, a 19. helyen a Nemcsak Berry található.


2018. február 18., vasárnap

Rock and Roll Kupa, B csoport, 1. mérkőzés

Két nagyágyú mérkőzése következik. 2017-ben éppen a Nemcsak Berry bebizonyította, hogy nincsen verhetetlen zenekar, és az év végén a trófea is az övék lett.
Vajon sikerül ezen febuzdulva megvernie őket a Pedrofon-nak, akiknek igen aktív rajongótábora van?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. február 17., szombat

Szombat esti matiné #22

Ezt a szombat estét a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service fogja feldobni. Brit tudósok bebizonyították, hogy a most következő All Night Long című daluknak a 80%-a abból áll, hogy "All Night Long".

2018. február 16., péntek

Befejeződött az első Rock and Roll Kupa csoportmérkőzes a szavazása

Jópár szavazat érkezett, és a (kis hazánban olyannira jellemző) kétharmaduk a B'15 Truckabilly Trio-t nevezte meg kedvencének. Nekik szól a Best Looking Girl in Town az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ból!

2018, Ötödik hét

Igen erős hét volt ez, ezért is nagy dolog, hogy ezen a héten a lista élén a Roll' Skate Boogie és a Fehér Hold a 2011-es Rockabilly Hayride-ról. Kapott egy youtube like-ot is a videó.
KEttőt kapott belőlük a második Crazy Cat & The Blue Moons, akik a Blue Moon of Kentucky-val kerültek a listára. Ez a felvétel is uganott ugyanakkor készült.
Harmadik a lista egyik állandó résztvevője, a Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar előadásában.
Kimagasló nézettséget szerzett a negyedik elyen lévő Peggy Sue. Az előadó nem más, mint a Mystery Gang.
A legtöbb youtube like-ot, hármat ezen a héten a Pedro and the Dogboomers tehette zsebre. Ők az ötödikek a Rockabilly Rebel című dallal, ami a 2017-es Lakeside Weekend-en hangzott el.
Hatodik a Madarak Házibulizenekar által előadott Azok a boldog szép napok.
A hetedik helyet a B'15 Truckabilly Trio szerezte meg az Esküvő című dalukkal, ami a 2015-ös Lakeside Weekenden volt hallható.
Hármas holtverseny található a lista végén. A megtekintési idő alapján a hetedik a Rockin' RockCats, akik egy Amigós Boogie Woogie Country Girl segítségével szerezték meg ezt a helyet.
A kilencedik a The Stinky Rodders és az a felvétel, ami két dalt is tartalmaz. A Nobody's Guy és a Let Me Live azok.
A lista tizedik helyén a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising található.


2018. február 15., csütörtök

Mindjárt péntek, mindjárt lehet rázni!

Erre szólít fel a Mystery Gang is a Shake It című dalával, amiből nemrég készült videoklip. A Felvétel 2016-ban a Veresegyházi városünnepen készült.

Közszolgálati percek #149

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Indul a Magyar rockabilly invázió! A célország ezúttal Ausztria. A fő csapást a Dynamite Dudes viszi be, akik három koncertet is adnak, miküzben a Bits végez elterelő hadműveleteket.
Jó lesz a hétvége, legalábbis Budapesten. pénteken 4, szombaton 7(!!) koncert kerül megrendezésre.
Az örökké elhanyagolt Borsod most duplán örülhet. Pénteken Deák Bill Gyula lép fel Kazincbarcikán, szombaton a The Memphis vendége lesz Marót Viki (thx Rock and Roll Borsod).
Szóval feltűnt a harmadik *Memphis* nevű zenekar is az országban. :)
Régen adott koncertet a smith & Wessons, akik törzselyükön, a Sport 2-ben lépnek fel.
Több együttes is ad két koncertet, de a legtöbbet a már említett Dynamite Dudes.

>>Csütörtök, Külföld:

Dynamite Dudes @ Cest La Vie Vöcklabruck (AT)

>>Péntek, Budapest:

Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Ínyenc Kert
Tom White & the Mad Circus @ Route 66 Baráti Klub
StarBugs, Casino Black @ Arena Corner Cseh Söröző

>>Péntek, Vidék:

Mystery Gang, Memphis Moon 55 @ Törpe Klub (Jászberény)
Deák Bill Gyula @ Diamond RockClub Kazincbarcika (Kazincbarcika)

>>Péntek, Külföld:

Bits @ Tunnel Vienna Live (AT)
Dynamite Dudes @ Revolution Purgstall (AT)

>>Szombat, Budapest:

Sonny and his Wild Cows @ Kakas Kunszt
Nemcsak Berry, AsphaltHorsemen, BFT, Overcast, Radzeer, LynkyStynky @ Supersonic - Blue Hell & KVLT
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Rockin' RockCats @ Amigo
CredenC Rock Band, BEATangok, FILTOL Rock and Roll Band @ Legenda Sörfőzde
Leonardo Pickup Trio @ Goldance Tánciskola
Brillantin @ Acapulco étterem


>>Szombat, Vidék:

Mystery Gang, Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ (Szentes)
Deák Bill Gyula @ Váróterem Klub (Szolnok)
Smith & Wessons @ Sport II Söröző (Békéscsaba)
The Bits @ Rómer Ház (Győr)
The Silver Shine @ Shop-Stop (Kapuvár)
StarBugs, CsótányDzsó @ Öröm a zene (Kecskemét)
The Memphis & Marót Viktória @ Ifjúsági Ház (Miskolc)

>>Szombat, Külföld:

Dynamite Dudes @ Gasthaus Haideröslein (AT)

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Bowling Club

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Negyedik hét, Top 20

Magasan vezet a Peggy Sue, de a második Meghalok, hogyha rám nézel lassan felzárkózni látszik.
Harmadik helyen továbbra is az Azok a boldog szép napok.
Jellemzően emelkedő trend volt ezen a héten a listán, csupán két zenekar vesztett pozíciójából. A hetedik Ifa megy a hegyen nyolc helyet lépett előre, a 11. Runaround sue 75-öt, míg a Johnny B. Goode több, mint 100-at, egész pontosan 106-ot.
A lisra közel harmada lecserélődött, hat dal esett kia húszból.
Akik a listán tudtak maradni azok közül a legtöbbet, nyolc pozíciót a Please don't Touch csúszott vissza.
Csupán hárman vannak a kiesőzónában a múltheti nagy kaszálás után. A kilencedik helyen lévő No Particular Place to Go, a már említett 16. Please don't Touch és a 17. Are you Gonna Be My Girl tartozik ide.
Ezen a héten öt Magyar nyelvő dal található a listán.


2018. február 14., szerda

Már mindenki várja a jóidőt, hogy nyissanak olyan helyek, mint például a KOBUCI

Itt lépett fel 2016 Áprilisában a Sonny and his Wild Cows, akik előadták az All Night Long című számot.

2018, Negyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Elhúzott az első helyen álló Mystery Gang. Máris másfélszer annyi ponthja van, mint a második Vasmacska zenekar-nak. Megérkezett a dobogóra a Pedrofon is, a hatodik helyről léptek előre.
Az élen találjuk mindhárom zenekart, akik eddig minden héten képesek voltak pontot szerezni.
Javítani tudott a Rockin' RockCats is, a hatvaniak a nyolcadik helyre jöttek fel.
Három zenekar csatlakozott a listához, mindegyiküket ismerjük már. A 11 helyne debütált a Flying Times, a 16. a Redneck Roadkill, míg a 17. helyen a Nemcsak Berry található.
Ez azt jelenti, hogy átléptük a 16-os határt, immár létezik "Mexikói határ", ami az utóbbi két zenekar közt húzófik.


2018. február 13., kedd

Agárdról jelentjük - 186. rész

Ezen a héten ismét a legfrissebb, 2017-es Lakeside Weekend a soros. A nagyszinpadon lépett fel a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, akiktől ezúttal a Rock'n'Roll is King című Electric Light Orchestra dal látható.

2018, Negyedik hét

A Vasmacska zenekar megszerezte idei első listaelsőségét! Hogy melyik felvétellel, az nem is lehet kérdés. A Meghalok, hogyha rám nézel került ismét az élre, méghozzá nem is kis különbséggel.
Második a Peggy Sue, és mint az várható, a Mystery Gang az előadó.
Harmadik helyre a Pedrofon kapaszkodott fel. A Runaround Sue a 2011-es Rockabilly Hayride-on hangzott el.
Negyedik helyen a Flying Times és a Johnny B. Goode az Aloha from Elvis című mini-fesztiválról.
A Pedrofon nem bírt magával, még egy helyet sikerült megszerezniük. Az Ötödik az Ifa megy a hegyen.
A hatodik-kilencedik helyen egy sosem látott négyes holtverseny alakult ki. A Nézési idő segít eldönteni a sorrend kérdését.
A Hatodik a The Stinky Rodders felvétele lett, amin a Nobody's Guy és a Let Me Live hallható.
Hetedik helyen a Rockin' RockCats és a Boogie Woogie Country Girl található.
Nyolcadik az újonc miskolci Rat Rod videója, ami magáról Miskolcról szál: Acélváros.
A gitárok mögött a kilencedik helyen is ugyanúgy Chris-t találjuk, de ezúttal a Redneck Roadkill szineiben: a dal címe Tumbleweed, és a 22. Lakeside Weekend-en volt hallható.
A listát a Nemcsak Berry zárja az egyik legnépszerűbb saját dalával, a Szép lányok jó borral, ami a 2017-es Vasszamarak motoros találkozó programjában szerepelt.


2018. február 12., hétfő

A mai videóben felvázolt élethelyzettel szinte mindegyikünk találkozott már az élete során

A Rat Rod felvételének címe Járhassak Autóval, és arról szól, hogy jó lenne, ha annyi pénze lenne az embernek, hogy autóba ülhessen végre.
A dalt először a gitáros Krisztián és a dobos Siklósi Tamás régi együttese, a The Hot Road Rockabilly Band játszotta.

2018, Harmadik hét, top 20

A dobogón nem történt változás. A Peggy Sue már hónapok óta a lista élén található. Második a Meghalok, hogyha rám nézel. Harmadik pedig az Azok a boldog szép napok.
Új dal nem került be a listára, de négy olyan szám is van, ami jelentősen javította a heti pozícióját. 24.-ről a 11. helyre lépett előre a Hip Shakin' Mama. A 33. helyről a 15.-re került az Ifa megy a hegyen. 28. volt, hatodik lett a Nobody's Guy & Let me Live.
a legtöbbet, 102 helyet a 16. Great Balls of Fire javított.
Négy szerzemény nincs már a listán, ami a múlt héten ott volt.
A hét legnagyobb vesztese a Rock and Roll Is King, ami a 10.-ről a 18. helyre csúszott voissza, és a kiesőzónába került ezáltal.
A kiesőzónában rajta kívül ott az Eszelős szerelem, a Please Don't Touch (habár ők ép most kaptak pontot), a Bad Moon Rising, a Hip Shakin Mama (ők is kaptak pontot a héten), a Maybellene és a Baby Won't You Come Out Tonight.
A listán öt magyar nyelvű szerzemény található.


2018. február 11., vasárnap

Rock and Roll Kupa, A csoport, 1. mérkőzés

Mivel a Bajnokságban élen végzett a Mystery Gang, így övé a lehetőség, hogy az eslő mérkőzést vívja a Kupa csoportkörében.
Ellenfelük az igen népszerű B'15 Truckabilly Trio, akik az ötödikek lettek a 2017-es Bajnokságben.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. február 10., szombat

Szombat esti matiné #21

A ma esti videó a CsótányDzsó-nak köszönheti létét. Nem kifejezetten Rock and Roll (sőt), de biztos megtalálja a közönségét. :)
A dal címe: Az idő ura.

2018. február 9., péntek

Egy utolsó pillanatban jött szavazattal a nagy múltra visszatekintő...

..Crazy Cat & The Blue Moons jutott be a 2018-as Rock and Roll Kupa csoportkörébe.
A csapat rajongóinak jutalma sem marad el, a jutalomvideó a Mobile, Alabama lesz 2016-ból.

2018, Harmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Szerintem senkit nem lep meg, hogy az élen máris a Mystery Gang. Másdik helyre a Vasmacska zenekar jött fel, harmadik helyre csúszott vissza a Dynamite Dudes.
Négy helyet ugrott előre a The Stinky Rodders, akik jól teljesítettek már 2017-ben is.
Egy új zenekar került be a listára, a Roll' Skate Boogie most kreült fel a Bajnokság listájára a 10. helyre.
Három olyan banda van, akik eddig minden héten szereztek pontot. Az első és második Mystery Gang és Vasmacska, valamint a hatodik Pedrofon.


2018. február 8., csütörtök

Komáromból jelentjük - 104. rész

Még maradt pár videó a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról. Ma A Nyughatatlan látható a porondon. Az I Wlak the Line melett a My Boy Elvis kerül terítékre.

Közszolgálati percek #148 (Updated)

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Új helyszín tűnik fel a programajánlóban. A Kandúr Pubban a Nemcsak Berry ad unplugged koncertet.
Megszokhattuk már, hogy a Dinamikusok nyitják a hétvégét. Ez most is így lsze, de nem ők lesznek a fő attrakció a Mikában, hanem a Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival nevű Country banda. Jóknak tűnnek, úgyhogy Misiéknek nagyon kell igyekezni, hogy ők vigyék haza a nap végén a több bugyit! :D
Ne feledjétek: szerdán valentin nap! Aki egy kis Rock and Rollal kötné össze az ünneplést, az bátran számíthat a Börtönbandára, akik a WOW retro Dinnerben lépnek fel aznap.
Most már egy kicsit több koncert van, mint eddig, legalábbis érzésre.
Többen is két koncertet tartanak a hétvégén, de igazi sztahanovista most nincs. Külföldre a hatvani Rockin' RockCats megy, akik a baráti Szlovákiában fognak fellépni.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes, Redbreast Wilson & the Juke Joint Revival @ Mika Tivadar Mulató

Péntek, Budapest:

Flying Times @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Nemcsak Berry @ Kandúr Pub
Group'n'Swing @ Orfeum a pesti mulató
Blues B.R.Others Show @ Muzikum Klub & Bisztró

Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Trafik (Pécs)
Deák Bill Gyula @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Dynamie Dudes @ Tó bisztró (Göd)
Tom White & the Mad Circus @ Csoki Fesztivál (Szeged)
UPDATE: Ati EDGE and the Shadowbirds @ Erzsébet Sörkert /Étterem-Pizzéria/ (Gödöllő)

Péntek, Külföld:

Rockin' RockCats @ Soul Hunter Music Club (SK)

Szombat, Budapest:

B'15 Truckabilly Trio @ Amigo
GESAROL @ Legenda Sörfőzde
Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
BoogieLáz és Rocky Klub @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Mystery Gang, Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Deák Bill Gyula @ TEKA (Kecskemét)
Rockin' RockCats @ Albatros Motoros Farsang (Csongrád)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

Szerda, Budapest:

The Prison Band @ WOW American Retro Diner

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Harmadik hét

Igen csendes hét volt ez, egy dal sem ért el kiemelkedő nézettséget. Így nem csoda, ha az élen a Mystery Gang-et és a Peggy Sue-t találjuk.
Holtversenyt találunk a második-harmadik helyen, amit a nézettség ideje dönt el. Emiatt második a The Stinky Rodders és a Nobody's Guy és a Let Me Live.
Biztosan szállította a harmadik helyet a Vasmacska zenekar-nak a Meghalok, hogyha rám nézel.
Negyedik a Roll' Skate Boogie és a Great Balls of Fire a Lakeside Weekend-ről.
Ötödik a Pedrofon legnépszerűbb felvétele, az Ifa megy a hegyen.
Hatodik a duplázni tudó Stinky Rodders másik felvétele, a Hip Shakin' Mama.
Please Don't Touch - mondja a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar. A felvétel a 22. Lakeside Weekenden készült.
Nyolcadik a Dynamite Dudes és a Big Boobs, sajnos a felvétel nem tudta hosszú ideig lekötni a nézőket, az össz nézési idő elég alacsony.
A lista legvégén is egy holtverseny alakult ki. Hosszabb megtekintési ideje miatt a B'15 Truckabilly Trio és az Ami szivemen a számon kapja a 9. helyet.
A Portugál Texabilly Rockets - Part Records Germany ismét a heti nézettségi listára került. A Hot Road Race a 2013-as Walldorf Rock and Roll Weekendről a tizedik, mivel rövidebb a megtekintési ideje a másik dalnál, aminek 15 megtekintése van.


2018. február 7., szerda

Ismét visszalátogatunk a Csili művházba

A 2011-es Rockabilly Hayride egyik fellépője volt a Nitus and the Rollin' Dice is, akik előadták saját dalukat, a That's What I Love -ot is többek közt.
Figyelem! A videó a HD felbontás, a képstabilizátor és a sztereo mikrofon korszaka előtt készült!

2018, Második hét, Top 20

Az élen a helyzet változatlan. Peggy Sue, Meghalok, hogyha rám nézel és az Azok a boldog szép napok.
A Big Boobs az 59. helyről a negyedik helyre ugrott.
Két szerzemény került be a legjobb húsz közé a négyből, amik most jelentek meg a listán. A 9. a Shake It, a 14. a Táncoló fekete lakkcipők.
A Lista negyede cserélődött le, 5 videó került le a listáról.
Érdekes módon csupán négy dal vesztett pozíciójából a héten úgy, hogy a listán maradt. Mind a négyen egyet, és egymás után is következnek. Ők a Körömlakk Baby, az Eszelős szerelem, a Please Don't Touch és az All Shook Up.
Négyen vannak a kiesőzónában ahéten. A már említett Körömlakk Baby, a Rock and Roll is King, az Izzó szempár és a Proud Mary.
Hat Magyar nyelvű szerzemény van a listán.


2018. február 6., kedd

Agárdról jelentjük - 185. rész

Nagyon sok rajongója van kis hazánkban az egik legrégebbi szuperhősnek, Batman-nek. Nem zavarja őket az sem, hogy a bőregér sztoriját már vagy féltucatszor újrakezték, ergo a kiadott sztorik 98%-a tulajdonképpen meg sem történt... :D
A hatvanas években készült egy remek filmsorozat a figura főszereplésével, aminek a zenéjét a Batman Theme Song-ot a Surfin' Zhiguli vette fül a repertoárjába, és adta elő a 2016-os Lakeside Weekend-en.

2018, Második hét, Rock and Roll Bajnokság

A Mystery Gang elfoglalta a "neki kijáró" helyet a bajnokság élén. Vajon lesz idén olyan zenekar, aki meg tudja szorongatni őket? 2016-ban sikerült a most második Dynamite Dudes-nak, lássuk, hogy ez az év hogy alakul! Harmadik a Vasmacska zenekar.
Öt zenekar került fel a listára ezen a héten, szinte mindegyik szerepelt a 2017-es Bajnokságban is. Másodikak a már említett Dinamikusok, ötödik Miskolc legújabb zenekara, a Rat Rod, tizedik a szintén nemrég alakult The Stinky Rodders, tizenharmadik a Duckers. 2013-ban lépett fel a Walldorfi Rock and Roll Weekenden a Texabilly Rockets, akik most a 12. helyet foglalják el.
A listát a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar zárja, jelenleg ők a 14.-ek.
Mivel még nincs 16 zenekar a listán, így nem is beszélhetünk "legjobb 16"-ról.
Négy zenekar van, akik 100%-osak, azaz minden héten szereztek pontot. Ezek a Mystery Gang, Vasmacska, Rockin' RockCats, és a Pedrofon.


2018. február 5., hétfő

Ki az a Renato Casosone?

Nem baj, ha nem ismered ezt a nevet. De a Brian Setzer Orchestra már csak rémlik? Az előbbi szerezte, az utóbbi tette igazán híressé az Americano (eredeti címén olaszul Tu Vuò Fà L'Americano) című dalt. Most a Blues B.R.Others Show tolmácsolásában és szinpadi show-jával hallhatjuk/láthatjuk a dalt.

2018, Második hét

A második héten visszatért az élre a Dynamite Dudes. 2016 egyértelműen az ő évük volt, de 2017-ben "csak" a Bajnokság harmadik helyére futotta. A Big Boobs most az első lett, méghozzá kimagasló nézettséggel. Ez vajon egy új időszak kezdete? A két youtube like is ezt támaszthatja alá.
Második a mindig az él közelében lévő Mystery Gang, a 2016-os Rock and Roll bajnokág győztese. A Shake It című dalukhoz nemrég jelent meg videoklip.
Harmadik Miskolc legújabb Rock and Roll zenekara, a Rat Rod és a Táncoló fekete lakkcipők.
Éppencsak lemaradt a dobogóról a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel.
Duplázni tudott a Mystery Gang. Az ötödik helyen a Peggy Sue-val találkozunk.
Hatodik a The Stinky Rodders és a Nobody's Guy és a Let Me Live.
Idei első külföldi előadónk a portugál Texabilly Rockets - Part Records Germany. A banda a 2013-as RocknRoll Weekender Walldorf-on lépett fel, most a Hot Rod Race című dalukkal kerültek fel a hetedik helyre.
A nyolcadik-kilencedik helyen holtversenyt találunk. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Pedrofon-é és a Tutti Frutti-é az előkelőb hely, míg kilencedik a Duckers és a Sell your Soul című daluk, ami egy youtube like-ot is kapott.
A listát záró Rockin' RockCats felvétel, a Let's Go Boppin' Tonight szintén kapott like-ot a Youtube-on.


2018. február 4., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2018, harmadik osztályozó

A ma ringbe szálló együttesek midengyike szereplet már a kupában.
A Crazy Cat & The Blue Moons 18. lett a 2017-es Rock and Roll Bajnokságban, de elnyerte a Kupában való indulás jogát, mivel két zenekar is bejelentette feloszlását az előtt elévő helyeken.
A Naked Truckers a Kupa 2017-es kiírásában vett részt, és mivel a Bajnokságban is sikerült pontot szereznie, elehtőséget kap, hogy az osztályozón vívjon ki magának helyet.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. február 3., szombat

Szombat esti matiné #20

A Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 nemrég fellépett a Szerencse szombaton. Azt hiszem az általuk előadott Love Me-t senkinek sem kell bemutatni. Ha így folytatják a srácok, akkor azt vesszük észre, hogy a Lakeside Weekenden is fellépnek. :)

2018. február 2., péntek

A második Rock and Roll Kupa osztályozó igen szorosra sikeredett

5:6 arányban a Leonardo Pickup Trio bizonyult sikeresebbnek, ezzel ők nyerték el a jogot a Rock and Roll Kupában való indulásra.
Néhány friss felvételre szükség lesz tőlük, mert a legutolsó felvétel -mint például a mostani jutalomvideó, a Love Tattoo is- 2016-os.

2018, Első hét, Top 20

A Peggy Sue egy újabb hetet töltött az élen, második változatlanul a Meghalok, hogyha rám nézel.
Csupán a harmadik helyen történt némi változás, a 16. helyről lépett előre ide az Azok a boldog szép napok.
Ha már előrelépés: A 40.-ről a 17. helyre ugrott a korábbi listavezető Tainted Love. Vajon újból az első hely a cél?
Új felvétel ezen a héten nem került az első húszba, de kettő is felkerült a lista alsőbb régióiba.
Három felvétel hullott ki most a húszból, és három olyan felvétel van, akik bár vesztettek helyezésükből, a húszban maradtak. A harmadikról az ötödik helyre került a Too Much Talkin', a negyedikről a tizedikre a Rock and Roll Is King, és a 14,-ről a 18.-ra a Házörző Blues.
A kiesőzónában a most említett Too Much Talkin' és Házörző Blues mellett ott van a 13. Angyal és a 9. Cast Iron Arm is.
A listán ezen a héten is hét Magyar szám található.


