2016. december 31., szombat

Az év csúcspontja a Rock and Roll Kupa döntőjének jutalomvideója!

Legalábbis ami a Napi Rock and Rollt illeti. A Kupában idén 1620 érvényes szavazat lett leadva a mérkőzésekre, ebből kereken 600 a Pedro and the Dogboomers-re. A csoportból a második helyen jutottak tovább, de az egyenes kieséses szakaszban begyújtották a rakétát.
A Pedrofon-t 77:30-ra múlták felül a negyeddöntőben. Ezután következett az elődöntő a Fifty's Heaven ellen, ami minden idők legnagyobb összecsapását hozta, itt 280:212 lett az eredmény. Végül a döntőben a 2015-ös győztes, a Redneck Roadkill volt a kihívó, ahol Trump-i győzelmet arattak: 181:84 arányban ők nyerték a meccset.
A jutalomvideó mi is lehetne más, mint a banda legnézettebb felvétele, a Good Rockin' Tonight, amivel megnyitották a 2015-ös Wildcat Night-ot.
Boldog új évet a Napi Rock and Roll összes nézőjének!

2016. december 30., péntek

Eljött az év utolsó napja, amikor új, még sosem látott videó kerül megosztásra

A megtiszteltetés a Sonny and his Wild Cows-é, akik a KOBUCI-ban adták elő a Red Hot Mama című számot.
Holnap pedig kiderül, hogy ki nyerte a Rock and Roll Kupát, és kitől érkezik a jutalomvideó.

2016. december 29., csütörtök

Komáromból jelentjük - 75. rész

A Hard Rocké lesz ma a színpad. Az ABCD (Hungary) komáromi koncertjén ( N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) ) adta elő többek között a Shoot To Thrill című számot .

Közszolgálati percek #93

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Jó zsúfolt lett az év utolsó hétvégéje is. Nem csak Pesten, de vidéken is számos koncert lesz, Mezőkövesdtől Sopronon át Pécsig és Szegedig.
A fő nap persze a szombat, Szilveszter napja. Az Amigóban ezúttal a B'15 lép fel, de a Dinamikusok, a Bits, a Group'n'Swing, a Gesarol és a Naked Truckers is szinesíti a kínálatot. Itt mindenki mgtalálja a maga ízlésének valót.
Tom White-ék háromszor is fellépnek, külföldre egyedül Takáts Tamásék mennek.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Ellàtò Kert
Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx
Naked Truckers @ Macskafogó Terasz

Csütörtök, Vidék:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute Band - since 2004 @ Boomerang Billiard Szalon (Mezőkövesd)
Tom White & the Mad Circus @ Red Rock Pub Kecskemét (Kecskemét)

Péntek, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Fat Mo's
Casino Black @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Sugár Üzletközpont
Fifty's Heaven @ Klisé Bár

Péntek, Vidék:

Hungária Tribute @ Fő tér (Oroszlány)
Mystery Gang Pedro and the Dogboomers @ TEKA (Kecskemét)
The Bits @ Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron)
Deák Bill Gyula @ Fehér Ökör Rock Pub (Tatabánya)

Szombat, Budapest:

Dynamite Dudes @ Tilos Rádió Szilveszteri Buli
The Bits @ Muzikum Klub & Bisztró
Group'n'Swing @ Bálna Bisztró
GESAROL @ Legenda Sörfőzde Center
Naked Truckers @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert
B'15 Truckabilly Trio @ Amigo

Szombat, Vidék:

Mystery Gang @ Dobó tér (Eger)
C C és a Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Fő tér (Dunakeszi)
Tom White & the Mad Circus @ Jampec Party különkiadás a Deja Vu Szilveszteren! (Szeged)
Pedrofon @ Széchenyi tér (Esztergom)
Flip, Flop and the Flyers @ Városi Szilveszter 2016 (Pécs)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Takler Kúria (Szekszárd)

Szombat, Külföld:

Takáts Tamás Blues Band @ Sepsiszentgyörgy (RO)

Vasárnap, Vidék:

Mystery Gang @ Újévi Csobbanás Szigligeten a Royal Vodkával (Szigliget)

Hétfő, Budapest:

Roll' Skate Boogie, Flying Times, Madarak HBZ @ Rocky Monday

--==Nem koncert események==--


Csütörtök, Budapest:

Előszilveszteri blui @ Európa Hajó

Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. december 28., szerda

A Rock and Roll Bajnokság leendő győzteseitől láthattok ma egy új videót

Senki sincs, aki képes lehet elvenni a győzelmet a Dynamite Dudes-tól a bajnokságban. A banda átlépte a 2500.-ik like-ot is, amihez ez úzon gratulálunk. Következzen tőlük az I'm Stuck című szám, szokatlan módon hátulnézetből!

2016, Ötvenedik hét. Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Dynamite Dudes átlépte a hétszáz pontot.
Mögötte az élmezőnyben nem történt változás, a dobogón a Pedrofon és a Mystery Gang, de mögöttük a B'15 Truckabilly Trio is csupán karnyújtásnyira van.
A kilencedik helyre feljött a Redneck Roadkill, akik a Metal Daze-zel cserélgették a helyüket az utóbbi hetekben.
A Vasmacska, a női rockbanda épp a legjobbkor szerzett pár pontot, így megőrizhették a 12. helyüket a Pedro and the Dogboomers-től, akik most robbantak be a legjobb 16 közé, nyolc helyet előre lépve.
A"Mexikói határon", a legjobb 16 határán így mostantól a Danny Rockabilly and his Clan és a Peter Andorai & The Graceband található.
"Mexikóban is történet egy s más.
A The HepCats két helyet javítva átvette a 30. helyet, és az olasz Don Diego Trio került fel a listára, az 50. helyre.
A listát az 59. helyen most is a Nitus and the Rollin' Dice zárja.


2016. december 27., kedd

Agárdról jelentjük - 127. rész

Az év utolsó "Agárdról Jelentjük" posztjában ismét egy 2015-ös pillanatot idézünk fel. A főszerepben a Crazy Cat & The Blue Moons. A srácok nagy átéléssel -ahogy azt tőlük már megszokhattuk- adták elő a Milk Cow Blues-t.

2016, Ötvenedik hét.

Mesterhármast ért el a Pedro and the Dogboomers ezen a héten. Az első a Jégrock lett, a második a Good Rockin' Tonight.
A harmadik helyre szorult a Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól.
A listán ezek után három holtverseny is kialakult. Rögtön a negyedik.ötödik helyen találunk egyet, amit a megtekintések ideje alapján a Peggy Sue a Mystery Gang tolmácsolásában nyert.
Csupán egyetlen perc megtekintési idővel maradt le a The HepCats és a Hip Shakin' MAma. Panaszkodni nincs okuk, mert két youtube like-ot is kaptak.
A hatodik-hetedik helyen ismét egy holtversenybe botlunk. Az előkelőbb helyen az olasz Don Diego Trio Honky Tonk Man-je lett, ami ráadásul kapott egy youtube like-ot is.
Hetedik a harmadik Dogboomers szám, a Teddy Boy Boogie.
Ez a hét a holtversenyek hete. A harmadik holtversenyt is a megtekintési idő segít eldönteni.
A nyolcadik emiatt a Redneck Roadkill és a fenomenális instrumentális daluk, a Tumbleweed lett, ahol Krisztián, a gitáros megmutathatja, hogy mit tud.
A kilencedik az év meglepetéscsapata, a női rockbanda, a Vasmacska lett. A Hungária feldolgozás Meghalok, hogyha rám nézel rendszeres vendége volt a listáknak idén.
Nem más, mint a bajnokesélyes Dynamite Dudes zárja a listát. Az I'm Walkin'-nal duplázni tudtak.


2016. december 26., hétfő

Habár az év utolsó hete kezdődik meg most és mindenki...

...vagy még a Karácsony, vagy már a Szilveszter lázában ég, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne itt az ideje egy kis Rock and Rollnak.
Ebben az Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live lesz ma segítségünkre, akik a Budapesti Sunnyban adták elő a C'mon Everybody című számot.

2016, Negyvenkilencedik hét, Top 20.

Az első öt helyen nem történt változás a héten. Az élen a Bad Moon Rising, mögötte a Peggy Sue, a dobogó harmadik helyen az I'm Walkin.
Egy nagy visszatérő található a 16. helyen, a Parasztronauta, ami 227 helyet ugrott felfelé.
Két újonc is felkerült a listára ezen a héten. A hatodik pozícióban a Lakeside Rockin' nevű dal, a tizedik helyen a You Don't Have To Say You Love Me.
Az Ain't Ever Comin' Home, a korábbi listagyőztes három helyet lépett vissza, most a huszadik a szerzemény.
A Sixteen Chicks öt helyet lépett vissza, most a 11. Ezen a héten ez az egyetlen dal a veszélyzónában.
Az Angol és Magyar dalok aránya ezen a héten 15:5.


2016. december 25., vasárnap

Eljött az év legjobban várt pillanata a Napi Rock and Rollon!

A Rock and Roll Kupa döntőjének szavazása ebben a percben elindult!
A háttérben már fenik a késeket és élezik a bárdokat mind a Pedro and the Dogboomers-nél,mind a Redneck Roadkill-nál.
Kommentben szavazzatok, hogy melyikük a kedvencetek! Mindenki csak egyszer szavazhat. A szavazás pénteken délután ötkor zárul.
A győztes lesz 2016 Rock and Roll Kupa győztese, és ezzel kiérdemli a jogot, hogy Szilveszterkor ő szerepelhessen a műsoron.
Szavazásra fel!


2016. december 23., péntek

Véget ért egy hosszú út ma

Egész évben kiemelkedően teljesített a Rock and Roll Kupában a Fifty's Heaven. A csoportkörből maximális ponttal jutott tovább az együttes, és csak a kupa történetének a leghevesebb mérkőzése során az elődöntőben bizonyult valaki jobbnak náluk. Így indultak a kupa bronzérméért, amit meg is nyertek 47:10 arányban a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-szel szemben.
A bronzérem tulajdonosától stílszerűen az Út végén című dalt láthatjátok most, mint jutalomvideó.

2016. december 22., csütörtök

Ponyvaregény, valaki?

Erről a számról szinte mindenkinek az a film ugrik be. Az egyik leghíresebb jelenetben John Travolta és Uma Thurman táncoltak egy emlékezeteset erre a dalra. A You Never Can Tell-t ma a Surfin' Zhiguli prezentálja nekünk a Club Beshito-ból.

Közszolgálati percek #92

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Az év utolsó előtti hétvégéje következi most! Nem is akármilyet fog szólni! Már ma indul a buli, a Belvárosi Piactól az Árkádig áll a bál.
Érthető okok miatt a szombat most kimarad a szórásból, de cserébe hétfőn, kedden és szerdán is jópár koncert közül lehet választani.
Ha ki akarunk emelni egy két érdekességet, akkor a Hepcats koncertjét említeném, akik a jól ismert Silver Shine vendégei lesznek, és akik évente csak egy koncertet adnak külföldre költözés okán.
Érdemes lehet még meglátogani szerdán Sonnyék koncertját is, ahol a vendég Rhythm Sophie lesz.
A Skullcrush hosszabb szünet után lép fel megint, ráadásul Budapesten.
Akik rendszeres látogatói a Fifty's Drinxnek most Takiékkal ünnepelhetnek, mert 10 éves lett a klub!
A héten a legszorgalmasabbak Tom White-ék, akik négy koncertet is adnak, de a Dinamikusok is cak egyel maradnak le mögöttük.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Belvárosi Piac
The Bits @ ÁRKÁD Budapest


Csütörtök, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Rendezvényház (Bölcske)

Péntek, Budapest:

Tom White & the Mad Circus @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Pedrofon @ Open Cafe - kávézó

Péntek, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Művelődési ház (Nagykarácsony)

Hétfő, Budapest:

The Silver Shine, The HepCats @ Gozsdu Manó Klub

Hétfő, Vidék:

A Nyughatatlan @ Az Igazi Romkocsma (Debrecen)

Kedd, Budapest:

The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute Band - since 2004 @ New Orleans Club
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Amigo

Kedd, Vidék:

Dynamite Dudes @ Nappali (Pécs)

Szerda, Budapest:

Leonardo Pickup Trio @ Dallas Étterem
Dynamite Dudes @ Illegal
Salty Dog Blues Duo @ Bonyai Étterem
Skullcrush @ ELLÁTÓház
Sonny and his Wild Cows, Rhythm Sophie @ Orfeum a pesti mulató

Szerda, Vidék:

Tom White & the Mad Circus @ Dreher Söröző Nagykáta (Nagykáta)
Nemcsak Berry @ Erkel Ferenc Művelődési Központ (Budakeszi)

--==Nem koncert események==--


Csütörtök, Budapest:

10 éves születésnapi buli @ Fifty's Drinx

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. december 21., szerda

Mit szólnátok mára egy kis jammeléshez?

A Viva Las Vegas aktualitását az adja, hogy az Elvis 81. születésnapi buliján hangzott el, azon a bulin, ami megint itt van a küszöbön. Akinek még nincs jegye az rohanjon a New Orleans Club-ba, vagy keresse meg a Magyar Elvis Klub tagjait, mert közeleg hetedike!

2016, Negyvenkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Egyre csak nő a különbség az élen álló Dynamite Dudes és az üldözői, például a Pedrofon közt. Ki lehet jelenteni azt, amit már eddig is tudtunk, hogy a Dinamikusok lesznek 2016-ban a a Rock and Roll Bajnokság győztesei.
A második-negyedik helyért azért még várható némi tolakodás, húsz ponton belül van a Mystery Gang és a B'15 Truckabilly Trio is.Három hét bőven elég itt komolyabb változásokhoz.
A Fifty's Heaven eheti listagyőzelmével feljött a bajnokságban a hatodik helyre.
A kilencedik-tizedik helyen is csupán egy pont választja el a zenekarokat, három hét alatt itt is lehetnek változások.
Megszokott kép vár ránk a "Mexikói határon". A Peter Andorai & The Graceband még itt, a Prison Band már ott.
Ha kitart a Pedro and the Dogboomers lendülete az a kép hamarosan változni fog. Jelenleg még "Mexikóban" találjuk őket a 21. helyen.
Ezen a héten is a Nitus and the Rollin' Dice találhat a lista végén, az 58. helyen.


2016. december 20., kedd

Agárdról jelentjük - 126. rész

Ritka vendég a twist a Napi Rock and Rollon. Pedig a twist tulajdonképpen a Rock and Roll nagy családjába tartozik. Ezt a hiányosságot most be tudjuk pótolni, hála a B'15 Truckabilly Trio-nak. A srácok a Lakeside Weekend-en komolyan vették, hogy Twisin' the Night Away.

2016, Negyvenkilencedik hét

Az első helyezett ezen a héten egy videó a Lakeside Weekend-ről. Minden értelemben, ugyanis a Fifty's Heaven Lakeside Rockin' című dala épp az ország legjelentősebb Rock and Roll megmozdulásáról szól. A közönség egy youtube like-kal jutalmazta a felvételt.
Nem is egy, de két youtube like-ot kapott a második Pedrofon dala,a You Don't Have To Say You Love Me. A felvétel az Elvis 81. születésnapjára rendezett ünnepségen készült.
A Dynamite Dudes ezen a héten a dobogó harmadik fokán található a Bad Moon Rising-gal.
Negyedik lett a Redneck Roadkill egyik saját dalával a Parasztronautával. Ez a felvétel is kiérdemelt egy like-ot a youtube-on.
Nem meglepő, hogy a Dinamikusoknak megint összejött a mesterhármas. a második daluk a listán az Ain't Ever Comin' Home az ötödik helyről.
Hatodik lett a Pedro and the Dogboomers felvétele, a Good Rockin' Tonight.
A hetedik- nyolcadik helyen holtversenyt találunk, amit a megtekintések ideje old fel. Emiatt lett a hetedik a Dinamikusok harmadik dala, az I'm Walkin.
A nyolcadik-kilencedik helyen a Crazy Cat & The Blue Moons két videóját találjuk, a Mobile, Alabama-t és a Hold Me, Hug Me, Rock Me-t.
Végül a listát ezen a héten a Killer Diller Combo és a Trouble zárja.


2016. december 19., hétfő

Nem április elsejei tréfa a mai poszt!

Ugyan a Crazy Cat & The Blue Moons éppen Április elsején adott koncertet az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban, de nagyon is komolyan vették a dolgukat, amikor előadták Buddy Holly klasszikusát, a Baby Won't You Come Out Tonight-ot.

2016 November

A hónapban magasan a Dynamite Dudes Bad Moon Rising-ja volt a legnézettebb.
Megtekintési időben azonban megverte a második Rockin' Bones a Killer Diller Combo-tól. sőt ez a dal három like-ot is kapott a youtube-on.
A harmadik is egy Dynamite Dudes dal lett, az I'm Walkin'.
A Napi Rock and Roll legnézettebb videója a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában. Most ismét felfelé ível a dal "karrierje", negyedik lett Novemberben, és ő is kapott youtube like-ot.
A Pedrofon visszatért a listákra, az Ifa megy a hegyen lett az ötödik.
A Killer Diller Combo duplázni tudott, a Be Baba Leba November hónap hatodik legnézettebbje volt.
A Nemcsak Berry egy legnépszerűbb szerzeménye a Szép Lányok jó bor (legalábbis ami a Napi Rock and Roll-t illeti), ez a dal most a hetedik lett Novemberben.
A Dinamikusoknak a triplázás is összejött. A listán a harmadik daluk a nyolcadik helyet elfoglaló Sixteen Chicks.
Az Easy Blues-tól a Hoochie Coochie Man volt November kilencedik legnézettebb Napi Rock and Rollos felvétele. A dal megtekintési ideje a lista élén állókhoz mérhető.
A listát a Tom White & the Mad Circus zárja. A Csak Tisztán egy jól ismert Stray Cats feldolgozás, a bandát a November havi listára is feljuttatta.


2016. december 18., vasárnap

Az év utolsó előtti hetén a bronzmérkőzés zajlik a Rock and Roll Kupában

Az egyik oldalon a kupa történetének legnagyobb csatájában alulmaradt, de kiemelkedően helytállt Fifty's Heaven, míg a másikban az a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service, aki 14-ben szintén bronzmérkőzést játszott, sőt 15-ben döntős volt. Szóval kiélezett mérkőzés várható itt is.
Kommentben írjátok le pénteken 17:00 óráig, hogy melyikük a kedvencetek. Mindenki csak egyszer szavazhat. A győztestől egy jutalomvideó várható hatkor, és övé a Rock and Roll Kupa virtuális bronzérme. :)

Azoknak, akik nem ismerik a Jerry Lee's Rock and Roll Service-t, azok ezen a linken találnak pár videót.

Akik a Fifty's Heaven-t nem ismenrék, azok itt ismerkedhetnek a banda felvételeivel.

Szavazásra fel!


2016. december 16., péntek

A második elődöntő soha nem látott heves küzdelmet hozott

A két versenyző együttes összesen 492 érvényes szavazatot gyűjtött. Ezek közül 280 a születésnapos Pedro and the Dogboomers-re érkezett, így ők jutottak be a Rock and Roll Kupa 2016-os döntőjébe.
Alulmaradt ugyan ebben a küzdelemben a Fifty's Heaven, de a begyűjtött 212 szavazat így is több, mint az eddigi maximum a kupa története során. A gratuláció nekik is kijár, ehhez nem fér kétség.
A FH rajongók nem pihenhetnek, vasárnaptól kedvencük a bronzmérkőzésen szépíthet majd!
A jutalomvideó pedig az évszakhoz némiképp illően a Jégrock.

2016 Negyvennyolcadik hét, Top 20

A lista az első hét helyig változatlan, erre ritkán van példa. Az elmúlt hat hét adatai alapján a Bad Moon Rising a legnépszerűbb dal, mögötte a Peggy Sue és az I'm Walkin.
Ez a hét a nagy visszatérések hete. A Teddyboy Boogie 104 helyet, a Whiskey in the Jar 151-et, míg a Country egyenesen 203 helyet lépett előre, hogy a legjobb húszba kerüljenek.
A héten új dal nem bővítette a listát.
Két dal is kilenc helyet csúszott hátra az előző heti pozíciójához képest. Ezek az Ain't Ever Comin' Home és a Mess Around.
A héten a kiesőzónában haárom szerzemény található. Az Ez lesz az a nyár van a legelőkelőbb helyen. A korábbi listavezető Ain't Ever Comin' Home is régen kapott már pontokat. A harmadik dal pedig a Mess Around.
Ezen a héten 15:5 az Angol és Magyar dalok aránya.




2016. december 15., csütörtök

Komáromból jelentjük - 74. rész

Talán a legismertebb Kiss szám az I Was Made For Lovin' You. A Kiss Forever Band fellépett idén a komáromi N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on, ahol nagy sikert arattak ezzel a dallal.

 

Közszolgálati percek #91

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ha a zártkörű bulikat nem számoljuk, akkor a hétvége most csak Pénteken indul. Pénteken Budapesten a Dirty Work koncertje lehet érdekes, a banda nemrég alakult. Jó hír Crazy Caték rajongóinak, hogy a banda nem szűnik meg, erre a legjobb bizonyíték a Gitár Pontos koncertjük.
Vidéken pénteken inkább csak az ország közepén lesznek koncertek, Gárdonytól Mezőkövesdig.
Szombaton az amigóban dupla születésnapi koncertet tart a Dogoomers és a RockCats.
Hétfőn a Rocky Monday a Shake and Roll nevű zenekart prezentálja.
A hétvégén külföldre nem megy senki, a legszorgalmasabb Deák Bill Gyula, aki három koncertet is ad.

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
dirty work @ Szilvuplé Varieté
Deák Bill Gyula @ Uránia Nemzeti Filmszínház
Flying Times @ Amigo
Crazy Cat & The Blue Moons @ Gitár Pont Café

Péntek, Vidék:

Nyughatatlan @ Boomerang Billiard Szalon (Mezőkövesd)
The Bits @ Nemzedékek Háza, Gárdony (Gárdony)
Tom White & the Mad Circus @ Granárium Zebra Klub (Szarvas)
Pedrofon @ Jászberény! Belváros! (Jászberény)

Szombat, Budapest:

Leonardo Pickup Trio @ Fifty's Drinx
Pedro and the Dogboomers, Rockin' RockCats @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Surfin' Zhiguli @ Bujdosó Kertert
The Bits @ ERöMŰVHÁZ
Group'n'Swing @ Jazzy Pub
Deák Bill Gyula @ BackStage Pub

Szombat, Vidék:

Boka és a Klikk @ Öreghegyi Közösségi Ház (Székesfehérvár)
A Nyughatatlan @ Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)
Smith & Wessons @ Tinos (Gyula)

Vasárnap, Budapest:

Deák Bill Gyula @ XVII. Kerület, Fő tér.

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Roll' Skate Boogie, Flying Times, Shake and Roll @ Rocky Monday

Szerda, Budapest:

Dynamite Dudes @ Lámpás

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Szombat, Budapest:

Boogie láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. december 14., szerda

A Spanyol portyán készült videó kerül ma terítékre

A Madridi Tundercatclub-ban lépett fel a blues-t játszó Skinny Dogs. Aki ismeri a dal címét, az jelezze! :)

2016, Negyvennyolcadik hét, Rock and Roll Bajnokság

Lendületben nincs hiány a Dynamite Dudes-nál, egyre nő az előnyük az élen. Viszont az utóbbi hetek nagy tempója kifizetődni látszik a Mystery Gang-nek: átvették a második helyet a Pedrofon-tól! De a különbség nem nagy, a negyedik B'15 Truckabilly Trio is 10 ponton belül van.
A nyolcadik Takáts Tamás Blues Band négy pontra megközelítette az előre menekülő Fifty's Heaven-t.
A Metal Daze zenekar pedig immár a Napi Rock and Roll kilencedik legnépszerűbb zenekara 2016-ban, habár az év még nem ért véget.
A "Mexikói határon" immár nyolcadik hete a Peter Andorai & The Graceband-et és a The Prison Band-et találjuk.
"Mexikóban" is történtek érdekes dolgok a héten. A Pedro and the Dogboomers négy helyet előre lépve elfoglalta a 23. pozíciót.
A The Hot Road Rockabilly Band is az év végén húz bele, egyből kettőt is előzve feljöttek a 33. helyre.
A lista végén, az 58. helyen a Nitus and the Rollin' Dice található.


2016. december 13., kedd

Agárdról jelentjük - 125. rész

Olaszországból érkezett a Lakeside Weekend-re a Don Diego Project 2015-ben. Nagy sikerű koncertet adtak a fesztiválon (ahogyan ez a közönség reakciójából látszik is), az egyik általuk előadott dal a Honky Tonk Man volt.
Fogadjátok szeretettel!

2016, Negyvennyolcadik hét

Ezen a héten a Napi Rock and Roll videói közül a Takáts Tamás Blues Band-féle Country volt a legnézettebb.
Mögötte második helyen a Metal Daze zenekar által 2015-ben előadott Whiskey in the Jar található, a dal kapott egy like-ot a youtube-on.
Csupán pár perc megtekintési idővel csúszott a harmadik helyre a Pedro and the Dogboomers és a Teddy Boy Boogie.
Negyedik helyen a korábbi listavezető, mostanában újból erőre kapó Peggy Sue a Mystery Gang előadásában.
Az ötödik-hatodik helyen holtversenyben található a duplázni tudó Dynamite Dudes két dala,a Bad Moon Rising és az I'm Walkin. A sorrendet a megtekintések ideje döntötte el.
Nem más, mint a korábbi listavezető Be Baba Leba a Killer Diller Combo-tól került ezen a héten a hetedik helyre.
A nyolcadik-kilencedik helyen ismét csak egy holtversenybe botlunk, itt is a nézési idő segít dönteni.
Nyolcadik a Folsom Prison Blues Fifty's Heaven-módra, kilencedik a Nemcsak Berry saját dala, a Szép lányok, jó bor.
A héten a listát Miskolc üdvöskéi, a The Hot Road Rockabilly Band zárja a Route 66-el.


2016. december 12., hétfő

A hetet kezdjük egy laza kis Countryval!

A Tumbleweed című számban megmutatja Krisztián Timár, a Redneck Roadkill (és még vagy féltucat másik zenekar :P) gitárosa, hogy hogy is kell a gitárral bánni.
A Wildcat Night látogatóinak legnagyobb örömére.

2016, Negyvenhetedik hét, Top 20

Csökkent a különbség az élen álló Bad Moon Rising és a Peggy Sue között, de a pozíciócsere még nincs a küszöbön.
A harmadik helyre feljött az I'm Walkin jött fel, megelőzve a Rockin' Bonest, aminek -egyelőre úgy tűnik- a harmadik hely jelentette a csúcsot.
Nem nagyon volt olyan dal, amelyik nagyot tudott volna előre lépni a héten, ellenben öt új is megjelent a listán, és ebből négy bekerült egyből a legnézettebb húszba is.
A 11. helyen debütált az Acélváros, a 13.-on a Twist & Shout, a 14.-en a Take Good Care of my Baby és a Road to Hell a 17. pozícióban nyitott.
A leszálló ágban lévők közül meg kell említeni a Mess Aroundot, ami négy helyet hátralépve most a 9., és a Blue Suede Shoes-t, ami nyolc hellyel volt magasabban a múlt héten. Épp hogy bent tudott maradni a huszas listán, tekintve, hogy most a 19. a dal.
A kiesőzónában három szerzemény található. Az I Shot the Sherrif, a Szép lányok, jó bor és a Best Looking Girl in Town.
Az angol nyelvű dalok fölénye ezen a héten is folytatódik, tizenhat négy arányban övék a lista.


2016. december 11., vasárnap

A héten el kel dönteni, hogy ki lesz az a másik zenekar, aki a Rock and Roll Kupa döntőjébe jut!

A két jelölt, a Fifty's Heaven és a Pedro and the Dogboomers.
Kommentben írjátok le, hogy melyikük a kedvencetek! A győztestől pénteken láthattok egy jutalomvideót, és esélyt kap, hogy a döntőben felvegye a küzdelmet a Redneck Roadkill-lel.
A vesztesre is vár még egy kihívás: A jövő héten a bonzéremért küzdhet a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-szel szemben.
Szóval szavazásra fel!


2016. december 9., péntek

Megvan az első együttes, aki a Rock and Roll Kupa 2016-os döntőjébe jutott!

Ez az együttes pedig nem más, mint a Redneck Roadkill, akiknek egy huzamban másodszorra sikerül ez a bravúr! Év közben egy-két szavazattal nyerték a meccseket, de év végére belehúztak, így ellenfelüket 36:12 arányban múlták felül.
De a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-nek sincs oka panaszra, két hét múlva a bronzmérkőzésen még bizonyíthat. Így volt ez 2015-ben is, hogy idén ki lesz az ellenfelük jövő héten kiderül!
A jutalomvideó pedig a Redneckek második számú magyar nyelvű dala, a Parasztronauta.

2016, Negyvenhetedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen ugyan nem volt változás, sőt a második helyen sem (A Dynamite Dudes mögött a Pedrofon-t találjuk), ám sikerült a Mystery Gang-nek a bravúr, feljutottak a dobogóra.
A különbség csupán másfél pont, sőt csak 5 a Pedrofon mögött, így a B'15 Truckabilly Trio számára még adott a lehetőség fordításra az év végéig hátralévő hetekben.
Matematikai esélye még a Killer Diller Combo-nak is van a dobogóra kerülésre, de ehhez több dallal is a listán kellene szerepelniük, lehetőleg minél közelebb az élhez.
A Redneck Roadkill is szerzett pár pontot a héten, és ez elég volt ahhoz, hogy megszerezze a kilencedik helyet.
A "Mexikói határ" továbbra is a Peter Andorai & The Graceband és a Prison Band között húzódik.
"Mexikóban" nagy hajrába kezdett a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service. Három másik zenekart megelőzve a 19 helyre zárkóztak fel. Vajon sikerül a legjobb 16 közé kerülniük? Ha meg tudnák ismételni a mostani teljesítményüket erre jó esélyük lenne.
A Black Frogs is három zenekart előzött meg, most ők a 22.-ek.
A miskolci The Hot Road Rockabilly Band egész éven szunyókálni látszott, de most alaposan belehúztak. Tizennyolc másik együttest hagytak maguk mögött, hogy a 35.-ek lehessenek.
A lista végén változatlanul a Nitus and the Rollin' Dice áll.


2016. december 8., csütörtök

Ott voltatok az Aloha from Elvisen 2015 Augusztusában?

A Flying Times ott volt, és ott volt Elvis by Tom is, aki beugrott elénekelni a Got My Mojo Working című (tulajdonképpen) blues klasszikust.

Közszolgálati percek #90

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A hétvége sok koncertet ígér nekünk. A legfurcsább talán a Stinly Rodders Sióagárdi koncertje lesz, ahol elhúzzák a "Fidesz" nótáját. :D Bármit is jelentsen ez. :)
A Fat Mo's két koncertet is szentel a stílusnak. A WOW étteremben nemigen voltak még témába vágó koncertek, a sort nem kisebb nével, mint Ed Philipssel nyitják meg.
Crazy Caték úgy tűnik sikeresen egyességre jutottak, és nem oszlanak fel. Erre utal legalábbis az Amigós koncertük.
Nem hallottam még CsótányDzsóról, de ő lesz hétfőn a Rocky Monday vendége.
A Dinamikusok az X-Faktorozás után alaposan belelendültek, négy koncerttel ők a hétvége legszorgalmasabbjai. Persze lehet, hogy csak a cigánymeggyre való fogyott el. :P
Több koncert is lesz külföldön, a jól bejáratott B'15 - Prison Band kombó Prágában lép fel, hogy aztána Börtönlakók tovább utazzanak a Hartz-i Pullman Citybe.

Csütörtök, Budapest:

Leonardo Pickup Trio @ Fat Mo's
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ WOW American Retro Diner

Csütörtök, Vidék:

Dynamite Dudes @ Klub Nevada Pub (Eger)
A Nyughatatlan @ Trafik (Pécs)

Péntek, Budapest:

Killer Diller Combo @ Macskafogó Zenés Kricsmi
Flying Times @ Fat Mo's Music club
Pedrofon @ Arena Corner Cseh Söröző
Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Stinky Rodders @ "Fidesz" (Sióagárd)
Dynamite Dudes @ Kál-Winter FESZT (Debrecen)
The Bits @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)

Péntek, Külföld:

Prison Band, B'15 Truckabilly Trio @ Kuře v hodinkách (CZ)

Szombat, Budapest:

The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ TEMI Fővárosi Művelődési Háza
Crazy Cat & The Blue Moons @ Amigo

Szombat, Vidék:

Mystery Gang The Stinky Rodders @ Roxxy Music (Tatabánya)
Dynamite Dudes @ Stay (Debrecen)
Nyughatatlan, Pedrofon @ Lucázás Gyöngyöstarjánban (Gyöngyöstarján)
Bits @ Nádasdy-vár Sárvár (Sárvár)
Deák Bill Gyula @ Városi Művelődési Központ Csorna (Csorna)
GESAROL @ Route 51 (Dunavarsány)

Szombat, Külföld:

The Prison Band @ Pullman City Harz (DE)

Vasárnap, Budapest:

Brillantin @ Törekvés Művelődési Ház
Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Flying Times, Roll' Skate Boogie, CsótányDzsó @ Rocky Monday

Szerda, Budapest:

Dynamite Dudes @ Karácsonyi Vásár
Naked Truckers @ Lámpás

--==Nem koncert események==--


Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2016. december 7., szerda

Pedro arra kér mindenkit, hogy higyjen neki

S hogy miért, azt dalban mondja el tettestársai, a Pedrofon kíséretében. A dal, a You Don't Have To Say You Love Me (ami valójában egy 65-ös álcázott olasz dal) az idei Elvis születésnapi bulin hanzott el.
Apropó Elvis buli! A jegyek már rendelhetőek a 2017-esre!

2016, Negyvenhetedik hét

A Peggy Sue a héten visszaszerezte a trónját. A dalnak a Mystery Gang előadásában sokáig bérelt helye volt a listán. és most is visszatért, hogy kiemelkedő nézési idővel az első lehessen.
A The Hot Road Rockabilly Band-ről régen hallottunk, most visszatérte, hogy az Acélvárossal meg se álljanak a második helyig. Nem sok hiányzott, hogy az élen végezzenek.
A harmadik-ötödik helyen hármas holtverseny fogad minket. Itt a a megtekintési idő dönt. Emiatt lett a dobogó a a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-é, akik a Twist & Shout-tal kerültek fel a listára a héten. Kaptak két youtube like-ot is, egyedüliként a listán.
A negyedik a Black Frogs lett, akik a Take Good Care of My Baby-t az idei Lakeside Weekend-en prezentálták a közönségnek.
Az utóbbi hetek nagy sikere, a Bad Moon Rising a Dynamite Dudes-tól ezen a héten az ötödik.
Hatodik helyen a Redneck Roadkill-lel találkozunk, akik a Road To Hell-t hozták el nekünk. A dal a Rock and Roll Kupás győzelem apropóján lett elővéve.
Duplázni tudtak a Dinamikusok, az I'm Walkin' a hetedik.
Jerry Lee Bencéék is dupláztak a nyolcadik helyre ők a Roll Over Beethovennel kerültek fel.
Nincsen hét Pedrofon és az lfa megy a hegyen nélkül. Övék a kilencedik pozíció.
A Be Baba Leba is sokáig szerepelt a listán, a Killer Diller Combo dala most a tizedik.


2016, Negyvenhatodik hét, Top 20

Csak az élen nem történt változás, egyébként a hét nagy felfordulást hozott.
Folyamatos jó mteljesítménnyel vezeti a listát a Bad Moon Rising.
Második helyre a korábbi listavezető Peggy Sue jött fel. Feleannyi pontja van, mint az előtte állónak, úgyhogy a vezetés átvátele egyelőre nem tűnik túl valószínűnek.
Hét helyet ugrott előre a Rockin' Bones, hogy a harmadik lehessen. De ez messze nem a legnagyobb ugrás, mivel a 20. Mean Woman Blues 55-öt, míg a 16. Trouble 83 pozíciót javított.
Egy új dal került be a huszas listába, a 12. helyen nyitott a Hoochie Coochie Man.
Egypár dal csúszott hátra a listán, a legnagyobbat, négy pozíciót az Ain't Ever Comin' Home, a korábbi listavezető.
Két dal van egyértelműen kiesésre esélyes pozícióban. A (Let Me Be Your) Teddy Bear most a 15., a Csavard fel a szőnyeget a 17. Mellettük a Blue Suede Shoes is könnyen a huszadik hely alatt találhatja magát, ha sok új dal kap pontot a következő héten.
A listát ezen a héten is az Angol nyelvű dalok fölénye jellemzi, a húszból 16 ilyen.


2016. december 6., kedd

Agárdról jelentjük - 124. rész

A héten egy 2016-os videót láthattok a Lakeside Weekendről.
A Fifty's Heaven komoly meglepetéssel készült a nagyszínpados fellépésére: Írtak egy dalt, amit a fesztiválnak dedikáltak. A címe is az, hogy Lakeside Rockin'.
Fogadjátok szeretettel, és ne felejtsétek el, hogy már csak pár hónap választ el minket a következőtől! :)

2016, Negyvenhatodik hét, Rock and Roll Bajnokság

Az élen a Dynamite Dudes, már töb pontja van a bandának, mint a második Pedrofon-nak és a harmadik B'15 Truckabilly Trio-nak együtt. Mindezek mellett az ő teljesítményük sem lebecsülendő.
A negyedik helyen a Mystery Gang átlépte a 300 pontos határt.
Az ötödik Killer Diller Combo is egyre jobban belehúz, a múlt héten ők a 200 pontot érték el.
Az élmezőnyben nem történt változás. A tizenhatodik helyen a Peter Andorai & The Graceband szerzett pár pontot, így növelte az előnyét a " Mexikói határ" túloldalán lévő Prison Band előtt.
"Mexikóban" nagy hajrába fogott a héten az Easy Blues, akik a látható tartományba kerültek, 19 helyet javítva megcsípték a 35. pozíciót.
A lista végén az 58. helyen továbbra is a Nitus and the Rollin' Dice található.


2016, Negyvenhatodik hét

A Dynamite Dudes a múlt héten leszorult a dobogó csúcsáról, de most sikerült azt visszaszereznie a Bad Moon Rising-gal.
A második Killer Diller Combo igen szoros versenyben volt a dinamikusokkal, ők a Rockin' Bones-szal szerepelnek a listán. Kaptak egy youtube like-ot is.
A szlovákiai Easy Blues nemrég került fel először a Napi Rock and Roll nézettségi listájára. Másodszorra rögtön az előkelő harmadik helyet sikerült megcsípniük a Hoochie Coochie Man című klasszikussal.
A Peggy Sue kihagyhatatlan a listáról. A Mystery Gang előadásában igazi örökzöld a dal, most éppen a negyedik helyre sikerült beférkőzniük.
A Killer Diller Combonak sikerült a mesterhármas, három dallal is bekerültek a listára! Az ötödik helyen a Trouble, hatodikon a Be Baba Leba.
A hatodik-nyolcadik helyen holtverseny alakult ki a megtekintések számában. Ilyenkor mint mindíg, most is a megtekintések ideje a döntő. Ezért a Be Baba Lebát a Mean Woman Blues követi (előadó: CHEVROMANDALA Transit Ride, akiket manapság már Peter Andorai & The Graceband-nek hívnak) végül a duplázni tudó Dinamikusok következnek, a Mess Around a nyolcadik.
A Pedrofon is műsoron tartja az Ifa megy a hegyent, az elmúlt hetekben rendszeresen találkozhattunk a dallal, jerlenleg éppen a kilencedik.
A listát a Rockin' RockCats zárja az Ooh! My Head-del, amit az EMAT after party-n játszottak el igen emlékezetes módon.


2016. december 5., hétfő

Minden rendben mama!

Ezt üzeni a Pedro and the Dogboomers a 2015-ös hatvani Wildcat Nightról. That's All Right, ahogyan a nagy vízen túl mondanák.

2016, Negyvenötödik hét, Top 20

Az első hat helyen nem történt változás a Top 20 legnépszerűbb dal között. Továbbra is első a Bad Moon Rising, második az Ain't Ever Comin' Home, és a dobogó harmadik fokán a Mess Around található.
A lista alján megint nagy volt a mozgás, több olyan dal is található, ami három helyt lépett előre. A legtöbbet javítani a Szép lányok, jó bor tudott, hatot előrelépve 14. a dal.
Egy újonc is felkerült a listára, a Rockin' Bones a tizedik.
A sok kieső mellett csak két olyan dal volt, akik bár hátrább csúsztak, mégis a listán tudtak maradni. Ezek az Ez lesz az a nyár és a Be Baba Leba voltak a 8.-9. helyen.
A héten két dal néz szembe a kiesés rémével. A Mobile, Alabama és a Walking Bakc to Happyness is elbúcsúzhat
A listán az Angol dalok dominálnak, az arányuk 15:5.


2016, Negyvenötödik hét, Rock and Roll Bajnokság.

Az élen a Dynamite Dudes magasan vezet. Kevés híján annyi pontja van, mint a második-harmadiknak együtt.
A B'15 Truckabilly Trio a 31. héten vette át a második helyet a Pedrofon-tól. Tizennégy hete tart a kiélezett küzdelem, most sikerült visszaelőzni a Pedrofonnak. A küzdelem persze messze nem dőlt el, a hátralevő hét hétben még bármi megtörténhet.
A negyedik Mystery Gang sincs messze a dobogóra kerüléstől.
Az ötödik helyen az idén feltűnt Killer Diller Combo-t találjuk, idén ők lesznek az év újonca, ez nem is vitás.
A legjobb tizenhat határán, a "Mexikói határon" ötödik hete változatlan a helyzet. A Peter Andorai & The Graceband még bent van, mögötte egy ponttal lemaradva "Mexikóban" a Prison Band.
"Mexikóban" is történtek dolgok a héten. A 21. helyet a Tom White & the Mad Circus vette át a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service-től, míg a 29.-et a Nemcsak Berry a Flying Times-tól.
A lista legvégén, az 58. helyen ezen a héten is a Nitus and the Rollin' Dice található.


2016. december 4., vasárnap

Közérdekű Közlemény

Gratulálunk az oldal 900. kedvelőjének, Tóth Kittinek!


Ahogy közeledünk az év végéhez a Rock and Roll Kupa is lassan a végéhez ér.

Már csupán négy összecsapás maradt hátra erre az évre. Mert itt már nem mérkőzésről van szó, hanem véres, brutális összecsapásról! :)
Készítse fel a rajongóit mind a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service mind a Redneck Roadkill, mert aki itt ma alul marad, az egy évet kell hogy várjon a döntőbe jutás lehetőségére!
Írjátok le kommentben, hogy melyikük a kedvencetek. A nyertestől péntek délután láthattok egy jutalomvideót, és bejut a kupa döntőjébe. Mindenki csak egyszer szavazhat.
A vesztes is kap esélyt a szépítésre, bronzmérkőzésen bizonyíthat a másik elődöntőből kikerülő csapat ellen.
Csatára fel! :)


2016. december 2., péntek

Teljes az elődöntő mezőnye!

Negyedikként a Fifty's Heaven csatlakozott a jövőhéten induló megmérettetéshez.
Ellenfelüknek nem sikerül nagy rajongói bázist megmozgatni, így nem csoda, ha 48 : 4 arányban nyerni tudtak.
A jutalomvideó ma pedig a Folsom Prison Blues lesz.

2016, Negyvenötödik Hét

Sikerült megtörnie a Killer Diller Combo-nak a Dynamite Dudes sikersorozatát! A Rockin' Bones nemcsak első lett a héten kimagasló nézettséggel, de két youtube like-ot is kapott.
A Dinamikusoknak így sincs mi miatt aggódni, hiszen duplázni tudtak, a dobogó második-harmadik foka is az övék. A Bad Moon Rising és az I'm walkin' foglalja el ezeket a helyeket.
Nerm sokkal amradt le a dobogóról a Pedrofon ésaz Ifa megy a hegyen.
Az ötödik-hatodik helyen holtverseny alakult ki a megtekintések számában. Hosszabb megtekintési ideje miatt a Peggy Sue a Mystery Gang előadásában lett az ötödik. Kapott ez a dal is youtube like-ot.
A Hatodik helyen a Leonardo Pickup Trio-t találjuk a Blue Suede Shoes című dallal.
Ismét a listán a Nemcsak Berry! A Szép lányok, jó bor a hetedik.
Duplázott a Mystery Gang is. A Legyen úgy a nyolcadik.
A kilencedik helyen egy szontén duplázni tudó zenekar, a Killer Diller Combo. A Be Baba Leba a legnépszerűbb daluk a Napi Rock and Rollon.
A listát a héten a Tom White & the Mad Circus zárja,a Csak tisztán lett a tizedik.


2016. december 1., csütörtök

Komáromból jelentjük - 73. rész

Sokan vártátok vissza őket, hát itt vannak! A ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary a színpadon! Nem is akárhogy, három Sharp Dressed Man* áll/ül előttünk. :)
*Men

Közszolgálati percek #89

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Csütörtöktől Keddig megint áll a bál a hétvégén! Pesten a Dynamite Dudes, vidéken Ed Philips és népi zenekara indítja a pörgést, hogy aztán a Pedrofon zárja azt kedden a Parkett Klubban.
A hétévégén a szombati nap lesz nagyon erős, főleg vidéken. Szombathelytől Hajdúszoboszlóig táncolhat a nép.
A Rocky Monday eheti vendége a Rootsters.
Szlovákiába látogat a Tom White and the Mad Circus és a Silver Shine, Csehországba a Nyughatatlan.
A legszorgalmasabb zenekarok három fellépést is bevállalnak. Ed Philipsék, a Pedrofon, de még a nagy öreg Deák Bill Gyula is lenyom ennyit.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Fröccskocsma

Csütörtök, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Dobó tér (Eger)


Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ KMO - Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház
Deák Bill Gyula @ Josefina Blues Bell
Pedrofon @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Klub Faház (Mosonmagyaróvár)

Péntek, Külföld:

Tom White & the Mad Circus @ Šup Šup, Šamorín (SK)

Szombat, Budapest:

Deák Bill Gyula @ MOM Kulturális Központ
The Prison Band @ Amigo

Szombat, Vidék:

The Stinky Rodders @ Ínyencfalatozó (Paks)
Brillantin @ Művelődési ház (Pomáz)
Deák Bill Gyula @ Monori Sportpálya (Monor)
Takáts Tamás Blues Band @ Rock Cafe (Hajdúszoboszló)
Pedrofon @ Március 15. tér (Vác)
Flip, Flop and the Flyers @ Trafik (Pécs)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Csupor Gasztro Bisztró (Szombathely)

Szombat, Külföld:

The Silver Shine @ Soul Hunter Music Club (SK)
A Nyughatatlan @ Auto Da Fé (CZ)

Hétfő, Budapest:

Madarak HBZ, Roll' Skate Boogie, Flying Times, Rootsters @ Rocky Monday

Kedd, Budapest:

Pedrofon @ Parkett Klub

--==Nem koncert események==--


Péntek, Budapest:

Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum (Forgách utca)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.