A Blues Rádió Budapest mai felvétele a ZZ Top nevéhez fűződik. a Cheap Sunglasses a 2018-as NAAF-on hangzott el.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Blues Rádió Budapest. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 11., csütörtök
2019. május 9., csütörtök
Komáromból jelentjük - 141. rész
A sor ma ismét a Blues Rádió Budapest-re esett. Ők egyigazán a NAAF-ra illő dalt választottak, mert mi illene jobban egy amerikai autós találkozóra, mint egy Chevrolet című szerzemény? Az eredeti előadó Robben Ford.
2019. március 14., csütörtök
Komáromból jelentjük - 133. rész
A Blues Rádió Budapest újabb ZZ Top nótával kedveskedik ma nekünk a 2018-as komáromi NAAF-ról. A La Grange a texasi együttes legnagyobb klasszikusa.
2019. február 27., szerda
2019, Hetedik hét, Rock and Roll Bajnokság
A hatvani Rockin' RockCats átvette a vezetést a Pedrofon-tól! Az első hetet leszámítva a RockCats minden héten kapott pontot, míg a Pedrofon ezt, és a harmadik hetet is kihagyta. Érdekes versengés bontakozhat itt ki a két csapat között, ez a történet itt még messze nem ért véget.
Harmadik helyen az olasz Don Diego Trio, ők a legjobb külföldi zenekar jelenleg.
Holtversenyben a hatodik-hetedik helyen a Roll' Skate Boogie és a Fifty's Heaven. Az előbbi négy, az utóbbi öt helyet lépett előre.
A 11. helyen nyitott a bajnokságban a 'tilldie project, az idei első szereplése után a heti nézettségi listán.
A "Mexikói határon" a Vasmacska zenekar és a Blues Rádió Budapest található.
"Mexikóban" a Flying Times lépett előre egy helyet, csupán három pontnyira vannak a legjobb 16-ba kerüléstől. Két "új" zenekar is felkerült a listára, az osztrák The Ridin Dudes a 23., míg a A Nyughatatlan a 28. a héten.
A listát a Blues B.R. Others zárja a 30. helyen.

2019. február 20., szerda
2019 Hatodik hét, Rock and Roll Bajnokság
Kiélesedett a "verseny" az első helyen álló Pedrofon, és az őket két pontra megközelítő Rockin' RockCats között.
Harmadik továbbra is az olasz Don Diego Trio.
Nem változott a további két helyen álló együttesek sorrendje sem, a Peter Andorai & The Graceband-et a The Prison Band követi.
A hatodik helyre a Brillantin jött fel. 11 helyet javított a 11. B'15 Truckabilly Trio és a 13. Nemcsak Berry is.
Három új együttessel bővült a lista. A 9. helyen nyitott az Easy Blues, a 22.-en a Dynamite Dudes (eddig mit csináltak? :D), a listát a Blues B.R.Others Show zárja a 27. helyen.
A "Mexikói határ" ezen a héten a Blues Rádió Budapest és a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service között húzódik.

2019. február 6., szerda
2019, Harmadik hét, Rock and Roll Bajnokság
Két hét után megtört a sorozat, nincs olyan zenekar, aki minden héten szereztett volna pontot. 2018-ban a (jelenleg 8.) Vasmacska zenekar 19, a (jelenleg 9.) Mystery Gang 35 hétig minden héten kapott pontot.
Ennek ellenére a Pedrofon kilenc ponttal vezeti a listát, a második helyre feljött a The Prison Band, míg a harmadik maradt a Peter Andorai & The Graceband.
Hét helyet ugrott előre a Rockin' RockCats, most a negyedikek.
A másodikról a hatodik helyre csúszott vissza Elvis, ez a hét legnagyobb esése.
Négy új zenekarral bővült a lista, a 10. helyen a Blues Rádió Budapest, a 13. a Crazy Cat & The Blue Moons, 14. a Flying Times, és a lista végén, a 16. helyen a B'15 Truckabilly Trio.

2019. február 5., kedd
2019, Harmadik hét
Habár két hete lecsúszott a Top 20-as lista éléről a Motoros, az eheti elsőségével a Rockin' RockCats dala bebiztosíthatja újbóli elsőségét.
Második helyen a No Heart To Spare a The Prison Band búcsúkoncertjértől. A dal kapott két youtube like-ot is.
Szintén két like-ot kapott a harmadik Ed Philips and the Memphis Patrol és a Burning Love.
Negyedik legnézettebb felvétel a héten a Mustang Sally a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról. Egy like-ot kapott a youtube-on a Blues Rádió Budapest videója.
Holtversenyben áll az előző felvétellel a Mobile, Alabama a Crazy Cat & The Blue Moons-tól, de rövidebb megtekintési idejük miatt ők az ötödikek.
Holtversenyba botlunk a hatodik-hetedik helyen is. Hosszabb megtekintési ideje a Flying Times dalának, a Magányos szivek klubjának van, ők a hatodikok. A hetedik Whole Lotta Shakin' Goin' On a Peter Andorai & The Graceband-től egy youtube like-kal vigasztalódhat.
Feltűnt a listán a Vasmacska zenekar is a Meghalok, hogyha rám nézellel, ők a nyolcadikok.
A lista végén is egy holtverseny alakult ki. Itt is a megtekintési idő dönt, ezúttal a Fifty's Heaven javára. Érdekesség, hogy ez a második felbukkanása a Whole Lotta Shakin' Goin' Onnak, ami kapott két youtube like-ot is.
A listát a B'15 Truckabilly Trio zárja az Esküvő című dallal.

2019. január 17., csütörtök
Komáromból jelentjük - 125. rész
Ismét jöjjön egy kis blues! Mi mást is játszana a Blues Rádió Budapest? A mai daluk címe Mustang Sally, amit Mack Rice-nak köszönhetünk. A banda a 2018-as NAAF-on lépett fel vele.
2018. november 8., csütörtök
Komáromból jelentjük - 115. rész
A fizetésnapot ünnepli a Blues Rádió Budapest. A Just Got Paid című dal (amit a 2018-as NAAF-on adott elő a csapat) eredeti előadója a ZZ Top.
2018. október 8., hétfő
2018, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság
Még nem volt ilyen helyzet ebben az évben: Nam kapott pontot az első helyne álló Mystery Gang. De üldözői nem örülhetnke, sem a második Pedrofon, sem a Vasmacska zenekar nem került fel a heti tizes listára.
A negyedik Dynamite Dudes próbál meglépni a nyakára egész köel feljött Fifty's Heaven elől.
A B'15 Truckabilly Trio és a Redneck Roadkill sztorija folytatódik, ezen a héten ismét helyet cseréltek a hatodik-hetedik helyen.
A 11. helyre lépett előre a Madarak Házibulizenekar, holtversenyben áll a The Stinky Rodders-el.
A "Mexikói határ" egyik oldalán a miskolci Rat Rod, a másikon az olasz Don Diego Trio.
Csupán két alkalommal került fel a heti tizes listára a Brillantin, de máris a 13. hely az övék az összesítésben, most tíz helyet javítottak.
Érdelkes színvolt a Flying Times, akik egy helyben tudtak maradni.
A 35. helyen nyitott a Blues Rádió Budapest, akik az idei N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on léptek fel.
A lista végén, az 52. helyen a Blues B.R. Others található

Címkék:
B'15,
Blues Rádió Budapest,
Brillantin,
Don Diego Trio,
Dynamite Dudes,
Flying Times,
Madarak,
Mystery Gang,
Pedrofon,
Rat Rod,
Rock and Roll bajnokság,
Stinky Rodders,
Vasmacska
2018. október 5., péntek
2018, Harminchatodik hét
Ez egy igen különleges hét, mivel idén először fordul elő, hogy a Peggy Sue a Mystery Gangtől nem került fel a heti nézettségi listára.
Az első helyet első Lakeside Weekend-es fellépésével a Brillantin szerezte meg. A dal címe Brill Anti. Egy youtube like-ot is kaptt a felvétel.
Második szintén egy Lakeside-os felvétel, a Gyilkos reggel a Black Frogs Rockabilly Band-től.
Holtversenyt találunk, a harmadik negyedik helyen. A Megtekintések száma alapján a dobogóra a Blues Rádió Budapest került a NAAF-on rögzített Thunderbird című feldolgozásával, egy like-ot is kaptak a youtube-on.
Negyedik a Madarak Házibulizenekar egy korábbi NAAF-os fellépésén készült Azok a Boldog szép napokkal.
Ez a holtversenyek hete. Az ötödik-hatodik helyen is szembejön egy. Itt is a megtekintések száma segít, a sorrend így Blue Suede shoes a Flying Times-tól, és Big Boobs a Dynamite Dudes-tól. Az előbbi szintén kapott like-ot a zenemegosztón.
A harmadik holtverseny a hetedik-nyocadik helyen található. A fent ismertetett szabályok alapján a hetedik a B'15 Truckabilly Trio és a Ne ébressz fel, még a XX. Lakeside-on adta elő a banda. Nyolcadik a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a That'll Be the Day 2012 Augusztusából.
Kilencedik maga Elvis és az If I Can Dream.
a listát a duplázni tudó B'15 zárja az Esküvővel, ezúttal a 22. Lakeside-ról.

black frogs,
Blues Rádió Budapest,
Brillantin,
Dynamite Dudes,
Elvis,
Flying Times,
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service,
Madarak,
Mystery Gang,
nézettség
2018. szeptember 6., csütörtök
Komáromból jelentjük - 106. rész
A 2018-as NAAF nulladik napjának második fellépője a Blues Rádió Budapest volt. A becsekkolásnál összefutottunk a csapattal, akik aztán fergeteges koncertet adtak a kiváltságosoknak, akik már a nulladik napot is a Monostori erőd falai közt töltötték. Tőlük következik most a ZZ Top klasszikus, a Thiunderbird.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)