2018. február 1., csütörtök

A Johnny B. Goode-ból sosem elég!

A klasszikus Chuck Berry számot ezúttal a GESAROL pezentálja nekünk, a banda az Aranykút fesztiválon lépett fel.

Közszolgálati percek #147

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A hétvégén kerül megrendezésre A Rock and Roll Éjszakája! Szombat este két vidéki és öt Pesti helyszínen emlékezhetünk a Rock and Roll Nagyjainak halálára, és bizonyíthatjuk be, hogy a Rock and Roll ennek ellenére sem emlékezés valami elmúltra, hanem nagyon is élő dolog! Országos rendezvényről van tehát szó, ami remélhetőleg sok-sok évig velünk lesz majd.
Csütörtökön Egri Peti szintén rájuk emlékezik új zenekarával, a Memphis Moon 55-tel. Nem mindennapi koncert lesz, a zenekar ezúttal dobokkal kísérve lép fel, a dobok mögött pedig Tom Stormy - Fácán ül majd! Még egy vendége lesz az estének, Roy a Roy és Ádám Trió-ból. Évekkel ezelőtt a Fészek Klubban már fellépett a csapattal, és néhány Budy Holly nótát el is énekelt, ez a hagyomány folytatódik most.
Ritka szerénységről tettek tanubizonyságot küldöldön fellépő együtteseink. Az Zs-Fak... ööö.. X-Faktort megjárt két zenész/együttes Danny Rockabilly és a Dynamite Dudes fellépnek Bécsben a Rockabilly Voltage 2018-on, de nem említették meg az oldalukon. :)
(PS: a Zs-Faktor nem az itt említett zenészek tehetségére, hanem a műsor szinvonalára vonatkozik)
A legszorgalmasabbak a két koncertet adó Dinamikusok mellett a Pedrofon és a Mystery Gang lesznek.

Csütörtök, Budapest:

Mystery Gang @ Duna Televízió (Fábri Show)
Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Hard Rock Cafe Budapest
Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Péntek, Budapest:

Black Frogs Rockabilly Band, Tom White @ Amigo
MAESTROBOOGiE @ Aréna Corner cseh söröző

Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Becherovka Miskolci Farsang (Miskolc)
Pedrofon @ Madách Imre Művelődési Központ (Vác)

Szombat, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Muzikum Klub & Bisztró (A Rock and Roll Éjszakája)
Pedrofon @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club (A Rock and Roll Éjszakája)
Casino Black @ Arena Corner Cseh Söröző (A Rock and Roll Éjszakája)
Brillantin @ Acapulco étterem (A Rock and Roll Éjszakája)
Rosie Labush @ Fifty's Drinx (A Rock and Roll Éjszakája)

Szombat, Vidék:

Flip, Flop and the Flyers @ Trafik (Pécs, a Rock and Roll Éjszakája)
Gentlemen, Hopz @ Nyolcas Műhely (Székesfehérvár, a Rock and Roll Éjszakája)
Takáts Tamás Blues Band @ Becherovka Miskolci Farsang (Miskolc)
Tom White & the Mad Circus @ Felsőpárti Söröző (Szentes)

Szombat, Külföld:

Danny Rockabilly and His Clan, Dynamite Dudes @ Ottakringer Brauerei (Rockabilly Voltage 2018)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2018, Első hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első hét mindig nagyon rövid. Az első helyet a Madarak Házibulizenekar foglalja el, mögötte a Mystery Gang, a 2017-es győztes, majd a Vasmacska zenekar. A lista még nem hosszú, jöjjenek a többiek. Negyedik helytől lefelé a sorrend B'15 Truckabilly Trio, Rockin' RockCats, Nitus and the Rollin' Dice, Pedrofon, Duckers és végül Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar.