2017. június 30., péntek

Nagyon könnyű, és egyen nagyon nehéz is jutalomvideót választani ezen a héten

Ugyanis a Rock and Roll Kupa győztese ezen a héten nem más, mitn a Pedrofon. A bőség zavara teszi nehézzé a dolgot. De jöjjön valami kicsit szokatlan tőlük. A Sweet Home Chicago ( vagyis inkább "Sikágó") egy belevaló kis blues. A dal olyan lendületes, hogy egyeseknek még arra is jut ideje, hogy leálljanak táncolni a dal közepén. A gitáron Szász Ferenc.

A Lakeside Weekendre készülve #12 - Surfin' Zhiguli

Másodiknak a Surfin' Zhiguli legénysége (és leánysága) válaszolt a feltett kérédsekre. Fogadjátok szueretettel az ő válaszaikat is.



Napi Rock and Roll: Pár szóban bemutatnátok magatokat azoknak, akik még nem ismernek? Ha léteznek egyáltalán ilyenek.
Surfin' Zhiguli: Természetesen léteznek, de akik már ismernek minket azok sem biztos, hogy tudják, hogy 5 éve alakultunk, és eredetileg instrumentális surf zenét játszottunk. Fél éve muzsikál velünk Renáta, akiről minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az egyik legkiválóbb hazai rock and roll és rockabilly énekes.

NRNR: Mi a zenekar különlegessége/specialitása?
SZ: Ötvözzük a rockabillyt a surf stílusjegyeivel, a tagok között van egy chili paprika termesztő, egy brazil bio-mérnök is.

NRNR: Hol láthat benneteket év közben a közönség?
SZ: Teljesen változó, igyekszünk olyan helyeken játszani, ahol jól érezzük magunkat és a körülmények is megfelelők.

NRNR: Mit jelent számotokra a Lakeside Weekend?
SZ: Nagy megtiszteltetés és öröm, hogy másodszor is meghívást kaptunk, nem fogunk csalódást okozni!

NRNR: Mivel vesztegettétek meg Cactus-t hogy bevegyen a műsorba?
SZ: A zenekar tagjai fél évig naponta mosták le a kocsiját, a kutyájának pedig rendszeresen vittünk csontot.

NRNR: Voltatok már a fesztiválon? Milyen élményeitek vannak?
SZ: Tavaly voltunk először a Lakeside-on, élményeinknek se szeri, se száma, hihetetlen jól éreztük magunkat.

NRNR: Hogyan készültök a fesztiválra?
SZ: Sokat próbálunk, új klipünk bemutatóját is erre az alkalomra időzítettük, figyeljétek a zenekar Facebook oldalát. Valamint speciális májvédő és regeneráló kúrát csinálunk, hogy megelőzzük a másnapos kellemetlenségeket.

NRNR: Készültök-e valami különlegességgel a hűséges rajongóknak?
SZ: Mindenféleképpen ! Új, magyar nyelvű saját szám közösen ordítós refrénnel!

NRNR: Végig ott lesztek a fesztiválon?
SZ: Igen !

NRNR: Beszálltok-e a jammelésbe a piros kockás abroszos büfénél illetve a sátrak között?
SZ: Alig várjuk !

NRNR: Bírjátok a fesztivál életformát?
SZ: Nagyon is !

NRNR: Mik a terveitek a fesztivál utánra?
SZ: Még több koncert, még több saját szám magyarul!

Köszönjük a Surfin Zhigulinak a válaszokat!

2017. június 29., csütörtök

Komáromból jelentjük - 88. rész

Nem is akarom tudni, hogy mit akar jelenteni a Kiss dalának a címe: Lick It Up. Aki akarja, megkérdezheti a Kiss Forever Band illetékeseit. :D
A dal a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on hangzott el.

Közszolgálati percek #119 (Updated)

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A héten egy rövidített listát láthattok, időhiány miatt. Szóval most fokozottan él a szabály, hogy ha valamiről tudtok, ami kimaradt, szóljatok!
Ki más is kezdhetné a hétvégét, mint a csütörtöki koncertek specialistája, a Dynamite Dudes!
Ami igazán érdekes: Úgy tűnik szombaton nem lesz semmilyen esemény Pesten (leszámítva egy táncos bulit)! Ha mégis tudtok ilyenről ne habozzatok megosztani a többiekkel!
A hétvége nagy durranása a Pickup Drive fesztivál lesz, ahol neves magyar előadói mellett fellép Andrea Capello is (aki szinte már haza jár hozzánk) az új bandájával, a Sandybilly and the Wildones-szel.
Az itt (is) fellépő Pedrofon igen aktív, három koncertet is adnak. Szintúgy, mint a hazai Blues egyik alapembere, Deák Bill Gyula.
Külföldre látogat a Mystery Gang, akik Romániába készülnek, és a Nyughatatlan, akik a "hanyatló Nyugatot" látogatják meg.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Ellàtò Kert

Csütörtök, Vidék:

Redneck Roadkill @ Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint)
Deák Bill Gyula @ VOLT Fesztivál Official (Sopron)

Péntek, Budapest:

Black Frogs Rockabilly Band, Pedro and the Dogboomers @ Legenda Sörfőzde Center
Dynamite Dudes @ Illegal
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live, Leonardo Pickup Trio, Pedrofon @ Pick Up Drive Romhány (Romhány)
GESAROL @ Rock Péntek (Bag)
Rockin' RockCats @ Jam Garden (Hatvan)
Deák Bill Gyula @ Moto-Rock Fesztivál (Hajdúdorog)
The Bits @ Szamosfeszt Cégénydányád (Cégénydányád)

Szombat, Budapest:

Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol @ Szerelmesek Fesztiválja
(Szentgotthárd)
B'15 Truckabilly Trio, Sandybilly & the Wildones, The Swamp Shakers @ Pick Up Drive (Romhány)
Pedrofon @ Balatonlelle Rendezvenypark (Balatonlelle)
Tom White & the Mad Circus @ III. Lovas és Gasztro Fesztivál (Nyírbátor)
Deák Bill Gyula @ (Rákóczifalva)
Rockin' RockCats @ Moto-Rock Fesztivál (Hajdúdorog)

Szombat, Külföld:

Mystery Gang @ Double Rise Festival (RO)
A Nyughatatlan @ Pullman City Bayern (DE)

Hétfő, Budapest:

UPDATE: Pepita Party @ Dürer Kert
Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

A Lakeside Weekendre készülve #11 - Ridin’ Dudes

Ahogy 2016-ban, idén is feltettünk néhány kérdést a Lakeside Weekend résztvevőinek.

Idén A Ridin’ Dudes képviseli a nemzetközi Rock and Roll és Rockabilly szcénát. A banda Ausztriából érkezik hozzánk. Kezdjünk is rögtön velük.
Lássuk a kérdéseket és válaszokat, először angulul, majd Magyarul.



Napi Rock and Roll: Could you introduce yourself in few words for those who don’t know you yet?
Ridin' Dudes: Hi , We are The Ridin’ Dudes and the spezial thing is for sure - we are winner of  the european Elvis Festival in Germany. Because one of our singer, Ron has the most realistic Elvis voice ever. The Ridin’ Dudes consits of the 3 singer. Johnny Cash with Andi on the contrabass, Chuck Berry with Mika on the guitar and Ron on the acoustic guitar with his Elvis voice.

NRNR: What is special in your band?
RD: We win The 2nd place last year on the Rock a Billy Rumble in Pullman, and so Cactus ask us to play.

NRNR: Do you know the Hungarian Rockabilly and Rock and Roll culture?
RD: We dont know ( sorry ) about your country what s goes on in the scene.

NRNR: How intensive the Rockabilly and Rock and Roll culture in your country?
RD: The Rockabilly in Austria is realy big and this is Good so.

NRNR: How long will you stay in this festival?
RD: We only stay 1 day becouse we Play The Next day a big Elvis Show in Austria.


All The best from The Dudes




Napi Rock and Roll: Bemutatnátok az együtttest azoknak, akik még nem ismerik?
Ridin' Dudes: Helló, mi vagyunk aRidin' Dudes, és mi vagyunk az Európai Elvis fesztivál győztesei, amit Németországban rendeztek meg. Ennek az az oka, hogy az énekesünknek, Ronnnak van a legrelaisztikuabb Elvis hangja a világon. A Ridin’ Dudes három énekesből áll. Johnny Cash-t Andi  a nagybőgős személyesíti meg, Chuck Berry a gitáros Mika és az akusztikus gitáron itt van Ron Elvis hangjával.

NRNR: Mi a különleges az együttesetekben?
RD:  Másodikok lettünk az elmúlt évben a Pullmann City-ben megrendezett Rockabilly Rumble-t. Itt látott minket Cactus, és meghívott ide játszani.

NRNR: Ismeritek a magyar Rock and Roll kultúrát?
RD: Sajnos semmit sem tudunk a dolgaitokról.

NRNR: Mileyn a Rock and Roll és a Rockabilly a ti országotokban?
RD: A Rockabilly Ausztriában nagyon népszerű, és jól van ez így.

NRNR: Meddig maradtok a fesztiválon?
RD: Csalók egy napot tudunk maradni, emrt másnak egy nagy Elvis show-ra várnak Ausztriában.

Minden jót
The Dudes

2017. június 28., szerda

Csoda, hogy nem tiltották be ezt a dalt már burkolt dohányzás reklámozásért!

A Carl Perkins dal címe ugyanis Matchbox, vagyis gyufásdoboz. És minek hordana valaki magánál gyufásdobozt, ha nem dohányzik? :D
Reméljük a Pedro and the Dogboomers tagjai nem szoktak rá erre a káros szenvedélyre. :)

2017. június 27., kedd

Agárdról jelentjük - 153. rész

Ma már rendszeresnek mondható, hogy Nitus a B'15 Truckabilly Trio vendégeként lép színpadra. Így volt ez például az Elvis születésnapi bulin, és így volt ez a 2015-ös Lakeside Weekend-en is.
Különleges dallal készültek a fellépésre, Trucker kislányának a kedvencét, az All About the Bass-t adták elő.
Apropó Lakeside:
Mindenki ott lesz ugye? :)

2017, Huszonkettedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Átlépte a 200 pontot az élen a Mystery Gang. Mögötte a Pedrofon és a Dynamite Dudes. A negyedik Nemcsak Berry visszavágyik a dobogóra, csupán kilenc pontra csökkentették a hátrányukat a Dinamikusok mögött.
A Forró Rágóguminak sikerült betörnie a legjobb 16 együttes közé.
A "Mexikói határ" ezen a héten a Redneck Roadkill és a Duckers közé esik.
"Mexikóban" ezen a héten sem sok minden történt. A Forró Rágógumi bekerült a legjobb 16 közé, a Csacska Macska Vokál feljött a 33. helyre, és a neves Svéd csapat, a Go Getters is bekerült a listára a 34. pozícióba.
Ez azt jelenti, hogy a Boka és a Klikk került a lista végére ismét.


2017. június 26., hétfő

A mai poszt azoknak szól, akik szeretik a falunapok világát

Május elsején Sülysápon lépett fel a Redneck Roadkill, ahol a Blue Moon of Kentucky című Bluegrass slágerrel szórakoztatták a lelkes helyi közönséget.

2017, Huszonkettedik hét

Magasen veri a tizes lista többi helyezettjét a Forró Rágógumi és a The Twist. A dal még egy youtube like-ot is kapott.
Második lett a régen nem látott Nemcsak Berry a We Are The World-del. Ők nem is egy, de négy youtube like-ot is bezsebeltek.
A Dobogó harmadik fokán a The Go Getters és a Slow Down a 2013-as Walldorfi Rock and Roll hétvégéről.
Nem szokatlan, hogy a negyedik helyen a Mystery Gang-gel találkozunk. Az már inkább, hogy nem a Peggy Sue található ott. A negyedik a Kerget egy álom. Azért aki a Peggy Sue-t hiányolja annak sem kell csalódni, az az ötödik.
Hatodik a Black Frogs Rockabilly Band és a Rockabilly Baby.
Rég találkoztunk a The Stinky Rodders-el is. Most a Hip Shakin' Mama a hetedik.
Nyolcadik lett Fenyő Miklós háttércsapata, a Csacska Macska Vokál és a Kroko-dili.
A kilencedik-tizedik helyen holtversennyel találkozunk, amit a hosszabb megtekintési idő miatt a Dynamite Dudes nyert a Bad Moon Rising-gal.
A listát a Pedro and the Dogboomers zárja a Good Rockin' Tonight-tal. Habár a megtekintések száma magas, de a megtekintési idő alacsony, nem tudta megtartani a nézőit a videó.


2017. június 25., vasárnap

A menetrendszerű Rock and Roll Kupa szavazás érkezik a hármas vágányra

Dűlőre kell vinni a dolgot a Pedrofon és a Rockin' RockCats között. Pár hete ugyanis 7:7-es döntetlent értek el. A csoportban holtversenyben állnak az élen, a győztes lehet a későbbi csoportgyőztes.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. június 23., péntek

Ahogy az lenni szokott, ma ismét a...

...Fifty's Heaven győzedelmeskedett. A győzelmi bulit egy Vén házban tartják.

2017, Huszonegyedik hét, Top 20

Nem volt változás a héten. A Peggy Sue mögött a Breathless és a Bad Moon Rising.
A Hatodik helyen találkozunk az első változással, kettőt jött felfelé a Rip It Up.
A 12. helyen egy olyan felvételt találunk, ami a múlt héten még a 225. volt: a Non c'é due senza quattro theme-t. Három újdonság is bekerült a legnépszerűbb húszba.A Rockabilly Baby a 8., A You Win Again a 17., és a (Marie's The Name) His Latest Flame a 19.
Egyetlen egy olyan szerzemény van, ami bennmaradt a húszban, és a múlt héten még magasabb pozícióban volt, és ez a huszadik Egy Chevrolet Bel Air a mindenem.
Négyen vannak a kiesőzónában. A legutóbb említett dal mellett az Ain't Ever Comin' Home, a Ten Ways To Rock és a "Plébánosnak...".
A listán öt Magyar nyelvű videó mellett egy instrumentális található meg.


2017. június 22., csütörtök

A vonatokról lesz szó a mai posztban

Titkos vonatmániájának ad hangot a Crazy Cat & The Blue Moons, amikro előadják a Lonesome Train című számot. A felvétel az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban készült, hol máshol.

Közszolgálati percek #118

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Derékig gázolunk a fesztiválszezonban. Budapest kiürült, egy kétezer fős faluban nagyobb bulik vannak, mint a fővárosban.
Nagyon sok fellépést vállaltak be az együttesek. A Ed Philipsék, dinamikusok És Tom White and the Mad Circus hármat (úgy néz ki egy napon is. Hogyan, mikor Tom White játszik már a DD-ban is?), A Pedrofon és a Mystery Gang négyet.
A Hódmezővásárhelyi Sörfesztiválra a Jampec Party települt ki.
A Rockin' RockCats északi szomszédainkhoz látogat, míg a Bits mini Német turnét csinál.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Léhűtő - Kézműves Söröző/Tapas Bár

Csütörtök, Vidék:

Dynamite Dudes @ BEER UP Szolnoki Kézműves Sörfesztivál (Szolnok)
Tom White & the Mad Circus, Jampec Party @ Sörfeszt 3.0 - Kézműves Sörök Fesztiválja (Hódmezővásárhely )
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ DinerM American Restaurant (Siófok)

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ Evezős Sörkert - hivatalos oldal
Tom White & the Mad Circus @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club

Péntek, Vidék:

The Stinky Rodders @ Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál Official (Paks)
Jampec Party @ Sörfeszt 3.0 (Hódmezővásárhely)
A Nyughatatlan @ Jam Garden (Hatvan)
Dynamite Dudes @ Artiszt (Eger)
Nemcsak Berry @ Ezüstpart (Siófok)
Pedrofon @ Szunyog Söröző Vác (Vác)
GESAROL @ Falunap (Tengelic)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Suszter kávézó,tea és borterasz (Martfű)
Mystery Gang @ (Bogács)
Jerry Lee's Rock'n'Roll Service @ Szent László Napok (Szekszárd)

Péntek, Külföld:

Rockin' RockCats @ Felvidéki Magyar Sziget (SK)
The Bits @ Altstadtfest Forchheim (DE)

Szombat, Budapest:

Duckers @ Amigo

Szombat, Vidék:

Bravó Johnny @ Kikötő romkocsma (Szigetszentmiklós)
CsótányDzsó @ Égető borozó (Lakitelek)
Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ Boogie Woogie & Blues Est (Békéscsaba)
Stinky Rodders @ Kaposmenti Fiatalok Találkozója (Szakály)
Leonardo Pickup Trio @ (Cserkút)
Rockin' RockCats, Nemcsak Berry @ Vasszamarak Fesztivál (Tápióság)
Tom White & the Mad Circus @ (Gyömrő)
Jampec Party @ Sörfeszt 3.0 (Hódmezővásárhely)
Nyughatatlan @ Múzeumok Éjszakája (Debrecen)
Deák Bill Gyula @ Kantin Feszt (Lolvászi)
Pedrofon @ Veteránjármű találkozó (Nézsa)
Pedrofon @ Hídi napok (Jánoshida)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Nagyerdei Víztorony (Debrecen)
Mystery Gang @ (Pilisszentiván)
Mystery Gang @ Mogyoródi Falunapok (Mogyoród)

Vasárnap, Külföld:

The Bits @ Griechische Taverne Bei Jorgo (DE)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

Kedd, Vidék:

Mystery Gang @ VOLT Fesztivál Official (Sopron)

Szerda, Budapest:

Takáts Tamás Blues Band @ ELLÁTÓház

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. június 21., szerda

Fergeteges gitárszólót tartogat a mai videó

Habár a tény senkit nem lep meg, hogy a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service egy zongora centrikus együttes, de azért van ott egy gitár is, és egy remek szólót hallhattok Danitól a Great Balls of Fire alatt. Na és akik jobban figyelnek, azoknak szemet szúrhat a színpadon sertepertélő Pedro is. :)

2017, Huszonegyedik hét, Rock and Roll Bajnokság.

Az első helyezett Mystery Gang még nem lépte át a 200 pontot a héten. Belehúzott mögötte a második Pedrofon, de nem egy hét alatt fog eltűnni az a majd 50 pont különbség. A harmadik Dynamite Dudes kimaradt ezen a héten, így mindhárom dobogós két-két héten nem szerzett pontot idén.
Az ötödik Killer Diller Combo annak ellenére tör felfelé, hogy sajnálatos módon már nem ad több koncertet a banda.
A középmetőnyben a The Stinky Rodders és a Jerry Lee's Rock'n'Roll Service előzött meg pár vetélytársat.
A The Prison Band is lépett egyet az él felé a héten, most a 12. a csapat.
A "Mexikói határ" egyik oldalán a Duckers, de a másik oldalon a frissen a listára került Black Frogs Rockabilly Band-el találkozunk.
"Mexikóban" csendesen telt a hét. Egyetlen változás, hogy a lista végére felkerült Fenyő Miklós háttérénekes csapata, a Csacska Macska Vokál


2017, Huszonegyedik hét

A hét legnépszerűbb felvétele magasan a Rockabilly Baby volt a Black Frogs Rockabilly Band-tól. Öt youtube like-ot is kaptak.
A második-harmadik helyen holtverseny alakult ki, A nézési idő alapján a második a Pedrofon és a Non C'é Due Senza Quattro Theme, egy youtube like-kal, harmadik a Jerry Lee's Rock and Roll Service és a You Win again. Ez a fdal három youtube like-ot kapott.
Negyedik a The Stinky Rodders és első Napi -Rock and Rollon megosztott felvételük, a Hip Shakin' Mama.
A The Prison Band is felkerült a listára. Az Elvis fro Hungary-n adott koncertjükön hangzott el a (Marie's The Name) His Latest Flame. Ez a felvétel is kapott egy like-ot a youtube-on.
Csupán egyetlen emgtekintéssel szorult le a hatodik helyre a Killer Diller Combo és a Rip It Up.
A Csakcsa Macska Vokál Fenyő Miklós háttérkórusa. Ezen a héten az általuk előadott Kroko-dili lett e hetedik.
Nyolcadik a Mystery Gang és a Peggy Sue.
Duplázni tudott a Killer Diller Combo. Kilencedik a Be Baba Leba.
A listát a két youtube like birtokos Baby Let's Play House zárja. Az előadó a szintén duplázni tudó Prison Band és Nitus.


2017. június 20., kedd

Agárdról jelentjük - 152. rész

Ismét az Osztrák Pianofrizz & Friends a színpadon! Egy nagy klasszikust is előadtak a 2016-os Lakeside Weekenden: A Johnny B. Goode-ot sikerült egyedivé varázsolniuk.

2017. június 19., hétfő

A nyár első igazi amerikai autós rendezvénye volt a Cadillac Ranch

A rendezvényre visszatért a Duckers is, akik a korábbi években zenéltek ott. Előadták a repertoárjukból többek mellett az It's Not Too Late To Be Wild című számot is.

2017, Huszadik hét, Top 20

Peggy Sue olyan, mint egy Jedi, mert időnként visszatér. Most is ez történt, mivel átvette a Top 20-as lista vezetését. Mögötte is változtak a dolgok, két helyet lépett előre a Breathless a második, hármat a Bad Moon Rising a harmadik helyre.
A legtöbbet, hét pozíciót a Be Baba Leba javított, a dal most a 11.
Egy újoncunk van, a Mercury Blues a 14. helyen.
Azok közül a dalok közül, akik a listán maradtak a 4. Hip Shakin Mama és a 4. Baby That's What I Like csúszott vissza a legtöbbet. Az előbbi az első helyet cserélte fel a negyedikre, míg az utóbbi a második votl a múlt héten.
A kiesőzónában hárman állnak. A már említett Baby That's What I Like, a Lakeside Rockin' és a Don't Be Cruel.
A lista húsz dalából ezen a héten hat Magyar.


2017. június 18., vasárnap

Beindultak a visszavágók a Rock and Roll Kupában.

Ma a Mystery Gang-nek kell visszavágni a Fifty's Heaven-nek, mert legutóbb ők győztek. Ez persze attól függ, hogy kinek mennyire sikerül mozgósítani a rajongóit.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. június 16., péntek

Az eheti szavazás egy Fair-Play díj esélyes szavazattal dőlt el.

A Dynamite Dudes szavazatával nyerte meg az eheti mérkőzést a Killer Diller Combo, így az ő rajongóik örömére kerül megosztásra egy jutalomvideó, mégpedik a Hot Shot a 2016-os EMAT After Partyról.

2017 Huszadik hét, Rock and Roll Bajnokság

A dobogósok mind szereztek pontot a héten. Az első Mystery Gang a 200 pontos határ küszöbén van, mögötte a Pedrofon és a Dynamite Dudes, mindketten túl már a száz ponton. Az első kettő két-két héten nem szerzett pontot, míg a harmadik csupán egyet hagyott ki. Ebből is látszik, hogy milyen kiélezett a versengés.
Habár sajnos több fellépést már nem szervez a Killer Diller Combo, most mégis sikerült a hatodik helyre kapaszkodniuk.
A Redneck Roadkill visszaverekedte magát "Mexikóból", habár az idei teljesítménye elmarad az elmúlt években látottaktól. Amikor felkerültek a listára rendszeresen az élmezőnyben szerepeltek, de ez csupán kétszer fordult elő. A "Mexikói határ" ezen a héten a Duckers és a Flying Times között húzódik.
"Mexikóban nagy a sűrűség, így lehetséges, hogy csupán három pont megszerzésével a Sonny and his Wild Cows hét másik riválist ugrott át.
A lista legvégén ezen a héten is a Boka és a Klikk található.


2017. június 15., csütörtök

Komáromból jelentjük - 87. rész

Ma ismét Komárom felé vesszük az irányt, ahol a ZZ Copy / ZZ Top Tribute Hungary előadta a Pincushion című ZZ Top dalt. A zenekart a N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál) szervezői hívták meg.

Közszolgálati percek #117 (UPDATED)

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Ha már elindult a fesztiválszezon, említsük emg egyből az egyik legérdekesebbet. A Los An Gyenesről van szó, ami három (!!!) külföldi előadóval csábít minket, mellettük Sonny-ék képviselik a hazai színeket.
Érdekes, hogy a csütörtök aktívabb nap, mint a Péntek Budapesten, ha csak a koncerteket nézzük.
A ritkán fellépő együttesek közül többen is adnak koncertet, mint például a Csipesz és bandája, a Rocket Rollers, a Dirty Work és a Casino Black.
Aki kíváncsi a Dinamikusok új felállására, az menjen ma a Könyvtár Klubba.
A Silver Shine két állomásos nyugat európai turnén van, a Rockin' RockCats Szlovákiába látogat.
Agyon senki nem hajtja magát, de azért két fellépést többen is bevállaltak. :)

Csütörtök, Budapest:

Barrelhouse Breakers @ Yellow Zebra Bar
Dynamite Dudes @ Könyvtár Klub & TreffOrt Kert
The Bits @ ELLÁTÓház

Csütörtök, Vidék:

A Nyughatatlan @ PinceKlub (Hajdúnánás)

Péntek, Budapest:

Fifty's Heaven, StarBugs @ Lesz Pub
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio
Csipesz és bandája @ Amigo

Péntek, Vidék:

Rocket Rollers @ Városi Művelődési Központ (Zalaszentgrót)
Ed Philips and the Memphis Patrol @ Kanizsai Sörfesztivál és Fúvóstalálkozó (Nagykanizsa)

Péntek, Külföld:

The Silver Shine @ Rocknrollbar food & drinks (DE)

Szombat, Budapest:

dirty work @ Marxim
The Shades - Gitár, Beat és Rock'n'Roll Zenekar @ Thököly Vendéglő
Peter Andorai & The Graceband @ Citadella
A nyughatatlan @ Belvárosi Sörfesztivál
Casino Black @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
GESAROL @ Sörnap a Sashalmi Piacon
Boogie Láz @ Oktogon Tánc Egyesület (Forgách utca)
UPDATE: The Prison Band @ Iron Horses Rock Fesztivál (Izsák)

Szombat, Vidék:

Rockin' RockCats @ Visegrock Fesztivál (Visegrád)
Fekete lakkcipŐk / Komár László emlékzenekar / @ Pápai Játékfesztivál (Pápa)
The Bits @ Vincellér Klub (Tállya)
Deák Bill Gyula @ Hevesi Vágta (Heves)
Naked Truckers @ Nyolcas Műhely (Székesfehérvár)
Sonny and his Wild Cows, Blue Train Special, MONOKINGS, Gone Hepsville @ Los An Gyenes (Gyenesdiás)
Mystery Gang @ Csónakázó Tó (Kazincbarcika)
UPDATE: Csipesz és Bandája @ Veterán Jármű és Retro Találkozó Dunakeszi (Dunakeszi)

Szombat, Külföld:

Silver Shine @ Legrillen Grillen (FR)
Rockin' RockCats @ 11. Music and Bike Weekend (SK)

Vasárnap, Vidék:

The Bits @ Pincesor (Páty)
Pedrofon @ Angolkert (Tata)
Mystery Gang @ Tatabánya Pont (Tatabánya)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

Kedd, Vidék:

Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál (Kecskemét)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. június 14., szerda

Nem ma ünnepeltük #Elvis 81. születésnapját!

A Flying Times segít felidézni az élményt, amikor előadják az I Can Stop Loving You című dalt a királytól.

2017, Huszadik hét

Rendszeres látogató a listán a Mystery Gang legnépszerűbb felvétele, a Peggy Sue. Habár nem egy mai darabról van szó, most mégis sikerült az első helyet megszereznie.
Második a Redneck Roadkill-től a Mercury Blues lett. A dal nemrégiben kerülhetett fel az együttes repertoárjába, korábban még nem játszotta a banda. És mégegyszer: A Mercury nem egy Cadillac fajta! :D
A Dynamite Dudes nem hagyja magát. A Bad Moon Rising ezúttal a harmadik lett.
Hármas holtversenyt találunk a 4.-6. helyen. A megtekintések száma egyértelműen mutat utat a helyes sorrend megállapításához. Kimagasló nézettséget ért el a "Pedro és a gyanúsak" nevű ideiglenes formáció. Több zenekar tagjai álltak össze egy jammelésre. Egy youtube like-ot is kapott a videó.
Ötödik a Killer Diller Combo és a Be Baba Leba. Ez a most elbúcsúzott zenekar legnépszerűbb felvétele.
Végül a hatodik a Pedrofon lett, mi mással, mint az Ifa megy a hegyennel. Lehet, hogy valaki úgy kezdi minden munkanapját, hogy meghallgatja a felvételt. :)
Hetedik ismét egy jammelés, ezúttal a Lakeside Weekend-ről, ahol a zenészek a Blue Suede Shoes-re álltak össze.
Nyolcadik a duplázni tudó Pedrofon és a Randi Andi.
A lista végén is holtversenyt találunk.
Jobb megtekintési ideje miatt a kilencedik a Sonny and his Wild Cows és a Red Hot Mama lett, ráadásul itt egy youtube like is megjelent.
Végül ezen a héten a listát a B'15 Truckabilly Trio zárja az Ice Cold-dal.


2017. június 13., kedd

Agárdról jelentjük - 151. rész

A Boka és a Klikk tagjai elvágyódnak kis hazánkból. Úgy érzik, az ő igazi otthonuk, Chicago. Ezt dalban is kifejezik, amikor azt éneklik, hogy Sweet Home Chicago.

2017, Tizenkilencedik hét, Top 20

Az első öt helyen megint nem történt semmi változás.
A Hip Shakin' Mama őrzi vezető helyét. Mögötte a Baby That's What I Like és a Peggy Sue.
A hatodik helyen a Bad Moon Rising nagy visszatérésben van, egy kis gyengélkedés után ismét a csúcs felé vette az irányt.
A heti nagy visszatérő a Rip it Up, most a nyolcadik a szerzemény, de a múlt héten még a 284. volt.
Új dal a listán a 13. Hi-Heel Sneakers.
A legrosszabbul a héten a 11. Lakeside Rockin' járt, öt helyet csúszott vissza a videó. De nem járt sokkal jobban a 13. Good Rockin' Tonight sem, ami a kilencedik volt múlthéten.
A kiesőzónáben két dallal találkozunk. Ha nem kap pontokat a jövő héten, akkor a már említett Good Rockin' Tonight mellett az All Shook Up is elbúcsúzhat egy időre.
A huszas lista ezúttal hat Magyar nyelvű dalt tartalmaz.


2017. június 12., hétfő

Milyen szép pillanat az, amikor egy boldogtalan ember végre megtalálja amit keresett!

Valami ilyesmiről szól a mai dal, ami az Elvis 81-en hangzott el. A When My Blue Moon Turns to Gold előadója a Peter Andorai & The Graceband.

Rock and Roll Kupa 2017, Félidei csoportkör eredmények

Elérkeztünk a 2017-es csoportkör félidejéhez. Lássuk, kik állnak továbbjutásra a négy csoportan!



Az A csoportban a Tom White and the Mad Circus áll az élen. Habár nem kapott olyan sok szavazatot, mint más csoportok éllovasai, azért mindhárom mérkőzősőt megnyerte az együttes.
Második ehlyen a Redneck Roadkill, de nagyon kevés pontjuk van ahhoz képest, hogy két éve ők hódították el a kupát.

A B csoport élén a Fifty's Heaven. A banda tarolt, ők is minden mérkőzést megnyertek eddig. Várható is volt tőlük a jó szereplés, eddig minden évben túljutottak a csoportkörön. A második Leonardo Pickup Trionak is sokkal több pontja van, mint az A csoport éllovasának.

Holtversenyben áll a C csoport élén a Pedrofon és a Rockin' RockCats. Az előbbinek háromszor annyi szavazatot sikerült öszegyűjtenie, egymaga több szavazatot kapott, mint az egész A csoport összesen.

A D csoport az idei kupa horrorcsoportja. Igen elszánt együttesek a tagjai,  a csoporttagok által gyűjtött ponto száma több, mint a másik három csoporté együtt. a 2016-os Kupagyőztes Pedro and the Dogboomers vezeti, de ott van a nyomában a B'15 Truckabilly Trio is.

A csoportkör felénél tartunk, tehát még bárki továbbjuthat - szavazásra fel!

2017. június 11., vasárnap

Most csak egy mérkőzés kerül megrendezésre, ellentétben az elmúlt két héttel, amikor dupla volt a tempó.

Az egyik sarokban az a Killer Diller Combo, akiktől az elmúlt hetekben kellett búcsút vennünk. Ellenfelük a teljes megújuláson átesett Dynamite Dudes.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. június 9., péntek

A hét második fele az idei év második legintenzívebb Rock and Roll Kupa szavazását hozta.

Szinte hihetetlen, de igaz: 31:31-es döntetlenre végződött a Takáts Tamás Blues Band és a Nemcsak Berry között. Gratulálunk mindkettőjüknek!
A sok pontos szavazás a Nemcsak Berry specialitása, benne volt az idei legintenzívebb szavazásban is.
A szabályok értelmében attól kerül megosztásra egy videó, akire az első szavazat érkezik. Ezért következzen most a Country című dal a Takáts Tamás Blues Band 20. születésnapi bulijáról a Rock Randevúból. A felvétel még a HD, képstabilizátor és sztereó mikrofon korszaka előtt készült. Remélem azért a hangulat kárpótol a nagy felbontás hiányáért. :)
És ne felejtsétek: a Rock and Roll Kupa nem ért véget, még szavazhattok a kedvencetekre, hogy kiderüljön, ki a legnépszerűbb banda, és kitől kerüljön megosztásra videó Szilveszterkor!

Cadillac Ranch + Duckers @ 2017.06.04.

A Cadillac Club of Hungary / CCoH / idén is megrendezte szokásos Cadillac Ranch-ét a Lajosmizsei Új Tanyacsárdán. Állítólag minden eddiginél több autó jött össze a rendezvényen, megtelt az étterem előtti füves placc.
A szebbnél szebb Cadillac-ek mellett egyéb amerikai autók is színesítették a találkozót.
Az a Toyotás, aki beállt az autók közé biztosan a szervezők jó ismerőse lehet, más oka nem lehet rá, hogy beálljon egy Japán autóval egy Amerikai autós rendezvényre. :)
Korábban a Duckers szórakoztatta már a Ranch közönségét, szerencsére idén visszatértek.

További képek ITT!






2017. június 8., csütörtök

Ha tudni akarod, hogy ki a legjobban kinéző csaj a városban ezt a videót kell megnézned!

A B'15 Truckabilly Trio adja elő nekünk ma a brit Jets dalát, a Best Looking Girl in Town-t, ami a banda repertoárjának egyik legjobb darabja. Az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club közönsége tapssal köszöni meg az előadást.

Közszolgálati percek #116

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

Csütörtökön bemutatkozik a megújult Dynamite Dudes a Kuplungban. Amíg Mitch Farty tartja a kezében a gyeplőt az őrület garantánt.
Vasárnap a Fifty's Heaven videoklipet forgat a Fifty's Drinxben! Ha csinos lány vagy, vagy jól táncoltok a pároddal ott a helyetek!
Nagy buli van Alsóörsön is, ahol a Silver Shine mellett fellép Ed Philips és népi zenekara, a Nyughatatlan és a Madarak Házibulizenekar.
A Mystery Gang mellett Ed Philipsék adnak három nyilvános koncertet, a héten ők a legszorgalmasabbak.
Több külföldi koncert is megrendezésre kerül. A már említett Silver Shine mellett, akik Németországban lépnek fel Mr. Firehand látogat az országba. Aki még látni akarja a Killer Diller Combót ebben a formában együtt, az vegye az irányt Graz felé.

Csütörtök, Budapest:

Dynamite Dudes @ Kuplung

Csütörtök, Vidék:

Rootsters @ Munkácsy Mihály Művelődési Ház (Törökbálint)

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ Evezős Sörkert és Bowling Club
The BlackBirds - Hungarian Beatles Tribute @ CsabaHáz - Rákoscsabai Közösségi Ház
Nyughatatlan @ A38 Hajó
Nemcsak Berry @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Fifty's Heaven @ Hpnotiq Budapest

Péntek, Vidék:

Dániel Balázs / Mr. Firehand - boogie woogie pianist @ (Kaposvár)
The Silver Shine, Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Harley-Davidson Open Road Fest (Alsóörs)
Rockin' RockCats @ Gerjeni Duna-Rock Találkozó (Gerjen)
GESAROL @ Városközpont (Üllő)

Szombat, Budapest:

Barrelhouse Breakers @ Tróger Gasztró Bisztró
Brillantin @ Rex kutyaotthon alapítvány
B'15 Truckabilly Trio @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Szombat esti láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

StarBugs @ AztaQ zenei tehetségkutató (Törökszentmiklós)
A Nyughatatlan, Madarak HBZ @ Open Road Fesztivál (Alsóörs)
Rockin' RockCats @ Túrkevei Motoros hétvége (Túrkeve)
Tom White & the Mad Circus @ Ikon Club (Székesfehérvár)
Ed Phillips and the Memphis Patrol @ Bolyai tér (Kazincbarcika)
Mystery Gang @ (Jászboldogháza)
Mystery Gang @ Ezer Lámpás Éjszakája Kisvárda (Kisvárda)
Mystery Gang @ Országos Tojás Sokadalom - Tojásfesztivál (Kecskemét)

Szombat, Külföld:

Mr Firehand @ 11. Boogie On The Sea Festival (DE)
Silver Shine @ Raumstation Sternen - Auggen (DE)
Killer Diller Combo @ Wipe Out - Rockin' Charity Alldayer (AT)

Vasárnap, Budapest:

Fifty's Heaven @ Fifty's Drinx

Vasárnap, Vidék:

Rocket Rollers @ Lotus Therme Hotel & Spa***** (Hévíz)
Tom White & The Mad Circus @ Strand (Beremend)

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Takáts Tamás Blues Band @ Újpalota
Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

Szerda, Vidék:

Ed Phillips and the Memphis Patrol @ Tiszavirág Fesztivál Szolnok (Szolnok)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.

2017. június 7., szerda

Ma egy "mostohagyerek" lesz a Rock and Roll Kupa jutalomvideó

A heti első nyertes a Rockin' RockCats lett, így tőlük láthattok egy videót. A Motorosra pedig azért esett a választás, mert még száz megtekintést sem ért el a videó, holott vannak olyan RRC videók, amik az ezret is megközelítik.

Ma útjára indul egy újabb Rock and Roll Kupa szavazás

Habár a Takáts Tamás Blues Band ismertebb zenekar országos szinten, az oldalon több Nemcsak Berry rajongó van jelen, és ez egyenlíti ki az esélyeket.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Péntek 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. június 6., kedd

Agárdról jelentjük - 150. rész

Szép kerek számhoz érkeztünk ma a Lakeside Weekend-es eseményeket bemutató sorozatunkban. A 150. rész előadója a Fifty's Heaven lesz, akik a Felettem az ég című dalt fogják nekünk előadni.

2017. június 5., hétfő

Na, kinek hiányoztak már a hatvani fenegyerekek?

A Rockin' RockCats fogja ezt a hétfőt feldobni a Bop Pretty Baby című dallal. A srácok még 2015 Szeptemberében adák elő az Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club-ban.

2017, Tizenkilencedik hét, Rock and Roll Bajnokság

Ez e hét nyugodt volt az élen állók szempontjából, nemhogy a dobogón, de az első hat helyen nem történt változás. Ahogy haladunk előre az évben, úgy egyre nehezebb lesz több helyet előre lépni egyszerre.
Azért jegyezzük meg a pontosság kedvéért a dobogón állókat: Mystery Gang, Pedrofon és a Dynamite Dudes.
A Killer Diller Combo a heti duplázásával hégy helyet is előrelépett, most a 7. a csapat.
A "Mexikói határ" továbbra is a Flying Times és a Forró Rágógumi között van.
"Mexikóban" a Sonny and his Wild Cows vette sietősre a dolgot, és az utolsó helyről a  27.-re lépett előre a csapat. Mögöttük csak a 29. Crazy Cat c the Blue Moons tudott helyben maradni.
Sonnyék előretörésével a Boka és a Kilkk került a lista végére.



2017. június 4., vasárnap

Újabb izgalmas Rock and Roll Kupa forduló vár ránk ma, lássuk a részleteket!

Nem kisebb ellenfél jutott a feltörekvő rockabilly csapatnak, a Naked Truckers-nek, mint az ország egyik legnépszerűbb csapatának, a Rockin' RockCats-nak a legyőzése. Ismertség ide vagy oda, a kérdés az, hogy melyikük tudja jobban mozgósítani a rajongótáborát.
Szavazzatok kommentben, hogy melyikük a kedvencetek, és melyiküknek legyen esélye a Kupagyőzelemre!
A szavazás Szerda 5 óráig tart, hatkor jutalomvideót láthattok a nyertestől.
Mindenki csak egyszer szavazhat, de a bizonytalanabbak akár mindkettőre is. Holtverseny esetén attól kerül megosztásra videó, akire az első szavazat érkezik.
Szavazásra fel!


2017. június 2., péntek

Nem született meglepetés az eheti második Rock and Roll Kupa fordulóban

Ahogy az várható volt, a Fifty's Heaven vitte el a pálmát most is. A jutalomvideó a legjobb daluk, a Gyönyörű lány, amit a 2014-es Lakeside Weekend-en adott elő a csapat.

2017, Tizenkilencedik hét


Milyen furcsa véletleneket hoz a sors! Ezen a héten pont az a Killer Diller Combo került az élre a Rip It Up című dallal, akik nemrég jelentették be felbomlásukat. A dal három like-ot is begyűjtött.
Második helyre jött fel a Dynamite Dudes dala, a Bad Moon Rising. A CCR feldolgozás is kapott egy like-ot a youtube-on.
Két like-ot is begyűjtött a Hi-Heel Sneakers a  Sonny and his Wild Cows előadásában.
Visszatért a listára a Hip Shakin' Mama a Stinky Rodders-től, most a negyedik a dal.
A Vasmacska és a Meghalok, hogyha rám nézel csupán egy megtekintéssel maradt le a negyedik helyről.
Nincsen lista Pedrofon és az Ifa megy a hegyen nélkül. Ez a legnépszerűbb Pedrofon felvétel, és most a hatodik.
A hetedik-nyolcadik helyen holtversenyt találunk, de a megtekintélsi idő segít eldönteni a kérdést. A Nemcsak  Berry és a We Are The World-és a nyolcadik hely, akik kaptak egy youtube like-ot is. Egy ideje eltűnt a Nemcsak Berry a listákról, de most visszatért a banda.
Nyolcadik helyen ezen a héten a Mystery Gang és a Pegy Sue.
Duplázni tudott a Killer Diller Combo. Legnézettebb videójuk a Napi Rocka nd Rollon a Be Baba Leba most a kilencedik lett.
A listát a héten a Big Fool és a Crazy Cat & the Blue Moons zárja. A banda egy youtube like-ot is kapott a dalra.



2017. június 1., csütörtök

Komáromból jelentjük - 86. rész

Talán mindenki ismeri mostanra a szlovákiai Magyarokból álló Easy Bluest. A banda fellépett a 2016-os N.A.A.F. (Nemzetközi Amerikai Autós Fesztivál)-on (és úgy néz ki idén is fel fog, ha hinni lehet a plakátnak). Mára itt van tőlük egy 216-os felvétel: Let the Blues Do the Healing.

Közszolgálati percek #115

Programajánló a hétvégére a teljesség igénye nélkül.
Ha valaki tud olyan témába vágó koncertről, ami lemaradt, szóljatok!

A pünkösdi hosszú hétvége extra hosszú koncertlistát eredményezett.
Bemutatkozik Eri Péter új zenekara, a Memphi Moon 55. Megkezdődnek a szokásos nyáresti koncerteket asz Evezős sörkertben.
A legszorgalmasabbak a Pedrofon és a Dynamite Dudes tagjai, mindkét együttes négy koncertet ad. A Dinamikusokról annyit, hogy állítólag két tag is elhagyta a triót, de már meg is van az új tag Misi mellé: Tom White fog fellépni a csapatban.
Az amerikai autósok kedvelőinek két rendezvény is ajánlható a figyelmébe: Szombaton a magyar Buick Klub, vasárnap pedig a Cadillac Klub tart koranyári bulit.

Csütörtök, Budapest:

Surfin' Zhiguli @ El Rapido grill & tequila

Péntek, Budapest:

Party Dance Band @ Evezős Sörkert - hivatalos oldal
Dynamite Dudes @ Illegal
Crazy Cat & The Blue Moons @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
Fifty's Heaven @ Arena Corner Cseh Söröző
Sonny and his Wild Cows @ Tróger Gasztró Bisztró
Swing táncos buli @ Hölgyválasz Dancestudio

Péntek, Vidék:

CsótányDzsó @ Kacsakő Bisztró (Szentendre)
Takáts Tamás Blues Band @ Start Műhely (Gyöngyös)
Pedrofon @ Templom tér (Lenti)

Szombat, Budapest:

Brillantin @ Acapulco Étterem Bowling Zene szórakoztató központ
dirty work @ Amigo Rock'n'Roll & Rockabilly Club
GESAROL @ Pestszentimrei Sportkastély
Mystery Gang, MEMPHIS MOON '55 @ Hpnotiq Budapest
Szombat esti Lindy láz @ Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Szombat, Vidék:

Party Dance Band @ Rocky Monday, Érdi Vigadó (Érd)
Leonardo Pickup Trio, Andorai Péter @ (Táborfalva)
Rockin' RockCats @ Nagy Buli XVIII. (Bodajk)
Dynamite Dudes @ ArboFeszt (Gödöllő)
Smith & Wessons @ Ghost's Clubhouse Party (Békéscsaba)
A Nyughatatlan @ Pünkösdi Sportnapok (Bélmegyer)
The Bits @ Pünkösdi Hal- és Vad Ünnep (Szekszárd)
Tom White & the Mad Circus @ Dunavarsányi Napok (Dunavarsány)
Deák Bill Gyula @ 3. Motorszentelés és Rockmeeting (Jánossomorja)
Pedrofon @ XXI. Méta Fesztivál (Balatonboglár)
Ed Philips and the Memphis Patrol - Elvis Live @ Pano Sport Pub (Szentes)
VIII. Buick Western Hétvége & Amerikai Autós Party @ Westerfalu (Tordas)

Vasárnap, Budapest:

Dynamite Dudes @ LAZA TETŐ

Vasárnap, Vidék:

Pedrofon @ Polgár Pince és Panzió - Villány (Villány)
Duckers @ 10.Cadillac Ranch

Hétfő, Budapest:

Pepita Party @ Muzikum Klub & Bisztró
Pedrofon @ Rozmaring Kertvendéglő és Étterem

Hétfő, Vidék:

Dynamite Dudes @ Comedium Corso Utcaszínház és Kortárs Művészeti Fesztivál 2017 (Esztergom)

A közszolgálati percek elkészülése alatt egy közmunkás sem sérült meg.