2018. december 31., hétfő

Nyakunkon a Szilveszter, mindenki az estére készül

És ha Szilveszter, akkor Rokc and roll Kupa jutalomvideó! Egy éven át tartott a versengés a Napi Rock and Roll videómegtekintési adatai alapján legnépszerűbb 16, még idén is aktív zenekara között, hogy kiderüljön, ki ül a Kupa trónjára.
Mielőtt rátérnénk az idei győztesre, nézzünk egy kicsit vissza a múltba. A Kupa 2014-ben indult, olyan egzotikus résztvevőkkel, mint a Brazil Mystery Trio, és a dán Johnny Horsepower. Szerepelt még a sajnos azóta megszűnt Nitus and the Rollin' Dice és a Hot Road Band is. Az első kiírásban, 2014-ben a Fifty's Heaven győzedelmeskedett a döntőben a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service felett.
2015-ben 1668 szavazat került leadásra. A résztvevők itt csak a hazai zenekarok közül kerültek ki, és a döntőben 54:36-ra végzett a Redneck Roadkill és a Pedrofon (aki idén is döntős volt).
2016-ban 1620 szavazat leadása után a zászló a Pedro and the Dogboomers-nek állt az előző győztes Redneckkel szemben.
2017-ben beindult a Nemcsak Berry gőzhenger. Ebben az évben ismét az előző döntős állt ki velük, de Nemcsákék voltak a szreencsések. Az idényben 1771 szavaza érkezett, a legkevesebb 3 a Metal Daze-re és a Naked Truckersre.
Idénre a nagy kérdés az volt, hpogy vajon sikerül-e valakinek Nemcsákék útjába állni. Idén a Pedrofon vette fel a kesztyűt, és nehezítette meg Nemcsákék dolgát, de a kupa 1778 szavazat után idén mégis hozzájuk került.
A szavazás elején a Pedrofon rajongói kezdeményeztek, és 11:3-ra sikerült elhúzniuk. Nemcsákék 12:12-nél tudtak egyenlíteni majd fokozatosan növelték az előnyüket, míg kialakult a 35:58-as végeredmény.
A jutalomvideó a Tápiósági Vasszamarak motoros találkozón rögzített Sharp Dressed Men lesz, szóljon ez (stílszerűen szólva) nemcsak Nemcsákék szavazóinak, de mindenkinek, aki az év folyamán támogatta kedvenc zenekarát, zenekarait.
Eredményes 2019-et mindenkinek!

2018. december 28., péntek

A Wonder of You következő felvétele jutott erre a Péntekre.

Ma különleges Péntek van. Habár a Rock and Roll Kupa döntője már eldőlt, legalábbis a szavazási határidő már lejárt most mégsem a jutalomvideó következik. Mivel a döntőben nyertes együttes jutalma a Szilveszteri megjelenés, így a jutalomvideót hétfőn várjátok.
Ma cserébe személyesen maga Elvis szórakoztat titeket. Vagyis majdnem személyesen. A Wonder of You koncerten a kivetítőn énekelte a Steamroller Blues-t, amíg a cseh filharmonikusok játszottak.

Komáromból jelentjük - 122. rész

A Madarak Házibulizenekar nem először lépett fel a komáromi NAAF-on. Ezúttal a listájukra felvették az If I Had a Hammert is Trini Lopeztől (vagyis pontosabban Pete Seeger és Lee Hays-től).

2018. december 27., csütörtök

Közszolgálati percek #184

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A hét nagy bulija természetesen a FenyőünnepEasy Babies, és egyéb vendégek, többet nem is kell mondanom.
Itt a Szilveszter! Ki hol tölti az ünnepet?  Budapesten a jó öreg Amigó nyitva lesz, ahol a B'15 húzza majd a talpalávalót. Vendégként megjelenik majd Nitus és Lufi is, csak nehogy vita legyen belőle, hogy ki ül a dobok mögé. :)
Ha az amigo túl szűk akkor a Klauzál Gábor Művelődési Központban a Flying Times lesz majd a fellépő.
A Dynamite Dudes pedig a Mika Tivadarban várja a rajongókat a Tilos szilveszteren.
A Pedrofon három koncertet is ad, ráadásul kettőt az év utolsó napján az ország elhanyagolt keleti felében. És ha már Keletmagyarország: A Nyughatatlan a Mezőkövesdi Boomerang Biliárdszalon-ban lép fel. De nincs még vége a sornak, a 10 éves Grizzly Pub koncertsorozato tart, ahol szombaton fellp a Rat Rod is.
Rég hallottunk a Smith & Wessons-ról. Most szarvason fog játszani a  banda.
Az Acapulcóban igazi Rock and Roll Hétvége lesz, a Brillantint a Pedrofon váltja majd, végül Szilveszter napján a Blackwater Bullfrog következik.

Csütörtök, Budapest:
Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Kispipa Craft Beer and More
Blackbirds @ 5. Beatles Karácsony (TRIP)
Fenyő Miklós, Easy Babies @ Aréna

Csütörtök, Vidék:
Ricky and the Drunken Sailors (azaz Tom White and the Mad Circus) @ Szabadság tér (Cegléd )

Csütörtök, Külföld:
Mr Firehand @ Kammgarn Kaiserslautern (DE)

Péntek, Budapest:
Brillantin @ Amigo
Deák Bill Gyula @ Legenda Sörfőzde
Takáts Tamás Blues Band @ Mika tivadar Mulató


Péntek, Vidék:
A Nyughjatatlan @ Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd)


Péntek, Külföld:

Szombat, Budapest:
Ricky and the Drunken Sailors (azaz Tom White and the Mad Circus) @ Amigo
Dynamite dudes @ Illegal
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Brillantin  @ Acapulco Bowling Club
Menthol, King Cat Rhythm @ Analog Music Hall

Szombat, Vidék:
Smith & Wessons @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)
Rat Rod, Happy Bluesday @ Grizzly (Miskolc)


Szombat, Külföld:

Vasárnap, Budapest:
Pedrofon @ Acapulco Bowling Club
Salty Dog Blues duo @ Bonyai étterem

Hétfő, Budapest:
B'15, Nitus, Lufi @ Amigo
Flying Times @ Klauzál Gábor Művelődési Központ
Dynamite Dudes @ Tilos Szilveszter, Mika Tivadar Mulató
Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

Hétfő, Vidék:
Pedrofon @ Victoria Garden Hotel és Étterem (Nyíregyháza)
Pedrofon @ Hotel Lycium**** Debrecen
Ricky and the Drunken Sailors (azaz Tom White and the Mad Circus) @ Levendulás-Esküvő és Rendezvény (Inárcs)
UPDATE: Mystery Gang @ Zsolnay negyed (Pécs)

Hétfő, Külföld:
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Pullmann city Bayern (DE)

Kedd, Vidék:
Mystery Gang @ Szigligeti strand (Szigliget)

Kedd, Külföld:
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Kilians Irish Pub (DE)

Szerda, Budapest:


A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018. december 26., szerda

Vegyük ma is elő a kék antilopbőr cipőt!

Ebben ma a Peter Androai & the Graceband lesz a segítségünkre, akik az amigo bárban adták elő Carl Prekins klasszikusát, a Blue Suede Shoest-t.

2018. december 25., kedd

Agárdról jelentjük - 244. rész

A Német Lennebrothers nevű csaptot talán sokatón jobban ismerik Lennebrothers néven. Ma tőlük kerül műsorra a No More One More Time című dal, amit a 2018-as Lakeside Weekenden adtak elő.

2018. december 24., hétfő

A svéd Go Getters egyik legjobbn sikerült dala a...

... No Heart To Spare. Ezt a dalt adta elő a búcsúkoncertjén a Prison Band, a 15.-ei Amigós koncerten. A csapat némi körítést is ad a dal mellé, Cactus sztorizgat a fagyos svéd éjszakákról és a gyerekaltatásról.

2018. december 23., vasárnap

Rock and Roll Kupa, Döntő!

Tegyük fel az i-re a pontot, elérkeztünk a Rock and Roll Kupa 2018-as döntőjéhez!
Idén már kétszer megmérkőzött egymással a Nemcsak Berry és a Pedrofon. Mint 2017-es győztes, a Nemcsak Berry volt az esélyesebb , és eddig sikerült is maga mögé utasítania Pedróéket. De mint azt tudjuk, minden sorozat végetér egyszer. Vajon sikerül elég Pedrofon rajongónak összefognia, hogy visszavághassanak a Nemcsak Berrynek?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen a Kupagyőztes!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, Szilveszter napján hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az nyer, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. december 21., péntek

A Rock and Roll Kupa Bronzérme 2018-ban a Rockin' RockCats-hez került!

A szavazók mindkét együttesnél, a RocCatsnél és a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-nél is elfáradtak egy kicsit. Hétfő reggel már 9:9 volt az állás, hogy szerdára 9:11-re változzon Bencéék javára. De végül csütörtökön a RockCats rajongók utolsó rohamával kialakult a 14:11-es végeremény.
A jutalomvideó most azoknak szól, akik egész évben kitaetottak a RockCats mellett. 2015-be ugrunk vissza, az Amigó Bárba. Az Ocelot Creeper a banda legutolsó albumán jelent meg.

2018, Negyvennyolcadik hét

Ezen a héten már az első helyen holtversenybe botlunk. A nézési idő azonban a segítségünkre lesz. Az élen tehát az Ed Philips and the Memphis Patrol és Dennis Jale a Blue Suede Shoes-zal. Egy youtube like-ot is kaptak.
Maguk mögé utasították magát a Királyt is, Elvis -micsoda meglepetés- szintén a Blue Suede Shoes-zal került fel a listára, ami a Wonder of You koncerten hangzott el.
A harmadik Brillantin is kapott egy youtube like-ot eddig egyetlen Napi Rock and Rollon megjelent dalával, a Brill Antival.
Negyedik a Rockin' RockCats és a Törkölyt a 2018-as N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról, ami szintén kapott egy like-ot a videómegosztón.
Ötödik a duplázni tudó Rockin' RockCats és a Motoros, ugyanarról a rendezvényről.
Holtverseny a hatodik-hetedik helyen is! A megtekintési idő alapján a Király, és második videója, az If I Can Dream a hatodik, ami magáénak tudhat egy youtube like-ot.
Visszatért a megtekintési listára a Pedro and the Dogboomers, a Twenty Flight Rock a 2017-es Lakeside Weekend-en hangzott el, és ezen a héten a hetedik.
Nyolcadik a Pedrofon. A banda Csipesszel kiegészülve adta elő a Hit The Road, Jack-et az Amigó bárban.
Pedrofont Pedrofon követ. Kilecedik az Ifa megy a hegyen, senkinek sem kell bemutatni, azt hiszem.
A listát a B'15 Truckabilly Trio zárja a Blue Moon of Kentucky-val, szintén az Amigóból.


2018. december 20., csütörtök

Közszolgálati percek #183

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Először is Boldog Karácsonyt mindenkinek, aki a programjaánlót olvassa!

Egy érdekes új próbálkozás startol szombaton a Fifty's Drinxben Maestro Rádió címmel. Nem nehéz kitalálni, hogy a dolog mögött John Laslo Farkas, a Mester található. Várom az élménybeszámolókat!
Előtte való nap maga a fifty's Drinx ünnepel majd, 12 éve nyílt a hely. És ha már Fifty's Drinx... Hallott már valaki a  Los Hillie Billies-ről? Ma este megnézhetitek őket ott, várom a videókat és képeket erről az eseményről is!


>>Csütörtök, Budapest:

 Los Hillie Billies @  Fifty's Drinx
Group'n'Swing @ Müpa


>>Csütörtök, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ DJ's american Diner (AT)

>>Péntek, Budapest:

Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Open Café
Redneck Roadkill @ Country Christmas az FMH-ban
12 éves születésnapi buli @ Fifty's Drinx.

>>Péntek, Vidék:

Space Rockets @ TrafoClub Gödöllő (Gödöllő)
Dynamite Dudes @ UccaBár (Tata)


>>Szombat, Budapest:

Flip, Flop and the Flyers @ Amigo
Maestro Rádió @ Fifty's Drinx
Group'n'Swing @ Muzikum
Dynamite Dudes @ Vörösmarty tér

>>Szombat, Vidék:

Deák Bill Gyula @ Galéria Jazz Klub (Dunaújváros)
Sonny and his Wild Cows, Ed Philips and the Memphis Patrol @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)

>>Szombat, Külföld:

Easy Blues @ Fekete kutya vendéglő (SK)


>>Vasárnap, Vidék:

Mystery Gang @ Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár (Oroszlány)

>>Vasárnap, Budapest:

UPDATE: Elvis By Tom, Berta Dániel hivatalos oldala @ Yes Pub

>>Kedd, Vidék:

Pedrofon @ Művelődési Ház (Harta)

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Pedrofon @ Aréna Corner

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

Komáromból jelentjük - 121. rész

Messin' With The Kid - Junior Wells dalát a szlovákiai magyarokból álló Easy Blues tűzte műsorára a 2018-as NAAF-on, Komáromban.

2018, Negyvenhetedik hét, Top 20

A Motoros továbbra is az élen, de majdnem kétszer annyi pontja van a dalnak, mint a második (korábbi listavezető) Peggy Sue-nak.
Harmadik helyre tornázta vissza magát a Bad Moon Rising, ez a dal is volt már listavezető idén.
A dobogó mögött az egyaránt négy helyet előre lépő Mondd kis kócos és Truck Drivin' Man következnek.
A nyolcadik Meghalok, hogyha rám nézel öt helyet javított.
De nem ez a szerzemény az eheti rekorder. A 12. Ne ébressz fel a múlt héten még a 38. volt, míg a 13. Hit the Road Jack a 180. helyen volt megtalálható.
A lista két taggal bővült, de egyikük sem került be a húsz közé.
A listáról csupán ketten estek ki. A bentmaradók közül a legtöbbet a 10. A Plébánosnak (7 hely), a 14. Azok a boldog szép napok (8 hely) és a 20. You Belong To Me (13 hely ) csúsztak vissza.
A kiesőzónában ketten vannak, a 7. Please Mama Please és a 10. A Plébánosnak.
Ezen a héten kilenc magyar nyelvű szerzemény található a listán.


2018. december 19., szerda

A mai dal énekese még nemigen fordult elő a Rock and Roll/Rockabilly körökben.

Danics Dóráról van szó, akit inkább a "zenei tehetségkutatókból" ismerhetünk. A zenei tehetségkutatót idézőjelbe raktam ugyan, hiszen mindenki tudja, hogy ezekben a műsorokban nem a tehetség, hanem a nézőszám az első, de Dóra mégis azok közé tartozik, akik jogosan szerepeltek egy ilyen műsorban. Az énekeső az Ed Philips and the Memphis Patrol felkérésére lépett fel a csapattal a Liget Clubban, és amíg Ed a backstage-ben a limonádéját itta, ő eléneklete a Jailhouse Rock című Elvis számot.

2018, Negyvenhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Harmadik hete nem szerez pontoit a listavezető Mystery Gang. De a második Pedrofon-nak nem sok esélye maradt, hogy beérje őket. Ehhez minden második dalnak a heti 10-es listán a Pedrofontól kéne származnia. A Pedrofon átlépte a 400 pontot.
Harmadik helyen a Vasmacska zenekar.
A harodik B'15 Truckabilly Trio és a hetedik Rockin' RockCats egyre közelebb kerülnek egymásra.
A kilencedik helyen immár a Duckers.
A "Mexikói határ" nem változott most sem. Egyik oldlaon az olasz Don Diego Trio, a másikon a Casino Black.
Tíz helyet előre lépve a 31. Mr Firehand.
A lista végén az 54. helyen a Blues B.R. Others.


2018. december 18., kedd

Agárdról jelentjük - 243. rész

A 2017-es Lakeside Weekenden a Forró Rágógumi a nagyszínpadon mutathatta meg a közönségnek, hogy mit tud. Carl Perkins nótáját, a Boppin' the Blues-t is a műsorukra tűzték.
Sokan nem tudják, de ez egy igne fontos dal. Elhangzik benne ugyanis egy alapigazság, ami minden igaz Rock and Roll rajongó sajátja:
"I love you baby, but I must be rhythm bound"

2018, Negyvenhetedik hét

A Rockin' RockCats-tól a Motoros három hét után visszatért a heti lista élére. A videó az idei N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on készült. Hit the Road, Jack - énekelte Csipesz a Pedrofon segítségével, ami most a második lett. Kapott egy youtube like-ot is.
Kapott a harmadik helyen lévő Ne ébressz fel is a B'15 Truckabilly Trio előadásában. Szintén idei N.A.A.F.-os felvétel.
Negyedik legnézettebb videó a hélten Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist és a Jimmy Dorsey's Boogie.
Ötödik a Roll' Skate Boogie és a Meghalok, hogyha rám nézel.
Holtverseny a hatodik-hetedik helyen. A sorrendet a megtekintési idő dönti el. Emiatt a Pedrofon második dala, a Hey! Baby a hatodik, és a Duckers-től a Trouble a hetedik. A Pedrofon dal is kapott egy Youtube Like-ot.
Hármas holtverseny a lista végén. Itt is segít a megtekintési idő. Hetedik a duplázó Roll' Skate Boogie és a Weep No More My Baby a Lakeside Weekend-ről, majd a Redneck Roadkill és az I Saw the Light, ami ugyan csak a Lakeside Weekenden volt megtekinthető.
A listát a mesterhármast elérő Pedrofon és a Rock and Roll Is King zárja.


2018. december 17., hétfő

A Prison Band búcsúbulijáról érkezik ma egy videó.

A hangulatot a Duckers melegítette az Amigó bárban, az egyik első daluk a Lonesome Train volt Johnny Burnette-től.

Duckers & Prison Band @ Amigo 2018.12.25

Igen szomorú arkalomból gyűltek össze a rajongók az Amigo Bárban. A The Prison Band a Facebookon jelentette be, hogy ez a koncert egyben a búcsúkoncertjük is lesz. Nem csoda hát, ha tánctér teljesen megtellt. Az ok: Cactusra műtét vár jövőre, és úgy érzi ráfér egy kis pihenés így 30 év után, amit a szinpadon töltött.
A börtönbanda mellett a fellépett még a Duckers is. A girátos Rickynek az X-Faktorban akadt dolga (később benézett ő is, Allisonnal karöltve), így őt Ati EDGE helyettesítette. De nemcsak a Kacsáknál tűnt fel vendégzenész, Cactusék felhívták a szinpadra Nitust és Allisont is, hogy segítsen be egy kicsit.
Habár az esemény igen szomorú volt, mégis jólérezte magát mindenki, aki ott volt. Hogy mit tartogat a jövő, ezt még ők maguk sem tudják. Ki tudja, lehet, hogy hallunk még a Prison Bandről. De ha nem, abban mindenki egyetért, hogy kellemes emlékeket fogunk őrizni róla.

További képek ITT.






2018, Negyvenhatodik hét, Top 20

Új dal található a lista élén! A Motoros három hete gyűjtögeti a pontokat, és sikeresen szorította amásodik helyre a Peggy Sue-t. A harmadik helyen most is a Plébánosnak című dalt találjuk.
Három dal került vissza a listára. A 17. Esküvő a 34. volt, a 9. Truck Drivin' Man a 95, míg a 12. Sharp Dressed man a 234. volt.
Két dallal bővült a lista, de egy sem került be a húszba.
A lsiáról három dal búcsúzitt a héten, a listán maradók közül több is egy helyet csúszott vissza. A legtöbbet, két helyet a hetedik You Belong To Me csúszott vissza.
A már említett You Belong to Me áll a kiesőzóna élén, mögötte a Little Help From My Friends.
A listán nyolc magyar nyelvű szerzemény található.


2018. december 16., vasárnap

Rock and Roll Kupa, Bronzmérkőzés

Habár az elődöntőben minf a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, mind a hatvani Rockin' RockCats alulmaradt, de a bronzmérkőzésen mégis szépíthetnek az eredményükön. Ha az eddig leadott szavazatok számát nézzük, akkor a JLRNRS az esélyesebb, de az eltérés nem túl nagy.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a harmadik helyre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az győz, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. december 14., péntek

lezárult a második elődöntő is a Rock and Roll Kupában!

A heti mérkőzés a harmadik legintenzívebb volt idén, ha a szavazatok számát nézzük. A Jerry Lee's Rock and Roll Service is, és a Nemcsak Berry is megdöntötte az idei szavazti rekordját. Az előbbi 46, az utóbbi 88 szavazatot kapott, így a bronzmérkőzést Bencéék, a döntőt Nemcsákék vívhatják majd.
Habár a Nemcsak Berry-féle úthenger már második éve tarol, ez mégsem volt egy sima mérkőzés. Kedd reggel még 29_8-ra vezettek, de a Rock and Roll service csapatának sikerült megközelíteni őket 35:30-nál, és 50:40-ig tartották is a lépést.
A jutalomvideó pár nap híján egy éve megjelent I Know a Little a 2017-es tápiósági Vasszamarak motoros találkozóról.

2018. december 13., csütörtök

Közszolgálati percek #182

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Nem túlzás kijelenteni, hogy felér egy érvágással a hazai Rock and Roll és Rockabilly szubkultúra számár a nemrég bejelentett hír: Feloszlik a Prison Band! A banda mindig is a szcéna egyik éllovasa volt, nem csoda, hogy közel kétszázan jelezték, hogy résztvennének az eseményen. Nagy űrt fognak maguk után hagyni, reméljük azért a Lakeside Weekenden még láthatjuk őket.
Mellettük a duckers lép fel, ahol Ricky egyéb irányú elfoglaltságai miatt Ati Edge-t láthatjuk mad a gitár mögött.
Ezt leszámítva elég visszafogott hétvége lesz, külföldre nem is megy senki, és a legszorgalmasabb zenekar címét könnyűszerrel zsebelte be a Dynamite Dudes három fellépéssel.

>>Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Selection Bistro


>>Csütörtök, Média:

The BlackBirds, Stoned @ M2 Petőfi TV (Interjú)

>>Péntek, Budapest:

Jerry Lee's Rock and Roll Service @ Amigo
Jambalaya @ Vírus Café
Grunting Pigs @ Budavári Művelődési Ház

>>Péntek, Vidék:

Ricky And The Drunken Sailors (azaz a Tom White & the Mad Circus) @ Ego Bar (Eger)


>>Szombat, Budapest:

Prison Band, Duckers @Amigo
Bits @ Muzikum
Dynamite Dudes @ Spritz Bar Gozsdu
Dynamite Dudes @ Black Sheep Pub

>>Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Granárium Zebra Club (Szentes)
Deák Bill Gyula, Hobo Blues Band @ EXPO Center PÉCS


>>Vasárnap, Budapest:

The BlackBirds, Stoned @ A38 Hajó


>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
#koncert #buli #rockandroll #rockabilly

Komáromból jelentjük - 120. rész

Ma egy kevéssé ismert szám következik. Az előadó a Nyughatatlan zenekar, akik a 2018-as komáromi NAAF-on tűzték műsorra Johnny Cash dalát, az All Over Again-t.

2018. december 12., szerda

A banda legutolsó lemezén jelent meg a ma megosztásra kerülő szám.

A Kis Krisztin talán az egyik legeredetibb szerzemény volt , ami a Rockin' RockCats Black & Wild című korongján megjelent. Ritkán volt hallható koncerten, ezúttal a 2017-es Tápiósági Vasszamarak motoros találkozón siekrült elcsípni.
A srácok nemcsak zenélnek, de sztorizgatnak is közben.

2018. december 11., kedd

Agárdról jelentjük - 242. rész

A 2016-os Lakeside Weekenden lépett fel az osztrák Pianofrizz & Friends. A Before You Accuse Me című dalba beszállt egy helyi erő is a szájharmonikájával.

Gyors update!

A Socialblade szerint a Napi rock and Roll túl van az 1500 megosztott videón! :)


2018. december 10., hétfő

Ma egy 2016-os videó kerül terítékre.

A videón a Dynamite Dudes még a klassziukus feléllásban lép szinpadra, mielőtt Misi és Teddy útjai el nem váltak.Kérdés a közönséghez: mi a dal címe?

2018, Negyvenhatodik hét, Rock and Roll Bajonkság

Az első helyne álló Mystery Gang ezen a héten sem szerzett pontot, de ezzel együtt is magasan vezetik a listát.
A Pedrofon előnye a második helyen is tetemesnek mondható a harmadik Vasmacska zenekar előtt. A helyükre a negyedik Dynamite Dudes pályázik, de a fiúlknak hatvan pontot kellene ledolgozni pár hét alatt.
Nemrégiben nagy csatát vívtak a dinamitosok a Fifty's Heaven-nel, akik már megint egy karnyújtásnyi távolságba kerültek.
Habár a top 16-ban nem történt változás, azért a helyzet korántsem változatlan. Hetekkel ezelőtt a B'15 Truckabilly Trio a Redneck Roadkill-lel vort versenyben a pozíciókért. Most az igen jó formában lévő Rockin' RockCats került közel hozzájuk.
A "Mexikói határon" az olasz Don Diego Trio és a Casino Black. ahogy a múlt héten is.
A Rock and Roll Kupa címvédője, a Nemcsak Berry begyújtott a arakétákat, és közeledik a határ felé, hogy bizotsan az indulók közt lehessen. A 23. helyet cserélték fel a 19.-kel.
A heti listán való feltünésével a Bravó Johnny a 34. helyre jött fel a Napi Rock and Roll népszerűségi ranglistáján.
A lista végén, az 54. helyen továbbra is a Blues B.R. Others található.


2018. december 9., vasárnap

Rock and Roll Kupa, második elődöntő

Dávid és Góliát harca látszik kibontakozni az eheti Rock and Roll Kupa fordulóban. Ilyen nehéz dolga lesz a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-nek, ha le akarják győzni a 2017-es kupagyőztest, a Nemcsak Berry-t. Igencsak bele kell húzniuk a szavazók biztatásába, mert ebben Nemcsákék igen magasra tettéka mércét. A tét nem kevés: a döntőbe kerülés! A vesztes is kap még egy esélyt, emgmutathatja mit tud a bronzmérkőzésen.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás CSÜTÖRTÖK 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. december 8., szombat

Szombat esti matiné #38

Személyesen még nem volt szerencsém résztvenni a Jambalaya koncertjén, habár az együttes egy ideje már szerepel a csütörtöki programajánlóban. Ha a hegy nem megy mohamedhez, jöjjön most tőlük egy videó, aminek a címe Partisan Second Line.

2018. december 7., péntek

Megvan a Rock and Roll Kupa egyik döntőse!

Nem meglepetés, hogy a Pedrofon-ról van szó. A rajongóik a második legtöbb szavazatot adták le idén (eddig), és ők ejtették ki azt a Fifty's Heaven-t, aki a legtöbb szavaztot kapta. 31-20 lett a végeredmény, tehát jöhet a Pedrofónikus szavazók örömére a Séró Báró 2013-ból.

2018, Negyvenhatodik hét

A hetet a Redneck Roadkill nyerte egy country klasszikussal, a Truck Drivin' Man-nel, egy youtube like-ot is kaptak.
Második a Nemcsak Berry a Sharp Dressed Man és That's All Right című dalokkal.
Ezen a héten a harmadik a Pedrofon lett ikonikus dalával, az Ifa megy a hegyennel.
Jól szerepel mostanában a Motoros a Rockin' RockCats-től, ezúttal a negyedikek lettek.
Hármas holtversenybe botlunk az ötödik-hetedik helyeken! A megtekintési idő segít dönteni. A sorrend emiatt B'15 Truckabilly Trio és az Esküvő, majd Fifty's Heaven és a Blue Suede Shoes, végül ismét a B'15 és a Hey, Good Lookin'.
Holtverseny alakult ki a nyolcadik-kilencedik helyen is. a Rockin' RockCats második felvétele lett a nyolcadik, a kilencedik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising lett.
A listát a Bravó Johnny zárja a Curvaceous Needs-el. A csapattal Az Amigóban lehet találkozni ma este.



2018. december 6., csütörtök

A MAESTROBOOGiE frontembere John Laslo Farkas adott interjút a Forbes Magyarország-nak.

"Huszonegy szezont töltött Mallorcán, először John Lennonként, aztán Elvisként, az utóbbi pár évben pedig szimplán rock and rollt játszott spanyol szállodákban. Ötvenhez közeledve már inkább fiatal magyar zenészeket közvetít ki a nyaralóhelyekre – például Abba- vagy Queen-emlékzenekarokba. Íme John Laslo Farkas története és az imitátorközvetítés üzleti modellje."



Részletekért katt ide!

Komáromból jelentjük - 119. rész

A Mystery Gang egyike volt a 2018-as NAAF-on fellépő zenekaroknak. Elhozták magukkal az I'll Be Yout Man című dalukat is, ami a legújabb Wild 50's Night albumukon jelent meg.

2018, Negyvenötödik hét, Top 20

A Peggy Sue az első helyen maradt, habár idén már másodszor esett meg, hogy nem kapott pontot. Ha ez így folytatódik, akkor a második helyre frissen felkerült Motoros könnyen átveheti a helyét. Mindeközben a Pélbánosnak őrzi haradik helyét.
Nem került fel nagy mélyégekből dal az első húszba, így a legtöbbet előrelépő felvétel az Azok a boldog szép napok lett, ami a 10. pozíciót cserélte a 6.-ra.
Három videóval bővült a lista ezen a héten, ráadásul mindháromnak sikerüla a húszba kerülnie. A Monnd kis kócos a 9., a Big Synady a 14., végül az End of the Road a 18. lett.
Négy videónak mondtunk búcsút ezen a héten. A listán maradottak köz nem volt nagy visszaesés. A Bad Moon Rising és a Please Mama Please egy helyet, míg a volt dobogós You Belong To Me három helyett esett.
Ilyen is ritkán van: csupán ketten vannak a kiesőzónában. Egyikük a 8. Early Morning Rain, a másikuk a 15. Crawdad Song.
Ezen a héten nyolcan képviselik a magyar nyelvet a listán lévő dalok közül.


2018. december 5., szerda

Dupdla dallal köszöntjük a szerdát!

A Peter Andorai & the Graceband Februári koncertjén készült videón nem csupán egy, de mindjárt két dal is szerepel. Az egyikük a Hound Dog, a másik Johnny B. Goode. Azt hiszem egyik sem lesz ismeretlen a közönségnek. :)

2018, Negyvenötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez a második hét az évben, hogy a listavezető Mystery Gang nem kap pontot. DE aggodalomra nincs okuk, 200 pont az előnyük a második Pedrofon előtt. Csupán pár hét maradt hátra az évből, a nagy kérdés az, hogy ez eléglesz-e a Dynamite Dudes-nak, hogy megelőzze a harmadik Vasmacska zenekar-t.
A hetedik Rockin' RockCats jó frmában van, egyre közelebbkerülnek a B'15 Truckabilly Trio-hoz, itt még nincs eldöntve semmi.
A "Mexikói határon" nem történt változás, az egyik oldalon az olasz Don Diego Trio, a másikon a Casino Black.
"Mexikóban" a legnagyobb sztori a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service három helyes előzése, csupán öt pontra vannak a 16-ba kerüléstől.
A lista ezen a héten is 54 tagból áll, a végén most is a Blues B.R. Others található.


2018. december 4., kedd

Agárdról jelentjük - 241. rész

A Pedrofon is ott volt a 25. Lakeside Weekend fellépői közt. A csapat a Splish Splash című Bobby Darin dallal színesítette a műsorát.

2018, Negyvenötödik hét

A hét kiugróan legnézettebb videója a Mondd kis kócos című Komár Laci feldolgozás volt a Pedrofon előadásában. A dal két youtube like-ot is kapott.
Második helyen a múlt heti listavezető Motoros a Rockin' RockCats-tól. Harmadik helyen a Dynamite Dudes és a Big Sandy az idei Lakeside Weekend-ről. Két Youtube like-ot is kapott a dal.
Szintúgy két youtube like-ot ért el a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és az End of the Road. a negyedik helyen Ők egyébként duplázni tudtak.
Duplázott a Pedrofon is, ötödik a Csókkirály.
A hatodik-.hetedik helyen holtverseny alakult ki, amit a megtekintésiu ideje dönt el. Emiatt hatodik a Madark Házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok, hetedik a Jerry Lee's Rock and Roll Service és a Baby I Don't Care.
Holtverseny alakult ki a nyolcadik-kilencedik helyen is. Itt is a megtekintési idő segít dönteni, emiatt nyolcadik a B'15 Truckabilly Trio és az Esküvő, kilencedik a Rockin' RockCats második felvétele, a Motoros. Ez azt jelenti, hogy ugyanaz az együttes ugyanannak a dalnak a két különböző felvételével került a listára.
A listát a szintén duplázni tudó B'15 zárja a Ne ébressz fellel.


2018. december 3., hétfő

Magyar zenével kezdjük a hetet.

A dalt valószínűleg mindenki ismeri, habár nem a legnépszerűbbek közül való. Az Országutak csillaga Komár László ugyanilyan nevű albumán jelent emg 1981-ben.
Ezúttal a Fifty's Heaven az előadó, akik Március 24.-én adtak koncertet az Amigó bárban.

2018, Október

A hónap legnézettebb videója a Peggy Sue volt a Mystery Gang előadásában. Második helyen egy nem létező dal, ami úgy kezdődik, hogy a Plébánosnak. A Rockin' RockCats felvétele egy youtube like-ot kapott.
Szintén a hatvani huligánoké a harmadik hely is, ezúttal a Motoros című dallal a 2018-as N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról.
A You Belong to Me csupán egyetlen megtekintéssel maradt le a dobogóról. A Pedrofon egy youtube like-kal vigasztalódhat.
A Pedrofon másik dala, az Ifa megy a hegyen is csupán egy megtekintéssel mradt le az előtte állótól. Itt azonban már 3 like található a youtube-on.
Két youtube like-ot kapott a hatodik Flying Times és az Early Morning Rain, ami a 2017-es Elvis for Hungary-n hagzott el.
Hetedik a Casino Black és a Ha eljönnek a tornacipős fiúk.
Nyolcadik lett a Meghalok hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar előadásában.
A Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól a kilencedik.
A havi listát a Madarak házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok zárják.


2018. december 2., vasárnap

Rock and Roll Kupa, Első elődöntő

Már itt vagyunk a döntő kapujában! Akik ideáig eljutottak azok igazán kitettek magukért. Az egyikük a hatvani Rockin' RockCats, akik a D csoport második helyéről kerültek az elődöntőbe. Ellnefelük a Pedrofon lesz, akik a B csoportból érkeztek, szintén a második helyről. Ha megpróbálunk következtetést levonni a két együttesre eddig idén leadott szavazatok számából, akkor azt mondhatjuk, hogy Pedróéknak háromszor akkora esélyük van nyerni, mint a hatvani huligániknak, de messze még a péntek 17 óra.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. december 1., szombat

Szombat esti matiné #37

A szombat esti talpalávalót az The Easy Babies szolgáltatja. A nemrég alakult banda fellépett Fábrinál, és előadták az Anything Goes című dalt.
A kírsérő együttesben ismreős arcokat fedezhetünk fel a zongora és a nagybőgő mögött.

2018. november 30., péntek

A mai Rock and Roll Kupa Jutalomvideó a Kobuci kertből érkezik, egy szép tavaszi napról

Fantasztikus hajrával nyerte meg a negyeddöntőt a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service. Ma reggel még 25:17 volt az állás a Redneck Roadkill javára, de egy nap alatt fordult a kocka, és a végeredmény 28:26 lett Bencééknek.
Ezért szóljon a Roll Over Beethoven 2013-ból az ő szavazóiknak!

Közszolgálati percek #180

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ma igazi csúcsüzem lesz Budapesten. A Pawnshop szokásos havi koncertjét adja a Lámpásban, A Dinamikusok a Kispipában lesznek megtalálhatóak, és fellép a Feckin Rawkin is, miután Ernő vissztért Spanyol "számüzetéséből", és Allison kipihente az X-Faktor okozta stresszt.
És ha már Kárörvendő Ernő: Debütál Budapesten az új zenekara a King Cat Rhythm az Amigó bárban!
Kevésbé ismert zenekar a Shake & Roll. Aki Tárnok közelében jár szombaton nézze meg őket!
A Nyughataltlan "Csehszlovák" turnén lesz, két koncertet adnak majd. A Southern Comfort a furcsa nevű Ibizza barban lép fel, szintén az északi szomszédainknál. Nincs még vége a Szlovák Rock and Roll inváziónak. A Blues Company Komárnoba látogat. Az Easy Blues is szlovákiában lép fel, de ez nekik hazai terepnek számyít.

>>Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Kispipa Craft Beer and More
Feckin Rawkin @ Yellow Zebra Bar

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Angyalföldi művelődési központ
Dynamite Dudes @ Illegal
CsótányDzsó @ Trafik klub
King Cat Rhythm & The Sidekicks (SK) @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Chuck Berry Emlékzenekar @ Muzikum

>>Péntek, Külföld:

A Nyughatatlan @ Mozi (SK)
Easy Blues @ DS Blues Club (SK)
Blues Company @ Children of Heaven Clubhouse (SK)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Brillantin @ Acapulco Bowling Club

>>Szombat, Vidék:

Tom Stormy - Fácán @ Gastroblues Festival (Paks)
The Bits @ Művészetek Háza, Pilisvörösvár (Pilisvörösvár)
Blues Company @ Sportalsó (Esztergom)
Shake & Roll @ Általános Iskola (Tárnok)

>>Szombat, Külföld:

A Nyughatatlan @ Auto Da Fé (CZ)
Southern Comfort - zenekar @ Ibizza Bar (SK)

>>Vasárnap, Budapest:

Teddy Harpo @ Vörösmarthy tér

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Negyvennegyedik hét, Top 20

Biztosan "ül" az első helyen a Peggy Sue. A negyvenegyedik héten már volt második a You Belong to Me. Vajon most is megáll itt, vagy sikerül elérnie az első helyet? Harmdik helyre csúszott a Pébánosnak kezdetű dal.
Húsz helyet javítva az ötödik helyen landolt a Motoros című dal. Egy új dallal bővült a lista a héten, a My Baby Wants to look like Betty Page a 14. helyen nyitott.
Három dal esett ki a listáról ezen a héten. Több dal is visszacsúszott egy helyet. A 13. Meghalok, hogyha rám nézel az 5. volt a múlt héten, itt a legnagyobb a visszaesés.
A kiesőzónát a 7. Nélküled vezeti. A korábbi listavezető Whistle Bait is búcsúzhat a 12. helyről. DE mellettük a 15. All Shook Up és a 18. What Now My Love helyzete sem biztosított.
A listán hét magyar nyelvű szerzemény található.


2018. november 29., csütörtök

Komáromból jelentjük - 118. rész

Habár mint az közismert, a Rockin RockCats fergeteges koncerteket szokott adni, ahol torok nem marad szárazon, most mégis valaki kis híján ellopta a show-t előlük. A komáromi NAAF-on rendszeresen fellépő osztrák Lowrider-esek szó szreint beszambáztak a tömegbe az egyik autójukkal, és a kocsival ráztak a zenére. Közben a banda a Zetor trió Törkölyt című dalát játszotta.

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Ligat Club, 2018.11.17.

Az Ed Philips and the Memphis Patrol a Liget Clubban rendezett megemlékezést a 68-as Comeback Special tévéműsor 50. évfordulójának apropóján. Különleges vendégeket is hívtak, akik szinesítették a műsort. Úgy mint Crazy Benny, aki szintetizároron játszott, Danics Dóra énekelt, és Dennis Jale, aki a TCB Band-del játszott együtt korábban. A koncert előtt néhány kínosan sz@r percet kellett átélnünk, amint Dj Dominique, a hely házigazdája bemutata Elvis mix-ét. Habár technikailag jól volt megolda a keverés, Elvis szellemisége teljesen hiányzott belőle. Ezt lehetett látni a közönség zavart feszengésén is. De minden rossz véget ér egyszer, Edék belecsaptak a lecsóba. Crazy Benny-t jól ismeri a közönség, nagyszerűen kiegészítette a csapatot. Danics Dóra hangja nagyszerűen illik a stílushoz, bár neki még szüksége van egypár koncertre, hogy igazán hitelesen tudja hozni a stílust. Dennis Jale nem okozott csalódást, ő is tehetséges énekes, de szerintem Ed hangja közelebb van Elviséhez. :) Sajnos a móka tízkor véget ért a nagyteremben, mert megjöttek a diumdisun diszkó rajongói. De nem kellett még hazaindulni, Johnny a kisteremben tartott afterpartit, ahol Denis is kipihente a koncert fáradalmait.

További képek ITT!








2018, Negyvennegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez az eslő hét idén, amikor egy hely sem változott.
Úgy tűnik, az első helyen álló Mystery Gang az ötszáz pontot is át gfogja lépni idén.
Második helyen a Pedrofon, harmadik a Vasmacska zenekar.
Szerzett pár pontot a negyedik Dynamite Dudes is, de vajon sikerül 80 pontot szerezniük az év végéig, hogy felkerülhessenek a dobogóra?
A hetedik Rockin' RockCats sikeresen növelte a távolságát a nyolcadik Redneck Roadkill-től.
A "Mexikói határon" sem változott semmi értelemszerűen, az egyik oldalon a Don Diego Trio, a másikon a Casino Black.
"Mexikóban" csak a Brillantin szerezett egy pontot, más nem. A lista végén az 54. helyen a Blues B.R. Others található.


2018. november 28., szerda

Vegyük elő a kék antilopbőr cipőket!

Mindenkinek ismerős a Blue Suede Shoes című dal. Idén Augusztusban hallhattuk már a Crazy Cat and The Blue Moonstól, Szeptemberben a Flying Times-tól, de most maga a király, Elvis fogja előadni nekünk.
Persze nem személyesen, igazoltan maradt távol az Elvis, Wonder Of You koncertől, ahol csak a képe (és a hangja) került kivetítésre.

2018, Negyvennegyedik hét

Három hét után ismét a heti lista élén végzett a Rockin' RockCats, ezúttal a Motoros című dallal, kaptak két youtube like-ot is. Ráadásul kiugró nézettséget értek el, három szor annyian látták a videót, mint a második helyezettet.
Második helyen jócskán lemaradva a Mystery Gang egy fiókból előkerült felvétele, a My Baby Wants To Look Like Betty Page.
A harmadik hely szintén az övék a Peggy Sue-val.
Negyedik a szintén duplázni tudó Pedrofon és a You Belong To Me.
Ötdik helyen a Roll' Skate Boogie a Lakeside Weekend-ről a Bibap Luluval.
Hatodik a Pedrofon másik felvétele, az Ifa meg a hegyen.
Hetedik helyen a Madarak házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok.
Nyolcadik a Blue Moon of Kentucky a B'15 Truckabilly Trio előadásában.
A kilencedik-tizedik helyezetteknek egy perc alatt van az átlagos megtekintésük. Egyik a Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól, a másikuk a Brill Anti a Brillantin előadásában.


2018. november 27., kedd

Agárdról jelentjük - 240. rész

Talán 2017 volt a Pedro and the Dogboomers legjobb éve, ekkor adta a banda a legtöbb koncertet, és úgy tűnik ekkor volt a legnépszerűbb. Később Kárörvendő Ernő kiszállt a zenekarból, akik sajnálatos módon azóta sem igen találtak magukra. Mindenesetre az biztos, hogy a Lakeside Weekenden egy remek koncertet adtak, a közönség hallhetta Twenty Flight Rock-ot is a csapattól.

2018, Negyvenharmadik hét, Top 20

A Peggy Sue a múltkor visszaült a Top 20-as lista élére, és nem is akar távozni, növelte a dal az előnyét.
A második helyre a Plébánosnak jött fel, harmadik helyen holtverseny alakult ki a megtekintésben, de az Ifa megy a hegyen a múlt héten jobb pozícióban volt, így övé a dobogó.
A legtöbb dal egy helyet javított a héten, de a legtöbbet, 109 helyet a 12. Ha eljönnek a tornacipős fiúk lépett előre.
Négy dallal bővült a lista, de csupán egy került be a húsz közé, az I Keep It Simple a 18, helyen landolt.
Két szerzemény búcsúzott ezen a héten. A húszban maradpottak közük csak ketten vesztettek helyet, a 10. Ice Cold csak egyet, de a 9. Please Mama Please hetet.
A már említett Ice cold van a kiesőzóna tetején. a 14. Lawdy Miss Clawdy sincs biztonságban, ahogy y 17. Night Train to Memphis sincs.
Hat magyar nyelvű szerzemény található a listán ezen a héten.


2018. november 26., hétfő

A napokban volt Elvis 68 Comeback Special-jának az ötven éves évfordulója.

Erre emlékezett az Ed Philips and the Memphis Patrol a budapesti Liget Clubban, ahová több vendéget is hívtak. A legnevesebb közülük Denis Jale volt, akinek volt szerencséje rendszeresen a TCB Band-del játszani.
Eddel közösen adták elő a Blue Suede Shoes című Carl Perkins slágert.

2018, Negyvenharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első helyen álló Mystery Gang-től már nem igen lehet elvenni az év végi elsőséget. Mögötte a Pedrofon és a Vasmacska zenekar állnak.
A negyedik Dynamite Dudes-nak sikerült egy kis előnyt kialakítania a Fifty's Heaven előtt.
Átlépte a százpontos határt, és megszerezte a hetedik helyet a hatvani Rockin' RockCats.
A "Mexikói határon" két 55 pontos zenekart találunk. A boldogabbik oldalon az olasz Don Diego Trio, a másikon a három helyet előrelépő Casino Black.
Mexikóban egy helyet lépett előre a Nemcsak Berry, akik idén is esélyesek a Rock and Roll Kupa győzelemre. De ha így mennek továb a dolgok, idén nem fognak tudni bekerülni a legjobb 16 közé, és selejtezőt kell majd vívniuk.
A német Boppin' B négy helyet előre lépve a 29. legnépszerűbb zenekar a Napi Rock And Rollon.
A lista végén, az 54. helyen ezen a héten is a Blues B.R. Others található.


2018. november 25., vasárnap

Rock and Roll Kupa, negyedik negyeddöntő

Különösen nehéz dolga lesz annak, aki az eheti mérkőzésben győzelmet arat majd, hiszen az ellenfele az elődöntőben a 2017-es kupagyőztes Nemcsak Berry lesz.
De ezen a héten azt kell eldönteniük a rajongóknak, hogy a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, vagy a Redneck Roadkill-e a kedvencük.Az esélyek a vörösnyakúak felé billennek, de Jerry Lee Bencéék képesek lehetnek meglepetést okozni.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. november 23., péntek

A Rock and Roll Kupa következő negyeddöntője is végetért

Habár az esélyek a Leonardo Pickup Trio-nak kedveztek (csoportgyőztes, több szavazat), mégis a továbbjutást a hatvani Rockin' RockCats-nek sikerült kivívnia. 23 szavazattal szemben ők 33-at kaptak.
A győztes szavazóinak szól most az 58-as szakadt Chevy a legújabb albumról.

2018. november 22., csütörtök

Komáromból jelentjük - 117. rész

A B'15 egyik legnagyobb slágere a Ne ébressz fel. A csapat ezúttal a 2018-as NAAF-on adta elő a dalt.

2018. november 21., szerda

Aki kedveli Csipeszt, az ma egy újabb dalt hallhat tőle.

Ő volt ugyanis a vendége a Pedrofon zenekarnak, és énekelte el velük (Edina hathatós közreműködésével) a Hit the Road, Jack című Ray Charles klasszikust.

2018. november 20., kedd

Agárdról jelentjük - 239. rész

A megújúlt felállásban fellépő Roll Skate Boogie-től ezúttal egy Brenda Lee dal következik. Az idei Lakeside Weekenden adták elő a Weep No More My Baby című dalt.

2018. november 19., hétfő

A Telesportra emlékszik még valaki?

Lelőttem a poént Mr Firehand és csapata az egykori Telesport főcímdalt adja elő a hévízi bporfesztiválon. A dal címe: Jimmy Dorsey's Boogie.

2018. november 18., vasárnap

Rock and Roll Kupa, harmadik negyeddöntő

A Leonardo Pickup Trio nyerte a C csoportot, ellenfelük a D csoport második helyezettje, a hatvani Rockin' RockCats. A számok az LPT mellett szólnak, vajon sikerül megmutatni a hatvaniaknak a vidéki virtust?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!

U.I.: Kedves Norbert Punker Mochnács, a Sepulturára és a Megadethre sem lehet szavazni ezúttal sem. :)


2018. november 16., péntek

Megvan egy újabb továbbjutó a Rock and Roll Kupában!

A Nemcsak Berry esélyeshez méltóan 32:11-re győzedelmeskedett a B'15 felett. A szavazók jutalma a Sharp Dressed Men és a That's All Right az Amigó bárból.
Nemcsaákék idén is menetelnek a döntő felé. Vajon idén is el tudják hódítani a trófeát?

2018, Negyvenharmadik hét

Nagyot tarolt a Casino Black. A Ha eljönnek a tornacipős fiúk kétszer annyi megtekintést szerzett, mint a második. Viszont a megtekintések ideje messze egy perc alatt van.
A második Peggy Sue-é viszont majdnem két perc, az előadó a Mystery Gang.
Harmadik helyen a német Boppin' B és az I Keep It Simple a Lakeside Weekend-ről.
Negyedik a Dynamite Dudes, a Bad Moon Rising szintén egy Lakeside-on hangzott el.
Hármas holtverseny az ötödik-hetedik helyen! A megtekintési idő szerencsére most is segít, így a sorrend a következő: Rockin' RockCats - Rockin' Daddy, Rockin' RockCats - A Plébánosnak..., és Nemcsak Berry - I Shot the Serrif.
Holtverseny alakult kia lista végén is, a három dal közt most is a megtekintési idő dönt. Emiatt a mesterhármast elérő Rockin' Rock Cats-é a nyolcadik hely, a dal címe: A világ csavargója. Kilencedik a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel, a listát a duplázni tudó Nemcsak Berry zárja a Johnny B. Goode-dal.


2018. november 15., csütörtök

Komáromból jelentjük - 116. rész

Ma kerül sorra a második, egyben utolsó a NAAF-on rögzített Vadvágány dal, aminek a címe Nem eladó a Szívem.

Közszolgálati percek #179

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Group'n'Swing rajongók figyelem! Réka anyai örömök elé néz, egy időre búcsút vesz a zenekartól! Ha még látni akarjátok, akkor irány az Orfeum!
Ne felejtsük, hogy Tom White-ék szombaton fellépnek az X-Faktor élő showjában. Mindenki szorítson nekik!
Az A38-on egy Beatles - Rolling Stones "csatának" lehetünk majd taúi. Az itt fellépő Blackbirds nyitja a hétvégét ma este Óbudán.
A Ritkán hallható Boys from the Cellar az örkényi Forraltbor fesztiválon lépnek fel.
Figyeljétek szombaton Teddy Herpo oldalát, emrt Ride On címmel fog új videoklipet megjelentetni.
Külföldre ezen a héten egyedül a Bits megy, akik a sógorokhoz fognak ellátogatni.

>>Csütörtök, Budapest:

Blackbirds @ Esernyős - Óbudai Kulturális, Turisztikai és Információs Pont

>>Csütörtök, Vidék:

Matchboys @ Incognito Club (Debrecen)

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute, Stoned - 100%RollingStones (Budapest, Hungary) @ A38 Hajó
Teddy Harpo @ Edison Bar & Ink

>>Péntek, Vidék:

A Nyughatatlan @ Petőfi Kultúrtanszék (Székesfehérvár)
Boys From The Cellar @ Forraltbor fesztivál (Örkény)
Blues Company @ Kehely söröző (Szegvár)

>>Péntek, Külföld:

The Bits @ Tunnel Vienna Live (AT)

>>Szombat, Budapest:

Ed Philips and the Memphis Patrol, Dennis Jale (TCB Band) @ Liget Club
Fifty's Heaven @ Rock Múzeum
GESAROL @ Legenda Sörfőzde
Rockin' RockCats @ Amigo
Group'n'Swing @ Orfeum a pesti mulató
Ricky And The Drunken Sailors Hivatalos @ X-Faktor

>>Szombat, Vidék:

Bits @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Deák Bill Gyula @ Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ (Győr)
Smith & Wessons @ Sport II Söröző (Békéscsaba)
Grunting Pigs @ Két Lecsó (Szeged)
Blues Company @ Dunaegyháza Művelődési Ház (Dunaegyháza)
UPDATE: Bravó Johnny @ Márton Napi Libalakoma (Hajdúszoboszló)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

>>Kedd, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Parkett Klub

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Bowling Club

>>Szerda, Külföld:

Mystery Gang @ The Mint LA (USA)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Negyvenkettedik hét, Top 20.

A Peggy Sue tartja az első helyét. Második helyre feljött a Go Cat Go please Mama Please. Ez a dal kétszuer kapott pontot, de a kettő között eltelt négy hét, úgyhogy valószínűleg nem lesz már elég pontja a második helyre. Harmadik helyen maradt az Ifa megy a hegyen.
A lista második felében a legtöbb dal 2-3 helet lépett előre. Ettől többet, négy helyet javított a Plébánosnak, ami most a negyedik. A hatodik Meghalok, hogyha rám nézel a múlt héten még a huszadik volt. Ettől is többet, 19 helyet lépett előre a tizedik Bad Moon Rising.
Két dal került fel a listára, de a húszu közé nem sikerült bekerülniük.
Ezen a héten négyen estek ki a húsz közül, a bemtmaradók közt is van, akik többet léptek hátra. A 13. Esküvő és a az 5. You Belong to me hármat, a 11. Azok a boldog szép napok hét helyet vesztett.
A kiesőzónában ketten vannak jelenleg. Egymás mögött, a 12.-13. helyen találjuk a Keep A-Knockint és az Esküvőt.
A Listán ezen a héten hat magyar nyelvű dal található.


2018. november 14., szerda

Ki ne ismerné a dalt a kék antilopbőr cipőkről?

A Blue Suede Shoes-t ezúttal a Fifty's Heaven adja nekünk elő a Magyar Rock and Roll élet origójában, az amigó bárban. Ebben Elvis by Mester (László John Farkas, a Maestroboogie frontembere) lesz segítségükre.

2018, Negyvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ezen a héten is főleg azok jártak jól, akik a lista eleje felé találhatóak.
A dobogó mindhárom helyezettje kapott pontot, de egyhamar nem várható helycsere. Marad a Mystery Gang, Pedrofon, Vasmacska zenekar sorrend.
Folytatódik a Dynamite Dudes és a Fifty's Heaven küzdelme a negyedik helyért! Ezúttal az előbi előzött vissza, ismét csupán fél pont dönt a javukra.
Kapott pontot mindenki a 8. és 11 hely között. Ezzel a Duckers járt a legjobban, mert át tudta venni a 9. helyet, és két pontra van a nyolcadiktól.
A "Mexikói határon" nincs változás, az egyik oldalon a Don Diego Trio, a másikon a miskolci Rat Rod.
Habár több, mint egy éve nem lépett fel a Crazy Cat & The Blue Moons, most mégis fel tudtak jönni a 19. helyre.
A német Boppin' B is szerzett pár pontot a tizes listán való megjlenéssel, így ők most 2018 33. legnépszerűbb zenekara a Napi Rock and Rollon.
A lsitát ezen a héten is a Blues B. R. Others zárja az 54. helyen.


2018. november 13., kedd

Agárdról jelentjük - 238.

Ma ismét 2016-ba látogatunk el. Ebben az évben a B'15 a Lakeside Weekend nagyszínpadára kapott meghívást. Hank Williams dala, a Hey, Good Lookin' nem gyakran hallható Rockabilly bandáktól, de ezúttal az ország Truckabilly csapata felvette a repertoárba.

Rocka nd Roll Kupa 2018 - csopotrkör végeredmény

A csoportkör tartogatott izgalmakat idén.

Itt van mindjárt az A csoport. 

A Mystery Gang a legnépszerűbb zenekar a csoportbanm ehhez kétség sem férhet, de a szavazatok nem jönnek a kupában. A Továbbjutás sajnos nem is sikerül nekik. Aztán itt van még a B'15 és a Prison Band, akik közül igazán nehéz választani. Végül az utolsó körben dőlt el a küzdelem a B'15 javára, akik a csoport második helyét szerezték meg.
A csoportot a Fifty's Heaven nyerte meg, kimagaslóan a legtöbb szavazattal nemcsak a csoportban, de az egész csoportkörben. A MG pont nélkül búcsúzott.

A B csoportot nyugodtan hívhatjuk halálcsoportnak.

A Nemcsak Berry és a Pedro and the Dogboomers kiélezett küzdelmeket folytatott a 2017-es idényben, mellettük a Pedrofon szerepelt a csoportban, akik híresek arról, hogy külön felkérés nélkül is sok szavazatot kapnak. Negyedikként a Tom White and the Mad Circus (figyeljük majd őket az X-Faktorban!) került a csoportba. Nem meglepetés, hogy a NB vitte el az első helyet. Második a Pedrofon lett, miután a dogboomers kicsit visszavett a tempóból, ami a koncerteket illeti, és ez meglátszott a szavazataik számán is.

A C csopportban sem a legesélyesebb jutott tovább.

Ha a Facebook like-okat nézzük, akkor a Dynamite Dudesnak kellett volna megnyerni a csoportküzdelmeket, de nem ez történt. Habár több szavazatot kaptak, mint a másodikként továbbjutó Jerry Lee's Rock and Roll Service ők zárták a csoportot. Harmadik a Forró Rágógumi lett, akik csupán 10 szavazatot kaptak, de ezzel két győzelmet is meg tudtak szerezni. Végül az első helyet a Leonardo Pickup Trio érdemelte ki, de az igazséghoz hozzátartozik, hogy az első közt pontatzonosság alakult ki, és csak a szavazatok száma döntött.

A D volt a "nyugicsoport" az idén.

Ide érkezett a legkevesebb szavazat. Habár a Stinky Rodders volt a csoport első helyén, amikor indultak a küzdelmek, végül kapott pont nélkül a negyedik helyen zártak. Őket oda-vissza megverte a Crazy Cat and the Blue Moons, így övék lett a harmadik hely. A továbbjutásért itt is komoly küzedelem folyt. A Rockin' RockCats és a Redneck Roadkill oda-vissza megverték egymást, így itt is a szavazatok száma döntött az utóbbi javára. 



2018, Negyvenkettedik hét

Ritka, hogy az élen legyen holtverseny, de ezen a héten ez is megtörtént. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Duckers-é, és a Go Cat Go, Please Mama Please-é az első hely.
Második a Dynamite Dudes, és egy népszerű Lakeside Weekend-es felvétel, a Bad Moon Rising.
Harmadik helyen a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel.
Egy youtube like-ot is kapott a negyedik Rockin' RockCats azzal a dallal, ami nem is létezik, de úgy kezdődik, hogy "A plébánosnak".
Holtveseny az ötödik-hatodik helyen is. A Peggy Sue-nak volt hosszabb a megtekintési ideje, ezért a Mystery Gang felvétele az ötödik, míg Elvistől a Memories a hatodik.
Holtverseny alakult ki a Hetedik nyolcadik helyen. Itt a megtekintések száma a Crazy Cat & The Blue Moons felé dönti el a mérleget, akik a Just Because-al kerültek fel a listára. Mögöttük a Pedrofon és az Ifa megy a hegyen., de ők egy youtube like-kal vigasztalódhatnak.
A hét negyedik holtversenye a lista végén vár ránk. A kilencedik a Madarak Házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok, a listát a német Boppin' B zárja a Sunglasses At Night-tal, ami szointén egy Lakeside-on hangzott el.


2018. november 12., hétfő

Kamionosok (és árufuvarozók) figyelem!

Nektek szól a Redneck Roadkill mai videója, aminek a címe Truck Drivin' Man. Terry Fell dala a ti mindennapjaitokról szól. Útszéli büfékről, rossz kávéról, mérföldekről.