2017. augusztus 31., csütörtök

Gyönyörű Cadillac-ek biztosították a hátteret...

...a Duckers koncertjéhez az idei Cadillac Ranch-en, a Cadillac Club of Hungary / CCoH / évente megrendezett találkozójához. A Srácok többek között a Rockabilly Guy című dalt adták elő a közönségnek.

2017, Harmincegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az első helyezett Mystery Gang egy pontra áll a 300-tól. Mögötte a második Dynamite Dudes közeledett valamelyest, de hátrány több, mint 70 pont. Ez kb annyi, mint amennyi a 11. Fifty's Heaven-nek van.
Folytatódik a "ki lesz a harmadik?" verseny a versenyen belül. Ezen a héten a Nemcsak Berry tűnik befutónak, mert egy ponttal beelőzte a Pedrofont, de a The Stinky Rodders előtt is csak két pont az előnye.
A hetedik Jerry Lee's Rock'n'Roll Service az elmúlt két heti eredménye alapján még bekapcsolódhat ebbe a küzdelembe. Ugyan kb 30 pont a hátránya a harmadik mögött, de majdnem ennyit szerzett a csapat az elmúlt hetekben.
A Black Frogs Rockabilly Band beverekedte magát a legjobb 16 közé, így őket találjuk a "Mexikói határon".
Mögötte a határ másik oldalán a Surfin' Zhiguli.
"Mexikóban" nem történt más változás, a lista végén ezen a héten is a Madarak Házibulizenekar található.


2017. augusztus 30., szerda

Régi ismerőst köszönthetünk ma a Napi Rock and Rollon

A The Prison Band koncertjeire sajnos nem tudok olyan gyakran elmenni, ahogy szeretnék, ezért is volt jó, hogy a banda fellépett Elvis 72. születésnapi buliján a New Orleans Club-ban, az Elvis for Hungary-n. Ma a Rip It Up című dal kerül megosztásra tőlük.

Blues B.R.Others a VI. Hévízi Borünnepen

Egészen véletlenül sikerült belebotlanom a Blues B.R.Others Show csapatába, akik a VI. Hévízi Borünnep kis színpadán, Augusztus huszadikán voltak fellépők. Összességében kellemes élmény volt, habár egy két dolog azért szemet szúrt. Ha már a Blues Brothers feelinget akarják színpadra állítani, akkor lehetne egységes a banda fellépőruhája, ne csak a két frontember feszítsen fekete öltönyben. Ezenfelül ahogy emlékszem sok olyan szám is a setlistre került, amiket nem hallhattunk a Blues Brothers filemben. De ebben azért nem vagyok szakértő. Nyilván akik ismerik a csapatot, azok már unják a BB-es dalokat, de én elviseltem volna többet a jól ismert számokból. A zenekar legnagyobb pozitívuma a Blues Brotherses show mellett az énekesnő ("Mókus") hangja, és építenek is erre az adottságra. Érdekesség, hogy ahogy Elvis nem meghalt, csak hazament, úgy Steve Jobs sem halt meg, hanem a Blues B.R.Otersbe ment tenorszaxofonozni. :)

További képek ITT!









2017, Harmincegyedik hét

Az első helyen a Black Frogs Rockabilly Band és vadiúj daluk, az Adj egy korsó csapolt sört. Két youtube like-ot is kapott a videó, ami az idei Lakeside Weekend-en hangzott el.
kapott youtube like-ot a második Jerry Lee's Rock&Roll Service is, a Jackson című dallal. Ez szintén idei Lakeside-os felvétel.
A Lakeside-os videók sorát erősíti a harmadik Bad Moon Rising is, de a Dynamite Dudes felvétele még 2016-ban készült.
Negyedik a Sharp Dressed Men és a Nemcsak Berry.
Ötödik a Redneck Roadkill és a Parasztronauta.
A hatodik-hetedik helyen holtversenyt találunk, a hosszabb megtekintési idő miatt a Mystery Gang és a Peggy Sue került az előkelőbb helyre. Hetedik így a B'15 Truckabilly Trio és a Tainted Love lett. Nitus -akinek az elmúlt hetekben volt az esküvője- volt a fiúk segítségére a dal előadásában.
Nyolcadik a duplázni tudó Dynamite Dudes a Three Alley Cats-szel.
A legelső Napi Rock and Rollon publikált The Stinky Rodders szám, a Hip Shakin' Mama töretlen népszerűségnek örvend. Épp most kilencedikek.
A listát a szintén duplázni tudó Redneck Roadkill zárja. Az idei Lakeside Weekenden hangzott el az I Wanna Be a Hillbilly.


2017. augusztus 29., kedd

Agárdról jelentjük - 162. rész

Bemutatkozott Agárdon, a Lakeside Weekend-en a Pedro and the Dogboomers is, korábban - tudomásom szerint- nem lépett itt fel a banda. De majd kijavítotok, ha tévednék. :)
Az első megosztásra kerülő videó a Mystery Train lesz, egy rockabilly standard. Az idő kicsit szeles volt, dehát ilyenek a szabadtéri koncertek.

2017, Harmincadik hét, Top 20

A Hip Shakin' Mama tíz hét után vette vissza a listavezetői pozíciót.
A Bad Moon Risisng és a Peggy Sue egyet hátracsúszva a második-harmadikak.
Az I Wanna Ba a Hillbilly öt helyet ugrott előre a nyolcadikra, míg a 19. helyen a "309" című dalt találjuk, ami múlt héten még a 23. volt.
Két újonc is van a listán, a 12. lett a Jackson, és a 17. a Matchbox.
Két olyan dal van a listán, ami több helyet is vesztett a múlt héthez képest, mégis a listán maradt. A 10. helyen a múlt heti negyedik Felettem az ég, míg a 16. Tsóró Jampi Bop a 11. volt nemrég.
A kiesőzónában ketten vannak, de könnyen lehet, hogy több szerzeménytől is búcsúznunk kell majd. A Great Balls of Fire-nál és a Tsóró Jampi Bop-nál igencsak inog a léc.
Nyolc magyar nyelvű videó mellett egy instrumentálisat is tartalmaz a lista.


2017. augusztus 28., hétfő

Búcsúztassuk a nyarat egy kis szörfzenével!

A Surfin' Zhiguli egy régebbi felvételén a Club Beshito-ban a Bustin' Surfboards-ot játszották a nagyérdemű, emelkedett hangulatban lévő közönségnek.

2017, Harmincadik hét, Rock and Roll Bajnokjság

A Mystery Gang csupán pár pontnyira van a 300 pontos határtól. Mögötte 210 ponton áll a Dynamite Dudes. Nem áthidalhatatlan a távolság, de a Dinamikusoknak alaposan bele kell húzni, ha idén nyerni akarnak.
A harmadik Pedrofon nyakára megérkeztek a dobogóra vágyók. A The Stinky Rodders, a Nemcsak Berry és a B'15 Truckabilly Trio is huszonkét ponton belül vannak, egy jó héttel ez behozható. A Stinky Rodders ráadásul negyedik hete lendületben van, most épp megelőzte a másik két együttest.
Szintén két konkurenst előzött meg, és lett így hetedik a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service.
A "Mexikói határ" nem mozdult el, most is a Surfin' Zhiguli és a Forró Rágógumi közt húzódik.
"Mexikóban" csendesen telt ez a hét, nem történt semmi változás. A Lista végét most is a Madarak Házibulizenekar jelenti.


2017. augusztus 27., vasárnap

A két hetes nyári szünet után folytatódik a Rock and Roll Kupa

Az előző alkalommal 8:0-és arányban győzni tudott a Pedro and the Dogboomers a hazai blues nagy alakja, a Takáts Tamás Blues Band-del szemben, mivel több rajongójuk van jelen a Napi Rock and Rollon. Nem is kellett mozgósítaniuk kiterjedt rajongói körüket.
Vajon mi lesz ezen a héten az eredmény?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. augusztus 25., péntek

Aki szereti a bluest, az biztos ismeri a ma sorra kerülő dal Eric Clapton féle változatát

Ma nem ő, hanem a szintén nagyszerű Sonny and his Wild Cows szerepeíl az "előadó" rovatban. Ők sem fognak csalódást okozni. A dal címe: Key to the Highway.

2017. augusztus 24., csütörtök

Komáromból jelentjük - 92. rész

Az Easy Blues idén is fellépett a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on, de a Johnny B. Goode a 2016-os fesztiválról származik.

2017. augusztus 23., szerda

Vissza az A38 Hajó-ra!

Ez a harmadik szerda, amikor a Rockabilly Bang! fesztiválról láthattok egy videót. Ezúttal a "Nagypályás" Mystery Gang kerül terítékre, a Lonely Moon (Bring My Baby Back) című dallal.

2017. augusztus 22., kedd

Agárdról jelentjük - 161. rész

Bevallom, ez a dal meglepetésként ért engem.
Egyetértek a céllal, hogy Rázzuk fel a fővárost, de a Cherry együttes (ha jól tudom) dalát eddig csak mástól hallottam, a Roll' Skate Boogie-tól nem. De most ez is megtörtént. :)
Ki tudja megmondani pirospontért, hogy mostanában kitől hallhattuk ezt a dalt?

2017. augusztus 21., hétfő

Nem, nem

Sosem feledkezünk meg a Pedrofon-ról, úgy is mondhatnám, hogy "Always on my mind". Elvis 81. születésnapi buliján, a New Orleans Club-ban örvendeztettek meg minket a dallal a Pedrofónikusok.

2017. augusztus 18., péntek

Ha már péntek akkor miért ne jöhetne egy kis country?

A gitáros Chris a Redneck Roadkill-ből nem egy felvágós típus. De mégis nehéz máshogy értelmezni a Tumbleweed című dalt, amit (valószínűleg) azért írt, hogy bemutassa, hogy mennyire ért is a gitárhoz. :)
Ha ezért írta, ha nem ezért, ért hozzá, ez lejön :)
A srácok a 2016-os Vasszamarak Motoros Találkozón léptek fel a dallal.

2017. augusztus 17., csütörtök

A mai videó kedvéért az Amigo klubba látogatunk

A Klub törzsvendégei jól tudják, hogy rendszeres fellépő itt a B'15 Truckabilly Trio. Egyik alkalommal a Maybe Baby című Buddy Holly nótával kedveskedtek a közönségnek.

2017. augusztus 16., szerda

2017. augusztus 15., kedd

Agárdról jelentjük - 160. rész

Igen nagy sikerű koncertet adtak a Lakeside Weekend-en a hatvani fenegyerekek, akiket csak Rockin' RockCats néven ismerünk. Énekeltek egy Brand New Cadillac-ről is.

2017. augusztus 14., hétfő

Egy rég nem látott ismerőssel nyitjuk a hétfőt

A Peter Andorai & The Graceband Még 2016 februárjában lépett fel a New Orleans Club-ban, ahol előadták a srácok az All Shook Up című dalt.

2017. augusztus 13., vasárnap

Ez egy különleges vasárnap...

...ugyanis nem lesz Rock and Roll Kupa forduló :)
Két hétig szabadságon lesz a Napi Rock and Roll. Természetesen azért a videók nem maradnak el!

2017. augusztus 11., péntek

Hatvani győzelem született a Rock and Roll Kupa C csoportjában

A Rockin' RockCats kapta a legtöbb szavazatot, így tőlük következik most egy jutalomvideó. A Bop Pretty Baby egy 2015-ös felvétel, és a jelen pillanatban csupán 47 megtekintéssel büszkélkedhet. A többi RRC dal jóval száz fölött jár már. Segítsetek elérni ennek a dalnak is a százat! :)

2017, Harmincadik hét

A The Stinky Rodders robbantott a Hip Shakin' Mamával ezen a héten. Magas ugyan a megtekintési idő is, de elmarad a megtekintések számától.
Négy like-ot kapott a második helyezett Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a Jackson. Ennyit egy másik zenekar em kapott.
Nem rég tűnhetett fel a Matchbox a Mystery Gang setlistjén, de mindjárt a harmadik helyre hozta a csapatot a heti megtekintési listán.
Negyedik kissé lemaradva a dobogó mögött szintén a MG, ezúttal a Peggy Sue című dallal. Három youtube like-ot osztott ki a közönség.
Egy youtube like jutott az ötödik Killer Diller Combo Jam-jének is a Kötlet Teraszról. Holtverseny alakult ki a z ötödik-hatodik helyen, de a KDC-nek magasabb a megtekintési ideje.
A Bad Moon Rising az utóbbi idők legnépszerűbb Dynamite Dudes felvétele. Ezen a héten a hatodikak.
Hetedik a Redneck Roadkill és az idei első daluk a Lakeside Weekend-ről, az I Wanna Be a Hillbilly.
Duplázni tudott a Stinky Rodders is ezen a héten. A 309 a második megjelent felvételük a Rockabilly Bang!-ról, ez most a nyolcadik.
Holtverseny van a 9.-10. helyen is. A Nemcsak Berry dalának, a Szép lányok, jó bornak sokkal hosszabba megtekintési ideje, mint a Meghalok, hogyha rám nézel-nek a Vasmacska zenekar-tól, így övék a kilencedik hely, és a listát a lányok zárják ezen a héten.


2017. augusztus 10., csütörtök

Komáromból jelentjük - 91. rész

Ma kezdődik a 0. nappal a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál). Ennek örömére egy 2016-os felvétellel igyekszünk kedvet csinálni a fesztiválhoz. Az előadó a A Nyughatatlan volt, Johnny Cash dalát, a Daddy Sang Bass-t adta elő a csapat.

Közszolgálati percek #125 (Updated)

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Az év egyik legjobb hétvégéje áll előttünk. Most van az év egyik legjobb (hadd ismételjem magam :D) bulija, a komáromi nemzetközi amerikai autós fesztivál, remek programokkal, remek koncertekkel.
Nem mellékesen persze ott van a Sziget is, ahol az oda kilátogatók találnak nekünk való koncerteket.
Aki nem megy a Szigetre, az menjen a Kobuciba, vasárnap és Kedd között remek koncertek lesznek ott, például a Pedrofon is ide helyezte át az Elvis halálának évfordulójára emlékező koncertjét.
A Balatonon nyaralókat Fenyő Miklós szórakoztatja mindeközben.
A Silver Shine Lengyelországba látogat.
A legszorgalmasabbak ezúttal a Bits-es fiúk lesznek, akik négy koncertet is adnak.

Csütörtök, Budapest:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, Silver Shine @ Sziget Festival Official
Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert

Csütörtök, Vidék:

Vadvágány, Blues Radio Budapest @ N.A.A.F. (Komárom)

Péntek, Budapest:

The Bits @ Sziget
Dynamite Dudes @ Illegal
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Party Dance Band @ Evezős Sörkert - hivatalos oldal
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

GESAROL, ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary, Hollywood Rose (Guns N' Roses Tribute Band - Hungary), ACid/DC @ N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) (Komárom)
Pedrofon @ Őrült hajók versenye (Harta)
Nyughatatlan @ Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba)
The Bits @ (Tihany)
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Agárden (Agárd)
Brillantin @ Petőfi Sándor Művelődési Ház, Csömör (Csömör)

Szombat, Budapest:

A Nyughatatlan @ Sziget
Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ 7. Nagykovácsi Búcsú (Nagykovácsi)
Mystery Gang @ Kézműves fesztivál (Jobaháza)
GESAROL @ Falunap (Halászi)
Easy Blues, Aurora Zenekar, Deák Bill Gyula @ N.A.A.F. (Komárom)
Pedrofon @ Kastélypark (Iregszemcse)
The Bits @ Falunap (Eplény)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Szabadidő központ (Vámosmikola)
Hungária Tribute @ VI.Bodzafesztivál (Koroncó)
Rootsters @ Kalifa-tanya 2017. (Esztergom)
Brillantin @ Route 51 Sörkert (Dunavarsány)
UPDATE: Gentlemen @ Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)

Szombat, Külföld:

The Silver Shine @ DeLuxe Festival 2017 (PL)

Vasárnap, Budapest:

The Bits @ Kobuci

Vasárnap, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Fehérgyarmati Oldalvágány (Fehérgyarmat)
Deák Bill Gyula @ Rock Fesztivál (Fonyód)
Dynamite Dudes @ Túri Vásár (Mezőtúr)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert
Pedrofon @ Kobuci

Hétfő, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ Szabadidőpark (Rudabánya)

Kedd, Budapest:

Sonny and his Wild Cows @ KOBUCI

Kedd, Vidék:

Fenyő Mikós @ Balaton Szabadidő és Konferencia Központ (Balatonfüred)

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

Köszöntsük Kelemen Erzsébetet, az oldal 1100. kedvelőjét!


2017, Huszonkilencedik hét, Top 20.

A Bad Moon Rising folytatja a diadalmenetet. Negyedik hete az élen.
Előtte hat héten át az a Peggy Sue volt az élen, ami most a második.
Azelőtt pedig a most harmadik Hip Shakin' Mama volt négy hétig az első pozícióban.
A negyedik helyen a elettem az ég. Vajon sikerül bejutni a dobogóra?
A Sharp Dressed Man a hetedik helyet foglalja el, a múlt héten a kilencedik volt. Mindeközben a Sixteen Chicks a nyolcadik a múlt heti tizenkettedik után.
A Szép lányok, jó bor a 74. volt a múlt héten, most pedig a 16. Egy újonc került be a listára, a 13. helyen találjuk az I Wanna Be a Hillbilly-t.
A dobogóról leszoruló A Rock and Rollnak mindig menni kell most az ötödik.
A 11-12. helyen két olyan dalt találunk, ami egyaránt négy helyet csúszott hátra a múlt héthez képest. A Tsóró Jampi Bop-ról és a Meghalok, hogyha rám nézel-ről van szó.
A kiesőzóna három dalt tartalmaz. A 10. Motoros, a 17. Ha eljönnek a tornacipős fiúk és a 19. Vártam soká áll egyértelmű kiesésre a héten.
A listán túlerőben vannak a magyar dalok. 11 van belőlük, és van egy instrumentális dal is.


2017. augusztus 9., szerda

Jöjjön ismét egy kör videó a Rockabilly Bang! -ről!

Az A38 Hajó-n megrendezett fesztiválról elsőként egy Pedro and the Dogboomers videó következik, a Teddy Boy Boogie! Jövő hét Szerdán ugyanitt a The Stinky Rodders-el, majd a Mystery Gang-el folytatjuk.

2017. augusztus 8., kedd

Agárdról Jelentjük - 159. rész

Nemrég jelentetett meg a Let Yourself Go című dalról videoklipet az Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live. Új szerelésükben adták elő azt a Lakeside Weekend-en.

2017, Huszonkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A bajnokságot tetemes előnnyel a Mystery Gang vezeti, bár a Dynamite Dudes (akik közben átlépték a 200 pontos határt) már ötödik hete folyamatosan farag le a hátrányából.
Helyesbítést kell közzétennem. Habár a harmadik Pedrofon jó szokásához híven rendszeresen fellép, a Napi Rock and Rollon is jelenlévő rajongói hetedik hete nyaralnak.
Emiatt került csupán tizenegy pont távolságra az új erőre kapó Nemcsak Berry.
A hetedik helyre a hatvani Rockin' RockCats jött fel.
A Fifty's Heaven rajongói is röpködhetnek a boldogságtól, kedvenc csapatuk ezen a héten már a 11.!
Nemrég kicsúszott a legjobb 16-ból a Redneck Roadkill most öt másik zenekart megelőzve feljöttek a 13. helyre. Vajon ezúttal sikerül megragadniuk a 16 között?
A "Mexikói határ", a legnépszerűbb 16 zenekar határa ezúttal a Surfin' Zhiguli és a Forró Rágógumi közt található.
"Mexikóban" a Sonny and his Wild Cows-nak sikerült három helyet felkapaszkodni a 21.-re.
A lista végén, a 39. pozícióban a Madarak Házibulizenekar található.


2017. augusztus 7., hétfő

Vegyesfelvágott

Ez lehetne a címe magyarul a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service mai videójának. A srácok, ha igazán belemelegednek, akkor csinálják azt, hogy megállás nélkül játszanak számokat oda és vissza.
Mintpéldául: La Bamba, Twist & Shout, Hey! Baby és a Wannabe. Ezekbe hallgathatunk bele ma.

2017, Huszonkilencedik hét

A héten a The Stinky Rodders vitte el a prímet a Napi Rock and rollon elsőként megjelent felvételükkel, a Hip Shakin Mamával. A múlt héten a második volt ez a dal, most egyet előre tudott lépni.
Második helyre a Redneck Roadkill került fel a legújabb Lakeside Weekend-es videójukkal, a z I Wanna Be a Hillbilly-vel.
Egy korábbi Lakeside Weekenden hangzott el a Fifty's Heaven dala, a Felettem az ég. Három youtube like-ot is kiosztott a közönség.
Éppcsak lecsúszott a dobogóról a Nemcsak Berry és a Szép lányok, jó bor. A második legmagasabb megtekintési idő az övék.
Az ötödik-hatodik helyen holtversenyt találunk. Hosszabb megtekintési ideje miatt az ötödik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising lett. Ha valaki hiányolta volna őket, nem maradtak le a listáról ezen a héten sem.
Hatodik a Sonny and his Wild Cows és egy régi felvétel, a My Bucket Got a Hole On It.
Holtversenyt találunk a hetedik-nyolcadik helyen is. Hosszabb megtekintési ideje a Peggy Sue-nak van amit a Mystery Gang ad elő.
A nyolcadik Dynamite Dudes dal, a Sixteen Chicks egy youtube like-kal vigasztalódhat.
Duplázni tudott a Stinky Rodders is. A 309 lett a kilencedik. Érdekesség, hogy itt is holtverseny alakult ki. A listát a Rockin' RockCats és a Rock House című dal zárja.


2017. augusztus 6., vasárnap

Igen, igen, itt van már a Rock and Roll Kupa szavazás!

Legutóbb egy szavazat különbséggel nyert a Rockin' RockCats a Crazy Cat & The Blue Moons-al szemben. Ráadásul vezet is egy ponttal a csoportban, továbbjutásra áll. Lássuk, össze tudják-e szedni magukat Crazy Cat-ék rajongói, és megfordítják az állást?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. augusztus 4., péntek

Kiütéses győzelmet aratott a Rock and Roll Kupa eheti fordulójában a...

...Fifty's Heaven. Rengeteg szavazatot kapott a csapat, így a B csoportban egyértelműen az övé az első hely, továbbjutása biztosra vehető. Egyébként a harmadik legtöbb szavazatot kapta a csapat összesítésben, ami nem rossz előjel a Kupa végkimenetelét illetően.
A jutalomvideó a Szakadt Verda Nikkel Álom lesz, ami a szavazóknak jár. :)

2017, Huszonnyolcadik hét, Top 20

A dobogón nem történt változás a héten. A Bad Moon Rising mögött a Peggy Sue és a Rock and Rollnak mindig menni kell.
Mióta lekerült az élről a 19. héten a Hip Shakin' Mama a 4. és 8. hely között ingázott. Épp most a negyedik, négy helyet javítva.
Hat helyet előre lépve bekerült a húszba, egészen pontosan a 18. helyre az Esküvő című dal.
De a legtöbbet, 96 másik dalt a Szóljon a zene ugrott át, hogy most a 16. lehessen.
Egy új felvétel került a húsz közé, ez a Sharp Dressed Men.
A héten a legtöbbet, öt helyet a Kerget egy álom lépett vissza. Most a 19., és ezzel a kiesőzónába is került. A kiesőzónában ott találjuk még a 13. Mystery Traint és a 15. Little Help From My Friend-et is.

Hihetetlen, de ezúttal a dalok több mint fele, egészen pontosan 11 felvétel magyar nyelvű.


2017. augusztus 3., csütörtök

Itt az ideje egy kis andalgásnak!

A Crazy Cat & The Blue Moons az I Love You Because című dallal teszi szebbé a csütörtökünket. Egyenesen az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ból.

Közszolgálati percek #124

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Fesztiválokban és falunapokban gazdag hétvége áll előttünk. Aki jól akar szórakozni, annak nem kell Pesten maradnia, sőt.
Mindjárt ma este nyit a Fezen a Nyughatatlannal és Takáts Tamásékkal. DE említhetnénk a kecskeméti Jazzfővárost, ahol Mr. Firehand jó sztahanovista módjára 4 nap alatt 5 koncertet is ad. :)
A gyomaendrődi kemping is több koncertet is több zenekar felkeresi majd.
Ed Philipsék és a Nyughatatlan látogatnak külföldre ezen a hétvégén.

Csütörtök, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band, A Nyughatatlan @ FEZEN Fesztivál (Székesfehérvár)
Tom White & the Mad Circus, Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ Jazzfőváros / Jazz Capital (Kecskemét)
Group'n'Swing @ Paloznaki Jazzpiknik (Paloznak)
Dynamite Dudes @ V. Borpart és Fröccs Feszt Siófokon (Siófok)

Péntek, Budapest:

GESAROL @ XVIII. ker. Szent Lőrinc napi Kézműves Sörfeszt
Group’n’Swing: Holdfény Mulató - koncert musical @ Városmajori Szabadtéri Színpad
Party Dance Band @ Evezős Sörkert - hivatalos oldal

Péntek, Vidék:

The Prison Band @ Orfeum a Marinában (Balatonfüred)
The Bits @ Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping (Gyomaendrőd)
Dynamite Dudes @ II. Knaus Partnertalálkozó (Agárd)
Rockin' RockCats @ (Jászszentandrás)
Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar @ Almádi Borfesztivál (Balatonalmádi)
Leonardo Pickup Trio @ (Balatonakarattya)
Mr. Firehand @ Jazzfőváros (Kecskemét)

Péntek, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Oáza International Gastrofestival (SK)

Szombat, Budapest:

Szombat esti lindy láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Gesarol @ Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és Kemping (Gyomaendrőd)
Pedrofon, Rocket Rollers @ Keszthely Balaton-Part (Keszthely)
Deák Bill Gyula @ Családi nap (Dunapataj)
The Bits @ Kút-völgy (Szentgál)
Blackbirds @ Balatonszemesi Színház és Kertmozi (Balatonszemes)
Boys From The Cellar @ Kiskamra Falatozó (Nagykovácsi)
Mr. Firehand @ Jazzfőváros (Kecskemét)
Bravó Johnny @ Joker Pub (Tököl)

Szombat, Külföld:

Nyughatatlan @ Rieden (DE)

Vasárnap, Vidék:

Gesarol @ VIII. Fonyódi Sörfesztivál (Fonyód)
Mr. Firehand @ Jazzfőváros (Kecskemét)

Hétfő, Budapest:

Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

Kedd, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert

Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ

Szerda, Vidék:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Almádi Borfesztivál (Balatonalmádi)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017, Huszonnyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Mystery Gang messze az élen. Mögötte már a 200 pont közelében a Dynamite Dudes. Ne tegyünk fel nagy pénzt arra, hogy a 30. héten legkésőbb nem lesz fölötte.
A harmadik Pedrofon továbbra is nyári szabadságon van.
Az üldözők sora a visszatérő Nemcsak Berry-vel bővült, a banda egy ponttal előzi meg a B'15 Truckabilly Trio-t, akik azért szintén nem tétlenkedtek.
Az idei év (leendő) újonca, a The Stinky Rodders tovább feszíti a húrt, már a hatodik helyen vannak.
A "Mexikói határig" nem történt változás a sorrendben, és igazából a határon sem. A Forró Rágógumi a legjobb tizenhatban, mögötte a Tom White & the Mad Circus. Tom White-ék mellé azonban megérkezett a Redneck Roadkill, akik Rock and Roll Kupa győztesként mindenképpen a tizenhatban képzelik el magukat.
A pécsi Flip, Flop and the Flyers 11-es specialista. A csapat már másodszor kap 11 pontot idén. Ezzel a 21. helyre tudtak előrelépni.
"Mexikó" többi része változatlan maradt, a lista végén a Madarak Házibulizenekar


2017. augusztus 2., szerda

Azt hiszem, amit ma látni fogunk, azt úgy hívhatjuk a jövőben,...

...hogy a "Dynamite Dudes klasszikus felállása". A Körlet Terasz-on adták elő a srácok a Three Alley Cats című Roy Hall nótát.

2017, Huszonnyolcadik hét

A Nemcsak Berry az utóbbi hetekben kevés pontot szerzett a Rock and Roll Bajnokságban, de ezzel az első hellyel (amit a Sharp Dressed Men-nek köszönhetnek) most javíthatnak. Egy youtube like-ot is kiosztottak a rajongók.
Második a szintén youtube like birtokos Hip Shakin Mama és a The Stinky Rodders.
Rég került fel a listára a Flip, Flop and the Flyers is. A Pécsi csapat most a harmadik helyet szerezte meg a Szóljon a zenével.
Ezúttal leszorult a dobogóról a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising és a Mystery Gang és a Peggy Sue.
Hatodik lett a Redneck Roadkill és instrumentális daluk, a Tumbleweed.
Hetedik a B'15 Truckabilly Trio és Esküvő című felvételük a Lakeside Weekend-ről.
A nyolcadik-kilencedik helyen holtverseny állt elő. A hosszabb megtekintési idő miatt a nyolcadik a duplázni tudó Dinamikusok és a Sixteen Chicks lett, mögötte a Killer Diller Combo és a Rip It Up.
A listát ezen a héten a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a várost zárja, akik egy youtube like-kel vigasztalódhatnak.



2017. augusztus 1., kedd

Agárdról jelentjük - 158. rész

Adj egy korsó csapolt sört! - Szólít fel minket a Black Frogs Rockabilly Band. És ki tud nemet mondani nekik? A dal már a legeslegújabb albumukra készül.

2017, Huszonhetedik hét, Top 20

A Bad Moon Rising őrzi első helyét, mögötte a Peggy Sue.
A harmadik helyre szó szerint berobbant a Rock and Rollnak mindig menni kell. A héten a megtekintési listán az első és a második helyen is ez a dal szerepelt.
Kisebb sikereket könyvelhet még el a Meghalok, hogyha rám nézel (a15.-ről a 7. helyre jött fel), a Sixteen Chicks (21. => 15.) és a Ha eljönnek a tornacipős fiúk (22. => 19.).
Nem került be új dal a húsz közé a héten.
A Kroko-dili esett a legnagyobbat a listán. A 16.-ról a 20.-ra került, szerzemény, de ha nem kap pontokat, akkor el is búcsúzhatunk tőle.
A kiesőzónában ezen kívül a The Twist, a We Are The World, a Kerget egy álom és a Slow Down található.
Nagyon rég láttunk már olyat, hogy kilenc magyar nyelvű felvétel is megtalálható a húsz között.