2016. november 30., szerda

Az idei évad legváltozatosabb küzdelme, az első interpedrális mérkőzés ért most véget a Rock and Roll Kupában

A szavazás elején a Pedrofon alakított ki látszólag magabiztos fölényt. Máskor ez a taktika sikeresen működött, de ma reggel beindult a Pedro and the Dogboomers gőzhengere, és nemcsak hogy fordítani tudott, de alaposan el is húzott a vetélytársától. A végeredmény 77:30 lett, ezzel a Dogboomers maga több szavazatot kapott, mint a teljes C csoport.
A jutalomvideó pedig a Teddyboy Boogie lesz a 2015-ös Wildcat Night-ról.

Az utolsó negyeddöntő ma kezdődik a Rock and Roll Kupában

A kér együttes a szorító két átellenes sarkában a Fifty's Heaven és a The HepCats.
Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek. Aki több szavazatot kap az továbbjut az elődöntőbe, és pénteken egy jutalomvideó kerül megosztásra a nyertestől.
A szavazás pénteken 5 körül zárul, mindenki csak egyszer szavazhat.
Szavazásra fel!


2016. november 29., kedd

Agárdról jelentjük - 123. rész

Ma ismét a 2015-ös Lakeside Weekend-re ugrunk vissza. Itt lépett fel a brazil Tarso Miller A Svatá Voda zenekat kíséretében. A fiúk sok számot adtak elő nekünk a közönség legnagyobb örömére, többek között a My Last Ride című dalt is.

2016, Negyvennegyedik hét, Top 20

Az élen álló három dal mind a Dynamite Dudes-hoz kötődik. A Bad Moon Rising vezeti a listát, mögötte az Ain't Ever Comin' Home, a korábbi listavezető. Harmadik helyre a Mess Around jött fel.
A héten is sok dal csúszott vissza a húszas listáról, így a lista majd fele 3 helyet is előre tudott lépni. legtöbbet, ötöt az I'm Walkin' javított, most az ötödik a szerzemény.
Egy új dal került fel a listára, de csak a huszonnegyedik helyre.
A visszacsúszók közül kevesen tudtak megmaradni a húszban.Ilyen a Be Baba Leba, a dal a nyolcadik, és egyelőre nem fenyegeti a kiesés réme.
Nem úgy, mint a Baby Let's Play House-t, az Országutak csillagát, a Mintha egy macskaszemet, a Hot Shot-ot, és a Szép lányok jó bor-t.
A listán ezúttal az Angol számok vannak fölényben, 14:6 az arányuk.


2016. november 28., hétfő

Ugye mindenki ismeri a 66-os utat?

És it most nem arról beszélek, ami Kaposvárt és Pécset köti össze.
A miskolci The Hot Road Rockabilly Band Amerika legendás útjáról zenél a (Get Your Kicks on) Route 66 című dalban.

2016, Negyvennegedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az X-Faktoros katapult továbbra is orbitális pályán tartja a Dynamite Dudes-t.
Valódi verseny a dobogó 2.-3. fokáért van. A második B'15 Truckabilly Trio mőgé hét pontnyira felzárkózott a Pedrofon, készen áll arra, hogy visszavegye azt a helyet, amit az év elején még ő birtokolt.
A negyedik Mystery Gang is beleszólhat még a küzdelembe ha sikerül produkálnia pár erős hetet.
Az élmezőny ezen a héten is változatlan volt, a "Mexikói határon" most is a Peter Andorai & The Graceband-et és a Prison Band-et találjuk.
"Mexikóban" sem volt nagy mozgás, csupán A Nyughatatlan és a Naked Truckers szerzett pár pontot. Érdekes módon ezzel az eredménnyel mindketten holtversenyben állnak az előttük lévővel.
Egy új együttes debütált a listán, az 54. helyen az Easy Blues.
A lista végén, az 58. a Nitus and the Rollin' Dice.


2016. november 27., vasárnap

A harmadik negyeddöntő kerül ma sorra a Rock and Roll Kupában

A rajongóknak el kell dönteniük, hogy a két Pedro-jellegű banda közül melyik jusson tovább. A Pedro and the Dogboomers és a Pedrofon lép a szorítóba ma. Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek. Aki szerda estig több szavazatot kap, az továbbjut, és egy jutalomvideó is megosztásra kerül tőlük. A bizonytalanok szavazhatnak mindkettőre is, és mindenki csak egyszer szavazhat.
Szavazásra fel!


2016. november 25., péntek

Az utolsó órák hozták meg a győzelmet az eheti második mérkőzésen

A Rock and Roll Kupa 2015-ös győztese, a Redneck Roadkill sokáig vesztésre állt, de az utolsó pár órában belehúztak a rajongók, így végül 36:8 arányban tudott győzni. Az elődöntőben ellenfelük a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service lesz December 4.-én.
Ez a mérkőzés egy valódi Road to Hell volt...

2016, Negyvennegyedik hét

A mesterhármas ezen a héten is összejött a Dynamite Dudes-nak, a fiúk egy hónappal az X-Faktoros bemutatkozás után is tarolnak. Az élen a Bad Moon Rising, mögötte az I'm Walkin, harmadik a Sixteen Chicks, ez utóbbi két youtube likeot is kapott.
Negyedik helyre tudott felkapaszkodni a héten a Pedrofon. A legerősebb fegyverüket vetették be ehhez, az Ifa megy a hegyent.
Az ötödik legnézettebb egy felvétel lett a Dohai Intercontinental hotelből való kilátást mutatja be.
A Killer Diller Combo idén a megtekintési listák állandó vendége lett, szinte alig múlik el hét a szereplésük nélkül. A hatodik az a Be Baba Leba lett, ami az idei Lakeside Weekend-en került rögzítésre, és ami a legnézettebb felvétele az együttesnek a Napi Rock and Rollon.
A Hetedik helyre a Naked Truckers került talán legismertebb dalukkal, a Big Boobs-al.
Nyolcadik a B'15 Truckabilly Trio lett, akik egy nagy klasszikust dolgoztak fel. A Házörző Blues még a Gunning Dogs nevéhez kötődik.
A lista végén holtverseny alakult ki a megtekintések számában. A megtekintések ideje segít feloldani a holtversenyt. Így a szlovákiai Magyarokból álló Easy Blues felvétele, a Let the Blues Do the Healing lett a hét kilencedik legnézettebbje. Ráadásul egy youtube likeot is kapott a felvétel a megtekintőktől.
A listát A Nyughatatlan zárja egy lírai dallal, melynek a címe: Ez lesz az a nyár.


2016. november 24., csütörtök

Nem, a mindent átszövő korrupció nem tört be a Napi Rock and Roll oldalára

Nem azért láthattok most a tegnapi Kupa forduló győzelme után egy nappal MÉGEGY Jerry Lee's Rock'n'Roll Service dalt az oladlon, mert Bence svédországból nagytőkésként tért vissza, és Nokiás (bocsánat, Ericssonos) dobozokat tömköd a zsebembe. Sőt, egyetlen forint sem veszíti el nálam közpénz jellegét.
Csupán a véletlen műve, hogy a Twist and Shout pont így került megosztásra. A felvétel érdekessége, hogy a "beugró" gitáros Csány Gergely énekel.

Közszolgálati percek #88

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Csütörtöktől hétfőig tart a mostani hétvége, addig nincs megállás! A Pawnshop nyitja a hétvégét, és a Rocky Monday zárja. Közte azért akad még ez-az. A Pesti péntek nagyon erős, öt koncert közül is választhatton. Szombaton a vidéki koncertek vannak többségben, Dunavarsány, Kaposvár, Mosonmagyaróvár felkészül.
Külföldre ezen a hétvégén nem megy senki. Hárman is kétszer lépnek fel a hétvégén. A nagy ÖReg Deák Bill Gyula, a Bits és a Tom White and the Mad Circus.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Péntek, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
Tom White & the Mad Circus @ Fat Mo's
Fifty's Heaven @ Klisé Bár
Naked Truckers @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Péntek, Vidék:

Dynamite Dudes @ Coco Bowling Club (Üröm)

Szombat, Budapest:

The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Peter Andorai & The Graceband @ Amigo

Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Dunavarsány Petőfi Művelődési Ház & Könyvtár (Dunavarsány)
Deák Bill Gyula @ Hang-Ár Music Pub (Kaposvár)
Mystery Gang @ Klub Faház (Mosonmagyaróvár)

Vasárnap, Budapest:

Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház
Casino Black @ A Grund

Vasárnap, Vidék:

The Bits @ Szabadság tér (Cegléd)
Deák Bill Gyula @ Dobó tér (Eger)

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Roll' Skate Boogie, Flying Times, Party Dance Band, Csipesz és bandája @ Rocky Monday

--==Nem koncert események==--


Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. november 23., szerda

Megvan a Rock and Roll Kupa 2016-os kiírásának első továbbjutója!

Az egyenes kieséses szakasz első összecsapásából 10:6 arányban a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service került ki nyertesen. Örömükben (Pedro segítségvel) túlgördülnek még Beethovenen is: a jutalomvideó a Roll Over Beethoven című dal lesz.

Ma este zárul az első egyenes kieséses mérkőzés a Rock and Roll Kupában, de már itt a következő!

Ma egy igazán különleges összecsapás indul. A 2015-ös kupagyőztes, a Redneck Roadkill és a Rock and Roll Bajnokság idei éllovasa, a Dynamite Dudes dönti ma el, hogy kinek fejeződik be a küzdelem pénteken.
Kommentben írjátok le, hogy melyiküket szeretnétek továbbjuttatni!
A győztestől pénteken láthattok egy jutalomvideót.
Szavazásra fel!


2016. november 22., kedd

Agárdról jelentjük - 122. rész

Ma ismét a Black Frogs zenél nekünk! Egy ideje új felállásra váltottak, szintivel(zongorával) egészítve ki a szinpadképet. Vajon marad ez a felállás Allison, a Brazil nagybőgős hazautazása után is? Mindenesetre most hallgassátok meg tőlük a Take Good Care of My Baby című Bobby Vee számot.

2016, Október.

A hónapban tarolt a Dynamite Dudes gőzhenger. Az első öt helyen az ő felvételeiket találjuk. A Bad Moon Rising, az Ain't Ever Comin' Home, a youtube like birtokos Mess Around, az I'm Walkin' és a szintén youtube like birtokos Sixteen Chicks alkotják a havi nézettségi lista első felét.
A hónapban a hatodik legnézettebb felvétel A Nyughatatlan nevéhez fűződik. Az Ez lesz az a nyár a legújabb albumukon szerepel, ha nem tévedek. A közönség egy like-ot is adott a youtube-on.
Kapott likeot a hetedik Peggy Sue is. A klasszikus dalt a Mystery Gang prezentálta nekünk.
Nyolcadik lett a Killer Diller Combo legnépszerűbb dala (már ami a Napi Rock and Rollt illeti) a Be Baba Leba.
A Pedrofon sem maradt le természetesen a havi listáról, mivel mással, mit az ikonikus Ifa megy a hegyennel sikerült megkaparintaniuk a kilencedik helyet.
A lista vége elég szorosra sikeredett. Csupán egyetlen megtekintés döntött a kilencedik és a tizedik hely sorsáról. A listát így a Crazy Cat & The Blue Moons és a Mobile, Alabama zárja. Vigasztalja őket a tudat, hogy egy youtube like-ot is kaptak.


2016. november 21., hétfő

Édesszájúak figyelem! A következő dal nektek szól

A Pawnshop a Lámpásban adta elő a Sugar Sweet című számot.
A dalban Big Fat Chubby énekel és szájharmónikázik. Gitáron Wild Cow Sonny és zenésztársai kísérik.

Rock and Roll Kupa 2016, Csoportkör Végeredmény

Véget értek a csoportkör küzdelmei a 2016-os Rock and Roll Kupában.


Az A Csoportot maximális pontszámmal a B'15 Truckabilly Trio nyerte. Második a Pedro and the Dogboomers lett. Ők ketten jutottak tovább az egyenes kieséses szakaszba.Harmadik helyen a Duckerst találjuk. A negyedik a Mystery Gang lett, akiknek nem sikerült megnyerni egy összecsapást sem.

A B csoport élén a Pedrofon nem büszkélkedhet hibátlan mutatókkal, de egy vereség is belefért a csoportgyőzelembe. Mögötte pontazonosság alakult ki, és a több begyűjtött szavazat miatt a Jerry Lee's Rock and Roll Service lett a szerencsés, akik idén (is) folytathatják a küzdelmet a kupáért. A Tom White and the Mad Circus sajnios emiatt lemaradt a továbbjutásról. A csoport végén a Naked Truckers végzett, akik egyetlen győzelmet zsebeltek be - éppen Tom White-ékkal szemben. Akár ezen is múlhatott a továbbjutás. Az idei kiírás eddigi legintenzívebb összecsapását éppen az első és a második helyezett vívta.

A C csoportban továbbjutó Redneck Roadkill statisztikái sem tökéletesek, de a végső eredmény szempontjából ez nem von le semmit az eredményből. Mögöttük a Hepcats, az évente csak egyszer koncertező Rockabilly trió futott be a második helyre. A harmadik Nemcsak Berrynek volt egy szép győzelme a Hepcatssel szemben, és a negyedik Takáts Tamás Blues Band-del is nagy küzdelmet folytattak. Ebben a csoportban érkezett a legkevesebb szavazat.

Végül nézzük a D csoportot. Habár "csak" a negyedik helyen került be a csoportba, mégis hibátlan teljesítménnyel nyerte meg azt a Fifty's Heaven. A második Dynamite Dudes is csak a csoport nyertesével szemben kapott ki. A Harmadik a Rockin' RockCats lett, míg a Chevromandala Transit Ride (más néven Peter Andorai & the Graceband) zárja a csoportot.

Továbbjutott a Rock and Roll Kupa történetének mind a négy döntőse, ráadásul hárman csoportelsőként. 2014-ben Jerry Lee's Rock and Roll Service - Fifty's Heaven, míg 2015-ben Redneck Roadkill - Pedrofon döntöt láthattunk. Ők idén ismét megmérkőzhetnek egymással.

2016. november 20., vasárnap

Elkezdődnek az egyenes kieséses mérkőzések!

Az első szavázs az A csoportot megnyerő B'15 Truckabilly Trio és a B csoport második helyezettje, a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service lesz az ellenfelük.
Szavazzatok a kép alá kommentben, hogy melyikük a kedvencetek!
Akire több szavazat érkezik, attól láthattok pénteken egy jutalomvideót. És nem mellékesen folytathatja a versengést a kupagyőzelemért, míg a másik együttestől -legalábbis idénre- elbúcsúzunk.


2016. november 18., péntek

Véget ért a Rock and roll Kupa csoportköre, indul az egyenes kieséses szakasz!

Az utolsó mérkőzést Anna Chepkó mindent eldöntő szavazatával a Rockin' RockCats nyerte. A jutalomvideó mi is lehetne más, mint a banda legeslegjobb száma, az Egy Chevrolet Bel Air a mindenem? :)
Ne felejtsétek: Vasárnaptól már vérre megy minden. :)

2016, Negyvenharmadik hét, Top 20

A dobogós helyeken nem történt változás a héten. A sorrend most is Bad Moon Rising, Ain't Ever Comin' Home és Peggy Sue.
A héten van pár dal, ami igazán nagyot lépett előre. A legnagyobbat az immár a hatodik helyen lévő Ez lesz az a nyár javított, 28 pozíciót. A tizedik helyen lévő I'm Walkin 18-at. A nyolcadik Sixteen Chicks és a 13. Ifa megy a hegyen egyaránt 13-at lépett előre.
A listára két új dal került fel, de egyiküknek sem sikerült a húszba kerülni.
A héten sok dal esett ki, de csak három olyan van, ami veszített pozíciójából, mégis a listán találjuk. Mind a három csak egy pozíciót vesztett. Ezek a Be Baba Leba, a Baby Let's Play House és a Brave Rockin' Heart.
A héten három dal került a veszélyzónába. Ha nem kapnak pontokat jövő héten, akkor kikerülhetnek a legjobb húszból az imént említett Brave Rockin' Heart, Rock This Town és az Esküvő.
A listán 15 Angol és 5 Magyar dal található.


2016. november 17., csütörtök

Komáromból jelentjük - 72. rész

A Kowalsky meg a Vega volt idén a legnézettebb fellépője a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-nak. Még a sátortartó oszlopon is csüngtek az emberek. Nagy lelkesedéssel fogadta a közönség többek között a Bölcsődtől a sírodig című dalt.

Közszolgálati percek #87

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A hétvégén a Budapesti koncertek vannak túlsúlyban. Pénteken három, míg szombaton hét koncert kerül megrendezésre.
Ezzel szemben vidéken három és két koncert lesz.
Külföldre látogatnak a Black Frogsos srácok. Igaz, nem nagy észak amerikai turnéról van szó, csak az északi szomszédokhoz ugranak át.
Két koncertet is ad a hétvégén a Party Dance Band, a Pedrofon és Ed Philipsék.

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
Killer Diller Combo @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Nemcsak Berry @ Crazy Mama Music Pub

Péntek, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Forraltbor Fesztivál Örkény (Örkény)
Pedrofon @ Madách Imre Művelődési Központ - Vác (Vác)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ SIKK KLUB (Debrecen)

Péntek, Külföld:

Black Frogs @ Pub Zerda 1250 (SK)

Szombat, Budapest:

Rockin' RockCats @ Amigo
C C és a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar /, Blackwater Bullfrog @ ShowBarlang
The Bits @ Csillaghegyi Közösségi Ház
Deák Bill Gyula @ BackStage Pub
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
GESAROL @ Csekovszky Árpád Művelődési Ház - Rákosliget
Credenc Rock Band @ Fifty's Drinx

Szombat, Vidék:

Smith & Wessons @ Sport 2 (Békéscsaba)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Kastélydomb Kávézó és Étterem, Fenyő Csaba (Várpalota)

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Flying Times, Party Dance Band, Roll' Skate Boogie, Fifty's Heaven @ Rocky Monday

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Szombat, Budapest:

Boogie Láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. november 16., szerda

Egy videó erejéig visszatértünk ...

...a Buick Klub Magyarország 2015-ös rendezvéyéig, amit még a Császári Henrix farmon tartottak. Itt lépett fel az Oklahoma zenekar, akik rendszeres visszatérői az eseménynek.

2016, Negyvenharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Dynamite Dudes a győzelem kapujában. Egyre nagyobb előnnyel vezeti a listát. A Második helyen a B'15 Truckabilly Trio található, de egyre közelebb kerül hozzá a Pedrofon. A negyedik helyen a Mystery Gang tartja velük a lépést.
A legjobb tizenhat közt nem volt változás, a "Mexikói határon" a Peter Andorai & The Graceband-et és a Prison Bandet láthatjuk.
"Mexikóban" A Nyughatatlan kezdett nagy előzésbe, azzal, hogy sikerült az élen végeznie a heti nézettségi listán tizenhat helyet sikerült javítania az összesítésben elfoglalt pozícióján. Most a huszonhatodik legnézettebbnek számít 2016-ban.
Bemutatkozott a Hungária Tribute is, jelenleg ők az 55.-ek. A listát a Nitus and the Rollin' Dice zárja az 57. helyen.


