Rock and Roll Bajnokság szabályzat

A Rock and Roll Bajnokság a Napi Rock and Roll Youtube csatornáján található videók, és a videókon található dalok előadóinak népszerűségének bemutatására készült.

A Youtube hetenként közölt tizes megtekintési listája az alapja a versengésnek. A listán szereplő dalok és együttesek pontokat kapnak a szereplésért, ami összegzésre kerül.
A legnézettebb 15 pontot, a második 12-t, majd sorban 10, 8, 6, 5, 4, 3, 2, 1 pontot kapnak.
Jutalompont járt a három leghosszabb ideig nézett videóknak is: 4, 2 illetve 1.
Ezeket a pontokat összegezve év végén kiderül, hogy ki lesz az adott év Bajnoka.
Ha egy zenekar több felvétellel is szerepel a heti megtekintési listán, akkor a pontjai összegződnek.
Négy youtube kedvelésenként is egy plusz pont jár a felvételnek. (tehát 1-től 4-ig egy, öttől8-ig kettő, stb.)

A Bajnokság mellett létezik a dalok Top 20-as versenye is. Ez egyfajta slágerlista, folyamatosan változik, nincs időkeretek közé szorítva, nincs adott évi nyertese.
Alapját szintén a heti megtekintési lista alapján kapott pontok jelentik.
Itt nem számít, hogy egy dalnak ki az előadója, ha egy adott héten két együttestől is felkerül egy dal a megtekintési listára, a pontok összegződnek.

A heti nézettségi adatok mindig minimum két héttel az esedékesség után kerülnek bemutatásra, mert a Youtube gyakran variál az adatokkal, mérési hibákra hivatkozva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése