A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tilldie Project. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tilldie Project. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 29., szerda

A 2019-es év Statisztikái

Ismét eltelt egy év, lássuk, hogy mit jelent ez a számok tükrében.
A napokban került nyilvánosságra a Rock and Roll Bajnokság végeredménye, de van pár eredmény, amit külön is érdemes kiemelni.
Lássuk először a lista másik felét. Némi kis összegzési hiba miatt a Boys from the Cellar került a 30. helyre, mögötte a Nyughatatlan. A lista végén a 62. helyen a spanyol Jon  Storey Band. A 62 új rekord, ennyi előadó nemigen fog előfordulni a következő években a listákon. Ez azt jelenti, hogy minde héten legalább egy zenekar feltűnt a heti tizes listákon, ami korábban nem szerepelt azon.



Habár a listán túlnyomó többségben vannak a budapesti zenekarok (mivel ebben az orzságban szinte minde budapesti központú), azért nézzük meg, hogy hogyan áll a sorrendjük. Ezúttal a legjobb Pesti zenekar a Pedrofon lett, mögötte a Mystery Gang, majd a B'15 Truckabilly Trió.


A vidéki zenekarok számban alulmúlják a Pestieket, de köztük a legjobb ezúttal megnyerte a Bajnokságt, hatvani Rockin' Rock Catsről van szó. A második Redneck Roadkill félig-meddig Pesti ugyan, de vannak vidéki tagjai is. Hihetetlen, de a tápiósági Tilldie Project lett a harmadik legnépszerűbb vidéki zenekar a 2019-es évben.
Ami a Big Kahunast illeti nem lehetett pontosan megállapítani hová valósi a zenekar, a tagok lakhelyéből következett a Békéscsaba.


Igazán szines lett a külföldi előadók listája is Elvis személyesen persze nem lépett fel koncerten, az ő videói az Elvis, Wonder of You show-n készültek. Második az olasz Don Diego Trio, akik már másodszor látogattak el a Lakeside Weekendre. A harmadik legnépszerűbb külföldi előadó a német Tin Cans volt. Németoszágról négy együttes is megtalálható a listán.



Következzen azok listája, akik 2019-ben először kerültek be a heti top 10-es megtekintési listák egyikére. A Legsikeresebb köztük a Fekete Lakkcipők vot, őket a nagy öreg Deák Bill Gyula és a Gyula volt dobosa által alapított, egyáltalán nem Blues-t játszó Blues Company követi.


A Rockin' RockCats szerepelt az évben a legtöbbször a heti tizes megtekintési liták élén, egészen pontosan kilencszer. A második a pedrofon lett öt listaelsőséggel. Holtversenyben a harmadik négy első hellyel a Prison Band és a Mystery Gang.


Huszonnégy héten át vezette a listát a Motoros. Eközben többször is át kellett adnia másnak az elsőséget (mint például a harmadik I'm Gonna Home My Baby Tonight-nak, ami 7 héten át vezetett), De többször is sikerült visszaszereznie a helyét. Az év végén a Big Boobs már nagy falatnak bizonyult, 15 hete vezeti a dal a huszas listát, és ez az év második legtöbb hete a lista élén.



A Heti legtöbb pontoit szerző zenekarok listáján a Mystery Gang áll az élen. 2019 29. hetében  43 pontot szerzett a csapat. Szintúgy 2019-ben, a 27. héten 40,5 pontot kapott a második B'15. A harmadik szintén a B'15 lett, de még 2017 44. hetében sikerült 40 pontot bezsebelnie a bandának.


Térjünk át a Youtube statisztikákra. A nemrég említett Rockin' RockCats dal, a Motoros volt 2019 legnézettebb videója. Második valamivel lemaradva az Ifa megy a hegyen volt a Pedrofontól. Idén szerepelt először a Napi Rock and Rollon Deák Bill Gyula. Egyik felvétele, a Zöld a bíbor és a fekete mindjárt a harmadik legnézettebb lett az évben.




Az első három sorrendje nem változik akkor sem, ha  amegtekintési időt vesszük apalul a rendezéshet.


Sőt, ami kissé váratlan: a Youtube like-ok száma szerint rendezve is ugyanazt a három zenekart találjuk az élen.


A következő táblázat a heti Top 20-as listák alapján egy éves összesítést láthatunk a Top 35 dalról. A Motoros itt is messze előzve a mezőnyt az élen található. A második helyet a Big Boobsnak sikerült megszereznie, a harmadik helyre szorítva az Ifa megy a hegyent.


Végül lássuk az örökranglistát. A Lista tartalmazza a Bajnokságban szerzett pontokat 2014-től. Ez alapján a Mystery Gang a legnépszerűbb zenekar, másfélszer annyi pontot gyűjtve, mint a Pedrofon, kétszer annyit, mint a Dynamite Dudes. Tizenöt olyan zenekar van, aki eddig minden évben szerzett pontot.




2019. augusztus 27., kedd

2019, Harmincadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez az idei év legnyugodtabb hete. Habár a pontok most is kiosztásra kerültek, ezúttal csupán egy zenekar változtatott a pozícióján.
Az élen a Rockin' RockCats átlépte a 300 pontot. Mögöttük viszont nagy tolakodás alakult ki. A második Pedrofon éppen hogy el tudta kerülni, hogy a harmadik hete bombaformában lévő Mystery Gang meg ne előzze. Ha minden ennyiben marad, akkor jövő héten változik a dobogósok sorrendje.
A hetedik Duckers is megközelyítette a Fifty's Heaven-t, de megelőzni ezen a héten nem tudta.
A "Mexikói határon" a Roll' Skate Boogie és a 'tilldie project találhatóak.
Listára kerülésének második hetében a Blues Company a 43. helyre ugrott.
A lista végén, az 55. helyen a német Lennebrothers Band található.


2019. augusztus 13., kedd

2019, Huszonkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Rockin' RockCats tovább növelte az előnyét a Pedrofon előtt. De egyikük sincs biztonságban a harmadik helyét visszaszerző Mystery Gang-től, akik ha ebben a tempóban folytatják, akkor hamarosan akár az élre is állhatnak.
A Dynamite Dudes kevés híján megelőzte a hetedik Duckers-t, csupán fél pont a differencia.
Kilencedik helyre jött fel a király, maga Elvis.
A "Mexikói határon" ezen a héten is a Roll' Skate Boogie-t és a 'tilldie project-et találjuk.
"Mexikóban" ezen a héten semmi lényeges nem történt, legalábbis az elején.
Két új zenekar került fel a listára. A 47. helyen nyitott a Blues Company, míg a Jon Storey Band az 53.-on.
A lista végén, az 55. helyen a német Lennebrothers Band található.




2019. augusztus 6., kedd

2019, Huszonnyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Idén először történt olyan, hpogy sem az élen álló Rockin' RockCats, sem a második Pedrofon nem kapott pontot. Így a köztük folyó nemes küzdelem sem folytatódott.
A múlt héten a B'15 Truckabilly Trio a dobogóra katapultált, megelőzve a Mystery Gang-et. Az MG-s fiúk most megpróbáltak mindent, hogy visszatérjenek a dobogóra, ez kevés híján sikerült is nekik. Vajon meddig tart ki a lendületük?
Sikerült bekerülnie a legjobb 16-ba a Nemcsak Berry-nek, akik a 13. helyet szerezték meg.
Emiatt a "Mexikói határon" mostantól a Roll' Skate Boogie és a 'tilldie project található.
Mexikóban feltűnt egy "új" zenekar. A Big Kahunas a 32. helyen nyitott.
A lista végén, az 53. helyen a Lennebrothers Band található.


2019. augusztus 1., csütörtök

2019, Huszonhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Habár csak két ponttal, de ismét növelte előnyét az élen a Rockin' RockCats a Pedrofon előtt. Szó szerint a dobogóra katapoltálta magát a B'15 Truckabilly Trio, a Mystery Gang immár csak a negyedik, de ez a meccs még nincs lefutva.
A Dynamite Dudes ötödik hete sorozatban szerepel a heti listán, így már a 8. hely az övék.
Szellő sem mozdul a "Mexikói határon", a 'tilldie project mögött most is a Nemcsak Berry foglal helyet.
"Mexikóban" nem sok minden történt. habár a 23. Bravó Johnny szerepelt a heti tizes listán, de a bajnokságban nem sikerült előrébb kerülnie. Az 51.-ről a 45. helyre lépett előre a Naked Truckers. A lista végén a német Lennebrothers található.



