2016. február 29., hétfő

A mai videó ismét a Valentin napi buliról kerül terítékre...

...amit a New Orleans Club-ban került megrendezésre.
Az előadó a Peter Andorai & The Graceband, a dal címe pedig nem más mint a Heartbreak Hotel.

2016, Ötödik hét

Igencsak szoros csata dúlt ezen a héten az első helyért.
Csupán három megtekintéssel előzte meg riválisát a Pedrofon a Kori Roki című dallal: Kaptak egy youtube like-ot is.
A második helyre került a Peter Andorai & The Graceband dala, a Heartbreak Hotel. Panaszkodni nekik sincs okuk, mert a nézési idejük hosszabb az első helyezett dalénál, és három youtube liekot is bezsebeltek.
Meszokott már, hogy szinte minden héten a lista elején találjuk a Dynamite Dudes dalát, az Ain't Ever Comin' Home-ot. Most a harmadikok, és kaptak egy youtube like-ot ők is.
Különleges darab a negyedik Redneck Roadkill videó, a New Boys From Old Town, ami a 2015-ös Lakeside Weekend-en hangzott el, ugynis kép a képben videóról van szó, egy külön kamera rögzítette a gitáros ténykedését. A produkciót egy youtube like-kal díjazta a közönség.
Igencsak régen került fel a listára Fenyő Miklós. Most összejött neki a dolog, a Csavard fel a szőnyegettel került az ötödik helyre.
Hatodik a Wildcat Nightról a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és az Oh Carol.
A híres nem létező dal, amely úgy kezdődik, hogy "A Plébánosnak..." került a hetedik helyre. Mindenki jól tudja, hogy az előadó a Rockin' RockCats.
A The Prison Band Cipő emlékére adta elő a Repül a bálna című Republic dalt Rockabilly verzióban. Ez került most a nyolcadik helyre.
A kilencedik helyen koltversenyt találunk, amit a hosszabb megtekintési idő miatt a The HepCats nyer az Amigo című dalával, ami kapott youtube likeot is.
Tizedik a duplázni tudó Jerry Lee's Rock and Roll Service és a That'll Be The Day. Ők is örülhetnek youtube like-nak.


2016. február 28., vasárnap

A C csoport is csatlakozik a megmérettetéshez ma a Rock snd Roll Kupában...

...melynek célja, hogy eldőljön, ki nyeri meg a jogot arra, hogy Szilveszterkor az ő videója kerüljön lejátszásra.
A csoport tagjai:

  • Nemcsak Berry
  • Redneck Roadkill
  • Takáts Tamás Blues Band
  • Hepcats


Ma közülük az első kettő, a Nemcsak Berry és a Redneck Roadkill száll ringbe.
A ti, azaz a rajongók feladata az, hogy kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek. Ezzel nemcsak (hehe) a végső győzelem felé segítitke a kedvencetek, de a heti nyertestől péntek délután egy jutalomvideó is várható.
Szavazási határidő: Csütörök délután.


2016. február 26., péntek

A Rock and Roll Kupa eheti jutalomvideója a pincéből érkezik

A B csoport legelső összecsapását a Pedrofon vette sikeresen. A 10:2-es győzelem jutalma, ahogy mindíg egy videó a szavazók legnagyobb örömére. A srácok a Műcsarnok Terasz pincéjében adták elő a Bibop Lulu című számot.

2015 évi statisztikák


Végetért 2015 és én még adós vagyok az elmaradhatatlan statisztikákkal! Vágjunk is bele, nézzük meg, hogy hogy nézett ki a Napi Rock and Roll 2015-ös éve a  számok tükrében!



Kezdjük is mindárt a Rock and Roll Bajnokság részleteivel. A végső összereményt láthatta mindenki, nézzünk bele a részletekbe. A listán hét külföldi együttes szerepelt az évben. Közülük a legnépszerűbb az olasz Don Diego Trio volt, de a második helyen nem kisebb nevet találunk, mint magát a Beach Boys-t! Harmadik egy francia jazzklubban fellépő jambanda volt.
Legegzotikusabb résztvevő a szingapúri Universal Studios-ban fellépő Mel's Dinettes volt.



A vidéki együttesek listáját az a Redneck Roadkill nyerte, akik a sorból kicsit kilógnak, mivelhogy nem minden tagjuk vidéki. Mögöttük a Pedro and the Dogboomers végzett, akik az Októberi Wildcat Night után robbantak be a listába. Harmadik helyen a Tom White and the Mad Circust-t találjuk.
A lista legkülönösebb tagja egy tradicionális német sramlizenét játsz zenekar, az Obergalla Kapelle, akik egy kis twistet is játszottak, így kerülhettek be a listára.



És most lássuk azokat a zenekarokat, akik ebben az évben, vagy az előző év legvégén debütáltak a Napi Rock and Rollon. A Nemcsak Berry magasan nyerte ezt a kategóriát. Habár egy felvétele más 2014 legeslegvégén is megjelent emiatt még belefértek az újoncok közé, holott egy igan tapasztalt együttesről van szó. Érdekes módon a Pedro and the Dogboomers itt is második lett, ahogy harmadik Tom White és népi zenekara.
Ezen a listán a Cadillac zenekart emelném ki, amely a hazai szcéna egyik legrégebben működő zenekara.


Ez a táblázat azt mutatja meg, hogy melyi zenekar hányszor nyert heti listát.
Az élen nem nagy meglepetés, hogy a Mystery Ganget találjuk tizenkét elsőséggel. Mögötte nem sokkal lemaradva, tíz elsőséggel a Pedrofont találjuk. Harmadik pedig az év végén betörő Pedro and the Dogboomers lett.
A negyedik ötödik helyen pedig holtversenyben a Dynamite Dudes és a Nemcsak Berry áll.



A következő táblázat a Top 20 yőzteseiről szól. amint az látható, a legtöbbször, tizen nyolcszor a Peggy Sue állt a Top 20 lista élén. Tizennégy listaelsőséggel eléggé emgközelítette az Ain't Ever Comin Home a Peggy Sue-t. Harmadik tőlük jócskán lemaradva a Good Rocin' Tonight lett.
Érdekes, hogy a 11 dalból öt Magyar.


A Top 20-ban egy dal csak az utolsó hat hetes teljesítménye alapján van elbírálva. De vajon hány pontot gyűjtenek egész éven át? Aki figyelemmel követte a listákat az évben, vagy csak elolvasta a fentieket az most nem fog meglepődni. A sorrend itt is ugyanaz: Peggy Sue, Ain't Ever Comin Home és a Good Rocin' Tonight.


Nézzük, ki hogy vett részt a lista bővítésében! Huszonöt dallal magasan nyerte ezt a versenyt a Pedrofon. Mögötte 16 dallal a B'15 a második, és a Chevromandala tizennéggyel a harmadik. A listán a legalább két dallal szereplő bandákat láthatjátok.




Érdekes összehasonlítani, hogy átlagosan hány pontot kapott egy dal. Mivel az összes pontját egyetlen dal hozta, itt az élen a Pedro and the Dogboomers végzett. A Dynamite Dudesnak három dala került fel a listára, ez lerontotta némileg az arányt. Kilenc dal mellett is hetvenkilenc pontos átlagot csinált a bajnok Mystery Gang, ez igazán szép teljesítmény.
Ezen a listán a legalább tízpontos együttesek láthatóak.




Ha a youtube likeoket nézzük itt is a Pedro and the Dogboomers dala, a Good Rockin' Tonight felényét figyelhetjük meg. Egyedül többet kapott, mint az utánna következő négy összesen. A második-negyedik helyen holtversen yalakult ki a Nemcsak Berry-féle Mustang Sally és Szép lányok, jó bor, valamint az Ain't Ever Comin Home (Dynamite Dudes) között.



A megtekintések számában a Peggy Sue verhetetlen volt a Mystery Gang előadásában. Majdnem másfélszer annyi megtekintést gyűjtött, mint a második  Ain't Ever Comin Home a Dynamite Dudes-tól. A harmadik elgy legújabb generációs Mystery Gang dal lett, a Mintha egy macskaszem.
Érdekesség, hogy két igen sokszor megnézett dal nézetségi ideje nem érte el az átalgos egy percet: a Mystery Ganges Végtelen nyár (2014 legnépszerűbb MG dala) és a Takáts Tamás Blues Band dala, az Ufót lát a jeti sokszor eltt elindítva, de kevésszer nézték végig.


Legvégül nézzük meg a megtekintési időket. A dobogó első két fokán két Nemcsak Berry dalt találunk. A Szép lányok jó bor és a Mustang Sally vonzotta legtovább a tekinteteket. A harmadik a sokat emlegetett Peggy Sue lett, de jóval több megtekintésből gyűjtötte össze ezt a megtekintési időt.
A képet árnyalja, hogy három Mystery Gang dalnak is sikerült felkerülnie erre a listára.


Ez volt tehát a 2015-ös év számokban. Nyáron ismét összefoglaló várható az első félév megtekintéseiről!




2016. február 25., csütörtök

Komáromból jelentjük - 48. rész

Ma ismét a GESAROL játszik nekünk, akik rendszeres fellépői a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-nak. Ma egy ballada kerül terítékre: Stand By Me.

Közszolgálati percek #57

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Végre egy rendes hétvége! Nemcsak pénteken és szombaton van bőséges választék vidéken és Budapesten, de még csütörtökre is kettő jut belőlük!
A legszorgalmasabb a Pedrofon lesz, akik három koncertet is adnak. Külföldre nem csak Ed Philipsék mennek, akik Svájcba már szinte hazajárnak, hanem Tom White és népi zenekara is.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Téli Kertem
Pedrofon @ Black Rouge Club

Péntek, Budapest:

MAESTROBOOGiE  @ Loyola Café
Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Dynamite Dudes @ Club Beshito
Killer Diller Combo @ Macskafogó Zenés Kricsmi
Deák Bill Gyula @ Josefina Blues Bell
Roll' Skate Boogie @ Amigo
Mystery Gang @ ELLÁTÓház

Péntek, Vidék:

A Nyughatatlan @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Pedrofon @ Madách Imre Művelődési Központ - Vác (Vác)

Péntek, Külföld:

Tom White & the Mad Circus @ Sup-Sup Club (SK)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Pit Stop (CH)

Szombat, Budapest:

The BlackBirds @ Old Man's Music Pub & Restaurant
Peter Andorai & The Graceband, Fifty's Heaven @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club
Pedrofon @ Club Royal
The Prison Band, Blackwater Bullfrog @ Orfeum a pesti mulató
UPDATE: Maestroboogie @ Open Cafe - kávézó

Szombat, Vidék:

Nyughatatlan @ Club Hollywood Nyíregyháza (Nyíregyháza)
Tom White & the Mad Circus @ Pipitér Kisvendéglő (Csorna)
Deák Bill Gyula @ Fehér Ökör Rock Pub (Tatabánya)
The Hot Road Rockabilly Band @ Maci Grizzly (Miskolc)
Mystery Gang @ ATLANTIS (Zalaegerszeg)

Szombat, Külföld:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Falken Pub und Motel in Frauenfeld (CH)

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. február 24., szerda

Ma nem is egy, de két számmal jelentkezik a Napi Rock and Roll

A Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és vendégénekesük, Kovács Viola a jászberényi Lehel moziban adták elő a Let's Have a Party és Stupid Cupid című dalokat.

2016 Január

A legnézettebb videó a hónapban -nem nagy meglepetésre- az Ain't ever Comin' Home lett a Dynamite Dudes-tól. Egy néző egy like-ot is adott neki a youtube-on.
Szintén kapott like-ot a második Ifa megy a hegyen, ami, mint tudjuk a Pedrofon dala.
A második és a harmadik helyezett Flying Times dal (In the Ghetto) között van egy kis szünet a megtekintések számában. A dal az idei Elvis születésnapi bulin hangzott el.
Szintúgy a negyedik Peter Gunn Theme, ami a második Pedrofon dal a havi listán, és ami szintén kapott youtube liekot.
Habár csak az ötödik a Fear of the Dark a Metal Daze előadásában, de kimagasló megtekintési ideje van.
A Vasmacska, a női rockbanda lett a hatodik a Meghalok hogyha rám nézel némileg formabontó előadásával.
A Metal Daze is duplázni tudott, a Whiskey in the Jar a hetedik.
A nyolcadik-kilencedik helyen lévő holtversenyt hosszabb megtekintési idejével a B'15 Rockabilly Band nyerte, a Házörző Blues a hónap nyolcadik legnézettebb videója, ráadásul három youtube like-ot is kapott.
2015 év végének legnépszerűbb dala, a Good Rockin' Tonight a Pedro and the Dogboomers előadásában a hónapban a kilencedikdik lett.
A havi listát Danny Rockabilly and His Clan zárja. A Secret Agent Man visszatért a listára, szoros versenyben lett a tizedik a dal.


2016. február 23., kedd

Agárdról jelentjük - 83. rész

A CHEVROMANDALA Transit Ride ezen a néven egyik utolsó koncertját adta a Lakeside Weekenden.
A jól ismert Baby, Let's Play House egyik legfontosabb darabja a repertoárjuknak, amit itt is előadtak.

2016, Negyedik hét, Top 20

Az élen ezen a héten minden változatlan!
Az Ain't Ever Comin' Home ismét csúcsformában, eltarthat pár hétig, míg valaki átveszi az elsőséget tőle.
A Good Rockin' Tonight még a második, de már túl van pályája csúcspontján.
A dobogó harmadik fokán az Ifa megy a hegyen áll, aminek volt mostanában négy jó hete.
A listán két nagy visszatérő van. A 18. helyen a Lucky Dice áll, ami 63 helyet ugrott előre.
Ennél is többet, 122-t javított a Trouble, ami így a 15.
Két olyan dal került be a legjobb 20 közé, amelyik nem szerepelt még a dalok listáján.
A Repül a bálna a 16., míg az Espresso Negro a 19.
Kevés olyan szerzemény van, amelyik visszaesett valamelyest, de a listán maradt. A No Rockin' Shoes és a Truck Drivin' Man egyaránt két pozíciót csúszott hátra.
Ezzel ők a kiesés peremére sodródtak, jövő héten valószínűleg nem látjuk majd ezt a két dalt.
A listán 15 Angol, 4 Magyar és egy instrumentális szám található.


2016. február 22., hétfő

A Valentin napi Rock and Roll Buli egyik fellépője volt...

...a Hungária Tribute zenekar a New Orleans Clubban. Baby Gabi meggyőzően tolmácsolta a nagy Hungária klasszikust, a Meghalok, hogyha rám nézelt.

2016, Negyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Dynamite Dudes, visszaelőzték a srácok a Pedrofont.
Harmadik a Metal Daze, de csupán egyetlen ponntal a B'15 Rockabilly Band előtt.
A listán négy új zenekar található:
Hatodik a Duckers, nyolcadik a Naked Truckers, tizenkettedik a The Prison Band, tizenhetedik a Nemcsak Berry.
A Mystery Gang öt helyet lépett előre, útban van a megszokott helye, az él felé. Vajon sikerül átvenniük a vezetést?
A "Mexikói határ", a legjobb tizenhat határa a Rockin' RockCats és a Nemcsak Berry közt található.


2016. február 21., vasárnap

A B csoportban is elkezdődnek a küzdelmek

Hogy kik alkotáják a csoportot?

  • Pedrofon
  • Naked Truckers
  • Tom White and the Mad Circus
  • Jerry Lee's Rock and Roll Service


Közülük ma az első kettő, a Pedrofon és a Naked Truckers mérkőzik meg.
A ti dolgotok annyi, hogy kommentben írjátok le, melyikük a kedvencetek. A győztes jutalma egy videó Pénteken. A bizonytalanabbak mindkettőre is szavazhatnak egyszerre.
Szóval szavazásra fel!



2016. február 19., péntek

Vicces, hogy a Rock and Roll Kupa eheti jutalomvideójában...

...a péntek délután is szóba kerül.
A Kupa első összecsapását a csoportkörben a B'15 Rockabilly Band nyerte. A jutalomvideó a Ne ébressz fel című dal tőlük.
További kellemes Péntek estét! :)

2016, Negyedik hét

A negyedik hét nem sikerült túl erősre, nem votlak a héten gigantikus nézettségű videók.
Nem volt nehéz megszerezni az első helyet a Dynamite Dudes-nak a szokásos slágerével, az Ain't Ever Comin' Home-mal.
A Big Boobs és a Naked Truckers 2015-ben rendszeresen az Ain't Ever Comin' Home közelében tanyázott, most sincs ez másképp. Ővéké a heti ezüstérem.
A harmadik helyre a Duckers futott be a Trouble-lel.
A The Prison Band ritkán került be az elmúlt évben a tizes listákba, ezért is remek tljesítmény most tőlük ez a negyedik hely, amit a Repül a Bálnával értek el. A dalt nem sokkal Cipő halála után adta elő a banda, megemlékezve az énekesre.
Az ötödik-hatodik helyen holtverseny alakult ki, amit mint mindig a megtekintési idő dönt el. Így az ötödik hely a Lucky Dice-é, amit a duplázni tudó Duckers ad elő.
A Vasmacska és a Meghalok hogyha rám nézel lett a hatodik.
Hetedik a Nemcsak Berry és a Szép lányok, jó bor.
A nyolcadik-tizedik helyet kibérelte a Mystery Gang, ez az idei év legelső mesterhármasa. És ki más érte volna el, ha nem a Mystery Gang. Ráadásul holtverseny alakult itt is ki, a megtekintési idők alapján a dalok sorrendje a következő: Espresso Negro, Dobban a szív, Peggy Sue.


2016. február 18., csütörtök

Komáromból jelentjük - 47. rész

Ma jöjjön egy kis AC/DC! A Fog/Doc Band idézte meg a Let Me Puttal a nagy rockbanda szellemét a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on.

Közszolgálati percek #56

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A péntek este és a szombat este is zsúfolásig tele Budapesten, sőt, csütörtökre és vasárnapra is jut esemény, de vidéken sem kell panaszkodni.
A TudoRock táncházi bulit csinál, a Bits George Harrisont ünnepli, a Casino Black előbújt a barlangjából.
Versenyt koncertezik Dynamite Dudes és a Tom White & the Mad Circus.
Külföldre ezúttal senki nem megy.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Yellow Zebra Bar
Pedrofon @ Old Man's Music Pub & Restaurant

Péntek, Budapest:

Dynamite Dudes @ Platós
Tom White & the Mad Circus @ Fat Mo's Music club
Deák Bill Gyula @ BackStage Pub
GESAROL @ Széchenyi Kertvendéglő
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo
UPDATE: Pedrofon @ Körlet Terasz

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Európa Étterem (Szolnok)
Mystery Gang @ Start Műhely (Gyöngyös)

Szombat, Budapest:

TudoRock @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)
Rockin' RockCats @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Casino Black @ Peek Studio-Blt

Szombat, Vidék:

Smith & Wessons @ Sport2 (Békéscsaba)
Tom White & the Mad Circus @ Sakál Tanya (Makád)
Mystery Gang @ TISZApART MOZI (Szolnok)

Vasárnap, Budapest:

Dynamite Dudes @ Szomszéd

Vasárnap, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ V. Toros és Pálinkafesztivál Székesfehérvár (Székesfehérvár)

--==Nem koncert események==--


Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. február 17., szerda

Ha valaki Brian Setzer nyomdokain szeretne haladni itt egy inspirációs videó a mai napra

A Pete Gorilla Band bemutatja, hogy hogyan is kellene szólnia a Fishnet Stockingsnek olyan eredeti Setzer hangzásban.
Mindezt a Rock and Roll Evolution III fesztivál keretében prezentálták a srácok.

2016, Harmadik hét, Top 20

Az Ain't Ever Comin' Home ismét az élen.
Második helyre csúszott vissza a Good Rockin' Tonight.
Az Ifa megy a hegyen jött fel a dobogó harmadik fokára.
A hét nagy előretörése a Rockabilly Boogie, ami tizennégy helyet javítva lépett előre a 11. helyre.
Az első húsz közé két dal is került, az In the Ghetto a hetedik és a Seven Nation Army a tizenötödik.
Nem maradt az első húszban olyan dal, amely kettőnél többet lépett volna hátra.
A kiesés szélére került dalok közt olyanokat találunk, mint a Non c'é due senza quattro theme és a This Cat's On A Hot Thin Roof.
A listán 15 angol, 3 Magyar és két instrumentális dal található.


2016. február 16., kedd

Agárdról jelentjük - 82. rész

Rég láttunk már videót a Boka és a Klikk-től. Gondolom a Klikk* rajongók örülni fognak a Csillagfény Tánclkubnak.

*Ez nem az a Klik, ez ellen nem kell tüntetni. Pontosabban lehetne, hogy többet koncertezzenek.

Valentin napi Rock and Roll Party @ New Orleans Club 2016.02.13.

A New Orleans Club-ban egy nagy Valentin napi bulit rendeztek. A hangulatról a Hungária Tribute és a Peter Andorai & The Graceband gondoskodott.
A helyszínen tiszteletét tette Fenyö Miklós is.
A valentin nap mellett születésnapi party is volt az esemény (többek között) Szilvi is itt ünnepelt.






2016. február 15., hétfő

Huszonkilencedikán lépett fel...

...az Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club-ban a Roll' Skate Boogie. Előadták sok más mellett a Csókkirály című Hungária számot is!

2016 Harmadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon repülőrajtja folytatódik, a bajnokság harmadik hetében ők vannak magasan az élen.
A második a két helyet javító, továbbra is jó formában levő Dynamite Dudes.
A Metal Daze-t találjuk a harmadik helyen, de a negyedik B'15 Rockabilly Band csupán egyetlen pontra van már csak tőle.
Ezen a héten került be először az idei bajnokságba a Flying Times, rögtön az ötödik helyen landoltak.
Mellettük három további zenekar is most debütált, a hetedik a 'Tilldie Project, a tizenkettedik a Rockin' RockCats, és a tizenhatodik az a Mystery Gang, aki az elmúlt két bajnokságot megnyerte.
Mindössze három hét alatt ki is alakult a legjobb tizenhat mezőnye, innentől lesz érdekes a kérdés, hogy ki van bent, és ki kerül "Mexikóba".


Kezdetét veszi a 2016-os Rock and Roll Kupa!

Ma az A csoport mutatkozik be az első mérkőzéssel.
Az A csoportban az előző évi eredményeik és az osztályozók alapján a következőket találjuk:

-Mystery Gang
-B'15
-Pedro and the Dogboomers
-Duckers

Közülük az a két együttes jut tovább a csoportkör végén, ak a legtöbb mérkőzést megynyeri.
A ma induló szavazás során a B'15 Rockabilly Band és a Mystery Gang száll szorítóba a szavazataitokért.
Írjátok le kommentben, hogy melykük a kedvencetek. A bizonytalanok szavazhatnak mindkettőre is, és innentől már hotverseny is elfogadott.
Pénteken pedig, mint azt mindenki tudja egy jutalomvideó következik a nyertestől.
szavazásra fel!



2016. február 12., péntek

Lezárult az utolsó osztályozó is a Rock and Roll Kupában

Végleges a kupa 16-os mezőnye. Két olyan együttesnek sikerült győzni, akik nem jutottak be 2015-ben a legjobb tizenhat közé, de így kivívták a kupaindulás jogát.
A Fifty's Heaven a tizenhatodik helyet csípte meg, és az osztályozón is győzedelmeskedett 10:6 arányban.
Ezért most a megszokott módon egy jutalomvideó következik tőlük: Rázzuk fel a várost!

2016, Harmadik hét

A harmadik héten kimagasló eredménnyel végzett az élen a Flying Times és az In the Ghetto.
Második helyre mi más futtott volna be, mint az Ain't Ever Comin' Home a Dynamite Dudes-tól.
Csupán egy megtekintéssel marad le a második helyről a Sonny and his Wild Cows a Rockabilly Boogie című felvétellel.
A Tápiósági Vasszamarak motoros fesztiválon lépett fel a 'Tilldie Project, akik előadták a Seven Nation Army című számot is, ami most a negyedik helyre került.
Nincsen lista Pedrofon nélkül. Ezen a héten az ötödik helyen tanyáznak az Ifa megy a hegyennel.
A hatodik-hetedik helyen kisebb holtverseny alakult ki, amit a megtekintési idő segít eldönteni.
A hatodik így a Rockin' RockCats lett a Paplak Rock Pub Boppal.
A hetedik a B'15 Rockabilly Band lett a Francine című dallal, ők kaptak egy youtube like-ot is.
A Meghalok, hogyha rám nézel még mindig a listán, ezúttal a Vasmacskától a nyolcadik pozícióban.
Kilencedik egy amerikai autós gumifüstölős videó a 2013-as komáromi amerikai autós találkozóról.
A Mystery Gang is bekerült a listára egyik legnépszerűb dalával, a Peggy Sue-val.


2016. február 11., csütörtök

Komáromból jelentjük - 46. rész

A nagysikerű Elvis emlékest zenekara a Flying Times volt, akik három különböző énekessel és felállásban idézték fel Elvis három korszakát.
A Sun Studiós korszakot Crazy Cat reprezentálta olyan nagy sikerrel, hogy a közönség háromnszor is visszatapsolta.
Előadták a fiúk többek között az egykori Bluegrass slágert, a Blue Moon of Kentucky-t is.

Közszolgálati percek #55

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A hétvége Pesten igazán jó lesz, de sajnos a vidék megint szűkölködni kényszerül.
Egy új hely megnyitójára hivatalos Sonny és népi zenekara. A Tinta Art Café a posztjai alapján úgy tűnik a külföldi vendégeket is igyekszik becsábítani, hogy ott tintázzanak be. :)

Pénteken a Körlet Terasz három zenekarral csábítja a közönséget, de a nap igazán erős lesz, neház lesz a döntés. A Rocktöltényről nemigen hallottam korábban, érdemes lehet őket megnézni a Fifty's Drinxben.
Szombaton az Amigoban Prison Band + B'15 igazán ütős kombónak ígérkezik. Feladjék a leckét a New Orleansos valentin napi bulinak és a Pedrofonnak rendesen.
A Mystey Gang vidéki kultúrmisszót teljesít, két koncertet is adnak. A rockabillyt ők viszik vidékre, míg a Redneck Roadkill a country-t és Takáts Tamásék pedig a Bluest.

Csütörtök, Budapest:

Sonny and his Wild Cows @ Tinta Art Café

Péntek, Budapest:

Black Frogs, Duckers, Killer Diller Combo @ Körlet Terasz
Tom White & the Mad Circus @ Gazdagréti Közösségi Ház
Nemcsak Berry @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club
Pedrofon @ Fat Mo's Music club
Rocktöltény @ Fifty's Drinx

Péntek, Vidék:

Takáts Tamás Blues Band @ Start Műhely (Gyönnyös)
Redneck Roadkill @ Elefánt Klub (Békéscsaba)
Mystery Gang @ ATLANTIS (Zalaegerszeg)

Szombat, Budapest:

Peter Andorai & The Graceband, Hungária Tribute @ New Orleans Club
Pedrofon @ Műcsarnok Terasz
The Prison Band, B'15 Rockabilly Band @ Amigo

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. február 10., szerda

Ugorjunk vissza 2015 Májusába!

És ha már ott vagyunk nézzünk be az Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club-ba, ahol éppen a B'15 Rockabilly Band játssza az Ice Cold című számot.

2016, Második hét, Top 20

Az élen minden változatlan. Első a Good Rockin Tonight, második az Ain't Ever Comin' Home, harmadik a Meghalok, hogyha rám nézel. A Good Rockin' Tonight lendülete elfogyni látszik, míg az Ain't Ever Comin' Home ismét erőre kapott.
Nyolc helyet ugrott előre, és a negyediken landolt az Ifa megy a hegyen, ez a hét legnagyobb előretörése.
Két új dal is bekerült az első hűszba, a Peter Gunn Theme és a Fear of the Dark.
Nagy visszaesések nem történtek, csupán a Big Boobs és a Peggy Sue csúszott egy hangyabokányit hátrébb. Nem történtek, legalábbis azok között, akik az első húszban tudtak maradni.
A kiesés peremére került az a dal, ami nem is létezik hivatalosan, és úgy kezdődik, hogy "a Plébánosnak...". Úgy néz ki a többi jó eséllyel bent maradhat jövő hétre is, persze csak ha egy újabb szereplő fel nem tűnik a szinen.
A listán 14 angol, 4 magyar és két instumentális dal található.


2016. február 9., kedd

Agárdról jelentjük - 81. rész

Jockey tudomást szerez az ellene készülődő csapdáról, ami mögött ősi ellenségét, Cliff Barns-t sejti. Panela tudja, hogy Cliffnek ehhez nincs köze, Bobby segítségét kéri, hogy meggyőzze sógo...
Uppsz! Váletlenül az 1994-es TV újság került a kezembe, ez az oka hogya Dallas 81. részének ismertetője idekeveredhetett.
Mostmár mindegy, aki eddig kibírta fogadja szeretettel a Duckers dalát, a Francine-t!

Best of 2015

Rengeteg fotó készült az év során. Ebben a mappában azok kerültek összegyűjtésre, amelyek legalább öt like-ot kaptak tőletek.
Szóval tekintsünk vissza kicsit az elmúlt évre, és lássuk, milyen is volt!




















2016. február 8., hétfő

Múlt héten láthattátok a koncert képeit, most pedig itt az első videó

A Premier hétfő keretein belül nemcsak egy koncert első videója kerül ma megosztásra, de egy olyan együttes dala kerül műsorra, amelyik sosem szerepelt még a Napi Rock and Rollon. Ez az együttes pedig nem más, mitnt a Surfin' Zhiguli. A koncert legelején játszották a fiúk a Wooly Bully című dalt, ezzel melegítették a közönséget.

2016, Második hét, Rock and Roll Bajnokság

A Pedrofon átvette a második héten a listavezetői pozíciót.
Mögötte a Metal Daze nevű metálbanda.
Harmadik helyre csúszott a B'15 Rockabilly Band.
Vele holtversenyben negyedik a Dynamite Dudes.
Ötödik Csipesz és bandája.
Hatodik helyen landolt egy új belépő az idei bajnokságban a Danny Rockabilly and His Clan.
Mögötte szintén most debütált az idei bajnokságban a Sonny and his Wild Cows.
Nyolcadik helyre csúszott az elmúlt év egyik nagy meglepetése a Pedro and the Dogboomers. Vajon sikerül megismételniük a jó teljesítményt?
A Vasmacska szintén jól szerepelt 2015-ben, most megint felbukkant a listán, jelenleg a kilencedik.
A Forró Rágógumi a tizedik.
Évekig stabil élmezőnyös volt a Takáts Tamás Blues Band. Idén is megjelent a listán, kérdés, hogy sikerül-e bekerülni idén is az élmezőnybe?
Utolsó helyen a The HepCats, de ne feledjük, ez csupán a második hét eredménye.


2016. február 7., vasárnap

Ma belekezdönk az utolsó osztályozóba

Hét olyan együttes volt, akik 2015-ben kuparésztvevők voltak, de idén már nem kerültek be a legjobb 16 közé.
Közülük utoljára a Fifty's Heaven és az Ed Philips and the Memphis Patrol sorsa nem dőlt még el. Most a Napi Rock and Roll közönségén a sor, hogy döntsön: melyikük indulhasson az idei kupában? Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek! Pénteken zárul a szavazás, amikor egy jutalomvideó kerül megosztásra a nyertestől. Holtverseny most nincs, az a nyertes ilyen esetben, akire előbb érkezik szavazat.


2016. február 5., péntek

Az utolsó előtti osztályozó is végetért ma a Rock and Roll Kupában

Ezt a helyet a The HepCats-nek sikserült megcsípnie egyetlen szavazat különbséggel. A jutalomvideó sem marad el, ez pedig az Amigo című dal lesz egy 2014-es koncertről.

2016, Második hét

A 2015-ös évet igen jól kezdte a Pedrofon, rögtön megnyerték az első hetet. Ez idén a második héten sikerült. Első az Ifa megy a hegyen, kimagasló megtekintéssel. Youtube likeot is kaptak, amiért egy pluszopont jár majd. Második a Pedrofon nagy riváliusa a Pedrofon. Az idei Elvis 81-et ők nyitották a Peter Gunn Theme-mel. Ez a dal is kapott youtube likeot.
A dobogó harmadik fokán a még mindíg jó formában lévő Dynamite Dudes és az Ain't Ever Comin' Home.
Negyedik helyen kiugróan hosszú megtekintési idővel a Metal Daze zenekar és a Fear of the Dark.
A Danny Rockabilly and His Clan Októberben a Rock and Roll Evolution III-on lépett fel, az ott készült Secret Agent Man ismét bekerült a legnézettebb dalok közé, most az ötödik.
A Metal Daze duplázni tudott, hatodik helyen a az az ír kocsmadal, amit kár volt feldolgozni, a Whiskey int the Jar.
Hetedik legnézettebb felvétel a második héten a Rockabilly Boogie volt a Sonny and his Wild Cows előadásában. A dal a Lakeside Weekend-en hangzott el.
Nyolcadik a Vasmacska, a női rock banda a Meghalok hogyha rám nézel feldolgozásával.
Takáts Tamáséktól az Ufót lát a jeti a kilencedik.
A második Dynamite Dudes dal, a Mess Around lett a héten a tizedik legnézettebb.


2016. február 4., csütörtök

Komáromból jelentjük - 45. rész

Még egy videóval igyekszünk kedveskedni a Nagy Feró és a Beatrice rajongóinak. A nyáron Feró és népi zenekara volt az egyik kiemelt vendége a komáromi amerikai autós fesztiválnak, és olyan teltházat csináltak, hogy még Fenyő Miki is megirigyelte volna, ha látja. Nem is csoda, a banda remekül értett a hangulatkeltéshez.
Ma a Dolina című dal kerül terítékre a fesztiválról.

Közszolgálati percek #54

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A türelmetlenebbek már ma elkezdhetik a bulizást az A38 hajón, ahol a Black Birds idézi fel a Beatles szellemét.
Péntek és szombat este igazán bőséges kínálattal állunk szemben, legalábbis Budapesten. De azért vidéken is lesz öt helyszínen koncert Egertől Pécsig.
A legszorgalmasabbak Ed Philips és a Memphis Patrol, valamint a Blues legenda Deák Bill Gyula, akik két-két koncertet adnak a hétvégén.
Külföldre ezen a hétvégén senki sem megy.

Csütörtök, Budapest:

The BlackBirds @ A38 Hajó

Péntek, Budapest:

Group'n'Swing @ New Orleans Club
Tom White & the Mad Circus @ Őrmezei Közösségi Ház
Crazy Cat & The Blue Moons @ Amigo
Naked Truckers @ Kuplung

Péntek, Vidék:

Deák Bill Gyula @ (Halásztelek)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Gödör Kult. Klub Eger (Eger)
Mystery Gang @ Trafik (Pécs)

Szombat, Budapest:

The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ VasMacska
Nemcsak Berry @ Legenda Sörfőzde Center
Pedrofon @ Amigo Rock&Roll and Rockabilly Club

Szombat, Vidék:

Deák Bill Gyula @ TEKA (Kecskemét)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Decanter Bisztró (Veszprém)

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Bohém Swing Bál @ Orfeum a pesti mulató
Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. február 3., szerda

Még egy hely betöltésre került a Rock and Roll Kupában.

Habár a legjobb tizenhatba idén nem siekrült bekerülnie, a rajongói megmentették a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-t. A banda bátran bízhatott bennük, hisz 2015-ben a Kupa 4. helyét csípték meg általuk.
Habár a mérkőzés szoros volt, a fiúk 9:7 arényban nyertek.
Az elmearadhatatlan jutalomvideó Hatvanból, a 14. Wildcat Nightról érkezik, és nem más mint az Oh, Carol.

A szomorú megemlékezés mellett ne feledkezzünk meg a mai napra tervezett egyéb fontos dolgokról sem.

Az utolsó előtti Rock and Roll Kupa osztályozó ma veszi kezdetét.
Az, akire kommentben több szavazat érkezik megnyeri a jogot, hogy résztvegyen a kupában.
Mai két versenyzőnk pedig a The HepCats, akik az utolsó percben kerültek vissza a legjobb 16 mezőnyébe, és Miskolc leghíresebb Rockabilly zenekara, a The Hot Road Rockabilly Band. Péntek délutánig jöhetnek a szavazatok, hatkor egy jutalomvideó keretében derül ki ki nyert.
Ma este hattól szintén eredményhirdetés és jutalomvideó!


Szomorú nap a mai, ma 57 éve, hogy meghalt a zene.

Buddy Holly, Ritchie Valens és Big Bopper ma 57 éve életét vesztette egy repülőbalesetben.


2016. február 2., kedd

Agárdról jelentjük - 80. rész

Egy különleges felvétel következik ma a Lakeside Weekendről.
A Redneck Roadkill gitárosa, Chis beleegyezett, hogy egy kamera kerüljön a gitárjára. A videón így nemcsak az együttes tagjai láthatók, hanem a sarokban Chris összes mocskos kis trükkje is, amivel a gitárjából kicsalogatja a hangokat! A New Boys From Old Town volt az alanya a kísérletnek, ami a srácok nemrég megjelent albumán található meg.

Roll' Skate Boogie @ Amigo 2016 01.29.

Péntek este a Roll' Skate Boogie szórakoztatta a nagyérdemű közönséget az Amigo Rock&Roll and Rockabilly Clubban. A hangulat remek volt, többször is visszahívta a zenekart a közönség. A színpad előtt eszeveszett táncba fogott a megjelent úri közönség.






2016. február 1., hétfő

Nem mutatkozott be még az Elvis 81-ről...

...a Peter Andorai & The Graceband. Következzen ma tőlük egy dal, a Heartbreak Hotel.

Surfin Zhiguli @ Club Beshito 2016.01.29.

Régóta készültem már megnézni a Surfin' Zhiguli koncertjét. Most végre összejött a dolog, a a Club Beshitoban léptek fel a srácok. A helyszín nem volt éppen tágasnak nevezhető, de sok jó ember kis helyen is elfér alapon még táncolni is jutott hely.
Az együttes igazán kitett magáért, hamar jó hangulat kerekedett. Mindenképpen megérdemlik a figyelmet.
Nagyon kényelmes dolog ennek a bandának az énekesének lenni, ugyanis szörfzenekarról lévén szó sok instrumentálist dalt játszanak, mialatt az énekes még akár táncolhat is. :)
Aki teheti nézze meg őket, ha a környéken járnak!