2015. október 19., hétfő

2015, Harminchatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Akik aggódtak a Mystery Gang miatt, most megnyugodhatnak. Ismét öt ponttal növelte előnyét, holott a második Pedrofon is szerzett hetet. Harmadik, ahogy megszokhattuk a Nemcsak Berry.
A negyedik-hatodik helyen támadt némi mozgás, a B'15, a Naked Truckers és a Chevromandala szerzett pár pontot. Nem eleget ahhoz, hogy a sorrendben változás álljon be.
Sikerült az előzás viszont a kilencedik Dynamite Dudesnak.
A középmezőny csendes maradt "mexikó" határa továbbra is a Flip Flop and the Flyers és a Prison Band között van.
Nem ritka, ha két együttesnek ugyenennyi pontja van, de hármas holtvereny már nem olyan gyakori.
Ez történt most a 16.-18. helyen. A Flying Times egy pontot, míg a Vasmacska 19 pontot szerezve érte be a Prison Bandet. A vasmacska ezzel nyolc helyet javított.
Mivel a listán csak az első 33 helyezett látszik, így meg kell említenem, hogy két új együttes is versenybe szállt. 37. az olasz Don Diego Trio, 39. a magyar Beatles emlékzenekar, a Bits.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése