A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pawnshop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pawnshop. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 29., csütörtök

Közszolgálati percek #154

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül. Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok! Iszonyat sűrű lesz a csütörtök. Pesten 4(!!!) koncert vár rátok, de vidéken is három. A hétvége többi napján is lesznek koncertek, de ez a tömörülés szokatlan. A legdolgosabb most nem(csak) egy zenekar lesz, hanem egy zenész. Besenyei Csabi, aki éneklés mellett a harmonikát is bűvöli, három formációban is fellép. Ma a Lámpásban a Pawnshoppal, holnap az Amigóban a Redneck Roadkill-lel, míg szombaton a Salty Doggal. Mellette persze meg kell említeni a három koncertet adó Blues Company-t is, akik ráadásul szombaton átruccannak Szlovákiába is. Rajtuk kívül Tom White-ék lépik még át a határt, akik a baráti Romániába látogatnak. Sonny és csapata pedig egy három állomásos Osztrák túrát tervezett be.

 >>Csütörtök, Budapest: 

Pawnshop @ Lámpás Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Petőfi Rádió
Jambalaya (light) @ Gólya 

>>Csütörtök, Vidék:

Black Frogs Rockabilly Band @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)
Space Rockets @ Erzsébet Sörkert /Étterem-Pizzéria/ (Gödöllő)
Grunting Pigs @ Két Lecsó (Szeged)

>>Péntek, Budapest:

Redneck Roadkill @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

>>Péntek, Vidék:

Ati EDGE and the Shadowbirds, Voodoo Healers @ Dongó (Győr)
Blues Company @ Sportalsó (Esztergom)
Grunting Pigs @ Bormúzeum Szekszárd (Szekszárd)

>>Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Mojo Music Club (Fan-Seite) (AT)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Brillantin @ Acapulco Bowling Club
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

>>Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Rockabilly-Center (AT)
Tom White & the Mad Circus @ MusiCat Pub (RO)
Blues Company @ Big Man Pub (SK)

>>Vasárnap, Vidék:

Blues Company @ Rákóczi Sport Büfé (Várpalota)

>>Vasárnap, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Café Erika (AT)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Hétfő, Vidék:

Redbreast Wilson & Danny Bain @ Kisvárdai Gasztrozenei Fesztivál (Kisvárda)

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Dynamite Dudes @ Kuplung

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2018. február 22., csütörtök

Közszolgálati percek #150

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A vidék ismét nincs elkényeztetve, pénteken három, szombaton két koncert lesz. De Budapestnek most bőven kijut a jóból.
A Leonardo Pickup Trio különleges koncertet ad szombaton a Fifty's Drinxben: felajánlották a rajongóiknak, hogy egy-egy dalt ők énekelhetnek. Nagy móka, mondhatom, nem érdemes kihagyni! :)
A legérdekesebb esemény természetesen az EMAT After... vagyis Before Party a Rusty Rodderscc szervezsében. Maga az EMAT úgy néz ki, hogy máskor lesz megtartva, reméljük nem marad el. De a buli tuti megrendezésre kerül. A legnevesebb fellépő termélszetesen Ati Edge és népi zenekara lesz, de érdekesnek ígérkezik Szilágyi Misi és Békési Gergő nagybőgő duója is. A Space Rockets-ről most hallok először, ha valaki megismerné őket, akkor annak ott a helye!
A legszorgalmasabb a hétvégén a kis Sztahanov Mitch Farty lesz, aki a Dynamite Dudes két koncertje mellett még az EMAT Before party-n is fellép.
Külföldön magyar zenekar a Szlovákiai Párkányon lép fel, a helyi Easy Blues.

>>Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
DynamiteDudes @ Ellàtò Kert

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Acapulco Bowling Club
Bravó Johnny @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club (Rocky Monday Egyesület)
Szabó Tamás-Igali Csanád duo @ Fuga
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház

>>Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Szekszárdi Est (Szekszárd)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Hawaii Klub Söröző (Siófok)
Mystery Gang, Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Végállomás Klub (Szombathely)

>>Péntek, Külföld:

Easy Blues @ Broadway Reštaurant Štúrovo (SK)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Újpalotai Közösségi Ház
Peter Andorai & The Graceband @ Amigo
Flying Times @ Magyar Rockhírességek Csarnoka
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Group'n'Swing @ 13. Magyar Borok Bálja (Corinthia Hotel Budapest)
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Ati Edge & the Shadowbirds, Space Rockets, Mitch Farty - Gary Peacy @ EMAT Before party (Könyvtár Klub & TreffOrt Kert)

>>Szombat, Vidék:

Redneck Roadkill @ Édes Piros Cukrászda és Kávézó (Halásztelek)
Deák Bill Gyula, Beatangrock Band @ ZÖREY klub (Izsák)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Szerda, Budapest:

Takáts Tamás Blues Band @ ELLÁTÓház
Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018. január 25., csütörtök

Közszolgálati percek #146

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Téli álmát alussza a Rock and Roll közösség, mi sem mutatja ezt jobban, mint a kevés koncert. Persze mint minden, ez is viszonylagos, hiszen például Pesten pénteken 4, szombaton két koncert lesz. A vidék azonban jobban is kivehetné a részét.
Érdekesség lehet a miskolci Rat Rod debütálása az Amigoban. A csapat vezetője, Chris már számtalanszor megfordult itt olyna zenekarokban, mint a Nitus and the Rollin' Dice és a Redneck Roadkill. Most a legújabb saját projektjét hozza el az Acélvárosból.
A legszorgalmasabb ezen a héten a Dynamite Dudes és Tom White-ék, akik két koncertet is adnak.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Csütörtök, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)

Péntek, Budapest:

Rat Rod @ Amigo (Rocky Monday Egyesület)
Dynamite Dudes @ Vad Art Kiállítás 4 (Wild Art Exhibition)
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Arena Corner Cseh Söröző
Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház

Péntek, Vidék:

The Stinky Rodders @ Kaptár Music Pub (Dunaújváros)

Szombat, Budapest:

Peter Andorai & The Graceband & Leonardo Pickup Trio @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Dynamite Dudes @ Illegal

Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Maszkabál IV. - Az év legjobb batyubálja (Domaszék)

Szombat, Külföld:

Deák Bill Gyula @ RÉV - A Magyar Kultúra Háza (SK)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Szerda, Budapest:

Takáts Tamás Blues Band @ ELLÁTÓház
Blackwater Bullfrog @ Acapulco étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2017. december 28., csütörtök

Közszolgálati percek #142

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Igencsak sűrű lett a hétvége. A csütörtököt mindjárt négy zenekar nyitja Pesten, és egy Zalaszentgróton. De a hétvégée tele lesz (elő)szilveszteri bulikkal, csak győzzön az ember választani. Valahogy a szombat mégis kimaradt vidéken, de ez csak annyit jelent, hogy rá lehet pihenni a vasárnapra.
Ismét a Dynamite Dudes lesz a legszorglmasabb, három nyilvános, és egy zártkörű koncerttel. De nem sokkal marad le a Rocket Rollers sem, akik Zala megyét koncertezik körbe.
Ezúttal Ed Philips-éken van a sor, hogy külföldre menjenek, már az új évben látogatják meg a németeket.

Csütörtök, Budapest:

Deák Bill Gyula @ Legenda Sörfőzde
Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
CsótányDzsó & Roy és Ádám Trió @ Fészek Kulturális Központ

Csütörtök, Vidék:

Rocket Rollers @ Városi Művelődési Központ (Zalaszentrgrót)

Péntek, Budapest:

Előszilveszteri buli @ Arena Corner Cseh Söröző
Mystery Gang & Memphis Moon 55 @ TRIP Hajó
Flying Times @ Rocky Monday Egyesület, Amigo
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

Dynamite Dudes @ Nappali (Pécs)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd)

Szombat, Budapest:

Roll' Skate Boogie @ Amigo
Casino Black @ Peek Stúdió
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Brillantin @ Acapulco Bowling Club

Vasárnap, Budapest:

Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Fifty's Drinx
Duckers @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Március 15 tér (Vác)
Group'n'Swing @ Larus Étterem
Dynamite Dudes @ Mika Tivadar Mulató
Brillantin @ Hotel Pólus Noé Bowling Center

Vasárnap, Vidék:

The Bits @ Fő tér (Szentendre)
Jampec Party @ Üvegvár Étterem (Szeged)
Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Széchenyi tér (Esztergom)
Rocket Rollers @ Dísz tér (Zalaegerszeg)
Rocket Rollers @ Zala Springs (Zalacsány)
Blackwater Bullfrog @ PostART (Budaörs)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Szerda, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Tonelli´s (DE)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. november 30., csütörtök

Közszolgálati percek #138

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Pénteken debütál Riki a Mad Circusban, történelmi pillanat! Az Amigóban találja meg őket, aki tudni szeretné, hogy hogy szólnak.
Új tagok debütáltak a múltkor a Dynamite Dudesban is, aki kíváncsi az új felállásra megnézheti őket a Léhűtőben.
Aki a Pedrofont akarja látni, az menjen le most az Amigóba, mert a banda 23.-áig úgy tűnik szünetet tart (ha hinni lehet a honlapon talált információknak)!
A Lámpás nagyon kedvez nekünk, Csütörökön is, pénteken is nekünk való fellépőt választottak. De ugyanez igaz az Acapulco étteremre is, pénteken és szerdán is várják a szórakozni vágyókat.
Ha már szerda: Mikulás napján az Acapulco mellett az A38-ra, az Ellátó kertbe, sőz mi több, az amigóba is mehet a mulatni vágyó közönség
Ki más, mint a Silver Shine felelős a külföldi koncertek döntő többségéért. Ezúttal két német, és egy francia koncert van a listájukon. Rajtuk kívül a Nyughatatlan is elhagyja kis hazánkat, ők a sógorokhoz mennek.
A legszorgalmasabbak a Silver Shine tagjai, csak ők adnak három koncertet a héten.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár

Csütörtök, Külföld:

Silver Shine @ Subway to Peter (DE)

Péntek, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Amigo
MAESTROBOOGiE @ Arena Corner Cseh Söröző
Brillantin @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ
CsótányDzsó @ Lámpás
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Gastroblues Festival (Paks)

Péntek, Külföld:

Silver Shine @ Zebra (DE)

Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Group'n'Swing @ Orfeum a pesti mulató
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró

Szombat, Vidék:

Mystery Gang, MEMPHIS MOON '55 @ Shop-Stop (Kapuvár)

Szombat, Külföld:

A Nyughatatlan @ Cafe Sunrise (AT)
The Silver Shine @ Café Concert Bar Freppel (FR)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Szerda, Budapest:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ A38 Hajó
Blackwater Bullfrog @ Acapulco étterem.
Dynamite Dudes @ Ellàtò Kert
Memphis Moon 55 @ Amigo

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. október 26., csütörtök

Közszolgálati percek #134

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Először is kezdjük egy váratlan jóhírrel: végre-valahára lett esemény készítve a Pawnshop koncertjének! :D
15 éves az ország egyik legkedveltebb, és legtöbbet koncertező Rock and Roll zenekara, a Pedrofon. Aki teheti, ne hagyja ki az ünnepi koncertjüket, biztosan készülnek egy két meglepetéssel.
Ha már születésnap, említsük meg a StarBugs-t is, akik a másodikat ünneplik majd Takinál.
Péntek este lesz a legnehezebb választani a programok közül, de már ma este is gondot jelenthet a kérdés, hogy a Lámpás vagy a Léhűtő felé vegyük-e az irányt. Szerencsére vannak vagy 3 percnyire egymástól gyalog, szóval nem kell túl korán dönteni.
A legszorgalmasabbak a Dynamite Dudes és a Nyughatatlan lesznek, akik három koncertet is adnak. Ez utóbbi ezen felül részvesz az 2Osztrák Rockabilly invázió" hadműveletben is. Két nap alatt három koncert a sógoroknál.
De jut koncert Olaszországra, Horvátországra és Németországra is. Ez utóbbiért az éppen csakhogy hazatért Silver Shine a felelős, akik ki sem csomagoltak, máris indulnak a németekhez.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár

Csütörtök, Vidék:

Black Frogs Rockabilly Band @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)

Csütörtök, Külföld:

Nyughatatlan @ Forlimpopoli (IT)

Péntek, Budapest:

Pedrofon @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
Tom White & the Mad Circus @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Arena Corner Cseh Söröző
Brillantin @ Hotel Pólus Noé Bowling Center
StarBugs @ Fifty's Drinx

Péntek, Vidék:

A Nyughatatlan @ Trafik (Pécs)

Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ BIKERS BEER FACTORY (CR)
The Bits @ Tunnel Vienna Live (AT)

Szombat, Budapest:

Naked Truckers @ BARhole Music
Peter Andorai & The Graceband @ Amigo
Dynamite Dudes @ Route 66 Baráti Klub
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

Szombat, Vidék:

Bits @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Leonardo Pickup Trio @ Törökbálint Sportközpont (Törökbálint)
Bravó Johnny @ Városi Könyvtár (Szigetszentmiklós)

Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows, Dynamite Dudes @ Bombardeers Old School Club (AT)
Nyughatatlan @ Gasthaus Haideröslein (AT)
The Silver Shine @ Juzi (DE)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Kedd, Külföld:

Silver Shine @ Bürgerhaus Glockenbachwerkstatt (DE)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. szeptember 28., csütörtök

Közszolgálati percek #130

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Everybody knwos the British Beat Invasion. The Hungarian Rockabilly Invasion STARTS TODAY! :)
Romania, Finland, Switzerland, Germany, even the USA will be invaded! Multiple times... :)

Magyarul rengeteg külföldi fellépést vállaltak kis haznánk fiai a hétvégén. A Zászlóshajó természetesen a Silver Shie amerikai turnéja, de a Pullman Cityben megrendezett Rockabilly Convention hivatalos nyelve is lehetne a Magyar. Mindeközben a Mystery Gang Finnországot, a Pedrofon pedig Svájcot veszi be, és Tom White-ék sem állnak meg Németországig. Ja de igen, sört venni és pisilni, ahogy azt Bognár Balázs Rockabilly videoblogjából megtudhattuk. :)
(Van, aki nem nézi?)
Idehaza a legnagyobb durranás a tapolcai Pisztrángfesztivál lesz. Az esemény szervezői, habár kiváló munkát végeztek, ami a zenekarok válogatását illeti, súlyos hibát vétettek. Az még hagyján, hogy Tom Whiték és a Dogboomers koncertje két külön színpadon lesz, de időben át is fedik egymást. Hogy fog a közönség (és persze a már említett gitáros Kárörvendő Ernő) átérni egyik helyről a másikra időben?
Habár a nyár végetért, még a vidéki fesztiválok tartják a frontot. Pesten nem is lépnek fel a legismertebb Rockabilly zenekarok a hétvégén, habár ezzel nem azt akarom modani, hogy a Redneck Roadkill vagy a Bits ne lennének a maguk stílusában kiválóak. :)

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Csütörtök, Külföld:

The Silver Shine, The Rocketz @ Main at South Side (USA)

Péntek, Budapest:

Redneck Roadkill @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Sonny and his Wild Cows, Dynamite Dudes @ Tapolcai Pisztráng- és Borfesztivál (Tapolca)
Group'n'Swing @ Szentendrei Jazz- és Borfesztivál (Szentendre)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Moravetz - B.Tóth - The BlackBirds Beatles emlékek színdarab (Szerencs)
Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar @ XXXII. Izsáki Sárfehér Napok (Izsák)

Péntek, Külföld:

Pedrofon @ Deluxxe Bar & Mellow Club (CH)
Silver Shine, Rocketz @ The Korova (USA)

Szombat, Budapest:

The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Bravó Johnny @ Amigo
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem
Blackwater Bullfrog @ Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Boogie Műhely buli @ Tango Factory Budapest

Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus, Pedro and the Dogboomers @ Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál (Tapolca)
A Nyughatatlan @ Szüreti Fesztivál (Marcali)
Boka és a Klikk @ Civil ház (Székesfehérvár)
Hungária Tribute @ Abádszalók feszt (Abádszalók)
Blackbirds @ Ladány Napja (Jászladány)

Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows, Ed Philips and the Memphis Patrol, Pianofrizz & Friends @ Rockabilly Convention . Pullman City (DE)
Mystery Gang @ Jenkkiautonäyttely (FI)
Pedrofon @ Swiss Boogie Weekend 2017 (CH)
Deák Bill Gyula @ Arad (RO)
Silver Shine, Rocketz @ Permian Sign Co., Inc (USA)

Vasárnap, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Tapolcai Pisztráng és Borfesztivál (Tapolca)
Peter Andorai & The Graceband @ XIII. Győri Rotary Fröccsnapok – Győri Legendák Napja (Győr)

Vasárnap, Külföld:

The Prison Band, Black Frogs Rockabilly Band @ Rockabilly Convention (DE)
Silver Shine, Rocketz @ Pueblo (USA)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

Hétfő, Külföld:

Prison Band @ Rockabilly Convention (DE)
Tom White & the Mad Circus @ Stadthalle Mainburg (DE)

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

Szerda, Külföld:

Silver Shine, Rocketz @ Arvata (USA)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. április 27., csütörtök

Közszolgálati percek #110

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Hála a Május elsejének az év talán legprogramgazdagabb hétvégéje vár ránk. Különösen igaz ez a vidéki helszínekre.
Feltűnt az első Kobucis koncert is a naptárban.
Nagyon belehúz a hétvégébe Tom White és csapata valamint a Mystery Gang. Mindkét zenekarnak 3 fellépése lesz. De a Pedrofónikusok még rajtuk is túltesznek. Az együttes négy fellépést is szervezett magának. Ők aztán tudják, hogy hogy kell a munkát ünnepelni! :)
Külföldre ezen a héten nem megy senki.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Péntek, Budapest:

Roll' Skate Boogie, Tom White & the Mad Circus @ Rocky Monday (New Orleans Club)
Killer Diller Combo @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Pedrofon @ Madách Imre Művelődési Központ - Vác (Vác)
Tom White & the Mad Circus @ (Pusztacsehe)
Deák Bill Gyula @ Jókai Liget (Komárom)

Szombat, Budapest:

Leonardo Pickup Trio, Fifty's Heaven @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Rootsters @ Bujdosó Kert
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Mystery Gang @ IV. Ferencvárosi Tavaszünnep

Szombat, Vidék:

Rockin' RockCats @ XI. Tömörkényi Motoros Majális (Tömörkény)
Jampec Party @ Suniversity Days - Szegedi Egyetemi Napok 2017 official event (Szeged)
The Bits @ Velencei-tavi Hal Vad és Pálinkafesztivál (Agárd)
A Nyughatatlan @ TISZApART MOZI (Szolnok)
A nyughatatlan @ (Pócspetri)
Deák Bill Gyula @ Szentendrei Sörmajális (Szentendre)
Takáts Tamás Blues Band @ II. Egerszalóki Hal Vad Bor Blues napok (Egerszalók)

Vasárnap, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Egri Csillag Weekend (Eger)
Mystery Gang @ Májusi Mulatság (Dunaújváros)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Pedrofon, Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ KOBUCI
Pedrofon @ Városliget

Hétfő, Vidék:

Pedro and the Dogboomers @ III. Vörösvári Majális (Pilisvörösvár)
Boka és a Klikk @ Velencei-tavi Hal Vad és Pálinkafesztivál (Agárd)
Tom White & the Mad Circus @ (Cegléd)
Mystery Gang @ Városi Majális (Százhalombatta)
UPDATE: Redneck Roadkill @ Kastélykert (Süllysáp)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. április 3., hétfő

2017, Tizedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A bajnokság élén nemigen láthattunk még olyat, hogy két együttes holtversenyben legyen.
Pár hete a Mystery Gang a Nemcsak Berry-t, de ez utóbbi most behozta a MG-et, pontra azonosan állnak.
A dobogó harmadik fokán a Pedrofon-t találjuk.
Az ötödik-hatodik helyen is holtversenyt találunk, a B'15 Truckabilly Trio három hét alatt feljött az ötödik helyre, míg mögötte a Vasmacska zenekar található.
A hónapban egy újonc zenekar került fel a listára, a Redneck Roadkill a 14.
A legjobb 16 határa a Pawnshop és a Leonardo Pickup Trio közt található.
"Mexikóban" a Surfin' Zhiguli jött fel a 18. helyre.
A lista végén ezen a héten is még a Fifty's Heaven található.


2017. március 30., csütörtök

Közszolgálati percek #106

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Az A38 hajó nagyon jó hétvégét hozott össze nekünk. Ma Ed Philips és népi zenekara készült lemezbemutató koncerttel, míg vasárnap a Silver Shine teszi ott tiszteletét.
Budapesten a péntek lesz a fő nap, a Fifty's Heaven és a B'15 a Rocky Monday szervezésében lép fel a New Orleans-ban.
A Redneck Roadkill tagjai előmásztak a mocsárból, adtak enni a disznónak, (hogy ne éhezzen, míg haza nem érnek), lezuhanyoztak (remélhetőleg), hogy holnap megnyissák a 2017-es koncertszezonjukat az Amigóban.
A szombat legnagyobb nyertese a Pedrofon, ez lesz az egyetlen koncert a Fővárosban.
Ami a vidéket illeti, minden napra jut valami. Az ország keleti fele sincs elhanyagolva, a Nyughatatlan gondoskodik róla.
Talán ez az első olyan hét a Közszolgálati percek történetében, amikor nem lép fel egy együttes sem kétszer.
Külföldi koncertet sem szervezett senki.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
(2/3) Dynamite Dudes @ Yellow Zebra Bar
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, Fool Moon, Roy és Ádám Trió @ A38 Hajó

Csütörtök, Vidék:

Boka és a Klikk @ Székesfehérvári Bory Jenő Általános Iskola (Székesfehérvár)
Tom White & the Mad Circus @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)

Péntek, Budapest:

Brillantin @ Acapulco Bowling Club
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Legenda Sörfőzde Center Étterem
Fifty's Heaven, B'15 Truckabilly Trio @ Rocky Monday, New Orleans Club
Redneck Roadkill @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

A Nyughatatlan @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)

Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

StarBugs @ Öröm a zene-Amatours a siker útján-Elődöntő (Szeged)
Shake and Roll @ Rocky Monday, Érdi Vigadó (Érd)

Vasárnap, Budapest:

The Silver Shine, Nekromantix @ A38 Hajó

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Rendhagyó party Jampi Gabyval @ Rocky Monday

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. március 21., kedd

2017, Nyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Habár a listavezető Mystery Gang nem szerzett ezen a héten pontot (amivel egy hét hetes sorozat szakadt most meg) a Nemcsak Berry-nek nem sikerült visszavenni a vezető helyet. De a különbség szinte elhanyagolhatóvá olvadt.
Az egyetlen együttes, amelyik az év mind a nyolc hetében gyűjtött pontot most feljött a harmadik helyre. A Dynamite Dudes-ról van szó.
Idén csupán a múlt héten került fel először a listára a B'15 Truckabilly Trio, de máris a hetedik hely az övék, ezen a héten ötöt léptek előre.
Náluk is többet, 11 helyet javított a Pawnshop, akik most a tizenharmadikak, tehát még épp bent vannak a legjobb 16 között.
A "Mexikói határ", a legjobb 16 határa most a Peter Andorai & The Graceband és a Leonardo Pickup Trio közt húzódik.
"Mexikóban" a Pawnshop felkerülése mellett a másik esemény a Boka és a Klikk idei debütálása. Egyelőre a 25. hellyel kell beérniük, de minden csak azon múlik, hogy hány Boka és a Klikk videót néznek meg a banda rajongói.


2017. február 23., csütörtök

Közszolgálati percek #101 (Updated)

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Pont annyi Közszolgálati percek cikk jelent már meg, mint ahány kiskutya van! :)
A hétvége csendes lesz, leszámítva az EMAT Rusty Rodders C.C. Hotrod Show-t, ahol fellép például a Nemcsak Berry. Akik szeretik a Hot Rodokat és az épített motorokat, ott a helyük!
A hétvégét a Dinamikusok és a Pawnshop kezdik, és szokás szerint a Rocky Monday zárja.
A költségérzékeny rajongók ellátogathatnak Vasárnap a Várkert Bazárba, ahol ingyenes a belépés a farsangi bulira.
A hét legszorgalmasabb együttese a Roll' Skate Boogie, akik pénteken és hétfőn is fellépnek, Külföldre ezen a hétvégén nem megy senki.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert
Pawnshop @ Lámpás

Péntek, Budapest:

MAESTROBOOGiE @ Arena Corner Cseh Söröző
Tom White & the Mad Circus, Feckin Rawkin @ Amigo
Roll' Skate Boogie @ TheatRum (RockyMonday)
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

The Bits @ PopUp Cafe (Zalaegerszeg)

Szombat, Budapest:

Peter Andorai & The Graceband @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Surfin' Zhiguli @ El Rapido grill & tequila
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
UPDATE: Dynamite Dudes @ Margitutcakilenc

Szombat, Vidék:

A Nyughatatlan @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)

Vasárnap, Budapest:

Nemcsak Berry @ EMAT 2017
Mystery Gang, Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Várkert Bazár

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Roll' Skate Boogie @ Rocky Monday

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. február 20., hétfő

2016, Negyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Még mindig négy olyan együttes van, aki kapott pontot minden héten idén.
Az első helyen lévő a Nemcsak Berry ugyan nem ilyen, de a második Mystery Gang és a harmadik Pedrofon igen.
A Killer Diller Combo idén is nagyon népszerű, tizenegy helyet előre ugorva ők foglalják el a negyedik helyet.
Két "új" együttes is felkerült a listára. Újak abban az értelemben, hogy most először kerültek fel a 2017-es listára. A Peter Andorai & The Graceband a 15., míg A Nyughatatlan a 16.
A lista ezen a héten elérte a 17 elemet, így technikailag beszélhetünk már "legjobb 16-ról", de mivel csak a Pawnshop van ezen kívül, így ez a tizenhatos lista erősen elméleti. :)
Várhatóan igen sokat fog változni az év végéig.


2017. január 31., kedd

2017, Második hét, Rock and Roll Bajnokság

Három új belépő van a Bajnokságban a második héten.
Az első közülük a The Prison Band, a csapat a Nemcsak Berry és a Mystery Gang mögött a harmadik helyet foglalja el.
Rögtön mögöttük a negyedik a Rockin' RockCats.
A második héten került fel a bajnokság listájára az osztrák Pianofrizz and Friends is.
A lista tizenegy együttest tartalmaz, jelenleg a Pawnshop zárja.
Érdekes, hogy a Pawnshop-ot leszámítva mindenki kapott pontot, aki a múlt héten szerzett.


2017. január 18., szerda

2017, Első hét, Rock and Roll Bajnokság

Nincs nagy meglepetés az első héten, a listán csupán nyolc együttest találunk, ez a nyolc került fel a nézettségi listára az év legelső hetében.
Két dallal is szerzett pontot a Nemcsak Berry, így a bajnokságban ők találhatók az élen.
Mögöttük a szintén duplázni tudó Mystery Gang, akik soha nem kerültek messze a lista élétől.
Harmadik helyen a Tom White & the Mad Circus. A 2016-os év Bajnoka, a Dynamite Dudes a negyedik. A Pedrofon az ötödik helyen kezdi az évet. Hatodik a kupagyőztes Pedro and the Dogboomers. A Pawnshop azzal, hogy egy videójuk bekerült a heti legnézettebb tíz közé megszerezte a hetedik helyet. Egyelőre a listát a Vasmacska zenekar tárja a nyolcadik helyen.


2017. január 17., kedd

2017, Első hét

Az új év első nézettségi listájának az élén a Nemcsak Berry, és frissen megosztott daluk, a Proud Mary! A kimagasló nézettség mellé még egy youtube like-ot is begyűjtöttek.
Reneszánszát éli a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában. Egy 2007-es felvételről van szó, még szó sincs sztereo hangról, HD felontásról vagy képstabilizálásról. Most mégis második lett a dal.
A dobogó harmadik fokát a Tom White & the Mad Circus kaparintotta meg magának a Tear It Up című Amigos videóval.
Az elmúlt hetek nagy slágere, a Bad Moon Rising a negyedik, attól a Dynamite Dudes-tól, akik a bulvármédiában tettek egy nagy utazást az ősszel.
Nemcsak egy dallal szerepel a listán a Nemcsak. A legutóbbi lemezükön szerepel a Szép lányok, jó bor, ami ezen a héten az ötödik.
Hatodik az Ifa megy a hegyen a Pedrofon-tól. Ez az a dal, amit még azok is ismernek, akik a Pedrofont nem. :)
Duplázni tudott a Mystery Gang is. A Ránk vár egy youtube like mellett a hetedik helyet szerezte meg.
A 2016-os Rock and Roll Kupa győztese, a Pedro and the Dogboomers is felkerült a listára. A Good Rokin' Tonight a nyolcadik.
A Pawnshop ritka vendég a listán, ezért jó látni, hogy a Keep It To Yourself a kilencedik.
2016-ban tizennyolc olyan hét volt, amikor a női rockbanda, a Vasmacska zenekar felkerült a heti tizes nézettségi listára, legtöbbször a Meghalok hogyha rám nézel című Hungária feldolgozással. A dal népszerűsége úgy tűnik 2017-ben is kitart, rögtön az első héten a tizedik lett.


2017. január 5., csütörtök

2016. november 24., csütörtök

Közszolgálati percek #88

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Csütörtöktől hétfőig tart a mostani hétvége, addig nincs megállás! A Pawnshop nyitja a hétvégét, és a Rocky Monday zárja. Közte azért akad még ez-az. A Pesti péntek nagyon erős, öt koncert közül is választhatton. Szombaton a vidéki koncertek vannak többségben, Dunavarsány, Kaposvár, Mosonmagyaróvár felkészül.
Külföldre ezen a hétvégén nem megy senki. Hárman is kétszer lépnek fel a hétvégén. A nagy ÖReg Deák Bill Gyula, a Bits és a Tom White and the Mad Circus.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Péntek, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
Tom White & the Mad Circus @ Fat Mo's
Fifty's Heaven @ Klisé Bár
Naked Truckers @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Péntek, Vidék:

Dynamite Dudes @ Coco Bowling Club (Üröm)

Szombat, Budapest:

The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Peter Andorai & The Graceband @ Amigo

Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Dunavarsány Petőfi Művelődési Ház & Könyvtár (Dunavarsány)
Deák Bill Gyula @ Hang-Ár Music Pub (Kaposvár)
Mystery Gang @ Klub Faház (Mosonmagyaróvár)

Vasárnap, Budapest:

Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház
Casino Black @ A Grund

Vasárnap, Vidék:

The Bits @ Szabadság tér (Cegléd)
Deák Bill Gyula @ Dobó tér (Eger)

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Roll' Skate Boogie, Flying Times, Party Dance Band, Csipesz és bandája @ Rocky Monday

--==Nem koncert események==--


Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. november 21., hétfő

Édesszájúak figyelem! A következő dal nektek szól

A Pawnshop a Lámpásban adta elő a Sugar Sweet című számot.
A dalban Big Fat Chubby énekel és szájharmónikázik. Gitáron Wild Cow Sonny és zenésztársai kísérik.

2016. október 27., csütörtök

Közszolgálati percek #84

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Végre egy szép, egyenletes hétvége! Csütörtöktől hétfőig mindennapra jut valami nézni és hallgatnivaló Pesten és vidéken is!
Vegyük például a mai napot. Míg a Pawnshop sokat próbált veteránokból áll, addig a Feckin Rawkin egy új színfolt a palettán, mindkettőjüket érdemes lehet megnézni.
A hétvégée egyértelműen a Dynamite Dudes jegyében telik el. Az X-Faktorban alaposan megnövelt ismertségüket kihasználva négy helyen is fellépnek a fiúk. Persze mi már ismerük őket eddig is, mint a rosszpénzt. ;)
A Komáromi Amerikai Autós Fesztiválon került fel a tértképre a szlovákiai magyarokból álló Easy Blues, ők most Párkányban lépnek fel, az Esztergomiak sétáljanak csak át megnézni őket!
Kis hazánkat a Nyughatatlan képviseli Olaszországban.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás
Feckin Rawkin @ Fifty's Drinx

Péntek, Budapest:

Group'n'Swing @ Jazzy Pub
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo

Péntek, Vidék:

Dynamite Dudes @ Coco Bowling Club (Üröm)
Tom White & the Mad Circus @ Mojo Club Szombathely (Szombathely)

Péntek, Külföld:

Easy Blues @ Broadway Restaurant & Live Music Bar-Stúrovo (SK)

Szombat, Budapest:

Dynamite Dudes @ Gundel Restaurant
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Tom White & the Mad Circus @ Alcatraz
Redneck Roadkill, Southern Thunder @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Szombat, Vidék:

Rocket Rollers @ MOZI Jászberényben (Jászberény)

Szombat, Külföld:

A Nyughatatlan @ Nasty Boys (IT)

Vasárnap, Budapest:

Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző

Vasárnap, Vidék:

Mystery Gang @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)

Hétfő, Budapest:

Dynamite Dudes @ Margitutcakilenc

--==Nem koncert események==--


Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.