A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ABCD. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. július 22., csütörtök
Klasszikosok a N.A.A.F.-ról #21
A 2013-as komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) egyik fellépője volt az ABCD (Hungary) . Többek között az If You Want Blood című dalt adta elő a banda nagy sikerrel.
2021. március 25., csütörtök
Klasszikosok a N.A.A.F.-ról #4
A 2013-as N.A. A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on lépett fel az ABCD (Hungary), akik többek között a Jailbreak című számot is előadták.
2019. október 10., csütörtök
2019, Harminckilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság
Az élen a Rockin' RockCats, némi előnnyel vezetnek a második helyet frissen visszaszerző Pedrofon előtt. A Mystery Gang a harmadik helyre szorult.
A 10. helyre került fel az Ed Philips and the Memphis Patrol. ez egy sűrű terület, a 8. is csak három ponttal tert előttük.
Belehúzott z utóbbi hat hétben a Naked Truckers. Immár a 13. helyet foglalják el, a 19.-ről ugrottak előre.
Ez azt jelenti, hogy a "Mexikói határ" is változott. A Bravó Johnny van a boldogabbik oldalán, a másikra csúszott a Redneck Roadkill.
"Mexikóban" a 29. hely környékén történt mozgás. A Zorall ugrott előre ide a 35. helyről. 19 helyet javítva a 30. helyre lépett az AB/CD.
Az 59. helyen egy új zenekar került fel a listára, a techno-country-t képviselő Rednex.
A lista végén, a 61. helyen a Lennebrothers Band található.

Címkék:
ABCD,
Bravó Johnny,
Ed Philips,
Lenne Brothers,
memphis Patrol,
Mystery Gang,
Naked Truckers,
Pedrofon,
redneck roadkill,
Rednex,
Rock and Roll bajnokság,
Rockin' RockCats,
Zorall
2019. október 9., szerda
2019, Harminckilencedik hét
Az utóbbi hetekben rendszeresen szerepelt a listán a Big Boobs és a Naked Truckers. Ezen a héten az első helyet is sikerült nekik megszerezni.
Második a Pedrofon Csomós Péterel közös videója, a Rock around The Clock az Eleven Centerből. A felvétel egy youtube like-ot is kapott.
Harmadik az ABCD (Hungary) felvétele, a Highway to Hell.
Duplátni tudott a Pedrofon, az Ifa megy a hegyen a negyedik.
A kunszentmártoni amerikai autós találkozón készült az Ed Philips and the Memphis Patrol felvétele, a Dirty, Dirty Feeling, ami az ötödik.
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik pozícióban. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Zorall zenekar felvétele, a Szerelemre születem a hatodik, míg a Rockin' RockCats és a Motoros a hetedik.
Nyolcadik a Rednex és a Manly Man a komáromi amerikai autós találkozóról, egy youtube like-ot is kapott a felvétel.
A lista végén is holtversenybe botlunk. A megtekintési idő miatt a B'15 Truckabilly Trio és az Esküvő a kilencedik a Lakeside Weekend-ről, a listát a Dynamite Dudes és a Honey Child zárja.

B'15,
csomós péter,
Dynamite Dudes,
Ed Philips,
memphis Patrol,
Naked Truckers,
nézettség,
Pedrofon,
Rednex,
Rockin' RockCats,
Zorall
2019. május 7., kedd
2019, Tizenhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság
A múlt héthez képest, amikor átvette a vezetést a Pedrofon növelni tudta az előnyét egy ponttal a Rockin' RockCats előtt, pedig ők is megtettek mindent, hogy csökkentsék azt.
A Harmadik helyen a B'15 Truckabilly Trio, ők nem kaptak pontot a héten.
Az utóbbi három hétben egyfolytában szerepel a listán az ötödik helyre feljövő Mystery Gang. A banda mindig a lista élvonalában szerepelt az elmúlt években. Vajon idén sikerül az élre kerülniük, mint az elmúlt év bajnoka?
Hét helyet lépett előre, így bekerült a legjobb 16 közé a Redneck Roadkill, jelenleg a 11. hely az övék.
a 28.-ról a 15. helyre lépett előrea népszerűségi listán Deák Bill Gyula, így ő is bekerült a tizenhat legnépszerűbb előadó közé.
A "mexikói határon" a Nemcsak Berry található, a másik oldalon pedikg a Vasmacska zenekar.
"Mexikóban" sokan csúsztak hátra az előrelépők miatt, így erényszámba megy, hogy a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service meg tudta tartani a 21. helyét.
Két helyet lépett előre a 32.-re az AB/CD.
Idén először kelrült fel a heti nézettségi listára a Danny Rockabilly and His Clan, a bajnokságban a 41. hely az övék.
A lista végén a 44. helyen a Come On Rock Band található.

2019. május 6., hétfő
2019, Tizenhatodik hét
Deák Bill Gyula letarolta a heti nézettségi listát a Zöld a bíbor és a feketével. Nyolcszor annyi neézettsége lett, mint a mások felvételnek, sőt hat youtube like-ot is kapott.
A második Hillybilly Dirt Road négy youtube like-ot kapott, az előadó a Redneck Roadkill. Ennek a dalnak is dupla nézettsége lett a harmadik Moon Dance-hez képest. Az előadó a duplázni tudó Mystery Gang.
A negyedik helyet a Motoros és a Rockin' RockCats csípte el.
Holtversenyt találunk az ötödik-hatodik helyen. A megtekintési idő alapján a Mystery Gang második dala a Woodoo Doll az ötödik, míg a (szintén duplázni tudó) Pedrofon és az Ifa megy a hegyen a hatodik.
Hetedik helyen szintén a Pedrofon, ezúttal a Randi Andival.
Idén először szereple a nézettségi listán a Danny Rockabilly and His Clan. A Hip Shakin' Mama című felvételük a nyolcadik lett ezen a héten -kimagasló nézettséggel. Majdnem három perc az átlagos megtekintési idő.
Kilencedik az ABCD (Hungary) és az It's Long Way To The Top.
A listát a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service zárja a Crazy Arms-al.

2019. április 15., hétfő
Ma egy kis kirándulást teszünk a keményebb zene világába.
A miskolci Becherovka Farsang fellépőitől, az AB/CD-től következzen most az It's a Log Way To the Top című (nem meglepő) AC/DC dal.
2019. március 19., kedd
2019, Kilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság
A Pedrofon átvette a bajnokjság első helyét! Mindezt úgy érték el, hogy a száz pontos határt is sikerült átlépniük. Emiatt a Rockin' RockCats került közel húsz pontos hátrányba a második helyen.
A harmadik-negyedik helyne holtversenyben áll a The Prison Band és a Brillantin.
A legnépszerűbb külföldi zenekar az ötödik Don Diego Trio.
Már a hetedik helyen van az idei bajnokságban a 'tilldie project. Ez azért meglepő, mert csupán egyetlen dal érhető el tőlük a Napi Rock and Rollon.
Előre lépett a szlovákiai Magyarokból álló Easy Blues is, a 13. helyet cserélték fel a 10.-el.
A "Mexikói határon" a korábbi többszörös bajnok Mystery Gang, a másikra pedig a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service jött fel a 20. pozícióból.
Két zanakar került fel a listára. az ABCD (Hungary) a 25., míg a Bravó Johnny a 32. helyen debütált.
A lista végén a 34. helyen a Blues B.R. Others található.

2019. március 18., hétfő
2019, Kilencedik hét
A Pedrofon idén másodjára véget a heti lista élén, ez eddig még csak nekik sikertült. Nem is akárhogy, mindjárt két, holtversenyben álló dallal. Hosszabb megtekintési ideje miatt az I'm Walkin' kerül az élre (ami kapott egy youtube like-ot is), második az Ifa megy a hegyen.
Harmadik a szintén youtube like birtokos Great Balls of Fire a Brillantin-tól.
Két youtube like-ot is kapott a negyedik Seven Nation Army a 'tilldie project-től.
Ötödik az ABCD (Hungary) előadásában a Highway to Hell.
A hatodik-hetedik helyne ismét egy holtversenyt találunk. Hosszabb megtekointési ideje miatt a hatodik helyre az I got Stipes került a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-től, míg mögöttük az elmúlt hetek Top 20-as listavezető dala, a Motoros a Rockin' RockCats-től.
Itt nem ért véget a holtversenyek sora. A nyolcadik-kilencedik helyne is felbukkan egy. Az ismert elvek alapján a nyolcadik a Bravó Johnny és a Negyfenekű nők napja lett, kilencedik a B'15 Truckabilly Trio és a Ne ébressz fel.
A listát az Easy Blues és a Johnny B. Goode zárja, fantaszikus, több, mint négy perces átlagos megtekintéssel.

Brillantin,
Easy Blues,
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service,
nézettség,
Pedrofon,
Rockin' RockCats,
Tilldie Project
2019. február 27., szerda
Irány az autópálya a pokolba!
Ezt üzeni nekünk az AB/CD zenekar, akik -nem meglepő módon- AC/DC dalokat játszanak, mindemellett a megjelenésükben is igyekeznek követni a anyg elődöt. A csapat hétvégén a miskolci Becherovka Farsangon lépett fel (ami a szép emlékű Kocsonyafarsang örökébe lépett, miután a városvezetés gyakorlatilag highjack-elte azt), ahol nem hagyhatták le a setlistről a Highway to Hell-t sem.
2019. február 25., hétfő
Becherovka Miskolci Farsang 2019, Vasárnap
Idén sikerült két jól csengő nevet felvonultatni a miskolci Becherovka farsangra. Deák Bill Gyula és Takáts Tamás (és zenekarait) ráadásul egy napon is léptek fel. Hab a tortán, hogy előte még az AB/CD koncert felét is sikerült elcsípni. Az AB/CD-s srácokat ezelőtt az egyik N.A.A.F. bulin láttam, jók voltak. Az előadás minőségére most sem lehetett panasz. Mire ők befejezték a nagy tér már megtelt, így nem sikerült Bill Kapitány közelébe férkőzni, csupán pár távoli képet sikerült lőni. Elhangzottak a kötelező dalok, a Kőbánya blues, a Hosszúlábú asszony, a Zöld csillag. Szegény Bill kapitány hiába próbálta tapsra bírni a helyieket, úgy tűnik az embereknek a zsebükbe fagyott a kezük. Ennek ellenére a közönség nagyon élvezte a koncertet, egészen addig a pontig, amíg a kapitány el nem ereszett egy "hajrá Fradi" felkiáltást, erre az ütemes Di-ós-győr Diósgyőr rigmussal választolt a közönség. Mivel a kisszinpadon fellépő Gáspár Laci egyáltalán nem érdekelt, így sikerült jól helyezkedni a Takáts Tamás Blues Band koncertjáhz, bár ekkor már nagyon hideg volt. Őt utoljára kilenc éve láttam, a 20. születésnapi koncertjükön. A koncert hangulata semmit nem változott, az átköző szövegek is jórészt ugyanazok maradtak. :) A koncerten a legjobb TTBB dalokból hallhattunk ízelítőt, a Pocsolyába léptem az utolsók között hangzott el, holott hárman négyen is bekiabááltak, hogy lesz-e. Hamar elszállt az az egy órácska, hogy aztán a fesztivál végével mindeki összefagyva, de boldogan szállingózzon haza.
2017. július 13., csütörtök
Komáromból jelentjük - 89. rész
Touch Too Much - ez az ABCD (Hungary) felvételének a címe, amit a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on adtak elő.
2017. április 6., csütörtök
Komáromból jelentjük - 82. rész
Ma egy kis kemény rock csinál nekünk hangulatot!
Az ABCD (Hungary) igazán odatette magát a színpadon a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on. Ahogy a többi dal is, a Back in Black is teljesen autentikusra sikerült.

2016. december 29., csütörtök
Komáromból jelentjük - 75. rész
A Hard Rocké lesz ma a színpad. Az ABCD (Hungary) komáromi koncertjén ( N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) ) adta elő többek között a Shoot To Thrill című számot .
2016. szeptember 22., csütörtök
Komáromból jelentjük - 68. rész
Az ABCD (Hungary) Nem először lépett fel idén a komáromi amerikai autós fesztiválon. Egy remek műsort adtak idén is az autós fesztivál rock tribute napján. Előadták többek közt az AC/DC You Shook Me All Night Long című dalát is, a közönség legnagyobb örömére.
2016. augusztus 10., szerda
15. Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál, 2016, Péntek
A Péntek az első hivatalos napja a fesztiválnak. Az autók megbámulása mellett olyan programok is voltak mint a bikarodeó, offroad pálya, gumifüstölő verseny, az elmaradhatatlan árusok, és persze a koncertek.
Első fellépő a ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary volt, ők csalogatták be a nézőket a sátorba. Jó kis koncertet adtak, az álszakállakat is megbocsátjuk nekik ;)
Ezekután négy brutális figura szállta meg a szinpadot. A Kiss Forever Band sem engedett a szinvonalból, a nézőtér tömve volt a koncerten. A Kiss-el kapcsolatban a hard rock és a heavy metal kerül szóba, ha stílusokról beszélgetünk, nekem furcsa volt, hogy olyan dalszövegeik vannak, mint az
"I was made for lovin' you baby
You were made for lovin' me"
Hátööö...
Haradik fellépő az ABCD (Hungary) volt. Ők sem tudtak hibázni, egy kóbor apáca simán elhitte volna róluk, hogy ők az igazi AC/DC. :D
Nem engedték ki a népet a sátorból a koncert végéig, annyira jó volt a hangulat.
A negyediknek fellépő Madarak házibuli zenekar volt. Nekik nem volt könnyű dolguk, mert éjfélre sokan "elfáradtak", és csak fél ház bírta a pörgést. Fél három felé bezárult Pandora szelencéje, mindenki ment aludni az eleredő esőben, a legkeményebbek még nyitottak 2-3-4 sört.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)