2020. március 31., kedd

Agárdról jelentjük - 297. rész

A 297. Lakeside Weekend-en történtekről szóló epizód alkalmából 2017-be ugrunk vissza, egészen pontosan a Vasárnap délutáni Bravó Johnny koncertre. Az együttes akkori felállásának érdekessége egy ügyes hegedűs volt, aki szinesítette a szokványos Rockabilly felállást.
A dal is róla szól, a címe (ha jól tévedek) Hegedűs a motorháztetőn. (Aki jobban tudja javítson ki nyugodtan.)


2020, Tizenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Több, mint húsz pontos előnnyel áll az élen a Rockin' RockCats. De csökkent az előnye a száz pontot éppen átlépő Pedrofon előtt.
Háromszor szerepelt a listán eddig a Brillantin, a harmadik ehyl még mindig az övék. De csupán hat pont az előnyük a negyedik Naked Truckers előtt.
A kilencedik Jerry Lee's Rock'n'Roll Service behozta az előtte álló The Ridin Dudes-t.
Nyolc helyet javítva bejutott a 16 közé az Ed Philips and the Memphis Patrol, övék a 10. hely.
Mögöttük A Nyughatatlan, akik a 14. helyről léptek előre.
A Nyughatatlannal azonos pontszámmal áll a 12. helyen a Tom White & the Mad Circus, akik a múlt héten még a 30.-ak voltak.
Átrendeződött a "Mexikói határ" is. A Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / az egyik oldalon, a Madarak a másikon.
Az egyész "Mexikói" zóna hátrébb csúszott 1-2 helyet. Idén először került fel a heti megtekintési litára, így debütált a Bajnokságban a Fifty's Heaven, a 22. hely az övék.
Egy helyet javított a Vasmacska zenekar, most a 33. helyne tanyáznak.
A Lista végén a 38. helyen a Boys From The Cellar található.




2020. március 30., hétfő

A hetet egy fantaszikus Komár dallal indítjuk!

Az előadó pedig ki lehetne más, mint a Fekete Lakkcipők? A banda az elmúlt évben a Tápiószecsői falunapon lépett fel a No Miss-el, ami Komár egyik legjobb dala.

2020, Tizenkettedik hét

Slow Down - ez a heti első helyezett dal címe, előadó a Tom White & the Mad Circus. A felvétel két youtube like-ot is kapott.
Második a Fifty's Heaven és a Rohanok hozzád. Érdekesség, hogy idén most szerepel először a listán a csapat.
A Harmadik Little Sister az Ed Philips and the Memphis Patrol-tól is kapott egy youtube like-ot.
Holtverseny alakult ki a negyedik-ötödik helyen, amit a megtekintési idő dönt el. Emiatt a negyeidk a A Nyughatatlan és a Cocaine Blues a 18. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról, majd a B'15 Truckabilly Trio és a Best Looking Girl In Town következik.
Hatodik a Big Boobs a Naked Truckers tolmácsolásásban.
Ismét egy holtverseny jön szembe velünk a listán. Hosszabb megtekintési ideje a Pedrofon-nak és az Ifa megy a hegyennek van, a nyocadik pedig a Vasmacska zenekar és a Meghalok, hogyha rám nézel lett.
A lista tartogat még holtversenyeket. A kilencedik a Rockin' RockCats lett a Motorossal (a hosszabb megtekintési ideje miatt), a listát pedig a duplázni tudó B'15 zárja az Esküvővel.




2020. március 29., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, C csoport, második mérkőzés

Két olyan zenész, zenekar találkozik most, akik először szeepelnek a Rock and Roll Kupában. Az elmúlt évben került fel először videó a Napi Rock and Rollra mind a Fekete Lakkcipőktől, mind Deák Bill Gyulától. Mivel az éves összesítésben mindketten a legnépszerűbb 16 zenekar közé kerültek, így résztvevői lettek a heti szavazós játékunknak. Ebben a mérkőzésben nincs esélyes, bármi megtörténhet!
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!


2020. március 27., péntek

A héten bemutatkozott a Rock and Roll Kupa B csoportjának másik két szereplője is

Idén csupán két zenekar kapott több szavazatot, mint a Redneck Roadkill. 11 jutott belőle nekik a héten, de ez sajnos nem volt elég a győzelemhez. Ugyanis a Brillantin (saját eredményét felülmúlva) új 2020-as csúcsot állított fel:  egy híján 100 ember voksolt rájuk. Ha így folytatják, nem lesz kérdés, hogy a döntőig menetelnek.
Ajutalomvideó a Filléres szerelem lesz a 2018-as Lakeside Weekendről.


2020, Tizenegyedik hét, Top 20

Egy hét után visszavette első helyét az Ifa megy a hegyen a Motorostól, de ez a mérkőzés még nincs lefutva.
A harmadik helyen ezen a héten is a Bad Moon Rising található.
Öt helyet lépett előre a 14. helyre a Movin On, a dal tizedik hete található a listán.
A legtöbbet, 83 helyet a 18. Proud Mary és a 11. Real Wild Child lépett előre, ez utóbbi a múlt héten még a 268. volt.
Egy új dal került fel a listára, a Magyar nyelvű Stray Cats Strut a 7. helyen debütált.
Három dal búcsúzott a listáról, egyikük sem volt hat hétnél tovább a listán.
A llstán található szerzemények közül a legtöbbet, 11 helyet a Shake Rattle and Roll csúszott vissza.
Három videó van a kiesőzónában, a 8. Everybody's Trying To Be My Baby, a 12. All Right Baby és a 13. Go Go Go (Down The Line).
Hat Magyar nyelvű szerzemény található a listán.



2020. március 26., csütörtök

Komáromból jelentjük - 185. rész

Ma egy olyan videó kövezkezik a Zorall zenekar-tól, ami valójában eredetileg Rock and Roll volt. Az Ő még most csak 14 eredetileg az LGT dala volt, a felvétel a legutóbbi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on készült.

2020. március 25., szerda

2020, Tizenegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Meggyőző az élen a Rockin' RockCats előnye, habár csökkent valamelyest a Pedrofon-nal szemben.
Csupán háromszor került fel a heti listákra, de mégis a harmadik helyen találkoziunk a Brillantin nevével.
Javított egy-egy helyet a negyedik Naked Truckers és mögötte a Big Bull & His Selfish Band, maguk mögés zorítva a Dynamite Dudes-t.
Belépett a negyvenesek mezőnyébe a pécsi Flip, Flop and the Flyers, átvették a hetedik helyet a Ridin' Dudes-tól.
Bejutott a 16 közé a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, amint a 20.-ról a 9. helyre ugrottak előre.
Szintén bejutott a 16-ba a Madarak Házibulizenekar, akik a 28. helyet cserélték fel a 15.-re.
A "Mexikói határon" ezúttal a Black Frogs Rockabilly Band és a Killer Diller Combo találhatóak.
"Mexikó" csendes volt a héten, ha eltekintünk az innen előre lépő két zenekar által kavart felfordulástól. Egy új zenekar mutatkozott itt most be, a Madison a 35.
A lista végén ezen a héten is a Boys From The Cellar található.
Érdekesség, hogy idén hét olyan zenekar is kapott pontot, akik az előző évben nem.





Ismeretlen vizekre evezett a mai dal előadója

A hatvani Rockin' RockCats-t elsősorban Rockabilly és Teddy Boy stílusú dalokról ismerjük, de ezúttal Hayden Thompson I Got The Blues című blues nótáját láthatjuk-hallhatjuk, amit még 2019 Májusában, a jászberényi Törpe Klub-ban adtak elő.

2020. március 24., kedd

Agárdról jelentjük - 296. rész

A Duckers valószínűleg minden koncertjén előadja a Teddy Boy Rock'n'Roll című dalát, ami stílusuk egyik sarokköve. Nem volt ez másképp a 2018-as Lakeside Weekenden sem.


2020, Tizenegyedik hét

A magyar nyelvű Stray Cat Strut a Flip, Flop and the Flyers-től messze megelőzte a mezőnyt mind a megtekintések számában mind idejében. A felvétel a 25. Lakeside Weekend-en készült.
Második helyen a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service és a Real Wild Child. A dobogó harmadik helyét a Madarak Házibulizenekarnak sikerült megkaparintania a Proud Maryvel a 18. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról.
Holtverseny laakult ki a hegyedik-ötödik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt az Ifa megy a hegyen a Pedrofon-tól lett a negyedik, a nagy rivális A motoros a Rockin' RockCats-től az ötödik.
A hatodik helyen a Big Boobs és a Naked Truckers.
Ezen a héten is találkozhatunk a listán a Big Bull & His Selfish Band nevével, a Moving On a hetdik.
Nyolcadik helyen a Madison zenekar a Multimilliomos Jazzdobossal. Róluk tud valaki valamit? Léteznek még?
Holtversenyt találunk a lista végén is. Hosszabb emgtekintési ideje miatt a kilencedik helyet a Travelling Myself Around szereze meg, ez Allisson második videója a listán.
Végül a tizedik a B'15 Truckabilly Trio lett a Best Looking Girl in Town-nal.
Érdekesség, hogy egy youtube like sem került kiosztásra.



2020. március 22., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, B csoport, második mérkőzés

Az eheti mérkőzés az idei kiírás eddigi meglepetészenekara, és egy korábbi Kupagyőztes közt zajlik majd.
A Brillantin igazi bombaként robbant az osztályozó mérkőzésen. Nyolcvanegy szavazattal az idei év legjobb teljesítményét nyújtotta, az első mérkőzésükön máris komoly esélyesnek látszanak a 2020-as Kupagyőzelemre -persze ha tudják tartani a tempót.
Ellenfelük a Redneck Roadkill már egyszer meghódította a kupát, és rendszeresen ottvannak az egyeneskieséses szakaszban is. Ha idén is ott akarnak lenni, akkor ehhez a Brillantint most le kell győzni.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!



2020. március 20., péntek

A Rock and Roll Kupa eheti mérkőzésében is az esélyes győzött.

Az Ed Philips and the Memphis Patrol 4:0-s győzelmet aratott, de meg kell említeni a Flip Flop and the Fylers Fair Play díjas szavazatát is. Az első mérkőzéseknél tartunk, semmi sem dőlt még el.
A jutalomvideó különlegessége, hogy nem Sonny gitározik benne, hanem Trucker (avagy Culáger) ugrott be a B'15-ből eljátszani a Bossa Nova Baby-t a 15. WildCat Night-on, Hatvanban, 2014-ben.

2020. március 19., csütörtök

Komáromból jelentjük - 184. rész

Ismét a Nyugahatatlanon van a sor, ezúttal T. J. Arnall (nem, nem Johnny Cash) számát, a Cocaine Blues-t adja elő a banda, a felvétel a 2019-es N.A.A.F.-on készült, Komáromban.


Közszolgálati percek #240

Március 19-25
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Második koronavírus sújtotta programajánló.
Ismét sok koncert marad el. Fácánéknak mindjárt kettő, a Sonny and his Wild Cows-nak is egy. De a sor nem ért itt véget. (Rajta kívülálló okok miatt) lemondta koncertjét a Redneck Roadkill, Deák Bill Gyula, a Flying Times, a Rockin' RockCats, a The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar, a Party Dance Band, a Blackwater Bullfrog, az Ati EDGE and the Shadowbirds, a Grunting Pigs, a King Cat Rhythm, a Miskolci Illés EmlékZenekar, a CatZz és a Drockstore.
Egyelőre nem tudni, hogy az Amigós koncertek meg lesznek-e tartva.
Reméljük mihamarabb túlleszünk ezen. A bátrak megtekinthetik a Dynamite Dudest az Illegálban, vagy Tom White-ékat Monoron.
A kevésbé bátrak figyeljék péntken a Jampirandevút.

>>Péntek, Média:

Brillantin @ JampiRandevú - Mikivel és Nikivel

>>Szombat, Budapest:

Dynamite Dudes @ Illegal

>>Szombat, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Nicolette Étterem és Panzió (Monor)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.



2020, Tizedik hét, Top20

Nyolc hét után vette vissza a huszas lista első helyét a Motoros az Ifa megy a hegynetől. Mindkét dal már több, mint egy éve található a listán.
Harmadik helyen a 16 hete a listán levő Bad Moon Rising.
A lista résztvevőinek nagy része 2-3 helyet mozdult el felfelé. A legtöbbet a 16. Filléres szerelem (122 hely) és a 18. Hip Shakin' Mama (169 hely) javítottak.
Egy dallal bővült a lista, de a Heaven's On Fire a 27. helyet tudta csak elérni.
Két daltól búcsúztunk el. Ezek közül a Please Love Me 12 hetet töltött el a listán. A fentmaradók közt a legtöbbet, kilenc helyet a 19. Moving On csúszott vissza.
A hatodik Brill Anti vezeti a kiesőzónát, habár ezen a héten is szerzett pontot.
Mögötte a a 14. Don't Be Cruel és a 20. Csókkirály található.
A listára ezen a héten hét magyar nyelvű dal került fel.




2020. március 18., szerda

A mai videó a Kunszentmártoni Ameriai Autós találkozóról érkezik

A mai videó a Kunszentmártoni Ameriai Autós találkozóról érkezik. A dal címe: Kissin' Cousins. Az előadó az Ed Philips and the Memphis Patrol.

2020, Tizedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen tovább növelte előnyét a Rockin' RockCats. Őrzi második helyét a Pedrofon, de a harmadik Brillantin valamivel közelebb került hozzá.
A negyedik helyre ugrott az ötödikről a Dynamite Dudes, az ötödik Naked Truckers a múlt héten a hetedik volt.
Nem változott a mexikói határ. Az Ed Philips and the Memphis Patrol mögött a Duckers található.
"Mexikóban" is történt egy s más. Hat helyet előre lépve a 23. helyre került a Kiss Forever Band.
Két együttes is ezen a héten került fel előszür a listára. A Mitch Farty and the Drunken Sailors a 27. helyen nyitott, míg a Miskolci Illés EmlékZenekar a 31. legnépszerűbb a Napi Rock and Roll nézői közt a megtekintési adatok alapján.
A lista végén, a 36. helyen a Boys From The Cellar található.


2020. március 17., kedd

Agárdról jelentjük - 295. rész

A korai Hungária együttes dala a Rohanok hozzád, a Wikipedia szerint a 69 és 71 közötti felállás a felelős érte. Itt és most a Fifty's Heaven tálalja nekünk, akik a minőségi, de kevéssé ismert dalok felfedezésére specializálódtak. A felvétel a 2018-as Lakeside Weekenden készült.
A videó borítóképe csalóka, ugyanis a dalt nem Zsoci, hanem Bex énekli, de nem lehetett kihagyni ezt az elkapott pillanatot.


2020, Tizedik hét

H ahét legnézettebb videója a Big Boobs volt a Naked Truckers-től. Második helyen a Motoros végzett a Rockin' RockCats előadásában. A harmadik helyezett Filléres szerelem négy youtube like-ot is kapott, ennyit senki más nem szerzett a héten. Előadó a Brillantin. Holtverseny lalakult ki a haradik-negyedik helyen, a megtekintési idők miatt a negyedik a Mitch Farty and the Drunken Sailors lett a Hip Shakin' Mamával a Lakeside Weekend-ről. Ez a felvétel is kapott Youtube Like-ot.
Ötödik a Bad Moon Rising és a Dynamite Dudes.
A hét hatodik legnézettebb videója a Miskolci Illés EmlékZenekar által előadott Little Richard volt. Egy youtube like-ot is kapott a megtekintőktől.
Hetedik a Pedrofon és az Ifa megy a hegyen.
Holtverseyn a nyolcadik-kilencedik helyen is! Hosszabb megtekintési ideje miatt a nyolcadik a KISS Forever Band és a Heaven's On Fire a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról, kilencedik ismét a Pedrofon és ismét az Ifa megy a hegyen.
A Listát a duplázni tudó Brillantin zárja a Brill Antival.



2020. március 16., hétfő

Visszatértünk Janurába, az Amigó bárba...

Visszatértünk Janurába, az Amigó bárba, a koronavírus előtti boldog időkbe. Itt adott koncertet a Tom White & the Mad Circus, akik előadták többek között Jack Earls Slow Down című dalát.


2020 Február

A hónapban a legnézettebb videó a Motoros volt a Rockin' RockCats előadásában. Másfélszer annyian nézték meg, mint a második Ifa megy a hegyent a Pedrofontól, ráadásul két youtube like-ot is kapott a dal. Az Ifa is kapott egyet, a dal emellet több, mint két perces átlagos megtekintési idővel böszkélkedhet.
Szintén két youtube like tűnt fel a harmadik Bad Moon Rising neve mellett, az előadó a Dynamite Dudes.
Nem ért véget a yotube like-ok sora, a negyedik Zenegép Zenekar féle Sleeping in My Car is kapott kettőt.
Holtverseny alakult ki az ötödik hetodik helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt Elvistől az If I Can Dream csípte meg az ötödik helyet (emellett egy youtube like-ot ez a videó is begyűjtött), hatodik a Rockin' RockCats második videója, az Everybody's Trying to be My Baby.
A legtöbb youtube like-ot a hónapban, négyet a hetedik Moving on kapott. A Big Bull & His Selfish Band videója két és fél perces átlagos emgtekintést ért el.
Nyolcadik a Roll' Skate Boogie és a Monday Morning a Lakeside Weekend-ről.
Holverseny alakult ki a lista végén. Megtekintési ideje miatt a Török Ádám és a Légió felvétele, az Utolsó háború után a kilencedik. A listát a Brillantin és a Brill Anti zárja.



2020. március 15., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, A csoport, második mérkőzés

A heti mérkőzés két résztvevője az Ed Philips and the Memphis Patrol és Pécs elsőszámú zenekara, a Flip, Flop and the Flyers. Habár fiatalabb zenekar a Memphis Patrol, mint a Flip Flop, de mostanában aktívabbak, több koncertjük van, emiatt talán nekik van nagyobb esélyük a győzelemre. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a pécsiek már megnyertek egy selejtező mérkőzést, és nem szabad leírni őket.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!



2020. március 14., szombat

Szombat esti matiné #70

Habár a Menthol zenekarhoz személyesen még nem volt szerencsém, de azért figyelemmel kísérem őket is. Majd másfél évnyi hallgatás után ígéretesen tért vissza a zenekar, egy új videóklipet forgattak Beautiful Woman címmel. Hol máshol is forgathatták volna, mint a hazai Rock and Roll és Rockabilly élet szívégen, az Amigó bárban, valamint az Analog Music Hallban, ahová reméljük visszatéernek a Rock and Roll koncertek idővel.


2020. március 13., péntek

Igen szoros eredényt hozott az eheti Rock and Roll Kupa forduló!

Megszületett az első holtverseny. A végerdmény B'15 Truckabilly Trio : Duckers öt öt. Meg kell említeni, hogy mindkét zenekar előzékenyen a másikra szavazott. Mivel az első szavazatot a Duckers kapta, tőlük érkezik a jutalomvideó (Ten Ways to Rock a 22. Lakeside Weekend-ről), de a pontokat mindkét együttes megkapja, amelyek döntnek majd a továbbjutásról.

2020, Kilencedik hét, Top 20

Az egy éve a listán levő Ifa megy a hegyen vezeti a dalok listáját ezen a héten is, de möötte feltűnt a korábbi listavezető a Motoros. Csupán négy pont választja el őket egymástól, a jövő héten bármi megtörténhet.
Harmadik helyre csúszott a Bad Moon Rising.
Két dal került vissza a húsz közé az alsóbb régiókból. A 18. Szólt a Rockabilly 99, míg a 19. I Got Stripes 206 helyet javított.
Két dallal bővült a lista, de csak egy került a legjobbak közé. A Sleeping in my Car a 12.
A listától négy szerzemény búcsúzott, hat hétnél többet csak a Dream Lover töltött el itt.
A listán amradók közt csak hárman csúsztak vissze. A Bad Moon Rising és mögötte a Shake Rattle and Roll egy helyet, míg a 10. Moving On négy helyet vesztett.
A kiesőzóna élén a Big Boobs áll, ami jelenleg az ötödik.Nincs biztonságban további pontok nélkül a 9. Please Love Me, a 14. Plébánosnak sem, de a már említett Moving On is könnyen kieshet.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.



2020. március 12., csütörtök

Közszolgálati percek #239

Március 12-18.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Itt az első Koronavírus súlytotta koncertajánló. Már most tudni, hogy több koncert is elmarad. A Mystery Gang az Akváriumban mutatta volna be az új lemezét, természetesen a Csótány Dzsó előzenekar koncertje sem kerül megrendezésre. De a közeljövőben elmarad koncertje Fácánéknak (Tom Stormy X Petrovna), a Pedrofonnak, Deák Bill Gyulának, A Nyughatatlannak, a Blues B.R.Others Shownak, a Blackwater Bullfrognak, a Grunting Pigsnek, a Southern Comfortnak, a King Cat Rhythm-nek, a Zenegép Zenekarnak, a Miskolci Illés EmlékZenekarnak, a Luxemburg Rádió Zenekarnak, a CatZz-nek, a Pumpkins Triónak is.
Több helyen létszámkorlátozást vezettek be, mint például az Amigó bárban.
Ha kiderül egy koncertről, hogy elmarad, szóljatok, és az infó bekerül a posztba.
Egy biztos: aki mostanában koncertre jár, tuti lesz helye táncolni! :)
A Smith & Wessons új dalokkal készült, reméljük az ő koncertjük nem marad el.
Ezen tények fényében minden idők leghervasztóbb hétvégéje áll előttünk. Reméljük, nem romlik a helyzet.

>>Csütörtök, Vidék:

Hopz @ Toros Pálinkafesztivál (Szeged)

>>Péntek, Budapest:

Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ AMIGO Rockabilly Club
Dynamite Dudes@ Wanted Pub & Rock Shop

>>Szombat, Budapest:

B'15 Truckabilly Trio @ Amigó
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző

>>Szombat, Vidék:

Smith & Wessons @ Sport II Söröző (Békéscsaba )

>>Vasárnap, Budapest:

Brillantin @ Arena Corner Cseh Söröző

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


Komáromból jelentjük - 183. rész

A Madarak Házibulizenekar rendszeres fellépője a komáromi N.A.A.F.-nak. 2019-ben eőadták többek közt John Fogerty-től a Proud Mary-t, a felvétel érdekessége, hogy a dobos énekel.

2020, Kilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Rockin' RockCats tovább növelte az élen az előpnyét, átlépték a 100 pontot.
A második Pedrofon kissé lemaradva a nyomában, de még így is majdnem kétszer annyi pontjuk van, mint a harmadik Brillantin-nak.
Az első hét helyezett sorrendje nem változott, a nyolcafik helyre ugrott előre a 15.-ről a pécsi Flip, Flop and the Flyers.
Szintén hét helyet javított a B'15 Truckabilly Trio, akik íly módon bekerültek a legjobb tizenhat közé.
A "Mexikói határon" ezúttal az Ed Philips and the Memphis Patrol-t és a Duckers-t találuk, akik a 28. helyről léptek előre.
"Mexikóban" is sok változás történt.
A héten került fel először a miskolci Zenegép Zenekar a megtekintési listákra. Ennek egyenes következményeként a banda a 18. helyen nyitott a megtekintési eredményeken alapuló Rock and Roll Bajnokságban.
Tíz helyet javított a huszadik Jerry Lee's Rock'n'Roll Service.
A lista vége felé mindenki 3 helyet csúszott vissza. Kivétel a király, maga Elvis, aki csak kettőt, hála a szerzett pontjának.
A lista végén a 34. helyen a Boys From The Cellar található.




2020. március 11., szerda

Itt egy újabb videó Allisson legutóbbi önálló Amigós koncertjéről...

Itt egy újabb videó Allisson legutóbbi önálló Amigós koncertjéről, mint Big Bull & His Selfish Band (azóta fellépett már a Black Frogs-szal talán). A dal címe: Travelling Myself Around.


2020, Kilencedik hét

Óriási fölénnyel nyerte a hetet a Rockin' RockCats. A Motoros, a banda legnépszerűbb dala két youtube like-ot is kapott.
Szintén kettő like került a Napi Rock and Rollon most bemutatkozó Zenegép Zenekar és a Sleeping In My Car neve mellé.
A hét harmadik legnézettebb videójának, a Szólt arockabilly-nek az előadója a Duckers, a videó a 20. Lakeside Weekend-en került rögzítésre. Egy youtube like-ot kapott a felvétel.
Egy youtube like a jussa a negyedik I Got Stipes-nek is, az előadó a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service.
Ötödik helyen a B'15 Truckabilly Trio és a Burn Me Down a 18. N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-ról.
Hatodik a pécsi Flip, Flop and the Flyers és a Crazy Little Thing Called Love a Lakeside-ról. Egy Youtube like itt is feltűnt.
Youtube like birtokos a hetedik Always on My Mind is, a Pedrofon által előadott dal Elvis 81. születésnapi buliján hangzott el.
A Pedrofon duplázni tudott a nyolcadik hely is az övék, a dal pedig nem más, mint a banda legnépszerűbb felvétele, az Ifa megy a hegyen.
A B'15 is duplázott. Kilencedik az Esküvő a 22. Lakeside-ról.
A listát maga Elvis zárja az If I Can Dream-mel.



2020. március 10., kedd

Agárdról jelentjük - 294. rész

Nem, nem fogytek el még a 2016-os Lakeside Weekend videói sem. Habár négy éve lesz lassan, de még akadnak olyan csemegék a tarsolyban, mint a magyer nyelvű Stray Cat Strut a pécsi Flip, Flop and the Flyers-től.


2020, Nyolcadik hét, Top 20.

Az Ifa megy a hegyen egy éve a listán! Hogy is ünnepelhetnmé jobban az eévfordulót, mint az első pozícióban.
Második helyje jütt fel a negyedikről a Bad Moon Rising.
A harmadik Shake Rattle and Roll a múlt héten még a 11. volt.
Javított a lista másik veteránja, a Motoros is, ami a hetedikről a negyedik helyre lépett előre.
Egy dallal bővült a lista, az Utolsó háború után a kilencedik helyen debütált.
Egy dal búcsúzott a listáról, a Ne ébressz fel hat hetet töltött a listán. A lsitán maradók közül a hatodik Moving On négy helyet vesztett, míg a 15. Deam Lover 12 helyet esett vissza.
A kiesőzóna nagyon nagy az elmúlt hetekhez képest, ide tartozik a 11. Körömlakk baby, mögötte a Buona Sera Signorina, a már említett Dream Lover és a huszadik I Ain't Drunk.
Hat magyar nyelvű dal található a listán.



2020. március 9., hétfő

Top 10 lejátszási lista 2019 - #1

Ahogy az elmúlt évben, idén is az évet a legnézettebb lejátszási listák bemutatásácal kezdjök. Nézzük meg, hogy melyiek voltak a legnépszerűbbek 2019-ben!
Nem meglepetés, hogy a lejátszási listák közül 2019-ben éppen a nagy sikerű 2018-as Lakeside weekend listája végzett az élen. 2019-ben elmaradt a fesztivál, így 403 megtekintéssel kárpótolták magukat a rajongók, az átlagos megtekintési idő valamivel 2 perc fölött volt. 2018-tól a mai napig 835 alklalommal indították el a lista videóit.


2020, Nyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A múlt héten közelebb került az élhez a második Pedrofon, de a Rockin' RockCats most ismét el tudpott távolodni üldözőjétől.
Időközben a Brillantin lett a harmadik legnépszerűbb zenekar a Napi Rock and Roll videómegtekintései alapján. Előre lépett egy helyet a Big Bull & His Selfish Band és a Dynamite Dudes is.
Az utolsó helyet a 8.-ra cserélte fel a Török Ádám és a Légió Rock Band, mekerültek ezáltal a legnépszerűbb 16-ok csoportrjába.
A "mexikói határon" ezúttal a The Prison Band-et találjuk, a másik oldalon a B'15 Truckabilly Trio.
"Mexikóban a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar tudott előrelépni a 27.-ről a 24. helyre.
Új szereplőként jelent meg a Boys From The Cellar az idei listán, a fiúk egyelőre az utolsó 33. helyet foglalják el.


2020. március 8., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, D csoport, első mérkőzés

A csoport első mérkőzésén a B'15 Truckabilly Trio mérkőzik meg a szavazatokért a Duckers-szel. Az előbbinak van nagyobb eseélye, mivel előző évben előrébb végzett a Bajnokságban, továbba az előző évi kupában nkik sikerült továbbjutni a csoportkörből. Ha a Duckersnek sikerülne a győzelem, azzal nagy lépést tennének meg a továbbjutás felé.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.

Szavazásra fel!



2020. március 6., péntek

A C csoportkör nyitómérkőzésén is az esélyesebb győzedelmeskedett.

Fej-fej mellett haladt a szavazás indulása után a Mystery Gang és a Dynamite Dudes, de az utolsó szavazatot, a győztes szavazatot mégis az előző kapta. Ezzel nem tört meg  a trend, az eslő három mérkőzésen végig az esélyesebb (előprébb végzett az előző évi Rock and Roll Bajnokságban) győzedelmeskedett.
A jutalomvideó egy különleges dal, amit a banda 2006 környékén játszott sokat, a Lucky 13-ban adott koncerteken. Ezt vették elő 2017-ben a Veresegyházi városünnepen, a helyi erővel, Dörgével kiegészülve. A dal címe: Rip It, Rip It Up.


2020, Nyolcadik hét

Első listaelsőségét ünnepelheti a Török Ádám és a Légió Rock Band. A 2019-es komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on előadott Az utolsó háború után volt a hét legnézettebb videója.
Két youtube like-ot is kapott a második Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól, ami egy Lakeside Weekend-en került rögzítésre.
Harmadik legnézettebb a Brillantin és a Shake, Rattle and Roll lett, szintén Lakeside-os videó. Egy youtube like-ot kapott a megtekintőktől.
A Rockin' RockCats legnépszerűbb dala a Motoros a negyeidk a héten.
Ötödik három youtube like-kel a Moving On a brazil Big Bull & His Selfish Band előadásában.
Egy youtube like a jutalma a hatodik Ifa megy a hegyennek. Előadó a Pedrofon.
A Rockin' RockCats második felvétele, az Oh boy a hetedik.
Nyolcadik helyen a Forró Rágógumi - Rock n' Roll Zenekar-t találjuk, daluk címe Please Don't Touch. Szinén egy Lakeside Weekenden került rögzítésre.
Kilencedik a Boys From The Cellar és a Hillbilly Lány a kinszentmártoni amerikai autós találkozóról.
A listát a Brillantin második dala, a Brill Anti zárja, ez is Lakeside-os felétel.



2020. március 5., csütörtök

Komáromból jelentjük - 182. rész

A Kiss Forever Band annak ellenére adott remek koncertet a 2019-es komáromi N.A.A.F.-on, hogy a hangosítás nem volt éppen a legjobb. Eljátszották a Kiss Heaven's On Fire című dalát is.

Közszolgálati percek #238

Március 5-11.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

73 születésnapját ünnepli a Magyar Rock and Roll kiemelkedő alakja, Fenyő Miklós a Barba Negrában.
Igen különös együttállás valósul meg pénteken Szombathelyen. A ynughatatlan vendégeként lép fel a That's Right Baby, akiknél beugró gitáros lesz Kárörvendő Ernő (King Cat Rhythm) személyében.
Teddy Harpo olaszországi turnéra indult volna, de a Koronavírus keresztülhúzta a számításait. Külföldi fellépés így ezen a héten sem lesz.
Viuszont több együttes is két fellépést vállalt a hétvégén. Ezt megszokhattuk már a Pedrofontól, de most a Nyugahtatlan, Ati Edge-ék, a Grunting Pigs és a Mystery Gang is kétszer lép színpadra.
A hétvége egyébkéne igen erősre sikerült, főleg Pesten, ahol igazán nehéz lesz váalsztani. Az Amigo mellett a Legenda Sörfőzde Centerben és a Muzikumban is két nekünk való koncert lesz.

>>Csütörtök, Budapest:

Sir Oliver Mally (A) /w Jumping Matt (H) @ Törzshely

>>Péntek, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Amigo
Deák Bill Gyula @ Legenda Sörfőzde Center
Pedrofon @ AJAMK
Group'n'Swing @ Metro Club Theatre
Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház
Party Dance Band @ KMO Művelődési Központ
Jambalaya @ Lámpás

>>Péntek, Vidék:

Mystery Gang @ Trafik (Pécs)
A Nyughatatlan, That's Right Baby feat. Kárörvendő Ernő @ Végállomás Klub (Szombathely)
Grunting Pigs @ Chaplin Bar (Biatorbágy)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Sarga Sorozo (Szolnok)

>>Szombat, Budapest:

Pedrofon @ Amigo
GESAROL @ Legenda Sörfőzde Center
Fenyő Miklós Hivatalos Oldala, A Nyughatatlan @ BARBA NEGRA
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Dynamite Dudes @ RIFF Budapest
CatZz @ Big Bike Pub
Slow Down & Blues buli by Pepita @ Rákóczi út 20

>>Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Granárium Zebra Club (Szarvas)
Grunting Pigs @ BAB Kávézó (Balatonalmádi)
Ati EDGE and the Shadowbirds @ Tó bisztró (Göd)

>>Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

>>Szerda, Budapest:

Blackwater Bullfrog @ Acapulco Bowling Club

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.


2020. március 4., szerda

Először sikerült egy Miskolci Illés EmlékZenekar koncertre eljutni...

Először sikerült egy Miskolci Illés EmlékZenekar koncertre eljutni, a banda a Kocsonyafesztivál 2020-on lépett fel. Habár az Illést elsősorban beat dalairól ismerjük, olyan kiváló Rock and Roll nótákat is alkottak, mint a ma megosztásra kerülő Little Richard.

2020 Hetedik hét, Top 20

Nemcsak megőrizte, növelni is tudta előnyét az élen az Ifa megy a hegyen.
Habár harmadik hete nem kaptt pontot, sikerült a második helyig kapaszkodnia a Moving On-nak, és nyomában a Dream Lover-nek, de nekik innen szinte biztos, hogy lefelé ível majd a pályájuk.
Hét helyet javított a Bad Moon Rising, most a negyedik helyen találjuk.
Ennél többet senki sem javított, senki sem került be az alsóbb zónákból, viszont két újonccal is bővült a lista. A Monday Morning a 8., míg a Wanderer a 14. Egy harmadik dal is felkerült a listára, de nem került be a húsz közé.
Ketten búcsúztak a listától a héten, az I'm Gonna Home My Baby Tonight 13 hetet töltött el rajta.
Több felvétel is viszacsúszott 1-2 helyet az első 20 között, a elgtöbbet, öt helyet a korábbi második, 68 héttel a lista rangidőse, a Motoros.
Szerencsére a dal folyamatosan kap pontokat, nem fog egyhamar távozni a lsitáról, nincs a kiesőzónában.
Nem úgy mint a Ne ébressz fel a lista végén. Az a kivételes eset fordult elő, hogycsak egy dal tartozik ide.
Hét magyar nyelvű szerzemény található a listán.



2020. március 3., kedd

Agárdról jelentjük - 293. rész

Alkalmi zenekarként állt össze a Mitch Farty and the Drunken Sailors a 2017-es Lakeside Weekendre. Mitch Farty a bőgős poszton, a többi helyen a Tom White and the Mad Circus tagjai. Érdekesség,  hogy később Tom White-ék a Drunken Sailors nevet hsználták az X-faktorban való induláshoz.
Ma a Hip Shakin Mama című opsuz kerül terítékre a csapattól.


2020 Hetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

A Rockin' RockCats előnye az élen valamelyest csökkent, a második Pedrofon úgy tűnik idén mindent megtesz, hogy az élen végezhessen. Ez a két banda messze elúzütt a mezőnytől. A The Ridin Dudes még mindig a harmadik, pontegyenlségben a Brillantin-nal, de egyikük sem kapott pontot egy ideje.
A 12.-ről a 6. helyre lépett előre a Dynamite Dudes.
A héten öt zenekar is bekerült a bajnokságba, a legjobb helyen a Roll' Skate Boogie, akik a 8. helyet szerezték meg.
A legjobb 16 közé még a pécsi Flip, Flop and the Flyers-nek sikerült bejutni, ők a 14.-ek. A "Mexikói határon" a B'15 Truckabilly Trio és a StarBugs találhatóak.
"Mexikóban" találkozunk a három új tenekar nevével. A Redneck Roadkill a 28., a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service a 29., míg a Zorall a 31.
A listát a Török Ádám és a Légió zárja a 32. helyen.



2020. március 2., hétfő

Top 10 lejátszási lista 2019 - #2

Ahogy az elmúlt évben, idén is az évet a legnézettebb lejátszási listák bemutatásácal kezdjök. Nézzük meg, hogy melyiek voltak a legnépszerűbbek 2019-ben!
Egy igazi meglepetés együttes lejátszásiu listája található a második helyen! A Crazy Cat and the Blue Moons valamikor 2017 szeptemberében adta az utolsó koncertjét, mégis az ő listájuk ért el 281 megtekintést 2 perc 32 másodperces átlagos megtekintés mellett.



2020 Hetedik hét

Megszerezte idei első listaelsőségét a Roll' Skate Boogie. Ebben a Lakeside Weekend-en elhangzott Monday Morning volt a segítségükre.
Előkelő helyen a pécsi Flip, Flop and the Flyers. A Wanderer a 20. Lakeside-ról a második.
Holtversenybe botlnk a harmadik-negyeidk helyen. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Dynamite Dudes -é és a Bad Moon Rising-é a harmadik hely (szintén a Lakside-on készült a felvétel). Negyedik így a Pedrofon és az első számú daluk, az Ifa megy a hegyen lett. Mondanom sem kell, ez is a Lakeside Wekeenden került rögzítésre.
Egy újabb holtverseny következik, a megtekintési idő alapján a Pedrofon másik dala, az Ifa megy a hegyen-nek egy másik verziója csípte meg az ötödik pozíciót. Hatodik a Rockin' RockCats és a Motoros.
Idén elsőzör szerepel a listán a Redneck Roadkill is. Az első lemezük legnépszerűbb dala, a Dolly a klónbáránka a hetedik.
A hét harmadik holtversenye a nyolcadik-kilencedik helyen köszün szembe. A megtekintési idő alapján a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-é a nyolcadik hely a Great Balls of Fire-rel, a kilencedik a Zorall zenekar-tól a Ha volna két életem. Mindketten először szerepelnek idén a mgtekintési listán.
A listát a Mystery Gang és a Baby That's What I Like zárja.



2020. március 1., vasárnap

Rock and Roll Kupa 2020, C csoport, első mérkőzés

Igazán kiszámíthatatlan lesz az eheti mérkőzés végeredménye. A Mystery Gang ugyan a legtöbb Facebook kedvelővel bíró együttes Magyarországon, de rajongóik nem gyakran szoktak szavazni a Napi Rock and Rollon.
Kérdés, hogy ellenfelük, a Dynamite Dudes ki tudja-e használni a lehetőséget, és meg tudja-e szerezni első győzelmét a csoportban.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
A nyertes 3 pontot kap a csoportelsőségéert folytatott versenyben, holtverseny esetén az együttesek 1-1 pontot kapnak.
Szavazásra fel!