Visszatértünk 2018-ba, amikor is (mint minden évben) Komáromban, N.A.A.F,-on fellépett a Nyughatatlan zenekar. Többek között előadták a Juke Box Blues című dalt is.
2019. október 31., csütörtök
Közszolgálati percek #224
Október 31 - November 6.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
Micsoda remek Mystery Gang koncertek voltak a Fészek Klubban! A banda most viszatér oda, hogy az új lemezből előzetest nyújtson. A csapat emellett kedden a Madách gimibe is ellátogat egy rendhagyó zenés tanórára.
Kifejezetten csendes hétvége elé nézünk, úgy tűnik a zenekarok is csendes elmélkedéssel, bekucskózással töltik a hosszú hétvégét.
páran azért megjelennek a Halloween partikon, a rajongók nagy örömére. Külföldi koncert nem lesz, és vidéken is négy, azaz négy darab koncert lesz.
Jambalaya Light DUO @ Vírus
Red Roosters @ Dongó (Győr)
Pedrofon @ Amigo
Dynamite Dudes @ Illegal
Luxemburg Rádió Zenekar @ @Acapulco Bowling Club
A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!
Micsoda remek Mystery Gang koncertek voltak a Fészek Klubban! A banda most viszatér oda, hogy az új lemezből előzetest nyújtson. A csapat emellett kedden a Madách gimibe is ellátogat egy rendhagyó zenés tanórára.
Kifejezetten csendes hétvége elé nézünk, úgy tűnik a zenekarok is csendes elmélkedéssel, bekucskózással töltik a hosszú hétvégét.
páran azért megjelennek a Halloween partikon, a rajongók nagy örömére. Külföldi koncert nem lesz, és vidéken is négy, azaz négy darab koncert lesz.
>>Csütörtök, Budapest:
Dynamite Dudes @ Kispipa Craft Beer and MoreJambalaya Light DUO @ Vírus
>>Csütörtök, Vidék:
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Lehel Mozi (Jászberény)>>Péntek, Budapest:
Tom White & the Mad Circus / Ricky And The Drunken Sailors Hivatalos @ Amigo bár>>Péntek, Vidék:
CsótányDzsó, Yellow Spots @ Tripla Music Club (Kiskunfélegyháza)Red Roosters @ Dongó (Győr)
>>Szombat, Budapest:
Mystery Gang @ Fészek KlubPedrofon @ Amigo
Dynamite Dudes @ Illegal
Luxemburg Rádió Zenekar @ @Acapulco Bowling Club
>>Szombat, Vidék:
CatZz @ Mámor presszó (Mindszent)>>Hétfő, Budapest:
Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró>>Kedd, Budapest:
Mystery Gang @ Madách Imre Gimnázium>>Szerda, Budapest:
Blackwater Bullfrog @ Acapulco ÉtteremA közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.
2019. október 30., szerda
Ma fontos divattanácsokat kapunk.
A Boys From the Cellar (a.k.a. Cellar Fix), a kunszentmártoni amerikai autós találkozó házi zenekara Vaxot a hajra című dalában ecseteli eme fontos kiegészítő használatát.
2019, Negyvenkettedik hét, Top 20
A Big Boobs nyolcadik hete a listán, egy újabb hete a lista élén. A második Ifa megy a hegyen alaposan le van maradva, és ha nem kap plusz pontokat a listáról is lekerülhet.
Négy helyet lépett előre a dobogó harmadik fokára az Országutak csillaga.
Harminc helyet ugorva robbant be a huszas listára a 15. Proud Mary. Két új dal is bekerült a húsz közé. A Runaround Sue magyar nyelvű változata a 6., míg a These Boots Are Made For Walkin' a 20. helyen nyitott.
Hárman is elbúcsúzta a legjobbaktól. Hárman léptek vissza egy helyet a listán maradók közül, a 11. Motoros, az év legnépszerűbb felvétele kettő pozíciót is vesztett. Jövő héten lesz egy éve, hogy a listára került a felvétel.
A kiesőzóna élén a 7. Bop Pretty Baby található. A 12. All Shook Up is az utolsó hetét tültheti a legjobbak küözött.
Kilenc magyar nyelvű felvétel található a legjobbak között.

2019. október 29., kedd
Agárdról jelentjük - 276. rész
Az USA déli államaiban élő redneckek egészségtelenül erkölcstelen kapcsolatban állnak a pickupjaikkal, amikkel furikáznak. De ők ezt büszkén vállalják, ahogy azt a Redneck Roadkill Love With My Pickup Truck című dala is mutatja, ami a 2018-as Lakeside Weekenden hangzott el.
2019, Negyvenkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság
Átlépte a 400 pontos határt az élen álló Rockin' RockCats. A dobogón mögötte állók nem kaőptak pontot. Sem a Pedrofon, sem a Mystery Gang nem tudot előre lépni. Nem úgy, mint a negyedik B'15, akik egy hatalmasat ugrottak. Ha tudnák tartani a tempót, akkor visszakerülhetnének a dobogóra is, ahol a 28. héten voltak utoljára.
Kilenc hete gyújtották be a rakétát a mezttelen kamionosok. A Naked Truckers immár a nyolcadik, és az előttük álló is csak két pontnyira van.
Nemrégiben még kívül volt a legjobb tizenhaton a Nemcsak Berry, de már ők is a 11. helyet tudták megszreezni, fél ponttal megelőzve az előttük állót.
A "Mexikói hatóron" Deák Bill Gyula és a Roll' Skate Boogie találhatóak.
Másodszer jelent meg a heti listán a Tom Stormy - Fácán feat. Petrovna. Ezzel a 28. legnépszerűbb együttesnek számítanak idén.
Szintúgy másodszer szerepelt a listán az alklami felállásnak tekinthető Mitch Farty and the Drunken Sailors. Öt másik együttest megelőzve a 32. helyre tudtak előre kerülni.
A lista végén a 62. helyen a német Lennebrothers Band található.

2019. október 28., hétfő
Újabb videó következzen a Hévízi borünnepről!
Az előadó a Group'n'Swing, akik egy rettentő nőtípusról, a Primadonnáról éneklenek. A videón szerepel az együttes új énekese, Mujahid Zoltán is.
Rock and Roll Kupa 2019, D csoport, tizenkettedik mérkőzés
Elérkeztünk a csoportkör utolsó mérkőzéséhez, a végeredmény már csak a D csoportban nem ismert.
Valójában a két továbbjutó már itt sem kérdés, pont őket találjuk a szorítóban. Idén senki sem tudta még csak megszorongatni sem a Nemcsak Berry-t. Óriási bravúr lenne a szintén kupagyőztes Redneck Roadkill-től, ha sikerülne nekik, vagy akárcsak húsz szavazaton belülre kerülniük.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!
2019, Negyvenkettedik hét
Mesterhármast ért el a B'15 Truckabilly Trio. Az első hely is az övék, a Runaround Sue magyar nyelvű változatával.Egy youtuve like is feltűnt a videó neve mellett.
Második helyen a Naked Truckers és a Big Boobs. Habár a megtekintések száma magas, a megtekintési idő arra utal, hogy nemmindenki zenére számított, amikor elindította a lejátszást.
A második B'15 videó is kapott youtube like-ot, ez a Proud May, amit a banda Nitussal együtt adott elő.
Csupán egy megtekintéssel amradt le a dobogóról a Tom Stormy - Fácán tió és a These Boots are Made For Walkin'.
Az ötödik-hatodik helyne lévő holtversenyt a megtekintési idő dönti el. Ötödik a Fifty's Heaven és az Országutak csillaga, hatodik a Mitch Farty and the Drunken Sailors és a Sixteen Chicks egy Lakeside Weekend-ről.
A hetedik-nyolcadik helyek sorsát ismét a megtekintési idő dönti el az egyenlő megtekintési szám miatt. Hetedik a Nemcsak Berry és a Tush, nyolcadik a B'15 harmadik videója a Best Looking Girl In Town a 20. Lakeside-ról.
Az év legsikeresebb videója, a Motoros a kilencedik. Előadó a hatvani Rockin' RockCats.
A listát a Fifty's Heaven második felvétele, a Whole Lotta Shakin' Goin' On zárja.

Címkék:
B'15,
fifty's heaven,
Mitch Farty and the Drunken Sailors,
Naked Truckers,
nemcsak berry,
nitus,
Petrovna,
Rockin' RockCats,
Tom Stormy Trio
2019. október 26., szombat
Szombat esti matiné #64
A Lemurian Folk Songs nem annyira a rock and roll, mint inkább a pszichoderikus blues rock vonalán mozog. Fogadjátok szeretettel vadi új Füst című dalukat.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)