2014. november 11., kedd

2014, Negyvennegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság.

Ez a hét igazán különleges. Nagyon ritkán esik meg, hogy a Mystery Gang ne szerezne pontot, és most ez a helyzet állt elő. Még különösebb a dolog, ha azt mondom az elő hét helyezett sem kapott pontot. A Redneck Roadkill-t találjuk a nyolcadik helyen, holtversenyben a miskolci The Hot Road Rockabilly Band-el.
Innentől beindulnak az események. A The HepCats számára nem lesz könnyű, ha előre akar lépni a kilencedik helyről, hisz ezen a héten is nőtt a távolság.
A The Prison Band az utóbbi időban a tizenhatodik hely körül tanyázott, de most egy embereset léptek előre a tizenharmadik helyre.
Mögött.ük a Takáts Tamás Blues Band és a Duckers is sikeresen erősítette meg pozícióját a legjobbak közt.
A Csacska Macska Vokál csak most tűnt fel, de máris hatalmasat lépett előre, és kitartóan jó szerepléssel bekerülhet a 16-ba, ami azért lenne furcsa, mert a főnökük, Fenyö Miklós nem mutat ilyen jeleket.
Huszonegyedik a Nitus and the Rollin' Dice, akik nem az egyetlen nem aktív együttes a listán. A Tom White and his Friends sem működik ebben a formában tovább.
Hihetetlen, de igaz: a Black Frogs eddig nem került fel a listára. Jobb későn, mint soha.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése