A következő címkéjű bejegyzések mutatása: memphis Patrol. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: memphis Patrol. Összes bejegyzés megjelenítése
2023. július 5., szerda
Ed Philips and the Memphis Patrol - Just Because
Amíg utána nem néztem, nem tudtam, hogy a Just Because 1929-ben született Joe Shelton, Sydney Robin és Bob Shelton tollából. Mind talán olyan sokan, én is Elvistől ismertem a dalt, de a Brian Setzer féle verzió is emlékezetes.
Ezúttal az Ed Philips and the Memphis Patrol előadásában láthatjátok, ami idén május elsején került rögzítésre a sülysápi majálison.
2023. május 17., szerda
Ed Philips and the Memphis Patrol - (Let Me Be Your) Teddy Bear
Május elsején a sülysápi majálison lépett fel az Ed Philips and the Memphis Patrol. Talán ez volt az év első igazán szép napja, mindenki élvezte a jóidőt. Azért szép számban megjelent a közönség a koncertsátorban is, ahol hallhatták Elvis dalát, a (Let Me Be Your) Teddy Bear-t.
2023. március 24., péntek
Rock and Roll Kupa 2023 - A csoport, második mérkőzés - Eredmény
A Rock and Roll Kupa A csoportjában bemutatkozott a másik két résztvevő is. Többen nem tudtak dönteni, és megosztott szavazatot adtak le. A végeredmény így 4:2 lett az Ed Philips and the Memphis Patrol javára, akik így másodikok a csoportban (a kapott pontok és a leadott szavazatok száma alapján).
A jutalomvideó a Burning Love lesz a Liget Clubból. Az előadásban Danics Dóra segédkezett.
A jutalomvideó a Burning Love lesz a Liget Clubból. Az előadásban Danics Dóra segédkezett.
2023. február 8., szerda
Rock and Roll Kupa 2023 - Negyedik osztályozó - Eredmény
A Rock and Roll Kupában akár egyetlen szavazat is dönthet. Most is így történt, a Kupa csoportkörébe az Ed Philips and the Mempthis Patrol jutott be. Szavazni tehát mindenképp érdemes.
A jutalomvideó a One Night lesz, ami a Liget Club-ban hangzott el 2018-ban.
A jutalomvideó a One Night lesz, ami a Liget Club-ban hangzott el 2018-ban.
2022. december 9., péntek
Rock and Roll Kupa 2022 - Első elődöntő - eredmény
Ritkán van fordulatodabb mérkőzés, mint az eheti elődöntő a Lázadók és az Ed Philips and the Memphis Patrol között. Az eleján mindjárt ez utóbi húzott el 3 szavazattel, de a Lázadók egyenlítettek. Ed Philipsék ezután 5:3-ra húztak el, de hamar ismét 5:5 lett az állás. Ez ment 7:7-ig, amikor a Látadók szereztek újybb hét szavazatot, és 14:7-re ordítoták az állást a javukra. Innen már a Memphis Patrol nem tudott egyenlíteni, a végeredmény 25:11 lett a hatvaniak javára, ők kerültek be a döntőbe.
A jutalomvideó az Ezer év lett a tóalmási amerikai autós találkozóról 2020-ból.
A jutalomvideó az Ezer év lett a tóalmási amerikai autós találkozóról 2020-ból.
2022. november 25., péntek
A múlt héthez hasonlóan most is emglepetésgyőzelem született, ha csak egy szavazattal is, de az Ed Philips and the Memphis Patrol győzedelmeskedett. Ugyan csoportelsővolt az együttes, de kevesebb szavazatot kapott a csoportkörben, mint ellenfele.
Ezzel bejutottak az elődöntőbe.
A jutalomvideó a 2019-es kunszentmártoni amerikai autós találkozóról érkezik, 1:20-nál át is húz egy amerikai rendődautó (egy Chevy Caprice) a színpad előtt. A dal címe: Dirty Dirty Feeling.

2022. október 28., péntek
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, tizenkettedik mérkőzés - eredmény
Lezárult az idei kupa csoportkörének utolsó előtti mérkőzése is. Ez volt az a csoport, ahonnan legkönnyebb volt továbbjutni, a legkisebb különbség is döntő lehetett. Ebben a csoprtban hibátlanul végzett az élen az Ed Philips and the Memphis Patrol, akiknek a rajongói most is három szavazattal segítettek a továbbjutásban.
A jutalomvideó 2018-ból, a Liget Club-ból érkezik a Let Yourself Go személyében.
A jutalomvideó 2018-ból, a Liget Club-ból érkezik a Let Yourself Go személyében.
2022. október 5., szerda
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, tizenegyedik mérkőzés - eredmény
Ez az a csoport, ahol a legkiegyensúlyozottabbak az erőviszonyok, és ebben a csoportban minden mérkőzését (ezt is beleértve) megnyerte az Ed Philips and the Memphis Patrol, és az utolsó mérkőzés előtt a csoport élén áll.
A jutalomvideó a Az Elvis 80. születésnapjáról, 2015-ből érkezik, amikor is a banda az akkori felállásában előadta a Blues Suede Shoes című Carl Perkins dalt. Pete Gorilla szállt be az előadásba.
A jutalomvideó a Az Elvis 80. születésnapjáról, 2015-ből érkezik, amikor is a banda az akkori felállásában előadta a Blues Suede Shoes című Carl Perkins dalt. Pete Gorilla szállt be az előadásba.
2022. augusztus 19., péntek
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, nyolcadik mérkőzés - eredmény
Egy szavazat különbséggel nyerte meg az eheti mérkőzést az Ed Philips and the Memphis Patrol, és ezzel tovább növelte az előnyét a csoportban, bebiztosítva a továbbjutást.
A jutalomvideó a 16. Wildcat Nightról érkezik a Kissin' Cousins formájában.
A jutalomvideó a 16. Wildcat Nightról érkezik a Kissin' Cousins formájában.
2022. június 29., szerda
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, hatodik mérkőzés - eredmény
Két szavazatnyi előnnyel nyerte a kupa eheti első fordulóját az Ed Philips and the Memphis Patrol. Ezzel a banda megerősítette vezető helyét a csoportban. De még senki sem esett ki, a csoportkör második felében még bármelyik együttes továbbjuthat.
A jutalomvideó 2017-ből érkezik, amikor az együttes a Mean Woman Blues-t adta elő a Lakeside Weekend-en.
A jutalomvideó 2017-ből érkezik, amikor az együttes a Mean Woman Blues-t adta elő a Lakeside Weekend-en.
2022. június 8., szerda
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, ötödik mérkőzés - eredmény
Két szavazat előnnyel magabiztosan nyerte az eheti első kupamérkőzést az Ed Philips and the Memphis Patrol. A fiúk ezzel a csoport élére álltak.
A jutalomvideó 2016-ból érkezik. A Sunny helyén azóta egy másik hely található, de a Frankfort Special itt került rögzítésre.
A jutalomvideó 2016-ból érkezik. A Sunny helyén azóta egy másik hely található, de a Frankfort Special itt került rögzítésre.
2022. április 8., péntek
Rock and Roll Kupa 2022 - C csoport, második mérkőzés - eredmény
Ma az Ed Philips and the Memphis Patrol sikeresen bebizonyította, hogy méltán népszerű. 3:1-re nyerte a banda ez eheti mérkőzést.
A jutalomvideó a 2014-es XV. hatvani Wildcat Night fesztiválról érkezik a Rock-A-Hula Baby személyében. A felvétel érdekessége, hogy Guzs Zoli, azaz Trucker állt a gitár mögött.
2022. március 22., kedd
Lakesdie Weekend Klasszikusok #55
A 2017-es Lakeside Weekend-en az Ed Philips and the Memphis Patrol még Fácánnal és Zolival állt fel. Íg adták elő a Let Yourself Go című Elvis dalt. Ez egyike azoknak az Elivs daloknak amik (szerintem) rockosabb hangzásúak.
2022. február 11., péntek
Rock and Roll Kupa 2022 - harmadik osztályozó - eredmény
A hazai pálya előnyét kihasználva az Ed Philips and the Memphis Patrol magabiztosan, 7:0-ás győzelmet aratva jutott be a Rock and Roll Kupa 2022-es kiírásának csoportkörébe, maga mögé utasítva osztrák ellenfelét.
A jutalomvideó 2018-ból, a Liget Clubból érkezik a Don't Be Cruel formájában.
2021. augusztus 6., péntek
Lezárolt a nyolcadik forduló is a Rock And Roll Kupa csoportkörében
A csoportkör kétharmadánál már jól látszik, hogy kik azok, akik biztosan továbbjutnak, és kik azok akik egy jó karjával megszerezhetik a továbbjutást értő második helyet.
Ide tartozik az Ed Philips and the Memphis Patrol is, a rajongóknak hála megnyerték a márkőzést (6:3 lett a végeredmény a javukra), és át is vették a csoport második helyét.
A jutalomvideó az Elvis 80. születésnapi buliján elhangzott Ready Teddy lesz, még Gyíkkal a nagybőgő mögött.

2021. július 6., kedd
Lakesdie Weekend Klasszikusok #20
A Just Because a 2014-es Lakeside Weekend -en hangzott el. előadó az Ed Philips and the Memphis Patrol.
2021. május 28., péntek
Ha péntek, akkor Rock and Roll Kupa jutalomvideó!
Fordulatos mérkőzés volt az eheti. Az első szavazatot az Ed Philips and the Memphis Patrol kapta, de aztán megérkeztek a B'15 Truckabilly Trio szavazói is, és 3:1-re fordítani tudtak. Végül a szavazás végeredménye mégis egy 4:4-es döntetlen lett, ami 1-1 pontot jelent mindkét együttesnek a továbbjutásért való küzdelemben.
Mivel az első szavazatot Edék kapták a jutalomvideó is tőlük érkezik.
A Burning Love érdekessége, hogy vendégénekes adta elő, Danics Dóra lépett fel a zenekarral.
Mivel az első szavazatot Edék kapták a jutalomvideó is tőlük érkezik.
A Burning Love érdekessége, hogy vendégénekes adta elő, Danics Dóra lépett fel a zenekarral.
2021. május 23., vasárnap
Rock and Roll Kupa 2021, D csoport, negyedik mérkőzés
A D csoportban az az érdekes helyzet alakult ki, hogy három zenekar is három pontot szerzett. A negyedik B'15 eddig pont nélkül áll, de ha a sikerül megnyernie az eheti mérkőzést, akkor felzárkózik a többi zenekar mellé, és nyílt marad a küzdelem.
Ellenben ha az Ed Philips and the Memphis Patrol nyer, akkot átveszi a vezetést a csoportban, és tesz egy lépést a továbbjutás felé.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

2021. május 1., szombat
Nem, nem marad el a pénteki Rock and Roll Kupa jutalomvideó!
Csak egy kicsit késett. :)
Nagyon simán, 4:0-ra győzött az eheti második mérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol.
A jutalomvideó a Don't Be Cruel lesz, ami az óbudai (azóta talán már meg is szűnt) Sunnyban hangzott el.
Nagyon simán, 4:0-ra győzött az eheti második mérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol.
A jutalomvideó a Don't Be Cruel lesz, ami az óbudai (azóta talán már meg is szűnt) Sunnyban hangzott el.
2021. április 29., csütörtök
Rock and Roll Kupa 2021, D csoport, harmadik mérkőzés
A hét második mérkőzésén a Lázadók és az Ed Philips and the Memphis Patrol találkozik a D csoportból. A Lázadók már nyert egy mérkőzést, ez a javukra szól. Ellenben az EPMP az ország egyik legnépszerűbb Rock and Roll (és azon belül Elvis) zenekara, rengeteg rajongó van jelen az oldalon, ez a javukra billenti a mérleget. Semmi sincs kőbe vésve, bármi megtörténhet.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)