2019. július 26., péntek

2019, Huszonhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Egy ponttal ismét növelte az előnyét a Rockin' RockCats, azok után, hogy a múlt héten faragni tudott belőle a Pedrofon. Habár még most is a harmadik helyen van a Mystery Gang, de a negyedik B'15 Truckabilly Trio csupán hét pontra van tőle.
A 11.-et cserélte fel a 8. helyre az Ed Philips and the Memphis Patrol.
Ezen a héten sem történt változás a "Mexikói határon". Ugyanúgy a 'tilldie project és a Nemcsak Berry található meg a két oldalon.
Három "új" zenekar is feltűnt a héten a listán. A Tom Stormy Trio Petrovnával a 25. helyen nyitott, az osztrák Pianofrizz a 46., és a német LenneBrothers Band jelenleg az utolsó, 52. helyen található.


2019. július 23., kedd

2019, Huszonötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Rockin' RockCats előnye valamelyest olvadt a Pedrofon-nal szemben, de azért még jelentősnek mondható.
A harmadik helyen álló Mystery Gang negyedik hete nem kapott pontot, úgyhpogy könnyen elképzelhető, hogy a B'15 Truckabilly Trio (vagy a mögé most felzárkózó The Prison Band) lép a dobogóra.
Az üldöző boly élére a Fifty's Heaven állt, ők a 6.-ok.
A Dynamite Dudes beférkőzött a 10. helyre, a két egyenlő pontos holtverseny közé.
Nincs változás a "Mexikói határon", a 'tilldie project a 16., a Nemcsak Berry a 17. helyen található.
"Mexikóban" a Madarak házibulizenekar dobbantott a 24. helyről a 21.-re.
A lista végén a Joe Cocker Coverband előrelépett a 47. helyre, így a végén, a 49.-en ismét a Naked Truckers található.



2019. július 11., csütörtök

2019, Huszonnegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A bajnokság élén továbbra is a Rockin' RockCats, de a Pedrofon megkezdte a felzárkózást, miközben átlépték a 200 pontot. Harmadik helyen a Mystery Gang.
A hatodik helyre lépett előre a Duckers.
Dupla holtverseny alakult ki a 8.-9. és 10.-11. helyen.
A "mexikói határon" továbbra is a Tilldie Project, de a másik oldalra visszakapaszkodott a Nemcsak Berry.
"Mexikóban" a Bravó Johnny lépett előre négy helyet, immár ők a 22.-ek.
Idén először kapott pontot a Pedro and the Dogboomers, a 43. helyen nyitott a csapat. Nagyon bele kell húzniuk, ha be akarnak kerülni a 16 közé, ami biztosítja az egykori Rock And Roll Kupagyőztes csapatnak az újbóli indulást.
A 49. helyen, a lista végén a Joe Cocker Covreband található.


2019. július 8., hétfő

2019, Huszonharmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Rockin' RockCats előnye immár 58 pont a Pedrofon előtt, de ez a meccs még nincs lefutva.
A harmadik helyen a Mystery Gang található, ezúttal nem került közelebb a negyedik B'15 Truckabilly Trio a dobogóhoz.
Hármas holtverseny alakult ki a 7.-9. helyen, 58 pontja van a Brillantin-nak, a Duckers-nek, és magának Elvis-nek is.
A huszadik helyet cserélte fel a 12.-el a Dynamite Dudes,így Misiék belkerültek a legjobb 16 közé.
Két helyet lépett előre a "Mexikói határról" a Flip, Flop and the Flyers, így a határon a Tilldie Projectet és a Don Diego Triót találjuk.
Katapultált a 26. helyre a Bravó Johnny, a múlt héten még a 45.-ek voltak.
A lista végén a 48. helyen a Joe Cocker Covreband található.


2019. május 17., péntek

2019, Április

A hónapban senki még csak megközelíteni sem tudta Deák Bill Gyulat és a Zöld a bíbor és a feketét. Összesen hat youtube like-ot osztottak ki a dalnak a megtekintők.
Négy like-kal kellett beérnie a második I Hate the Disco-nak a The Prison Band előadásában.
Harmadik a Pedrofon lett a Csipesz emlékdallal, a Hit The Road, Jack-kel.
Nem sokkal maradt le a dobogóról a Moon Dance és a Mystery Gang.
Az utóbbi idők legnépszerűbb felvétele volt a Motoros a Rockin' RockCats-től, de a hónapban csak az ötödik lett. A banda egy youtube like-kal vigasztalódhat.
Négy youtube like-ot érdemelt ki a hatodik Hillbilly Dirt Road a Redneck Roadkill-től.
Hetedik az a 'tilldie project a Seven Nation Army-val, aki csak ezzel az egy dallal szerepel a Napi Rock and Rollon. Ők is kaptak egy youtube like-ot.
Nyolcadik a Mystery Gang másik felvétele, a Woodoo Doll.
Kilencedik a Duckers és a Rockabilly Boogie, a felvételen Ati EDGE működött közre.
A Pedrofon is kétszer szerepel a listán. Tizedik az Ifa megy a hegyen, egy youtube like-kel.


2019. május 2., csütörtök

2019, Tizenötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon szerezte meg ezen a héten a bajnokság elsőségét a Rockin' RockCats-től. A harmadik B'15 Truckabilly Trio ezen a héten nem kapott pontot. Az üldözőket a The Prison Band vezeti a negyedik helyen.
A korábbi sokszoros győztes Mystery Gang már a hatodik.
Nagyot ugrott előre a 'tilldie project, kik a 13.-ak ovltak, de most már a nyolcadikak.
A "Mexikói határon" nem történt változás, a Roll' Skate Boogie-t az Easy Blues követi.
"Mexikóban" nagyot lépett előre a A Nyughatatlan, akik a 36. helyüket cserélték fel a 23.-ra.
Két zenekar jelent meg a listán, a StarBugs a 27., míg a Csipesz és bandája a 37.
A lista végén a 43. helyen a Come On Rock Band található.


2019. április 30., kedd

2019, Tizenötödik hét

The Prison Band nem szereti a diszkót. A nézők viszont szerették az I Hate the Disco című dalt, ami a hét legnézettebbje lett, négy youtue like-ot is kapott.
Második helyen a Pedrofon és a Hit the Road Jack. A dalt a nemrég elhunyt Csipesz énekelte.
Harmadik helyen az a 'tilldie project, ami csupán egyetlen dallal, a Seven Nation Army-val képviselteti magát a Napi Rock and Rollon, mégis fel tudott kerülni a heti listára, sőt egy youtube like-ot is kapott.
Negyedik az egy ideje sajnos nem koncertező StarBugs és a Hadd legyek én, a dal szintén kapott egy like-ot a youtube-on. Kiemelkedő a két perc feletti átlagos megtekintési idő.
A héten az utolsó youtube like-ot az ötödik A Nyughatatlan és a My Boy Elvis kapta.
Csipeszre emlékezve került fel a lista hatodik helyére a Vártam soká a Csipesz és bandája előadásában a hatodik helyre.
Hetedik a Rockin' RockCats és a Motoros.
Nyolcadik helyre a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service előadásában került a Crazy Arms.
a listát két Mystery Gang videó zárja. Kilencedik a Moon Dance, tizedik a Woodoo Doll. A Woodoo Doll majnem négy perces átlagos megtekintési idővel büszkélkedhet.


2019. március 22., péntek

2019, Február.

A hónapban a Great Balls of Fire a Brillantin előadásában vonzotta a legtöbb megtekintőt, emellett 3 youtube like is megjelent a dal mellett.
Második helyen a Motorost találjuk, az utóbbi idők legnépszerűbb felvételét a Rockin' RockCats híred dalát.
Egy youtube like található a harmadik Ifa megy a hegyen mellett, ami mint azt mindenki tudja a Pedrofon nevéhez kötődik.
A negyedik helyen a Seven Nation Army, ami szintén három youtube like-ot kapott. Ez az egyetlen felvétel a 'tilldie project-től a Napi Rock and Rollon.
A három youtube like mellett a hónap leghosszebb megtekintési idejét érte el az ötödik Rock This Town és a The Prison Band.
Hatodik a Big Hunk of Love a Roll' Skate Boogie-tól, de csupán fél perc körüli átlagos megtekintéssel.
Holtverseny alakult ki a hetedik-nyolcadik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt hetedik az Easy Blues és a Smoke, míg a nyolcadik a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel lett.
A Nemcsak Berry dala, a Johnny B. Goode foglalja el a kilencedik helyet.
A B'15 Truckabilly Trio is felkerült a havi listára. Az esküvő a hónap tizedik legnépszerűbb felvétele, két youtube like-ot is begyűjtött.


2019. március 19., kedd

2019, Kilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon átvette a bajnokjság első helyét! Mindezt úgy érték el, hogy a száz pontos határt is sikerült átlépniük. Emiatt a Rockin' RockCats került közel húsz pontos hátrányba a második helyen.
A harmadik-negyedik helyne holtversenyben áll a The Prison Band és a Brillantin.
A legnépszerűbb külföldi zenekar az ötödik Don Diego Trio.
Már a hetedik helyen van az idei bajnokságban a 'tilldie project. Ez azért meglepő, mert csupán egyetlen dal érhető el tőlük a Napi Rock and Rollon.
Előre lépett a szlovákiai Magyarokból álló Easy Blues is, a 13. helyet cserélték fel a 10.-el.
A "Mexikói határon" a korábbi többszörös bajnok Mystery Gang, a másikra pedig a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service jött fel a 20. pozícióból.
Két zanakar került fel a listára. az ABCD (Hungary) a 25., míg a Bravó Johnny a 32. helyen debütált.
A lista végén a 34. helyen a Blues B.R. Others található.


2019. március 18., hétfő

2019, Kilencedik hét

A Pedrofon idén másodjára véget a heti lista élén, ez eddig még csak nekik sikertült. Nem is akárhogy, mindjárt két, holtversenyben álló dallal. Hosszabb megtekintési ideje miatt az I'm Walkin' kerül az élre (ami kapott egy youtube like-ot is), második az Ifa megy a hegyen.
Harmadik a szintén youtube like birtokos Great Balls of Fire a Brillantin-tól.
Két youtube like-ot is kapott a negyedik Seven Nation Army a 'tilldie project-től.
Ötödik az ABCD (Hungary) előadásában a Highway to Hell.
A hatodik-hetedik helyne ismét egy holtversenyt találunk. Hosszabb megtekointési ideje miatt a hatodik helyre az I got Stipes került a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-től, míg mögöttük az elmúlt hetek Top 20-as listavezető dala, a Motoros a Rockin' RockCats-től.
Itt nem ért véget a holtversenyek sora. A nyolcadik-kilencedik helyne is felbukkan egy. Az ismert elvek alapján a nyolcadik a Bravó Johnny és a Negyfenekű nők napja lett, kilencedik a B'15 Truckabilly Trio és a Ne ébressz fel.
A listát az Easy Blues és a Johnny B. Goode zárja, fantaszikus, több, mint négy perces átlagos megtekintéssel.


2019. február 26., kedd

2019, Hetedik hét

A 'tilldie project-et még az egyik Vasszamarak fesztiválon sikerült lencsevégre kapni. Nem mondhatni, hogy gyakori vendégei lennének a Napi Rock and Roll lejátszási listáinak, mégis a hetedik héten a Seven Nation Army végzett az élen, még egy youtube like-ot is kaptak.
Második az utóbi idők legnépszerűbb dala a Motoros a Rockin' RockCats-től. Harmadik helyen a Fifty's Heaven és a Vén ház a 21. Lakeside Weekend-ről.
A dobogóról éppen lemaradt Big Hunk of Love a 20. Lakeside-on hangzott el, előadó a Roll' Skate Boogie.
Az osztrák The Ridin Dudes visszatétr a listára a Johnny B. Gode-dal, az ötödik helyezett felvétel a 24. Lakeside termése.
Hatodik helyen a Nemcsak Berry és a Szép lányok, jó bor.
Három dal szerepel a 17. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról a listán. Az első a Motoros volt, a második a hetedik helyen található I Got Stripes a Mystery Gang tolmácsolásában.
Holtvesenybe botlunk a nyolcadik-kilencedik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt nyolcadik A Nyughatatlan és a Black Or White (szintén a NAAF-ról), míg a Flying Times és a Magányos szívek klubja a kilencedik.
A listát ezúttal a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel zárja.


2016. augusztus 24., szerda

Mára egy kis White Stripes-féle rockzene jutott

Az előadó a Tilldie Project, a dal címe: Seven Nation Army. Az együttes 2015-ben a Tápiósági Vasszamarak Motoros Fesztivál közönségét boldogította a zenével.

2016. március 11., péntek

2016, Hetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Dynamite Dudes, akik egy kis előnyre tettek szert a második Pedrofon előtt.
Haramdik helyen a B'15 Rockabilly Band, akik minden második héten elcsíptek egy-egy pontot.
Az utóbbi négy hétben kapott erőre a The Prison Band, akik hét helyet előre ugorva az ötödikek.
A Mystery Gang is most lendült bele a bajnokságba, négy helyet javítva a hatodik pozíció az övék.
Három újoncunk is van a versengésben, és ezzel máris elértük a harminc résztvevőt. A lista végére került (de biztos vagyok benne, hogy nem marad ott) a Boka és a Klikk. A huszonegyedik helyen kezd a Pete Gorilla Band. És végül rögtön a "mexikói határon", a 16. helyen találjuk a Roll' Skate Boogie-t.
Az év elején még nagy mozgások vannak a bajnokságan, például a Flying Times és a Duckers is három helyet lépett hátra a héten, de ez nem jelent komoly problémát a számukra az évnek ezen a korai szakaszán.
A "mexikói határ", ahog említettema Roll' Skate Boogie és a Tilldie Project között van.


2016. március 7., hétfő

2016, Hatodik hét. Rock and Roll Bajnokság

Az első két helyen a mezőnytól messze elszakadva különversenyt vív a Dynamite Dudes és a Pedrofon. Az utóbbi hetekben ide-oda előzgették egymást, most éppen az előbbi vezeti a bajnokságot.
A haramdik helyen is előzés történt, a B'15 Rockabilly Band épp most előzte meg a Metal Daze-t.
Egyből az ötödik helyen landolt a bajnokságban a Surfin' Zhiguli, akik most kerültek fel első ízben a Napi Rock and Roll nézettségi listájára.
Két további újoncunk van a listán, a Fifty's Heaven a tizenharmadik, az angol Graham Fenton a 24., aki egyben a legelső külföldi előadó az idei listán.
Említást érdemel még a Rockin' RockCats teljesítménye is, akik hat helyet ugrottak előre a listán.
Ilyen korai fázisban a Bajnokság tagjai állandóan mozgásban vannak, így nem csoda, hogy a Naked Truckers és a Vasmacska öt helyet csúszott hátra a héten.
A legjobb tizenhat mögött kezdődik "Mexikó", a határ a Tilldie Project és a Redneck Roadkill között van.


2016. február 15., hétfő

2016 Harmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon repülőrajtja folytatódik, a bajnokság harmadik hetében ők vannak magasan az élen.
A második a két helyet javító, továbbra is jó formában levő Dynamite Dudes.
A Metal Daze-t találjuk a harmadik helyen, de a negyedik B'15 Rockabilly Band csupán egyetlen pontra van már csak tőle.
Ezen a héten került be először az idei bajnokságba a Flying Times, rögtön az ötödik helyen landoltak.
Mellettük három további zenekar is most debütált, a hetedik a 'Tilldie Project, a tizenkettedik a Rockin' RockCats, és a tizenhatodik az a Mystery Gang, aki az elmúlt két bajnokságot megnyerte.
Mindössze három hét alatt ki is alakult a legjobb tizenhat mezőnye, innentől lesz érdekes a kérdés, hogy ki van bent, és ki kerül "Mexikóba".