A Rock and Roll Kupát 2017 és 2018 után 2019-ben is a Nemcsak Berry nyerte!
A döntőben az évben a lgjobb formáját hozó Jerry Lee's Rock and Roll Service volt az ellenfél, akiknek a döntő előrelépést jelent, ugyanis az előző évben a negyedik helyez zárták a versengést.
A szavazás szorosan indult, fej fe mellett haladt a két együttes 21:21-es állásig, amikor is a JLRNRS magához ragadta a kezdeményezést, és 27:21-re elhúzott. Nemcsákék ekkor gyújották be a rakétákat, és 29:29-nél fordítani tudtak, majd 63:43-ig végig tartották az előnyüket.
A RNR Service hiába mozgósította minden eddiginél jobban a rajongókat, ez most nem volt elé a győzelemhez.
Sokat elmond, hogy minden harmadik idén leadott érvényes szavazat Nemcsákékat gazdagította.
A Kupa jutalma (mint minden évben) az, hogy a nyertestől látható egy jutalomvideó. Mi is lehetne más, mint a legnézettebb felvétel, a Szép lányok, jó bor 2014 Novemberéből az Amigó Bárból.
Gratulálunk a nyerteseknek, és senki ne feledje: Jövőre újra indul a Kupa, amint kiderül, hogy kik zárták az évet a lgjobb 16-ban!