2014. augusztus 4., hétfő

2014, huszonnyolcadik hét.

Vagy hívhantánk B'15 Rockabilly Band hétnek is. A zenekarnak sikerült négy számmal is a listára kerülni, ami egészen rendkívüli.
A lista első két helyén egy-egy Nitussal kooperációban előadott dal található, a Tainted Love és az I Want You To Want Me.
A Mystery Gang-től a Kínzó vágy nézettsége folyamatos, nem is csoda, hogy ismét a listára kerültek, az előkelő harmadik helyre.
A negyedik helyre kerüla The Prison Band hosszabb megtekintési ideje mellett. Az együttes régen került fel már a listára, most itt vannak a Szóljon a zenével, ami Komár Lacinak állít emléket.
Az ötödikhelyen a még mindíg népszerű 2013-as Laksie Weekendről egy videó,a Rumble in Brighton a Flip, Flop and the Flyers előadásában.
A múlt hét nagy nyertese, a Sea Cruise a Pedrofon tolmácsolásában még mindíg köztünk van, a hatodikok.
A B'15 a Ne ébressz fel-lel (amit a 2013-as XX. Lakeside Weekenen adtak elő) mesterhármast ért el, de még nincs vége. Ez a hetedik.
A Mystery Gang is duplázott azért, idén a második legnépszerűbb számuk a Micsoda Borzongás. A szám megtekintési ideje igen magas, holtversenyben a második a héten. Ők a nyolcadikok.
A CHEVROMANDALA Transit Ride az utóbbi hetek rendszeres listarésztvevője, a Wild One-nal vannak most a kilencedik helyen.
B'15-el kezdtünk, fejezzük is be velük: Tizedik a Best Looking Girl in Town, szintén Agárdról, 2013-ból.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése