2018. március 31., szombat

Szombat esti matiné #26

Kanadából, Murdoch nyomozó és Rozsomák (NEM Farkas!) hazájából érkezett a ma esti videó. Ismerős lehet a küldő, Tony Be Good, aki egy Magyar gyökerekkel is rendelkező (mint tudjuk, a világon minden híres ember Magyar ;) ) kanadai Rock and Roll fanatikus tánctanár, aki feltűnt már a Lakeside Weekend-en is. Most egy érdekes videót készített, amin a világ minden tájáról származó táncosok mutatják meg, hogy a rock and Roll egy nagyon is élő dolog. Magyarországot a Rocky Monday egyesület képviseli.

2018. március 30., péntek

Ez a Rock and Roll Kupa forduló igen szoros volt!

A rajongók összesen 27 szavazatot adtak le (ami idén a második legtöbb), de csupán egy szavazattal kapott többet a Fifty's Heaven az ellenfelénél. Habár az ünnep miatt egy nappal korábban zárult a szavazás, így is volt idő elég.A jutalomvideó így a FH egy dala lesz, mégpedig a 2014-es Lakeside Weekend-ről a Szakadt verda, nikkel álom.

2018. március 29., csütörtök

Ma visszatekintünk a 2017-es Elvis For Hungary-ra

A New Orleans Club-ban tartott esten fellépett a Peter Andorai & The Graceband, akik előadták többek közt a Paralyzed című számot.

Közszolgálati percek #154

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül. Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok! Iszonyat sűrű lesz a csütörtök. Pesten 4(!!!) koncert vár rátok, de vidéken is három. A hétvége többi napján is lesznek koncertek, de ez a tömörülés szokatlan. A legdolgosabb most nem(csak) egy zenekar lesz, hanem egy zenész. Besenyei Csabi, aki éneklés mellett a harmonikát is bűvöli, három formációban is fellép. Ma a Lámpásban a Pawnshoppal, holnap az Amigóban a Redneck Roadkill-lel, míg szombaton a Salty Doggal. Mellette persze meg kell említeni a három koncertet adó Blues Company-t is, akik ráadásul szombaton átruccannak Szlovákiába is. Rajtuk kívül Tom White-ék lépik még át a határt, akik a baráti Romániába látogatnak. Sonny és csapata pedig egy három állomásos Osztrák túrát tervezett be.

 >>Csütörtök, Budapest: 

Pawnshop @ Lámpás Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Petőfi Rádió
Jambalaya (light) @ Gólya 

>>Csütörtök, Vidék:

Black Frogs Rockabilly Band @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)
Space Rockets @ Erzsébet Sörkert /Étterem-Pizzéria/ (Gödöllő)
Grunting Pigs @ Két Lecsó (Szeged)

>>Péntek, Budapest:

Redneck Roadkill @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

>>Péntek, Vidék:

Ati EDGE and the Shadowbirds, Voodoo Healers @ Dongó (Győr)
Blues Company @ Sportalsó (Esztergom)
Grunting Pigs @ Bormúzeum Szekszárd (Szekszárd)

>>Péntek, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Mojo Music Club (Fan-Seite) (AT)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Brillantin @ Acapulco Bowling Club
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

>>Szombat, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Rockabilly-Center (AT)
Tom White & the Mad Circus @ MusiCat Pub (RO)
Blues Company @ Big Man Pub (SK)

>>Vasárnap, Vidék:

Blues Company @ Rákóczi Sport Büfé (Várpalota)

>>Vasárnap, Külföld:

Sonny and his Wild Cows @ Café Erika (AT)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Hétfő, Vidék:

Redbreast Wilson & Danny Bain @ Kisvárdai Gasztrozenei Fesztivál (Kisvárda)

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Dynamite Dudes @ Kuplung

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2018, Tizenegyedik hét

Meghalok, hogyha rám nézel - ez a címe a hét legnézetteb videójának, aminek a Vasmacska zenekar az előadója. A nézettségi időn lehetne javítani, átlagban nem éri el az egy percet.
Bezzeg a második Lucille-é a két percet is meghaladja. a Pedrofon és Csipesz által előadott dal két youtube like-ot is kapott.
Jutott a Youtube like-okból a harmadik Boka és a Klikk-nek is. A Csóró jampi srác a 22. Lakeside Weekend-en hangzott el.
Ezen a héten a negyedik a lista másik rendszeres résztvevője, a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában.
Az ötödik helyezett Please Don't Touch előadója, a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar két dallal is felkerült a listára.
Holtversenybe botlunk a hatodik-hetedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost lett a hatodik, míg a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising a hetedik.
Nyolcadik a szintén duplázni tudó Pedrofon legismertebb dala, az Ifa megy a hegyen.
Kilencedik lett Miskolc legújabb Rock and Roll zenekara, a Rat Rod és a Halálkanyar című daluk.
A listát a már említett Forró Rágógumi zárja a No Particular Place To Go-val, ami szintén a 22. Lakeside Weekenden került rögzítésre.


2018. március 28., szerda

Hoppá! Egy Gospel a Napi Rock and Rollon?

Igen!
És aki ezért felelős, az kivételesen nem Soros (bár ki tudja... :D), hanem a Sonny and his Wild Cows, akik a 2017-es jászberényi május elsejei bulin adták elő a My Record Will Be There című dalt.

2018, Tizedik hét, Top 20

Az első Peggy Sue és a második Meghalok, hogyha rám nézel közt 11 pont a külömbség, nem történt helycsere. Ámbár pár hét alatt ledolgozható ez a differencia.
A harmadik Bad Moon Risingnak csak feleannyi pontja van, mint a második helyetzettnek, habár az utóbbi hat héten ez a szerzemény is kapott pontot.
Az ötödik Wipeout jól teljesít az elmúlt hetekben, legutóbb még a nyolcadik volt. Ő tűnik esélyesnek a dobogóra kerülésre.
A 31. helyről a 14.re került a Szép lányok, jó bor, ez a hét legjobb teljesítménye.
Egy új dal kereült a listára, az pedig a 15. Wild Thing.
A listáról négy dal búcsúzott. A legtöbbet, három helyet a 18. Boogie Woogie Country Girl csúszott vissza, ezzel a kiesőzónába is került.
A zóna legmagasabb helyén a Fehér hold található, ez a 7. , de a Rockabilly Rebel, az Esküvő és az Azok a boldog szép napok szénája sem áll jól.
Ritkán látni olyat, hogy a lista fele magyar nyelvű volna, most pedig pontosan ez a helyzet.


2018. március 27., kedd

Agárdról jelentjük - 192. rész

A 2016-os Lakeside Weekend vendége volt a The Tin Cans Németországból. Különlegességeket is repertoáron tart a csapat, mint például a Please Mr. Postman című Marvelettes dalt (amit mindenki a Beatles által ismer).

Breaking news! Pepax új zenekara a Shadow Cats!

Tegnap este egy facebook poszt jelent meg Szabó Péter (Pepax, Ex-Rockin' RockCats) oldalán, miszerint új zenekar debütál nemsokára a részvételével Shadow Cats néven. A znekarral minőségi, trágárság nélküli Rock and Rollt ígér a rajongóknak.


A kommentre reagálásképp az Öreg Imo a Rockcatsből sok sikert kívánt, de megkérte Pepaxot arra, hogy tartsa tiszteletben az együtt töltött évek emlékét.

2018, Tizedik hét, rock and Roll Bajnokság

Szinte az összes pont az élmezőnyben került kiosztásra.
Mindjárt az első Mystery Gang és a második Vasmacska zenekar learatta a pontok javát.
De jutott a harmadik Dynamite Dudes-nak és a negyedik The Stinky Rodders-nek is, akik ezúttal nem cseréltek helyet.
A Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar a nyolcadikról a hatodik helyre lépett előre. A hét másik nagy nyertese a Nemcsak Berry, akik mesterhármasukkal a tizenhetedikről a 8. helyre ugrottak.
A "Mexikói határ" is változott emiatt, az egyik oldalán a Pedro and the Dogboomers, a másikon a Flying Times található.
"Mexikóban" olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Peter Andorai & the Graceband vagy a Redneck Roadkill, akik az eddigi években stabil tagjai voltak a legjobb tizenhatnak. Vajon idén is sikerül a tizenhatban végezniük?
A lista végét most is a Bravó Johnny jelenti egy ponttal.


2018. március 26., hétfő

Premier hétfő!

Szombaton koncertet adott az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban (fotók nemsokára az oldalon!) a Fifty's Heaven. Remek hangulatú volt az este, és egy különleges, máshol nem hallott dal is elhangzott. A Családi Rocky egy Szörényi-Bródi szrezemény, ami Komár László előadásában lett ismert.

2018, Tizedik hét

A Vasmacska zenekar vitte el a hetet a Meghalok, hogyha rám nézellel. Második nagy riválisa, a Peggy Sue lett a Mystery Gang előadásában. Csupán pár pont választotta el a két dalt a Top 20-as listán, most vajon sikerül a Meghaloknak az élre kerülnie?
A dobogó harmadik fokán a Nemcsak Berry-vel találkozunk, aki a Wild Thinget adták elő. Az idei év első mesterhármasa az ő nevükhöz fűződik, hiszen a negyedik helyen is azenekar szerepel a Szép lányok, jó borral (még egy youtube like-ot is kaptak), valamint a kilencedik helyen is az ő nevük áll.
Ötödik az idén remekül teljesítő Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar és a Please Don't Touch a 22. Lakeside Weekend-ről.
Hatodik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.
Duplázni tudott a Vasmacska zenekar. A Kéthetente egyszer a hetedik.
Holtverseny alakult ki a nyolcadik-kilencedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Wipeout és a Mystery Gang a nyolcadik, ez azt jelenti, hogy ők is dupláztak. Egy youtube like-ot osztott ki a közönség a dalnak. A kilencedik pedig a mesterhármast elérő Nemcsak Berry és a Proud Mary.
A listát a The Stinky Rodders és a Waitin' In School zárja.


2018. március 25., vasárnap

Rock and Roll Kupa, A csoport, 3. mérkőzés

Habár még csak két mérkőzésen vagyunk túl a csoportban, máris egy kisebb rangadóhoz érkeztünk. Ma a csoport két győztese mérkőzik meg egymással, hogy eldöntsék, ki marad veretlen. Az előző mérkőzésen a B'15 Truckabilly Trio tíz szavazatot, míg a Fifty's Heaven 13 szavazatot kapott, szóval nincs előre eldöntve a mérkőzés.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. március 24., szombat

Szombat esti matiné #25

A Redneck Roadkill tagjai gőzerővel* készülnek az új albumukkal. Most egy morzsát hintettek a rockabillye és Countryra éhes közönségnek, a napokban osztották meg a Tailgatin' Day című dalukat. A Tailgatin' egy redneck hagyomány, amikor összeröffennek a déliek, és a pickup plató hátsó ajtaját lenyitva piknikeznek**.
A dal különlegessége, hogy előadóként résztvesz benne Ed Philips és Ausztriából Chilli is.
*már ami redneckékénél a kemény munkára leginkább hasonlít
**tivornyáznak

2018. március 23., péntek

Véget ért a második kör is a Rock and Roll Kupa 2017-es kiírásában

A nyertes a korábbi kupagyőztes Redneck Roadkill. A srácok a győzelmet egy nagy bulival ünneplik majd, ahol a jelszó az lesz, hogy: Halál a májra!

A 2017-es év statisztikái

Habár kicsit csúsztak az év elején (és közepén) megszokott statisztikai adatok, de most végre itt vannak.

Első körben nézzük, Hogy szerepeltek a Budapesti zenekarok a Rock and Roll bajnokságban. Mindhárom dobogós együttes Budapesti volt idén. Sorrendben a Mystery Gang, Pedrofon és a Dynamite Dudes. De a résztvevő együttesek zöme is budapesti.


Ha a külföldi együtteseket nézzük, négy nevet találunk. Németországot ketten is képvidelik, a 21. Ridin' Dudes és a 33. Tin Cans. Küzéjük ékelődött be a szintén német nyelvterületről, Ausztriából érkező Pianofrizz & Friends. Az öszesítésben 43. Easy Blues szlovákiai Magyarokból áll, míg a 46. svéd Go Getterst azt hiszem senkinek nem kell bemutatni.


A vidéki együttesek listáját a szekszárdi Stinky Rodders vezeti, akik a 4.-ek lettek összesítésben. A hetedik helyen a női rockbanda, a Vasmacska végzett, míg a 9. a hatvani "veterán" csapat, a Rockin' RockCats lett. Összesen 10 (részben) vidéki zenekar került fel a listára.


Nyolc zenekar került fel az újoncok listájára. Ez nem azt jelenti, hogy frissen alakult zenekarokról van szó (sőt..), hanem arról, hogy most kerültek fel először a Napi Rock and Roll  heti tizes listájára. Itt is a Stinky Rodderst találjuk az élen, összesítésben a negyedikek lettek. Mögöttük a 19. helyen a StarBugs és a 21.-en a Ridin' Dudes.


Ha megnézzük a heti listagyőztesek táblázatát, azt találjuk, hogy holtvesenyben az élen 7-7 listagyőzelemmel a Mystery Gang és a Stinky Rodders áll. Mögöttük 5 listagyőzelemmel a B'15 Truckabilly Trio következik, majd öt zenekar a harmadik helyen, akik háromszor is elhódították a heti lista első helyét.  Ők  a Nemcsak Berry, a Forró Rágógumi, a Pedrofon, a Jerry Lee's Rock and Roll Service és a Black Frogs. Összesen huszonhárom zenekarnak sikerült a lista élére kerülnie.



A Top 20-as lista első helyezettjeinek táblázata már nem mutat ilyen változatosságot. Az év elején, közepén és végén a Peggy Sue volt a lista élén, összeen 28 héten át. Jócskán lemaradva, 10 héttel a Hip Shakin' Mama követi, majd "csupán" 4 elsőséggel Tainted Love. Rajtuk kívül csupán 5 másik dalt találtunk a Top20-as lista élén 2017-ben.


Készült külön lista azokról az együttesekről is, akik egy héten több, mint 20 pontot gyűjtöttek a Rock and Roll Bajnokságban. A legtöbbet, 40 pontot a B'15 szerezte a 44. héten. 32-32 pontal a második-harmadik helyne a Fifty's Heaven és a Mystery Gang áll, akik a 38. és a 46. héten gyűjtöttek ennyi pontot.


A youtube like-okban a Surfin Zhiguli végzett az élen, a Surf Rider huszat is kapott belőlük. Tizenegy like-al a második a Good Rockin' Tonight a Pedro and the Dogboomerstől. Míg a harmadik helyen holtverseny van, 9-9 like-ot kapott a That's All Right a Dogboomerstől és az Angyal a Starbugs-tól.


 2017 legtöbbször megtekintett videója a Hip Shakin' Mama a Stinky Rodderstől. Második a már jól ismert Peggy Sue a Mystery Gang tolmácsolásában, a dobogó harmadik fokát a Dynamite Dudes Bad Moon Rising-ja foglalja el.



Ha az össz emgtekintési idő szerint rendezzük a listát a Peggy Sue ugrik az élre, helyet cserél a Hip Shakin' Mamával. A Bad Moon Rising itt is a harmadik. Érdekesség, hogy a Duckers konncertjén felállt alkalmi formáció, a Pedro és a gyanusak videójának jó szereplése, ami a videó hosszának (és persze népszerűségének) köszönhető .


Készült statisztika a Top 20 listákról is. A Piros vonal a húsz dal átlagos pontszámát mutatja, ami 20 körül ingadozott vékony sávban. A kék vonal az első és az utolsó helyezett pontarányát mutatja. Néha öt alá is benézett a mutató, néha viszont tíz fölé is ugrott. Ez akkor fordul elő, amikor egy dal sok pontot gyűjtött, és kevesebb jutott a lista vége felé.


Ha már top 20 lista: Nézzük meg, hogy az évben melyik volt a 35 legtöbb pontot kapott dal. "Természetesen" a Peggy Sue áll az élen. A Bad Moon Rising került fel a második helyre, harmadik a Meghalok, hogyha rám nézel lett.



Végül nézzük az örökranglistát. Ebben a listában összegezük a pontokat az eddigi négy bajnokságból.  Nem meglepő, hogy itt is a Mystery Ganget találjuk az élen. Körülbelül annyi pontja van, mint a második Pedrofonnak és a harmadik Dynamite Dudesnak együtt. Jól teljesített a Nemcsak Berry, ami három helyt lépett előre, most az ötödikek. Ezzel szemben a Peter Andorai & the Graceband a 6. helyről a 9.-re csúszott le.
A tizedik helytől lefelé a Jerry Lee's Rock and Roll Service teljesítménye figelyemreméltó, akik kilnec pozíciót javítottak, de a Vasmacska is a 21.-ről a 13.-ra ugrott előle.


A lista második fele tartalmazza az idei legtöb újoncot. Itt már drasztikusabb pozícióváltozásokkal találkozunk, mint például a Gesarol, akik a 84.-ről az 53. helyre léptek előre. Ellenkező irányra is van példa, a Domestic Bumblebees esetében 2016-ban a 61. helyet szerezték meg, míg 2017-ben a 75.-re kerültek.


A lista 97 elemű, 2014 óta 97 zenekar vagy formáció fordult meg rajta. A lista végén a Német Cherry Casino and the Gamblers található, akik még 2014-ben szereztek egy pontot.


2018, Február

A hónap legjobban teljesítő dala a Meghalok, hogyha rám nézel volt a Vasmacska zenekar-tól. Ugyanakkor a megtekintési idő nem túl acélos, átlagosan az egy percet sem érte el. Kaptak egy youtube like-ot is a hónapban. Ezzel szemben a második Mystery Gang videó, a Peggy Sue két percet is átlépte a megtekintési időben.
Harmadik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising lett.
A negyedik Mambo Italiano előadója a Pedrofon, a videó két youtube liek boldog birtokosa lett, ez a legtöbb a tízben.
Kapott youtube like-ot a Roll' Skate Boogie felvétele, az ötödik Fehér hold is, ami a 2011-es Rockabilly Hayride-on készült.
Nem maradt like nélkül a hatodik Waitin' In school sem, ami a The Stinky Rodders felvétele.
Hetedik helyen a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar és a Please Don't Touch a 22. Lakeside Weekend-ről.
Nyolcadik helyen a nagy visszatérő, a Nitus and the Rollin' Dice és a That's What I Love. A fiókból előkerült videó is youtube like birtokos.
Kilencedik helyen a duplázni tudó Vasmacska, és a Kéthetente egyszer című daluk.
A havi tizes listát a B'15 Truckabilly Trio zárja, szintén a 22. Lakeside Weekenden készült Esküvő című felvételükkel. A nézők itt is megítéltek egy like-ot a youtube-on. A nézettésgi idő madnem eléri a két percet ebben az esetben is.


2018. március 22., csütörtök

Mi lenne jobb ,így csütörtökön, mint egy kis blues?

A Blues B.R.Others Show áll rendelkezésünkre, a Bluestime című dal a Hévízi Borünnepen hangzott el augusztus 20.-án.

Közszolgálati percek #153

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Bővült a megfigyelt együttesek sora: A Grunting Pigs először szerepel a konmcertajánlóban. Bevallom, ez a név elsőre nem sokat mondott, de ha megnézzük a tagokat (Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc), akkor láthatjuk, hogy itt a helyük. A csapat Teddy Harpoval (ex-Dynamite Dudes) ép majd fel a Budavári Művelődési házban.
Szintén most kerül fel az ajánlóba a Jambalaya is, akik a Kakas Kunsztban lépnek majd fel ma este.
Harmadikként a Blues Company-t kell emgemlíteni, akik először szerepelnek a listán. Őket a Legenda Sörfőzdében lehet mejd megtekinteni.
A Kerekes Band sem szereplet még az ajánlóban, az ő stílusuk kilóg az oldalról, ők Deák Bill Gyulával fognak majd fellépni, emiatt kerültek megemlítésre.
A pécsi Flip Flop and the Flyers végre Budapestre látogat, a Rocky Monday vendége lesz az amigóban.
Szombaton az amigóban műsorváltozás lesz, Andorai Petiék helyett a kiváló Fifty's Heaven lép majd fel.
Keletmagyarország végre nincs elhanyagolva. Debrecen, Nyíregyháza és Mezőkövesd is helyet biztosít egy-egy koncertnek.
Két koncertet többen is adnak (A Pedrofon - naná, A Nyughatatlan, a Mystery Gang, a Memphis Moon 55, a Blues Company és perszehogy a Dynamite Dudes), külföldre viszont senki nem megy ezen a hétvégén.

>>Csütörtök, Budapest:

Jambalaya @ Kakas Kunszt

>>Péntek, Budapest:

Flip, Flop and the Flyers @ Amigo (Rocky Monday Egyesület)
Pedrofon @ Acapulco Bowling Club
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Ínyenc Kert
MAESTROBOOGiE @ Arena Corner Cseh Söröző
Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
Blues Company @ Legenda Sörfőzde
Grunting Pigs + Teddy Harpo @ Budavári Művelődési Ház

>>Péntek, Vidék:

Mystery Gang, Egri Péter and the Memphis Moon ‘55 @ Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd)
Nyughatatlan @ Dongó (Győr)

>>Szombat, Budapest:

Fifty's Heaven @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Kerekes Band + Deák Bill Gyula @ A38 Hajó
UPDATE: Odeion zenekar @ Pestújhelyi Közösségi Ház

>>Szombat, Vidék:

Mystery Gang, Memphis Moon 55 @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)
A Nyughatatlan @ Roncsbár (Debrecen)
Rockin' RockCats @ Presszó Negró (Hatvan)
CsótányDzsó @ B38 (Békéscsaba)
Blues Company @ Santa Fé Music club & Hajoclub (Nyíregyháza)

>>Vasárnap, Budapest:

Pedrofon @ Fonó Budai Zeneház

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Dynamite Dudes @ Lámpás

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Dynamite dudes @ Ellàtò Kert

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
A Rock and Roll Borsod volt a segítségünkre.

2018, Kilencedik hét, Top 20

A Peggy Sue még mindig az élen, de csupán egy kőhajításnyi távolságba került hozzá a Meghalok, hogyha rám nézel. Vajon megtörténik a trónfosztás? A kieső pontokat is beleszámítva ehhez a Meghaloknak 11 ponttal többet kell szereznia a Peggy Sue-nál a 10. héten.
A harmadik helyre a Bad Moon Rising jöt fel, ami már szintén állt a lista élén.
Az én életem folyamatosan halad felfelé, most a 15.-ről a 12. helyre lépett előre. Nála is többet, kilenc helyet javított a 19. Acélváros.
Egy új dal kerül fel a listára, a Mambo Italiano a hetedik helyen nyitott.
A héten csupán ketten estek ki a listáról. Két olyan dal van, ami a húszban maradt, de többet is hátralépett. A harmadik helyről a 16.-ra esett a Nobody's Guy és Let Me Live kettőse. A Huszadik Ifa megy a hegyen pedig a 11. volt múlt héten.
Elég vaskos a kiesőzóna. A Runaround Sue vezeti a 13. helyne, majd a Boogie Woogie Country Girl következik a 15.-ről. A már említett 16. Nobody's Guy & Let Me Live is ide tartozik, csakúgy, mint a 17. Johnny B. Goode. Most került fel a listára, de máris távozni látszik a 19. Acélváros. A 20. Ifa megy a hegyen-nek is nagyon kellenek a pontok a bentmaradáshoz.
Kilenc Magyar nyelvű dal található a listán.


2018. március 21., szerda

A hét első fele a szoros küzdelmet hozott a Rock and Roll Kupában

A C csoport második mérkőzését a Leonardo Pickup Trio nyerte egy utolsó pillanatban kezdett hajrával. Habár ők kapták az első szavazatot, sokáig az ellenfél vezetett 3:1 arányban. De az utolsó percben 4:3-ra változott az eredmény az LPT javára.
A jutalomvideó az LPT korai korszakából származik, a 2016-os EMAT-on adták elő a Blue Suede Shoes-t Carl Perkinstől.

Rock and Roll Kupa, D csoport, 2. mérkőzés

Az utolsó két zenekar is bemutatkozik a héten. Az egyikük a korábi Kupagyőztes, ezüst és bronzérmes Redneck Roadkill, míg a másikuk a Sun Studio-s hangzásáról ismert Crazy Cat & The Blue Moons.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. március 20., kedd

Agárdról jelentjük - 191. rész

Mindenki tudja, hogy a Lakeside Weekend "házi zenekara" a The Prison Band, mivel ez Cactus bandája. Minden évben emlékezetes koncertet adnak a srácok, következzen most a Jeannie, Jeannie, Jeannie a 2017-es koncertről. A híreket olvasva úgy tűnik idén is fergeteges eseményre számíthatunk Agárdon.

2018, Kilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Talán korai kijelenteni, hogy már Márciusban eldőlt volna a bajnokság, de az biztos, hogy a Mystery Gang és a Vasmacska zenekar ott lesznek az első háromban.
Ide-oda előzgeti egymást a dobogó harmdik fokán a Dynamite Dudes és a The Stinky Rodders. Most a két héttel ezelőtti sorrend állt vissza. Mögéjük felzárkózott a Pedrofon is, mostantól ők is beleszólhatnak a harmadik hely sorsába.
A középmezőny élét a hatodik miskolci Rat Rod jelenti, akik most előzték meg a Roll' Skate Boogie-t.
Más válktozás nem történt az első tizenhatan, így a "Mexikói határon" sem. Bent a Flying Times, kint a Nemcsak Berry.
Az elmúlt években rendszeresen a legjobb tizenhatban szerepelt a Peter Andorai & The Graceband, idén a kilencedik héten kerültek fel először a listára, a 18. helyen nyitottak.
A lista végén ezen a héten is a Bravó Johnny zenekar található, akik csupán egyszer kerültek idén fel a tizes nézettségi listára. Ha ezt még egyszer sikerül nekik produkálni, úgy máris elkerülhetnek erről a helyről.


2018. március 18., vasárnap

Rock and Roll Kupa, C csoport, 2. mérkőzés

Váratlan problémával kellett szembesülnünk a mai kupamérkőzés miatt. A Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar neve egy csomó ékezetes karaktert tartalmaz, amit nem támogat a Harlow Solid Italic betűkészlet. Emiatt lett kicsit furcsa a csapat neve. a kihívójuk ezen a héten a Leonardo Pickup Trio, tepesztalt zenészek nem olyan régi zenekara, akik a Fifty's Drinxben tartják havi klubjukat.
Dupla hét lesz most is, a szavazás tehát szerdán zárul.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. március 16., péntek

Jól kezdte az évet a 2016-os Bajnok

A Rock and Roll Kupa B csoportjának (a halálcsoportnak) második mérkőzésén 12:2-es győzelmet aratott a Pedro and the Dogboomers. A jutalomvideó Carl Perkins egyik leghíesebb száma, a Matchbox lesz, amit a banda az A38 Hajó-n adott elő, a Rockabilly Bang! fesztiválon.

Az ünnepi körülményekre való tekintettel egy kicsit késve, de megérkezett a mai videó

A Rat Rod dalának, a Halálkanyarnak, amit a banda a Grizzly klubban adott elő Novemberben az ég világon semmi köze nincs az ünnephez, senki ne is keressen összefüggést. Remélem, azért elnyeri a közönség tetszését. :)

2018. március 15., csütörtök

Közszolgálati percek #152

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ez e hétvége sem lesz túl acélos, de azt hiszem mégsincs okunk panaszra, hiszen 3-3 koncert is lesz Pesten pénteken és szombaton is, valamint az ország több nagyvárosában is lesz fellépés. Pécs, Székesfehérvár, szeged, Győr mellett szentes, Jászberény, Budaörs és Eger közönsége is jól szórakozhat.
Hartán pedig egy mini szeztivál kerül megrendezésre.
A hétvége legszorgalmasabbjai Tom White-ék lesznek, és ők az egyedüliek, akik külföldre utaznak. A szerbiai Zentára látogat a csapat.

Csütörtök, Vidék:

Tom White & Mad Circus @ Trafik (Pécs)
CsótányDzsó, Feckin Rawkin @ Kávézó, a Belvárosi Favágókhoz (Szentes)

Péntek, Budapest:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Duna Televízió
Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx

Péntek, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ MOZI Jászberényben (Jászberény)
Dynamite Dudes @ PostART (Budaörs)
Jambalaya @ Pálinka Fesztivál (Eger)

Péntek, Külföld:

Tom White & Mad Circus @ Mojo Club (SRB)

Szombat, Budapest:

Rockin' RockCats @ Amigo
Brillantin @ Acapulco Bowling Club
Jambalaya @ XVIII. ker. Tavaszköszöntő Hétvége
UPDATE: Chuck Berry Emlékzenekar @ Muzikum

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Petőfi Kultúrtanszék (Székesfehérvár)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Dongó (Győr)
Tom White & the Mad Circus @ Jampec Party (Szeged)
Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, Jazztelen @ Hartai Művelődési Ház (Harta)
UPDATE: Rockabilly Club - That's Right Baby! @ BLOKK Bar (Szombathely)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018. március 14., szerda

Habár ez egy dupla hét, vagyis csak feleannyi idő állt a szavazók rendelkezésére...

... így is sok szavazat érkezett a B csoport második métkőzésére. A nyertes 13:5 arányban a Fifty's Heaven lett. A jutalomvideó a csapat legelső videója a Napi Rock and Rollon, a Rázzuk fel a várost, ami csaknem elérte a 2000 megtekintést. Vajon összejön a 2000 a hét végéig?

Rock and Roll Kupa, B csoport, 2. mérkőzés

A B csoport másik két tagja is bekapcsolódik a küzdelmekbe.
2016 nagy meglepetése volt a Pedro and the Dogboomers remek szreplése, ami meg is hozta az eredményét, Kupagyőztes lett a csapat. 2017-ben is remekül szerepeltek, csak a Nemcsak Berry tudta őket legyőzni.
ellenfelük a Tom White & the Mad Circus, akiknek minden követ meg kell mozgatni, ha szeretnék, hogy a jutalomvideó az övék legyen pénteken.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018, Kilencedik hét

Fölényesen nyerte a hetet a Pedrofon. Majdnem dupla annyi a megtekintések száma, mint a másodiknak, a megtekintési időben meglett a duplázás, ráadásul a Mambo Italiano két youtube like-ot is kapott.
kissé lemaradva a második a már megszokott Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar-tól.
Habár a Peggy Sue csak a harmadik lett, a Mystery Gang felvétele a második legtovább nézett, és itt is megjelent egy youtube like.
Negyedik a Dynamite Dudes Lakeside Weekend-es felvétele, a Bad Moon Rising.
Az ötödik Blue Moon of Kentucky a harmadik dal a héten youtube like-kal. Az előadó a Peter Andorai & The Graceband Big Heartman-nal kiegészülve.
Hatodik a miskolci Rat Rod és az Acélváros.
A Tápiósági Vasszamarak motoros találkozón hangzott el a Jégrock a Rockin' RockCats előadásában, ami most a hetedik lett.
Nyolcadik a The Stinky Rodders A38-as felvétele, a Waitin' In School.
Holtversenyt találunk a kilencedik-tizedik helyen, amit a megtekintési idő dönt el.
Duplázott a Mystery Gang, a Wipeout nevű szörf dal a kilencedik.
A listát a szintén duplázni tudó Vasmacska zárja a "Az én életem"-mel.



2018. március 13., kedd

Agárdról jelentjük - 190. rész

Sajnos megszünt már a Boka és a Klikk, helyét a Boka Music vette át. De még ezelőtt, 2015-ben egy remek koncertet adtak a Lakeside Weekend-en, ahol is előadták a Csóró Jampi Srác című dalt, ami még a Sárga Taxis korszakban keletkezett.

2018, Nyolcadik hét, Top 20

A dobogós helyek nem változtak a héten. A Peggy Sue mellett a Meghalok, hogyha rám nézel és a Nobody's Guy & Let Me Live található.
Ez utóbbi mögött már csak egy pontnyira van a korábbi listavezető, négy helyet előre lépő Bad Moon Rising, jövő héten helycserére számíthatunk, ha za előbbi nem kap még pontot.
A hét nyertesei közé tartozik a Rockabilly Rebel, mi a 19.-ről a 14.-re, és az "Az én életem", ami a 25.-ről a 15. helyre lépett előre a héten.
A lista három dallal bővült a héten. Ebből kettő fért bele a húsz közé. A hetedik lett a Waitin' In School, a kilencedik a Wipeout.
Három daltól búcsúztunk el ezen a héten. A 16.-19. helyezett dalok a listán az egyedüliek, amik hátrébb kerültek a múlt héthez képest, de a húszben maradtak. Érdekes, gogy mindegyikük csak egyel csúszott hátra.
A kiesőzónát igen nehéz meghatározni a héten, mivel igen alacsony az utolsó dal pontszáma. Simán lehet, hogy a most hamradik Nobody's Guy & Let Me Live-től is búcsúznunk kell, ha elég új dal jelenik meg a húszban. Mellette az Ifa megy a hegyen esélyes a kiesésre, de a Great Balls Of fire-t már csak a csoda (értsd: új pontok) mentheti meg.
Hat magyar nyelvű szerzemény található a listán.


2018. március 12., hétfő

Egy friss videóval nyitjuk a hetet

A Pedrofon az egyik legaktívabb zenekar az országben, a mai videó elkészülte óta is volt már több koncertjük. A mai videó érdekessége az, hogy Csipesz a Csipesz és bandája zenekarból volt a vendégénekes. Gyuri atya is levág benne egy basszgitár szólót. A dal pedig a Lucille lesz Little Richard-tól.

2018, Nyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Nemcsak az első helyen álló Mystery Gang, de a második Vasmacska zenekar is átlépte a száz pontot a nyolcadik héten. Ez a két zenekar idén eddig minden héten szerepelt a heti tizes listán.
Úgy tűnik, idén nem a második helyért fog komoly küzdelem zajlani, hanem a harmadikért. Ezt pillanatnyilag a The Stinky Rodders foglalja el, akik a Dynamite Dudes-től szerezték azt meg.
A 14. helyig nem történt más változás a legjobb 16 között, itt a Duckers-t kell megemlíteni, akik éppen a 16. helyről léptek előre. Mögöttük a "Mexikói határ" túloldaláról szintén kettőt ugorva a Pedro and the Dogboomers.
A "Mexikói határra", a legjobb 16 határára így a Flying Times került, a másik oldalon a Nemcsak Berry található.
A lista végén a 23. helyen azt a Bravó Johnny található, akik idén most szerepeltek először a tizes listán.


2018. március 11., vasárnap

Rock and Roll Kupa, A csoport, 2. mérkőzés

Bemutatkozik az A csoport másik két együttese is. A The Prison Band az egyik legrégebbi rockabilly együttese kis hazánknak, akik rendszeres vendégei Az amigo klubnak, emellett a Lakeside Weekend "házi zenekarának" számítanak.
Ellenfelük ezen a héten a Fifty's Heaven lesz, akik mögött is van pár év és videoklip már. Az ő törzshelyük a Fifty's Drinx.
Most és jövő héten dupla hetet tartunk, két szavazás lesz megtartva.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. március 9., péntek

Idei első mérkőzését fölényesen nyerte a ...

...Rockin' RockCats. 8 szavazat érkezett rájuk, míg ellenfelüknek úgy tűnik nincs sok rajongójuk a Napi Rock and Rollon, nem kaptak szavazatot.
A jutalomvideó a 2016-os EMAT After Partyn elhangzott Jitterbop Baby.

2018. március 8., csütörtök

2018. március 7., szerda

Vad dolgoknak lehetnek most szemtanúi, akik megnézik az alábbi videót

Ennek oka, hogy a Nemcsak Berry kicsit felturbózta a jól ismert hatvanas évekbeli popszámot, a Wild Thinget. A dal a 2017-es Vasszamarak motoros találkozón hangzott el.

2018. március 6., kedd

Agárdról jenetjük - 189. rész

A Flying Times a 2017-es Lakeside Weekend-en idézte meg Fenyő Miklós világát a Luxemurg Rádió című dallal.

2018, Nyolcadik hét

Változatosan indul ez a hét, mivel nem a rock and Roll Bajnokság első, vagy második helyezettje áll az élen, mint eddig a hét hétből négyszer. Ezúttal az ifjú The Stinky Rodders csapata vitte el a pálmát a Rockabilly Bang!-en előadott Waitin' in School-lal. Ők kapták a hét egyetlen youtube like-ját is.
A második helyen az idén igencsak jól szereplő Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar előadásában, míg a harmadik a listáról soha el nem tűnő Peggy Sue és a Mystery Gang.
Az MG duplázni tudott, mivel ők találhatóak a negyedik helyen is a Wipeout-tal.
A Dynamite Dudes legnépsszerűbb felvétele az utóbbi időkben a Bad Moon Rising a 2016-os Lakeside Weekend-ről, ez a dal lett az ötödik.
Duplázott a Vasmacska is, az Az én életem a hatodik.
A 2015-ös Lakeside Weekenden fellépő Duckers-é a hetedik hely. A dal címe: Movin' On.
Holtversenyt találunk a nyolcadik-kilencedik helyen. Nyolcadik a hosszabb megtekintési idő miatt a Pedro and the Dogboomers lett, akik a Rockabilly Rebel-t a 2017-es Lakeside Weekenden játszották el.
A kilencedik is egy Lakeside Weekendes videó, az előadó a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, a dal címe: Please Don't Touch.
A Listát -mi más, mint egy- Lakeside-os videó zárja. 2017-ben lépett fel Vasárnap a kisszinpadon a Bravó Johnny, akik a Nagyfenekű Nők napját is műsorra tűzték.


2018. március 5., hétfő

Folytatódik a videók a fiókból sorozat.

