2020. szeptember 30., szerda

A C csoport továbbjutói is eltőltek már az utolsó forduló előtt

Győzelmével megerősítette a csoport második helyét a Mystery Gang, ezzel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. A mérkőzés szoros volt, 6:4 lett a végeredmény.

A jutalomvideó a 2018-as N.A.A.F.-ról érkezik a Don't Mess Around személyében.


Rock and Roll Kupa 2020, D csoport, tizenegyedik mérkőzés

A továbbjutás a tét az eheti másofik mérkőzésen a B'15 Truckabilly Trio számára. Ha ma nem nyernek, akkor a Duckers jut tovább automatikusan, akik jelenleg a csoport második helyén állnak. Az ellenfél a Roll' Skate Boogie lesz, akik egy nagy arányú győzelemmel megszerezhetik a harmadik helyet is a csoportban.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
A szavazat csak itt a poszt alatt érvényes. Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségért folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!


 

2020. szeptember 29., kedd

Agárdról jelentjük - 323. rész

A mai felvétel a 2017-es Lakeside Weekend legelső videója, mégis az utolsók közt kerül megosztásra. Az előadó a Redneck Roadkill, a dal címe Call Me The Breeze.

 

2020, Harmincharmadik hét, Top 20.

Miután két hete megszerezte, múlt héten elvesztette, most ismét visszaszerezte a Top 20 lista elsőséget a Bad Moon Rising. Éppen tizedik hete található meg a legnépszerűbbek közt.
Emiatt a második helyre csúszott a Motoros. Két példányban is felkerült a heti nézettségi listára a Big Boobs így fel is jött a harmadik helyre a dalok listájában, hat helyet javítva.
Sok dal ugrott előre egy-két helet, Hárommal került előre a That Don't Impress Me Much és a Szárnyalni szeretnék, bekerülve ezzel a húszba. A Please Don't Touch a múlt heti huszonnegyedik hely után most a huszadik helyen található meg.
A legtöbbet, 87 helyet a 10. Filléres szerelem javított.
Az átlagtól több, négy szerzemény is búcsúzott a legjobbaktól. Egyik sem töltött el hat hétnél többet a listán.
Három dal is vesztett egy helyet a húsz között. A legtübbet, három helyet a 77. hete a listán levő Ifa megy a hegyen vesztette. Ez vajon azt jelenti, hogy egy szép több mint egy éves folyamat fog megtörni, és hamarosan eltűnik a listáról a dal?
A kiesőzónát a 8. Whole Lotta Shakin' Goin' On vezeti, mögötte a Slow Down-nal és a Wild Thing-gel. És mint utolsó dal, a Please Don't Touch sincs biztonságban.

 



2020. szeptember 28., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #21

 A B'15 rengeteg jó dalt tart a repertoárjában, de van néhány ezek közül, amit senki mástól nem hallottam. Az egyik ilyen az Ami szivemen a számon, ami 2012 November 10.-én hangzott el az Amigó bárban.


2020, Harmincharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság.

Egy ponttal harminc pontra csökkent a Rockin' RockCats előnye a Pedrofon előtt. Harmadik még mindig a Dynamite Dudes , habár a negyedik helyre feljött a Brillantin, akik lendületben vannak.
Egy helyet lépett előre a The Prison Band , immár ők a 11.-ek.
Bekerült a legjobb 16 közé a Mystery Gang , ők a 14.-ek.
A "Mexikói határra", a legjobb 16 határára a Black Frogs Rockabilly Band került, mögötte a Miskolci Illés EmlékZenekar -ral.
Másodszor került fel a heti megtekintési listákra a LenneBrothers Band , így ők a 30. legnépszerűbb zenekar 2020-ban, kilenc helyet javítottak.
Ezen a héten is szerzett egy pontot a Group'n'Swing , és feljöttek a 49. helyre.
A listát az 52. helyen a Pedro and the Dogboomers zárja.

 



2020. szeptember 27., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, B csoport, tizenegyedik mérkőzés

A csoportban még nyitott a második továbbjutó hely sorsa. Jelenleg a Mystery Gang foglalja azt el, de ha nyer, akkor átveheti tőlük Deák Bill Gyula. Ha az MG nyer, továbbjutott. Ha Bill Kapitány nyer, akkor az utolsó mérkőzésen dől el minden, de az MG esélyei a nullához közelítnek.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
A szavazat csak itt a poszt alatt érvényes. Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségért folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 



2020. szeptember 25., péntek

A B csoportban az utolsó forduló előtt már eldőlt a továbbjutók kiléte.

Nehéz dolga volt a "Halálcsoportban" a zenekaroknak, de a Pedrofont segítették az átlagtól sokkal lelkesebb rajongói, hogy az eheti mérkőzést megnyerve megszerezzék a csoportmásodik helyet.

Még egy Fair Play díjas szavazatot is eladtak az ellenfélre, a Redneck Roadkill-ra, de így is 27:7-re tudtak nyerni.

A jutalomvideó 2015-ből, az Amigó bárból érkezik a ritkán hallható Kori roki személyében.


2020, Harmincharmadik hét

A hét legnézettebb videóját a Brillantin szállította a Filléres szerelem formájában a 25. Lakeside Weekend -ről.
Egy megtekintéssel maradt le a második Naked Truckers és a Big Boobs, de az átlagos megtekintési idő egy perc alatti.
Két dallal is felkerült a listára a Dynamite Dudes , mindkettő a 23. Lakeside-on került rögzítésre. A harmadik helyen a Bad Moon Rising található, míg a negyedik az a Big Boobs lett, ami a második helyet is elfoglalja.
Az ötödik a német LenneBrothers Band és a Been There Done That a 25. Lakeside-ról. A felvétel öt like-ot kapott a Youtube-on.
A hatodik-hetedik helyen két ismerős, ez a két dal nemigen hiányzott a listákról az elmúlt egy évben. A Motorosról és az Ifa megy a hegyenről van szó. Előadó a Rockin' RockCats és a Pedrofon .
Idén nem láthatjuk olyan gyakran a listákon a Mystery Gang -et, mint az elmúlt években, de most mégis itt vannak egy régebbi felvétellel, amin a Raw Hide és a Dobban a szív hangzik el. Három Youtube like került kiosztásra. Ez a hét leghosszabban nézett videója.
Két youtube like-ot kapott a The Prison Band felvétele, a Rock This Town, ami a kilencedik ezen a héten.
Ahogy a múlt héten, most is a Group'n'Swing zárja a listát az Americano-val.

 



2020. szeptember 24., csütörtök

Komáromból jelentjük - 217. rész

 Egy igazi Rock and Roll a Madarak Házibulizenekartól! Ritchie Valens La Bambája a 2019-es N.A.A.F.-on hangzott el.


Közszolgálati percek #267

Szeptember 24-30.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
Mintegy három évnyi hallgatás után tért volna most vissza a Crazy Cat and the Blue Moons. Ez lett volna a hét legnagyobb durranása, ez nem kérdéses. Sajnos az eseményt lemondtaák a vírushelyzetre való tekintettel. Vajon a harmadikai koncert is elmarad majd? Reméljük nem.
Az Ati Edge and the Shadowbirds-nek is marad el koncertje csütörtökön, de ők fellépnek pénteken az Amigóban. Rajtuk kívül a Blackwater is mondott le eseményt.
Végre fellélegezhet az örökké elhanyagolt Borsod! A megye ismertebb Rockabilly zenekara, a Tímár Krisztián nevével fémjelzett Rat Rod lép fel Bodrogkisfaliudon, és ha már ott van, akkor Krsiztián (egy) másik zenekara, a Zenegép Zenekar is koncertet ad majd.
De nincs még vége a jónak. A szintén miskolci The Memphis Rudolftelepen lép fel, ahol Zsombor SMA 1 betegségben szenvedő kisfiú megsegítése a cél.
Ami a koncerteke számát illeti vége a nyári rohamnak, vége a fesztivál és falunap szezonnak. Crazy Cat-ék koncertjánek elmaradásával az ország Rock and Roll központja Győrbe helyeződik át a hétvégén, a Dongóban ugyanis két koncert is lesz.

>>Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ TRIP
Blackwater @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

>>Péntek, Budapest:

LEMONDVA: Black Frogs Rockabilly Band @ Arena Corner Cseh Söröző
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

>>Péntek, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ DONGÓ live music hall (Győr)
Deák Bill Gyula @ Roxxy Music (Tatabánya)
King Cat Rhythm @ Kaptár Music Pub (Dunaújváros)

>>Szombat, Budapest:

Brillantin @ Pörkölt Parádé
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem
Yellow Spots, Fit Fat @ MAG kert BBQ

>>Szombat, Vidék:

Dynamite Dudes @ Füstös Nyúl Kupa (Dunaharaszti)
Rat Rod , Zenegép Zenekar @ Kisfalucska Vendégház (Bodrogkisfalud)
Red Roosters @ Dongó Live Music Hall (Győr)
CandyMen Duo @ Spaletta Étterem és Sörház (Kecskemét)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

 


2020, Harminckettedik hét, Top 20

Egy hét után visszavette első helyét a Top 20-as listán a Motoros a Bad Moon Risingtól.
Az Egyre feljebb pedig egyre feljebb emelkedik, a dal immár a harmadik, három helyet lépett előre.
A kilencedik Big Boobs húsz helyet javított. Tizenegy helyet ugrott a Shake Rattle and Roll, így bekerült a húsz közé, jelenleg ez a dal a 14.
A hét legnagyobb ugrását a 15. Házörző blues produkálta, 133 hellyel.
Hárman búcsúztak a huszas listától a héten, egy sem töltött el húsz hétbél többet el a legjobbak közt.
A listán maradók közt többen is rontottak egy helyet, de a legtöbbet, hat helyet a huszadik Shout It Out Loud vesztett.
A kiesőzóna élén a 8. Believe What You Say áll, mögötte a 10. Meghalok, hogyha rám nézel, a 16. Hound Dog és a már említett Shout It Out Loud.
Kilenc magyar nyelvű szerzemény található a listán.

 



2020. szeptember 23., szerda

A Rock and Roll Kupa A csoportjában kialakult a két továbbjutó személye

Előnyösebb helyzetből kezdte a fordulót a pécsi Flip, Flop and the Flyers, ők voltak a csoportmásodikok. De mégis az ellenfél Rockin' RockCats húzott el 6:1-re ezen a vidéki rangadón. Ekkor a flip Flop rajongók észbekaptak, és 6:6-nál fordítani tudtak, a végeredmény 29:7 lett a javukra.
Ez azt jelenti, hogy ők szerezték meg a továbbjutást érő második helyet, sőt az utolsó fordulóban az élre is állhatnak.
A jutalomvideó a Pink Cadillac lesz a 23. Lakeside Weekend-ről.

 


2020, Harminckettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Egy kevéssel növelni tudta az előnyét az élen álló Rockin' RockCats a második Pedrofon előtt, harmadik továbbra is a Dynamite Dudes .
Ugyanakkor egyre közelebb kerülnek az üldözők is, a negyedik B'15 Truckabilly Trio hátránya már alig 20 pont.
A Naked Truckers átlépte a száz pontot, és feljött a hatodik helyre.
Javított a Török Ádám és a Légió Rock Band is, immár ők a 10. legnépszerűbbek 2020-ban.
Nem változott semmi a "Mexikói határon", hármas holtversenyben található ott a Black Frogs Rockabilly Band , a Miskolci Illés EmlékZenekar és a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service .
Négy helyet ugrott előre a Blues Transit , immár ők a 24.-ek.
Az 50. Group'n'Swing is kapott egy pontot, de ez nem volt elég, hogy előre lépjen.
A listát a Pedro and the Dogboomers zárja az 52. helyen.

 



Rock and Roll Kupa 2020, B csoport, tizenegyedik mérkőzés

Minden mérkőzés roppant izgalmas a "halálcsoportban". Az egyik sarokban a korábbi kupagyőztes Redneck Roadkill , akik jelenleg a csoport harmadik helyén állnak. Mindkér hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük, ha tovább akarnak jutni a csoportból. A Pedrofon -nak viszont elég akár egy döntetlen is a második helyhez.
Lássuk fel tudják-e szívni magukat a vörösnyakúak, vagy a Pedrofónikuok megoldják rutinból?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
A szavazat csak itt a poszt alatt érvényes. Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségért folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 



2020. szeptember 22., kedd

Agárdról jelentjük - 322. rész

Ha megkérdezzük a Magyar Rock and Roll és Rockabilly rajongókat a legtöbbjük a Hungáriát fogja említeni, ha arról kérdezzük, hogy hol kezdődött a rajongásuk. Páran azt fogják mondani, hogy a Stray Cats indította el őket az úton.
De azt kevesen merik felvállalni, ha az első élményük a Grease volt. sokan talán nyálasnak tartják a filmet, de én nagyon szeretem az életérzést, amit a film az elejétől a végéig sugároz.
Így lehetnek ezzel a pécsi Flip, Flop and the Flyers tagjai is, akik a 2018-as Lakeside Weekend-en műsorukra tűzték a You're the One That I Want-ot a musical-ből.

 


2020, Harminckettedik hét

A hét legnézettebbje a Big Boobs lett a Naked Truckers -től. Második helyen a Házörző Blues a 23- Lakeside Weekend -ről a B'15 Truckabilly Trio tolmácsolásában. Öt Youtube like-ot gyűjtött be.
Harmadik a Blues Transit és az Egyre feljebb. A Motoros és a Rockin' RockCats lett a negyedik helyezett ezen a héten. A felvétel a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on készült.
A Brilantin és a Shake Rattle and Roll lett az ötödik a 25. Lakeside-ról. A hatodik Bad Moon Rising a Dynamite Dudes -tól, ami a 23. Lakeside-on került rögzítésre.
Négy youtube like-ot kapott a hetedik Török Ádám és a Légió Rock Band videó, a Szárnyalni szeretnék, ami a 18. N.A.A.F. terméke.
Nyolcadik a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / lett a Buona Sera-val. Két youtube like-ot kapott a felvétel.
Holtverseny alakult ki a kilencedik-tizedik helyen. Megtekintési ideje alapján a Pedrofon és az Ifa megy a hegyen lett a kilencedik, míg a Group'n'Swing dala, az Americano zárja a heti listát.

 



2020. szeptember 21., hétfő

Best of Napi Rock and Roll # 20

A második visszatekintő Pedrofon dal az Amigó bárban került rögzítésre 2013 Februárjában. Edina bemutatja, hogy hogy kell a Meghalok hoygha rám nézel-t énekelni, Pedró pedig megénekelteti a közönséget.

 


2020 Július.

Habár a valóságban már Szeptember vége felé közeledünk, de a nézettésgi listákon éppen csak elhagytuk Júliust.
A hónap legnézettebb videója a Motoros lett a Rockin' RockCats -től, a nézők 3 youtube like-ot is kiosztottak.
Második a hónapban a Lázadók felvétele, a Nélküled (Ismerős arcok) lett. Hét like-ot kapott a Youtube-on. Harmadik helyre a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising került a 23. Lakeside Weekend -ről.
Csupán egy megtekintéssel maradt le a dobogóról a Route 66 és a Flip, Flop and the Flyers . Öt youtube like tűnik fel a dal neve mellett.
A hónap ötödik legnézettebb videója a Blues Transit nevéhez kötődik, az Egyre Feljebbről van szó, ami hat like-ot szerzett a videómegosztón. A hatodik Pedrofon és az Ifa megy a hegyen egy like-ot kapott.
Whole Lotta Shakin' Goin' On - ez a hetedik Pianofrizz & Friends videó címe a 23. Lakeside-ról. A nézők négy like-ot adtak a youtube-on. Nyolcadik szintén négy like-kal a Black Frogs Rockabilly Band és a Believe What You Say.
Ritka a holtverseny a havi listán, de nem példa nélküli. Ez a helyzet állt elő ebben a hónapban. Hosszabb megtekintési ideje miatt kilencedik a miskolci Zenegép Zenekar és a That Don't Impress Me Much. Hat Youtube like-ot kapott a felvétel.
A listát a Vasmacska zenekar zárja a Meghalok, hogyha rád nézek-kel, ez a szerzemény is bezsebelt egy like-ot a Youtube-on.

 



2020. szeptember 20., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, A csoport, tizenegyedik mérkőzés

A második hely sorsa dőlhet el a mai mérkőzésen. A csoportharmadik Rockin' RockCats-nek szüksége van a győzelemre a második Flip, Flop and the Flyers-el szemben, ha tovább akarnak jutni. A Flip Flop ha most nyer, továbbjutott. Ha nem, akkor legalább egy döntetlenre lesz szüksége a csoport utolsó mérkőzésén a továbbjutáshoz. Az esélyek nekik kedveznek, ugyanis messze a legtöbb szavazatot ők kapták a csoportban.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
A szavazat csak itt a poszt alatt érvényes. Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 



2020. szeptember 18., péntek

Sikerült egy fordulatos meccset összehozni a D csoportban

Meglátták a B'15 rajongói az igényt a pontokra, ami a B'15 továbbjutásának bebiztosításához kellett. Egészen 10:5 arányban sikerült elhúzniuk az ellenfél, a Pedro and the Dogboomers elől. Ekkor azonban a dogboomers rajongók is kapcsoltak, és igen hamar 11:11-re hozták az eredményt, és átvették a vezetést. Végül a végeredmény 17 : 13 lett a javukra. Mindkét zenekar a másikra szavazott, ez Fair Play díjas megmozdulás volt.

Ezzel a Dogboomers bebiztosította az első helyét, a B'15 maradt a harmadik. Még továbbjuthat a csapat, ha az utolsó mérkőzésüket megnyerik, és a jelenleg második Duckers kikap a csoport utolsó mérkőzésén.

A jutalomvideó sem maradhat el, a Jégrock a 16. Wildcat Night-on hangzott el Hatvanban.


2020, Harmincegyedik hét, Top 20

Új Top 20 listaelsőt köszönthetünk idén a Bad Moon Rising személyében! Idén csak a második Motoros és a harmadik Ifa megy a hegyen vezették a listát. A Bad Moon Rising legutóbb 2018 31. hetében (tehát pontosan két éve) vezette a huszas listát.
A uszadikról a 14. helyre lépett előre az Egyre feljebb. Hét helyet javítva került be a legjobb 20 közé a Szóljon a zene, ami most a 19. Mögötte a Great Balls of Fire a hét legnagyobb ugrását produkálta 34 hellyel.
Két dallal bővült a lista, de csak egy jutott be a legjobbak közé. A Jaj a 13.
Három szerzeménytől búcsúztunk a héten, mindegyik pontosan hat hétig volt látható.
Nem voltak óriási zuhanások a húszban, de öten egy helyet hátra kellett, hogy lépjenek.
A kiesőzóna élén a hetedik Baby Let's Play House.
Őt követik a 14. Shout It Out Loud, a 16. Hócsuka és a 19. Szóljon a zene.
A lista pontosan fele magyar nyelvű.



 

2020. szeptember 17., csütörtök

Két hete jelentkeztünk az első Romhányi videóval, itt a második

Két együttes koncertjét sikerült elcsípni, az első szombati fellépőt, a Drockstore-t és a második Pedrofont, amikor egy nagy vihar kerekedett. A bátrak persze maradtak, és nem bánták meg. :)

Nem kérdés, hogy a Pedrofon ikonikus dala az Ifa megy a hegyen, legalábbis ha a Napi Rock and Roll Youtube csatornájának megtekintéseit nézzük. De az I'm Walkin' a jól megszokott és betanult strolljával szintén minden Pedrofon konert elmaradhatatlan részue. Következzen most ez, lássuk mit produkált a közönséga Pick Up Drive Romhány fesztiválon.


Közszolgálati percek #266

Szeptember 17-23.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
Elunhatták magukat a Smith & Wessons-os fiúk, mert végre megint koncertet adnak. Békéscsabaiak (és környékbeliek) ne hagyjátok ki az eseményt!
Ugyanígy járt a Gentlemen is, ők a nagy visszaérést a Fifty's Drinxbe tették. A banda utolsó előtti posztjában még boldog új évet kívánt. Reméljük ezúttal gyakrabban láthatjuk őket.
Ami az amerikai autós szezont illeti, még nem zártult le. Szombat vasárnap a Fóti sörfőzdénél győlnek össze a köbcentik és Newton Méterek tulajdonosai, ahol Szombaton a CandyMen Duó is fellép.
Ők azok, akik ezen a hétvégén három fellépéssel vezetik a Sztahanov-listát (nem összetévesztendő a Kubatov listával 😃).

>>Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Pántlika
Blackwater @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

>>Péntek, Budapest:

Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Dynamite Dudes @ Kupak és Dugó Bár
Party Dance Band @ KMO Művelődési Központ
Gentlemen @ Fifty's Drinx

>>Péntek, Vidék:

Deák Bill Gyula @ Sportalsó
(Esztergom) Redbreast Wilson feat. Pintér Zsolt @ Time Gate Coffee (Dorog)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Pintér Cukrászda & Pince Club (Püspökhatvan)
CandyMen Duo @ Gyűszűbirtok - Kerámia Borműhely (Szekszárd)
>>Szombat, Budapest:
Rockin' RockCats @ Amigo
Pedrofon @ Acapulco Bowling Club
King Cat Rhythm @ Három Holló / Drei Raben

>>Szombat, Vidék:

Egri Pèter ( Mystery Gang ) @ Gigamachine Diner (Solymár)
Smith & Wessons @ Sport II Söröző (Békéscsaba)
Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ Mosonmagyaróvári Csokoládé Fesztivál (Mosonmagyaróvár)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Old Motors Pub (Kalocsa)
CandyMen Duo @ Amerikai autós találkozó a Fóti Sörfőzdében (Fót)
CandyMen Duo @ Vadász Sörkert 14-es Pubfood (Mezőberény)

>>Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Vasmacska Terasz

>>Szerda, Média:

Grease @ Zenebutik
A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

 

2020, Harmincegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen álló Rockin' RockCats csupán két hetet hagyott ki a heti tizes lsitákat tekintve. A második Pedrofon pedig egyet. A két együttest körülbelük 30 pont választja el.
A harmadik Dynamite Dudes lemaradása olyan 140 pont körüli, tehát pont feleannyi pontja van, mint a második Pedrofónikusoknak.
Őrzi negyedik helyét a B'15 Truckabilly Trio , de a Brillantin lemaradása 6 pontra olvadt, miután ők is átlépték a 100 pontot.
Egyet előzve jött fel a hatodik helyre a pécsi Flip Flop and the Flyers.
Bekerült a legjobb 16 közé A Nyughatatlan , miután a 19.-ről a 13. helyre ugrottak előre.
A "Mexikói határra" a Miskolci Illés EmlékZenekar került, a másik oldalra a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service lépett előre, minek utánna amúlt héten még a 23.-ak voltak.
Másodszor került fel a heti megtekintési listára a Blues Transit , ezzel már a 28. legnépszerűbbnek számítanak a Napi Rock and Roll nézői között 2020-ban.
A lista végén most is a Pedro and the Dogboomers található.

 



2020. szeptember 16., szerda

A C csoport listavezetője is megnyerte az összes mérkőzését

A C csoportban mérkőzött meg a héten a második Mystery Gang és a listavezető Fekete Lakkcipők. A zászló nekik állt, és élni is tudtak a lehetőséggel. Úgy nyertek 11:2-re, hogy még egy Fair Play díjas szavazatot is leadtak az ellenfélre. A Mystery Gang így maradt második, harmadannyi ponttal, mint a Fekete Lakkcipők. Ebben a csoportban a második továbbjutó hely még kiadó. Az az extrém eset is megismétlődhet, hogy mindhárom zenekar körbeveri a másikat, és hat ponttal végez a csoportkör végén. Ebben az esetben a szavazatok száma dönt.
A jutalomvideó a Fiam lesz - honnan máshonnan, mint a 2019-es Tápiószecsői falunapról.

 


2020, Harmincegyedik hét

A Blues Transit néhány hete debütált először a Napi Rock and Rollon, de máris megszerezte első heti nézettségi lista elsőségét! Ebben az Egyre feljebb volt segítségükre.
Holtverseny alakult ki a második-harmadik helyen. Hosszabb megtekintési idejével A Nyughatatlan és a Jaj szerezte meg a második helyet, öt youtube like-kal, ami két plusz pontot jelent majd a bajnokságban.
Harmadik helyen az elsőhöz képest mintegy harmadannyi szavazattal a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a Great Balls of Fire. Egy youtube like-ot kapott a felvétel.
Egy megtekintéssel maradt le a dobogóról a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising a 23. Lakeside Weekend -ről.
A 2015-ös Lakeside-on hangzott el a Dinamikusoktól a Cocaine Habit, ami szintén öt youtube like-ot sepert be.
Az előző dallal holtversenyben áll a hatodik Szóljon a zene a pécsi Flip Flop and the Flyers előadásában, de ennek rövidebb a megtekintési ideje. Két Youtube like vigasztalja őket.
Hetedik a Shake Rattle and Roll és a Brillantin. Egy youtube like tűnik fel a videó neve mellett.
Nem maradt le a Pedrofon ezen a héten, az Ifa megy a hegyen a nyolcadik. Kilencedik a nagy rivális Motoros a Rockin' RockCats előadásában, akik a múlt héten hagyták ki a listaszereplést. Ők is visszatértek tehát.
A listát a Flip Flop másik dala, a Route 66 zárja.

 



Rock and Roll Kupa 2020, D csoport, tizedik mérkőzés

A mai szavazáson az egyik banda a Pedro and the Dogboomers lesz a D csoport első helyéről, a másik pedig a B'15 Truckabilly Trio , akik jelenleg a harmadik helyen állnak. Nehéz helyzetben vannak, a továbbjutáshoz mindkét hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük, és a csoport utolsó mérkőzésén is kedvezően kell alakulni a dolgoknak. Nagy szükségük van tehát minden szavazatra.
A Dogboomers már félig-meddig továbbjutó, ha most nyer már biztos csoportelső lesz.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 



2020. szeptember 15., kedd

Agárdról jelentjük - 321. rész

A 2017-es Lakeside Weekend-en lépett fel az azóta sajnos feloszlott StarBugs (legalábbis évek óta nem adnak már koncertet), de itt még egy videó feltűnik tőlük. A Rock 'n' Roll világom a banda egyik saját szerzeménye, remélem hallhatjuk még tőlük élőben valamikor.

 



2020, Harmincadik hét, Top 20

A dobogósok sorrendje nem változott a héten, de egyre csökkent köztük a különbség. A Motoros 7 ponttal vezet a Bad Moon Rising előtt, ami négy ponttal előzi az Ifa megy a hegyent.
A negyedik helyre jött fel a tizedikről a Nélküled (Ismerős Arcok dal, hogy meg tudjuk különböztetni a másiktól, aminek a szerzőjét nem írom le, nehogy letiltson a nagy testvér, mint ahogy az korábban már megtörtént).
Egy helyet lépett előre a hetedik Baby Let's Play House.
Tizenöt pozíciót ugrott előre, és a 12. helyen landolt az Ami szivemen a számon.
Egy új dallal bővült a lista, ami a húszba is bejutott. A Rock and Roll Rézi a 11. helyen található.
Csupán ketten estek ki a legjobbak közül, mindketten hat hétig voltak megtalálhatóak a listán.
A listán maradók közt hárman is két helyet léptek vissza. A 6. Put Your Cat Clothes On, a nyolcadik Whole Lotta Shakin' Goin' On és a kilencedik Believe What You Say.
A tizedik Meghalok, hogyha rám nézel a múlt héten még a 9. volt.
A kiesőzónában három dal nevét találjuk meg. A Már említett Put Your Cat Clothes On akár meg is úszhatja a kiesést egy kis szerencsével, de a 17. Burning Jukebox és a 18. Lusta Blues helyzete nem rózsás.
Egészen sok, kilenc magyar nyelvű dal található a listán.

 



2020. szeptember 14., hétfő

Best Of Napi Rock and Roll #19

 A legjobb "klasszikus" Napi Rock and Roll videók 19. epizódjában az Amigó bárból érkezik egy videó. A Something Else Eddie Cochran munkásságát dícséri, az előadó A Prison Band. A felvétel 2013 Január 12.-én készült.



Rock and Roll Kupa 2020, C csoport, tizedik mérkőzés

Ebben a csoportban is (ahogy az előzőben) egy első-második helyezett viadal következik. A Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / helyzete betonszilárdnak látszik, de ellenfelük, a Mystery Gang még nem számít továbbjutónak. Mindkét hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük, ha tovább akarnak jutni a csoportból.
A Fekete Lakkcipők nem lesz könnyű ellenfél, lássuk, hogy melyik oldlaon van több rajogó jelen!
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 




2020, Harmincadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A múlt héten a második Pedrofon hagyta ki a hetet, most az első Rockin' RockCats -en volt a sor. De a sorrend így sem változott, hiszen a Pedrofónikusok is csak egy pontot gyűjtöttek.
Harmadik egy nagy szünet után a Dynamite Dudes.
A negyedik helyre jött fel ezen a héten a B'15 Truckabilly Trio. A hetedik Flip, Flop and the Flyers egy nagy adag pontot begyűjtött, az előtte álló Naked Truckers -t a szerencse mentette meg csak a leelőzéstől.
A legjobb 16 között egy változás történt még. Feljött a 15. helyre a Miskolci Illés EmlékZenekar. A 16. helyre került a Big Bull and his Selfish Band, mögötte a Mystery Gang.
"Mexikóban", a legjobb 16-on túl a The Ridin Dudes javított két helyet, most ők a 20. legnépszerűbb zenekar 2020-ban, a Napi Rock and Roll nézői közt.
Öt helyet javított a Lázadók is, a 26. helyre jöttek fel.
A Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar is szerzett pontokat. A 46. helyet cserélték fel a 33.-ra.
A lista végén, az 52. pozícióban a Pedro and the Dogboomers található. 




2020. szeptember 11., péntek

Többször elhangzott már: Ez szoros küzdelem volt.

 De talán még sosem volt ennyire igaz. A Rock and roll Kupa B csoportjában (a halálcsoportban) mérkőzött meg az idei év felfedezettje, a Brillantin a (Rock and Roll Kupában) rutinosnak számító Pedrofonnal. Mindketten esélyesnek számítottak a végső győzelemre. A kérdés az volt, hogy ellen tud-e állni a Pedrofon a Brillhengernek?

Jól indultak a dolgok a Pedrofónikusoknak, 4:1-re húztak el az első órákban. Aztán megjelentek a Brillantin szavazói is, és az állás 12:12-re változott, majd elég valószínűtlenül 18:18-ig együtt maradt a két zenekar. Ekkor megint erőre kaptak a Pedrofónikusok, és 21:18-re változtatták az állást a javukra.
Itt indultak be igazán a Brillantin rajongói. 21:21 után megfodítva a meccset _ISMÉT_ beállították az 52:26-os végeredményt.

Ezzel a Brillantin veretlenül, csoportelsőként jut tovább az egyenes kieséses szakaszba. A Pedrofon esélyei is jók, hiszen ha a Redneck Roadkill meg is nyeri mindkét maradék mérkőzését még közel száz szavazatos hátrányt kell ledolgozniuk.

A jutalomvideó a Great Balls of Fire lesz a 25. Lakeside Weekendről.


2020, Harmincadik hét

Megszerezte első heti nézettségi lista elsőségét a Miskolci Illés EmlékZenekar ! A Rock and Roll Rézi az idei Kocsonyafesztiválon hangzott el. A felvétel 3 youtube like-ot is kapott.
Második a pécsi Flip Flop and the Flyers, a (Get Your Kicks on) Route 66 a 2016-os Lakeside Weekend -ről. Ez a videó is 3 youtube like-ot kapott.
Holtverseny alakult ki a 3.-4. helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Lázadók és a Nélküled (az előző heti listavezető) került a harmadik helyre, megelőzve a Dynamite Dudes -t és a Bad Moon Risingot. A Nélküled-et is hárman jutalmazták a youtube-on.
Egy kedvelést kapott a videómegosztón az ötödik Please Don't Touch és a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar , egyenesen a 22. Lakeside-ról.
Hatodik a Nélküled -de ez nem az a Nélküled. A B'15 Truckabilly Trio felvétele nem kis galibát kavart, mivel a FB letiltotta a megosztásokat az eredeti szerző miatt. Hiába van szó egy ártatlan szerlmes számról, az eredeti szerző említése elég volt a letiltáshoz. Sokkal előrébb végzett volna a felvétel, í négy youtube like így is tiszteletre méltó.
Hetedik szintén a B'15, ezúttal az Ami szivemen a számonnal, ez a felvétel is begyűjtött egy like-ot.
A nyolcadik-kilencedik helyen is feltűnik egy holtverseny, amit a megtekintési idő hossza dönt el.
Nyolcadik az osztrák The Ridin Dudes és a Baby Let's Play House a 24. Lakeside-ról. Négy youtube liek itt is kiosztásra került. Kilencedik a Naked Truckers és a Big Boobs, egy Youtube like-kel.
A listát az a Pedrofon zárja, ami a múlt hetet idén először kihagyni kényszerült, de erre a hétre már visszatért a csapat. Mi mással, mint az Ifa megy a hegyennel kerültek fel a legjobb 10 közé.

 



2020. szeptember 10., csütörtök

Komáromból jelentjük - 216. rész

 Ice Cold - ez a B'15 dalának címe, ami a 2019-es 18. N.A.A.F.-on hangzott el.



Közszolgálati percek #265

Augusztus 10-16.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Remek kis fesztivál lesz Zuglóban szombaton, a Zug Low Rider, kiváló fellépőkkel.
Magyarországon a Rock and Roll és Rockabilly rajongók nagy része három módon ferőződhetett meg: A Grease, a Hungária, vagy a Stray Cats által. Ez utóbbiakat próbála megszólítani a Black Frogs szombaton az Amigóban, ahol kivételesen Trió felállásban lépnek fel, az egzotikus nevű billentyűsük pihenhet egyet. :)
A Pedrofon ismét példát mutat: négy fellépést szerveztek le maguknak.

>>Csütörtök, Budapest:

Naked Truckers @ Lámpás
Pedrofon @ Hill Bowling
Blackwater @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem
CandyMen Duo @ Fonó Budai Zeneház

>>Csütörtök, Média:

The BlackBirds - Live Beatles Show @ Duna TV

>>Péntek, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Takáts Tamás Blues Band @ Műcsarnok
Dynamite Dudes @ I55 American Bar & Restaurant

>>Péntek, Vidék:

A Nyughatatlan @ Kalocsai Zenei Napok (Kalocs)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Stage Pizza & Bar (Szolnok)
Teddy Harpo @ Tó Bisztró (Göd)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon, B'15 Truckabilly Trio Drockstore Ati Edge and the shadowbirds @ Zug-Low Rider
Black Frogs Rockabilly Band @ Amigo
Flying Times @ Magyar Rockhírességek Csarnoka
Redbreast Wilson & the Mad Dog Margaritas @ MOMkult
CatZz @ Big Bike Pub

>>Szombat, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Apáczai Csere János Művelődési Központ (Solymár)
Deák Bill Gyula @ VII. Törökszentmiklósi Extrém motoros nap (Törökszentmiklós)
Pedrofon @ Kacifánt Terasz (Szigetmonostor)
Group'n'Swing @ FEBO - Fesztivál Határok Nélkül | Kisvárda (Kisvárda)
Blues B.R.Others Show @ Krimó (Szentes)
Blues Rádió Budapest @ Tihanyi Tűzkert Étterem (Tihany)
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar @ Zrínyi Napok 2020 (Szigetvár)

>>Vasárnap, Budapest:

Brillantin, Fifty's Heaven, Filtol Rock and Roll zenekar oldala @ JampiRandevú - Mikivel és Nikivel TV felvétel

>>Vasárnap, Vidék:

Ricky And The Drunken Sailors Hivatalos @ Badacsonyi Szüreti Hétvége (Badacsony)

>>Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Vasmacska Terasz

>>Szerda, Budapest:

Dynamite Dudes @ Treffort Budapest

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
#koncert #buli #rockandroll #rockabilly

 

2020 Huszonkilencedik hét, Top 20

A Motoros immár hatodik hete vette vissza elsőségét, és tartja is azt. Idén 11 hetet töltött el a dal a lista élén, de a nagy ellenfél, a jelenleg harmadik Ifa megy a hegyen 18-at. Kettőjük közé ékelődött be most a Bad Moon Rising.
18 helyet javított az ötödik Route 66. Mögötte a hat pozíciót előre lépő Whole Lotta Shakin' Goin' On. Szintén hat helyet javított a 19. Wild Thing.
Két új dal került fel a listára, de csak egy, a 10. Nélküled került be a húsz közé.
Ahogy a múlt héten, most is négyen estek ki a húsz közül, de ezúttal egyikük sem töltött el hat hétnél többet a listán.
A litán maradók közt többen is visszacsúsztak 1-2 helyet, de a legtöbbet, négyet a 11. Best Looking Girl in Town rontott.
Egyben ez a szerzemény vezeti a kiesőzónát is. A zóna ezúttal kicsi, ezen kívül csak a Jambalaya (On the Bayou) tartozik ide.
Hét magyar nyelvű dal található a listán.

 



2020. szeptember 9., szerda

Nem gyakran születik döntetlen a Rock and roll kupában, ma mégis ez történt

Az A csoport első és harmadik helyezettje találkozott ezen a mérkőzésen. Nagyon kellettek a pontok a hatvani Rockin' RockCats-nek a továbbjutáshoz, miközben az Ed Philips and the Memphis Patrol már mindenképpen továbbjutónak számított. A várt áttörés nem sikerült a Rákeccnek, mivel a végeredmény 4:4 lett, ezzel maradtak a hatvaniak a harmadik helyen. Matematikai esélyük még maradt a továbbjutásra.

Mivel ők kapták az első szavazatot a jutalomvideót is tőlük látjuk. A Let's Go Boppin' Tonight a 22. Lakeside Weekenden hangzott el.



2020 Huszonkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez egy igen különleges hét, hiszen most fordult elő először, hogy a második Pedrofon nem került be a heti tizes lsitára, és így nem kapott pontot sem a bajnokságban. Emiatt az első Rockin' RockCats valamennyivel növelni is tudta az előnyét.
Harmadik helyen messze lemaradva a Dynamite Dudes .
Az üldözők között ma a B'15 Truckabilly Trio tudott előzni, deljött a banda az ötödik helyre.
A pécsi Flip flop and the Flyers a kilencedikről lépett előre a hetedik pozícióba.
A múlthéten 16. miskolci Zenegép Zenekar immár a 13.
A "mexikói határra" így a Mystery Gang került, a határ másik oldalára a Madarak Házibulizenekar jött fel a 19. helyről.
"Mexikóban" két helyet javított a huszadik Vasmacska zenekar is.
A héten a legtöbbet, nyolc pozíciót a 28. Pianofrizz & Friends javított. 2019.-ben a csapat év végén az 19. legnépszerűbb volt, ehhez képest remek az idei teljesítményük.
Két "új" zenekar került fel az összesített népszerűségi listára. Első tizes listát szereplésével a Lázadók a 31. legnépszerűbb együttes a Napi Rock and Roll nézői közt.
A Blues Company pedig az 53. helyen nyitott. Ők az előző évben már szerepeltek a listán.
A legutolsó helyen, mint olyan hosszú ideje mindig a Pedro and the Dogboomers található. Ők az 52.-ek.

 



Rock and Roll Kupa 2020, B csoport, tizedik mérkőzés

Mindig izgalmas mérkőzésekre számíthatunk, ha a B csoport -a halálcsoport- kerül sorra. A mai mérkőzésnek már nincsen sok jelentőssége a továbbjutókat illetően, hiszen a Brillantin már utolérhetetlen, és a Pedrofon második helyét sem igen lehet már elvenni (habár matematikai esély azért van még rá).
A Brillantin az idei év bombameglepetése, nem vesztett még mérkőzést. A Pedrofon az elmúlt évek teljesítménye alapján számít a végső győzelemre esélyesek közé.
Vajon megőrzi a Brillantin a veretlenségét, vagy a Pedrofonnak sikerül az, ami másnak még nem, és győzelmet arat?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 




2020. szeptember 8., kedd

Agárdról jelentjük - 320. rész

 A 2018-as (sajnos a mai napig utolsó, de reméljük a legjobbakat) Lakeside Weekend egyik fellépője volt a hosszú múltra visszatekintő Brillantin. A banda többek közt a When the Saints Go Marching In című dalt játszotta.



2020 Huszonkilencedik hét.

A Lázadók -tól a Nélküled lett a kuszonkilencedik hét legnézettebb videója, a nézők két youtube like-ot is kiosztottak. Második helyen a pécsi Flip Flop and the Flyers és a Route 66 a Lakeside Weekend -ről. Ez a felvétel egy like-ot kapott a youtube-on.
Két like-kal jutalmazták a videómegosztón a Rockin' RockCats -t, és legnépszerűbb dalukat, a Motorost.
A heti lista negyedik helyén a miskolci Zenegép Zenekar és a That Don't Impress Me Much. Szintén Youtube like birtokos.
Az ötödik Bad Moon Rising éppencsakhogy, de egy perc alatt maradt az átlagos megtekintési időt tekintve. Előadó a Dynamite Dudes .
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik helyen. Hosszabb átlagos megtekintési ideje miatt a B'15 Truckabilly Trio felvétele, az Ami szivemen a számon lett a hatodik, egyenesen a 20. Lakeside-ról.
Hetedik a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel, szintén valamivel egy perc alatti átlagos nézettséggel.
Nyolcadik az osztrák Pianofrizz & Friends a Whole Lotta Shakin' Goin' On-nal. Mondani sem kell, ez is Lakeside videó.
Kilencedik a Wild Thing a Madarak Házibulizenekar tolmácsolásában, ezúttal a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -ról. Alig fél perces átlagos megtekintési ideje rég nem látott negatív rekord.
A listát a Blues Company zárja a Ki nem szarja le-vel, a 2019-es Vasszamarak motoros találkozóról.

 




2020. szeptember 7., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #18

A mai klasszikus Napi Rock and Roll dalért a Hepcats a felelős, a banda következő darabja a Burning Jukebox. Ami a banda egyik legjobbja.A felvétel 2010 December 17.-én készült az Amigóban.



Rock and Roll Kupa 2020, A csoport, tizedik mérkőzés

A hatvani Rockin' RockCats jelenleg az A csoport harmadik helyén áll, tehát jelen pillanatban nem számítanak továbbjutónak. De csak hat szavazattal kaptak kevesebbet, mint eheti ellenfelük, a listavezető Ed Philips and the Memphis Patrol . Ha a Rákecc tovább akar jutni, akkor Edéket (akik már biztos továbbjutók) most le kell győzniuk.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 




2020, Huszonnyolcadik hét, Top 20

A nyolcvankilenc hete a listán lévő Motoros egy újabb hetet töltött el az élen. Mögötte némileg lemaradva a hetvenkét hetes Ifa megy a hegyen. Ezen a héten változatlanul a Bad Moon Rising a harmadik és a Put Your Cat Clotes On a negyedik.
Az ötödik helyre a nyolcadik Believe What You Say ugrott előre. Két helyet javított a kilencedik Best Looking Girl In Town is. Két helyesekből több is van, ide tartozik a 9. Turn Around, a 10. Jambalaya, a 11. Shout It Out Loud, a 19. Fishnet Stockings és a 20. Call Me The Breeze is.
Öt helyet ugrott előre a 14. Hócsuka.
A 12. Whole Lotta Shakin' Goin' On a múlt héten még a 64. volt, miközben a 15. helyen lévő Slow Down 73 pozíciót lépett előre.
Négy daltól búcsúztunk a héten, közülük csak a Blue Suede Shoes tölött el hat hétnél hosszabb időt a listán.
A listán maradók közül egyedül a 8. Meghalok, hogyha rám nézel csúszott vissza egy helyet.
A kiesőzóna ezen a héten viszonylag negy. Az élén a 9. Turn Around található, őt követi a 15. Megőrülök érted. Ezen a héten kerültek vissza a húsz közé, de máris a kiesőzónában taláélta magát a 19. Fishnet Stockings és a 20. Call Me The Breeze.
A listán ezen a héten hat magyar nyelvű szám található.



 

2020. szeptember 4., péntek

Szoros volt a D csoport rangadója

A Rock and Roll Kupa D csoportjában rangadót rendeztek a héten. az első helyen álló Pedro and the Dogboomers csapott össze a második Duckers-el. A métkőzés szoros volt, sosem volt két szavazatnál több a különbség. Végül az esélyesebb Kutyaütők győztek 13:11 arányban, ez a szezon egyik legszorosabb mérkőzése volt.

A jutalomvideó a Mystery Train lesz a Lakeside Weekendről.



2020. szeptember 3., csütörtök

A képeket már hétfőn láthattátok, most itt van az első videó Romhányból!

Nem olyan rég alakult a Drockstore zenekar. Eddig még nem sikerült őket elcsípni sehol élőben, de a Rományi Pick Up Drive fesztiválon összejött a dolog. 

Remek kis koncertet adtak, pedig nem volt könnyű dolgik, mert nekik (és Elvis by Tomnak) kellett bemelegíteni a közönséget az esti koncertekre. 



Közszolgálati percek #264

Szeptember 3-9.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
Még mindig (vagy már megint?) maradnek el koncertek a vírushelyzet miatt. Ed Philipsék, a Shades és Fácán is kihagy egy koncertet ezen a hétvégén.
Nagyon úgy néz, ki, hogy aki nem jutott el koncertekre az elmúlt 1-2 hónapban már nem is nagyon fog idén.
A King Cat Rhythm isén is elindul az S8 tehetségkutatóján, még több embre előtt bemutata a stílust. Mondanám, hogy szurkoljunk nekik, de felesleges, mert nagyon jók. 🙂 Aki tudja, nézze meg őket.
Ezen kívűl (végre) egy erős nyárvégi hétvégére számíthatunk.

>>Csütörtök, Budapest:

Blackwater @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem
Grunting Pigs @ Muzikum Klub & Bisztró

>>Csütörtök, Vidék:

Dynamite dudes @ Művészetek Völgye (Kapolcs)

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ KULT13.hu
Party Dance Band @ KMO

>>Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Főtér (Aszód)
Nemcsak Berry @ Lábatlani Blues Fesztivál (Lábatlan)
The Bits @ (Csátalja)
Jambalaya duó @ FEBO - Fesztivál Határok Nélkül | Nagymaros (Nagymaros)
Dynamite Dudes @ Nagymarosi Piknik (Nagymaros)
Rockin' RockCats, Lázadók @ Jam Garden (Hatvan)
CandyMen Duo @ Séd Söröző (Szekszád)
Hopz @ Petz Söröző (Székesfehérvár)

>>Szombat, Budapest:

Duckers @ Amigo
Gesarol @ Csekovszky Árpád Művelődési Ház
Dynamite Dudes @ Dürer Kert
A Nyughatatlan @ Ferencvárosi Lakótelepi Mulatság
Luxemburg Rádió Zenekar @ Acapulco étterem

>>Szombat, Vidék:

Pedrofon @ Sportcsarnok (Telki)
King Cat Rhytm @ Lábatlani Blues Fesztivál (Lábatlan)
Group'n'Swing @ FEBO - Fesztivál Határok Nélkül | Nagymaros (Nagymaros)
Dynamite Dudes @ Honvédségi Központ (Balatonakarattya)
Grunting Pigs @ FLYBY Steakhouse (Budaörs)
Ricky And The Drunken Sailors Hivatalos @ Laky Piknik (Csömör)
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar @ Kastély feszt (Pécel)

>>Vasárnap, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Evezős Sörkert - hivatalos oldal
Surf Truckers, Boys From the Cellar, King Cat Rhythm @ Mag Kert BBQ

>>Vasárnap, Vidék:

A Nyughatatlan @ Csónakázótó Szombathely (Szombathely)
Vasárnap, Internet:

>>Vasárnap, Média:

A nyughatatlan (film) @ Paramount channel

>>Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Vasmacska Terasz

>>Szerda, Budapest:

King Cat Rhythm @ S8 Underground Club

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

 



2020, Huszonnyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első hét helyen nem történt változás. Az élen a Rockin' RockCats , akik még nővelni is tudták előnyüket a Pedrofon előtt. Átlépte a száz pontot a harmadik Dynamite Dudes .
Négy helyet lépett előre a nyolcadik Tom White & the Mad Circus .
A 13. helyre ugrott a Black Frogs Rockabilly Band .
A "Mexikói határon" a miskolci Zenegép Zenekar található, mögötte A Nyughatatlan -nal.
A Madarak Házibulizenekar immár a 19., a múlt héten még a 24. helyet foglalták el. A 23. Roll' Skate Boogie is két helyet javított ezen a héten.
Két "új" zenekarunk van a héten. A Pianofrizz & Friends idén először került be a heti megtekintési listákba, így a 36. helyen nyitott az összesítésben.
A Blues Transit sosem szerepelt még a Napi Rock and Roll oldlán, jelenleg ők a 44. legnépszerűbb zenekar idén.


 


2020. szeptember 2., szerda

A C csoport élén álló együttes hozta a kötelező győzelmet

 A C csoportban eldőlt, hogy a Fekete Lakkcipők fog végezni a csoport élén. Már senki sem kaphat annyi pontot, hogy beérje őket a maradék három fordulóban. Pedig a Dynamite Dudes mindent megtett, de 11:6 arányban alul maradtak.

A dinamikusoknak sincs még vezve minden, igaz, a továbbjutási esélyük már csak egy hajszálon múlik. Továbbjuthatnak, ha a Mystery Gang mindkét hátralevő mérkőzésén kikap, és Deák Bill Gyulával szemben legalább egy döntentlent sikerül elérniük. Valamint több szavazatuk lesz az utolsó kör ütán, mint a másik két zenekarnak.
A jutalomvideó mint midig, most is a Tápiószecsői falunapról érkezik a No Miss személyében.



Rock and Roll Kupa 2020, D csoport, kilencedik mérkőzés

Az első két helyezett találkozik ma a D csoportból. Előző összecsapásukon egyetlen szavazattal a Pedro and the Dogboomers bizonyult jobbnak, és a csoportot is ők vezetik. Ha most a Duckers nyer, kellő számú szavazat esetén a csoportelsőséget is átveheti. Egyelőre egyikük továbbjutása sem 100% még, úgyhogy a pontokra mindkettőjüknek szüksége van.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!

 




2020. szeptember 1., kedd

Agárdról jelentjük - 319. rész

 Remek zenekar volt a maga idejében a Killer Diller Combo. 2016-ban még a Lakeside Weekenden is felléptek. Itt hangzott el a What'd I Say, Ray Charles száma.



2020, Huszonnyolcadik hét

A Motoros a Rockin' RockCats -től ismét a hét legnézettebb videója lett. A felévtel a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) -on készült, és egy youtube like-ot kapott.
A második legnézettebb a Pianofrizz & Friends-től a Whole Lotta Shakin' Goin' On élett a Lakeside Weekend -ről. Ez a felvétel 4 like-ot kapott a Youtubeon.
Harmadik helyen a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising bukkan fel, szintén egy Lakeside-ról.
Ezek után három holtverseny is kialakult. Ezekben a megtekintési idő dönt.
Negyedik egészen bombaszikus majdnam hat perces megtekintéssel a Tom White & the Mad Circus és a Slow Down.
Ötödik helyre szorult a Madarak Házibulizenekar és a Wild Thing a 18. N.A.A.F.-ról. Itt öt like került kiposztásra, ami plusz pontot fog jelenteni a bajnokságban. A hatodik legnézettebb felvétel a Blues Transit nevéhez fűződik. Az egyre feljebb egy Beatles feldolgozás, ami a Tóalmási amerikai autós találkozón hangzott el. Itt is öt like jelent meg a youtube-on. Hetedik a Pedrofon lett ikonikus dalával, az Ifa megy a hegyennel.
Nyolcadik a Shake, Rattle and Roll a 25. Lakeside-ról. Előadó a Roll' Skate Boogie . Kilencedik a Believe What you Say a Black Frogs Rockabilly Band tolmácsolásában.
A listát a Tom White and The Mad Circus második felvétele, a Hócsuka zárja.