A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pedro és a gyanúsak. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pedro és a gyanúsak. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. szeptember 18., hétfő

2017, Harmincnegyedik hét, Rock and RollBajnokság

Ez a hét elég szokatlen volt, habár megint rengeteg pont került kiosztásra, csupán egyetlen változás történt a sorrendben.
A Mystery Gang ezen a héten is növelte az előnyét a második hete pont nélkül álló Dynamite Dudes előtt.
A harmadik Pedrofon harmadik hete igen nagy lendületbe jött. Ha még három hétig kitart ez a lendület, akkor a csapat esélyes lehet a második hely visszaszerzésére, és nem a mögötte sorakozók miatt kell agódnia.
A Harmadik helyre pályázók csapatát ezen a héten is a Stinky Rodders vezeti.
A múlt héten ellépett a nyolcadik Rockin' RockCats, de a Vasmacska zenekar most behozta a hátrányát.
Ahogy más sem, a legjobb tizenhat határán, a "Mexikói határon" sem változott a helyzet. A Prison Band mögött a Surfin Zhigulit találjuk.
A lista végén a 39. helyen debütált a Pedro és a gyanusak nevű alkalmi formáció, ami csupán pár dal erejéig létezett egy Duckers koncerten.
A Madarak Házibulizenekar így a negyvenedik helyre szorult.


2017. szeptember 15., péntek

2017, Harmincnegyedik hét

Ez a hét csendes hét volt, nem voltak kiugróan magas nézettségek. Az első helyet a The Stinky Rodders és mi más, mint a Hip Shakin' Mama szerezte meg.
Az Always on My Mind és a Pedrofon a második helyen kapott egy youtube like-ot.
A Harmadik a Mystery Gang lett egy új dallal, a Lonely Moon (Bring My Baby Back)-el.
A Vasmacska zenekar rajongói ezen a héten a negyedik helyre juttatták a Meghalok, hogyha rám nézel-t.
Az ötödik helyen szintén egy Pedrofon video köszön ránk, mégpedig a legnagyobb "slágerük", az Ifa megy a hegyen.
Hatodik lett a Mystery Gang legnépszerűbb dala a Napi Rock and Rollon, a Peggy Sue, úgy, hogy holtversenyben végzett a Pedro and the Suspect alkalmi formáció Jam session-jével, amit hosszabb megtekintési idejével győzött le. Habár az utóbbi kapott egy youtube like-ot is.
A Jerry Lee's Rock'n'Roll Service két videóval is felkerült a listára. A nyolcadik Lewis Boogie a 2010-es Rockabilly Workshopon hangzott el. Itt még a régi nevét viselte a banda. Az egyveleg lett a kilencedik.
Ezen a héten a Pedro and the Dogboomers zárja a listát a Good Rockin' Tonight-tal. Habár a tizes listára került a dal, az átlagos megtekintés nem érte el az egy percet.


2017. június 14., szerda

2017, Huszadik hét

Rendszeres látogató a listán a Mystery Gang legnépszerűbb felvétele, a Peggy Sue. Habár nem egy mai darabról van szó, most mégis sikerült az első helyet megszereznie.
Második a Redneck Roadkill-től a Mercury Blues lett. A dal nemrégiben kerülhetett fel az együttes repertoárjába, korábban még nem játszotta a banda. És mégegyszer: A Mercury nem egy Cadillac fajta! :D
A Dynamite Dudes nem hagyja magát. A Bad Moon Rising ezúttal a harmadik lett.
Hármas holtversenyt találunk a 4.-6. helyen. A megtekintések száma egyértelműen mutat utat a helyes sorrend megállapításához. Kimagasló nézettséget ért el a "Pedro és a gyanúsak" nevű ideiglenes formáció. Több zenekar tagjai álltak össze egy jammelésre. Egy youtube like-ot is kapott a videó.
Ötödik a Killer Diller Combo és a Be Baba Leba. Ez a most elbúcsúzott zenekar legnépszerűbb felvétele.
Végül a hatodik a Pedrofon lett, mi mással, mint az Ifa megy a hegyennel. Lehet, hogy valaki úgy kezdi minden munkanapját, hogy meghallgatja a felvételt. :)
Hetedik ismét egy jammelés, ezúttal a Lakeside Weekend-ről, ahol a zenészek a Blue Suede Shoes-re álltak össze.
Nyolcadik a duplázni tudó Pedrofon és a Randi Andi.
A lista végén is holtversenyt találunk.
Jobb megtekintési ideje miatt a kilencedik a Sonny and his Wild Cows és a Red Hot Mama lett, ráadásul itt egy youtube like is megjelent.
Végül ezen a héten a listát a B'15 Truckabilly Trio zárja az Ice Cold-dal.