Ezen a héten ismét a 2011-es 5. Rockabilly Hayrde-ra látogatunk el, ahol fellépett a Nitus and the Rollin' Dice is, akik a Johnny Cash klasszikust, a Folsom Prison Blues-t adták elő, többek között.

2018. március 4., vasárnap

Rock and Roll Kupa, D csoport, 1. mérkőzés

Ma az utolsó csoport is bekapcsolódik a kupába. Az első két együttes, akik várják a szavazatokat, hogy eldőljön, kitől láthattok jutalomvideót pénteken a rutinos hatvani Rockin' RockCats és a kevésé rutinos szekszárdi The Stinky Rodders. Az előbbit mindenkinek kötelező ismerni, az utóbbi csapattal még lehet, hogy nem mindenki találkozott. Remek kis csapat, már tiszteletüket tették az A38 hajón is, ahol a Mystery Gang társaságában léptek fel. Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. március 3., szombat

Szombat esti matiné #24

Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni Wolf Katit, de Horváth Fruzsina neve is ismerősen csenghet. Ha azt mondom Frufru, akkor már biztosan többen tudják, hogy a Flip, Flop and the Flyers-el és a Leonardo Pickup Trio-val is énekelt együtt. Most közösen adják elő a Proud Mary című közisnmert dalt, ami a K&H Szívhang Partyn hangzott el, még Decemberben.

2018. március 2., péntek

Kerek 300 megtekointésig jutott eddig ez a Ray Charles dal

Az előadó a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, akik a Rock and Roll Kupás győzelmükkel érdemelték ki a jutalomvideót, ami most az I've got a woman lesz a 14. Wildcat Night-ról.
Hosszú ideig az ellenfelük, a Dynamite Ddues vezetett egy szavazattal, de péntek délután megintult a szavazatok áradata, a végeredmény 6:2 lett Bencéék javára.

2017, Hetedik hét, Top 20

Az első két helyen bebetonozta magát a Peggy Sue és a Meghalok, hogyha rám nézel. A hadmadik és negyedik helyen sem történt változás, a Nobody's Guy és Let Me Live kettőse mögött a Big Boobs található.
Nem csak a rossz hold, de a Bad Moon Rising is emelkedik, most tizenhárom helyet javítva a nyolcadik helyre került. Említésre méltó még a 18. Esküvő, akik négy helyet és a 20. I Know a Little, akik 15 helyet léptek előre.
A két listán megjelent új dalból csak egy, a Járhassak autóval került be a húszba, a 10. helyen nyitott a dal.
Csupán pár olyan videó van, amik vesztetek a pozíciójukból, de a húszban tudtak maradni. A legtöbbet, három helyet a 11. Ifa megy a hegyen csúszott hátra.
Négyen estek ki a huszas listáról a héten. A kiesőzónában most csupán hárman vannak, a már említett negyedik Big Boobs mellett a hetedik Shake It és a 13. Táncoló fekete lakkcipők tartoznak ide.
Hat magyar nyelvű dal található meg a húszban a héten.


2018. március 1., csütörtök

2018, Hetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Magasan a többiek fölött tartózkodik a Mystery Gang és a Vasmacska zenekar. A harmadik helyet a Dynamite Dudes szerezte meg a héten, akik a The Stinky Rodders-t előzték meg.
A hetedik helyre ugrott Miskolc legújabb Rock and Roll zenekara a Rat Rod, a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar pedig a kilencedikről a nyolcadikra lépett előre.
Bekerült a legjobb tizenhatba a Nemcsak Berry, a 15 helyet szerezték meg.
A "Mexikói határon" a Duckers és a Pedro and the Dogboomers található.
Ezen a héten került fel idén először a tizes listára a Party Dance Band, a bajnokságban a 19. helyen nyitottak.
A lista végén a 22. helyen a Blues B. R. Others Show.


Italozásra szólít fel a jól ismert ...

...Boppers dallal a Rockin' RockCats. 2017-ben, a Tépiósági Vasszamarak Fesztivál-on adták elő a Jégrock című dalt a (már nem túl szomjas) közönségnek. :)

Közszolgálati percek #151

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Hölgyek! Aki máér ma szeretné ünnepelni a nőnapot, az menjen a Lámpásba, ahol Tom White-ék a gyengébbik nemet köszöntik előre is.
Nem lesz útl sok koncert a hétvégén, pénteken a vidék hoppon marad.
A Silver Shine kis kétállomásos németországi turnéra megy, míg a Nyughatatlan Svájc felé veszi az irényt. Ed Philipsék pedig Szlovákiába néznek át pénteken.
Rajtuk kívül még a Pedrofónikusok lesznek szorgalmasak a héten, és két koncertet adnak.

>>Csütörtök, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Lámpás
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár
Feckin Rawkin @ Yellow Zebra Bar

>>Péntek, Budapest:

Pedrofon @ Amigo
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Ínyenc Kert

>>Péntek, Vidék:

UPDATE: Blues Company, Southern Comfort - zenekar @ Corner Stage (Miskolc)

>>Péntek, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ KOCÚR káva & bistro (SK)
The Silver Shine @ Lüneburger Tattoo Convention (DE)

>>Szombat, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Brillantin @ Acapulco Bowling Club
Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ Óbudai Társaskör
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem

>>Szombat, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Sportalsó (Esztergom)
Pedrofon @ Aranyhomok Business & Wellness Hotel 3. Jurátus Estély (Kecskemét)
Rat Rod @ Grizzly Music Pub (Miskolc)

>>Szombat, Külföld:

A Nyughatatlan @ Rüegerholzhalle Frauenfeld (CH)
Silver Shine @ Schraub-Bar (DE)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.