A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stinky Rodders. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Stinky Rodders. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 22., kedd

2018, Ötvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság.

1-28. hely.
Elértünk az év utolsó hetéhez, kiderül, ki hol végzett a Rock and Roll Bajnokságban.
Habár az év utolsó pár hete nem a Mystery Gang-ről szólt mégis meggyőző fölénnyel nyerték a 2018-as kiírást. Ráadásul húsz ponttal többet gyűjtöttek, mint 2017-ben. De azért elmaradtak a 2014-es 892 ponttól. Javukra írható, hogy 2016-ot leszámítva mindig övék volt a trófea.
Egy ilyen mezőnyben kiváló eredménynek számít a Pedrofon második helye, amit szinte minden évben megszereznek.
Idén a harmadik a Vasmacska zenekar lett, ami azért is meglepő, mivel a zenekar gyakorlatilag feloszlott. Túrkeveiek lévén ők a legnépszerűbb vidéki zenekar.
Épp csak lemaradt a legnépszerűbb vidéki zenekar címről és a dobogóról a hatvani Rockin' RockCats. Az egyetlen zenekar, ami a bajnokságot meg tudta nyerni az a Dynamite Dudes, a fiúk most az ötödikek lettek.
Érdekes név bukkan fel a nyolcadik helyen. Igen, maga a király, Elvis. Az Elvis, Wonder of You koncerten készült felvételeknek hála még az utolsó héten is sikerült két helyet javítani.
Még egy inaktív zenekar került be a tizenhat közé. A 15. The Stinky Rodders remek kezdeményezésnek indult, sajnos a banda magánéleti okok miatt nem tudta folytatni a turnékat.
A "Mexikói határon" a Naked Truckers találjuk, míg a másik oldalon a Peter Andorai & The Graceband tűnik fel. Ők a hét nagy nyertesei, mert öt helyet is javítottak. Ez sikerült a The Prison Band-nak is, akiktől el kell búcsúznunk - reméljük csak ideiglenesen.
A lista első felét egy sajnos már megszűnt anda, a Nitus and the Rollin' Dice zárja.


29-56. hely.
Mivel ez a hét utolsó het, ezúttal a teljes lista bemutatásra kerül.
A 29. helyen a Portugál Texabilly Rockets-el találkozunk, akikről a 2013-as Walldorfi Rock and Roll fesztiválon készült felvétel.
Olyan nevek találhatók a lista második felében, mint hazánk talán legjobb Boogie-woogie zongoristája, Mr. Firehand, az azóta már megszűnt Boka és a Klikk, az X-Faktoros Riki különbejáratú zenekara, a Black Frogs Rockabilly Band,a 2015-17-es Bajnoságok Top 16-os szereplője a Pedro and the Dogboomers, a Leonardo Pickup Trio, akiktől már égető lenne beszerezni pár új videót, és persze a két legnagyobb név, a Sonny and his Wild Cows és a A Nyughatatlan, akik népszerűségük alapján jobb helyet érdemelnének.
Sok külföldi zenekar is itt található, akik a Lakeside Weekend-en léptek fel. Ilyenek a Boppin'B, a Lennebrothers, a Pianofrizz, Tin Cans.
Az év nagy részéban a Blues B.R. Others zárta a listát, de az utolsó héten felkerült a Johnny Knife and his Rippers is, akik átvették ezt a szerepet.


2018. október 15., hétfő

Rock And Roll Kupa, D csoport, 11. mérkőzés

Nem, nem marad el a heti Kupamérkőzés. :) A D csoportban a továbbjutás már eldőlt. És egyik mai résztvevő sincs köztük. A mérkőzés tétje tehát jelképes. Ezenfelül sajnos mindjét zenekar megszűnt időközben. A Crazy Cat & The Blue Moons 2017 Szeptembere óta nem ad koncertet, a The Stinky Rodders a múlt hónapban jeletette be, hogy szögre akasztják a hangszereket. A két csapat legutóbbi mérkőzésén Crazy Caték győzedelmeskedtek, most vajon kinek áll majd a zászló?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. október 8., hétfő

2018, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Még nem volt ilyen helyzet ebben az évben: Nam kapott pontot az első helyne álló Mystery Gang. De üldözői nem örülhetnke, sem a második Pedrofon, sem a Vasmacska zenekar nem került fel a heti tizes listára.
A negyedik Dynamite Dudes próbál meglépni a nyakára egész köel feljött Fifty's Heaven elől.
A B'15 Truckabilly Trio és a Redneck Roadkill sztorija folytatódik, ezen a héten ismét helyet cseréltek a hatodik-hetedik helyen.
A 11. helyre lépett előre a Madarak Házibulizenekar, holtversenyben áll a The Stinky Rodders-el.
A "Mexikói határ" egyik oldalán a miskolci Rat Rod, a másikon az olasz Don Diego Trio.
Csupán két alkalommal került fel a heti tizes listára a Brillantin, de máris a 13. hely az övék az összesítésben, most tíz helyet javítottak.
Érdelkes színvolt a Flying Times, akik egy helyben tudtak maradni.
A 35. helyen nyitott a Blues Rádió Budapest, akik az idei N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on léptek fel.
A lista végén, az 52. helyen a Blues B.R. Others található


2018. szeptember 19., szerda

Rock And Roll Kupa, D csoport, 10. mérkőzés

Az eheti második mérkőzés formaságnak tűnik, hiszen a csoportelső Redneck Roadkill és a negyedik The Stinky Rodders mérkőzik meg. Ugyanakkor a Vörösnyakúak holtversenyben elsők, és minden pontra és szavazatra szükségük lehet a csoportelsőség megszerzéséhez.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. augusztus 2., csütörtök

2018, Huszonnyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Messze elszakadva a mezőnytől az élen a Mystery Gang. Második a Vasmacska zenekar.
Harmadik a Pedrofon, de mögöttük egyre közeledik a Dynamite Dudes és a Fifty's Heaven.
A középmezőnyhöz felzárkózott a B'15 Truckabilly Trio, akik a 12. helyről a 9.-re léptek előre. Csupán hat ponttal vannak lemaradva a középmezőnyt vezető The Stinky Rodders-től.
A Duckers is jól teljesített a héten. A 15.-ről a 11.-re léptek előre.
A "Mexikói határon" nem történt változás. A Casino Black és a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service közt húzódik.
Idén most jelent meg először a listán a pécsi Flip, Flop and the Flyers, jelenleg ők a 25.-ek.
A Lista végén ezen a héten is a Blues B.R. Others található a 47. helyen.


2018. július 15., vasárnap

Rock And Roll Kupa, D csoport, 7. mérkőzés

A The Stinky Rodders, eheti "mérkőzésünk" egyik alanya egyike annak a három zenekarnak, akik még nem nyertek Kupafordulót idén. Valószínűleg a rajongóik nincsneek jelen a napi Rock and Rollon. Ellenfelüknek, a Rockin' RockCats-nek ráadásul annyi előnyei is van, hogy régebben zenélnek, így jobban ismerhetik őket az emberek. Legutóbb is ők szereztek több szavazatot, és jelenleg továbbjutásra állnak a csoportban.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. június 26., kedd

2018, Huszonharmadik hét

A Peggy Sue az utóbbi hetekben nagyon jó időket él át, most is a lista élén található a dal a Mystery Gang előadásában. Sőt, egy youtube like is feltűnt a neve mellett.
Csupán egyetlen megtekintéssel maradt le az első helyről a Duckers a Rockabilly Guy című dallal, ami a Lakeside Weekend-en került rögzítésre.
A Big Boobs is feltört mostanában, a Naked Truckers dala a harmadik a héten.
Visszatért a listára a The Stinky Rodders, legnépszerűbb felvételük, a Hip Shakin' Mama a negyedik. A videó hotversenyben van az örödik Rocket-O-val, a Mystery Gang-től, és ami egy Youtube like birtokosa, de hosszabb megtekintési ideje miatt a SR videója lett a befutó.
Hatodik a Madarak házibulizenekar és az Azok a boldog szép napok.
Egy hetet ugyan kihagyott, de azóta vissztért a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel a listára, most a hetedikek.
A nyolcadik helyen a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost.
A lista végén is holtversenybe botlunk, de szerencsére a nézési idő itt is segít. Kilencedik a Leslie Night Band és a Drivin' My Life Away, míg a tizedik helyen a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.


2018. június 7., csütörtök

Közszolgálati percek #164

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Régen adott már koncertet a Duckers. A kacsák hol máshol, mint az amigóban adnak koncertet.
Budapesten pár koncertet ad nekünk a Belvárosi Sörfesztivál, aminek örülünk.
Sonny belga turnén van a csapatával. Három koncertet adnak a fiúk Poirot honfitársainak. Deák Bill Gyula a szomszédos Romániába látogat. Eredetileg három koncertje lett volna, de a legelső sajnos elmarad.
Rajtuk kívül Németországba utazik a Bits, Szlovákiába a Rockin' RockCats.
Kárörvendő Ernő legújabb csapata, a King Cat Rhythm mutat be egy új videóklipet nekünk.

>>Csütörtök, Budapest:

ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary @ Belvárosi Sörfesztivál
Dynamite Dudes @ Edison Bar & Ink

>>Csütörtök, Vidék:

Nemcsak Berry @ Babod Off Road Fesztivál (Somogybabod)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint)

>>Péntek, Budapest:

Duckers @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx
A Madarak Hzbk @ Belvárosi Sörfesztivál
Redbreast Wilson & Danny Bain @ Liebling
Jambalaya @ 26. Újpalotai Napok

>>Péntek, Vidék:

Redneck Roadkill @ Bodza fesztivál (Zsámbék)
Tom White & the Mad Circus @ Desszert-Szalon (Dabas)
Dynamite Dudes @ PostART (Budaörs)
The Stinky Rodders @ Gerjeni Duna-Rock Találkozó (Gerjen)
Gentlemen @ (Isaszeg)

>>Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ L'Entrepôt À Arlon (BE)
Deák Bill Gyula @ Jazz&Blues Club Targu Mures (RO)

>>Szombat, Budapest:

The Prison Band @ 26. Újpalotai Napok
Casino Black @ Amigo
A Nyughatatlan, Mystery Gang @ Belvárosi Sörfesztivál - Szabadság tér 2018. június 6-10
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

>>Szombat, Vidék:

Redneck Roadkill @ Villamos Nap (Gyöngyös )
Black Frogs Rockabilly Band @ Juniális (Felsőpakony)
Nemcsak Berry @ CampINK (Rajka)
Ed Philips & Pedofon (Zártkörű) @ (Kazincbarcika)
Tom White & the Mad Circus @ 5. Visegrock Fesztivál (Visegrád)
Leonardo Pickup Trio @ Pajta Pub (Szigetújfalu)
dirty work @ Borvidékek Hétvégéje Fesztivál (Monor)
Blues Company @ Gangos-Arany ászok sport söröző (Apostag)
Hopz @ Ikon Club (Székesfehérvár)
Teddy Harpo @ Pálffy Pincészet (Köveskál)

>>Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ O.C.A.R. (BE)
The Bits @ Griechische Taverne Bei Jorgo (DE)
Rockin' RockCats @ V2 Rock Pub (SK)

>>Vasárnap, Budapest:

King Cat Rhythm Klippremier!

>>Vasárnap, Vidék:

Nyughatatlan @ Egerszeg Fesztivál (Zalaegerszeg)
Bravó Johnny @ VI. Pilisi Kóstoló (Budakalász)

>>Vasárnap, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Missy Sippy (BE)
Deák Bill Gyula @ Udvarhely Napok (RO)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum
Pedrofon @ Ínyenc Kert

>>Kedd, Budapest:

Teddy Harpo @ Akvárium Klub Official

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Bowling Club

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018. május 27., vasárnap

Rock And Roll Kupa, D csoport, 5. mérkőzés

A Crazy Cat & The Blue Moons sajnos már majdnem egy éve nem hallat magáról. Vajon megmaradtak a banda rajongói, akik most szavazzanak rájuk? Vagy ellenfelükre, a fiatal és tehetséges The Stinky Rodders-re fognak többen szavazni?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. május 23., szerda

2018, Április

Április legforróbb újdonsága a North Side Gal volt a Pedrofon előadásában. A videó 4 youtube like-ot is bezsebelt.
Nem okoz meglepetést a második-harmadik helyezett. Egy-egy youtube like-ot kapott a Peggy Sue a Mystery Gang-től, és a Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar-tól. Az előbbi kimagasló átlagos megtekintési időt tudhat magáénak, több mint két perccel.
Negyedik a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost, ötödik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising a Lakeside Weekend-ről.
Csupán egyetlen megtekintéssel maradt le a hatodik B'15 Truckabilly Trio és az Esküvő, egy másik Lakeside-os felvétel. Ez a videó is kapott egy youtube liek-ot.
Kettőt kapott a hetedik Rat Rod videó, a Sleepwalk.
Nyolcadik helyen a duplázni tudó Mystery Gang és a Bang Bang Boogie.
Szoros a lista vége, a kilencedik helyezettnél is csupán egyetlen megtekintés a differencia. A dal a Hip Shakin' Mama, előadja a The Stinky Rodders.
Áprilist keretes szerkezetbe fogja a Pedrofon. Ugyanis ők vanak a tizedik helyen is az Ifa megy a hegyennel. Mint azt mindenki jól tudja ez a csapat legnépszerűbb dala.


2018. május 4., péntek

2018, Tizenhatodik hét

Magasan a mezőny fölött végzett a héten a Pedrofon és a North Side Gal, a csapat kettes számú tömegtáncoltató dala. Kiemelkedő a youtube like-ok száma, négyet is kaptak.
Szoros volt a dobogós dalok versenye is. Egy megtekintéssel sikerült a második helyre kerülnie a Rázzuk fel a fővártosnak a Fifty's Heaven előadásában. Harmadik a Rat Rod és a Sleepwalk lett, ők két youtube like-kal vigasztalódhatnak.
Negyedik helyen az a dal, ami idén minden héten szerepelt a listán. Ez pedig a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában. A dalnak közel három perces az átlagos megtekintési ideje.
Ötödik az idei nagy rivális, a Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar-tól, ez a második legnézettebb felvétel idén. Itt egy youtube like is megjelent.
Holtverseny alakult ki a hatodik-hetedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt hatodik a Peter Andorai & The Graceband lett a Great Balls of Fire című Jerry Lee Lewis feldolgozással.
Hetedik a szekszárdi The Stinky Rodders és a Hip' Shakin' Mama a Rockabilly Bang!-ről.
Az utolsó youtube like birtokosa a héten a nyolcadik B'15 Truckabilly Trio és az Esküvő a 22. Lakeside Weekend-ről.
A kilencedik a 24. Lakeside Wekeend-en előadott Jammelés, a Tutti Fruttira megszólalásig hasonlító dalt adtak elő az összegyűlt zenészek. :)
A listát a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising zárja a 23. Lakeside Weekend-ről.


2018. május 2., szerda

Rock And Roll Kupa, D csoport, 4. mérkőzés

Az eheti második mérkőzés is érdekes lehet. A The Stinky Rodders egy viszonylag új csapt, akik azonban már olyan ismert nevek előtt léptek fel, mint a Mystery Gang.
Ellenfelük a Redneck Roadkill lesz, akiket jól ismerhet már a Napi Rock and Roll közönsége, hiszen a tagok egy jó része korábban egy Rockabilly bandában játszott együtt, és felléptek már a Lakeside Weekend-en is.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. április 19., csütörtök

2018, Március

Vasmacska zenekar legnézettebb videója, a Meghalok, hogyha rám nézel lett a legnézettebb videó a hónapban, ami azért lássuk be, nem kis megelepetés. Sőt, előny jelentős a megtekintések számában a második Peggy Sue előtt, ami mint tudjuk a Mystery Gang előadásában látható. Ugyanakkor a megetkintési időt tekintve ez utóbbi közel van a két peres átlagos megtekintéshez, míg az előző egy perc alatt van. A Peggy Sue egy youtube like-ot is kapott.
A hónap harmadik legnézettebb videója a 22. Lakeside Weekend-en készült Please Don't Touch Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar előadásában.
Nem sokkal maradt le a dobogóról a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.
Három dallal is szerepel a havi összesítő listán a Pedrofon. Ötödik az Ifa megy a hegyen, hatodik a Csipesszel közösen előadott Lucille (két youtube like boldog birtokosaként), majd a nyolcadik helyen a Lakseide Weekendes Mambo Italiano következik.
Közéjük ékelőde áll a Kéthetente egyszer, a Vasmagyka zenekar másik felvétele.
Két dallal szrepel a MG is. A Wipeout a kilencedik, kapott egy like-ot ez a dal is a youtube-on.
A listát a szekszárdi The Stinky Rodders zárja, akik a Waitin' In School-lal szerezték meg a pozíciót.


2018. március 27., kedd

2018, Tizedik hét, rock and Roll Bajnokság

Szinte az összes pont az élmezőnyben került kiosztásra.
Mindjárt az első Mystery Gang és a második Vasmacska zenekar learatta a pontok javát.
De jutott a harmadik Dynamite Dudes-nak és a negyedik The Stinky Rodders-nek is, akik ezúttal nem cseréltek helyet.
A Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar a nyolcadikról a hatodik helyre lépett előre. A hét másik nagy nyertese a Nemcsak Berry, akik mesterhármasukkal a tizenhetedikről a 8. helyre ugrottak.
A "Mexikói határ" is változott emiatt, az egyik oldalán a Pedro and the Dogboomers, a másikon a Flying Times található.
"Mexikóban" olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Peter Andorai & the Graceband vagy a Redneck Roadkill, akik az eddigi években stabil tagjai voltak a legjobb tizenhatnak. Vajon idén is sikerül a tizenhatban végezniük?
A lista végét most is a Bravó Johnny jelenti egy ponttal.


2018. március 26., hétfő

2018, Tizedik hét

A Vasmacska zenekar vitte el a hetet a Meghalok, hogyha rám nézellel. Második nagy riválisa, a Peggy Sue lett a Mystery Gang előadásában. Csupán pár pont választotta el a két dalt a Top 20-as listán, most vajon sikerül a Meghaloknak az élre kerülnie?
A dobogó harmadik fokán a Nemcsak Berry-vel találkozunk, aki a Wild Thinget adták elő. Az idei év első mesterhármasa az ő nevükhöz fűződik, hiszen a negyedik helyen is azenekar szerepel a Szép lányok, jó borral (még egy youtube like-ot is kaptak), valamint a kilencedik helyen is az ő nevük áll.
Ötödik az idén remekül teljesítő Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar és a Please Don't Touch a 22. Lakeside Weekend-ről.
Hatodik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.
Duplázni tudott a Vasmacska zenekar. A Kéthetente egyszer a hetedik.
Holtverseny alakult ki a nyolcadik-kilencedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Wipeout és a Mystery Gang a nyolcadik, ez azt jelenti, hogy ők is dupláztak. Egy youtube like-ot osztott ki a közönség a dalnak. A kilencedik pedig a mesterhármast elérő Nemcsak Berry és a Proud Mary.
A listát a The Stinky Rodders és a Waitin' In School zárja.


2018. március 23., péntek

A 2017-es év statisztikái

Habár kicsit csúsztak az év elején (és közepén) megszokott statisztikai adatok, de most végre itt vannak.

Első körben nézzük, Hogy szerepeltek a Budapesti zenekarok a Rock and Roll bajnokságban. Mindhárom dobogós együttes Budapesti volt idén. Sorrendben a Mystery Gang, Pedrofon és a Dynamite Dudes. De a résztvevő együttesek zöme is budapesti.


Ha a külföldi együtteseket nézzük, négy nevet találunk. Németországot ketten is képvidelik, a 21. Ridin' Dudes és a 33. Tin Cans. Küzéjük ékelődött be a szintén német nyelvterületről, Ausztriából érkező Pianofrizz & Friends. Az öszesítésben 43. Easy Blues szlovákiai Magyarokból áll, míg a 46. svéd Go Getterst azt hiszem senkinek nem kell bemutatni.


A vidéki együttesek listáját a szekszárdi Stinky Rodders vezeti, akik a 4.-ek lettek összesítésben. A hetedik helyen a női rockbanda, a Vasmacska végzett, míg a 9. a hatvani "veterán" csapat, a Rockin' RockCats lett. Összesen 10 (részben) vidéki zenekar került fel a listára.


Nyolc zenekar került fel az újoncok listájára. Ez nem azt jelenti, hogy frissen alakult zenekarokról van szó (sőt..), hanem arról, hogy most kerültek fel először a Napi Rock and Roll  heti tizes listájára. Itt is a Stinky Rodderst találjuk az élen, összesítésben a negyedikek lettek. Mögöttük a 19. helyen a StarBugs és a 21.-en a Ridin' Dudes.


Ha megnézzük a heti listagyőztesek táblázatát, azt találjuk, hogy holtvesenyben az élen 7-7 listagyőzelemmel a Mystery Gang és a Stinky Rodders áll. Mögöttük 5 listagyőzelemmel a B'15 Truckabilly Trio következik, majd öt zenekar a harmadik helyen, akik háromszor is elhódították a heti lista első helyét.  Ők  a Nemcsak Berry, a Forró Rágógumi, a Pedrofon, a Jerry Lee's Rock and Roll Service és a Black Frogs. Összesen huszonhárom zenekarnak sikerült a lista élére kerülnie.



A Top 20-as lista első helyezettjeinek táblázata már nem mutat ilyen változatosságot. Az év elején, közepén és végén a Peggy Sue volt a lista élén, összeen 28 héten át. Jócskán lemaradva, 10 héttel a Hip Shakin' Mama követi, majd "csupán" 4 elsőséggel Tainted Love. Rajtuk kívül csupán 5 másik dalt találtunk a Top20-as lista élén 2017-ben.


Készült külön lista azokról az együttesekről is, akik egy héten több, mint 20 pontot gyűjtöttek a Rock and Roll Bajnokságban. A legtöbbet, 40 pontot a B'15 szerezte a 44. héten. 32-32 pontal a második-harmadik helyne a Fifty's Heaven és a Mystery Gang áll, akik a 38. és a 46. héten gyűjtöttek ennyi pontot.


A youtube like-okban a Surfin Zhiguli végzett az élen, a Surf Rider huszat is kapott belőlük. Tizenegy like-al a második a Good Rockin' Tonight a Pedro and the Dogboomerstől. Míg a harmadik helyen holtverseny van, 9-9 like-ot kapott a That's All Right a Dogboomerstől és az Angyal a Starbugs-tól.


 2017 legtöbbször megtekintett videója a Hip Shakin' Mama a Stinky Rodderstől. Második a már jól ismert Peggy Sue a Mystery Gang tolmácsolásában, a dobogó harmadik fokát a Dynamite Dudes Bad Moon Rising-ja foglalja el.



Ha az össz emgtekintési idő szerint rendezzük a listát a Peggy Sue ugrik az élre, helyet cserél a Hip Shakin' Mamával. A Bad Moon Rising itt is a harmadik. Érdekesség, hogy a Duckers konncertjén felállt alkalmi formáció, a Pedro és a gyanusak videójának jó szereplése, ami a videó hosszának (és persze népszerűségének) köszönhető .


Készült statisztika a Top 20 listákról is. A Piros vonal a húsz dal átlagos pontszámát mutatja, ami 20 körül ingadozott vékony sávban. A kék vonal az első és az utolsó helyezett pontarányát mutatja. Néha öt alá is benézett a mutató, néha viszont tíz fölé is ugrott. Ez akkor fordul elő, amikor egy dal sok pontot gyűjtött, és kevesebb jutott a lista vége felé.


Ha már top 20 lista: Nézzük meg, hogy az évben melyik volt a 35 legtöbb pontot kapott dal. "Természetesen" a Peggy Sue áll az élen. A Bad Moon Rising került fel a második helyre, harmadik a Meghalok, hogyha rám nézel lett.



Végül nézzük az örökranglistát. Ebben a listában összegezük a pontokat az eddigi négy bajnokságból.  Nem meglepő, hogy itt is a Mystery Ganget találjuk az élen. Körülbelül annyi pontja van, mint a második Pedrofonnak és a harmadik Dynamite Dudesnak együtt. Jól teljesített a Nemcsak Berry, ami három helyt lépett előre, most az ötödikek. Ezzel szemben a Peter Andorai & the Graceband a 6. helyről a 9.-re csúszott le.
A tizedik helytől lefelé a Jerry Lee's Rock and Roll Service teljesítménye figelyemreméltó, akik kilnec pozíciót javítottak, de a Vasmacska is a 21.-ről a 13.-ra ugrott előle.


A lista második fele tartalmazza az idei legtöb újoncot. Itt már drasztikusabb pozícióváltozásokkal találkozunk, mint például a Gesarol, akik a 84.-ről az 53. helyre léptek előre. Ellenkező irányra is van példa, a Domestic Bumblebees esetében 2016-ban a 61. helyet szerezték meg, míg 2017-ben a 75.-re kerültek.


A lista 97 elemű, 2014 óta 97 zenekar vagy formáció fordult meg rajta. A lista végén a Német Cherry Casino and the Gamblers található, akik még 2014-ben szereztek egy pontot.


2018, Február

A hónap legjobban teljesítő dala a Meghalok, hogyha rám nézel volt a Vasmacska zenekar-tól. Ugyanakkor a megtekintési idő nem túl acélos, átlagosan az egy percet sem érte el. Kaptak egy youtube like-ot is a hónapban. Ezzel szemben a második Mystery Gang videó, a Peggy Sue két percet is átlépte a megtekintési időben.
Harmadik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising lett.
A negyedik Mambo Italiano előadója a Pedrofon, a videó két youtube liek boldog birtokosa lett, ez a legtöbb a tízben.
Kapott youtube like-ot a Roll' Skate Boogie felvétele, az ötödik Fehér hold is, ami a 2011-es Rockabilly Hayride-on készült.
Nem maradt like nélkül a hatodik Waitin' In school sem, ami a The Stinky Rodders felvétele.
Hetedik helyen a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar és a Please Don't Touch a 22. Lakeside Weekend-ről.
Nyolcadik helyen a nagy visszatérő, a Nitus and the Rollin' Dice és a That's What I Love. A fiókból előkerült videó is youtube like birtokos.
Kilencedik helyen a duplázni tudó Vasmacska, és a Kéthetente egyszer című daluk.
A havi tizes listát a B'15 Truckabilly Trio zárja, szintén a 22. Lakeside Weekenden készült Esküvő című felvételükkel. A nézők itt is megítéltek egy like-ot a youtube-on. A nézettésgi idő madnem eléri a két percet ebben az esetben is.


2018. március 20., kedd

2018, Kilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Talán korai kijelenteni, hogy már Márciusban eldőlt volna a bajnokság, de az biztos, hogy a Mystery Gang és a Vasmacska zenekar ott lesznek az első háromban.
Ide-oda előzgeti egymást a dobogó harmdik fokán a Dynamite Dudes és a The Stinky Rodders. Most a két héttel ezelőtti sorrend állt vissza. Mögéjük felzárkózott a Pedrofon is, mostantól ők is beleszólhatnak a harmadik hely sorsába.
A középmezőny élét a hatodik miskolci Rat Rod jelenti, akik most előzték meg a Roll' Skate Boogie-t.
Más válktozás nem történt az első tizenhatan, így a "Mexikói határon" sem. Bent a Flying Times, kint a Nemcsak Berry.
Az elmúlt években rendszeresen a legjobb tizenhatban szerepelt a Peter Andorai & The Graceband, idén a kilencedik héten kerültek fel először a listára, a 18. helyen nyitottak.
A lista végén ezen a héten is a Bravó Johnny zenekar található, akik csupán egyszer kerültek idén fel a tizes nézettségi listára. Ha ezt még egyszer sikerül nekik produkálni, úgy máris elkerülhetnek erről a helyről.


2018. március 14., szerda

2018, Kilencedik hét

Fölényesen nyerte a hetet a Pedrofon. Majdnem dupla annyi a megtekintések száma, mint a másodiknak, a megtekintési időben meglett a duplázás, ráadásul a Mambo Italiano két youtube like-ot is kapott.
kissé lemaradva a második a már megszokott Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar-tól.
Habár a Peggy Sue csak a harmadik lett, a Mystery Gang felvétele a második legtovább nézett, és itt is megjelent egy youtube like.
Negyedik a Dynamite Dudes Lakeside Weekend-es felvétele, a Bad Moon Rising.
Az ötödik Blue Moon of Kentucky a harmadik dal a héten youtube like-kal. Az előadó a Peter Andorai & The Graceband Big Heartman-nal kiegészülve.
Hatodik a miskolci Rat Rod és az Acélváros.
A Tápiósági Vasszamarak motoros találkozón hangzott el a Jégrock a Rockin' RockCats előadásában, ami most a hetedik lett.
Nyolcadik a The Stinky Rodders A38-as felvétele, a Waitin' In School.
Holtversenyt találunk a kilencedik-tizedik helyen, amit a megtekintési idő dönt el.
Duplázott a Mystery Gang, a Wipeout nevű szörf dal a kilencedik.
A listát a szintén duplázni tudó Vasmacska zárja a "Az én életem"-mel.



2018. március 12., hétfő

2018, Nyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Nemcsak az első helyen álló Mystery Gang, de a második Vasmacska zenekar is átlépte a száz pontot a nyolcadik héten. Ez a két zenekar idén eddig minden héten szerepelt a heti tizes listán.
Úgy tűnik, idén nem a második helyért fog komoly küzdelem zajlani, hanem a harmadikért. Ezt pillanatnyilag a The Stinky Rodders foglalja el, akik a Dynamite Dudes-től szerezték azt meg.
A 14. helyig nem történt más változás a legjobb 16 között, itt a Duckers-t kell megemlíteni, akik éppen a 16. helyről léptek előre. Mögöttük a "Mexikói határ" túloldaláról szintén kettőt ugorva a Pedro and the Dogboomers.
A "Mexikói határra", a legjobb 16 határára így a Flying Times került, a másik oldalon a Nemcsak Berry található.
A lista végén a 23. helyen azt a Bravó Johnny található, akik idén most szerepeltek először a tizes listán.