2018. július 31., kedd

Agárdról jelentjük - 222. rész

A Don Diego Trio pár éve már fellépett a Lakeside Weekenden. Szerintem jól érezhették magukat, emrt most visszatértek, sőt egy saját vendéget is hoztak magukkal. Bailey Dee a szeles városból, Chicagóból érkezett (Tudtátok, hogy állítólag a 19. század végén Chicago után Budapesten volt a legnagyobb gabona tőzsde?). Don Diegóék együtt adták elő a Collins Kids dalát, aminek címe Whistle Bait.

2018, Huszonnyolcadik hét

Az első hét a Lakeside Weekend után. Mivel a Lakeside hetek azóta is folytatódnak, a friss videókra ezúttal nem kell heteket várni. Az első videók a Fifty's Heaven-től a Flip, Flop and the Flyerst-től és a Duckers-től jelentek meg. A Szakadt verda nikkel álom lett a legnéettebb négy youtue like-kal, a második a Summertime Blues 3 lik-kal, míg a harmadik a Hey Mr. Dj szintén 3 like-kal.
A negyeikd helyen egy régebbi Lakeside-os videó a B'15 Truckabilly Trio előadásában, az Esküvő.
Nincs itt vége a Lakeside-os felvételeknek, a Dynamite Dudes-től a Bad Moon Rising lett az ötödik.
Kakukktojás a Peggy Sue a Mystery Gang-től, a hatodik dal nem a Lakeside-on lett rögzítve.
A duplázni tudó B'15 dala, a Ne ébressz fel viszont igen, ami most a hetedik.
A Fifty's Heaven is duplázni tudott. A Rázzuk fel a fővárost a nyolcadik, és kapott egy youtube like-ot is.
A lista végén holtverseny alakult ki, amit a megtekintési idő dönt el. Emiatt kilencedik a Pedrofon , mi más, mint a banda legnépszerűbb dala, az Ifa megy a hegyen került fel a listára.
Visszatétr a listára a király. Elvis If I Can Dream-je a Budapesti koncerten került rögzítésre, ez a zárja a héten a sort.


2018. július 30., hétfő

Agárdról jelentjük - 221. rész

Időrendben elérkeztünk a Prison Band koncertjéig. Több vendéget is hívtak, így "Prison Band Special" néven lépett fel a csapat. Egy zongorista és egy szaxofonos mellett Nitus erősítette az együttest. Olyannira, hogy a Cry Baby-ből ismert Please Mr. Jailer című dalt egymaga énekelte, addig Cactus lazíthatott.

2018, Huszonhetedik hét, Top 20.

A Peggy Sue az élen, mint idén szinte minden héten. Második ehlyen ezen a héten is az If I Can Dream. Nem kapott pontokat a dal a héten, így nemigen fogja tudni átvenni az első helyet. Harmadik a Big Boobs, ez a dal sem kapott pontot. Kapott viszont a negyedik Bad Moon Rising, ami csupán két ponttal van lemaradva.
336 helett lépett előre az Oh Boy, ami most a hetedik. Két új dal került fel a listára, a 11. Egér és a 14. Hosszúlábú asszony tartozik ide. Még egy új dallal bővült a lista, de sajnos nem fért be a húsz közé.
Három daltól búcsúztunk ezen a héten. A húszban maradók közül a legtöbbet, három helyet a 12. Curvaceous Needs és a 13. Honey Don't csúszott vissza.
Csupán ketten vannak a kiesőzónában ezen a héten. A már említett 12. Curvacoeus Needs az egyik, a 15. Everybody's Trying To Be My Baby a másik.
Hat magyar dal található a listán.


2018. július 29., vasárnap

Rock And Roll Kupa, C csoport, 8. mérkőzés

Az eheti első mérkőzés a csoportmásodik Leonardo Pickup Trio és a csoport holtversenyben harmadik helyén lévő Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar közt zajlik majd. Győzelem esetén jobb szavazatszámával átvenné a csoportelsőséget az LPT, míg ha a FR nyer, akkor felzárkózik az LPT mellé. Sőt, ha legalább 39-el több szavazatot kap, a második hely is az övé lehet.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 27., péntek

Megszerezte első győzelmét a 2018-as Rock and Roll Kupában...

...a Tom White & the Mad Circus! A 2016-os kupagyőztes ellen még értékesebb a győtelem. A két együttes előző találkozásakor fordított volt az eredmény.
A Jutalomvideó a csapat egy korábbi felállását mutatja, és ez az egyewtlen, ami túllépte az 1000 megtekintést. Következzen a Rázd a Városligetből!

2018, Huszonhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Mystery Gang növelte az előnyét a második Vasmacska zenekar előtt, akik két hete nem kaptak pontot. De így is tetemes az előnyük a harmadik Pedrofon előtt.
A negyedik Dynamite Dudes lendületben van, nemrég megelőzte a Fifty's Heaven-t, és pár hét alatt akár a Pedrofont is utolérheti ilyen tempóban.
Az élmezőnyben más változás nem történt, a héten "mexikóban" történtek a dolgok.
A "Mexikói határ" boldogabbik oldalára érkezett a 21. helyről a Casino Black. Mögötte szorosan a nyomában a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, akik szintén öt helyet léptek előre.
Szinte hihetetlen, de igaz: Az Ed Philips and the Memphis Patrol idén most először került fel a tizes listára. A 37. helyen nyitott a zenekar.
Mégegy újonc zenekar van a listán, de már nem fértek a képre: A Black Frogs Rockabilly Band a 45. helyet birtokolja.
A lista végén, a 46. helyen a Blues B.R. Others található.


2018. július 26., csütörtök

Közszolgálati percek #169:

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt,
szóljatok!

Aki nem bír péntekig várni, az induljon Székesfehérvár felé, 10:30-kot kezd TakátsTamás és csapata a FEZENen.
Idén a Naked Truckers lép fel a Művészetek Völgyében. Garantálom, hogy felkavarja az állóvizet, és még a legelvontabb bölcsészeket is táncra bárja! :)
Mellettük, ahogy az eddigi években, a Mad Circus is ott lesz természetesen.
Ed Philips és népi zenekara a sógorokhoz látogat.
A nemzet épp hatalmon lévő fele Tusnádfürdő felé veszi az irányt ilyenkor, őket szórakoztatja majd Bill Kapitány és Hobo.
Rajtuk kívül egy szlovák amerikai autós fesztiválon lép fel pénteken a hatvani Rockin' RockCats.
Szokásához híven a Pedrofon igen szorgalmas lesz. Két vidéki koncertje mellett még Vasárnap is fellép a Boogi Műhely buliján, és akkor a szerdai Vasmacska Terszos bulit még nem is említettük.
Az örökké elhanyagolt Borsod is fellélegezhet: A Silver Shine lép fel Sátoraljaújhelyen.
Me kell említeni a Dokk Terszt, mint Rock and Roll pártoló helyet, hiszen a hétvégén a Nyughatatlan és a Pedrofon is fellép náluk.
UPDATE: Régi ismerősök köszönnek vissza a Művészetek völgyében most debütáló Grand Ole Rockabilly zenekarban. Nem szokásom belemenni a részletekbe ennyire, de nézzük a tagokat: Prudovits Edina "Puding" - ének, Nagy Teodóra - hegedű, Ritchie Nelson - gitár, Békési Gergely - nagybőgő, Molnár Árpád "Ducky" - dobok. Érdemes lesz megnézni őket!

>>Csütörtök, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ FEZEN Fesztivál (Székesfehérvár)
Dynamite Dudes @ III. KNAUS Partnertalálkozó (Velence)
Bravó Johnny @ Keszthely Street Festival (Keszthely)

>>Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ Evezős sörkert

>>Péntek, Vidék:

Naked Truckers @ Művészetek Völgye (Kapolcs)
Pedrofon @ Szunyog Söröző Vác (Vác)
The Bits @ Rendezvénysátor (Zánka)
Tom White & the Mad Circus @ Beerbq - Bajai Kézműves Sör- és Streetfood Fesztivál (Baja)
A Nyughatatlan @ Dokk Terasz (Szolnok)
Easy Blues, Blues Company @ Blues fesztivál (Csolnok)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Lupa Tó Official (Budakalász)

>>Péntek, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Rockhouse Bar / Capital City Agency (AT)
Deák Bill Gyula feat. Hobo @ Tusnádfürdő (RO)
Rockin' RockCats @ American Car Weekend '18 (SK)
UPDATE: Dynamite Dudes @ Rock N Roll DAY (AT)

>>Szombat, Budapest:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Esti / Zene / Tér
Dynamite Dudes @ Szabadság híd

>>Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ 35. Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó (Balatonmáriafürdő)
The Prison Band, Flying Times @ Rockabilly Est (Visegrád)
Redneck Roadkill @ Déli Rock Fesztivál (Bácsalmás)
GESAROL @ Rendezvényház (Balatonvilágos)
Pedrofon @ Dokk Terasz (Szolnok)
Bits @ Haraszthy Amfiteátrum (Etyek)
Tom White & the Mad Circus @ Kocsor Ház Dörögd (Taliándörögd)
A Nyughatatlan @ FEZEN (Székesfehérvár)
dirty work @ BLUES Terasz (Agárd)
The Silver Shine @ T-Boy Hírhozó (Sátoraljaújhely)
UPDATE: Grand Ole Rockabilly @ Muflon Jazz Udvar (Kapolcs)

>>Vasárnap, Budapest:

Pedrofon @ Dürer Kert (Boogie Műhely )

>>Vasárnap, Vidék:

Naked Truckers @ Beerbq - Bajai Kézműves Sör- és Streetfood Fesztivál (Baja)
UPDATE: Rat Rod @ Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (Tiszaújváros)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

>>Kedd, Vidék:

Tom Stormy - Fácán feat Wild Cow Sonny @ DinerM American Restaurant (Siófok)

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem
Pedrofon @ Vasmacska Terasz

Köszönet a Borsodi koncertekért a Rock and Roll Borsod-nak.

Agárdról jelentjük - 220. rész

Már a szombat este kellős közepén tartunk, a második fellépő a német Lennebrothers volt. Sok saját szám mellett azért előkerült egy-két stanrard is, mint például a Folsom Prison Blues Johnny Cash-től.

2018, Huszonhetedik hét

Az élen alakult ki ezen a héten holtverseny. Csak négy percnyi megtekintés döntötte el a dolgot a Casino Black és az Oh boy javára. Egy youtube like-ot kapttt a felvétel.
A második Egér a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-től két youtube like-kal vigasztalódhat.
Harmadik helyen a Dynamite Dudes és a Hosszúlábú asszony. Negyedik helyen szintáén ők, de a dal címe a Bad Moon Rising. Az első négy felvétel mind a Lakeside Weekend-en készült.
Ötödik a Pedrofon, és legnépszerűbb felvétele, az Ifa megy a hegyen.
Idén először került fel a listára az Ed Philips and the Memphis Patrol. A Mean Woman Blues is egy Lakeside-os felvétel.
Idén nincsen lista Peggy Sue nélkül. A Mystery Gang felvétele a hetedik.
Nyolcadik helyen a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost.
A lista végén is holtverseny alakult ki. A nézési idő alapján a Black Frogs Rockabilly Band és a Rock and Roll katlan a kilencedik helyre került, a tizedik a B'15 Truckabilly Trio és a Ne ébressz fel. Mindkettő egy Lakeside-on került rögzítésre.


2018. július 25., szerda

Új kihívója akadt a Nemcsak Berry-nek a Rock and Roll Kupában

Idén egyedül csak a Pedrofon szerzett annyi szavazatot, hogy veszélyes lehessen Berryékre, de most a Fifty's Heaven is felsorakozott mellé, hiszen több, mint 100 szavazatot kaptak csak ezen a szavazáson. Idén ők gyűjtötték a legtöbb szavazatot, már több, mint 150 jött nekik össze. Nem kéréses, hogy csoportelsőként fognak továbbjutni. A kérdés az, hogy képesek lesznek-e hasonló teljesítményre, amikor a NB lesz az ellenfél?

A jutalomvideó kedvéért visszatekintünk a XXI. Lakeside Weekend-re (ha már úgyis Lakeside Weekend heteket tartunk), a dal címe: Az út végén.

Rock And Roll Kupa, B csoport, 8. mérkőzés

Új mérkőzés indul a "halálcsoportban". 2016 kupagyőztese, a Pedro and the Dogboomers az egyik sarokban, velük szemben a Tom White & the Mad Circus. Habár a számok Tom White-ék ellen szólnak, de a banda nagyon népszerű, és a Dogboomersnek volt most egy hosszabb kihagyása, szóval az eredmény egyáltalán nincs kőbe vésve.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 24., kedd

Agárdról jelentjük - 219. rész

Negyedik alkalommal lépett fel a Pedrofon a Lakeside Weekenden. Idén kvartett felállás mellett döntöttek, és olyan klasszikusokat hoztak el, mint például a Hey! Baby Bruce Channel-tól 1961-ből.
Pedróék szeencséje, hogy a repertoárjuk igen széles, így bármikor remek dalokat tudnak előhúzni belőle, hogy elkerülhessék a dalütközést, ami egy ilyen fesztiválon persze előfordul.

2018, Június

A hónap legnézettebb videójának az előadója nem más, mint a legndás Elvis Presley. Habár nyilvánvaló okokból nem személyesen, csak kivetítőn láthatta őt a közönség, amint előadta az If I Can Dream-et a Wonder of You koncerten. A 11 youtube like, amit a dal kapott még egy hónap alatt is kiemelkedő.
Az év állandó listaszereplője a Peggy Sue és a Mystery Gang. Júniusban a második lett a dal, egy youtube like-ot kapott.
Harmadik a Naked Truckers és a Big Boobs. Habár a megtekintési idő nem éri el átlagosan az egy percet.
A Lakeside Weekend-en került rögzítésre a negyedik felvétel, a Bad Moon Rising a Dynamite Dudes előadásában. Itt is feltűnt egy youtube like.
Nem maradt le a listáról az év második legnézettebb videója a Meghalok, hogyha rám nézel a Vasmacska zenekar-tól. Ők az ötödikek.
A Pedrofon és az Ifa megy a hegyen a hatodik, a Fifty's Heaven és a Rázzuk fel a fővárost a hetedik.
A Lakeside-on készült a nyolcadik Duckers videója, a Rockabilly Guy is.
Ugyanúgy Lakeside-os akilencedik Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar felvétele, a Please Don't Touch.
A havi listát a Rockin' RockCats és a Paplak Rock Pub Bop zárja.


2018. július 23., hétfő

Agárdról jelentjük - 218. rész

A Roll' Skate Boogie teljesen új felálással vágott neki a 2018-as Lakeside Weekendnek. De remek kis csapatot sikerült összehozni, a Rock and Roll legfontosabb hangszerei mind jelen voltak, úgy mint billentyűs, szaxofonos. A dobos rendkívül fiatal, és úgy néz ki, mint akit egy hardcore metal garázszenekarból kértek kölcsön, de hiba nélkül hozta az ütemet. :)
A csapat legnagyobb erőssége az egyik énekesnő, aki nem más, mint az Old Boy-os dörge lánya. Ő énekli ezen a felvételen a Hungária legtüzesebb számát, a Meghalok, hogyha rám nézel-t.

2018. július 22., vasárnap

Rock And Roll Kupa, A csoport, 8. mérkőzés

Az A csoportban a Fifty's Heaven és a The Prison Band találkozik a héten. Dupla mérkőzés lesz, szóval szredáig van időtök eldönteni, hogy kitől látnátok egy régebbi videót újra. A csoportot a FH vezeti, szinte bitos továbbjutó. Ha sikerül nyernie, akkor feljöhet (hotversenyben) a második helyre a PB, és veresenyben maradhat a továbbjutásért.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 20., péntek

A Rockin' RockCats​ volt az egyértelmû gyõztese az eheti Rock and Roll Kupa mérkõzésnek

Tíz szavazatot kaptak, míg ellenfelük cska egyet. ezzel felzárkóztak a Redneck Roadkill mellé, ami a továbbjutást illeti. A jutalomvideó a 2016-os EMAT afterpartyról érkezik, az Egy Chevrolet Bel Air a mindenem.

2018, Huszonhatodik hét, Top20

Valamelyest vesztett pontjaiból az élen álló Peggy Sue, de így is 25 pont az előnye a második helyet most megszerző If I Can Dream előtt. Vajon lesz helycsere?
Harmadik helyre szorult a Big Boobs.
Három új dal kreült fel a listára, de ezúttal egy sem jutott be a húsz közé.
A húsz mezőnye zömében felfelé mozdult 1-2-3 helyet, ennél többet csak a most 10. Honey Don't javított, ők a múlt héten még a 143.-ok voltak. A Jailhouse Rock a kiesőzónában volt a múlt héten, de kapott jópár pontot, ami a listán tartja még pár hétig.
Három dal esett ki a listáról a héten. Két dal van, ami a listá maradt, de vesztet a helyezéséből. A harmadik Big Boobsról már volt szó, a másik dal a 6. Rázzuk fel a fővárost.
Két dal van ezen a héten a kiesőzónában, a Mobile alabama a 11. helyről, és a 12. Baby Let's Play House.
A héten öt magyar nyelvű szerzemény található a listán.


2018. július 19., csütörtök

Agárdról jelentjük - 217. rész

Mitch Farty nem a szokásos Dynamite Dudes-szel érkezett a Lakeside Weekendre, hanem (ismét) egy alkalmi formációval lépett fel. De nem kutyaütő kétbalkezes amatőrökkel, hanem olyan nevekkel, mint Pedro a Pedrofonból, Ati Edge a Silver Shine-ból és az Ati Edge & the Shadowbirds-ből, Tímár Krisztián és Alfie a Redneck Roadkillből. Együtt adták elő a Shake Rattle and Roll című dalt.

Közszolgálati percek #168

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Német turnén van Ed Philips és népi zenekara, három koncertet is adnak. A Mystery Gang is oda látogat, ők egy koncertet adnak majd szombaton. Németország felé veszi az utat a silver Shine is, ők szerdán lépnek majd fel.
Deák Bill Gyula is külföldre látogat majd, őt Szlovákiában, Nádszegen lehet mejd megtalálni.
Debütál Budapesten Fácán új zenekara, a Kobuciban láthatjátok őket szombaton, A Roy és Ádámmal lépnek fel együtt.
A Country rajongók Révfülöp felé vegyék az irányt a hétvégén, itt pénteken lép fel a Rednekc Roadkill, de olyan zenekarok is fellépnek majd, mint az Oklahoma és a Route 35 Country Band.
A tagcsere után először lép fel a Dogboomers Szolnokon a Dokk Teraszon.
Rengeteg motoros találkozó lesz az országban, Vecsésen, Tiszadorogmán, Balatonakarattyán, Tiszakécskén pedig amerikai autós piknik lesz, ahol lesznek jó koncertek.

>>Csütörtök, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum (Bükfürdő)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Líceum (Eger)

>>Csütörtök, Külföld:

Easy Blues feat. Petra Börnerová @ Párkányi Nyár (SK)

>>Péntek, Budapest:

dirty work, StarBugs @ AUFeszt III.
Party Dance Band @ Evezős sörkert
Drockstore @ Fifty's Drinx

>>Péntek, Vidék:

Redneck Roadkill @ IV. Country Music Fest (Révfülöp)
Pedrofon @ Váci Világi Vigalom (Vác)
Nemcsak Berry @ VI. ROSÉ Fesztivál 2018 (Zamárdi)
Deák Bill Gyula, Rockin' RockCats @ Vecsési Motoros Találkozó (Vecsés)
A Nyughatatlan @ Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum (Bükfürdő)
Blues Company @ Motoros találkozó (Tiszadorogma)
JAVÍTVA: CsótányDzsó @ Városküzpont (Üllő)

>>Péntek, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Lupburg (DE)

>>Szombat, Budapest:

Tom Stormy - Fácán, Roy és Ádám Trió @ KOBUCI
The Silver Shine @ Robot

>>Szombat, Vidék:

Group'n'Swing @ Anna bál (Balatonfüred)
Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Falunap (Tarnaméra)
Nyughatatlan @ CAMPUS FESZTIVÁL official (Debrecen)
Pedro and the Dogboomers @ Dokk Terasz (Szolnok)
Blues Company @ Vecsési Motoros Találkozó (Vecsés)
Boys From The Cellar @ II. Amerikai autós piknik, Tiszakécske (Tiszakécske)
Rockin' RockCats @ Motoros találkozó (Tiszadorogma)
Gentlemen @ Route 51 Sörkert (Dunavarsány)

>>Szombat, Külföld:

Mystery Gang @ US Car und HOT ROD Treffen (DE)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Dream Diner (DE)
Deák Bill Gyula @ Nádszeg (SK)

>>Vasárnap, Vidék:

Group'n'Swing @ Jazz Jam (Dunakeszi)
Deák Bill Gyula @ Motoros találkozó (Balatonakarattya)
Nyughatatlan @ Balatongyöröki Borfesztivál (Balatongyörök)
That's Right Baby @ Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum (Bükfürdő)

>>Vasárnap, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ IO caffè+bar Pocking (DE)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum
Pedrofon @ Ínyenc Kert

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

>>Szerda, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Pont Ott Parti (Gyöngyös)

>>Szerda, Külföld:

Silver Shine @ Backstage München (DE)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2018, Huszonhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

A dobogón nem törént változás most sem. A Mystery Gang-et a Vasmacska zenekar és a Pedrofon követi.
A negyedik helyet átvette a Dynamite Dudes, akik a 22. héten birtokolták ezt a pozíciót, és akik ha ilyen tempóban haladnak pár héten belül a harmedik helyre is esélyesek lehetnek.
Elvis már a hetedik helyen van, csupán három hét alatt jutott fel ide a semmiből.
A hatvani Rockin' RockCats is négy helyet lépett előre, most a 11. a csapat.
A "Mexikói határon" még mindi az idei Rock and Roll Kupa címvédői, a Nemcsak Berry. A másik oldalon a Crazy Cat & The Blue Moons, akik a múlt héten még a 20.-ak voltak.
Nagy rallyt tudhat maga mmögött "Mexikóban" a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service is, akik a 34.-ről jötttek fel a 24. helyre.
Most került fel a listára a Killer Diller Combo, a 39. pozícióban nyitottak.
A lista 44. pozíciójában a Blues B.R. Otherz zárja a sort.


2018. július 18., szerda

Agárdról jelentjük - 216. rész

Boppin' B rajongók! Mi a címe a a most következő dalnak? A banda péntek este lépett fel, és a műsoruk nagy sikert aratott.
UPDATE: A dal címe Sunglasses At Night, az eredeti előadó Corey Hart.
Thx Riki!

2018, Huszonhatodik hét

Harmadik gete vezeti a listát Elvis Presley és az If I Can Dream. Ráadásul erre a hétre is jutott egy youtube like.
Második lett a Jailhouse Rock (szintén egy Elvis dal) a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service előadásában. Ráadásul itt öt youtube like-ot osztottak ki a nézők, ami dupla extra pontot jelent majd a bajnokságban.
Harmadik helyen a Rockin' RockCats és a Honey Don't.
A Bad Moon Rising a Dynamite Dudes előadásában a harmadik olyan dal, ami kapott youtube like-ot. Ezúttal ők a negyedikek.
Idén nem volt még lista a Peggy Sue és a Mystery Gang nélkól. Ezen a héten az ötödik helyet sikerült megcsípniük.
Hatodik az egy ideje sajnos nem koncertező Crazy Cat & The Blue Moons és a Drinking Wine Spo-Dee-O-Dee. A pozícióját a megtekintési idejének (is) köszönheti, hiszen három dal is holtversenyban áll a hatodik-nyolcadik helyen.
Hetedik a Killer Diller Combo és a Give Me One More Shot, nyolcadik a duplázni tudó Mystery Gang és a Freak Juvenile.
A Pedrofon sem maradhatott le, a kilencedik-tizedik helyet ők kaparintották meg. A Csak cha-cha-cha mellett a szinte elmaradhatatlan If megy a hegyen került fel a listára.


2018. július 17., kedd

Agárdról jelentjük - 215. rész

Idén nagyszínpadon léphetett fel a Redneck Roadkill- az egyetlen Country zenekar a Rock and Roll fesztiválon. Természetesen nem okoztak csalódást, és jól felpörgették a hangulatot. A fiúk előadták többek közt Hank Williams gospeljét az I Saw the Light- ot is (de emellett néhány új dal is szerepelt a repertoárjukban).
Olyan jó volt a hangulat, hogy még az ateisták is együtt dicsérték az urat a csapattal. :)

2018, Huszonötödik hét, Top 20

A Peggy Sue elsősége megkérdőjelezhetetlen. Második a Big Boobs, habár ezen a héten nem kapott pontot a dal. Lehet, hogy most indult meg a lejtőn? Harmadikként máris ott van a nyakában az If I Can Dream.
Zömében felfelé léptek a dalok a listán de kettő ezek közül több helyejt is tudott javítani. A 14. volt a most ötödik Rázzuk fel a fővárost, míg a 17. Ifa megy a hegyen a múlt héten még a 29. helyen tanyázott.
Két újonc mutatkozott be, de csak a Csak cha-cha-cha tudott a legjobbak közé kerülni, a huszadik helyen nyitott.
Hárman estek ki a húszból a héten. Csak egyetlen olyan szerzemény van, ami úgy maradt a listán, hogy közben vesztett pozíviójából, a Meghalok Hogyha rám nézel-ről van szó, ami most a 4.
Szokatlanul nagy, négy dalos a kiesőzóna. Az élén a 6. Hot Rod Race található, mögötte a 9. 30 days, a 11. Ocelot vénusz és a 13. Jailhouse Rock.
A héten öt magyar nyelvű dal található a listán.


2018. július 16., hétfő

Agárdról jelentjük - 214. rész

Folytatódik a 2018-as Lakeside Weekendes videók bemutatása! Lehetne azt írni, hogy az est csúcspontja volt a B'15 koncertje, ahol Nitus (szokásához híven) beszállt a fiúk mellé énekelni. De a többi zenekar is olyan jó volt, hogy súcspontról nehéz lenne beszélni. Egy biztos: A Lakeside Weekend az év csúcspontja a Rock and Roll rajongók számára, és ez a koncert egy gyömölcs volt a torta tetején. :)
Ami a dalt illeti, az Old Record Machine Nitus régi zenekarának egyik legnépszerűbb felvétele volt, amit most a cspat elővett, és műsorra tűzütt. Remélem sokszor hallhatjuk még tőlük (most is átjár a borzongás, ahogy hallgatom...)!

2018, Huszonötödik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Mystery Gang növeltni tudta előnyét a második Vasmacska zenekar, harmadik a Pedrofon.
Átlépte a aszázpontos határt a negyedik Fifty's Heaven és az ötödik Dynamite Dudes is. Köztük csökkent a differencia, komoly harc van kialakulóban.
A tizenegyedik helyre a Roll' Skate Boogie jött fel.
Csupán az előző héten került a listára Elvis Presley, de máris a 13., nyolc helyet lépett előre a héten. Vajon meddig tart eza menetelés?
A "mexikói határon" a Nemcsak Berry és a Madarak Házibulizenekar található. Nemcsákéknak össze kell szadni magukat, hiszen ha nem sikerül a 16 közé kerülniük jövőre nem indulhatnak a kupában!
"Mexikóban nm történ nagy változás, Elvis 16-ba kerülését leszámítva. A lista végén, a 43. helyen a Blues B.R. Others.


2018. július 15., vasárnap

Rock And Roll Kupa, D csoport, 7. mérkőzés

A The Stinky Rodders, eheti "mérkőzésünk" egyik alanya egyike annak a három zenekarnak, akik még nem nyertek Kupafordulót idén. Valószínűleg a rajongóik nincsneek jelen a napi Rock and Rollon. Ellenfelüknek, a Rockin' RockCats-nek ráadásul annyi előnyei is van, hogy régebben zenélnek, így jobban ismerhetik őket az emberek. Legutóbb is ők szereztek több szavazatot, és jelenleg továbbjutásra állnak a csoportban.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 13., péntek

Mitch Farty-t illeti a Fair Play díj az eheti második Rock and Roll Kupa szavazáson.

Ugyanis megtette azt, amit kevesen: a másik zenekarra szavazott. Ezzel a szavazattal győzött a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service 12:11-re.
A jutalomvideó 2013-ból érkezik, a címe: Baby I Don' Care. Nem, ez nem akar üzenet lenni senkinek. :)

2018, Huszonötödik hét

Elvis Presley ezen a héten is vezeti a listát az If I Can Dream-mel. Három youtube like-ot is megszavaztak a nézők.
Második helyre a Mystery Gang és a Peggy Sue került, míg a harmadik hely sorsát a nézési idő dönti el. Ugyanis itt holtverseny alakult ki. Így a dobogóra a Rázzuk fel a fővárost és a Roll' Skate Boogie került, ráadásul egy youtube like is megjelent a dal mellett.
Negyedik a Dynamite Dudes és a Bad Moon Rising.
Duplázni tudott a Pedrofon, az ötödik és hatodik helyen is ők állnak. Ifa megy a hegyen és Csak Cha-cha-cha, ezek a dalok fértek be a tízbe. Az utóbbinál egy youtube like is kiosztásra került.
Kapott youtube like-ot a hetedik Fifty's Heaven és a Boppin' the Blues is.
A hatvani Rockin' RockCats lett a nyolcadik a Paplak Rock Pub Boppal.
A lista végén is holtverseny található. Kilencedik a hosszabb megtekintési ideje miatt a szintén duplázni tudó Fifty's Heaven lett a Rázzuk fel a fővárossal. Ez a dal kétszer is szerepel a listán a héten.
A listát a Vasmacska zenekar és legnépszerűbb felvételük, a Meghalok, hogyha rám nézel zárja.


2018. július 12., csütörtök

Agárdról jelentjük - 213. rész

Sokan ismerték Sárvári Gyurit, a DJ-t, sok jó történte kering róla. Sajnos már nincs köztünk, de a Duckers a Hey Mr. DJ. című Lennerockers (vagyis mostmár Lennebrothers) dal magyar verziójával adózik az emlékének.

25. Lakeside Weekend, 2018, Vasárnap

Sajnos a Lakeside Weekend utolsó napjából csak egy keveset sikerült megcsípni. De a Brillantin koncertje jó útravaló volt hazafelé. A zenekar tapasztalt zenészekből áll, az énekesnőnek pedig jól csengett a hangja. A táncosok is hamar megérkeztek, és úgy táncoltak, mintha nem két napja ropnák már egyhuzamban.









Közszolgálati percek #167

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ahogy az nyáron megszokott a vidéki koncertek dominálják a hétvégét, például szombaton Pesten nem is lesz esemény.
Szombaton mindenki vegye az irányt Mogyoród felé, mert az amerikai autós klub autós mozit szervez, ahol fellép a Fifty's Heaven is! Amerikai autósok a konvolyban is részt vehetnek, az ám csak a feeling!
Érdekes, hogy nem messze, a hungaroringen is lesz egy autós találkozó, ahol szintén fellép a FH, a Nemcsak Berry mellett.
Hosszú ideje nem adott koncertet a Smith and Wessons. A fiúk rajongói most a Csabai Nyár fesztiválon lép fel.
Két állomásos romániai turnén van Tom White és csapata. Az első koncertet már ma este adják Marosvásárhelyen.
Szintén két külföldi koncertet ad a hétvégén ifen aktív Dynamite Dudes is. Egy ausztriai fesztivál után Csehországban állnak meg hazafelé. Ezen kívül három koncertet is adnak ma és holnap.
És ha már külföldi koncertekről esett szó, a Silver Shine egy német fesztiválon lép majd fel szombaton, Mr Firehand pedig a sógorokhoz látogat.

>>Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Csupor Pub-Takeover

>>Csütörtök, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ AlteRába Fesztivál (Körmend)
Rocket Rollers @ Hunguest Hotel Pelion**** Tapolca (Tapolca)

>>Csütörtök, Külföld:

Tom White & the Mad Circus @ Jazz&Blues Club Targu Mures (RO)

>>Péntek, Budapest:

Ed Philips and the Memphis Patrol & Sonny and his Wild Cows @ KOBUCI
Redneck Roadkill, Salty Dog Blues Duo @ Capri Country Fesztivál
Dynamite Dudes @ Bp BARbq
Dynamite Dudes @ Wombat's City Hostel Budapest

>>Péntek, Vidék:

Pedrofon @ Zenepavilon (Csorna)
Group'n'Swing @ Győri Rotary Fröccsnapok (Győr)
Deák Bill Gyula @ Lónyai kastély (Tuzsér)
The Bits @ XII. Laskafesztivál / Várvölgy - Charlie nagykoncert (Várvölgy)
Rocket Rollers @ Dokk Terasz (Szolnok)
Rockin' RockCats @ Főnix motoros találkozó (Károlyháza)
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ Sacravia Nyári Színház (Fonyód)
Blues Company @ Ász Söröző (Szegvár) (Szegvár)

>>Péntek, Külföld:

Tom White & The Mad Circus @ Motormeeting (RO)
A Nyughatatlan @ V Annual Custom & Classic Barbecue - Rock, Custom and Race Festival Poland (PL)
Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ Wels (AT)

>>Szombat, Vidék:

Tom Stormy - Fácán @ Aba-Novák Agóra Kulturális Központ (Szolnok)
Fifty's Heaven @ 26. ACCH Amerikai Autós Találkozó (Mogyoród)
Fifty's Heaven, Nemcsak Berry @ Pickup 4x4 Fesztivál 2018 - Hungaroring (Hungaroring)
GESAROL @ Rétes Fesztivál (Mesztegnyő)
Pedrofon @ Sörünnep (Balassagyarmat)
Deák Bill Gyula @ Agárdi Popstrand (Agárd)
Smith & Wessons @ Csabai Nyár (Békéscsaba)
The Bits, A Nyughatatlan @ Bajai Halfőző Fesztivál (Baja)
Rockin' RockCats @ Szittya Motoros Találkozó (Golop)
Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar @ Rockfesztivál (Harta)
Blues B.R.Others Show @ Fürdőfesztivál (Makó)
Blues Company @ Főnix motoros találkozó (Károlyháza)
Teddy Harpo @ Zsíros Kenyér Pub & Gastro Yard (Budaörs)

>>Szombat, Külföld:

Dynamite Dudes @ Retro Cafe-Lendava (CZ)
Dynamite Dudes @ Rollin Dudes Festival (AT)
The Silver Shine @ Altblech Motor Weekend (DE)

>>Vasárnap, Vidék:

Mr Firehand @@Győri Fröccsnapok (Győr)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Dürer Kert
Pedrofon @ Vasmacska Terasz

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Étterem

>>Szerda, Vidék:

Hopz @ Utcazene fesztivál (Veszprém)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2018, Huszonnegyedik hét, Top 20.

Nemcsak a dobgó, de az első négy hely is változatlan maradt. A Peggy Sue, Big Boobs, Meghalok, hogyha rám nézel és Gyönyörű lány a sorrend.
237 helyet lépett előre az ötödikre az If I can Dream. A listán nincs több olyan dal, akik 2 helynél többet lépett volna előre. Egy dal került fel a listára, de nem jutott be a húsz közé.
Három dal búcsúzott a listától. A listán maradók között csupán egy volt, ami vesztett a helyezéséből, a Bad Moon Rising az ötödik volt, a hetedik lett.
A kiesőzónát a már említett negyedik Gyönyörű lány vezeti. Mögötte a már szintén említett hetedik Bad Moon Rising. De ide tartozik a tizedik I saw the light, a 14. Rázzuk fel a fővárost és a19. Megőrülök érted.
A héten csak öt Magyar dal található a listán.


2018. július 11., szerda

Hajszálon múlt, de behúzta a Rock and Roll Kupa győzelmet a...

...Nemcsak Berry. Ma délután még 30:18 arányban a Pedrofon állt nyerésre, de utolsó pillanatban beindult a Nemcsák Szavazatgyűjtő Kft, és a végeredmény 38:31 lett a javukra.
A jutalomvideó az Attila születésnapján készült Sharp Dressed Man & That's All Right az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ból, 2016-ból.

25. Lakeside Weekend, 2018, Szombat

A jubileumi 25. Lakeside Weekend második napja is rengeteg meglepetést tartogatott. Az időjárás elég bizonytalan volt, esett némi eső is éjszaka, ezért az első vízparti koncert a nagysátorban lett megtartva. Hivatalosan a Dynamite Dudes neve alatt futott, de lehetett volna Redneck Dudes, Dynamite Roadkill, és akkor még nem is említettük a Silver Dudes vagy Dynamite Shine variációkat. Mindenesetre Misi ad-hoc formációja nagy sikert aratott. Az emnberek a vízparta gyűltek, hogy láthassák az elmaradhatatlan vizitánc versenyt. Mivel kisütött a nap, a Roll' Skate Boogie már újból a vízparton volt megtekinthető. A zenekar ismét átalakult (jó lenne frissíteni a FB oldalt, Tibu! :D), erős, blues-os hangjával kiemelkedett az egyik énekesnő, akiről csak annyit tudni, hogy ő az Old Boysos Dörge lánya.
Mindenki puccba vága magát estére, amikor is a Pedrofon tagjai álltak a színpadra, hogy felpörgessék a hangulatot. Utánuk a Németországból érkező LenneBrothers Band következett, a közönség őket is nagy lelkesedéssel fogadta. Természetesen nem képzelhető el Lakeside The Prison Band koncert nélkül. Cactus most csavart egyet a formulán, és jópár vendégzenésszel egészítette ki a csapatát. Hozzájuk is beugrott Nitus, a különleges nevű Kovács Instván a Black Frogsból, és egy szaxofonos itt is feltűnt. Az est zárókoncertjét a már jól ismert Don Diego Trio adta, akik hoztak egy vendéget. Bailey Dee a szeles Chicagóból érkezett. Ők tettélk fel a fesztivál képzeletbeli i-jére a pontot. Kitartó emberek szereint a büféknél reggel hatig tartott a jammelés.











Rock And Roll Kupa, C csoport, 7. mérkőzés

A C csoporttal folytatjuk a mérkőzések sorát. Az előző találkozójukon a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service 6:2 arányban győzött a Dynamite Dudes felett. Vajon a Dinamikusok rajongói ezúttal győzelemre tudják segíteni Mitch Farty-ékat, vagy ezúttal is Gyilkos küzdelemben a JLRNRS fog felülkerekedni?
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 10., kedd

Agárdról jelentjük - 212. rész

A Lakeside Weekend második fellépője pénteken a vízparti szinpadon a Fifty's Heaven volt. A mai videón az egyik legjobb saját daluk, a Szakadt verda, nikkel álom kerül terítékre. A  koncert épphogycsak elkezdődött, a táncosok a dal közben kezdtek el szállingózni a tánctérre.
A felvétel érdekessége, hogy két kamera felvételéből lett összevágva.

2018, Huszonnegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen nem történt változás, az első a Mystery Gang, a második a Vasmacska zenekar, a harmadik a Pedrofon.
A Naked Truckers ötödik hete van csúcsformában, a héten két helyet lépett előre, most a hetedik a banda. A nyolcadik a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, aki a héten magamögé utasította a miskolci Rat Rod-ot.
A 11. helyre jött fel a Redneck Roadkill.
A 13.-15. helyen holtverseny alakult ki, a Roll' Skate Boogie-nak, a Rockin' RockCats-nek és a Nemcsak Berry-nek is egyaránt 33 pontja van.
A "Mexikói határon" a Madarak házibulizenekar és a Nitus and the Rollin' Dice található.
"Mexikóban" két zenész mutatkozott be a héten. A legenda, Elvis Presley az egyikük, akinek a Budapesten Wonder Of You címmel volt posztumusz koncertje. 21. helyen található a király.
A másik zenekar a Leonardo Pickup Trio, akik a 30. helyen nyitottak.
A lista végén a 43. helyen a Blues B.R.others található.


2018. július 9., hétfő

Agárdról jelentjük - 211. rész

Az egyik első dal, amit a Flip Flop and the Flyers a 2018-as jubileumi Lakeside Weekenden előadott, az a Summertime Blues volt Eddie Cochrantól. Sjnos az időjárás nem volt a legjobb, de a legelszántabbakat nem zavarták a felhők.

25. Lakeside Weekend, 2018, Péntek

Eljött végre az a nap, amit már egy éve vártunk. A jubileumi 25. Lakeside Weekend megnyitotta kapuit. A már megszokott módon a vízparti szinpadon kezdődött a móka, ahol először a pécsi Flip, Flop and the Flyers, majd a Fifty's Heaven szórakoztatta a fürdő, táncoló és napozó nagyérdeműt.

Egy rövid szusszanás után a Duckers nyitotta meg az esti koncertek sorát a sátorban, akiket a Nitussal kiegészült B'15 Truckabilly Trio követett. A csapat negy meglepetést okozott azoknak, akik Nitus korábbi zenekarának rajongói voltak, mert leportolták az Old Record Machine cmű dalt, ami talán az egyik legnagyobb slágerük volt.
Üde színfolt a Lakeside Weekenden a Redneck Roadkill, akik a country műfaját hozták el a rajongóknak. Itt nem elsősorban Johnny Cash-re kell gondolni, hanem a kamionos country dalokra. Habár nem volt a műsoron, de a közönség ráadásnak kikövetelte a Dolly a klónbáránka című dalt, ami a redneckség kvintesszenciája.
Az estét a Boppin' B nevű német formáció zárta, akik műsorukkal főleg a jelenlévő zenészekre gyakoroltak különösen nagy hatást.









2018, Huszonnegedik hét

Nem más, mint maga a király, Elvis Presley áll a heti lista élén, első ízben a Napi Rock and Roll történetében. A Wonder of You-n előadott If I Can Dream hét youtube likeot is kapott amellett, hogy két és félszer annyian látták, mint a második helyezetet.
A második a Naked Truckers és a Big Boobs lett, a dobogó harmadik fokára a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel került.
Ha a Vasmacska a listán van, akkor a Mystery Gang sem maradhatott le. A Peggy Sue a negyedik.
Az ötödik Tainted Love előadója a Leonardo Pickup Trio.
A hatodik Redneck Roadkill és a legendás daluk, a Truck Drivin' Man kapott egy like-ot a Youtube-on. A felvétel a 24. Lakeside Weekend-en készült.
A 22. Lakeside Weekenden lépett fel a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar, akik a hetedik Please Don't Touch-t elkövették.
Nyolcadik a duplázni tudó LPT és a Route 66.
A kilencedik-tizedik helyen holtversenyt találunk. Hosszabb megtekintési ideje (és youtube like-ja) miatt a kilencedik a Nemcsak Berry és a Tush lett, míg a lista végén a héten a Rockin' RockCats és a Paplak Rock Pub Bop tlálható.


2018. július 8., vasárnap

Rock And Roll Kupa, B csoport, 7. mérkőzés

Habár a 25. Lakeside Weekend hullámai még nem csitutlak le, sőt, amikro ezek a sorok megjelennek Pedro még épp a kihagyhatatlan esti jammelésre készül, de ideje belekezdeni a következő Rock and Roll Kupa fordulóba. Nem véletlenül említettem meg Pedrót, mert az egyik résztvevő csapat a Pedrofon, akik úgy tűnik, hogy az idei évben kihívói lehetnek a 2017-es győztes Nemcsak Berry-nek. Ha sikerülne több szavazatot gyűjtneiük most, mint Nemcsákéknak, az azt jelentené, hogy az év végén is lehet esélyük. De ehhez a Nemcsák-féle szavazásmozgósító GMK-nak is lesz némi köze. :)
Ismét dupla hetet tartunk, szerdán jön az új szavazás!
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2018. július 6., péntek

Agárdról jelentjük - 210. rész

Riki az egyik legfiatalabb arc a szinpadon a Rock and Roll és Rockabilly szubkultúrában. Mégis saját zenekara van, a Black Frogs. Érdekesség, hogy apuka található meg a dob mögött. Vajon hallgat a frontemberre? :)
A csapat egy tangóharmonikával dobta fel a 2016-os Lakeside Weekendes fellépést, amikor előadát a Hungáriától a Rock and Roll Katlan című számot.
Közben már túl vagyunk az első koncerteken, remélem mindenki jól érzi magát!

2018. július 5., csütörtök

Agárdról jelentjük - 209. rész

A Jerry Lee's Rock and Roll Service egy igazi különlegességgel készült az első Lakeside weekendes fellépésére. A csapat álnéven írt Egér című dalát adták elő. Elég Rock and Rollosra sikreült, nem tudom, hogy az eredeti is ilyen-e


A Lakeside Weekendre készülve #25 - Lenne Brothers

(Figyelem, szóvicc következik!) Jó Lenne többet megtudni a Lakeside Wekend egyik idei külföldi fellépőjéről? A Lenne Brothers tagjai voltak olyan kedvesek, hogy válaszoltak a Napi Rock and Roll kérdéseire.
(English below)


Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek. :)
Lenne Brothers: A Lenne Brothers Band vgyunk Németországból. 1984 és 20016 között 2500 show-t adtunk szerete Európában "The Lennerockers" néven. Nevet váltottunk másfél éve, most Lenne Brothers Band-nek hívnak. Új tagokkal és néhány új dallal álltunk rá az elkövetkező évek felé vezető útra. Rengeteg mókában volt már részünk!

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
LB: Egy nagyon nehéz zongorát használunk, de semmi sem hasonlítható hozzá!

NRNR: Hallottatok már a Lakeside Weekendről korábban?
LB: Néhány éve hallottunk a Lakeside-ról, amikor együtt játszottunk a Prison Band-del Dél-Németoszágban.

NRNR: Mire számítotok a fesztivállal kapcsolatban?
LB: Láttunk egy promóvideót a fesztiválról. Lenyűgöztek minket a nagyszerű kocsik, az atmoszféra, a tánc, a napsütés és maga a hely. Egy brilliáns hétvége lesz, és nagyon várjuk már, hogy kivegyük a részünk belőle!

NRNR: Ismeritek a Magyar Rockabilly és Rock'n'Roll kultúrát?
LB: Soha nem voltunk még Magyarországon, szóval új élmény lesz nekünk, hogy hogy ünneplitek a Rockabilly és Rock and Roll kultúrát ott.

NRNR: Mennyire intenzív a Rockabilly és Rock'n'Roll kultúra az országotokban?
LB: Van néhány remek fesztivél Németországban minden évben. December második hetében rendezünk  egyet "Wild West Rockabilly Special" címmel a Pullman City Harz-ban. Az utóbbi 13 év alatt fellépett nálunk a Crazy Cavan, Matchbox, Jets, Restless, Linda Gail Lewis, Prison Band és sokan mások. Idén December 7.-én és 8.-án tarjuk, nézzétek meg magatoknak!

NRNR: Mit fogunk látni, amikor játszotpok a szinpadon?
LB: Zongorát, gitárt, nagybőgőt és dobokat. Régimódi Rock and Roll-t játszunk egy kis Country-val és Blues-zal megfűszerezve. Rengeteg saját számunk van, de kiválasztottunk párat a legjobbaktól, mint Johnny Cash, Crazy Cavan, Jerry Lee Lewis, Flying Saucers, Hank Williams és Freddie Fingers Lee.

NRNR: Milyen gyakran játszotok?
LB: Ötven koncertet adunk egy évben.

NRNR: A klubkoncereket vagy a fesztiválokat szeretitek jobban?
LB: A legjobb egy elegy a fesztiválok és klubkoncerteből.

NRNR: Meddig maradtok a fesztiválon?
LB: Szomorú, de csak szombaton maradhatunk! Pénteken a Pullman City Eging-ben jétszunk Bajorországban a Lakeside felé útközben, és vasárnap vár ránk egy 15 órás út haza.

NRNR: Van egy hagyomány a Lakesideon. Az együttesek beszállnak a sátrak közti jammelésbe a konceretk után. Csatlakoztok ti is ehhez?
LB: Menő hagyománynak hangzik. Meglátjuk, ha nem leszünk túl fáradtak, beszállhatunk. Várjuk már ezt a vad party-t! Ott találkozunk, és "keep rockin'"!

English:


Napi Rock and Roll: Could you introduce yourself in few sentences for those who don’t know you yet ?
Lenne Brothers: We are the LenneBrothers Band from Germany. Between 1984 and 2016 we did more than 2500 shows all across Europe under the name of „The Lennerockers“. We changed our name one and a half years ago to „LenneBrothers Band“, with a new line-up and some new songs to put us on the right track fort he years to come. It`s loads of fun up to now !

NRNR: What is special in your band ?
LB: We use a real upright piano, very heavy, but there is nothing like the real thing !

NRNR: Have you heard about the Lakeside festival before ?
LB: We heard about the Lakeside festival some years ago, when we met the Prison Band on a gig in the south of Germany !

NRNR: What are your expectations about the festival ?
LB: We watched a little promotion video about the Lakeside festival. We`ve been impressed by all the great cars, the atmosphere , the dancing, the sunshine and the location. It will be a brilliant weekend and we are looking forward to be a part of it !

NRNR: Do you know the Hungarian Rockabilly and Rock´n`Roll culture ?
LB: We have never been to Hungary before, so it will be a new experience for us to see how you celebrate the Rockabilly and Rock`n`Roll culture in Hungary !

NRNR: How intensive is the Rockabilly and Rock`n`Roll culture in your country ?
LB: There are a few good festivals in Germany every year. On the second weekend of December we organize our own called the „Wild West Rockabilly Special“ located in Pullman City Harz. Over the last 13 years we had bands like Crazy Cavan, Matchbox, Jets, Restless, Linda Gail Lewis, Prison Band and many more. This years party is on the 07. and 08. of December 2018 ! Check it out !

NRNR: What will we see when you play on the stage ?
LB: You`ll see piano, guitar, slap-bass and drums. We are oldschool Rock`n`Roll with a little Country and Blues flavour. Lots of our own compositions and some carefully picked covers from for example Johnny Cash, Crazy Cavan, Jerry Lee Lewis, Flying Saucers, Hank Williams and Freddie Fingers Lee !

NRNR: How often do you play regularly ?
LB: We do about 50 gigs a year these days !

NRNR: Do you prefer clubs or festivals ?
LB: The best is a good mix of clubs and festivals !

NRNR: How long will you stay in this festival ?
LB: Sad, but we have only the Saturday ! On Friday we play Pullman City Eging in Bavaria on the way to the Lakeside festival and on Sunday we have a 15 hours ride back home !

NRNR: There is a tradition in the festival. The bands do a jam session among the tents after their show. Do you want to join in ?
LB: Sounds like a cool tradition. Let`s see what we can do, if we`re not too tired, we may join in. We`re looking forward to a wild party ! See you and keep rockin` !


Köszönjük a válaszokat, Lenne Brothers! Thanks for the answers, Lenne Brothers!


A Lakeside Weekendre készülve #24 - Matchboys

Idén nem egy olyan zenekar szerepel a fellépők közt, akikkel nem találkoztam még. Közéjük tartozik a Matchboys is, habár velük csupán pár óra eltéréssel kerültük el egymást legutóbb Hajdúszoboszlón. De hála a Lakeside Weekendnek mindenki megismerheti őket.


Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek. :)
Matchboys: A zenekar jelenlegi felállásában kb 10 éve létezik. Tagok: Somogyi Viktor-gitár, ének Feke Zsolt-bass, Vida Attila-dob. A zenekar régi amerikai muzsikákat játszik,leginkább az 50-60-as évek tájékáról.

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
M: Fontos szerep jut a zenében az improvizációnak.

NRNR: Hol láthat benneteket év közben a közönség?
M: Leginkább a keleti régióban vagyunk fellelhetőek,de természetesen bármilyen felkérésnek igyekszünk eleget tenni.

NRNR: Mivel vesztegettétek meg Cactus-t hogy bevegyen a műsorba? :)
M: Hogyan vesztegettük meg Cactust? Ennek kifejtése egy hosszabb interjút igényel. ;)

NRNR: Voltatok már a fesztiválon? Milyen élményeitek vannak?
M: Kíváncsian várjuk a Lakeside Weekend-et, soha nem voltunk még eme Rock'n'Roll ünnepélyen.

NRNR: Készültök-e valami meglepetéssel a hűséges rajongóknak?
M: Hogy készülünk e valami meglepetéssel, az legyen meglepetés...

NRNR: Végig ott lesztek a fesztiválon?
M: Sajnos csak a fellépésünk napján tudunk résztvenni a fesztiválon.

NRNR: Beszálltok-e a jammelésbe a piros kockás abroszos büfénél illetve a sátrak között?
M: A jammelésre mindig nyitottak vagyunk.

NRNR: Mik a terveitek a fesztivál utánra?
M: A jövőre nézve túlságosan komoly terveink nincsenek, jó volna egy lemez, és természetesen sok-sok fellépés.


Köszönjük a válaszokat a Matchboysnak, és találkozunk a fesztiválon!

A Lakeside Weekendre készülve #23 - Mon Cherries

A Mon Cherries is egy olyan csapat, amelyiket nem volt szerencsém ismerni eddig. Már nagyon várom a Lakeside-os koncertjüket, hogy mitvel készülnek a számunkra. Szerencsére ők sem voltak restek válaszolni a feletett kérdésekre.



Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek. :)
Mon Cherries: Két éve játszik együtt ez a zenekar. Rátkai Kitti - dob, Tánczos Dorina - basszusgitár, Németh Edina - ének, gitár. Repink az általunk kedvelt rock and roll, rockabilly, rock zenékből áll.

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
MC: Különleges bennünk az, hogy csak csajok vagyunk. Úgy tudjuk ebben a műfajban nincs rajtunk kívül más női banda.

NRNR: Hol láthat benneteket év közben a közönség?
MC: Legtöbbször Kiskőrös környékén lépünk fel, mert mindhárman a város vonzáskörzetében élünk.

NRNR: Mit jelent számotokra a Lakeside Weekend?
MC: Pár éve már mi is résztveszünk a Lakeside Weekenden. Imádjuk és minden évben alig várjuk. Marha jó buli, nagyon jó arcokkal!

NRNR: Hogyan készültök a fesztiválra?
MC: Nagy izgalommal és sok próbával készülünk erre a koncertre... Egy éve még gondolni se mertünk volna arra, hogy felléphetünk Agárdon.

NRNR: Bírjátok a fesztivál életformát?
MC: Nagyon bírjuk a fesztivál formát. Két éve pl. 12 óra alvással és 2 kukába dobott cipővel zártam a hétvégét (Edina).

NRNR: Mint vendég, kinek a koncertjét várjátok?
MC: Az összes koncertet nagyon várjuk, mindegyiket nagyon kedveljük.

NRNR: Mik a terveitek a fesztivál utánra?
MC: A fesztivál után egy kis pihi jön a nyár második felére, ősszel lesz még pár koncertünk, majd nyugovóra tér egy kis időre a banda. Énekesük várandós.


Köszönjük a válaszokat Edinának és a Mon Cherries összes tagjának, a babához előre is kitartást kívánunk! Reméljük a zenekar mihamarabb visszatér a szinpadra, és az ország minél több városában megismerhetik a nevét!

2018. július 4., szerda

Agárdról jelentjük - 208. rész

A Lakeside Weekend ma a Dynamite Dudes 2016-os produkciójával folytatódik. A banda a Hosszúlábú asszony című Deák Bill Gyula dalt adta elő a táncoló közönség nagy örömére.



A Lakeside Weekendre készülve #22 - Redneck Roadkill

Aki csak annyit tud a Redneck Roadkill-ről, hogy egy country zenekar, az talán nem érti, hogy hogyen kerülhetnek ők a Lakeside Weekend szinpadára. De ez a kétség az első percben elpárolog, amint a vörösnyakúak a szinpadra lépnek. A csapat változatos körökből verbuválódott, a tagok egy része korábbi Lakeside fellépő rockabilly csapatokból lehet ismerős. Az együttes üde színfoltja a fesztiválnak, és emelett az egyetlenek, akik a repertoárukban tartják a "Halál a májra" című opuszt.


Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek.
Redneck Roadkill: A szándékunk egyszerű: a country zene és az USA-beli, leginkább a déli államokra jellemző kultúra bemutatása és terjesztése Európában! Sajnos ez a zenei műfaj kis mértékben jut el hozzánk napjainkban, ezért nem igazán tudják az emberek, mennyire fogyasztható és populáris a country zene a tengerentúlon. Ezen helyzeten próbálunk kicsit javítani.

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
RR: Talán a fent említett irányból még senki nem játszott country zenét Magyarországon. A zenei hozzáállás mellett próbáljuk ezt a külsőségekben is a leghitelesebben bemutatni.

NRNR: Hol láthat benneteket év közben a közönség?
RR: Országszerte vannak koncertjeink és néha külföldre is kikacsintunk. A legegyszerűbb a honlapunkon figyelemmel követni a bulik dátumait: www.redneckroadkill.eu

NRNR: Mit jelent számotokra a Lakeside Weekend?
RR: Mivel a zenekar háromötöde ezt megelőzően rockabilly-t játszott, így nem ismeretlen számunkra a Lakeside, akár előadóként, akár fesztiválozóként. Szeretünk ott lenni, mert sok olyan arccal találkozunk és beszélgethetünk, akikkel lehet, hogy egész évben nem jött ez össze.

NRNR: Mivel vesztegettétek meg Cactus-t hogy bevegyen a műsorba?
RR: Nem kellett megvesztegetni :) Tavaly elvileg a szombati nap egyik fellépői lettünk volna a nagyszínpadon, de nem tudtuk vállalni, mert aznap Németországban zenéltünk. Így pénteken a kis színpadon toltuk a muzsikát. Utána Cactus odajött, mondván sokan keresték meg, hogy milyen jó bulit csináltunk. Így idén direkt nem vállaltunk erre a hétvégére mást.

NRNR: Voltatok már a fesztiválon? Milyen élményeitek vannak?
RR: Ahogy fentebb is jeleztem, sokszor voltunk már a fesztiválon. Mindig jó élménnyel megyünk haza és várjuk a következőt.

NRNR: Hogyan készültök a fesztiválra?
RR: Már összeállítottuk a „tracklist”-et. A legütősebb dalokat fogjuk zúzni, mivel mégiscsak egy rockabilly fesztiválról van szó. Megpróbáljuk felvenni a ritmust...bár akik ismernek minket, azok tudják, hogy „pörgésben” valószínűleg bőven megugorjuk a közönség számára megszokott lécet.

NRNR: Készültök-e valami meglepetéssel a hűséges rajongóknak?
RR: Lesz pár újdonság a dalok között, amiket a készülő második lemezünk fog tartalmazni. Ezeket a szerzeményeinket még alig hallotta valaki.

NRNR: Végig ott lesztek a fesztiválon?
RR: Páran a zenekarból biztosan ott leszünk végig.

NRNR: Beszálltok-e a jammelésbe a piros kockás abroszos büfénél illetve a sátrak között?
RR: Ha úgy alakul (és úgy szokott :) ) akkor mindenképp. Jó néha az ismerős zenészekkel, kötetlenül muzsikálni.

NRNR: Bírjátok a fesztivál életformát?
RR: Ha nincs sok szúnyog és van elég mókus amit meg lehet sütni, akkor egész jól tűrjük a viszontagságokat. :)

NRNR: Mint vendég, kinek a koncertjét várjátok?
RR: Nagyon örültem mikor meghallottam, hogy Kis Grofó is fellé a rendezvényen, de aztán szerencsére kiderült, hogy félrehallottam valamit. :) Nem igazán tudok kiemelni senkit, biztos nagyon jó zenekarok lesznek, akit tudunk azt meghallgatjuk.

NRNR: Mik a terveitek a fesztivál utánra?
RR: A nyarunk eléggé be van táblázva. Szinte minden hétvégén zenélünk valahol. A nyár általában erről szól.

NRNR: Hogy haladnak a CD munkálatai?
RR: Egész jól. Bár tavaly ilyenkorra terveztük, de úgy gondoltuk inkább nem kapkodjuk el (igazából lusták vagyunk :) ) Ez a második album elég nagy és komplex lesz. Körbejárjuk rajta a country és a hozzá közeli stílusokat. Rengeteg saját dal lesz rajta. A felvételekkel már majdnem készen vagyunk. Még a keverés, kiadói átfutás, gyártás...stb hátra van. Nem merek időpontot mondani, mert úgysem tartjuk :) De ígérhetjük a rajongóknak, hogy maradéktalanul elégedettek lesznek vele!



A Lakeside Weekendre készülve #21 - Pedrofon

Talán a legtöbb koncertet a magyarországi Rock and Roll és Rockabilly zenekarok közül a Pedrofon adja (bár a Dynamite Dudes is pályázik erre a címre), a banda nevét jól ismerik Váctól Szegedig. Pedro lankadatlan hévvel szervezi a koncereket, amiken 0-tól 99 éves korig jelennek meg a műfaj szerelmesei. Mivel idén ők is a Lakeside Weekend fellépői lesznek az interjó velük sem maradhatott el.



Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek. 🙂
Pedrofon: 16 éves Rock & Roll zenekar viszonylag nagy és egységes repertoárral, rengeteg Hungária, Komár László, Elvis Presley és sok egyéb rock & roll előadó dalaival. Saját, viszonylag humoros dalszövegek nagy slágerekre, évi kb 100 élő, kifejezetten táncosbarát koncert.

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
P: A Pedrofónikusság

NRNR: Hol láthat benneteket év közben a közönség?
P: Színpadon és a Napi Rock and Roll videóin

NRNR: Mit jelent számotokra a Lakeside Weekend?
P: Fellépést a legrégebbi magyar Rock & Roll fesztiválon

NRNR: Mivel vesztegettétek meg Cactus-t hogy bevegyen a műsorba? 🙂
P: Örülnénk, ha ő vesztegetne meg minket 😉

NRNR: Voltatok már a fesztiválon? Milyen élményeitek vannak?
P: Pedrofon zenekarként ez lesz a negyedik, a két utolsó fellépésünk nagy élmény volt.

NRNR: Hogyan készültök a fesztiválra?
P: Legújabb fellépőruhánkkal és legnépszerűbb dalainkkal.

NRNR: Készültök-e valami meglepetéssel a hűséges rajongóknak?
P: Hűséges rajongóinkat nem tudjuk meglepni, mert szinte az összes koncertünkön ott vannak, de kedvenceik közül biztosan kapnak párat.

NRNR: Végig ott lesztek a fesztiválon?
P:  Ha nem lesz azon a hétvégén egyéb fellépésünk, akkor igen.

NRNR: Beszálltok-e a jammelésbe a piros kockás abroszos büfénél illetve a sátrak között?
P:  Be

NRNR: Bírjátok a fesztivál életformát?
P:  Beerjuk (figyelem, szóvicc! - a szerkesztő)

NRNR: Mint vendég, kinek a koncertjét várjátok?
P: Boppin B.

NRNR: Mik a terveitek a fesztivál utánra?
P: Nem feloszlani

NRNR:  Mi az hogy nem feloszlani?!?!?
P: Szinte az összes Rock & Roll és Rockabilly bandában tagcserék, átalakulások, de még feloszlások is történtek az utóbbi hónapokban. A Pedrofon igyekszik nem utánozni őket 😉

NRNR: Szerettetek volna egy CD-t a csapat legutóbbi születésnapjára. Lesz belőle valami?
P: Kiadó és/vagy szponzor kell hozzá, ja és jó dalok

Köszönjük a válaszokat, Pedrofon!