2016. november 15., kedd

Agárdról jelentjük - 121. rész

Talán a legutolsó koncertje volt a CHEVROMANDALA Transit Ride-nak (ezen a néven) a 2015-ös Lakeside Weekend. A megszokott magas szinvonalat hozák a srácok, dacára a ténynek, hogy a zenekar állandó átalakulásban volt.
A Mean Woman Blues is a repertoárjukban szerepelt azon a bulin.

2016, Negyvenharmadik hét.

 A Nyughatatlan és az Ez lesz az a nyár a hét legnézettebb videója. A felvétel az idei komáromi amerikai autós találkozón készült.
A második helytől indul a Dynamite Dudes henger: A Bad Moon Rising, az I'm Walkin, a Sixteen Chicks és az Ain't Ever Comin' Home. A Sixteen Chicks még egy Youtube likeot is kapott.
A hatodik helyre fért csak be egy másik zenekar, a Mystery Gang és a Peggy Sue.
Hetedik a Pedrofon lett az Ifa megy a hegyennel.
Nyolcadik helyen találjuk az ötödik Dynamite Dudes dalt, a Mess Aroundot. Ez azt jelenti, hogy a lista fele az ő nevük alatt fut.
A Hungária Tribute lett a kilencedik legnézettebb ezen a héten a Limbó Hintóval.
A tizedik helyen a Pete Gorilla Band és a Hotel Fantom. A dal a 2015-ös Rock and Roll Evolution-ön hangzottt el, és kapott egy Youtube likeot is.


2016. november 14., hétfő

2016. november 13., vasárnap

A mai mérkőzés a 2016-os Rock and Roll Kupa utolsó csoportmérkőzése

Az egyenes kieséses szakasz előtt azért még le kell zárni a D csoportot is. A két együttes, akik szorítóba lépnek a héten a Peter Andorai & The Graceband (lánykori nevén Chevromandala Transit Ride) és a hatvani Rockin' RockCats. Rajongók, írjátok le kommentben, hogy melyikük a kedvencetek! Akire több szavazat érkezik, attól megosztásra kerül egy videó pénteken.
FONTOS: ezúttal a szavazás csütörtök este zárul!


2016. november 11., péntek

A nyertes szavazójának a jutalma egy ritkán hallható szám lesz

A Rock and Roll Kupa C csoportjának zárófordulójában a Redneck Roadkill győzedelmeskedett. Drivin' My Life Away. Ez a jutalomvideó címe. Nem gyakran kerül fel a setlistre, persze lehet hogy csak azokon a koncerteken nem játsszák a srácok, amikor én ott vagyok. :)

2016, Negyvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Hála az X-Faktoros szereplésnek, a Dynamite Dudes szárnyal a bajnokságban. Noha eddig is vezette azt, az előnye idén már behozhatatlannak tűnik.
Igazi csoda kelle, hogy a második B'15 Truckabilly Trio vagy a harmadik Pedrofon végezzen az élen. Ez utóbbi is átlépte a 300 pontos határt a héten.
A negyedik helyen a Mystery Gang sincs messze a dobogós helyezésektől, ráadásul most közelebb is került az előtte állókhoz.
A legjobb tizenhat mezőnye ezen a héten nem változott. A "Mexikói határ" továbbra is a Peter Andorai & The Graceband és a Prison Band között húzódik.
"Mexikóban" a Nemcsak Berry verte fel a port. 12 pozíciót előre ugorva a huszonkilencedik helyet vette át. Ha tudná tartani a tempót az együttes, akkor év végére még odaérhetne a legjobbak közé.
A Nyughatatlen is előre tört az alsóbb régiókban, most ők a 42.-ek.
A lista utolsó, 56. helyén a Nitus and The Rollin' Dice-t találjuk.


2016, Negyvenkettedik hét

Ezen a héten visszaesés volt a megtekintések számát illetően. Így lehet, hogy az élen a Mystery Gang által előadott Peggy Sue végzett! Sőt, a dal még egy youtube likeot is kapott.
Emiatt a Dynamite Dudes szokásos három dala a 2.-4. helyre szorult. Ezek sorrendben a Bad Moon Rising, az Ain't Ever Comin' Home és a Mess Around.
A Nemcsak Berry az előkelő ötödik helyre került az I Shot the Sherrif-fel.
A Pedrofon ismét hallat magáról, övék a hatodik pozíció. Ebben segítségükre volt ikonikus daluk, az Ifa megy a hegyen.
Ha egy együttes mesterhármast ér el, azaz három dallal is felkerül a listára igencsak megnehezíti a többiek dolgát. Ezért is értékelendő, ha ennek ellenére mégis sikerül két felvételnek is bekerülni valaki mástól a listára. Így tett most a B'15 Truckabilly Trio is, akiktől a Best Looking Girl in Town a hetedik, az Esküvő a kilencedik lett, mindkét felvétel a 22. Lakeside Weekend-en készült.
A két B'15 dal közé a szintén duplázni tudó Nemcsak Berry ékelődött a Szép lányok, jó borral, a dal a banda legutóbbi lemezén jelent meg.
A lista végén holtverseny alakult ki, de a nézési idő segít eldönteni a dolgot. A Nyughatatlan dala, az Ez lesz az a nyár (a legutóbbi lemezről) ugyan a tizedik lett, de egy néző egy like-ot is adott neki a youtube-on.



2016. november 10., csütörtök

Ugorjunk ma délután vissza egy kellemes Júliusi estére

Legyen úgy - ez a címe a Mystery Gang dalának, amit a Veresegyházi napokon adtak elő a srácok. A dal a 2014-es Helló, Helló albumon tűnt fel.

Közszolgálati percek #86:

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Itt egy újabb hétvége. Budapesten hétvége elég fejnehéz, a elgtöbb koncert Pénteken van. Vidéken viszont a szombat túlreprezentált.
Születésnapi bulit tart a Pedrofon az Alcatrazben (14), és a Fifty's Heaven a törzshelyükön, a Fifty's Drinxben (6-7, bármit is jelentsen ez).
A Rocky Monday múlt héten indult, most tartja második buliját. Aki hétvégén melózik most örülhet!
A hétvége legszorgalmasabbja a Naked Truckers, a srácok hérom koncertet is adnak, ebből kettőt külföldön.

Csütörtök, Vidék:

Naked Truckers @ Kaposvári Egyetem (Kaposvár)

Péntek, Budapest:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute Band - since 2004 @ Club Hungaricum a Polgári Mulató
Dynamite Dudes @ Bem Mozi
Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Alcatraz
Fifty's Heaven @ Yes Pub
GESAROL @ Legenda Sörfőzde Center

Péntek, Vidék:

Deák Bill Gyula @ Atlantis Klub (Zalaegerszeg)

Péntek, Külföld:

Easy Blues @ Klobfest Nové Zámky (SK)
Naked Truckers @ Blue Danube Riot Show (AT)

Szombat, Budapest:

B'15 Truckabilly Trio @ Amigo
Group'n'Swing @ Orfeum a pesti mulató
Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx

Szombat, Vidék:

Brillantin @ Pomázi Művelődési Ház (Pomáz)
Pedrofon @ Versus Cafe Bar & Bistro (Veresegyház)
Gesarol @ Márton Napi Pálinkafesztivál, Siófok (Siófok)
Mystery Gang @ Club Hollywood Nyíregyháza (Nyíregyháza)

Szombat, Külföld:

Naked Truckers @ Das Mo Café (AT)
Sonny and his Wild Cows @ Rhythm Riot (GB)

Vasárnap, Budapest:

Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Roll' Skate Boogie, Flying Times, Party Dance Band, Casino Black @ Rocky Monday Party

Szerda, Vidék:

Deák Bill Gyula @ Hangár (Kaposvár)

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Szombat, Vidék:

Jampec Party @ MENTA Bár&Pizza (Mórhalom)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. november 9., szerda

A Rock and Rollban valahogy gyakoriak a cipős dalok

Hallottunk már többek között táncoló fekete lakkcipőkről, ocelot creeperekről, ésatöbbi.De minden Rock and Roll cipők ősatyja a Blue Suede Shoes. Erről a ruhadarabról fog ma nekünk éenekelni a Leonardo Pickup Trio.

2016, Negyvenegyedik hét, Top 20

Az élen a Bad Moon Rising, immár harmadik hete.
Tartja második helyét Be Baba Leba.
A harmadik helyen változás történt, immár a régi listavezető Ain't Ever Comin Home került oda, nyomában szorosan a Mess Around-dal, ami kilenc helyet lépett előre a listán.
Mégsem övé a legnagyobb ugrás, a Blue Suede Shoes 97 pozíciócal került feljebb.
Egy dal került fel a listára a héten, de nem sikerült a legjobb húszba jutnia.
Két dal lépett hátra úgy, hogy nem esett ki a legnépszerűbbek közül. A Peggy Sue a hetedik, a Jó Öreg Rock and Roll a tizenkettedik.
A lista negyede a kiesés szélén! A Peter Gunn Theme a hatodik helyről fog kiesni a jövő héten, ha nem kap utánpótlést. Mellette a Jó öreg Rock and Roll, a Sixteen Chicks, a Mintha egy Macskaszem és a Rock and Rollnak mindíg menni kell vannak a veszélyzónában.
A listán 13 Angol, hat Magyar szám mellett egy instrumentális is található.


2016, Negyvenegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Három hete növeli az előnyét az élen a Dynamite Dudes.
A második helyen a B'15 Truckabilly Trio (hmmm, megváltozott az együttes neve!), akiket tizenöt ponttal lemaradva a Pedrofon követ.
A negyedik.ötödik helyen lévő Mystery Gang és Killer Diller Combo is kapott pontot a ebben az időszakban.
A héten csak két helyen történt változás a listán, bekerült a legjobb tizenhat közé a Peter Andorai & The Graceband, de előnye csipán egy pont a "Mexikóba" szorult Prison Band előtt.
"Mexikóban" a 22. helyet szerezte meg a héten a Tom White & the Mad Circus.
A lista végén, az 56. helyen a Nitus and the Rollin' Dice, ami a múlt héten került fel a listára.


2016. november 8., kedd

Agárdról jelentjük - 120. rész

A legnépszerűbb videó, ami a 2016-os Lakeside Weekend-ről publikálásra került a Killer Diller Combo nevéhez köthető. Most itt az új dal Rockin' Bones címmel. Vajon ez is ugyanolyan nagy sikert fog elérni? A "fantasztikus" kétkamerás felvétel majd gondoskodik róla! :)

2016, Negyvenegyedik hét

A héten a Dynamite Dudes kicsit visszafogta magát, csupán három dallal szerepelnek a listán, ebből kettő a dobogó tetején található.
A csúcson a Mess Around, alatta a Bad Moon Rising.
A Be Baba Leba a Killer Diller Combo-tól a harmadik legnézettebb videó volt a 41. héten.
A negyedik-ötödik helyen holtversenyt láthatunk a megtekintések számában. Ilyenkor az idő a döntő, ezért lett negyedik a hármas számú Dynamite Dudes dal, az Ain't Ever Comin Home, a korábbi sokszoros listavezető.
Rég találkoztunk már a Peter Andorai & The Graceband-del, most a (Let Me Be Your) Teddy Bear-rel sikerült megcsípniük az ötödik helyet.
A Lakeside Weekend-es Jammelés a hatodik helyen három youtube likeot is kapott. A videón a Blue Suede Shoes hallható. A videó emgtekintési ideje kimagasló.
Egy youtube likeot kapott a Pedrofon is. A Hetedik helyen a megboldogult ex-Hungáriás Csomós Péter énekli a bandával a Csavard fel a Szőnyeget-et.
A nyolcadik-tizedik helyen hármas holtversenyt találunk. Ebből két dalnak még a megtekintési ideje is azonos. A 7-es busz a Tom White & the Mad Circus-tól és a Peggy Sue a Mystery Gang-től holtversenyben a nyolcadik-kilencedikek.
Tizedik a Mintha egy Macskaszem, szintén a Myster Gang előadásában.


2016. november 7., hétfő

Vad dolgok mennek a szinpadon, amikor...

...a Nemcsak Berry tagjai rázendítenek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a jól ismert Troggs dal, a Wild Thing.

2016. november 6., vasárnap

Már csak két csoportban nyitott a küzdelem a Rock and Roll Kupa 2016-os versengésében

Ezen a héten azonban lezárul a C csoport is. A két fél, akik megmérkőznek a Redneck Roadkill és a Takáts Tamás Blues Band. A két együttes utolsó megmérettetésekor az előbbi győzedelmeskedett, most a blues zene rajongói visszavághatnak.
Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek. Mindenki csak egyszer szavazhat. Péntek délután a nyertestől láthattok egy jutalomvideót. Szavazásra fel!


2016. november 4., péntek

A B csoportban is lezárultak az események

Az utolsó mérkőzésen a Tom White & the Mad Circus győzedelmeskedett. Aki velük akar ünnepelni, az (miután megnézte a Hillybilly Beat cmű jutalomvideót) vegye az irányt a Könyvtár klub felé!

2016, Negyvenedik hét, Top 20

A Bad Moon Rising az élen, nagyon magas pontszámmal vezet a második Be Baba Leba előtt. A múlt héten holtversenyben volt harmadik a Peggy Sue, de most egy kicsit megnőtt a különbség.
Feljött a negyedik helyre két hét alatt az Ain't Ever Comin Home. Jól ismerjük a dalt, hetekig vezette a Top 20 listát.
A legnagyobb nyertes a héten a Sixteen Chicks, a dal 16 helyet javítva került fel a 17. helyre.
Két újonc dal van a lsitán, de a legjobb húsz közé csak egy fért be, ez pedig nem más, mint a Mobile, Alabama.
Két olyan videó van, ami visszacsúszott a héten, de nem esett ki a húsz közül. Az egyik a Mess Around a 13. pozícióban, a másik a Mintha egy Macskaszem a 18.-on. A két dal 6 illetve 5 helyet vesztett.
A kieső zónában csak két dalt találunk a héten. Egyikük a Házörző Blues, a másik az Ifa megy a hegyen.
A listán 12 Angol, hét Magyar és egy instrumentális felvétel található.


2016. november 3., csütörtök

Komáromból jelentjük - 71. rész

Igazi csemege volt a Blues kedvelőinek az Easy Blues koncertje a komáromi amerikai autós fesztiválon. A szlovákiai Magyarokból álló csapat anyg beleéléssel adta elő Muddy Waters Hoochie Coochie Man című számát.

Közszolgálati percek #85

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ismét közeleg a hétvége, nem maradhat ela koncertajánló sem. Nem szűkölködnek az elkövetkező napok eseményekben, vidéken, pesten éls külföldön is lesz hová menni.
Talán a legnagyobb esemény az Oktogon Tánc Centrum Egyesület huszadik születésnapi bulija, ahol a Black Frogs is fellép majd.
Emellett búcsúztatja a közösség "Big Bull"-t, azaz Allisson Guimarães Santos-t, a Brazil bőgőst, aki hazautazik. De előtte az Amigóban megadja a módját a búcsúnak.
A Silver Shine alaposan belehúz a hétvégébe, három állomásos svájci turnét szerveztek, ezzel ők a legszorgalmasabbak a hétvégén. Mellettük kis hazánkat a Killer Diller Combo képviseli keleti szomszédainknál.


Csütörtök, Külföld:

The Silver Shine @ Negromante (CH)

Péntek, Budapest:

Surfin' Zhiguli, Feckin Rawkin, Tarso Miller @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Tom White & the Mad Circus @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ PopUp Cafe (Zalaegerszeg)

Péntek, Külföld:

The Silver Shine @ Ace Cafe Luzern (CH)

Szombat, Budapest:

Dynamite Dudes @ Platós
Csipesz és bandája, Rockin' RockCats @ Big Bike Pub
Pedrofon @ Amigo
Black Frogs @ Oktogon XX(L) születésnapi buli: megnyitjuk a 20. évadot!

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Alagsor Söröző (Várpalota)

Szombat, Külföld:

The Silver Shine @ Black Jack's Clubhouse (CH)
Killer Diller Combo @ Manufactura Handmade Cafe (RO)

Vasárnap, Budapest:

StarBugs @ Opera Pub

Hétfő, Budapest:

Flying Times, Roll' Skate Boogie, Party Dance Band, Madarak HBZ @ Rocky Monday Nyitó Party

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. november 2., szerda

Aki ott volt az EMAT after party-n Márciusban, annak ismerős lehet a következő dal

Az esemélyn egyik fellépője volt a The Silver Shine, akik előadták többek között a The Middle Of Nowhere című dalt, a közönség legnagyobb örömére.

2016, Negyvenedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Dynamite Dudes látszólag behozhatatlan előnyre tett szert az őt követő B'15 Rockabilly Band előtt.A Dinamikusoknak másfélszer annyi pontjuk van, mint a Truckabillys srácoknak.
A harmadik helyen a Pedrofon-t találjuk, a hátrányuk immár csak húsz pont az előttük állóval szemben.
A héten egyetlen helycsere történt, a tizenegyedik helyet átvette a Crazy Cat & The Blue Moons, így csupán egyetlen ponttal vannak lemaradva a tizedik Redneck Roadkill előtt.
Nem változott "Mexikó", a legjobb tizenhat határa. Továbbra is a Prison Band és a Peter Andorai & The Graceband között húzódik.
Mexikóban ez a hét szokatlanul csendes volt, senki sem kapott pontot, egyedül az utolsó, 56. helyre került új belépő, a Nitus and the Rollin' Dice.


2016, Negyvenedik hét

A hét kétség kívül a Dynamite Dudes-ról szól. Tíz felvételből öt az ő nevükhöz kötődik, a dobogó mindhárom fokán az általuk előadott dal található. Ezek sorrendben a Bad Moon Rising a Lakeside Weekend-ről, az Ain't Ever Comin' Home és a Mess Around, ami kapott Youtube like-ot is.
Negyedik lett a Mobile, Alabama című felvétel a Crazy Cat & The Blue Moons búcúskoncertjéről.
Ötödik helyre a Pedrofon kapaszkodott fel a Walking Back to Hapiness-szel.
A ahtodikhetedik helyen ismét két Dynamite Dudes felvétel következik, a Sixteen Chicks és az I'm Walkin'.
A Be Baba Leba a Killer Diller Combo tolmácsolásában, a korábbi hetek Top 20-as listavezetője ezúttal a nyolcadik.
Kilencedik a Mystery Gang egyik legnépszerűbb felvétele, a Peggy Sue.
A listát a héten egy nagyon különleges együttes zárja. Már három éve megszűnt sajnos a Nitus and the Rollin' Dice zenekar, de a Pocsoláyba léptem most sikeresen a felszínre hozta a banda nevét.


Elérkeztünk a B csoport utolsó mérkőzéséhez

A Naked Truckers és a Tom White & the Mad Circus mérkőzik most meg. A csoport harmadik helye a tét, melyet jelenleg az utóbbi zenekar birtokol.
Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek, és pénteken egy jutalomvideót láthattok a győztestől.


2016. november 1., kedd

Agárdról jelentjük - 119. rész

Még tart a 2015-ös készlet a Lakeside Weekend-ről, így vissza is térünk rá
Nem túlzás (és még csak nem is hízelgés :D) azt állítani, hogy a The Prison Band koncertje a hétvége csócspontja. Idén sajnos nemigen sikerült jó videókat rögzíteni róluk, de vigasztalódjatok a Not My Style-lal 2015-ből.