A következő címkéjű bejegyzések mutatása: killin'candy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: killin'candy. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. augusztus 10., kedd

Lakesdie Weekend Klasszikusok #23

A 2014-es Lakeside Weekend kisszinpadán lépett fel a (számomra) punkosabb beütésű Killin' Candy. Daluk címe Second Solution.

 


2016. augusztus 11., csütörtök

2016, Huszonhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen egyre növeli előnyét a Dynamite Dudes, miközben a második Pedrofon immár harmadik hete pont nélkül áll.
A harmadik helyen ötven ponton belülre került a B'15 Rockabilly Band, akit a negyedik helyen a Mystery Gang próbál utolérni.
A Vasmacska beérte pontban a nyolcadik Leonardo Pickup Trio-t, a közeljövőben meg is előzheti.
A tizenkaramdik Killer Diller Combo-t a Peter Andorai & The Graceband érte be, hogy itt lesz-e helycsere majd kiderül.
A Redneck Roadkill lustálkodott idén, de most sikerült belehúzniuk, és hat helyet javítva visszakerültek a legjobb 16 közé. Az előnyük csak 6,5 pont a 16. Fifty's Heaven előtt, szóval megnyugodni nem tudnak.
A "mexikói határ", a legjobb tizenhat mögötti vonal túloldalára a Sonny and his Wild Cows került.
"Mexikóban" is történtek dolgok, a héten a The HepCats majdnem megháromszorozta pontjait, és tizenhárom helyet javítva a 28. lett.
Két együttes csatlakozott a listához, a Killin' Candy a 42., a Joe Cocker Coverband a 45.
A lista végén a 49. helyen a Fog/Doc Bandet találjuk.


2016. augusztus 10., szerda

2016, Huszonhatodik hét

Hála a Vasszamarak fesztiválnak a héten az első helyet a Redneck Roadkill szerezte meg, méghozzá kiugró eredménnyel. Ez az idei elsősége a csapatnak, a nyertes dal címe: Halál a májra. Begyűjtöttek egy youtube likeot is.
A második helyezett a mostanában jól teljesítő Espresso Negro lett, a Mystery Gang saját dala. A dalt a 2015-ös komáromi amerikai autós fesztiválon adták elő.
Saját dal a No Rockin' Shoes is, a The HepCats hosszú idő után tért vissza a listára a legnépszerűbb dalával, hogy egyből a harmadik helyet szerezze meg.
A dobogóról éppencsak lemaradt a Dynamite Dudes és az Ain't Ever Comin' Home.
Az ötödik pozícióban a B'15 Rockabilly Band-et találjuk az Ami szivemen a számonnal.
Szorosan az előző kettő mögött a hatodik helyen a Killin'Candy dala, az As Long As I'm Movin', ami a 2015-ös Lakeside Weekend-en került rögzítésre.
Rég került fel a listára a Peter Andorai & The Graceband. A Mean Women Blues apropóján most sikerült a hetedik helyre kerülniük.
Nyolcadik a Vasmacska és a Meghalok, hogyha rám nézel.
Először került fel a Napi Rock and Roll nézetttségi listáira a Joe Cocker Coverband. A Zagyvaparti fesztiválon, Jászberényben adták elő a Little Help From My Friend-et. Ezen a héten ez volt a kilencedik legnézettebb videó.
A listát a duplázni tudó B'15 zárja. A tizedik dal a Proud Mary, amit Nitus énekelt el a fiúkkal.


2016. július 21., csütörtök

Közszolgálati percek #76

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Skullcrush-Pedrofon-Pedrofon. Ez a hétvége Pesti programja. Ez csake gy koncerttel több, mint a külföldi fellépések listája, szombaton Németországba utazik a Redneck Roadkill, és Szlovákiába a Rockin' RockCats.
Mindenki más megállás nélkül fesztiválozni fog. Szó szerint, Tom White-ék péntektől minden nap fellépnek, főleg Kapolcson, a Művészetek völgye kapcsán, ők a legszorgalmasabbak ezen a héten.
Ha már fesztiválok: Debrecenben, a Campus fesztiválon a Mystery Gang kezdi a koncerteket már ma, majd a Group'n'Swing, a Nyughatatlan és Ed Philipsék következnek.
De lesz még:
-Iron Horses MC fesztivál
-Panktera sz
-Street Food Fesztivál
-Gyógy Bor Napok
-Váci Vigadalom
-Country Music Fest
-Lábatlan Blues Fesztivál
-Szent Márton Fesztivál
-Cserkeszőlői Motoros Fesztivál
Lehet válogatni.

Csütörtök, Vidék:

Mystery Gang @ Campus Fesztivál

Péntek, Budapest:

Skullcrush @ ShowBarlang

Péntek, Vidék:

Nemcsak Berry @ Iron Horses MC Hungary Nyári Party. Várunk szeretettel! (Szalkszentmárton)
Killin'Candy @ Panktera sz (Veszprém)
Group'n'Swing @ Campus Fesztivál 2016 ★ Debrecen - Nagyerdő Debrecen)
Tom White & the Mad Circus @ Albertirsa, Street Food Fesztivál (Albertirsa)
Tom White & the Mad Circus @ Drunken Sailor Pub & Bar (Siófok)
Deák Bill Gyula, Mystery Gang @ 11. Gyógy-Bor Napok - Büki Gasztrofesztivál
Takáts Tamás Blues Band, Pedrofon @ XXIV. Váci Világi Vigalom (Vác)
Redneck Roadkill @ Country Music Fest (Révfülöp)
Sonny and his Wild Cows @ XIV. Lábatlan Blues Fesztivál. (Lábatlan)

Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Beer Company Premium Sörterasz

Szombat, Vidék:

The BlackBirds @ Szunyog Söröző Vác (Vác)
The Prison Band @ Iron Horses MC Nyári Party (Szalkszentmárton)
Boka és a Klikk @ Balatonudvari Szent Márton Fesztivál (Balatonudvari)
Dynamite Dudes @ Veszprémi Utcazene Fesztivál (Veszprém)
A Nyughatatlan, Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ CAMPUS FESZTIVÁL official (Debrecen)
Tom White & the Mad Circus @ Királykő Kocsma (Kapolcs)
Deák Bill Gyula @ Motoros Fesztivál (Cserkeszőlő)
Nemcsak Berry @ Drunken Sailor Pub (Siófok)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ (Polgár)
Mystery Gang @ (Zamárdi)

Szombat, Külföld:

Redneck Roadkill @ Countryklub Obernzell (D)
Rockin' RockCats @ Underworld Pub- V2 (SK)

Vasárnap, Budapest:

Hungária Tribute @ Csillaghegyi Strandfürdő és Uszoda- Hivatalos Oldal
Dynamite Dudes @ Szomszéd

Vasárnap, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Királykő Kocsma (Kapolcs)

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Műcsarnok Terasz

Hétfő, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Királykő Kocsma (Kapolcs)

Kedd, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Királykő Kocsma (Kapolcs)

Szerda, Vidék:

Nyughatatlan @ Kapolcs- Művészetek Völgye (Kapolcs)
Tom White & the Mad Circus @ Királykő Kocsma (Kapolcs)

--==Nem koncert események==--


Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. június 28., kedd

Agárdról jelentjük - 101. rész

Ma belekezdünk a Lakeside Weekend-es videók második százas szériájába. Nemsokára itt van az idei fesztivál, úgyhogy friss videók is jönnek, ed a régiek sem fogytak még el teljesen.
A mai fellépőnk a Killin'Candy az As Long As I'm Movin' című számmal.

2016. április 28., csütörtök

Közszolgálati percek #65

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Technikai okok miatt (Az Indiai Rúpia és a Mexikói Peso árfolyammozgása) a múlt héten elamradt a koncertajánló, de ezen a héten itt a jól megszokott lista.
A hétvégét a Pawnshop nyitja a Lámpásban, akik rendszeresen elfelejtik emghirdetni aze seményt a saját oldalukon. Egy virtuális fekete pont :)

Ez talán az első hétvége az évben, amikro vidéken több program lesz, mint Pesten, különösen igaz ez szombat-vasárnapra. Május elseje jön, a szabadtéri fesztiválok nyitónapja, reméljük nem mossa el az eső.
Sárváron három zenekarral mini fesztivál lesz emgtarva, aki arrafelé lekik ne hagyja ki!
Ezen a hétvégén olyan egyénként ritkán látható zenekarok is hangszert ragadnak, mint a Rootsers, Casino Black és a Boka és a Klikk.
Négy koncertet is ad a Mystery Gang, ők a hétvége legszorgalmasabbjai. Kis hazánkat külföldön a Prison Band képviseli.

Csütörtök, Budapest:

Pawnshop @ Lámpás

Péntek, Budapest:

Rootsters @ Szilvuplé Varieté
Dynamite Dudes @ London Stone Music Pub
Killer Diller Combo @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Pedrofon @ Madách Imre Művelődési Központ - Vác (Vác)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Dobó Tér (Eger)
Mystery Gang @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)

Péntek, Külföld:

The Prison Band @ Kuře v hodinkách (CZ)

Szombat, Budapest:

Killin'Candy @ London Stone Music Pub
Casino Black @ Amigo
ELMARAD: Naked Truckers (-1 fő) @ Körlet Terasz

Szombat, Vidék:

Hungária Tribute @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Boka és a Klikk, The Bits @ IX. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál (Agárd)
Deák Bill Gyula @ Bock Pincészet Villány
Takáts Tamás Blues Band @ (Kisgyőr)
Redneck Roadkill @ Anyám Tyúkja (Csemő)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Ceglédi Utcazene Fesztivál (Cegléd)
Mystery Gang @ Monostori Erőd (Komárom)

Vasárnap, Budapest:

Leonardo Pickup Trio @ Klauzál tér (Budafok)
The Bits @ KOBUCI
Deák Bill Gyula @ Majális, Szántóföld utca 1

Vasárnap, Vidék:

C C és a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Tiszafüredi Halasnapok (Tiszafüred)
Rocket Rollers, IronCats, A Nyughatatlan @ Nádasdy-vár Sárvár (Sárvár)
The Bits @ ASE Csarnok (Paks)
Mystery Gang @ Majális (Nyírábrány)
Mystery Gang @ Majális (Nyírbátor)

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Tánc világnapja Party & Flashmob @ Műcsarnok Terasz

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Kedd, Budapest:

Élőzenés Rock & Roll Party Mr Firehanddel @ Parkett Klub

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. március 15., kedd

Agárdról jelentjük - 86. rész

Reméljük mindenki kiünnepelte magát 15.-e alkalmából. Ennek örömére következzen egy videó a Killin'Candy-től, mégpedig a Don't Fool Me.

2016. január 4., hétfő

2015, Ötvenkettedik hét

Az év utolsó előtti hetében is a Pedro and the Dogboomers végzett az élen a Good Rockin' Tonight-tal, ezúttal 5 youtube like kíséretében.
Nem akar veszíteni a népszerűségéből a második Ain't Ever Comin' Home sem a Dynamite Dudes elüőadásában. A két első magasan kiemelkedik a mezőnyből.
Az év végén mindenki a családdal van elfoglalva, senki nem ér rá Rock and Roll videókat nézni, ezért a heti össznézettség igen alacsony. Ez a tény mindenesetre segítségére volt a The HepCats-nek, hogy megszerezze a dobogó harmadik fokát a legismertebb dalával, a No Rockin' Shoes-zal.
A Naked Truckers és a Big Boobs csupán néhány perc megtekintési idővel szorult le a dobogóról.
Az ötödik helyen a héten triplázni tudó B'15 Rockabilly Band. Nitussal kiegészülve adták elő a Truck Drivin' Man-t, a kamionosok himnuszát. Szintén Nitus volt a Breakaway vendégénekesnője, ami a 2015-ös Lakeside Weekend-en hangzott el.
Hetedikek a női rockerek, a Vasmacska, amint a Hungária dalát, a Meghalok, hogyha rám nézel-t adják elő.
Bekerült a legnézettebb tíz videó közé a Vártam soká a Csipesz és bandája előadásában, ezúttal a nyolcadik a dal.
Kilencedik a Killin'Candy és Amigóban előadott daluk, a Love Potion No. 9.
A listát a B'15 zárja a Blue Moon of Kentuckyval.


2015. december 21., hétfő

Az Amigóból jelentkezik ma a Premier Hétfő című rovat

Habár a Killin'Candy még novemberben volt az Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club vendége csak most jutottunk el odáig, hogy ők is sorra kerüljenek. Ma a kilences számú szerelmi bájitalról énekelnek nekünk: Love Potion No. 9.


2015. december 8., kedd

Agárdról jelentjük - 72. rész

Ma egy kicsit punkosra vesszük a figurát, ebben a Killin'Candy lesz a segítségünkre. A Cherry Hill című számuk egész feltüzelte a közönséget a Lakeside Weekend-en, aki nem alkalmazott sört belső hűtés gyanánt az könnyen hőgutát kaphatott. Első az egészség!

2015. november 17., kedd

B'15 & KIllin'Candy @ Amigo 2015 11.14.

Ismét egy remek estén vagyunk túl az Amigóban. Az estét a Killin'Candy nyitotta, majd átadta a terepet a méltán elismert B'15 Rockabilly Band-nek, akik kifulladásig húzták a talplaávalót. Olyan sokan voltak, hogy még a pult előtt is táncoltak.






2015. szeptember 3., csütörtök

Közszolgálati percek #32

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A két hetes nyári szünet után ismét itt a Közszolgálati Percek a 32. kiadással! Lehet böngészni a hétvégi programokat.

Mintha véget sem ért volna a nyár úgy dübörög a fesztiválszezon. Edelénytől székesfehérvárig örülhetnek a Rock and Roll és Rockabilly rajongói. Egyre hűvösebbek az esték ugyan, de a főtereken azért várja rajongóit a Group'n'Swing és a Mystery Gang, hogy csak egy párat említsünk.
Emellett Budapesten is megindult a koncertszezon, a Redneck Roadkill egy lemezbemutató koncerttel vág ebbe bele. Viszonylag ritkán hallani szörf zenét mifelénk, ezért talán érdemes lehet megnézni a Surfin' Zhiguli koncertjét.
Külföldre is jut pár fellépés, Ed Philipsék egy német jótékonysági koncerten lépnek fel. Kamocsá, Szlovákiában fellép a Prison Band mellett a Rockin' RockCats is.

A hétvégén a Pedrofon a legszorgalamsabb 3 koncerttel, ugyen egyszer Dolly Rollnak álcázzák majd magukat.

Csütörtök, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Südwest Messe Villingen-Schwenningen (D)

Péntek, Budapest:

Redneck Roadkill @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club
Dynamite Dudes @ Club Beshito

Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Miénk a város - Kaposvár (Kaposvár)

Péntek, Külföld:

The Prison Band @ Motofest, Kamocsa (SK)

Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Amigo
Killin'Candy @ Fifty's Drinx
Surfin' Zhiguli @ Kertem
The Bits @ Bókay kert
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Food Truck Show Budapest
Dynamite Dudes @ Barba Negra Track
UPDATE: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar @ Csepel

Szombat, Vidék:

Boka és a Klikk @ Szedreskerti Mulatság (Székesfehérvár)
Group'n'Swing @ Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál (Budafok)
Deák Bill Gyula @ (Nagytétény)
Dolly Roll (avagy Pedrofon) @ (Edelény)
GESAROL @ Aranykút Fesztivál
Mystery Gang @ Ízek Korok Hangulatok (Esztergom)
The Bits @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)
UPDATE: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar @ (Esztergom)
UPDATE:Ati EDGE and the Shadowbirds @ (Piliscsaba)

Szombat, Külföld:

Rockin' RockCats @ Motofest, Kamocsa (SK)

Vasárnap, Vidék:

A Nyughatatlan @ Kossuth Tér (Debrecen)
Nemcsak Berry @ Rock Keszi (Budakeszi)

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Műcsarnok Terasz

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Szombat Esti Láz (Lyndy) @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2015. augusztus 25., kedd

Agárdról jelentjük - 58. rész

A Killin'Candy​ a psychobilly műfaját képviselte a Lakeside Weekend​-en, többek között a Part Time Lover című Chili & the Barracudas feldolgozással.

2015. július 8., szerda

22. Lakeside Weekend - Szombat 2015.07.04.

Mivel az este hosszúra sikerült a legtöbbünknek, ezért az ébredés ideje kitolódott.
De még sikerült időben elkapni a Killin'Candy koncertjét. Ez volt a punkok és Psychobilly rajongóknak a hétvége csúcspontja.
Utánnuk a Forró Rágógumi következett. A koncert alatt egy talpalatnyi hely sem volt szabadon.
Az estét a nagyszínpadon a Crazy Cat & The Blue Moons nyitotta. A fiúk most is hozták a szokásos magas színvonalat.
Az Elvises hangulat visszatért a Flying Times-al.
A házigazda szerepét betöltő The Prison Band koncertjére már extatikussá fokozódott a hangulat a sátorban.
Az olasz Don Diego Trio koncertját korántsem nevezhetjük levezetésnek, hisz azt is mindenki végigbulizta.
A hivatalos koncertek után több helyszínen is lekezdődött a jammelés, többek között a kockás abroszos étteremnél, de van, ahol a karaoke szólt.













2015. január 14., szerda

2014, Ötvenkettedik hét,Rock and Roll Bajnokság, Mexikó.

Pár hete ketzdtem el használni a "Mexikó" kifejezést a bajnokság tizenhatodik helyezett mögötti területre. Ez aza hely, ahol sokan vannak, és szeretnének átjutni a határon. smile emoticon Innen az analógia.
A felsorolást a Naked Truckers-el kezdjök, akik az utolsó előtti pillanatig a határ túloldalán voltak, de sajnos kicsúsztak a elgjobb tizenhatból. CSak egy kicsivel jobb teljesítménnyel idén bebiztosíthatják maguknak a Rock and Roll Kupás indulást.
Azonos pontszámmal áll a 18. helyen az olasz Jumpin'Bop. Ők voltak az év legjobb külföldi zenekara. Mivel meglehetősen ritkán járnak felénk nehéz lesz megismételniük ezt a jó teljesítményt.
A tizenkilencedik helyen lévő Csacska Macska Vokál nem egy koncertel de egy számmal érte el ezt a remek teljesítményt. Ugyen előrébb is találunk zenekarokat, akiket egy szám vitt el a hátán (Ufót lát a Jeti, No rockin' shoes), de tőlük megtalálni más számokat is. Ehez képest Fenyő Miklós vokáljától ez tiszteletre méltó teljesítmény.
A mester követi a tanítványt. Huszadik helyen Fenyő Miklós. Jópár szám felkerült tőle az oldalra, ettől jobb teljesítmény lenne elvárható.
21. helyen a Black Frogs, akik még újoncnak számítanak, de már felléptek a Lakeside Weekenden is.
22. a Rock and Roll Kupa bronzérmese, a Nitus and The Rollin' Dice. Sajnos már megszűnt a zenekar, így új felvételek nem készültek idén. Mivel a kupába nem kerültek be, idén nem várható, hogy videóik bekerülnek a legjobb tízbe.
Huszonharmadik a Killin' Candy, akik a Lakeside Weekenden léptek fel, az ott készült videóik be-bekerültek a heti legjobb tízbe. Ugyanez a helyzet a 24. Wild Rhythm Smokerssel is.
Itt ér véget a "felsőház" Az ezt követő zenekarok maximum kétszer kerültek fel a listára.
Ide került a legtöbb külföldi együttes, akiknek 2013 magas nézettséget hozott, így a kupába is bekerülhettek, mint példáuk a Johnny Horsepower vagy a Mystery Trio. Ők jobbára a 2013-as Walldorfi Rock and roll fesztivál mezőnyét reprezentálják.
Magyar együttesek közül olyanok kerültek az leghátsó traktusba, mint a Group'n'Swing vagy a Nyughatatlan, hogy akkor a 2013-as komáromi amerikai autós fesztiválon fellépő Eddát ne is említsük.
Negyvenkettedim helyen a Rockafellers, akinek egy tizedik helyre futotta az évben. Vajon idén bekerülnekl a listába?

2014. szeptember 25., csütörtök

2014, Augusztus.


A hónapban még erősen lehetett érezni a XXI. Lakeside Weekend jelenlétét, de a legnézettebb videók már a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról jöttek.
Első helyen egy kis pickupos autós túra Elconnal, a második helyen meg egy kis gumiégetés, amiért szintén pickupok a felelősek.
A Kínzó vágy a Mystery Gang-től folyamatos szereplése azért is nagy dolog, mert januári videóról van szó.
Nem kis meglepetés a Killin'Candy és a Second Solution negyedik helye a hónapban.
A The Prison Band ritka vendég a listán, ezért is örömteli őket az ötödik helyen látni. Egyetlen agárdi videójuk a Call me the Breeze.
Hatodik helyen egy népszerű komáromi progtamról, a bikarodeóról készült videó.
A Peggy Sue a Mystery Gang tolmácsolásában reneszánszát éli, mi sem tanusítja ezt jobban, mint a hetedik helyezés.
Nyolcadik ismét egy jóféle gumifüstölés komáromból.
A kilencedik helyezett videó még tavasszal készült, volt már fent a listán, de most visszatért: Hip Shakin' Mama a Naked Truckers-től.
Tizedik helyen pedig ismét egy Komáromi autós videó található, a felvonulás kezdetéről, amikor az autók egymás után elhagyják az erődöt.

2014. szeptember 23., kedd

2014, Harminchetedik hét, Rock and Roll Bajnokság.


Az élen mostanában nagy a csend. A Mystery Gang szokás szerint hozza a kötelezőt, de üldözői számára nem termett sok babér.
A tizenegyedig helyig kell mennünk, hogy láthassuk, amint a The HepCats próbál nyomába eredni az élmezőnynek.
A Rock and Roll Kupás indulást jelentő 16. hely körül viszont nagy a tolongás. A Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a Naked Truckers is előre menekül, mindketten megerősítették a pozíciójukat.
A Killin'Candy jó sorozata most szünetel, reméljük nem szakadt meg. Egy nagyobb lendülettel még bekerülhetnek az év végén a legjobb tizenhatba, a küszöbön vannak.
A Wild Rhythm Smokers is szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat, de számukra még messze az élmezőny.
A listán nem látszik, de a Rhythm Sophie & Combo is szerzett pár pontot, de még nem tudtak belépni a látható zónába.

2014. szeptember 19., péntek

2014, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság.


Senki sem csodálkozik, hogy a bajnokságban az élen nincs változás: a Mystery Gang magabiztosan vezet.
Izgalmakra csak a bajnokság középmezőnyében számíthatunk, mint például a CHEVROMANDALA Transit Ride esetében, akik az utóbboi időben késhegyre menyő harcot folytatnak a negyedik helyért a B'15 Rockabilly Band-el. A külömbség nem nagy, egy hét alatt fordulhat az állás.
A hetedik helyen a Redneck Roadkill vett lendületet és előzte le a holtversenyben levő Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live-ot és a The Hot Road Rockabilly Band-et.
A lista alsóbb ferályán is van változás.
A pontokat hangyaszorgalommal gyűjtögető Killin'Candy egyre közelebb ér a Jumpin'Bop-hoz.
A listán új szereplőt köszöünthetünk a héten, aki nem más, mit a Rock and Roll Magyar legendája, Fenyő Mikós.
Tőle nem sokkal lemaradva találjuk a Wild Rhythm Smokers-t, akik most másodízben voltak képesek pontot gyűjteni.

2014. szeptember 18., csütörtök

2014, Harminchatodik hét.

A héten visszatért az Öreg Hölgy. Az Öreg Hölgy pedig nem más, mint Peggy Sue, akinek a leghitelesebb magyarországi emőadója a Mystery Gang. Kevésszer fordult elő idén, hogy győzni tudott "házon belül" a Kínzó vágy felett, ami ezen a héten a negyedik helyen található.
Közéjük ékelődve két videó a 13. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról. Egy a felvonulás kezdetéről, egy pedig a bikarodeóról.
Ötödik helyne a Magyar Rock and Roll megteremtője, Fenyő Mikós és a Csókkirály, szintén a komáromi amerikai autós találkozóról.
A Redneck Roadkill eltünt az utóbbi hetekben a listáról, de most ők is visszatértek. A Give me all your Lovin' a hatodik.
A Killin'Candy nemrég kerültek fel a listára, és azóra is tíz körömmel kapaszoodnak bele. A Secons Solution ezen a héten a hetedik.
A Wild One a CHEVROMANDALA Transit Ride-tól még a XXI. Lakeside Weekend-en hangzott el, és a banda időről időre felkerül vele a listára.
Kilencedik helyen a litán szintén nem túl rég debütált Wild Rhythm Smokers-t találjuk szintén egy Lakeside-os dallal a Goin' Up the Clountry-val.
A Lakeside Weekend-ről való negyedik videó lett ezen a héten a tizedik, ez pedig nem más, mint egy jam videó. I'm left, You're Right, She's Gone.

2014. szeptember 16., kedd

2014, harmincötödik hét, Rock and Roll Bajnokság.


Az élen továbbra is nagy lendülettel a Mystery Gang, mögötte második helyen a Pedrofon, akik több-kevesebb sikerrel próbálnak meg a nyomukban maradni.
A Pedrofonnak sikerült meglépnie a harmadik Flip, Flop and the Flyers elől, de van még egy két videó mindkét csapattol a tarsolyabn, úgyhogy eltűnhet ez a különbség.
Az utóbbi hetekben meredeken emelkedő B'15 Rockabilly Band és a CHEVROMANDALA Transit Ride ezen a héten megtorpanni látszanak, kérdés, hogy fel tudják-e megint venni a lendületet.
A középmezőnyben mostanában nagy a csend.
A középmezőny végén helycsere történt, a Naked Truckers fejött a kupaindulást jelentő 16. helyre, leszorítva az olasz Jumpin'Bop-ot.
A Killin'Candy csupán négy hete jelent meg a listán, de meredek emelkedéssel máris a lista középmezőnyébe küztötték magukat.