2015. július 10., péntek

2015, Huszonötödik hét

Az élen ezen a héten a Pedrofon az emblematikus dalával, az Ifa megy a hegyennel. Egy youtube likeot is kapott a dal.
Második helyen egy olyan zenekart találunk, akik először kerülnek fel a Napi Rock and Roll listájára. A Buick Western Weekenden hallottuk a SummerJam nevű együttest, akik többek között az Achy Breaky Heart című dalt is előadták. Rögtön a heti lista második helyén landoltak.
A Rock and Roll királynője a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában. Szinte minden héten a legjobb tíz között találjuk, ezúttal a harmadik.
A Pedrofonnak sikerült elérni a mesterhármast ezen a héten, három daluk is a tízbe került. A negyedik helyen az Amerika Hangját, az ötödiken a Kori Rokit találjuk.
A The Prison Band mozgásba lendült, a Tenesse Rock and Roll című dalukkal ismét bekerültek a legnézettebb tíz dal heti listájába, egyhuzamban másodszor.
A hetedik a B'15 Rockabilly Band és az Ami szivemen a számon című Szántó Erzsi dal.
Nyolcadik helyen a Sway című dalt találjuk a CHEVROMANDALA Transit Ride előadásában.
A Rollin' Dynamite lehet az a dal amelyik a legtovább szerepel a listán azok közül, amiknek az előadója idén debütált itt. Előadó a Spanifer Rodeo.
Mostanra mindenki emgjegyezhette már, hogy 2014 legnézettebb Mystery Gang dala a Kínzó vágy volt. Ezen a héten is felkerült a listára egy youtube like kíséretében.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése