2020. december 31., csütörtök

Ha eljön az év utolsó napja, az a Napi Rock and Rollon egy dolgot jelent: Egy jutalomvideót a Rock and Roll Kupa győztesétől!

Idén sincs ez másként. Az idei Kupa döntőjét a korábbi kupagyőztes Pedro and the Dogboomers és a pécsi Flip, Flop and the Flyers vívta. A két zenekar előzményeiről olvashattatok a szavazás kiírásában, lássuk magát a mérkőzést!
Az első két szavazatot a Flip-Flop szerezte, de a kutyaütők hamar 10:2-re fordítottak. Ekkor egy darabig mindketten kaptak szavazatokat, 15:15-nél beérték egymást. A pécsiek előnybe kerültek, 24:15-re húztak el. De 25:25-nél már ismét egálban volt a két együttes, sőt a kutyaütők álltak az élre 31:26-os állásnál. Az előnyük tovább nőtt, már 38:29-re is vezettek. De a pécsiek begyújtották a rakétákat. 43:43-nál fordítottak, és meg sem álltak a 136:50-es végeredményig.

A 2020-as Rock and Roll Kupa nyertese tehát a Flip, Flop and the Flyers!

Az évben összesen 484 szavazatot szerzett a csapat az összes leadott 2030-ból, ez a második legtöbb a Brillantin után, akik 520 szavazatot gyűjtöttek.
A szezon legszavaztbőségesebb mérkőzését éppen a Flip Flop vívta a Pedrofon ellen negyeddöntőben, amikor is 140:82-es eredmény született.
Minden egyes szavazáson majdnem kerek harminc voks érkezett.
A jutalomvideó a Burning Love lesz a 2018-as Lakeside Weekendről, ezzel gratulálunk a győztesnek. Minden szereplő zenekarnak és szavazónak köszönjük a közreműködést!
Egyúttal egy kellemesebb Covid mentes 2021-et kívánunk mindenkinek, aki a Napi Rock and Roll oldalra téved néhanapján.

 


2020. december 30., szerda

A tóalmási amerikai autós találkozóról érkezik ma egy videó.

Az időjárás nagyon kellemes volt, amikor a Blues Transit előadta az Itt nincs szükség ránk című dalát a tóalmási amerikai autós találkozón.


2020. december 29., kedd

Agárdról jelentjük - 336. rész

Elvis rögzítette először Aaron Schroeder és Sidney Wyche dalát, a Big Hunk O' Love-ot, amit a Flip Flop and the Flyers tűzött műsorára a 2018-as 25. Lakeside Weekenden.

 


2020. december 28., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #34

Habár Miskolc nem úgy ismert, mint a hazai rock and Roll élet fellegvára, ma mégis ide látogatunk. Itt alakult a Hot Road Rockabilly Band. A felvétel is a miskolci Corner Pub-an készült, amint a banda a That's All Right című dalt játszotta 2010.09.11.-én.


2020. december 25., péntek

Mivel a héten zajlott a Rock and Roll Kupa döntője...

Mivel a héten zajlott a Rock and Roll Kupa döntője, és ilyenkor a győztestől nem az adott pénteken, hanem Szilveszterkor érkezik a jutalomvideó, most egy egészen más bandától láthattok felvételt.

A Black Frogs a nyár közepén, Június 26.-án lépett fel az Amigo bárban. Itt adta elő a csapat Carl Perkins remekművét, a Put Your Cat Clothes On-t.


2020. december 24., csütörtök

Kellemes Karácsonyt a Napi Rock and Roll minden követőjének!

Karácsony  alkalmából egy igazán különleges videóval készültem. Nemrégiben keresgéltem a régi fotóim és videóim közt, és találtam egy 2006-os novemberi felvételt a Mystery Gang-ről. Akkoriban a bandának a Károly körúton, a már megszűnt Lucky 13-ben volt kéthetente (ha jól emlékszem csütörtökönként) klubja. Jópár videót csináltam akkoriban is, de az akkori kamerám nem volt képes 2,5 percnél többet egyhuzamban rögzíteni, így a felvételek hiányosak. 

Nem úgy, mint a mai Sometimes I Feel Like a Rockabilly Star, ez az elejétől a végéig belefért a memóriába. 2006-ot írunk, tehát senki se várjon sztereó hangot, HD felbontást és optikai képstabilizációt! :)

Mégegyszre kellemes karácsonyt mindenkinek!


2020. december 23., szerda

2020. december 22., kedd

Agárdról jelentjük - 335. rész

A 2017-es Lakeside Weekend nagy színpadán találkozhattunk a Flying Times-szal. A fiúk Komár Laci Mambo Italiano verzióját adták elő. 


2020. december 21., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #33

Talán nem ez a legelső Pedrofon videó, amit csináltam, de az első, ami megtlálható a Youtube csatornán. A csapat a You Never Can Tell-t adta elő egy remek KOBUCI s estén.

 


Rock and Roll Kupa 2020, DÖNTŐ

Bevallom az év elején, amikor kialakult a csoportkör mezőnye, nem erre a két zenekarra gondoltam, hogy a döntőben találkozni fogunk velük.
Habár a Pedro and the Dogboomers a Kupa 2016-os kiírásának a győztese (a döntőben 181:84-re nyert, az elődöntőben epdig 280:212 lett a végeredmény), az elmúlt években nem sikerült ilyen mértékben mozgósítani a rajongókat. Úgy tűnik, hogy a nagy visszatérés van készülőben. Sajnos a 2021-e indulás a csapatnak még kérdőjeles, mivel idén nem adtak sem élő sem online koncertet.
Az ellenfél a pécsi Flip, Flop and the Flyers lesz, akik a legjobb eredményüket a Kupában 2015-ben érték el, amikor is a bronzérmet tudhatták magukénak.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyikük legyen az idei Kupagyőztes!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, Szilveszterkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az a győztes, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. december 18., péntek

Megszületett az eredmény, kiderült, hogy ki a 2020-as Rock and Roll Kupa bronzérmese!

Egy fordulatos mérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol került ki győztesen. Először Edék álltak nyerésre, majd ellenfelük, a Fekete Lakkcipők fordított. De ezek után a Memphis Patrol egyenlíteni tudott, végül a győzelmet is megszerezte, 7:5 arányban.
Az Ed Philips and the Memphis Patrol a 2019-es Rock and Roll Bajnokságban a 12. helyet szerezte meg, ezzel vívta ki a jogot az indulásra. Osztályozót játszott a csapat, ahol a Roll Skate' Boogie-t győzte le. Ezek után az A Csoport második helyéről jutott tovább a csapat.
A negyeddöntőben a covid által súlytott Brillantint győzték le, ezután az elődöntőbern a Pedro and the Dogboomers állította meg őket, hogy aztán a bronzmérkőzésen szépítsenek.
Gratulálunk az Ed Philips and the Memphis Patrolnak a bronzéremhez!
A jutalomvideó a Burning Love lesz Elvis 80. születésnapjáról.

 


2020, Negyvenkilencedik hét, Top 20

Immár harmadik gete a lista élén a Big Boobs. A második helyre a Motoros jött fel, a harmadik az I'm Walkin.
Az Ifa megy a hegyen a negyedi helyre esett vissza.
Ezen a héten nem került fel dal nagy mélyégekből, aki javítani tudott, az általában cak 1-2 helyet lépett előre.
Két új dallal nbővült a lista. A Rocktóber a 9., míg a Too Long a 17. helyen debütált.
Ketten hagyták el a listát, egyikük sem votl tovább a legjobbak között, mint hat hét.
A listán maradók közt négy helyet rontott a nyolcadik Best Looking Girl in Town, hatot pedig a 15. A zöld a bíbor és a fekete.
Az utolsó három helyezett is visszacsúszott egyet-egyet.
Egyetlen dal található a kiesőzónában. A 16. Mondd kis kócosnak nagyon nagy szüksége lesz pontokra. A 20. Blue Suede Shoes sincs biztonságban, természetesen.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.

 



2020. december 17., csütörtök

Komáromból jelentjük - 223. rész

Ma ismét Komáromba, a N.A.A.F.-ra látogatunk el, ahol a Madarak Házibulizenekar is fellépett 2019-ben. A banda többek között a Takáts Tamás Blues Band ikonikus számát, a Pocsolyába léptemet is előadta.


2020. december 16., szerda

Szerdára jöjjön egy kis motoros találkozós hangulat

 A 2017-es tápiósági Vasszamarak motoros találkozón lépett fel a Rockin' Rock Cats. Szokás szerint az ő koncertjükön még az is jól érezte magát, aki azt se tudta, hogy melyik bolygón van. :)

Billy Barrix Cool Off Babyje is elhangzott a találkozón.


2020, Negyvenkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az utóbbi hetekben a Pedrofon nemcdak beérte a Rockin' RockCats -t, de alaposan meg is előzte. Majdnem 50 pont a Pedrofónikusok előnye, holott pár hónapja még ennyi volt az ő lemaradásuk. De az év nem ért még véget, a hatvaniak még fordíthatnak.
A harmadik Dynamite Dudes előnye kb 30 pont a B'15 Truckabilly Trio előtt. Itt sem lefutott még a verseny.
Egy újabb helyet előre lépett a Lázadók , immár ők a 9.-ek. A legjobbak között kapott még pontot A Nyughatatlan és a Drockstore is, de a Bajnokság ilyen késői szakaszában már igazán nehéz előzni.
A "Mexikói határ" a Black Frogs Rockabilly Band és az osztrák The Ridin Dudes között húzódik (akik az idei legjobb külföldi zenekar címre a legesélyesebbek).
"Mexikóban", a list alsó felében az olasz Don Diego Trio javított négy helyet, és idén ők szaámítanak a 24. legnépszerűbb zenekarnak a Napi Rock and Roll nézői közt.
Habár kb hét éve megszűnt a Nitus and the Rollin Dice, mégis a 38. legnépszerűbb zenekarnak számítanak, éppen egy helyet javítottak a héten.
A listát a Pedro and The Dogboomers zárja az 57. helyen.


 


2020. december 15., kedd

Agárdról jelentjük - 334. rész

Van még pár videó a 2018-as 25. Lakeside Weekendről is. Ez az a Lakeside, ameikor a Redneck Roadkill nagyszinpadon lépett fel és szórakoztatta a közönséget. 

A nagy közönségkedvenc Dolly a klónbáránka az igazi türhő déli redneck életstílust írja le a maga teljességében. A dal szövegét (ha jól tudom) Flames írta, mégis olykor kihagy az emlékezete annál a résznél, amikor arról van szó, hogy a főhősnek vizelettartási problémái vannak.


2020, Negyvenkilencedik hét

Az előző hét nyertese kiemelkedő emgtekintéssel a Daisy volt a Pedrofon előadásában. Ez a dal egy youtube like megtekintéssel karöltve a második. De az előző heti rekordgyanús megtekintést is felülmúlta ezen a héten a Rocktóber, ami a Lázadók felvétele, és a Tóalmási amerikai autós találkozón került rögzírésre. 10 kedvelést is kapott a visdeómegosztón.
Harmadik helyen az olasz Don Diego Trio és Bailey Dee dala a Too Long a 25. Lakeside Weekend-ről. hat like-ot kapott a megtekintőktől.
Az utóbbi hetekben elég sokszor szereplet a megtekintési listákon a Big Boobs. Ezen a héten két előadótól is hallható a listán.
A negyedik helyen a Dynamite Dudes előadásában hallható a 23. Lakeside-ról.
Ötödik a duplázni tudó Pedrofon. Az I'm Walkin is Romhányban került rögzítésre.
Hatodik iusmét a Big Boobs, ezúttal a Naked Truckers az előadó.
Öt like-ot kapott a hetedik A Nyughatatlan és az I Got Stripes. A felvétel a 2019-es N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on készült.
A motoros is állandó listarésztvevő. Ezen a héten sem maradt ki, ezúttal a nyolcadik. Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni az előadót: a Rockin' RockCats-ról van szó.
A Drockstore és a Tintarella De Luna sorrendben harmadszor is felkerült a tizes lsitára, ezúttal a kilencedik helyre.
A listát a sajnos azóta már megszűnt Nitus and the Rollin' Dice zárja a Whole Lotta Shakin' Goin' Onnal, áés három youtube like-kel.

 



2020. december 14., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #32

A mai "szerencsés" zeneakrunk a visszatekintő rivatban a The Prison Band. A legelső Napi Rock and Roll felvétel a 2012. Január 10.-ei koncerten készült a Debella Bella személyében.

 


Rock and Roll Kupa 2020, Bronzmérkőzés

Érdekesség, hogy mindkét zenekar a bronzmérkőzésen az oszályozón keresztül jutott el a mai mérkőzésig. Habár mindketten az esélyesebboldalon szrepeltek, a 2019-es Bajnokságban a 12. illetve 14. helyen végeztek. A Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / ezután a C csoportba került, amit meg is nyert, méghozzá 100%-os eredménnyel. Ugyanakkor az is igaz, hogy ebben a csoportban adták le a legkevesebb szavazatot a rajongók. A banda a negyeddöntőben a Duckers-t búcsúztatta, hogy aztán a Flip, Flop and the Flyers-től kapjon ki.
A másik zenekar a bronzmérkőzésen az Ed Philips and the Memphis Patrol lesz. Ők a megnyert osztályozó után az A csoport második helyén végeztek. A vírushelyzet miatt akadályoztatott Brillantint sikerült legyőzni a negyeddöntőben, majd az ellődöntőben a Pedro and the Dogboomers-t kapták ellenfelül, akik végül megállították győzelmi terveiket.
Ha az eddig leadott szavazatok számát nézzük, akkor a Lakkcipők vannak előnyösebb helyzetben, mivel ők már 107-et kaptak idén Edék 64-ével szemben. De minden itt és most fog eldőlni, az eddig leadott szavazatok már nem számítanak.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen az idei Kupa Bronzérmese!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az a bronzérmes, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020, Negyvennyolcadik hét, Top 20

Nagyon összesűrűsödött a mezőny éle, de mégsem volt helycsere. A Big Boobs-t az Ifa megy a hegyen és a Motoros követi.
457 helyet javított a Daisy, és a nyolcadik helyen landolt. Egy új dal jutott be a húsz közé, a Roadhouse Blues a 14.
Két szerzemény esett kia listáról, hat hétnél többet csak a Csak Cha-cha-cha töltött el a listán, egész pontosan hét hetet.
A lsitán maradók között többen is 1-2 helyet estek vissza. A legtöbbet, három helyet a 17. Breeathless vesztett.
Egyetlen dal van a liesőzónában, a 12. Turning Tide. Természetesen a lista végén lévő Zombikrul sincs biztosnágban.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.

 



2020. december 11., péntek

Kialakult a döntő felállása!

A múlt héten az elődöntőben a Flip, Flop and the Flyers jutott be a döntőbe, a kérdés az volt ezen a héten, hogy ki lesz az ellenfele a csapatnak?

Ketten léptek a ringbe:  Az Ed Philips and the Memphis Patrol és a Pedro and the Dogboomers. Mindketten jól kezdtek, de végül az utóbbinak sikerült jobban mozgósítani a rajongókat, így a mérkőzést végül 16:7-re a kutyaütők nyerték.

A jutalomvideó a Házörző Blues lesz az A38-on megrendezett Rockabilly Bang-ről.


2020, Negyvennyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Csupán a múlt héten vette át az első helyet a listán a Pedrofon , de máris harminc pontos előnybe került a második Rockin' RockCats előtt.
Harmadik a Dynamite Dudes , ami mögött ismét pár ponttal közelebb került a B'15 Truckabilly Trio . Vajon lesz még helycsere idén?
A Lázadók még egy helyet előre lépett, immár ők a 10.-ek, valószínű, hogy övék lesz az év újonca cím (Az év újonca - a Napi Rock and Rollon).
Aki még konkurrencia lehet az év újonca cím elérésében, az a Drockstore . Ők két helyet javítottak a héten, és már a 13. legnépszerűbb zenekarnak számítanak 2020-ban.
A "Mexikói határon" a Black Frogs Rockabilly Band és az Osztrák The Ridin Dudes találhatóak. Jelenleg ők a legesélyesebbek a 2020 legnépszerűbb külföldi zenekara címre.
"Mexikóban" nagyot lépett előre a Blues Transit is. A múlt héten a 29.-ek voltak, most a 23. legnépszerűbb zenekarnak számítanak a Youtube megtekintések alapján.
Más változás nem volt az összesített listán, ezen a héten is a Pedro and the Dogboomers zárja a listát az 57. helyen.

 



2020. december 10., csütörtök

Szokatlan dallal következik ma a Peter Andorai & the Graceband

Szokatlan dallal következik ma a Peter Andorai & the Graceband. Nem hallottam még idehaza senkitől a Just a Little Bit című számot előadni. A felvétel a 2020-as balatongyöröki BorKorzón készült.


2020. december 9., szerda

Tél volt, amikor a mai felvétel készült, és lám, már megint itt a tél

A Miskolci Illés EmlékZenekar volt az egyik fellépője az idei miskolci Kocsonyafesztiválnak. Nem hagyták ki a Sárika című dalt sem a fellépés során.


2020, Negyvennyolcadik hét

Egészen kivételes, 295 megtekintéssel lett első a héten a Pedrofon és a Daisy a 2020-as Pick Up Drive Romhány -ról. A 15 youtube like 4 plusz pontot is jelent majd a bajnokságban.
A második Motoros a Rockin' RockCats -től alig a 10%-át érte el a Daisy megtekintéseinek, de ez semmit nem von le a Motoros érdemeiből.
A harmadik Roadhouse Blues és a Blues Transit , négy youtube like-kal és a hét legmagasabb átlagos megtekintési idejével.
Mesterhármast ért el a Pedrofon: az első mellett a negyedik és ötödik helyet is elhozták. Az I'm Walkin szintén Romhányban hangzott el, míg az Ifa megy a hegyen a csapat emblematikus dala.
Holtverseny alakult ki az ötödik-hatodik helyen. A már említett Ifa vitte el az ötödiket hosszabb megtekintési idejével, hatodik a B'15 Truckabilly Trio és a Best Looking Girl in Town a 23. Lakeside Weekend -ről, ami négy youtube like-ot is begyűjtött.
Őket követi a Lázadók és a Zöld a bíbor és a fekete. Itt egy youtube like jelent meg.
Hármas holtversennyel zárul a heti lista. Itt is a megtekintési idő dönt. Nyolcadik a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / és a Mondd kis kócos. Kilencedik két youtube like-kal a Tintarella De Luna a Drockstore előadásában, ez a harmadik Pick Up Drive-os videó a héten.
A listát a Naked Truckers és a Big Boobs zárja.

 



2020. december 8., kedd

Agárdról jelentjük - 333. rész

Egy jó kis jammelés lesz a mai videó. A Hungáriától a Csókkirályt tűzte ki célul maga elé a kis csapat.
A résztvevők:
Hermeczi Zsolt, Dóka Tamás, Födő Sándor, Czirók Attila és Herczeg Rudolf.

 


2020 Negyvenhetedik hét, Top 20

Ismét felfordult a Top 20 lista éle. A Big Boobs vette át az első helyet ezen a héten az Ifa megy a hegyen és a Motoros előtt.
Több dal is előrelépett egy két helyet, ennél többet a 17. Blue Suede Shoes javított (98 pozíciót), valamint a 13. Rockin' Bones, ami 531 hely mélységből érkezett.
Egy dallal bővült a lista, a Tintarella de Luna a nyolcadik.
Hárman is elhagyták a listát, hat hétnél többet csak a Bad Moon Rising töltött el a listán, 23 hetet.
A listán amradók közt a legtöbbet, hét hetet a 15. Csak Cha-cha cha vesztett.
Ketten vannak a kiesőzónában: Az előbb említett Csak Cha-Cha-Cha és a 19. Szállj fel szabad madár.
A listán hét Maygar nyelvű dal található.

 



2020. december 7., hétfő

Best of Napi Rock and Roll #31

A klasszikus videókat felidéző sorozatunkban ismét a B'15 Truckabilly Trio -ra esett a sor. A mai videó került először rögzítésre tőlük, és már 2000 megtekintésen is túl jár. 
A dal címe Take Me Home, Country Road, és Nitus is besegít az előadásba.

 


2020 Negyvenhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Hosszú hetek óta volt kérdés, hogy megtörténik-e,s lám, most itt van: A Pedrofon átvette az első helyet a Rockin' RockCats -től! A múlt héten került egálba a két banda, és azen a héten a Pedrofónikusok voltak a szerencsésebbek. De az évnek még messze nincs még vége!
Mivel a negyedik B'15 Truckabilly Trio egyre közelebb került hozzá, a harmadik Dynamite Dudes ugrott előre egy nagyot, most ismér 30 pont körül van az előnye.
Többen is kaptak pontot a lgjobb 16 tagjai között, de előzni másnak nem sikerült.
Bekerült a legnépszerűbb 16 közé a Drockstore , akik a 21. helyet cserélték fel a 15.-re. Mindezt úgy, hogy összesen két daluk jelent meg a Napi rock and Rollon.
A "Mexikói határ" a Black Frogs Rockabilly Band és az osztrák The Ridin Dudes között húzódik.
"Mexikóban" javítani tudot az Ed Philips and the Memphis Patrol , akik öt helyet javítva a 18.-ak. Már csak hat hely az elmaradásuk az előző évi teljesítményükhöz képest.
A sajnos már feloszlott Nitus and the Rollin' Dice hat helyet ugrott előre a 39.-re.
A listát most is az 57. Pedro and the Dogboomers zárja.

 



2020. december 6., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, Második elődöntő

Némi szerencsével nyerte meg a negyeddöntőt az Ed Philips and the Memphis Patrol a Brillantinnal szemben, akik a koronavírus miatt nem tudták beindítani az úthengert. Vajon folytatódik a banda szerencsesorozata?Az ellenfél a korábbi kupagyőztes Pedro and the Dogboomers lesz. A kutyaütők a Mystery Gang-et hagyták maguk mögött az egyenes kieséses szakaszban. Egy biztos: Edék tuti nagyobb kihívást jelentenek majd, itt nem lehet a beeső kóbor szavazatokra alapozni.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén az jut tovább, akire az első szavazat érkezik.
A szavazat csak itt, a kép alatt érvényes.
Szavazásra fel!

 



2020. december 5., szombat

Szombat esti matiné #83

Októberben jött ki az új klipjével a Filtol Rock and Roll zenekar oldala. A daluk címe: Nyár.
Itt a tél, úgyhogy szerintem jól jök egy kis nyári hangulat.
A zenekar még nem szerepelt videókkal a Napi Rock and Roll oldalán, úgyhogy ez egy debütálásként is felfogható. :)

 


2020. december 4., péntek

Megvan a rock and Roll Kupa 2020-as kiírásának első döntőse!

Kevés olyan kupaforduló van, ahol mindkét együttes vágya teljesül, de az eheti elődöntő ilyen volt. A Fekete Lakkcipők ugyanis azzal osztotta meg a szavcazást a saját oldalán, hogy mindenki szavazzon a pécsi Flip Flop and the Flyers-re, mert ők már szreetnének kiesni.
Ez össze is jött nekik, ugyanis a pécsiek 44:6-os győzelmet arattak, ezzel a döntőbe jutottak. De nem úszta meg a Fekete Lakkcipők csapata sem, ugyanis a döntő előtt még lesz egy bronzmérkőzés is, ahol a harmadik hely sorsa dől majd el.

A jutalomvideó a 2014-es Lakeside Weekendről érkezik a Whole Lotta Shakin' Goin On személyében. Ez volt az a Lakeside, ahol tönkrement a kamera optikája, és csak távolról lehetett használható videókat készíteni.


2020, Negyvenhetedik hét

A második Napi Rock and Rollon megjelent dalával is a heti megtekintési lista élére került a Drockstore . Az olasz nyelvű Tintarella De Luna a 2020-as Pick Up Drive Romhány -on hangzott el. Hét youtube like-ot is begyűjtött.
Második a Dynamite Dudes a Lakeside Weekend -ről. Ati EDGE énekelte a Rockin' Bonest. Ez a felvétel is kapott egy kedvelést a videómegosztón.
Harmadik helyen az Ed Philips and the Memphis Patrol és a Blue Suede Shoes. A vendégénekes itt Dennis Jale volt.
Duplázni tudott a Dynamite Dudes. A Big Boobs a 23. Lakeside-ról a negyedik.
Elmaradhatatlan kelléke a listáknak az Ifa megy a hegyen a Pedrofon -tól. Most ez az ötödik.
Sajnos a Nitus and the Rollin' Dice már megszűnt, mégis a Flying Saucer Rock and Roll el tudta érni a hatodik helyet, sőt három like-ot is bezsebeltek.
Hetedik a lista másik alapköve, a Motoros a Rockin' RockCats -től.
Egy youtube like-ot kapott a nyolcadik A zöld, a bíbor és a fekete. Az előadó a Lázadók .
Szintúgy egy like-kal lett gazdagabb a kilencedik pozícióban a B'15 Truckabilly Trio a Best Looking Girl in Town-nal a 20. Lakseide-ról.
A listát a Tom White & the Mad Circus zárja az Everybody's Trying To Be My Baby-vel. Itt is megszavaztak egy like-ot a megtekintők a felvételnek.

 



2020. december 3., csütörtök

Komáromból jelentjük - 222.rész

I Got Stipes - ez a mai dal címe, amit a Nyughatatlan adott elő a 2019-es N.A.A.F. (Nemzetközi amerikai Autós Fesztivál)-on. 


2020. december 2., szerda

Nincs itt szükség semmilyen felvezetésre

Következzen a Lázadók és a Rocktóber a tóalmási amerikai autós találkozóról.

 


2020, Negyvenhatodik hét, Top 20

Átvette a vezetést az Ifa megy a hegyen. Idén ez a dal már 19 héten át vezette a listát, ezzel a legnépszreűbbnek számít.
Második a Motoros, ami 14 hetet töltött el a lista élén.
15 hete található meg a listán a harmadik Big Boobs. Ez a szerzemény is eltöltött már négy hetet a lista első helyén. A múlt héten is az első volt éppen.
Négy helyet javított a negyedik I'm Walkin. Öt pozíciót lépett előre a 12. Mystery Train.
Alsóbb régiókból érkezett a 14. Everybody's Trying To Be My Baby és a 15. Breathless. A két dal 163 illetve 239 helyet javított.
Hárman távoztak a listáról, mindhárman pontosan hat hetet töltöttek el itt.
A listán maradó dalok csak 1-2 helyet estek vissza, többet nem.
A kiesőzóna a 9. helyen indul a Rázzuk fel a fővárosttal.
Ide tartozik még a 10. Hit the road Jack és a 16. Bad Moon Rising is. Ez a szerzemény már 23 hetet töltött el a legjobbak között.
Nyolc magyar nyelvű felvétel szerepel a listán.

 



2020. december 1., kedd

Agárdról jelentjük - 332. rész

Hamarosan elfogynak a 2018-as Lakeside Weekend -en rögzített videók, de azért akad még pár. Mint például az Olasz Don Diego Trio és Bailey Dee (Chicago) közös felvétele, a Too Long.

 


2020, Negyvenhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az idegeinken játszanak a zenekarok! Ki hallott már olyat, hogy negyvenhat héttel az év kezdete után holtversenyben áll az élen a Rockin' RockCats és a Pedrofon ? Szóval mintha most indulna az év, aki innentől több pontot szerez az a bajnok! A harmadik Dynamite Dudes immár ötödik hete nem szerepelt a heti tizes megtekintési listán, de szerencséjükre a negyedik B'15 Truckabilly Trio csak tyúklépésekben közeledik.
Átlépte a száz pontot a Tom White & the Mad Circus , de nem sikerült a kilencedik helyről előre lépniük.
Szerzett pár pontot a The Ridin Dudes is a "Mexikói határon", de nekik sem sikerült megelőzniük az előttük állót.
A határ másik oldalán öt helyet javítva a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service található.Az elmúlt évben a 20.-ak voltak, most vajon most sikerül bejutniuk a legjobb 16 közé?
Egy helyet javított az Ed Philips and the Memphis Patrol , most ők a 23.-ok. 2019-ben a 12.-ek voltak, bele kell húzniuk, ha ismét azt a helyet akarják elfoglalni.
A 28.-ról a 25. helyre lépett előre a Peter Andorai & The Graceband .
"Mexikóban" csak a Duckers szerzett még pontot, de ők sem tudtak előre lépni.
A lista végén az 57. helyen most is a Pedro and the Dogboomers található.